A Magyar Tudományos Akadémia idén is új levelező tagokat köszönt. Sorozatunkban hónapról hónapra bemutatjuk néhányukat.
A Magyar Tudomány hét kérdéssel kereste meg mindegyiküket, azt kérve, hogy közülük háromra válaszoljanak:
1. Mi volt az a döntő mozzanat az életében, amely erre a pályára vitte?
2. Volt-e mestere?
3. Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?
4. Részt vesz-e nemzetközi kutatásokban?
5. Van-e, és ha igen, milyen a legkedvesebb tanítványa?
6. Magányos kutató vagy inkább csapatjátékos?
7. Mi az a nyitott kérdés, amelyre választ szeretne kapni?
Talán az is jellemző lehet új tagjainkra, hogy éppen mit tartottak fontosnak elmondani magukról.
E számunkban Bedő Zoltán, Nyiredy Szabolcs, Pálfy Péter Pál és Roósz András válaszait olvashatják.
BEDŐ ZOLTÁN
1951-ben, Debrecenben született, a mezőgazdasági tudományok doktora. Az MTA Mezőgazdasági Kutatóintézetének igazgatója. Fő kutatási területe a gabonanemesítés és a vetőmagtermesztés.
Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?
Egy növénynemesítőnek a legnagyobb eredmény, amikor a búzatermesztőktől elismerést kap a sikeres fajtáért. Nekünk valójában ez a legfontosabb citációs indexünk, amiért talán még jobban meg kell küzdenünk, mint az eredetiért. Régiónkban olyan nagy az évjárathatás, hogy a növény adaptációs képessége minden évben kemény próbatételnek van kitéve. Ha a termelők több év után is visszatérnek hozzánk, az már sokat mond növényfajtáink stabil teljesítményéről. Ezt bizonyítja, hogy már tizenkét éve a legnépszerűbbek, a legtöbbször "citáltak" a mi búzafajtáink, ami egy nagyfokú bizalmat igazol kutatási eredményeink iránt.
Részt vesz-e nemzetközi kutatásokban?
Nemzetközi kutatási kapcsolatok nélkül nem lehet kutató senki sem. De talán azt említeném csak meg a legfontosabbak közül, amely legközelebb áll hozzám. Patrick Hayes-szel az Oregon State University professzorával 1982-ben ismerkedtem össze. Ez a tudományos együttműködés barátsággá fejlődött, és már több mint két évtizede tart. Már volt közös munkánk az USAID, az NSF, a Magyar-Amerikai Kutatási Alap keretében, de amikor éppen nem pályázaton dolgoztunk, akkor is összetartottunk és végeztük a közös munkálkodást jóban, rosszban.
Mi az a nyitott kérdés, amelyre választ szeretne kapni?
Van még jónéhány nyitott kérdés, aminek a megválaszolásához én is hozzá szeretnék járulni. Leginkább fontosnak a XXI. században az ember, a búza és a kenyér kapcsolatának megfogalmazását vélem. Ez mindig központi helyet foglalt el az emberiség történelmében. Nem hiába található utalás a kenyérre imánkban, hogy csak egyetlen példát emeljek ki. A mindennapi kenyerünk forrása a búza, valamint az ember viszonya jelentősen átalakul, sokrétűbbé válik századunkban. Nemcsak a hagyományos kapcsolatrendszer változik, hanem újabb kérdések megválaszolása is szükségessé válik. Ilyen például a búza szerepe a Föld ökológiai egyensúlyában, a táplálkozás funkciójának átalakulásában az ember életének különböző szakaszaiban, a morális és etikai alapelvek viszonya a tudományos célokkal és tevékenységgel, ezek társadalmi hatásai, stb. E kérdések megválaszolása a jövő nagy kihívása a következő nemzedékeknek.
NYIREDY SZABOLCS
1950-ben Budapesten született. A kémiai tudományok doktora. Szakterülete a növénykémia és az elválasztástechnika. A Gyógynövénykutató Intézet Rt. igazgatója, a Semmelweis Egyetem címzetes egyetemi tanára, az ELTE magántanára.
Volt-e mestere?
Kimondottan mesteremnek senkit sem tekinthetek. Sok idősebb kolléga és korábbi főnököm azonban meghatározó módon hatott rám. A TDK-s hallgatókkal és doktoranduszokkal való foglalkozás szükségessét és szépségét dr. Takács Józseftől, a kutatás iránti lelkesedést dr. Tyihák Ernőtől tanultam.
Azt, hogy a tehetséges fiatalokat önzetlenül kell küldeni világot látni és tapasztalatokat szerezni, korábbi intézetigazgatómtól, Petri Gizella professzor asszonytól tanultam. Ő kezdeményezte 1983-ban a félévesre tervezett, végül hét és fél évesre sikerült, a Swiss Federal Institute of Technology (ETH) Zürich Gyógyszerészeti Intézetében eltöltött tanulmányutamat. Zürichi főnökömtől, Otto Sticher professzortól a fiatal kutatók alkotói szabadságának biztosítását és a precíz közleményírás megkövetelését sajátítottam el. A meglepő ötletek iránti nyitottságot, azok gyors realizálását és a határozott folyóiratszerkesztői döntéseket R. E. Kaiser professzortól tanultam meg. Az elméleti háttér szükségessét és elsőbbségét F. Geiss professzortól sajátítottam el.
Mesteremként azért nem nevezhetek meg senkit, mert nem valamelyik tanárom kutatási területét folytatom, hanem magam alakítottam ki egy interdiszciplináris területet, az analitikai és preparatív elválasztástechnikai módszerek és berendezések fejlesztését, biológiai mátrixok összetevőinek elemzési és izolálási stratégiáinak kifejlesztését.
Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?
Eredményeim közül annak örülök igazán, hogy az általam kidolgozott "PRIZMA" optimalizálási rendszert, a különböző új szilárd-folyadék és többfázisú folyadék extrakciós, valamint az analitikai és preparatív kromatográfiás eljárásokat a világ sok országában alkalmazzák és tanítják. Örülök annak is, hogy a Journal of Planar Chromatography című folyóirat - melynek kezdettől fogva ellátom főszerkesztői feladatait - a szkeptikus hozzáállások ellenére már a 17. évében van.
Őszinte örömmel tölt el az, hogy Intézetem, az 1991. január 1-től részvénytársasági formában működő Gyógynövény Kutató Intézet az ország azon kevés, ún. ipari kutatóintézetei közé tartozik ahol - nem volt leépítés, elbocsátás, sőt valamennyi gazdasági évünket nyereségesen zárva - változatlanul több mint száz munkatársnak biztosítjuk a megélhetését, és az intézmény dinamikusan fejlődik.
Ez két újszerű megközelítésnek az eredménye. Egyrészt annak, hogy a hatóanyagra történő gyógynövénynemesítést különböző, korszerű műszeres analitikai eljárásokkal és sok ezer elemzéssel támogatjuk, melyet magas szintű interdiszciplináris kutatást biztosító biológiai, valamint analitikai eszköz- és műszerparkunk tesz lehetővé. Másrészt annak köszönhető, hogy az alapkutatáson túlmenően alkalmazott kutatás-fejlesztést, valamint fitotechnológia lehetőségeink megteremtésével gyógynövénytartalmú gyógyszerek és készítmények előállítását is végezzük. Ezzel a kutatóintézetek között világviszonylatban is egyedülálló helyzetben vagyunk, hiszen a kutatás-fejlesztés mellett komoly gyártási kapacitással is rendelkezünk.
Örülök, hogy az 1990-ben, az intézetigazgatói pályázatomban leírt tudományos és gazdasági elképzeléseimet sikerült lépésről lépésre megvalósítanom, és olyan kutatóintézetben dolgozhatok, amely kutat, fejleszt, gyárt és dinamikus fejlődve tovább növeli - elődeink által megszerzett - hírét a világban.
Magányos kutató, vagy inkább csapatjátékos?
Is, is. Alapvetően ötletembernek tartom magam. Kimondottan élvezem, ha felismerve a lehetőségeket, valami új eljárást, módszert, berendezést tudok kitalálni. Kitalálni valamit, azonban aránylag gyorsan lehet, egy új eljárást, módszert kidolgozni vagy egy berendezést kifejleszteni viszont hosszú időt, kitartást és fáradságot igényel. Fiatal kutató koromban értelemszerűen mindent magam végeztem, később Zürichben már PhD-hallgatóim bevonásával dolgoztam egy-egy feladaton. Mióta intézetvezető vagyok, már nem tudok tényleges labormunkát végezni, csak munkatársaimmal tudom megbeszélni, hogy milyen kísérleteket kell elvégezniük, hogy az elképzeléseim helytelenségét vagy igazát igazolni tudjuk.
Az ötleteket tekintve tehát magányos kutató vagyok, a kivitelezésben azonban csapatjátékosnak tartom magam.
PÁLFY PÉTER PÁL
1955-ben Debrecenben született. A matematikai tudományok doktora. Az ELTE Algebra és Számelmélet Tanszéke egyetemi tanára. Fő kutatási területei az algebrán belül a csoportelmélet és az univerzális algebra.
Mi volt az a döntő mozzanat az életében, amely erre a pályára vitte?
Hatodik osztályos koromban elsősorban a csillagászat vonzott. Kulin György könyve alapján nekiálltam egy egyszerű távcsövet fabrikálni. Egy méteráruüzletből szereztünk papírhengert, amit az útmutatás szerint fekete fotókartonnal kellett bélelni a tükröződés megakadályozására. Igen ám, de milyen széles papírcsíkot vágjunk le? Ekkor édesapám kijelentette, hogy lemérjük a henger átmérőjét, és megszorozzuk 3,14-gyel. Hogy miért pont annyival, azt ugyan nem tudta, de ez még titokzatosabbá tette előttem a dolgot. És a papírbélés pontosan megfelelő méretű lett. Ez volt első matematikai élményem. Egyre inkább a matematika kezdett érdekelni. Hetedikben Babai Béláné tanított, akinek döntő szerepe volt matematikussá nevelésemben. Kis papírlapokon külön feladatokat hozott nekem, és az órán folyó munkát nem zavarva magamban gondolkodhattam ezeken. Ennek a személyes törődésnek köszönhettem, hogy olyan jól begyakoroltam a feladatmegoldást, és - ami ugyanolyan fontos - a megoldások világos megfogalmazását, hogy a tanév végén megnyertem az országos úttörő szaktárgyi versenyt. Úgy gondolom, ekkor vált kétségtelenné, hogy matematikus leszek.
Volt-e mestere?
Fried Ervint és Babai Lászlót tekintem mestereimnek. Negyedéves voltam, amikor 1976-ban Fried Ervin elindította Algebrai problémák című szemináriumát. Addig csak tanultam a matematikát, itt ismertem meg az ízét annak, hogy én magam is elmélyülhetek megoldásra váró matematikai kérdések vizsgálatában. Kiváló társaság járt erre a szemináriumra, többek között Kiss Emil, Kollár János, Rónyai Lajos. Rengeteget tanultunk egymástól. Az első hetekben Fried Ervin meglehetősen inkompetensnek tűnt számomra, ugyanis gyakran egészen nyilvánvalónak látszó dolgokat kérdezett az előadótól. Később fogtam csak fel, hogy nem az a baj, ha valamit nem értünk, hanem ha nem törekszünk arra, hogy megértsük. És Fried Ervin mindig meg akarta érteni a dolgokat. Sok esetben utólag vált csak világossá számomra, hogy az első pillanatban értelmetlennek tetsző kérdései éppen a dolgok lényegére irányultak.
Babai László is eljött néha a Fried-szemináriumra, és tőle hallottam azt az univerzális algebrai problémát, ami azóta is foglalkoztat: Lehet-e akármilyen véges háló egy véges algebra kongruenciahálója? Megoldani azóta sem sikerült senkinek, de az a cikk, amit még egyetemista koromban Pavel Pudlák prágai matematikussal közösen írtunk (úgy látszik, kevés volt a P betű az én nevemben), meglepő átfogalmazását adta a kérdésnek: egy csoportelméleti problémára tudtuk visszavezetni. Babai László speciálelőadásai az algebra és a kombinatorika határterületének legfrissebb, hallatlanul érdekes eredményeit dolgozták fel. Tőle kaptam az indítást a Cayley-gráfok izomorfizmus-problémájának vizsgálatához, amelyben már egyetemistaként publikálásra alkalmas eredményt sikerült elérnem. Ennek a dolgozatnak a megírása során tanultam meg Babai Lászlótól a cikkírás mesterfogásait; négyszer adta vissza teljes átdolgozásra a kéziratomat, amíg végre úgy ítélte meg, hogy már beküldhetem egy folyóirathoz. Persze nem sikerült mindent elsajátítanom: utolsó közös dolgozatunk általam írott részeivel nem volt maradéktalanul elégedett.
Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?
1983 tavaszi félévét a nashville-i Vanderbilt Egyetemen töltöttem. Itt dolgozott Bjarni Jónsson, a hálóelmélet izlandi születésű vezető kutatója. Amikor megtudta, hogy engem elsősorban a csoportelmélet foglalkoztat, rögtön egy olyan problémát ajánlott figyelmembe, amely mind a két területet érinti. Még 1953-ban vetette fel a kérdést, hogy vajon minden olyan hálóelméleti összefüggés, ami érvényes a kommutatív csoportok részcsoporthálójában, egyúttal minden csoport normálosztóhálójára is teljesül-e. Akkor eredménytelenül dolgoztam ezen a problémán, de évekkel később, amikor Kiss Emil is próbálkozott a megoldásával, sikerült közösen megoldanunk a probléma egy gyengébb változatát. Ezen felbátorodva mertem javasolni aspiránsomnak, Szabó Csabának, hogy dolgozzunk Jónsson eredeti kérdésén. Csaba rengeteg hálóelméleti azonosságot kipróbált, egyre jobban kezdtük érteni a probléma nehézségét, míg végül az egyik megbeszélésünk után úgy éreztem, ez az! Jó nyomon járunk. Hazamentem, kiszámoltam és kijött. Heuréka! Azonnal felhívtam Csabát, hogy addig nem beszélünk, amíg ő is meg nem kapja ezt az eredményt. Harmincnyolc évvel a kérdés megfogalmazása után felfedeztük az első olyan hálóelméleti azonosságot, amely ugyan teljesül minden kommutatív csoport részcsoporthálójában, de nem igaz minden csoport normálosztóhálójában.
ROÓSZ ANDRÁS
1945-ben Weissensteinben született. A műszaki tudományok doktora. A Miskolci Egyetem egyetemi tanára, tanszékvezetője. Az MTA-ME Anyagtudományi Kutatócsoport vezetője. Fő kutatási területe az anyagtudományok terén a kristályosodási és átalakulási folyamatok szimulációja. Tudományos irányítója a magyar űranyagtudományi programnak.
Mi volt az a döntő mozzanat az életében, amely erre a pályára vitte?
A döntő mozzanat, ami az általam immár harmincöt éve művelt pályára irányított, első - sajnos már nem élő - mesteremhez kötődik. Nagy János tanár úr a Kerpely Antal Technikumban tanította a technológia című tárgyat és azon belül a fémes anyagok szerkezetét, mai nevén a fémtant. Most egy ilyen nevű tanszéket vezetek a Miskolci Egyetem Anyag és Kohómérnöki Karán. Az egyensúlyi fázisdiagramokról - melyek mind az oktatásban, mind a kutatásban végigkísérik pályafutásomat - először tőle hallottam. Nagy öröm volt számomra, hogy később, már egyetemi oktató koromban én is segíthettem neki, amikor egy olyan elektronmikroszkópot szereztek a dunaújvárosi főiskolán - ahol akkor főiskolai docensként tanított -, mint amivel én már sok éve dolgoztam. Ekkor a tanár-diák viszonyunk barátsággá vált, amire azóta is büszke vagyok.
Volt-e mestere?
Azt a lehetőségét, hogy a Fémtani Tanszéken maradhattam és egyetemi oktató/kutató válhatott belőlem, Káldor Mihály professzor úrtól kaptam. Már hallgató koromban dolgozhattam vele, és oktathattam a fémtant mint demonstrátor. Sokat tanultam tőle, különösen a hallgatókkal való emberséges bánásmód és az előadások tartása területén. Az előadásokon ugyanis nem tananyagot közölt, hanem magyarázott, és ez merőben új volt számomra. Ennek ellenére nem őt, hanem Fuchs Erik professzor urat tartom mesteremnek, akitől többek között a tudományos kutatás technikáját, az eredmények publikálásának módját tanultam, illetve lestem el. Ő volt az, aki valójában elindított a tudományos pályámon számos lehetőséget adva, teremtve számomra. Bevont abba a kutatási témába - ötvözetek kristályosodása -, melyből később a magyar űranyag tudomány is kinőtt. A Bealuca program - az 1980-ban megvalósított közös magyar/szovjet űrutazás során végrehajtott első és mindezideig egyetlen valódi magyar űranyagtechnológiai kísérletsorozat számos új lehetőséget teremtett, ami a későbbi tudományos pályafutásomat alapvetően meghatározta. A program elnevezése is tőle származik, egy kollégám és volt egyetemi hallgatótársam, Bobok György (Bea) és az én feleségem és munkatársam (Luca) neveinek összevonásával. A program keretén belül számos alkalommal jártunk együtt Moszkvában, eljutottunk az akkor még szigorúan zárt Csillagvárosba is. Később ő teremtette meg annak a lehetőségét, hogy kikerüljek az akkori Nyugat-Németországba, a stuttgarti Max Planck Intézetbe. 1984-ben csak három hónapra, majd 1991-ig minden évben újabb és újabb két-három hónapra, 1992-től 94-ig pedig a Darmstadti Egyetemre évente újabb hónapokra. A tudományos vezető és vezetett viszony azóta barátsággá mélyült, és immár közel harmincöt éve tart. A sors keserű fintora, hogy ő, aki elindított pályámon, és akinek a hatása gyakorlatilag az összes, ma vezető kutatói rangban levő, fémtannal foglalkozó kolléga tudományos pályáját befolyásolta, sok esetben meghatározta, nem lett az Akadémia tagja, míg a tanítvány a sors kifürkészhetetlen akaratából igen.
Magányos kutató, vagy inkább csapatjátékos?
Azt, hogy a mai tudományos kutatás csapatmunka, szintén ebben a kapcsolatban tanultam meg. Jellemző módon a közel száz tudományos publikációm közül egyetlenegy van, amit egyedül publikáltam. A tanszéken ma számos kollégámmal, PhD-hallgatómmal dolgozom együtt, ma már többnyire mint a kutatások irányítója, szervezője. A tudományos konferenciák szervezésének technikáját is módom volt ellesni Fuchs professzor úrtól, amikor az általa szervezett Anyagvizsgáló Napok szervezőbizottságában dolgoztam jó néhány alkalommal. Ma már a vezetésemmel szervezzük a negyedik nemzetközi kristályosodási konferenciát, melyen a világ négy égtájáról közel száz kutató vesz részt.
Stuttgarti, majd darmstadti tartózkodásom lehetővé tette a nemzetközi tudományos életbe való bekapcsolódást. Ennek eredményeként nemzetközi tudományos projektekbe (COST, ESA-PRODEX) kapcsolódhattam be, természetesen kollégáimmal együtt. Stuttgartban, majd Darmstadtban Exner professzor úrral - és természetesen számos PhD-hallgatóval - dolgoztam egy kristályosodással foglalkozó COST projektben.