A Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Központja (SZBK) 1971. április 2-án kezdte meg működését Újszegeden, a liget melletti kertészet helyén. Azon a napon az ünnepség kötelező formalitásai lezártak egy jól átgondolt tervezési, előkészítési szakaszt, és megindult a munka az ország és egyben Közép-Európa biológiai kutatásokat végző legnagyobb intézményében. Mérföldkő volt ez a hazai biológia történetében, hiszen otthont, az átlagosnál jobb kutatási lehetőséget kapott a molekuláris biológia. A politikai döntés megszületését, és így az anyagi források megnyitását Straub F. Brunó személyes sikerének kell tekintenünk. A rendkívüli képességű tudós, tudománypolitikus érdeme nemcsak az, hogy elkészült az épület, berendezték a laboratóriumokat, működtek a központi egységek. Ezek mellett jövőt meghatározó kezdeményezése volt, hogy kiváló társakat - például Láng Istvánt, Alföldi Lajost, Farkas Gábort - vont be a szervezési munkába, és közreműködésükkel a magyar tudományos életben újdonságnak számító elveket követve, új működési mechanizmusokat vezettek be. A kezdés éveiben kiválasztott kutatási területek, az interdiszciplinaritás és a nemzetközi nyitottság alapozták meg a harminc év sikereit, a világhírt, amelyet megerősített az EMBO (Európai Molekuláris Biológiai Szervezet) elismerő értékelése (1998) és az EU Kiválósági Központ cím elnyerése (2000). A következő rövid elemzésekben a Központ intézeteinek hivatalban lévő igazgatói mutatják be az elmúlt évek néhány kiemelkedő eredményét, személyes értékelésüket. A főigazgató szeretné a Magyar Tudomány által felkínált lehetőséget arra felhasználni, hogy az SZBK története, tapasztalatai alapján általános érvényű következtetéseket javasoljon napjaink kutatásszervezési, tudománypolitikai döntéseihez. A rendelkezésre álló keretek mellett nincs mód a teljes, részletekbe menő analízisre. A korábbi vezetőkkel készített személyes interjúk* sok figyelemre méltó tényt bemutatnak. Néhánynak a kiemelésével átfogóbb képet kaphatunk az SZBK sajátosságairól, az ott dolgozó kutatók, vezetők szemléletéről.
A szóhagyomány és néhány írásos dokumentum egyaránt megörökítette a viták részleteit, miként érvelt Straub professzor - később igazgatótársaival együtt - a molekuláris megközelítések jelentősége mellett. Nem volt könnyű támogatókat szerezniük a molekuláris biológia kiemelt fejlesztéséhez, hiszen csak később vált nyilvánvalóvá, hogy az információrobbanás a biológiában elsősorban ezen a területen fog bekövetkezni. Így a várható fejlődési irányok korai és helyes felismerése, és ezek figyelembevételével a kutatási témák elindítása igen kedvező helyzetet teremtett a fiatal intézmény kutatói számára. A külföldi tanulmányutak tapasztalataira építve, az itthoni kedvező kutatási feltételeknek köszönhetően az SZBK idejében tudott kapcsolódni a korszerű fehérje- és membránkutatási témákhoz, eredményesen használta az in vitro sejt- és szövettenyésztést a genetikai kutatásokban, felkészült volt a rekombináns DNS módszerek hazai bevezetésére.
Az indulás éveiben az igazgatói koncepciók alapjaikban határozták meg az intézetek kutatási tematikáját. A csoportvezetők köré szerveződő egységek lényegében az igazgató által szétosztott költségvetéssel gazdálkodtak, így szakmai önállóságukat közvetlenül befolyásolhatták az intézeti vezetés elképzelései. Mára egészen más mechanizmusok működtetik az intézetek kutatómunkáját. Igen élesen fogalmazódik meg a kérdések egész sora: miként tudunk ma alkalmazkodni az új kutatási irányokhoz? Felismerjük-e a kísérletes biológia ma formálódó, jövőt meghatározó irányzatait? Ha igen, akkor megvannak-e az anyagi, technikai eszközeink az eredményes részvételhez? A gazdasági világ globalizációját megelőzően ment végbe a tudományos világ nemzetközivé válása. Mennyire szükségszerű a magyar kutatási kapacitás részvétele a nemzetközi versenyben? Tudunk-e önállóan meghatározó szerepet betölteni, vagy csak külföldi partnerrel van esélyünk? Megelégedhetünk-e követő kutatással? Képes-e az alkalmazott kutatás a magyar gazdaság innovációs igényeit kielégíteni? Hogyan ismerhetők fel a hazai kutatásból származó újdonságértékű szellemi termékek? Van-e remény arra, hogy eredményesen működjenek a technológiai transzfer folyamatok és hasznosuljanak a tudományos kutatás eredményei?
Számos elemzésre és megoldásra váró kérdés, melyeket csak ideig-óráig lehet megkerülni. Hiszen a társadalom joggal várja el, hogy a tudománypolitikai döntések elősegítsék az ország tudományos hírnevének növekedését, az originális tudományos felismerések szolgáljanak alapul a színvonalas oktatáshoz, gyógyításhoz, továbbá gazdasági hasznot eredményezzen az új ismeretek felhasználása. Az SZBK példájából kiindulva érdemes a fenti kérdések némelyikét boncolgatni - természetesen meg sem kísérelem a végső válaszok megfogalmazását.
Talán megalapozott, ha abból indulnunk ki: ma már természetesnek vehetjük, hogy mind a szenior, mind a középkorú kutatói gárda jól ismeri tudományterületének frontvonalait. Különböző forrásokból bőségesen beszerezhetők az információk, a magyar kutatók gyakori látogatói a nemzetközi konferenciáknak. Ez néhány évtizeddel ezelőtt nem így volt, csak kivételezett személyek és intézmények (pl. az SZBK) tudtak széles nemzetközi kapcsolatrendszert kiépíteni. Az új körülményekből fakadóan az ígéretes, versenyképes kutatási területek megtalálása mára már nem igazgatói hatáskör. A kutatócsoportok vezetőinek feladatává vált a lehetőségek mérlegelése és a vadászterület kijelölése. Kérdés, hogy mennyire élünk a megnövekedett lehetőségekkel.
Ha nagy vonalakban áttekintjük az SZBK intézeteiben az egyes témák történetét, akkor csak szórványosan találkozunk teljesen új kutatási területek kialakulásával. Jellemzőbb a futó témák folyamatos modernizációja és a kis változtatások taktikájának követése. Több erő is az új témák indítása ellen dolgozik. Talán a leglényegesebb tényező, hogy a csoportoknak maguknak kell kutatásaikhoz az anyagi hátteret biztosítaniuk. Már rég a múlté, hogy az intézetek fenntartása mellett jut még vegyszerre, műszerre is. A mai gyakorlatban a bérek jelentős részét is pályázatokból kell biztosítani. A pályázási kényszer biztonsági játékra kényszeríti a kutatási egységeket. A bejáratott, régi témákban könnyebb produkálni, közleményeket megjelentetni, és így sikeresen pályázni. A jelenlegi pályázati rendszerek nem tűrik a kockázatvállalást, sőt, a hasznosítható termék lidérce is állandóan kísért. A hivatalok önmaguk igazolására rengeteg bonyolult adminisztratív követelményhez kötik a támogatást (nemcsak idehaza, hanem külföldön is). Lassan eljutunk oda, hogy a szenior kutatók energiáját a pályázatok gyártása és a jelentések elkészítése köti le. A publikációk megírása is elsősorban az ő feladatuk. Kérdés, mennyi idő marad a kísérleti kutatómunkára. Könnyíteni kellene az adminisztratív terheken. Nem szabadna elaprózni a pályázatok rendelkezésére álló összegeket. Nagyobb bizalmat érdemelnének az iskolateremtő egyéniségek, az intézetek igazgatói. Abból kellene kiindulni, hogy az adófizetők pénzéből valóban korszerű, versenyképes kutatásokat végeznek az irányításuk alatt működő egységek. Ez könnyen ellenőrizhető a munka különböző fázisaiban. Lényegében így volt ez az SZBK történetének első két évtizedében.
Már az SZBK tervezésének idején világosan megfogalmazott felismerés volt, hogy a kísérletes biológiában csak a kritikus méret feletti kutatási kapacitás, több tudományterület szakembereinek együttműködése és a korszerű infrastrukturális háttér garantálhatja a sikerességet. Kezdetben ezek a kritériumok teljesültek, és az intézmény megfelelt az elvárásoknak. A későbbiekben a műszerpark folyamatos modernizálását csak nehezen és részben sikerült megvalósítani. Míg itthon az alapvető feltételek biztosítása is gondot jelentett, addig nemzetközi szinten átvették a szerepet a nagyteljesítményű, költséges csúcstechnológiák. A DNS-szekvenátorok rohamos fejlesztése tette lehetővé az ember, a Drosophila, a C. elegans, az Arabidopsis, a rizs teljes örökítő anyagának megszekvenálását. A tömegspektroszkópia új lehetőséget nyitott a fehérjék mikroszekvenálásában. Egyre bővülnek az adattárak, amelyek a fehérjék többdimenziós szerkezetét teszik láthatóvá. A bioinformatikai háttér nélkülözhetetlenné vált az új analitikai módszerek alkalmazásánál. Bár az SZBK - különösen a legutóbbi években - kísérletet tett a felzárkózásra, mégis be kell látnunk, hogy még ez a viszonylag nagy intézmény sem képes egyedül megfelelni a kihívásoknak. Példa értékű lehet, hogy a MALDI TOF tömegspektroszkópiai laboratóriumot a Szegedi Tudományegyetemmel közösen hoztuk létre és üzemeltetjük. Az elmúlt évtized örvendetes fejleménye, hogy az ország jelentős egyetemein, klinikáin és növénynemesítő intézeteiben mind nagyobb mértékben kezdték használni a rekombináns DNS módszereket. Ezzel párhuzamosan fokozatosan nő a beruházási igény, és felmerül a genomikával kapcsolatos K+F tevékenység kiszélesítésének szükségessége. Napjaink gazdasági adottságai nehezen engedik meg, hogy az SZBK-hoz hasonló nagy központokat építsenek az országban. A géntechnológiai módszerek alkalmazására sok helyen van igény, így az oktatás, az egészségügy, a környezetvédelem és a mezőgazdaság legkülönbözőbb területein. Így célszerűbbnek és hatékonyabbnak látszik, hogy falak nélküli kiválósági központok szerveződjenek. Ezek az ún. virtuális központok koordináló szerepet vállalhatnak olyan területeken, mint a nanotechnológia, informatika, funkcionális genomika, ökológia, anyagtudományok; biztosíthatnák a hazai társadalmi igények kielégítését, és szervezeti keretet nyújthatnának az európai programokhoz való csatlakozáshoz. A virtuális központok által működtetett, országos hatósugarú pályázati rendszerek adminisztratív megrázkódtatások nélkül új lehetőséget biztosíthatnának az egyetemi, akadémiai és vállalkozói szféra eredményes együttműködéséhez. Az új kutatási-fejlesztési szervezeti formák létrehozása felveti azt a kérdést is, hogy az átformálódó és a megnövekedett anyagi bázison kiszélesedő hazai K+F tevékenység irányítását végző intézményi rendszerek mennyire felelnek meg a társadalmi elvárásoknak, illetve az európai gyakorlatnak. Ha a sikeres európai példákat tekintjük, akkor látható, hogy a különböző szakterületeket áthidaló és az egyetemi, kutatóintézeti kapacitásokat egyaránt integráló nemzeti csúcsszerv, a Kutatási Koordinációs Testület (Research Council) működik a fejlett országok többségében. Feltételezhető, hogy egy ilyen testület Magyarországon is sikeresen segítené a versenyképes kutatást, és ezen keresztül az újdonság értékű szellemi termékek megszületését.
Ha áttekintjük az SZBK nevével megjelent közlemények listáját, gyakran találunk külföldi társszerzőket. A kiterjedt nemzetközi kapcsolatok mindig meghatározó szerepet játszottak tudományos teljesítményünkben. A kezdetek óta megkövetelt színvonal definíciója így hangzott: nemzetközileg is versenyképes kutatásra van szükség, még ha a feltételek rosszabbak is, mint a konkurens laboratóriumokban. Természetesen nem mindig és minden témának sikerült eleget tennie ennek az elvárásnak. Különböző megoldásokat is igénybe kellett venni a sikeresség érdekében. Ilyennek tekinthető a külföldön dolgozó kollégák munkaviszonyának fenntartása, illetve a nemzetközi bizottság által végzett minősítések kezdeményezése. Míg a hazai sajtó az "agyelszívás" problémájától volt hangos, addig az SZBK vezetése arra kérte a sikeres, külföldön élő kollégákat, hogy szervezzenek és működtessenek kutatócsoportot Szegeden is. Elvártuk az itthon folyó munka szakmai irányítását, megelégedéssel nyugtáztuk, ha sikeres pályázataikat a szegedi laboratóriumukban teljesítették. Sőt, arra is van példa, hogy külső megbízás alapján egy genomikai program indult "kétlaki" kutatótársunk kezdeményezésére. Az intézetek vezetői igyekeztek az adminisztratív kötöttségeket csökkenteni, és minden eszközzel segíteni az ilyen alapú együttműködéseket.
A nemzetközi gyakorlathoz történő igazodás megköveteli a folyamatos teljesítményértékelést. Ez sokféle metodikával történhet, leggyakrabban a publikációs statisztikák szolgáltatják a minősítés alapját. Ez a szemlélet érvényesül az Akadémia intézeteinél, és jelenleg is folyik a vita, hogyan lenne legigazságosabb a véleményalkotás. Bár Alföldi Lajos főigazgató kezdeményezésére az SZBK-ban régóta számon tartjuk az egyes kutatók publikációja által képviselt impakt faktort, és számoljuk a cikkekre kapott idézeteket, világosan látjuk, hogy a teljesítményt serkentő értékelést nem elég csak ezen az alapon végezni. Ismerve az értékelő bizottságok által végzett komplex felmérésekre támaszkodó nemzetközi gyakorlatot, kézenfekvő egy hasonló rendszer hazai meghonosítása. Kísérletképpen az SZBK-ban az EMBO által delegált bizottság végezte el minden egyes csoport értékelését. Először egy részletes kérdőívet kellett kitölteni, amely kiemelten érdeklődött az elért tudományos eredmények után, és a kutatások koncepcióját kívánta megfogalmaztatni, mérlegre tenni. A bizottság tagjai több-kevesebb időt töltöttek a kutatókkal, PhD-hallgatókkal, hogy személyes véleményt alkothassanak, esetleg szakmai tanácsot adjanak. Tekintettel a hazai valóságra, igen lényeges lenne, hogy az értékelést nagytekintélyű, külföldi tudósok végezzék - még akkor is, ha mindez pénzbe kerül. Az lenne kívánatos, hogy az intézetek (intézetek csoportjai) és az egyetemek rendelkezzenek Nemzetközi Tudományos Tanácsadó Testülettel, és így élhessenek ezzel a rugalmas, az adottságokhoz jól alkalmazkodó minőségbiztosítási rendszerrel. Az Akadémia és az Oktatási Minisztérium közötti koordináció sokat segíthetne egy hatékony mechanizmus kidolgozásában és a költségek mérséklésében.
Az SZBK létrehozásakor az alapítók kiemelt jelentőséget tulajdonítottak az egyetemekkel való együttműködésnek. Az évtizedek során, ha nem is teljesen felhőtlen, de többnyire eredményes munkakapcsolatot sikerült kialakítani a Szegeden működő biológiai tanszékekkel. Az SZBK segített a szegedi biológiaoktatás hírnevének formálásában, ugyanakkor a jól képzett hallgatók több generációja is a Központban talált állást, és így biztosítva volt a kutatói utánpótlás. A Széchenyi professzori rendszer különösen serkentette az SZBK kutatóinak oktatási tevékenységét. Jelenleg nem látszanak azok a jövőbeni mechanizmusok, amelyek keretet biztosítanának az akadémiai intézetek által megtestesített szellemi kapacitások hatékony felhasználásához, a felsőoktatás terheinek mérsékelésére. A PhD-iskolák közös megalapítása jelenti a legszorosabb kötődést a két intézményrendszer között. Igen jelentős hallgatói csoport (60-70 fő) végzi doktori munkáját a Központ laboratóriumaiban. A fokozat megszerzésének feltételét jelentő publikációs tevékenység teljesítménykényszert jelent nemcsak a hallgató, hanem a szenior kutatói gárda számára is. Tisztázatlan, hogy az akadémiai intézetek miként részesülhetnek az állami doktori ösztöndíjak keretéből. Az elmúlt években az SZBK maga létesített ösztöndíjakat, és így sikerült ezt a nagy oktatási feladatot felvállalni. A hatékony munkát hátráltatja, hogy nem tisztázott a külső ösztöndíjak folyósításának adminisztratív rendje. Várat magára a korrekció, amely összhangot teremtene az új kutatói bérek (segédmunkatársi besorolás) és a PhD-ösztöndíj között. A fenti problémák ellenére megalapozottan állítható, hogy az SZBK jelenlegi teljesítményét és jövőbeni fejlődését alapvetően a PhD-programok sikere határozza meg.
Politikai rendszerektől, kormányoktól függetlenül mindig központi probléma volt a tudományos kutatás hasznosságának kérdése. Hiába hangsúlyozzák a tudósok, hogy minden új tudományos felismerés előbb vagy utóbb magában hordozza az új technológiák, termékek kifejlesztésének lehetőségét; a társadalom türelmetlen, és a befektetett költségvetési támogatás fejében hasznosuló eredményt vár. Ezért nem meglepő, hogy az SZBK egész történetét végigkíséri a kettős elvárás: "végezzetek magas színvonalú, nemzetközi szinten is számon tartott alapkutatást, de közben oldjatok meg konkrét orvosi, biológiai, mezőgazdasági problémákat!" Az elvárások sokféle formában jutottak el a címzettekhez: telefonhívás a pártbizottságról, főtitkári kérés, KK munkára kötött szerződés, OMFB pályázatok, napjainkban pedig a Nemzeti Kutatási Fejlesztési Program felhívása ösztökéli a kutatót, hogy anyagi támogatás fejében végezzen fejlesztőmunkát. Nem valószínű, hogy bárki is rendelkeznék adatokkal az egyes projektek eredményességét, hatékonyságát illetően. Az SZBK kutatóinak tapasztalata elég elszomorító, elég arra gondolnunk, hogy hány esetben járt sikerrel valamelyik felfedezésük, találmányuk hasznosítása. Ritka kivételt képviselnek azok a példák, amikor külföldi partner aktív részvételével sikerült értékesíteni a szellemi terméket. A Chromos cég megalapítása, vagy a kukorica transzformációs rendszer licencelése úgy vált lehetségessé, hogy a partnerek vállalták a szabadalmaztatás költségeit és a végső fázisokban a termék kifejlesztését. Bizton állíthatjuk, hogy igen jelentős értékektől és anyagi bevételtől esett el az intézmény a harminc év alatt, mert nem működött technológiatraszfer-rendszer a Központban. Természetesen nemcsak a technikai feltételek és a pénz hiányzott, hanem a szakértelem és a kutatók motiváltsága is. A publikációcentrikus értékelés sokban segítette olyan közlemények megszületését, amelyek újdonságértékű felfedezést tettek publikussá, lemondva ezzel a szabadalmaztatás lehetőségéről. Mindenekelőtt gyökeres kutatói szemléletváltásra van szükség. Érdekeltté kell tenni a kutatót, hogy gondoljon a találmánya szabadalmaztatására, és csak ezután közöljön. A szellemi termékek felismerése és értékesítése speciális szaktudást igényel. Az alapok megtanulását már az egyetemi évek alatt célszerű elkezdeni. Számos külföldi példa mutatja, hogy az egyetemeken, intézetekben működő technológiatranszfer-irodák sok feladatot át tudnak vállalni, és katalizátorai lehetnek e folyamatnak. Szegeden célszerű lenne egyetlen ilyen funkciójú egységet létrehozni. Sok esetben a koncepció bizonyításához, a piaci értékesítés lehetőségeinek megítéléséhez, a termékhez vezető fejlesztés első lépéseihez az anyaintézmény adhatna segítséget az infrastruktúra biztosításával. Ha egy elképzelés átjutott ezeken a szűrőkön, akkor érdemes kockázati tőke bevonásával kutatói kezdeményezésre kisvállalkozást létrehozni. Ezek közül csak néhány lesz életképes, és tud az inkubációs parkokban tovább tevékenykedni, mégis érdemes egy új rendszert kialakítani, mert egy ilyen technológiatranszfer-modell különös előnyökkel bír. Egyrészt épít a meglévő szellemi kapacitásokra, egyéni kezdeményezésekre, másrészt olyan csúcstechnológiára épülő ipart tud létrehozni, amely egyébként nem található meg a régióban. E tevékenység bevezetése lassú folyamat, amely egyaránt feltételez új kutatói hozzáállást, intézményi és kormányzati segítséget és végül kedvező gazdasági feltételeket. Az SZBK a Szegedi Tudományegyetemmel és az Önkormányzattal közösen kezdeményezte az innovációt segítő rendszer kiépítését. Remélhető, hogy a következő harminc évben a szellemi termékek értékesítéséből számottevő anyagi forrásokhoz jutnak majd az intézmények, ezzel együtt a részt vevő munkatársak jövedelme is megnő, továbbá új csúcstechnológiára épülő ipar alakul ki.
Az SZBK közössége számára nagyra becsült megtiszteltetést jelent a Magyar Tudományos Akadémiához való tartozás. Sokat köszönhetünk az Akadémia mindenkori vezetőinek az SZBK alapításától egészen napjainkig. Az indulás és a kibontakozás évei megbízható alapot adhatnak ahhoz, hogy aktív részesei legyünk annak a biológiai forradalomnak, amely várhatóan alapjaiban befolyásolja majd az emberiség jövőjét az új évezredben.
* Chikán Ágnes: Aranycsapat a világkupában: személyes vallomások a 30 éves Szegedi Biológiai Központról; Agroinform Kiadó, Budapest, 2001.