Magyar Tudomány, 2002/10 1374. o.

A jövő tudósai

Tudományos diákkörök I. erdélyi konferenciája


2002. májusában került sor a Tudományos Diákkörök I. Erdélyi Konferenciájára (TUDEK) a Bolyai Farkas Elméleti Líceumban, Marosvásárhelyen. A TUDEK a Magyarországon 2000 óta minden évben megrendezett Tudományos Diákkörök Országos Konferenciájának (TUDOK) elődöntőjeként, a magyarországi konferenciát rendező Kutató Diákokért Alapítvány anyagi támogatásával szerveződött. A színvonalas konferencia diákok és tanárok előtt egyaránt bizonyította: igény van Erdélyben arra, hogy a középiskolások bekapcsolódjanak a tudományos kutatásba.

A szervezők - jórészt ugyancsak középiskolás diákok - célul tűzték maguk elé egy olyan tudományos konferencia, ülésszak megszervezését, amely lehetőséget nyújt minden erdélyi magyar középiskolásnak arra, hogy kutatási, valamint tudományos tevékenységének eredményeit megismertesse diáktársaival és tanáraival. Lehetőségük nyílt tanulni és tanítani olyan témákról, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot a középiskolások körében. A szervezők célja, hagyományt teremteni a hasonló konferenciák megrendezésében. Lehetőséget adva ezzel a középiskolások iskolán kívüli tudományos tevékenységének díjazására.

Az idei TUDEK-ra 98 diák, 69 dolgozattal jelentkezett, de a konferencia költségvetési keretei, sajnos, csupán 79 diáknak adták meg a lehetőséget, hogy megvédjék dolgozatukat. Az 59 dolgozatot 5 szekcióba sorolták: matematika-informatika (4 dolgozat), fizika-kémia (12 dolgozat), biológia (16 dolgozat), történelem (9 dolgozat), valamint társadalomtudományok (18 dolgozat). Sajnálatunkra 7 dolgozatot nem mutatattak be bírálatra betegség vagy egyéb igazolt távollét miatt. Így a matematika-informatika szekcióban 3, a fizika-kémia szekcióban 11, a biológia szekcióban 13, a történelem szekcióban 8, a társadalomtudományok szekcióban 14 dolgozat indult.

A verseny kiemelkedően sikerült, a diákok jobbnál jobb dolgozatokat mutattak be, bizonyítva ezzel is képességüket, akaratukat az új dolgok felfedezése iránt. Szép és alaposan kidolgozott munkák szerepeltek a társadalomtudományok szekciójában, külön dicséretet érdemel a nagyenyedi csapat: az első két helyet úgy nyerték el, hogy a magas színvonalat látva a zsűri szóhoz sem jutott. A matematika-informatika szekcióba is szép dolgozatok érkeztek, bár a konkurencia szerénynek bizonyult. A fizika-kémia szekcióban a marosvásárhelyiek mutatkoztak jobbnak, a biológia szekcióban pedig a kolozsvári csapat diadalmaskodott. A történelem szekcióban ugyancsak a nagyenyediek voltak a legfelkészültebbek: megnyerve az első és a harmadik helyezést.

Óriási szerepük volt a felkészítő tanároknak, egy-egy jól felkészült diák, kellő általános műveltséggel és választott témájában jól megalapozott ismerettel, szinte gondolkodás nélkül válaszolt a zsűri minden kérdésére.

A konferencia programja így alakult:

Május 3-án, pénteken délelőtt érkeztek a diákok és kísérő tanáraik, majd a rövid megnyitó után a fizika-kémia, valamint a társadalomtudományok szekciójának ülései kezdődtek. Ebéd után e szekciók dolgozatait mutatták be. A program után a diákok és a tanárok elfoglalták szálláshelyüket, majd rövid kulturális est következett, a résztvevők meglátogatták a marosvásárhelyi várat.

Május 4-én, szombaton, reggeli után három szekció dolgozatainak bemutatása következett. Az ebéd és a zsűri döntése után az eredményhirdetés, a díjkiosztás és a konferencia záróünnepsége következett. Az eredményhirdetésen Dávid László, a marosvásárhelyi Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem tanára, valamint a fizika-kémia szekció zsűrielnöke hangsúlyozta, milyen nagy szükség van e konferenciákra, az erdélyi tudományos élet fellendítése érdekében, megdicsért minden résztvevőt, arra bíztatva őket, hogy anyanyelvükön folytassák felsőbb tanulmányaikat.

A szervezők: Dávid Anna és Páll Orsolya Petra, XI. osztályos, Márton Ágnes és Virlics Ágnes X. osztályos tanulók, valamint Fülöp Lóránd Árpád főszervező, főiskolai hallgató célul tűzték ki a jövő évi konferencia megszervezését. Úgy gondolják, hogy Marosvásárhelyen kívül is találhatók olyan személyek és iskolák, akik szívesen vállalnák a TUDEK 2003 évi lebonyolítását. A marosvásárhelyiek a most szerzett tapasztalatok birtokában készülnek, hogy a következő TUDEK még sikeresebben valósulhasson meg.

1. táblázat. A díjazott dolgozatok és tanulók

matematika-informatika (3 pályamű)

I. Vita Szabolcs, Marosvásárhely Fénykeverés
II. Gaál Sándor, Tasnádi Zsolt, Torda A matematika "szörnyetegei"
III. Máthé Zsolt, Marosvásárhely Csempézés

fizika-kémia (11pályamű)

I. Horváth Emőke Ágnes, Marosvásárhely A külső tér irányába át
II. Csóg Árpád, Marosvásárhely Kollagénből vagyunk
III. Csegzi Kamilla, László Áron, Marosvásárhely A hangok

biológia (13 pályamű)

I. Orosz Szende, Orbán Panna-Krisztina, Kolozsvár A diófa allelopatikus anyagainak csirázásgátló hatása
II. Rajos Alíz Anikó, Rát Nóra, Nagyszalonta A kullancsok életműködései
III. Riger Ágota, Fetiţa Bogdan, Torda A nehézfémekkel való szennyezés hatása az Aranyos alsó szakaszának élővilágára

társadalomtudományok (14 pályamű)

I. Nagy Lóránd Zsigmond, Nagyenyed Kicsi csupor nagy a füle
II. Firtelmeister Erzsébet, Nagyenyed Gyimesek árvája - Gyimesbükk
III. Szőke Sorean Éva, Jakab Ágnes, Nagyszalonta Az egészségtelen életmód

történelem (8 pályamű)

I. Raab Eszter, Nagyenyed Évgyűrűk - Szolokma rövid története
II. Karácsonyi Andrea, Székely Lehel Attila, Torda Jelek a múltból - Torda épületei
III. Udvari Ibolya, Nagyenyed A hajdani és a majdani kastély

Fülöp Lóránd Árpád

erdélyi regionális megbízott (Kutató Diákok Országos Szövetsége)


<-- Vissza a 2002/10 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]