Magyar Tudomány, 2004/8 872. o.

Tanulmány

Póczik Szilveszter

a történelemtudomány kandidátusa, tudományos főmunkatárs, projektvezető, Országos Kriminológiai Intézet - poczik @ okri.hu

LAKÁSMAFFIA: A POSZTKOMMUNISTA IDŐSZAK EGYIK JELLEGZETES BŰNCSELEKMÉNYE TÁRSADALOMTÖRTÉNETI ÉS KRIMINÁLSZOCIOLÓGIAI SZEMPONTBÓL


A "lakásmaffia" fogalmával jelölt ingatlancsalások során kisebb bűnszövetségek vagy egyéni elkövetők, esetenként korrupt közhivatalnokok, ügyvédek, közvetítők, álvevők közbejöttével, hamisított közokiratok felhasználásával, valamint formailag kifogástalan, de kényszerrel vagy csalárd módon létrehozott szerződések segítségével helyzetfelismerésben, érdekérvényesítő képességben korlátozott, nehéz helyzetbe került, illetve mesterségesen súlyosan megalázó vagy szorult pénzügyi helyzetbe hozott személyeket fosztanak meg lakóingatlanukhoz fűződő tulajdonosi vagy bérlői jogaiktól (Póczik, 2004).

Az ingatlancsalások iránt nem utolsósorban a hajléktalankérdés kapcsán kezdett érdeklődni a bűnüldözés (vö. Gönczöl Katalin ombudsman levele az országos rendőrfőkapitányhoz. 1996. 01. 23. 1821/1995 OBH ügy kapcsán), ezek azonban távolról sem új keletűek. A kommunista hatalomátvételt követően a városok belső régióiban a régi építésű lakásvagyont államosították, a kiutalások rendszere széles teret nyitott a korrupciónak. Az osztályharcos koncepció tudatosan törekedett a városi polgárság és az annak életformájához kapcsolódó építészeti szubsztancia felszámolására: elmulasztotta az említett városnegyedek karbantartását, és igyekezett felhígítani domináns népességét. Ennek helyébe jobbára alulprivilegizált társadalmi elemeket telepített. Budapest az 1970-es és 80-as években nagymérvű bevándorlás célpontjává vált, mivel azonban nem tudott eleget tenni az ennek kapcsán jelentkező lakhatási és infrastrukturális igényeknek, korlátozta a letelepedést: vidékiek csak ötéves budapesti ideiglenes tartózkodás vagy helyi munkaviszony után nyújthattak be lakásigénylést vagy vásárolhattak öröklakást. Az ennek következtében kialakult másodlagos lakáspiacon eltartási szerződések, fiktív cserék, hamis jogosultságigazolások segítségével bérleti jogok alakultak át lelépési díjak formájában pénzzé vagy más tulajdoni joggá.

A rendszerváltás időszakában a városi önkormányzatok a lakásbérlőknek kedvezményes áron és előnyös fizetési feltételekkel eladták a lakásvagyon nagyobbik hányadát: a részletekben fizetendő vételár rendszerint a lakás értékének húsz-harminc százaléka körül alakult. Ezzel a korábbi bérlők mintegy nyolc-tíz évi jövedelmüknek megfelelő ingyen juttatásban részesültek azok rovására, akik saját erőből jutottak lakáshoz. Az újdonsült tulajdonosok azonban magukra vállalták lakásaik és a lakóház a vásárlás időpontjában még fel nem mérhető rövid és hosszú távú költségterhét. Időközben jelentős kisbefektetői pénzek áramlottak a kiszélesült használtlakás-piac felé, és alvilági csoportok is felfigyeltek a kínálkozó lehetőségekre. Az ehhez szükséges, többnyire bűncselekményekből származó pénz uzsorahitel formájában rendelkezésre állt alvilági pénzkölcsönzőknél, a társadalmi átrendeződés következtében pedig nagy számban jelentek meg pénzszűkében lévő vagy könnyen nehéz helyzetbe hozható emberek.

Azok, akik lakásukat kellő megtakarítások hiányában nem tudták megvásárolni, úgy ruházták át lakásaikat bizonyos haszonnal, hogy vevőjük kölcsönpénzéből vásárlóként léptek fel az önkormányzatnál, ugyanakkor eladóként egy másik, egyidejűleg készült magánszerződésben. Gyakran a privatizált vagy korábban vásárolt öröklakáson, családi házon halmozódó bank- vagy magánhitel, közüzemi tartozás vagy jelzálog hozza pénzügyileg kilátástalan helyzetbe a tulajdonost. A hitelügyletekben a hitelfedezet jobbára az érintett lakóingatlana. Sokakat a 80-as években felvett kedvező OTP építési hitelek kamatszint-módosítása hozott szorult helyzetbe. Az ezzel kapcsolatos alkotmányjogi kifogásokat az Alkotmánybíróság két határozatban (640/B/1990.AB és 32/1991.AB) utasította el. Az Országgyűlési Biztosok Hivatala megállapította: az állami támogatással épített vagy vásárolt lakóingatlanok elárverezése alkotmányos visszásságot és társadalmi többletköltséget szül, hiszen ezek a végrehajtás során támogatásra, kedvezményre nem jogosult vevők birtokába jutnak, így veszít az állam és az adófizető is (9019/1996 OBH ügy). A bankok jelzáloghitelezéssel kapcsolatos mai gyakorlatában az irreális hitelbiztosítéki érték és többszörös biztosítékok kikötése is aránytalanul hátrányos a hitelfelvevők számára, veszélyezteti tulajdonhoz fűződő jogaikat, fokozza kiszolgáltatottságukat (OBH 4999/2003. ügy). Az energiaárak változásai következtében a magyar háztartások egyharmadának nehézséget jelent a közüzemi számlák fizetése is. Az adós családok közül jobbadán azok veszítik el otthonaikat, amelyekben a családi kohézió meggyengült, alkoholizmus, családon belüli erőszak jelentkezik (Kolosi et al., 2002). Segítségre csak korlátozottan számíthatnak, mivel a lakhatási támogatásért folyamodók zömének jövedelme túl magas a jogosultsághoz, a közüzemi díj-hátralékosok ki vannak zárva a segélyezett körből. Az önkormányzatok az elmúlt évtizedben így is közel harmincmilliárd forint lakhatási támogatást fizettek ki.

A lakásmaffia felhajtói önkormányzatok szociális osztályain, karitatív intézményeknél, orvosnál, parkban ismerkednek, érdeklődnek segítségre szoruló, idős, egyedülálló emberek után, albérlőként, eltartóként vagy baráti alapon beköltöznek hozzájuk, és - gyakran erőszakkal - adásvételi szerződés aláírására veszik rá őket. Másoknak kedvező lakáscserét ajánlanak fel: előleget fizetnek, aláíratják a szerződést és a vételár átvételéről szóló igazolást, a vételárat végül nem fizetik meg, de kiköltöztetik a tulajdonost. Máskor lakáshirdetésre jelentkeznek, majd hamis közokiratokat készítenek, és önmagukat vagy segítőjüket tulajdonosként feltüntetve eladják a lakást. Mások felkutatják, kedvezőnek látszó áron meghirdetik, majd megint csak hamis iratokkal és - sokszor hajléktalan - áltulajdonos közbejöttével eladják a lakatlan ingatlanokat. Az adószabályok megkerülésével lakásukat bérbe adó magánszemélyektől lakást bérelnek, majd egy vagy több vevőnek is eladják a bérleményt. Hitelre szoruló, de a bankok számára nem kellően hitelképes kisvállalkozónak, magánszemélynek kölcsönt, egyúttal jövedelmező üzletet vagy befektetést kínálnak, amely azonban - nem véletlenül - meghiúsul, végül a hiteltörlesztés elmaradása miatt érvényesítik az ingatlanra bejegyzett jelzálogjogot. Gyakran még erre sincs szükség, mivel a hitelszerződésbe bújtatott adásvétel kerül. Más elkövetők ismerőseiket kérik fel, adják rövid időre hitelfedezetként lakásukat, végül az adósságtörlesztés elmaradása miatt a kezes ingatlanát elárverezik, a bűnelkövetők az árverésről azonban szépszerével vagy fenyegetéssel távol tartják a többi licitálót, és szinte ingyen szerzik meg az ingatlant. Egyes bűnöző csoportok személyi igazolványt, útlevelet, tb- és adókártyát is hamisítanak, hiszen az óvatossá vált ügyvédek rendszerint többféle okmányt kérnek az ingatlantranszfer résztvevőitől. A szerződéseknél az elkövetői csoport tagjai lépnek fel tanúként, szükség esetén a büntetőeljárásban is igazolják a szerződés valódiságát, eközben a nyomozás megnehezítése érdekében egymás közt adják-veszik az orzott ingatlanokat.

Büntetőjogi tekintetben az ilyen cselekmények döntő többsége csalás, amelyben az elkövetési érték nagysága és az elkövetés módja minősítő körülményként játszik szerepet. A csalás úgynevezett eszközcselekményeként gyakran megvalósul magánokirat-hamisítás, és - olykor hatósági személy közreműködésével - közokirat-hamisítás. Ennek úgynevezett intellektuális alakzatában az elkövető valótlan információt szolgáltatva tartalmilag hamis közokirat készítésére veszi rá az arra jogosult jóhiszemű személyt. Azzal, hogy az elkövetők valótlan tartalmú magánokiratot - adásvételi vagy jelzálogszerződést - nyújtanak be a földhivatalhoz, az ingatlan-nyilvántartás és a közokiratnak minősülő tulajdoni lap meghamisítására tesznek kísérletet (Nagy, 2004). Kísérő cselekményként gyakran előfordul önbíráskodás, zsarolás, kényszerítés, személyi szabadság megsértése, hamis tanúzás, valamint jogosulatlan pénzintézeti tevékenység, sőt pénzmosás és életellenes cselekmény is. Az úgynevezett akarathibás ügyekben az elkövetők a sértettet megtévesztéssel vagy kényszerrel értéken alul vagy ellenérték nélkül ingatlantulajdonuk eladására vagy bérlakásuk cseréjére bírják rá. A palástolt kölcsönügyletekben az ingatlan jelzáloggal való megterhelése helyett a hitelező a hitelfelvevővel színlelt adásvételi szerződést köt. Gyakran az árverést követően a vevő a lakottan megvásárolt ingatlan egykori tulajdonosát erőszakkal, fenyegetéssel ráveszi a lakhatási jogról való ellenszolgáltatás nélküli lemondásra (Devánszkiné, 2003).

Az elkövetőket szándékosan vagy akaratlanul segítők között előfordulnak ügyvédek, közjegyzők, ingatlanközvetítők, bírósági végrehajtók, önkormányzati és földhivatali munkatársak is. Bejegyzésre alkalmas ingatlan-adásvételi szerződés 1994 óta csak ügyvédi vagy közjegyzői ellenjegyzéssel készülhet. Az ingatlancsalásokkal kapcsolatos szerződések formailag szinte mindig szabályosak. Nem egy esetben előfordult, hogy a lakáscsalók ügyvédei keresték meg a későbbi sértetteket valamilyen ajánlattal, vagy bérleti jogok illegális értékesítésében vettek részt. Korai lenne azonban ebből általánosító következtetéseket levonni, hiszen az ilyen ügyekben alig több mint egy tucat ügyvéd és közjegyző érintett. Az erkölcsi és vállalkozói igazolvánnyal rendelkező bírósági végrehajtók esetében a szakmai kamara fegyelmi szankcióként hivatalvesztést is kiszabhat, ennek ellenére több esetben felmerült a gyanú, hogy a végrehajtó összejátszott a bűnelkövetőkkel. Gyaníthatóan több esetben önkormányzati vagy földhivatali munkatárstól kaptak információt és támogatást a bűnözők, ennek kapcsán az utóbbi időben több letartóztatásra került sor a fővárosban. Bár tavaly nagyobb ingatlanos egyesületek megalapították a Magyar Ingatlankamarát, továbbra is tevékenykednek a zavarosban halászó ingatlanközvetítők. Ezek nemritkán önkormányzati lakások bérleti jogaival kereskednek, vagy ilyeneket magántulajdonként tüntetnek fel. Az ilyen üzelmek során az önkormányzat tulajdonosi joga és a bérlakásra várók érdeke egyaránt sérül (Póczik - Nagy, 2004).

A lakóingatlanokkal kapcsolatos cselekmények elszaporodása miatt 2001 júniusában a BRFK-n létrejött a Kaptár alosztály, amely több száz ügyben nyomozott, és számos vádemelési javaslatot tett. A tapasztalatok szerint az ingatlancsaló csoportok harminc-negyven fős magból és számos alkalmi segítőből állnak, Budapesten, ahol a lakáscsalások háromnegyedét elkövetik, több száz ingatlan törvénytelen adásvételénél játszottak szerepet. Néhány vidéki megyében azonban szinte ismeretlen ez az elkövetési mód, de elképzelhető, hogy a bűnüldöző hatóságok nem fordítottak rá kellő figyelmet. A rendőrség látókörbe került hivatali személyek tudatosan vagy gondatlanságból követtek el csalást, néhányan befolyással üzérkedtek. Egyes személyek eltűnése is összefügghet a lakásmaffia tevékenységével. Az alosztály egész nap hívható zöld számán folyamatosan jelentkeznek újabb áldozatok. Győr-Moson-Sopron megyében szintén speciális rendőri részleg alakult, amely öt lakásmaffia-csoport ellen nyomozott, majd miután az ügyeket vádemelési javaslattal átadta az ügyészségnek, megszűnt. Egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei felmérés szerint az árverezett ingatlanok döntő hányada messze áron alul kerül új tulajdonoshoz, végrehajtók részvétele a bűnös üzelmekben azonban nem igazolható. A Békés Megyei RFK évekre visszamenő ingatlanügyekkel kapcsolatos vizsgálatainak nyomán szintén több előzetes letartóztatásra került sor.

2002 áprilisában alakult meg a lakásmaffia sértettjeit támogató Sors-Társak Egyesület, amely annak érdekében, hogy az eddig külön kezelt ügyek összevonhatóvá váljanak, az esetekről jegyzőkönyvet készít, és közel ezer károsultat tart nyilván. Az elnök véleménye szerint a sértettek száma országosan ennek többszöröse lehet, az elkövetők kapcsolatrendszere pedig a földhivatalokig, rendőrségig, bíróságig, önkormányzatokig nyúlik. Kevéssé látja biztatónak a bűnüldözés és az igazságszolgáltatás munkáját, hiszen a bíróságok többnyire elutasítják a sértettek panaszát, számos áldozat nem mer feljelentést tenni, mivel nem számíthat hatékony védelemre a rendőrség részéről.

2002 novemberében a lakásmaffia-jelenség vizsgálatára az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságában albizottság alakult, amely önkormányzati bérlakások ügyében is vizsgálódik. A bizottsági meghallgatások során kifejtették véleményüket, és javaslatokat fogalmaztak meg a Magyar Ügyvédi Kamara, a Budapesti Ügyvédi Kamara, a Magyar Országos Közjegyzői Kamara elnökei, a budapesti rendőrfőkapitány, a földhivatalok vezetői és a Sors-Társak egyesület elnöke is. Az albizottság első jelentésében megállapította: az ingatlanokkal kapcsolatos csalásokat nem egy országosan tevékenykedő maffiaszervezet követi el, hanem különböző, de egyfajta elkövetési magatartásra szakosodott bűnöző csoportok. Az ilyen cselekmények a jogállamiságba vetett bizalmat ássák alá, ezért megakadályozásuk a társadalom, a politikai és a szakágazati intézményrendszer elsőrangú érdeke. A parlamenti vizsgálóbizottság 2004 tavaszán befejezte munkáját, és zárójelentésben összegezte tapasztalatait (Devánszkiné, 2004). A jelentésben megfogalmazott konkrét javaslatok alapján született meg 2004 júniusában az "úgynevezett lakásmaffia tevékenység visszaszorításához szükséges kormányzati intézkedésekről" szóló országgyűlési határozat (71/2004. sz. ogy. határozat). Időközben lakásmaffia-munkacsoport alakult a Fővárosi Közgyűlésben is.

2003. márciusban a Legfőbb Ügyészség megbízásából az Országos Kriminológiai Intézet ténykutatást indított a lakásmaffia-jellegű cselekmények tudományos igényű feltérképezésére. A kutatásban eredetileg szereplő mintegy háromszáz ügyirat harmadának részletes értékelése alapján megállapítható, hogy rendszerint csoportos együttműködésben és feladatmegosztásban elkövetett, városi sorozatcselekményekről van szó, amelyek kárértéke több tízmillió forintra rúghat. Mind az elkövetők, mind a sértettek között akadnak jogi személyek is (Póczik-Nagy, 2004).

A lakásmaffia leküzdésének elsődleges feltétele a naprakész közhiteles ingatlan-nyilvántartás megteremtése. Az ingatlanok nyilvántartását az 1997. évi CXLI. tv. és a végrehajtásról szóló 109/1999. FVM rendelet szabályozza. A telekkönyv nyilvános: bármely ingatlan tulajdoni lapja kikérhető. A tulajdonilap-másolatot kérő nyilatkozik ugyan személyazonosságáról, de a közölt adatok valódisága nehezen ellenőrizhető. Az ingatlanátruházások száma a rendszerváltás óta évente negyedével nő, ezért jelentős az ügyhátralék a földhivatalokban, a fővárosban közel százezer, országosan háromszor annyi lezáratlan akta van. Az ügyhátralék ledolgozására a Földművelési és Vidékfejlesztési Minisztérium jelentős anyagi segítséget nyújtott, ennek köszönhetően egyes földhivatalok már képesek harmincnapos ügyintézési határidőt tartani. Szigorították az ügyiratok kezelését, iktatását, következetesebben élnek ellenőrzési jogukkal. Ha azonban az adásvételi szerződés megfelel a jogszabályi előírásoknak, a földhivatalnak nem áll jogában megtagadni a tulajdonjog-változás átvezetését. Egy ideje különleges papírra nyomtatják a tulajdoni lapokat, ez azonban keveset használ, mivel az elkövetők nem a tulajdoni lapot, hanem a személyi okmányokat hamisítják. Az új informatikai rendszeren keresztül várhatóan nemsokára bankok, ügyvédi és közjegyzői irodák csatlakozhatnak a földhivatali adatbázishoz. Eközben folyik a vita az ingatlan-nyilvántartás igazgatásszervezeti helyéről. A FVM szerint az ingatlan-nyilvántartás csupán fejlesztésre szorul. Az Igazságügyi Minisztériumban két álláspont is megfogalmazódott. Az egyik független telekkönyvi hivatalt állítana fel, a másik a bíróságok jogkörébe utalná az ingatlan-nyilvántartást. Az Országos Igazságszolgáltatási Tanács elnöke azonban csak megfelelő források biztosításával venné át a telekkönyvvezetést. Más elképzelés szerint a tulajdonosi nyilvántartás bírósági hatáskör lenne, a térképészet és az ingatlankataszter a FVM hatáskörében maradna. Felmerült egy Építési és Lakásügyi Minisztérium létrehozásának gondolata is, ahol a területfejlesztési, építésügyi és ingatlanpiaci szabályozás feladatai és forrásai koncentrálódnának.

Az ingatlancsalások áldozatainak döntő többsége valamilyen módon maga is közrejátszik a bűncselekmény létrejöttében. A jogban járatlan eladók sokszor a jogász vagy hivatalnok megbízhatóságára építve olvasatlanul írnak alá szerződéseket, nem tekintenek bele az ingatlan-nyilvántartásba, annak rendezetlenségét adott helyzetként könyvelik el. Gyakran - különösen a vételár átadásával kapcsolatban - az írott szerződésen kívüli, utólag bizonyíthatatlan szóbeli ígéretekre hagyatkoznak, máskor engednek a "ritka jó üzlet" csábításának.

A lakásmaffia áldozatainak jogorvoslati lehetőségei igen szűkösek. Kártérítési eljárás - ha az elkövető ismert, és van vagyona - vagy polgári perben, vagy a büntetőeljárásban a jogerős ítélet megszületése után a károsult külön kérésére indítható. Mindkét esetben számolni kell az eljárás többéves időtartamával. Amikor a sértettek adásvételi szerződésbe bújtatott kölcsönszerződés kezesei voltak, és hozzájárultak ingatlanuk fedezetként való felhasználásához, igen körülményes az ingatlan megszerzésére irányuló hitelezői szándék bizonyítása.

Mivel a lakásmaffiát csak tehermentes lakások érdeklik, előrelátó lakástulajdonosok védekezésül megbízható partnerrel kölcsönös haszonélvezetet vagy fiktív kölcsönre hivatkozó jelzálogjogot jegyeztetnek be lakásukra. Bár ez okirat-hamisítás, büntetőeljárástól nem kell tartaniuk, hiszen kár nem keletkezik.

A lakásmaffia ellehetetlenítésére számos javaslat született, ezek közül néhány:

* Ki kell alakítani a lakhatási támogatásoknak a költségvetési pénzeket célzottan elhelyező, átfogó rendszerét, készüljön önkormányzati adatbázis a hajléktalanság veszélyének kitett családokról.

* Szülessen átfogó szociális törvény és annak keretében egy speciális lakossági csődtörvény, amelyre az EU-ban több példa is akad.

* Hivatali mulasztás vagy tévedés esetére létesüljön a jogsértettek kártalanítására állami lakás-, illetve pénzalap.

* A szerződést ellenjegyző közjegyző felügyelje az adásvételi szerződés végrehajtását a tulajdonjog bejegyzéséig. A vételárfizetés közjegyzői bankszámlán keresztül történjék.

* Kerüljön bevezetésre a tulajdoni laptól független lakástörzskönyv és a tulajdonost azonosító PIN-kód.

* A vevő csak a bejegyzési határozat jogerőre emelkedésével válhasson az ingatlan jogszerű tulajdonosává, az ingatlan csak ekkor váljon újra forgalomképessé.

* Nagy értékű adásvételnél a földhivatalokra is háruljon a bankokat a kétmillió forint feletti készpénzforgalom esetén terhelő bejelentési kötelezettséghez hasonló kötelem.

* Szélesíteni kell a földhivatalok ellenőrzési jogát: legyenek azonosíthatóak azok, akik idegen tulajdoni lapot kértek. A földhivatal naplózza az ilyen kérelmeket, és értesítse a tulajdonost, ha valaki kikérte lakása tulajdoni lapját.

* Szigorítani kell a jelzálogjogbejegyzés feltételeit.

* Létesüljön elektronikus kapcsolat a lakcímnyilvántartás és az ingatlan-nyilvántartás között, valamint az ügyvédi irodák és a személyi adatokat nyilvántartó központ között.

* Az ügyvéd csak olyan iratot ellenjegyezhessen, amelyet saját irodája készített.

* Az ügyvédek a szerződő felek hozzájárulásával másolják le a személyazonosító okmányokat, készüljön videofelvétel az ügyfelekről és a pénzátadásról.

* Az ügyvédi kamara az adásvételnél tegye kötelezővé mindkét fél számára a külön ügyvédi képviseletet, szükség esetén rendeljen ki pártfogó ügyvédet.

* Az uzsoraszerződések elkerülése érdekében részletesen szabályozni kellene a bankok jelzáloghitelezési üzleteiben követendő ingatlanértékelési és szerződéskötési gyakorlatot.

* Bizonyos összeghatár felett kötelezővé kellene tenni a vételár banki átutalással történő kiegyenlítését.

A javaslatok némelyike jogtechnikai és adatvédelmi problémát vet fel, de olyan is akad, amely az alkotmányosság korlátait feszegeti.

Az ingatlancsalás persze nem speciálisan magyar vagy kelet-európai jelenség. Németországban tíz év alatt közel 300 ezer család esett áldozatul csaló befektetési társaságok kis- és középjövedelműeknek hirdetett ingatlanhitelezései és nyugdíj-előtakarékossági akcióinak. Az ilyen ügyek nyomán az adásvételi szerződés visszavonhatóságával valamint a hitelkamat-kötelezettség megtámadhatóságával kapcsolatban a Szövetségi Alkotmánybíróság kérésére az Európai Bíróság nyújtott jogértelmezést. A nyugat-európai országok mai helyzete az ingatlancsalások területén előrajzolja azokat a tendenciákat, amelyek megjelenésével a közeljövőben Magyarországon is számolni kell (Póczik, 2004).


Kulcsszavak: posztkommunista társadalom, maffia, szervezett bűnözés, társadalmi átalakulás, rendszerváltás, lakáspiac, korrupció, rendészet, csalás, büntetőjog, földhivatal


IRODALOM

Devánszkiné Molnár Katalin (szerk.) (2003): Az Alkotmány- és igazságügyi Bizottság, az Önkormányzati Bizottság, valamint a Rendészeti Bizottság az úgynevezett lakásmaffia tevékenységet feltáró közös albizottsága részjelentése. Budapest, 2003. április, kézirat

Devánszkiné Molnár Katalin (szerk.) (2004): Az Alkotmány- és igazságügyi Bizottság, az Önkormányzati Bizottság, valamint a Rendészeti Bizottság Az úgynevezett lakásmaffia tevékenységet feltáró közös albizottsága jelentése. Budapest, 2004. március, kézirat

Kolosi Tamás - Tóth István György - Vukovich György (szerk.) (2002): Társadalmi riport 2002. TÁRKI, Budapest

Nagy László Tibor (2004): A lakásmaffia-bűncselekmények empirikus vizsgálata. Kriminológiai Tanulmányok. 41. kötet. OKRI, Budapest, 164-193

Póczik Szilveszter (2004): Lakásmaffiák. Társadalomtörténeti és szociológiai áttekintés. Kriminológiai Tanulmányok. 41. kötet. OKRI, Budapest, 137-163

Póczik Szilveszter - Nagy László Tibor (2004): A "lakásmaffiák" bűncselekményeinek országos vizsgálata. Kutatási zárójelentés. OKRI, kézirat (lezárás előtt)


<-- Vissza a 2004/8 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]