Magyar Tudomány, 2002/6 831. o.

Megemlékezések

Terplán Zénó

1921-2002


2002. január 16-án 81 éves korában elhunyt Terplán Zénó akadémikus, a gépszerkezettan hazai és nemzetközi elismertséget kivívott vezető szakembere, gépészmérnök nemzedékek egyetemi oktatója, a tudományszervezés és a tudománytörténet kiemelkedő egyénisége.

Hegyeshalmon született 1921. május 25-én, vasutas tisztviselői családban. Gimnáziumi tanulmányait Kőszegen és Győrött végezte, mindkét városban a Bencés Gimnáziumban. 1939-ben érettségizett, utána elvégezve a József Nádor Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemet, 1943-ban gépészmérnöki oklevelet szerzett.

1950-ben a Budapesti Műszaki Egyetem doktora lett, majd a Tudományos Minősítő Bizottság 1952-ben disszertáció nélkül a műszaki tudomány kandidátusává nyilvánította. 1968-ban disszertáció készítésével és megvédésével a műszaki tudomány doktora fokozatot nyerte el. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1995-ben rendes tagjai közé választotta.

Egyetemi pályafutása tanítómestere, Pattantyús-Ábrahám Géza professzor mellett, a Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Szállítóberendezések és Hidrogépek Tanszékén kezdődött. 1941-től gyakornokként, majd oklevelének megszerzése után, 1943 és 1949 között tanársegédként, adjunktusként tevékenykedett. 1947-ben az akkor létesített Állami Műszaki Főiskola tanára lett, 1951-ig több tárgyat adott elő. Műegyetemi és műszaki főiskolai munkásságával párhuzamosan 1944 és 1949 között ellátta a Mérnök Továbbképző Intézet titkári (1948-tól főtitkári) teendőit az igazgató, Mihailich Győző professzor mellett.

Életpályáján sorsfordító változást hozott az 1949. augusztus 19-én megjelent XXIII. törvény, amely kimondta: a felsőfokú műszaki szakképzés fokozása céljából Miskolcon Nehézipari Műszaki Egyetemet kell létesíteni. Az Egyetem Bánya- és Kohómérnöki Karra, valamint Gépészmérnöki Karra tagozódik. A neve 1990 óta Miskolci Egyetem.

Az 1949 augusztusában alapított új miskolci egyetemen Terplán Zénó a Gépészmérnöki Kar Gépelemek Tanszéke megszervezésére és vezetésére kapott megbízást intézeti igazgatói beosztásban. 1952-ben nevezték ki egyetemi tanárrá. A tanszéket 39 évig, 1989-ig ő vezette, 1991-ben ment nyugdíjba. 1991-től a tanszék tudományos tanácsadója, majd 1996-tól professzor emeritusza. 1991 és 1999 között a BME Természettudományi és Társadalomtudományi Karának technikatörténeti professzora is volt.

Kiválóan felépített előadásait, mérnöki precizitással táblára rajzolt szabadkézi gépszerkezeti ábráit több mint tízezer volt hallgatója, gépész-, bánya-, és kohómérnökök sok nemzedéke őrzi emlékezetében. Miskolcon (részben társszerzőkkel) írott egyetemi jegyzeteinek száma 18. Kézírása mindig példamutatóan rendezett és jól olvasható volt.

A Gépelemek Tanszékén végzett alapítói, szervezői, oktatói, kutató munkája mellett csakhamar az egyetem egyik vezető, meghatározó személyisége lett. 1949-től 1952-ig az épülő egyetem beruházásokkal foglalkozó gazdasági bizottság vezetője, majd *28 éven át 1952-1980 között rektorhelyettesi teendőket látott el. 1964-től 1968-ig a Gépészmérnöki Kar dékánja volt. 1956-ban az egyetemi munkástanács elnökévé választották.

1974-ben alakult meg a Miskolci Egyetemtörténeti Bizottság, amelynek elnöke lett. Elnöki tisztségét 1992-ig látta el, a Bizottság munkájában azonban ezután is részt vett. 1970 és 1999 között az egyetem történetének naprakész krónikáját adta közre több írásában.

Egyik szervezője és alakítója volt az egyetem tudományos közéletének. 1957 és 1988 között a Nehézipari Műszaki Egyetem közleményeinek szerkesztője. Kezdeményezője és motorja a külföldi egyetemekkel kiépítendő szakmai kapcsolatoknak. 1960 és 1983 között nyolc nemzetközi tudományos ülést szervezett és vezetett le a mechanizmusok és hajtóművek témakörben. 1966-ban kezdeményezte, hogy váltakozva más-más egyetemi vagy főiskolai városban rendezzék meg a gépelemek tárgyköreit oktatók és kutatók rendszeres, két-háromévenkénti tapasztalatcseréjét.

Felkarolta az 1954-ben oklevelet szerzett gépészmérnök-hallgatóknak azt az elképzelését a miskolci egyetemi szatirikus évkönyv megjelentetésére. A szellemes írásokat, verseket, oktatói elszólásokat, karikatúrákat tartalmazó évkönyv méltó utóda kívánt lenni a Megfagyott muzsikus, a Vicinális dugóhúzó és más korábbi, hasonló célú műveknek. A Húzótüske néven megjelenő kiadványnak 1991-ig 14 kötete jelent meg, a sajtó alá rendezést minden esetben Terplán Zénó végezte.

Kutatói munkájának kezdetét a Budapesti Műszaki Egyetemen benyújtott Újfajta vízemelő kos üzemi és szelepkísérletei című doktori értekezése tükrözi. Oktatói feladatai, a hozzájuk kapcsolódó kutatási területek, és nem utolsó sorban a tanszék ipari megbízásai azonban témaváltásra ösztönözték. Ennek eredménye volt, a műszaki tudományok doktora fokozatért 1965-ben benyújtott A fogaskerék-bolygóművek méretezési kérdései című értekezése. A fogaskerék-bolygóművek kutatásával a Miskolci Egyetem Gépelemek Tanszékén iskolát teremtett. Kiemelkedő eredményeit akadémiai levelező taggá választásakor, 1991-ben Fogaskerekek, hajtóművek, fogaskerék-bolygóművek címmel tartott székfoglalójában foglalta össze. Az elmélet és a gyakorlati alkalmazás szoros kapcsolatát tükröző szakmai-tudományos munkásságának eredményeit leginkább könyvei fémjelzik: Mechanizmusok, Mechanikus tengelykapcsolók (társszerzőkkel), Különleges tengelykapcsolók (társszerzőkkel), Dimensionierungsfragen der Zahnrad-Planetengetriebe, Fogaskerék-bolygóművek.

Tevékenyen kivette részét az egyetemen kívüli társadalmi és szakmai közéletből is. Ez irányú tevékenységéről villantanak fel valamennyit az alábbiak: 1955-től 14 éven át tagja volt Miskolc Város Tanácsának. 1981 és 1990 között a Gépipari Tudományos Egyesület elnöke, 1983 és 1989 között a Mérnöki Továbbképző Tanács elnöke, 1986-tól a MTESZ Tudomány- és Technikatörténeti Bizottságának elnöke. Az International Federation for the Theory of Machines and Mechanisms (IFTOMM) munkájában, annak 1961-es megalapítása óta részt vett. 1970-től 1997-ig a Magyar Nemzeti Bizottság elnöke volt. A Magyar Nagylexikon megjelent köteteinek szakszerkesztője, szerzője, lektora, címgyűjtője. Főszerkesztője volt a Pattantyús Gépész- és Villamosmérnökök kézikönyve harmadik és negyedik kötetének (1961, 1962).

Az országos tudományos közéletben végzett tevékenysége is kiemelendő: 1952 és 1987 között az MTA Fogaskerék, 1955-1967 között Gépszerkezettani Szakbizottságának tagja. 1967-től 1970-ig az MTA Kinetikai és Kinematikai Tudományos Bizottságának elnöke. 1970-ben ő kezdeményezte az MTA Gépszerkezettani Tudományos Bizottságának létesítését. A Bizottság alapító elnöke lett, s e tisztséget 1995-ig töltötte be. Elnökként, arra törekedett, hogy a gépszerkezettan minden jelentős hazai kutatása napirendre kerüljön. Levelező taggá választása óta a Műszaki Tudományok Osztályának, azon belül a Gépészeti- Kohászati Szakcsoportnak a tagja volt. Ugyanekkor lett tagja az MTA Tudomány- és Technikatörténeti Komplex Bizottságának.

A tudományos minősítés feladatainak ellátásába 1963-ban kapcsolódott be. Ekkortól tagja a TMB Gépészeti- Kohászati Szakbizottságának, amelynek 1985-ben elnöke lett. Szakbizottsági elnöki teendőit (a szakbizottság 1995-től az MTA Doktori Tanácsa keretébe tagozódott) annak megszűnéséig, 2000-ig látta el.

Elévülhetetlen érdemeket szerzett -Zambó János akadémikussal együttműködve - az MTA Miskolci Akadémiai Bizottsága (MAB) 1979-ben történt létrehozásában, szervezetének és működési rendjének kialakításában. 1979-ben Zambó János a MAB elnöke, Terplán Zénó tudományos titkára lett. 1990-ben ő lett a MAB elnöke, s e tisztséget a lehetséges két akadémiai ciklust kitöltve, 1996-ig töltötte be. Szerkesztője volt a MAB Közleményei 1981 óta évenként megjelenő első 17 kötetének.

Érdeklődési köre az utóbbi évtizedekben fokozatosan a gépészet technikatörténeti kérdései felé irányult. Ezen a téren kifejtett munkásságának részletezése helyett álljon itt néhány szemelvény. Kiskönyvek Pattantyús-Ábrahám Géza, Bánki Donát, Fonó Albert, Pattantyús-Ábrahám Imre, Jendrassik György életéről és munkásságáról. 40 szakmai életrajz az 1998-ban megjelent Az én gépészeim című kötetben. Az akadémiai rendes tagság elnyerésekor, 1995-ben A gépszerkezettanról címmel tartott székfoglalója lényegében e téma terminológiai, technikatörténeti áttekintése volt, és a terület egyik példamutató egyéniségének, Jendrassik Györgynek a munkásságát ismertette. Tanulmányai jelentek meg a Műszaki nagyjaink sorozat 1., 5. és 6. kötetében. Még két kiadványt kell megemlíteni, amelyek összeállításában aktívan részt vett, és amelyek már tulajdonképpen saját életpályájának történetéhez nyújtanak adalékokat. [Életükben éltem (1999), és Ifjan-éretten-öregen (2001)].

Terplán Zénó életútját számtalan elismerés kísérte. Közülük - nem törekedve teljességre - az alábbiak emelhetők ki: GTE-nagydíj (1958), Akadémiai-díj (1973), Pro Universitate Emlékérem, Miskolci Egyetem (1981), a Magyar Mérnök Akadémia tagja (1991), a német mérnökegylet, a VDI levelező tagja (1989), a Magdeburgi (1981), a Miskolci (1989), és a Leobeni (1991) Egyetem tiszteletbeli doktora, a BME aranyoklevele (1993), Széchenyi-díj (1994), Miskolc Díszpolgára (1995), GTE aranyérem (1995), MAB Emlékérem (1996), a GTE örökös tiszteletbeli elnöke cím (1998), a BMGE arany műszaki doktori oklevele (2000).

Terplán Zénó több súlyos műtéte és nagy türelemmel viselt betegsége ellenére folyamatosan, haláláig dolgozott és alkotott. Halálával rendkívülien sokoldalú, színes és gazdag egyetemi, szakmai és tudományos életpálya szakadt meg. Emlékét írásain kívül tanítványainak, munkatársainak, barátainak, tisztelőinek emlékezete is őrzi.

Kozák Imre

az MTA r. tagja


<-- Vissza a 2002/6 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]