Magyar Tudomány, 2002/10 1370. o.

A jövő tudósai

Az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny


Előzmények

Az Európai Bizottság 1988 óta szervezi hivatalosan a Fiatal Tudósok Versenyét, amelynek célja, hogy előmozdítsák a 15-20 év közötti fiatal tudósjelöltek együttműködését, és hozzájáruljanak az ígéretes fiatal tehetségek fejlődéséhez. A verseny megrendezésével a fiatalok figyelmét a tudomány, a technológia és a kutatás-fejlesztés területére akarják irányítani.

Évente átlagosan 30-40 ezer 20 év alatti fiatal tudós, ill. tudósjelölt indul az egyes európai országokban megrendezett országos versenyeken. Az EU Fiatal Tudósok Versenye lehetőséget nyújt a hazájukban legjobban szerepelt fiataloknak, hogy bemutassák tudományos eredményeiket és kortársaikkal összemérjék tudásukat. A döntőt először 1989-ben rendezték meg Belgiumban, azóta mindig más európai ország látja vendégül a diákokat.

A hazai verseny meghirdetése

A Magyar Innovációs Szövetség mint nem kormányzati, non-profit egyesület és szakmai szervezet több mint tíz évvel ezelőtt, 1991-ben írta ki az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt az EU-versenyek mintájára. Az 1991/92. évi I. Országos Ifjúsági Innovációs Verseny megrendezésével Magyarország számára lehetőség nyílott arra, hogy Középkelet-Európából elsőként csatlakozzon az EU-versenysorozatához. Az 1992-es sevillai európai döntőben meghívottként már a magyarországi verseny legjobbjai is részt vettek.

Minden év november elején, az utóbbi években a Tudomány Napja rendezvénysorozat keretében, sajtótájékoztatóval egybekötve, hirdetjük meg az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyt az EU-versenyek célkitűzéseivel és szabályaival összhangban.

A verseny fővédnökének felkérjük az oktatási minisztert. A bíráló bizottságba elismert tudósokat, akadémikusokat, egyetemi tanárokat és gazdasági szakembereket hívunk meg. Az általában 15 fős zsűri elnöke a Magyar Tudományos Akadémia alelnöke. A verseny anyagi feltételeit támogatók - az Oktatási Minisztérium, az Ipar Műszaki Fejlesztéséért Alapítvány, a Magyar Szabadalmi Hivatal, továbbá vezető iparvállalatok - bevonásával teremtjük meg.

Gondot fordítunk arra, hogy november elejétől január elejéig, a nevezési határidőig, minél több fiatal szerezzen tudomást a versenyről. A 6000 példányban nyomtatott versenyfelhívást az ország összes középiskolájába, egyetemére és főiskolájára, ill. egyetemi, főiskolai kollégiumába eljuttatjuk, megkapják az adatbankunkban szereplő fiatalok, továbbá a nyomtatott sajtó, a televízió és a rádió, és közvetlenül is terjesztjük a fiatalok között. A versenyfelhívás szövege több alkalommal megjelenik fővárosi és megyei napilapokban, tudományos magazinokban, egyetemi lapokban, szakfolyóiratokban, közlönyökben és hírlevelekben is, valamint internetes honlapokon. A verseny meghirdetéséről beszámol a televízió és a rádió is.

Pályázati feltételek

Nevezni lehet bármilyen probléma tudományos megoldására irányuló ötlettel, ill. javaslattal a természettudományok, a környezetvédelem, az informatika, a távközlés, a számítástechnika és a műszaki tudományok, valamint a matematika területéről. (A hosszabb ideje végzett kutatómunka eredményeit előnyben részesítjük.) A pályázókat tanárok, konzulensek is segíthetik. A kidolgozásra javasolt ötlet/téma legfeljebb 2 oldalas vázlatát kell beküldeni. A vázlatnak tartalmaznia kell a kiválasztott problémát, a megoldásra irányuló ötletet, az elérendő célt és a konkrét megvalósítás módját.

A beérkező nevezések értékelése

A januári határidőre beérkezett pályázatokat minden zsűritag elolvassa és megvizsgálja, hogy eredeti és újszerű-e, tudományos szempontból megalapozott és megvalósítható-e, a pályázó alkalmas-e a kidolgozásra, illetve, hogy a várható eredmény hasznosítható-e.

A bírálók írásos értékelését követően, a zsűri a végleges döntést testületileg, többségi alapon hozza meg. Általában mintegy 50-60 pályázatot javasol további kidolgozásra.

Kidolgozás

A kidolgozás időszakában a Magyar Innovációs Szövetség menedzserei tanácsadással, konzultációk szervezésével segítik a továbbjutott versenyzőket, látogatást szerveznek a Szabadalmi Tárba is. A zsűritagok mindegyike személyesen is figyelemmel kíséri 3-4 pályamunka kidolgozását. A konzultációk alkalmával megismerkednek a készülő prototípusokkal, modellekkel, tájékozódtak az elért eredményekről. A pályázatok kidolgozását vállalatok, intézmények anyagilag is támogathatják. A verseny szervezői megteremtik a nyilvánosságot e támogatások elnyerése érdekében, illetve közreműködnek az indokolt költségek megtérítésében.

A tudományosan megalapozott, részletesen kidolgozott pályázatokat május elejéig kell beküldeni a verseny titkárságára. Általában a továbbjutott pályamunkák 80%-ának kidolgozása fejeződik be határidőre. A versenyzők prototípusokat, számítógépes programot stb. mellékelnek munkájuk leírásához. Minden zsűritag megismerkedik a pályamunkákkal, a prototípusokat, modelleket a fiatalok működés közben mutatják be.

A kidolgozott pályázatokat a zsűri a probléma megközelítésének eredetisége és kreativitása, a kidolgozás mélysége, tudományos színvonala, a projekt befejezettsége (koncepció, konklúzió), ill. hasznosíthatósága, az eredmények ésszerű és világos értelmezése, az írásos anyag színvonala alapján értékeli.

Díjazás

A versenyen a legjobbak komoly díjakat kapnak:

I. díj: (összesen három) pályaművenként 200 000 Ft

II. díj: (összesen három) pályaművenként 100 000 Ft

III. díj: (összesen négy) pályaművenként 60 000 Ft

A díjazottak felvételi vizsga nélkül juthatnak be a tudományos és műszaki felsőoktatási intézményekbe. A díjazott, illetve dicséretben részesített, leglátványosabb pályamunkákat minden év júniusában 2 napos kiállításon mutatjuk be. A díjazott pályamunkákat a verseny társszervezője, a Duna TV több mint félórás műsorban mutatja be.

Eredmények

Az elmúlt tizenegy év legfontosabb mutatói láthatók a közvetkező táblázatban, ill. a grafikonon:


év 	beküldött pályázatok 	továbbjutott pályázatok 	díjazottak száma

1991/92	 	171	 		79	 		32
1992/93	 	140	 		47	 		21
1993/94	 	112	 		51	 		22
1994/95	 	148	 		51	 		23
1995/96	 	180	 		54	 		20
1996/97	 	127	 		63	 		24
1997/98	 	88	 		55	 		16
1998/99	 	113	 		65	 		14
1999/2000	143	 		57	 		17
2000/2001	130	 		66	 		16
2001/2002	113	 		55	 		13
összesen	1352	 		588	 		218

1. ábra.

A jubileumi, tizedik Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny alkalmából felmérést végeztünk a díjazottak körében. A felmérés főbb megállapításai: a fiatalok 97%-a továbbtanult felsőoktatási intézményben, a versenyen elért siker döntően befolyásolta pályaválasztását, a diplomát megszerzők fele ma kutató, fejlesztő állásban dolgozik.

Az európai döntő

A IV. Keretprogram beindulása lehetővé tette, hogy az EU Fiatal Tudósok Versenyéhez csatlakozott közép- és kelet-európai országok, köztük természetesen Magyarország, 1995-től teljes jogú résztvevővé váljanak, azaz versenyzőik is részesülhettek díjazásban. Az Európán kívüli országok (USA, Japán, Dél-Korea) továbbra is vendégként vesznek részt az EU-versenyen.

A 2001. évi európai döntőn 35 országból 65 pályázat képviseletében összesen 95 fiatal vett részt. Az európai döntő kétlépcsős. A pályamunkákról a nemzetközi zsűri előzetesen legfeljebb 10 oldalas, angol nyelvű leírást kap. Ezt követően egy kiállítással egybekötött döntőn a nemzetközi zsűri személyes interjúkból győződik meg a versenyzők felkészültségéről, ezután alakítja ki a végleges sorrendet. Minden évben három-három I., II. és III. díjat osztanak ki egyenként 5000, 3000, ill. 1500 ECU-s pénzjutalommal.

A helyezettek különdíjként részt vehetnek hasonló célokat kitűző tudományos versenyeken, ill. rendezvényeken pl. az USA-ban, Londonban, Stockholmban. Továbbá tanulmányutakat nyernek el európai kutatóintézetekbe. A magyar fiatalok kitűnően szerepeltek az eddigi EU-döntőkön, ezt az alábbi táblázat szemlélteti.


év		díj

1995		III., III.
1996		II.
1997		III.
1998		I.
1999		-
2000		III.+ 1 különdíj
2001		II.+ 2 különdíj

A rendezvényt minden ország pazar külsőségek között szervezi, a díjakat gálaműsor keretében a trónörökös, a köztársasági elnök vagy a miniszterelnök adja át Nobel-díjas tudósok és más ismert személyek jelenlétében. Az egy hétig tartó rendezvényen a versenyen kívül a fiatalok tudományos előadásokon, beszélgetéseken vesznek részt, ismerkednek az adott ország tudományos életével, kultúrájával.

Nemzetközi tudományos és műszaki verseny, USA

A Nemzetközi Tudományos és Műszaki Versenyt (Intel ISEF) 1950-ben rendezték meg először Philadelphiában 21 év alatti fiatalok számára. Azóta minden évben más-más USA-beli város ad helyt a versenynek. Az Intel ISEF célja, hogy elismerje és díjazza a világ legélesebb elméjű fiatal tudósait, ezzel tudományos és technológiai ismereteik további tökéletesítésére buzdítsa őket.

Az ISEF az egyes országokban rendezett tudományos versenyek olimpiája, rendezője a Science Service. A döntőbe jutó diákok körülbelül egymilliós mezőnyből kerülnek ki. Az idén a selejtező versenyek után már több mint 1200 fiatalt hívtak meg a rendezvényre az USA összes államából, valamint további 38 országból. A vetélkedés 3 millió dollár értékű díj és ösztöndíj elnyeréséért folyt.

Az Intel ISEF rendezvény kétlépcsős. A versenyzőktől programjáról a nemzetközi zsűri előzetesen egy legfeljebb 10 oldalas angol nyelvű leírást kér. Ezt követően a kiállítással egybekötött döntőn csaknem 1000 tudós, mérnök és matematikus személyes interjúk során győződik meg a versenyzők felkészültségéről, ezután alakítják ki a végleges sorrendet. A magyar fiatalok szereplését az eddigi döntőkön az alábbi táblázat szemlélteti.


év		díj

1995		I., III.
1996		I.
1997		különdíjak
1998		különdíj
1999		I.
2000		-
2001		különdíj

Budapest, 2003 szeptember, EU Fiatal Tudósok Versenye

Az európai döntők színhelyei sorrendben az alábbi városok voltak: Brüsszel, Koppenhága, Zürich, Sevilla, Berlin, Luxemburg, Newcastle, Helsinki, Milánó, Portó, Szaloniki, Amszterdam, Bergen. 2002-ben Bécs, 2003-ban Budapest lesz a helyszín.

A budapesti EU Fiatal Tudósok Versenyének szervezői a Magyar Innovációs Szövetség, az Oktatási Minisztérium és az European Commission Research Directorate-General, a verseny fővédnöke Mádl Ferenc köztársasági elnök, az irányító testület elnöke Hámori József akadémikus, MTA alelnöke, a szervező bizottság elnöke dr. Pakucs János, a Magyar Innovációs Szövetség elnöke.

A 2003. szeptember 20-a és 26-a közötti EU Fiatal Tudósok Versenye budapesti döntőjének tervezett helyszíne a 2001-ben megnyílt Millenáris Park fogadóépülete.

A Magyar Innovációs Szövetség

Az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Verseny főszervezője a Magyar Innovációs Szövetség (MISZ), szakmai szervezetként tevékenységének középpontjában az innováció gadaságélénkítő szerepe áll. Jelenleg 211 intézmény (vállalkozások, kutatóintézetek, egyetemek stb.) közvetlen tag, 269 intézmény pedig közvetett tag. Az intézmények több tagozatban végzik tevékenységüket:

- kutatás-fejlesztési;

- innovációs infrastruktúra;

- felsőoktatási;

- innovációs nonprofit;

- vállalkozás-fejlesztési tagozat.

A Magyar Innovációs Szövetség regionális képviseletet működtet Győrben, Veszprémben, Pécsett, Miskolcon, Debrecenben és Szegeden.

A MISZ képviseli a tagintézmények szakmai érdekeit, ellátja az innovációs szféra egészének érdekképviseletét, továbbá jelentős szakmai (K+F, iparjogvédelem stb.) munkát folytat. A MISZ részt vesz - sok esetben kezdeményezőként - a kutatás-fejlesztést és az innovációt érintő törvények, államigazgatási koncepciók, állásfoglalások előkészítésében, véleményezésében. Szorosan együttműködik állami szervezetekkel, parlamenti bizottságokkal, kamarákkal és egyéb szakmai, érdekvédelmi testületekkel. A szövetségi híreket, a beérkező információkat a kéthetente megjelenő Hírlevélben teszi közzé. Tagjai számára széles körű szolgáltatást biztosít, elsősorban jogi, iparjogvédelmi, gazdasági tanácsadó, hazai és külföldi kapcsolat-teremtési lehetőségeket feltáró, a különböző pályázati lehetőségeket ismertető formában. Évente szervezi az Országos Ifjúsági Tudományos és Innovációs Versenyen kívül az Innovációs Nagydíj Pályázatot, a Lépés a jövőbe országos design pályázatot, ill. az Innoforum hazai Szellemi Termék Börzét.

A MISZ közreműködésével létrejött innovációs szervezetek:

Innostart Nemzeti Üzleti és Innovációs Központ Alapítvány, Budapest;

Magyar Innovációs Alapítvány, Budapest;

Magyar Innovációs Klub, Budapest;

Debreceni Innovációs Alapítvány, Debrecen;

Debreceni Tudományos Műszaki Park Kft., Debrecen;

Pannonia Regia Innovációs Kht., Tatabánya;

Innovációs és Technológiatranszfer Centrum, Miskolc;

INNONET Innovációs és Technológiai Központ Kht., Győr;

Veszprémi Regionális Innovációs Centrum Kht., Veszprém;

INNTEK Innovációs és Technológiai Központ Kht., Eger;

Regionális Innovációs és Technológia Fejlesztő Központ Kht., Pécs.

 

Magyar Innovációs Szövetség,

Székhely: 1036 Budapest, Lajos u. 103.

Tel: 453-6572, Fax: 240-5625,

e-posta:innovacio @ innovacio.hu

honlap: www.innovacio.hu

Pakucs János

elnök (Magyar Innovációs Szövetség)

Antos László

titkár (Magyar Innovációs Szövetség)


<-- Vissza a 2002/10 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]