A Népszabadság 2001. május 30-ai számában Ö. Z. monogrammal rövid cikk jelent meg "Kevés pénzből sok közlemény - kutatásaink hatékonysága a világ élvonalában van" címmel. A szerző a magyar tudomány helyzetét összefoglaló országgyűlési beszámolóból kiindulva egyebek között arra a következtetésre jut, hogy a magyar tudományos munka hatékonysága világelső. Ezt arra a tényre alapozza, hogy az egyetemi és kutatóintézeti támogatás összegét a született tudományos közlemények számával elosztva igen kis számot kapunk. Csak az érdekesség kedvéért jegyezzük meg, hogy - mivel a kutatási támogatás nagy része bér jellegű kiadás - ezt azt jelenti, ha igaz, hogy a magyar kutatói munkaerő a "legolcsóbb" a világon.
Az alábbi írásban a fenti megállapítás kapcsán szeretnék néhány megjegyzést tenni.
Mivel az idézett cikk szerzője egy osztással jutott a fenti mérőszámhoz, nagyon fontos lenne tudni valamit az osztásban szereplő mennyiségek származtatási körülményeiről.
A hatékonyság jellegű mérőszámokat általában úgy kapjuk, hogy valamilyen ráfordítást (forrásjellegű felhasználást, inputot) osztunk el valami hasznosnak tekintett produktummal (output). Mindjárt legalább három nehézséggel találkozunk itt. Az egyik, hogy viszonylagos megegyezésre kell jutni az input és output minéműségét tekintve (ezzel a jelen cikkben nem foglalkozunk, de megjegyezzük, hogy számosan úgy gondolják, hogy a közlemények száma helyett a hivatkozásokkal kapcsolatos mennyiséget kellene outputként használni). A másik nehézség az, hogy eredményünk erősen fog függeni a vizsgált kutatások tematikai összetételétől (mint ahogy a sportban sem mindegy a ráfordítások szempontjából, hogy sakkozásban vagy Forma-1-es autóversenyzésben mérjük össze erőinket másokkal). A harmadik nehézség, hogy hatékonyságvizsgálatunk akkor megfelelő, ha az inputot és outputot szorosan a vizsgált tevékenységhez (és csak ahhoz) tudjuk rendelni (elhatárolni).
Jelen esetben mind a számláló, mind a nevező esetében szembe találkozunk a harmadikként felsorolt nehézséggel. Ennek fő oka, hogy a rendszerváltás óta (de már azelőtt is, amúgy örvendetesen) megnőtt a magyar tudomány nemzetközi kötődése; egyre több kutatás folyik nemzetközi együttműködésben, ennek megfelelően a született közlemények is nemzetközi szerzőgárdával rendelkeznek. Ebben az esetben az "elhatárolás" több módon lehetséges, ezek közül itt két lehetőséget vázolok. Az egyik, hogy a nevezőben hagyjuk az első bekezdésben említett mennyiséget, a számlálóban pedig az adott közlemények létrehozásához szükséges erőforrást - tehát a külföldiekre eső, külföldön történő ráfordítást szerepeltetjük. Ez a módszer gyakorlatilag hasznavehetetlen, mert egyrészt nehéz lenne a külföldi adatokat összeállítani, másrészt az így kapott hatékonyság nem túl sokat mondana a magyar kutatás hatékonyságáról. Hogy erről valami képet kapjunk, egy másik módszerhez kell folyamodni. Ennek lényege az, hogy a számlálóban hagyjuk a "magyar" ráfordítást, a nevezőben pedig az ebből a ráfordításból született közlemények "magyarságtartalmát" szerepeltetjük. Ezen azt értjük, hogy a magyar kutatóintézeteknek tulajdonított (amennyiben szerepel a kutatóintézet neve a közlemény fejzetében) tudományos közlemények hányad része tulajdonítható magyar szerzőnek (nyilvánvaló, hogy a külföldiek részét az illető országban kell elszámolni, hacsak nem magyar intézetben dolgoznak - ilyen egyelőre nem sok van). Ha ez az arány nagy, akkor számottevően nem befolyásolja a nevezőt. Ha kicsi, akkor az első bekezdésben említett megállapítást jóval árnyaltabban kell megfogalmazni.
Sajnos a magyar kutatóintézetek egészére nem rendelkezünk idevonatkozó adattal, azonban megemlítjük, hogy Venetiáner Pál egy interjújában (Népszabadság, 1996. november 30.) az SZBK-ra a fenti arányhoz feltehetőleg közel álló intézeti szerző/intézeten kívüli szerző arányt egy a kilenchez értékűre becsülte.
További adatokat lehet nyerni azokból a publikációs listákból, amelyeket néhány (három) "bátor" magyar természettudományos kutatóintézet a világhálón tett közzé. A listák - itt nem részletezett - feldolgozásából az alábbi megállapításokra lehet jutni:
* A közlemények szerzői között az 1980-as évek eleje óta folyamatosan nő az külföldiek aránya; 1993 óta ugrásszerűen.
* A magyar szerzők/külföldi szerző aránya durván 1:2 és 1:10 között változik (fordított következtetéssel ez azt jelenti, hogy a szóban forgó kutatásokat túlnyomórészt külföldi forrásokból finanszírozzák).
* Amennyiben egyre keményebb tudománymetriai produktumokat tekintünk (sorrendben: tudományos közlemény › Science Citation Index által referált tudományos közlemény › a tudományos közlemények összegzett impakt faktora), a magyar szerző/külföldi szerző arány egyre csökken (egyik esetben a ~1:15-öt is eléri).
Természetesen a néhány intézetre vonatkozó vizsgálat nem általánosítható a magyar kutatás egészére, azonban biztos vagyok benne, hogy legalábbis a természettudományos kutatási területen - amely a tudományos közlemények nagy részét adja - eléggé jellemző.
Nyilvánvalóan érdekes lenne a hivatkozások vizsgálata, de az eddig ismertetett eredmények is rámutatnak arra, hogy részletes vizsgálatok nélkül, egyes, nem pontosan definiált adatokból esetleg nem helytálló következtetéseket vonhatunk le.