Megjelent egy cikkünk az egyik nagy nemzetközi tudományos hetilapban a mexikói hullámról (a tömegeknek a stadionokban megfigyelhető hullámzó mozgásáról), és beindult a média hullám! Az ezzel kapcsolatos észrevételeim talán érdekesek/szórakoztatóak lehetnek kutatótársaim számára.
Ha a téma ilyen "hálás" (közismert, sporttal kapcsolatos, közérthető) sok média rámozdul. A média hullám fokozatosan indul be, először egy-két, a megjelenés előtt már közel egy héttel előbb befutó e-mail formájában, és a megjelenés napján tetőzik, majd pár nappal később élesen levág; jön az új hét, új sztori. Az eleinte majdnem kellemes izgalmat idővel felváltja a fáradtság, jönnek az élő interjúk, - amikor a szegény fizikus néha milliókhoz beszél angolul egy ismeretlen talk show közepén - míg a hét végén az ember kimerülten, ingerülten rájön, hogy ezt, ha megint lesz ilyesmi, legközelebb a társszerzőjére hárítja ...
Az újságírók stílusa országoként vagy inkább kultúrák szerint jól megkülönböztethető. Úgy látszik még ebben nem teljes a globalizáció.
Egy részük telefonon, mások e-mailben jelentkeztek. A telefonon jelentkezőkről sokszor hamar kiderült, fogalmuk sincs a cikk tartalmáról, a címe alapján hívtak, hogy mondjam már el nekik, egyáltalában mi is a téma.
A svájci: Tisztelt Professzor Úr (még írásban is szinte érezni a túlzott tiszteletteljességet), használhatjuk-e a honlapjukon (egyébként szabadon hozzáférhető) fényképet? Nagy felbontásban kellene. (Végül nem használták, nem volt elég jó a felbontás nekik.)
A francia, telefonon: Do you speak French, Mister Tamás? (Miszter Tamás beszél Ön franciául?) Ezután egy - viszonylag teljesen tűrhető angolsággal lefolytatott hosszas beszélgetés következik arról, hogy van-e a társszerzők között olyan, akivel tudna franciául beszélni, majd sorra vesszük a további lehetőségeket, valaki a tanszéken, valaki Franciaországban (!?). Amikor nem találunk ilyet, az interjú a következő fordulatot veszi: Then thank you, bye-bye, (akkor, köszönöm, viszlát!) és leteszi a kagylót! (Persze lehet, hogy egy rádió számára készült interjút kérni, de ezt nem említette ...)
Az amerikai a CNN honlapról: e-mailben veszi fel a kapcsolatot, nem kertel, üzenete így kezdődik:
Question: (és itt jön a kérdés, mindenféle megszólítás nélkül. Egyébként a többi amerikai üzenetben mostanában az indítás egy sima Hello).
A német: alaposan áttanulmányozta a cikket. Szakmailag elmélyült kérdéseket vet fel, például olyasmit, amiről a következő cikket tervezzük írni. Enyhén gyanakvó, érezni, hogy nem érti, ha ő képes a lényeget megérteni, sőt, rátapintani bizonyos hiányosságokra (mert azt tette), hogy fogadhatták el a cikket a Nature-ben?
Magyar: két, már eddig is ismerős tudományos újságíró keresett meg. Szakmailag nagyon színvonalas az együttműködés (ez nem vonatkozik a felhasznált technikai eszközök mindegyikére) és a nemzetközi média hullámhoz képest a hazainak egy kis késése van.
Kínos pillanatok is adódtak. Az egész dolgot áthatják a meredek, vagy vicces élmények, félreértések, amelyek persze elsősorban az élő adásokhoz köthetőek. Elsőnek azonban itt egy pici csemege, amelyik szerencsére nem élőben volt. Felhívnak a BBC-től, hogy a cikkünk ügyében egy telefoninterjú céljából fél óra múlva elérhető leszek-e. A gyors egyeztetés során elhangzik egy általam nem értett mondattöredék is, de hát van ilyen. Fél óra múlva újra hívnak, elhangzik az első kérdés, és nem értem!! Van a kérdésben minden, ami ismerős, eredmény, statisztika, effektus, meg minden, de egy szó is - mintha jur-o-kon-nak hallatszana, amitől az egész mondat értelme összeomlik a számomra. Aztán kiderül: az új Eurocoin érmékkel kapcsolatban felfedezett allergiáról akartak kérdezni: ez a mi cikkünk utáni publikáció a folyóirat adott számában.
Egyáltalában, minden gyorsan pereg, az ember nem igazán tudja, milyen műsorban lesz, mire készüljön. Általában azért a felvezetés profi, kis bicsaklásokkal. A CNN-es hölgy például megkérdezi: milyen címmel rendelkezik? Professzor vagy doktor? Mondom, hogy prof. Erre ő: Oh, I see, so you don't have a doctorate yet? (Úgy, szóval Önnek még nincs meg a doktori fokozata!)
Az élő adások előtt végighallgathatom, hogy milyen szövegkörnyezetben, milyen téma után következem. Egyik elbátortalanítóbb, mint a másik. Íme egy csokor:
- Bush nyilatkozik a lehetséges iraki háborúval kapcsolatban
- Ha már háború: a CNN szombat reggeli (Amerikán belül közvetített és ezért általam nem látott) adásában az előttem levő egy ? így mondják ? közismert, Amerikában lezajlott háborúról nyilatkozik. Ez a háború a keleti és a nyugati parti rapperek között zajlott, így én egy rapper-harcos után nyilatkoztam, kissé elveszve, kikhez is beszélek.
- A BBC-n a közlekedési info után jöttem. Egy másik alkalommal pedig az időjárás jelentést követően.
Az élő adások közül a talk show-k elég meredekek. Például egy másik BBC adón, amelyik a világban szolgáló angol katonáknak sugároz, nagyon vidámak voltak a talk show vezetői: egy adott ponton közölték, hogy ők most a stúdióban produkálnak egy hang-mexikói-hullámot, és tényleg, visítoztak is egy sort, majd reklamálják, hogy a hullám a szoba túlsó végén elakadt.
De belekeveredtem egy Seattle-i CBS adó talk show-jába is. Ez volt a mélypont. Ilyenekről volt szó: hány szurkoló tud hullámot indítani? Válaszuk: ha elég részeg, akkor egy is. Másik válasz, ha nő, és nincs rajta felül semmi, akkor is elég egy. Azonban ezen a ponton kezdtek kifogyni a kérdésekből, így aztán a műsorvezetőnek újabb kérdése támadt: Hey, Tom, do you have a wife? - Ezekben az adásokban többször mondták, hogy a University of Hungary-ról vagyok, és az embernek az volt az érzése, hogy azt gondolják (az amerikaiak), hogy Hungary Budapest fővárosa.
A kínos pillanatok része, hogy az ember fél, nem érti majd a telefonban a kérdéseket. És valóban, már az első esetben, a felvezető asszisztens hölgy egy recsegő vonalon, különös kiejtéssel hadart instrukciókat a fülemhez tapasztott kagylóba (nem is értettem). Szerencsére kiderült, hogy mire élesben történnek a dolgok, a vonal kitisztul, és a riporter is kiművelt, jól érthető módon kérdez. Persze nem a talk show-kban, ahol az ember csak ürügy, és a műsorvezetők kötelezően egymásnak szellemeskednek az interjúalany bőrére, de én ezt nem tudtam előre.
Érdekes, hogy szinte mindegyik újságíró ugyanazokat a kérdéseket tette fel:
- Miért éppen ezzel a kissé szokatlan témával kezdtünk foglalkozni?
- Mi volt az a meglepő váratlan eredmény, ami a vizsgálatainkból adódott?
- Mire lehet ezt az egészet majd használni?
Tulajdonképpen ez volt az egészben a legtanulságosabb. Úgy tűnik, hogy az embereket ezek a kérdések sokkal inkább foglalkoztatják, mint a tényleges tudományos eredmény. Elgondolkodtató, hogy mi kutatók ehhez képest milyen sokszor, mennyire másképp tesszük fel magunknak tudományos kérdéseinket.
További tanulság, hogy a friss hír, beleértve a tudományos híreket, mennyire "áru" jellegű. Ráadásul gyorsan romlandó. Az új tudományos híreket újságírók százai lesik, ezekből élnek, úgy tűnik egy fontos piacot látnak el ezzel a termékkel, gyakran az egyéb árucikkek gyártóinak és forgalmazóinak stílusában. A kíváncsiság olyan alapvető emberi vonás, hogy annak kielégítéséből jól meg lehet élni.