Magyar Tudomány, 2002/11 1526. o.

Megemlékezés

Ihász Mihály

1931 - 2002


Nagy veszteség érte a magyar orvostársadalmat és a tudományos kutatást, dr. Ihász Mihály egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja 71 éves korában váratlanul elhunyt. Alig egy éve köszöntöttük 70. születésnapja alkalmából, s most a gyász és a fájdalom megrendítő érzésével búcsúzunk tőle. Arany János 1856-ban írt szomorú soraira gondolunk:

"Halnak, halnak,
Egyre halnak, 
Színe, lángja a magyarnak. 
Itt is egy név,
Ott is egy név. 
Hányat elvisz minden egy év. "

1931. szeptember 29-én született Vaszaron. Szülőfaluját egész életében mély szeretettel emlegette, oda rendszeresen visszajárt, adományokkal támogatta és végső nyughelyét is ott választotta. Hamvait 2002. június 22-én a vaszari plébániatemplom falában helyezték örök nyugalomra.

Falusi gyermekként indult, majd a pápai Református gimnáziumban 1951-ben érettségizett. Néhány évig kényszerű kitérőt kellett tennie amíg 1954-ben bejuthatott a Budapesti Orvostudományi Egyetem Általános Orvostudományi Karára. Tanulmányait 1960-ban fejezte be. 1964-ben sebész szakorvosi, 1992-ben gasztro-eneterológiai szakvizsgát szerzett.

1969-ben védte meg kandidátusi értekezését Adatok a vékonybél nyálkahártya sebészi vonatkozású pathophysiologiai kérdéseihez címmel. Doktori értekezését A peptikus fekélyek sebészi kezelése vagotomiával és annak pathophysiologiai hatása az emésztőszervekre címmel írta meg, amelyet 1976-ban védett meg. Tanulmányúton járt a Bécsi Orvostudományi Egyetem Gyógyszertani Intézetében, a müncheni Sebészeti Klinikán, 7 hónapot töltött Washingtonban Griffith professzor mellett, aki a functionális gyomorsebészet egyik legismertebb képviselője.

Pályája egyenletesen felfelé ívelt, melyet igen céltudatos egyénisége, szorgalma, kiváló szervezőkészsége és a lényeget megragadó vezetői stílusa alapozott meg. Tanulmányai befejezése után előbb az egyetem Sebészeti Műtéttani Intézetében dolgozott, majd 1961 decemberétől a II. sz. Sebészeti Klinikára került át. 1966 és 1969 között ösztöndíjas aspiráns volt, 1977-ben nevezték ki egyetemi tanárnak. 1978-től 1987-ig a Semmelweis Egyetem Sebészeti Tanszékét, 1987-től 1996-ig pedig a III. sz. Sebészeti Klinikát vezette. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett, majd 1995-ben rendes taggá választották.

Kiemelkedő szerepet töltött be a korszerű hazai sebészet megteremtésében, elsősorban a funkcionális szemlélet megvalósításában, a proximális szelektív vagotómia hazai kidol-gozásában, a minimál invazív sebészet oktatásában és hazai elismertetésében is. Klinikáján 1989-ben bevezette a laparoszkópos cholecystectomiát, a pécsi egyetemi klinika munkacsoportjával két nap eltéréssel végezték el az első két hazai beavatkozást. Foglakozott az májsebészet és az onkológiai sebészet alapvető kérdéseivel is.

Ihász Professzor kiváló sebészeti adottságai mellett kiemelkedő oktató is volt, aki mind a medikusképzésben, mind a szakorvosképzésben négy évtizeden át hallgatók ezreit, szakorvosjelöltek százait avatta be a sebészet tudományába. Tanítványai közül hét munkatársa nyert el osztályvezető főorvosi kinevezést, két tanítványa egyetemi tanár, egyik tanszékvezető. A Semmelweis Egyetem, 2001-ben, 70. születésnapján professor emeritus cím adományozásával ismerte el több mint 40 éves egyetemi gyógyító és oktató munkásságát.

Elnöke volt a MOTESZ-nek és az MTA Doktori Tanácsának, tagja volt az OTKA Bizottságnak, az ETT-nek, az Egészségügyi Szakképzési és Továbbképzési Tanács Szakmapolitikai és Minőségbiztosítási Bizottságnak, az MTA Klinikai II. (műtéti) Tudományos Bizottságának. A Magyar Gasztroenterológiai Társaság, a Magyar Crohn Társaság és a Magyar Orvosi Laser és Optikai Egyesület vezetőségi tagja volt. Tagja volt az alábbi tudományos társaságoknak: Worldwide Hungarian Medical Academy, International College of Surgeons, International Society for Digestive Surgery (CICD), International Association of Surgeons and Gastroeneterologists (IGSC), International Association of Hepato-pancraeto-biliary Surgery Society of American Gastrointestinal Endoscopic Surgeons (SAGES) tagja. Négy hazai és külföldi szakmai folyóirat szerkesztőbizottsági tagja volt, éveken át az Acta Chirurgia Hungarica főszerkesztője.

Tudományos és klinikai munkásságát számos díjjal és kitüntetéssel ismerték el: 1969-ben és 1971-ben a Magyar Gasztoenterológiai Társaság évi díját nyerte el, 1982-ben Madzsar-díjat, 1992-ben Hetényi-díjat, 1993-ban Markusovszky-díjat, 1994-ben Balassa-díjat, 1996-ban Markusovszky-emlékérmet kapott. 1982-ben Kiváló Orvos elismerést kapott, 2000-ben pedig életműve elismeréseként a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje kitüntetést vehette át.

Tudományos közleményeinek száma 207, hazai és külföldi kongresszusokon 245 előadást tartott. Három könyvet írt illetve szerkesztett, amelyek közül a Vagotomia 1985-ben, A máj gócos betegségeinek diagnosztikus problémái 1997-ben Akadémiai Nívódíjat kapott, s nagy sikert aratott az általa írt és szerkesztett Nyombélfekély című monográfia is. További 6 könyvrészlet szerzője, amelyek az alábbi kiadványokban jelentek meg: Daganatok sebészete (Medicina Kiadó, 1986), Treatise of General Techniques (Palermo, 1989), Lézerek a gyógyításban (1993), Twenty five years of peptic ulcer research in Hungary (Akadémiai Kiadó, 1997), Hepatológia (Medicina, 2001), Az onkoterápia irányelvei (B+V Könyvkiadó, 2001).

E gazdag életút csúcsán váratlanul, és elháríthatatlanul rabolta el közülünk egy szívroham. Két nappal halála előtt még operált. Alkotott és változatlan energiával egyengette tanítványainak sorsát. Utolsó éveit Vaszaron akarta leélni, ahol házat épített. És ugyanott, a vaszari plébániatemplom falában választotta ki már előre végső nyughelyét is. A templom újjáépítésében komoly segítséget nyújtott szülőfalujának. Névtáblája fölé Nyáry Éva Szent Mihály arkangyal legyőzi a Sátánt című festményét helyezték el, amely az életében is az ágya felett függött mint jelkép.

Mindent elért, amit magyar orvos megkaphatott. Kitüntetések, szakmai és tudományos elismerés, a betegek szeretete és a tanítványok tisztelete övezte, de Ő megőrizte szerénységét. Kissé zárkózott egyénisége nem engedte, hogy gondolataiba mindig belelássunk, de tudtuk, hogy terveiben - mint jó hadvezér - Ő már egy lépéssel előttünk jár. Így nem csak a gyógyítás és a tudományos munka rejtelmeit tanultuk tőle, hanem igyekeztünk elsajátítani a vezetés művészetét is. Még sokat tanulhattunk volna tőle, de már jellegzetes hümmögését sem hallhatjuk többé.

Kedves Tanítómesterünk, szeretett Ihász Professzor Úr! Akik maradandót alkotnak halhatatlanok. Kérünk figyelő szemedet onnan fentről is tartsd rajtunk!

Regöly-Mérei János

egyetemi tanár, az orvostud. doktora


<-- Vissza a 2002/11 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]