Hölgyeim és uraim! Akadémikus hölgyek és urak! Tisztelt miniszter asszony és
miniszter urak! Köztestületünk tagjai! Rektor urak! Kedves vendégeink!
Engedjék meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémia több mint tizenegyezer
köztestületi tagja nevében tisztelettel köszöntsem ünnepségünkön Gyurcsány
Ferenc miniszterelnök urat és Demján Sándor urat, a Vállalkozók és Munkáltatók
Országos Szövetségének elnökét.
Nyolcadik alkalommal ünnepeljük a tudomány ünnepét, amelynek keretében
napjainkban 479 rendezvény zajlik. Mai ülésünk nyitánya ennek az egész országot
megmozgató eseménysorozatnak.
A rendezvénysorozat a tudományról szól - arról a tudományról, ami nem csupán
művelőinek, vagyis nekünk, tudósoknak fontos, hanem a gazdaság és társadalom
valamennyi szereplőjének. Különösen igaz ez ma, amikor Európa válaszút előtt
áll. A kérdés: hogyan tovább, mit kell tenni, hogy az atlanti és távol-keleti
gazdasággal szemben Európa versenyben tudjon maradni, hogy a lisszaboni döntést
végre lehessen hajtani.
Az elmúlt fél évszázadban a tudomány rendkívül gyors fejlődése a gazdasági
hatékonyság és az életszínvonal minden emberi képzeletet felülmúló javulását
eredményezte. Az információs forradalom eredményeképpen a világ időben és
térben összezsugorodott. Először a tudomány kezdett el úgy működni, hogy
túllépett az államok határain, elveszítette nemzeti, politikai, vallási és
etnikai jellegét, és a tudósok egymás eredményeit figyelembe véve végezték
kutatásaikat. A termékké vált gondolatot (világ-) szabadalmak kezdték védeni, s
így találkozott egymással a tudomány hagyományos és a gazdaság új keletű
globalizálódása.
A tudomány művelése független a politikától, de eredményeinek hasznosítása már
a kormányzati elképzelésektől is függ. Mi, egyetemeken, intézetekben és az
iparban dolgozó kutatók, fejlesztők abban vagyunk érdekeltek, hogy segítsük a
kormányzatokat, a gazdasági és társadalmi szférát:
* hogy a hazai és külföldi tudományos eredmények itthon hasznosuljanak;
* hogy termékeink versenyképesek legyenek, az áru piaci értékében minél nagyobb
legyen a hozzáadott magyar szellemi érték,
* hogy felhívjuk a döntéshozók figyelmét a felfedezéstől az áruvá válás, az
innovációs lánc lerövidülése miatti esetleges gyors trendváltozásokra,
* hogy feltárjuk a társadalomban keletkező szociológiai, egészségügyi, jogi,
demográfiai, nyelvi változások okait, a várható hatásokat, problémákat,
* hogy segítséget adjunk a kormányzatoknak a stratégiai kérdések döntéseinél.
Az Akadémia mint nemzeti intézmény érdekelt a nemzeti és európai értékek
megőrzésében és az értékteremtésben, de érdekelt nemzeti érdekeink megvédésében
is. Ma még az ország életében sok helyütt az munkál, ami elválaszt: a
politikában, a gazdaságban, a kultúrában többnyire ennek a hatásait szenvedjük
el. Az Akadémia mint értékőrző és értékteremtő nemzeti intézmény azt igyekszik
megkeresni és felmutatni, ami összeköt. Az Akadémia tehát a tudás hídját
igyekszik megteremteni értékrendek, kulturális, társadalmi ellentétek között a
nemzeti közösség újraformálása érdekében.
Ez ugyanis csakis egymás megértésén, tiszteletén, az erkölcs és a hagyomány
alapján jöhet létre. A tudás hídjának megépítésével célunk, hogy az értelem
uralja a párbeszédet és ne az érzelem, mert az perbeszédet eredményez.
Tudomásul kell venni: a XXI. század jellemzője, hogy az országok erejét nem
nagyságuk, hadseregük ütőképessége, hanem gazdasági, kulturális fejlettségük
dönti el.
Ezért Magyarország is válaszúthoz érkezett most már mint uniós tagország.
Számunkra a kérdés ma az, hogy immár az Európai Unió tagjaként a csatlakozás
nyerteseinek csoportjába tartozunk-e, vagy a közösségen belüli sereghajtók
közé.
Európa mértékadó politikusai nem véletlenül hangsúlyozzák a kutatás-fejlesztés
egyedüli esélyét az atlanti és ázsiai gazdasági centrumokkal folyó versenyben.
El kell döntenünk, hogy ebben a versenyben részt akarunk-e venni, felhasználva
a magyar tudásipar lehetőségeit, vagy a magyar szakemberek ügyességének, a
tudomány nemzetközi hírnevének emlegetése megmarad a politikusok és a közbeszéd
üres közhelyének.
2002-ben még a nemzeti jövedelem 1,01 %-a jutott a K+F támogatására, 2003-ban
már csak 0,93 %-a. Az EU átlaga 1,8 %. A költségvetési elvonások növekednek a
tudásipar utánpótlását biztosító felsőoktatás területén is. Az OTKA-támogatás
csökkent. Magyarországon ezer munkavállalóra fele annyi K+F dolgozó jut, mint
azt EU-ban. Ebben az évben augusztus végéig a Nemzeti Kutatási Fejlesztési
Programban megítélt támogatásoknak csak 4 %-a került átutalásra. A bejelentett
magyar szabadalmak száma egyre kevesebb. Ez a helyzet nehezen elfogadható egy
olyan országban, amely híres szürkeállományáról.
Biztató jelként értékeljük, hogy a miniszterelnök úr egyik első útja ide
vezetett, hogy a Tudomány és Technológiapolitikai Kollégium első ülését már
megtartotta, hogy a testületnek már van programja.
Gerhard Schröder német kancellár a Handelsblatt október 26-i számában megjelent
cikkében mérleget vonva a 2000-ben Lisszabonban hozott döntés óta eltelt
időszak teljesítményéről, megállapította, hogy az Egyesült Államokkal szembeni
hátrányunkból szinte semmit nem tudtunk ledolgozni. Fő okként a K+F-be való
alacsony befektetést látja, valamint a vállalkozások működését akadályozó
bürokráciát, a szociális és adórendszer alkalmatlanságát a globalizálódó és
elöregedő világban. Felsorolta azokat a feltételeket, amelyeket teljesíteni
kell, hogy "Die Europäische Union wird bis 2010 zum stärksten Wirtschaftsraum
der Welt", azaz 2010-re az EU a világ legerősebb gazdasági tere legyen.
Az Európa Tanács november 4-5-i ülésén az állam- és kormányfők tájékoztatást
kapnak a Vim Kok holland miniszterelnök által vezetett független szakértő
csoport véleményéről, hogy a lisszaboni stratégia miért nem valósult meg eddig,
és mit kell tenni, hogy legalábbis új impulzust kapjon. A 450 millió lakosával
az EU Kína és India után a világ harmadik legnagyobb belső piaca. Ez egy
hatalmas lehetőség az európai gazdaság számára. Schröder kancellár ezen a
tanácsülésen előadást fog tartani Sieben Chancen für den Binnenmarkt, azaz Hét
esély a belső piac számára címmel. A kancellár a felzárkózás egyik
feltételeként a K+F növelését említi.
Ebben az egyik legnagyobb megoldandó probléma az, hogy uniós szinten ma
hiányzik hétszázezer K+F-ben dolgozó szakember. Ez arányosan igaz
Magyarországon is, de itt a helyzetet súlyosbítja, hogy a kiváló magyar
szakemberek igen keresettek külföldön is, így könnyen lehet, hogy a fejlettebb
uniós országok kutató-fejlesztő felzárkózását a magyar tudósok elvándorlása
táplálja majd. Márpedig nem lehet cél, hogy ne adjunk esélyt se számukra arra,
hogy itthon dolgozhassanak. Ez a magyar gazdaság közvetlen érdeke: azok a
multinacionális cégek (Ericsson, Knorr-Bremse, Audi, General Electric stb.)
maradtak itt komoly befektetőként, amelyek K+F kapacitásukat is nálunk
működtetik.
Alapvető igényünk a mindenkori magyar kormánytól, hogy olyan jogi, törvényi,
erkölcsi légkört teremtsen, amelyben érdemes lesz itthon maradni és alkotni,
amelyben érdemes a gazdaságnak, kis- és közép- valamint nagyvállalatainknak a
K+F-re pénzt költeni.
A tudomány tehát nem egyszerűen pénzt kér, hanem világos és egyértelmű
eredményeket ígérő együttműködést kínál a magyar gazdaságnak, társadalomnak.
A magyar tudóstársadalomnak, a magyar kutatóknak, fejlesztőknek ajánlatuk van a
politikai és gazdasági döntéshozók számára: az ország és a vállalkozások
nemzetközi versenyképességének esélyt adó kutatás-fejlesztési munkát kínálunk.
A magyar tudomány művelőinek ajánlatuk van a családok, a fiatalok számára: a
tudományos szakmai háttért biztosítja, hogy a magyar felsőoktatás olyan
diplomát adjon a továbbtanulni vágyóknak, amely versenyképes munkavállalóvá,
vállalkozóvá, megbecsült értelmiségivé teszi őket.
A Magyar Tudományos Akadémia állást foglal az olyan nagy horderejű kérdésekben,
amelyekhez a tudomány álláspontja fontos szempont (például: Balaton, Paks,
Vásárhelyi-terv).
A Magyar Tudományos Akadémia képviseli és képviselni fogja a határon túli
magyar tudósok érdekeit.
A magyar tudósok messze nagyobb arányban, mint az ország politikai vagy
gazdasági helyzetéből ez következne, képviselik az ország érdekeit a nagy
tekintélyű, befolyásos nemzetközi tudományos társaságok vezetésében. A magyar
nemzeti image képzésben ennek jelentős szerepe van.
Néhány példát említve:
* Erdei Anna: European Federation of Immunological Societies (főtitkár)
* Freund Tamás: Federation of European Neuroscience Societies (elnök);
International Brain Research Organization (IBRO) Közép- és Kelet-európai
Regionális Bizottság (elnök).
* Hollán Zsuzsa: A Nobel-békedíjas International Physicians for the Prevention
of Nuclear War (IPPNW) (alelnök); International Society of Haematology (elnök)
* Kádár Anna: Nemzetközi Pathologiai Társaság (elnök)
* Kornai János: European Association for Evolutionary Political Economy
(tiszteletbeli elnök); European Economic Association (elnök); Nemzetközi
Közgazdasági Társaság (elnök)
* Náray-Szabó Gábor: Federation of European Chemical Societies (elnök)
* Papp Gyula: European Society of Cardiology (ESC) (alelnök); European Working
Group on Drug Therapy in Cardiology (elnök); International Society of
Cardiovascular Pharmacotherapy (alelnök); World Heart Federation (főtitkár)
* Szelényi Iván: Amerikai Szociológiai Társaság (alelnök)
Több mint hatvan példát lehetne még említeni.
A magyar tudománynak ajánlata van az értelmiség, a kultúra számára: a
tudományos intézményrendszer őrzi és felmutatja a nemzeti hagyomány értékeit,
egyenrangú partnerként közvetíti az európai szellemi közösség mozgását, és
mindezekkel széles horizontú alkotója az új évezred nemzeti identitásának.
A magyar tudománynak ajánlata van az erkölcsi és szellemi értékeket kereső
polgártársaink számára: a korszerű médiavilágban is élvezhető, érdekes és
színvonalas formában viszik közel a tudomány csodáit, kérdéseit és válaszait a
közönséghez. Ez a Mindentudás Egyeteme.
A magyar tudomány tehát partneri kapcsolatot kínál a magyar gazdaság számára,
és arra kéri a kormányt, a politikai döntéshozókat, a magyar gazdaság mértékadó
vezetőit, hogy vessenek számot ennek az ajánlatnak a súlyával, a magyar
tudományos bázis erejével, lehetőségeivel, de azzal is, hogy mivel jár annak a
nemzeti értéknek és még meglévő adottságnak az elvesztegetése, amit a magyar
szellemi tőke jelent. A tudomány idei ünnepének üzenete ezért egyértelmű
mindannyiunknak: akkor maradhatunk méltók a joggal büszkén emlegetett magyar
kreativitás hagyományának "régi, nagy híréhez", ha a magyar tudásbázist mint az
egyetlen versenyelőnyünket hasznosítjuk a gazdasági és társadalmi jólétünk
megteremtése érdekében. Legyen ezért a tudomány, a tudás a gazdaság és a
társadalom közös ügye!
Igen tisztelt Tudós Közgyűlés, Elnök úr, Elnök urak, hölgyeim és uraim!
Köszöntőmet foghatnám akár rövidre is. Mondhatnám, Elnök úr, amit mondott,
azzal egyetértek. És elköszönhetnék Önöktől. De hát ilyen olcsón nem adom, meg
ilyen könnyen sem. Mert hát egy dologgal szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy
jobban értsük az Elnök úr által elmondott diagnózis mögött meghúzódó okokat. Ez
a diagnózis pontos. De a terápiához látni kell, és különösen tudnunk kell, hogy
milyen tényezők húzódnak meg a mögött a helyzet mögött, amelyet reálisan és
pontosan írt le az Akadémia mélyen tisztelt elnöke.
Magánemberként, kisebb és nagyobb közösségek képviselőjeként, vezetőként
ugyanaz a felelősség van mindegyikünk vállán. Együtt tartani azt a közösséget,
amelyért felelősséget viselünk, és segíteni, hogy nagyobb közös teljesítményt
érjen el. Ha úgy tetszik, mai modern szóval, versenyképesebbé tenni.
Versenyképesebbé tenni, amely a versenyképesség növekvő foka által gyarapodóan
előállított többletforrások és jövedelmek hozzásegítenek bennünket egy
könnyebb, egy boldogabb, egy jobb világhoz és élethez.
Verseny és együttműködés. E két nagy létezés és magatartásmód, amely
szabályozza életünket. Magyarország 2001-2002 környékén verseny és
együttműködés dolgában föladta a korábbi időszak versenypárti alapon
megszervezett produktív egyensúlyát előállító konszenzust. Ha úgy tetszik,
európai nyelvet használva, Magyarország, még mielőtt elindult volna a
lisszaboni úton, utalva itt a lisszaboni stratégiára, már letért róla. Azért,
mert a könnyebb, a látszólag könnyebb utat választotta.
Két fontos igény verseng itt egymással. Egy versenyképes országot megpróbálni
közösen megcsinálni, és együtt tartani a társadalmat. A verseny mindig az
erősnek kedvez. A verseny, csak önmagában, növeli a különbségeket. A versenyben
az erős előrejut, a gyenge lemarad. És a távolság nő. A versengő közösséget
egyensúlyban az tudja tartani, ha léteznek olyan mechanizmusok, amelyek a
verseny során szétzilálódott közösségeket együtt tartják. Az együttműködés, a
szolidaritás szempontjai.
2001-2002-ben Magyarország, a magyar politikai elit kitüntetett felelősségével,
a versenyképesség növelésének már több mint fél évtizedes, nagyon jó
tapasztalatokat és nagyon jó eredményeket hozó útjáról áttért a folyamatosan
növekvő, szétterülő, kiterjedő szociális állami felelősségvállalás útjára. Az
állam erőforrásait, közös erőforrásainkat a versenyképességet szolgáló reformok
elindítása helyett a korábbi status quót fenntartó, azt megerősítő, helyenként
a nem hatékony társadalmi-gazdasági együttélést segítő szociális
szerepvállalásba kényszerült.
Lehetett volna másként is? Lehetett volna. Lehet ezen változtatni? Lehet. De
azt szeretném, hogy ha a tudós testületek, Magyarország cselekvő és
felelősséget vállaló gazdasági, kulturális, tudományos elitje ezt a vitát a
nyilvánosság előtt is segítene megvívni. Tudniillik nem kétséges, hogy a
politika számára rövid távon nem a reformok, hanem a status quo fenntartása
jelenti a könnyebb ellenállást. Nem a versenyképesség növelésének az útja,
hanem az állami szerepvállalás kiterjesztésének az útja.
Ha van idejük és türelmük - tegyük hozzá, azt kell mondjam időnként, ha van
ízlésük - belehallgatni a Parlament vitájába, akkor azt fogják látni, hogy a
magyar politikai elit elsősorban nem azzal tölti idejét és energiáját, hogy
miként lehetne reformokkal Magyarországot versenyképesebbé tenni, hanem, hogy
miként lehetne az állam hagyományos, szociális, jóléti szerepvállalását
kiterjeszteni, lehetőség szerint olyan feltételeket megfogalmazva, amelyek
együttes teljesítése egyébként lehetetlen.
Az utánam következő Demján Sándor azt fogja kérni, hogy csökkentsük az adókat.
Mert ha nem hagyunk többet azoknál, akik versenyképesek, akkor nem lesz
elegendő forrásuk, hogy gyorsabban, nagyobb erővel menjenek előre. Az akadémiai
elnök azt kéri tőlem, és azt kéri a magyar kormánytól, hogy legyünk olyan
kedvesek a csökkenő, a gazdaság által igényelt, csökkenő közös bevételekből
többet adni a tudomány, az oktatás, a kultúra számára. Arányaiban is többet
adni. De ha arányaiban többet adunk a csökkenő bevételből, akkor valahonnan el
kell venni. Ha meg akarjuk duplázni a tudomány állami finanszírozására
fordított összeget, ahogyan az Elnök úr mondja, az kétszázmilliárd forint.
Éppen hogy nem szociális demagógiára hajolva, de kétszázmilliárd forint annyi,
mint a színházak finanszírozására hat-hét év alatt költött pénz. Több mint
egyhavi nyugdíj. Annyi, mint amennyit egy nagyon bátor évben autópályaépítésre
költünk. Tetemes részét teszi ki a közoktatás finanszírozásának. Valahonnan ezt
el kell venni.
Akkor tudunk Magyarországon közösen reformokat csinálni, ha Magyarországon újra
hitele lesz a versenynek. És Magyarországon nemcsak az elosztásról folyik a
vita, hanem az új érték előállításáról folyik a vita. Az a politika, amelyik
mindig csak elosztani akar, annak előbb-utóbb nem lesz mit elosztania.
Magyarországnak elsősorban ezzel kell szembenéznie.
Másfajta állami szerepvállalás kell. Ki kell törni ebből a bűvös körből. Ki
kell törni ebből a sehova nem vezető vitából, amit egymással folytatunk.
Magyarországnak nincsen más, ami a modern világban a maga javára fordítható
lenne, mint a tehetség. A tehetség, ami pedig az emberekben és az emberek
közösségében található. Ha a középszer, a rosszindulat, a kicsinyesség fogja
uralni a magyar közbeszédet és közviszonyainkat, akkor önmagában az európai
uniós csatlakozás semmit nem fog hozni Magyarországnak.
Európában a bruttó nemzeti jövedelmek egy százalékát központosítjuk. Most arról
folyik a vita, hogy ez 1 % legyen, vagy 1,24-1,28 %. Tehát kérem szépen, 99 %
itt marad. Nekünk kell Magyarországot versenyképessé tenni, nem Brüsszelnek.
Brüsszel nem fogja. Brüsszel jó esetben egy ideig erőforrásokat biztosít ehhez.
De az már a mi felelősségünk, hogy mire használjuk.
Van adósságunk. A kormánynak biztos. Hogy másnak van-e, azt nem az én dolgom
eldönteni. Ez az adósság a bátorság hiányában lelhető fel. Abban, hogy szembe
kell menni azzal a követeléssel, hogy arról szóljanak közügyeink, hogyan
osztunk el még többet és még többet és még többet, és nem arról, hogy hogyan
érünk el közösen még többet és még többet.
Én a Magyar Tudományos Akadémiát, a magyar tudományos élet vezető szereplőit
szövetséges partnernek tekintem abban, hogy megváltoztassuk a Magyarországon az
e tekintetben uralkodó közhangulatot. Az egyszerű, demagógiába hajló és
populista törekvésekre hajazó szándékokat, hogy azokat képesek legyünk közösen
kisebbségi pozícióba kényszeríteni. És adjuk vissza a siker, a verseny, a
tehetség, a teljesítmény becsületét. És azt kérem, hogy ne hagyják csak rám ezt
a vitát. Hogy ne hagyják rám ezt a küzdelmet, hogy támogassanak akkor is,
amikor ezért majd meg kell harcolnom a nagy nyilvánosság előtt. És emeljék fel
a szavukat akkor, mert akkor segítenek, amikor valaki ennek az ellenkezőjét
igényli. És követeljék a magyar elittől, hogy fókuszáljunk, koncentráljunk
arra, hogy hogyan lesz ebből egy gazdag, európai és globális méretekben is
versenyképes, és versenyképessége által előállított több jövedelemből gazdagabb
ország. Ha így lesz, akkor Magyarország sikeres lesz hosszú távon is.
Köszönöm szépen.
Hölgyeim és uraim! Tisztelt Elnök úr! Tisztelt Miniszterelnök úr!
Széchenyi rajongó híve vagyok, ezért nagy megtiszteltetés számomra, hogy itt,
Széchenyi templomában, a Tudományos Akadémián, Széchenyi papjai előtt, az
Akadémia tagjai előtt beszélhetek. Amikor Széchenyi 1825. november 3-án
bejelentette a Tudományos Társaság létrehozását, ez 179 évvel ezelőtt volt, egy
olyan sort írt a naplójába, melynek az volt a lényege, hogy "a kerületi ülésen
beszéltem - ez az alsóház volt -; és minden honfitársamat ellenségemmé tettem".
Ebben benne volt az, hogy megtett egy bátor lépést, felvállalta az ütközést, s
a gáncsoskodással szemben a reform útjára lépett, és egy Magyarországot, egy
olyan Magyarországot képzelt el, amelyik a feudalizmusból átmegy a polgári
társadalomba, felzárkózik Európához.
Az Akadémia tagjait kötelezi Széchenyi szellemének továbbvitele. Széchenyi
megtalálta az ars poeticáját, amit, ha politikus lennék, akkor fejből kellene
idéznem, de nem az vagyok szerencsére, ezért engedjék meg, hogy felolvassam. "A
tespedés, tétlen panaszkodás, kesergő álmodozás helyett igazi nemzeti életet
teremteni, mely az elmének és a kéznek" - itt megállok, ugye ez a tudományalapú
gazdaság megfogalmazása - "az elmének és a kéznek a munkájába forrjon. E munka
gyümölcsével elhárítván a boldogulás, szabad fejlődés ósdi akadályait, a
nemzetnek vagyoni és értelmi erejét kifejteni, szabadságunkat ezzel kifejtendő
erővel biztosítani, és politikai intézményeinket erre alapozni."
Ugye mennyire aktuális ez a mai helyzetben? Mi most egy ősközösségi társadalmi
kísérletből mentünk át a polgári társadalomba, és csatlakoztunk Európához
reformok nélkül. Én örömmel hallottam, bár más kritikára készültem,
Miniszterelnök úr szavait, és ha jól értettem, akkor a Miniszterelnök úr
elkötelezte magát a reformok mellett. Én legalábbis így értettem. Hiszem, a
reformok nélkül nem lehet Európához csatlakozni. Ma Magyarország Európa, a
közös Európa egyik legversenyképtelenebb országa. Ezt nem én állítom, ezt az
OECD, az Institute of Management Development kutatóintézet és egyéb adatok
igazolják. Arról, hogy versenyképtelenek vagyunk, azt hiszem, valamennyien
tehetünk, de a felelősség elsősorban a politikusoké! Nincs Széchenyi-szerű
politikus. Nincs olyan párt, amely felvállalja, hogy Magyarország
versenyképessé tétele érdekében vállalja a népszerűtlenséget a számtalan
érdekközösséggel szemben, vagy legalábbis nem volt ilyen párt vagy politika az
elmúlt másfél évtizedben.
A probléma az, hogy a társadalom nem tud kinek hinni. Nem hisz a politikai
pártoknak, nem hisz a sajtónak, hiszen önként bemasíroztak a jobboldalra vagy
baloldalra valamelyik párt mögé, és ugyanígy nem hisz a tőkének, a nemzeti
tőkének sem, mert úgy érzi, hogy az profitot hajszol. Úgy érzem, egyetlen
viszonylag hiteles szervezet maradt, és ez a Tudományos Akadémia.
Éppen ezért örömmel hallottam az Elnök úr bevezetőjét, ahol együttműködést
ajánl a gazdaságnak. De ne a gazdaságnak, Magyarországnak! Az Akadémia, a
nemzet sorsfordító kérdéseiben ki kell hogy mondja a véleményét, s annak
hatással kell lennie a mindennapi politikára, a véleménye mögé a társadalomnak
fel kell zárkóznia.
Hiszen milyen is ez a Magyarország versenyképesség tekintetében? Minden 25.
diplomás természettudományi vagy műszaki végzettségű. Ilyen szempontból a
kutatás-fejlesztési alapok, amelyekről beszélünk, s amelyek a GDP közel 1 %-át
jelentik, négyszer többet jelentenek Magyarországon egy ilyen képzettségű
emberre vetítve, mint Írországban. Ott minden 5. és nem minden 25. ember
műszaki-természettudományi végzettségű. Tehát akkor az oktatásnál is hatalmas
problémák vannak. Az érdeklődés jó állami állások irányába mozdul, mint ahogy
az is régi hagyomány, miszerint a munka Magyarországon mindig egy kicsit büdös
volt, az nem volt elit. De szociológusból, antropológusból, tibetológusból,
mindenből, ami olyan jól hangzik egy fiatal számára a bemutatkozásnál,
hihetetlen mértékű túlképzés zajlik.
Versenyképesség, az ország versenyképessége, akárhogy kerülgetjük, hiába
álmodozunk, munka és termelés nélkül nem lesz. Milyen ország az, ahol a
politika eltűri, sőt ösztönzi, hogy - a 2002-es év adatai szerint - hat
egyetemi diplomás képzése mellett egy szakmunkást képezzenek. Miért nem szólal
meg ebben a kérdésben az Akadémia? Miért nem foglal állást? Ezek a politikai
célok oltárán feláldozott arányok, amikor, különböző rétegeknek kedvezve,
szavazatokat szeretnének szerezni a pártok, és nem merik felvállalni a
konfliktust.
Amikor Magyarország belépett az Unióba, akkor Széchenyi másik jelmondatára
kellett volna figyelnünk, hogy "Magyarország lesz", vagyis most arra a
kérdésre, hogy Magyarország megmarad-e, az Akadémiának választ kellett volna
adnia. Például arra, hogy megmarad-e a magyar nyelv. Napóleon idején a franciák
25 %-a beszélt csak franciául. Ma mindenki franciául beszél Franciaországban.
Lehet, hogy száz év múlva vagy újabb 179 év múlva itt angolul tartják az
előadást, és a jelenlévők töredéke sem beszél magyarul. Ez esetben ugyanis a
nemzeti identitás, a kultúra fenntartása a gazdagok kiváltsága lesz. Az a
régió, az az ország, amelyik gazdag, meg tudja őrizni a nyelvét és a
kultúráját. Amelyik nem, onnan elmennek majd az emberek.
Miniszterelnök úr! Én sohasem a vállalkozók adójáért lobbiztam. Most sem! De ha
egy olyan országban élünk, ahol mindenki, aki alkalmazott, a bruttó
bérköltségének kétharmadát az államnak kell hogy befizesse adó formájában, és
egyharmada marad nála, az az ország versenyképtelen. Én azért lobbizok, hogy a
mindössze 1,6 millió, a versenyszférában dolgozó alkalmazott megtarthassa
bérének több mint a felét. Mert nem az a veszély, elnézést kérek tudós
barátaimtól, hogy hány tudóst visznek el Magyarországról, hanem hogy a maradék
fizikai munkást, a termelésben résztvevőt akarják elsősorban elvinni. Nem az
egyiptológust, nem a szociológust, nem a jegyzőt és nem a menedzsert.
Nyugat-Európa a fizikai munkást akarja elvinni Magyarországról.
Amennyiben nincs jólét, úgy a fiatalok elvándorolnak, mások betelepednek
Magyarországra. Kaptunk egy óriási esélyt, hogy ez az ország viruljon, gazdag
legyen, állampolgárai jólétben éljenek, szabadságban és demokráciában, és a mai
versenyhelyzetünk alapján ezt elveszíthetjük.
Ezért kérem az Akadémiát, megismétlem, mint az egyetlen, sajnos ma már egyetlen
olyan hiteles szervezetet, amelynek az emberek hisznek, hogy dolgozzon ki
tanulmányokat, hogy összehasonlítsák, milyen adórendszerrel vagyunk
versenyképesek, hogyan kell a magyar kultúrát a jövőben finanszírozni, hogy
megmaradjon, milyen képzési rendszert kell nekünk létrehozni, mitől leszünk
versenyképesek. Jó lett volna, ha a pártok, a kormányok előre, már az uniós
csatlakozási folyamat során erre felkészültek volna. A tudósok ki tudják
elemezni a sikeres országok tapasztalatait, és ha van társadalmi támogatottság,
ha van az Akadémiának tekintélye, akkor még egyszer talán azt is megérjük, hogy
a politika odafigyel erre, és az a hatalomszeretet, ami legyőzi bennük a
hazaszeretetet, megváltozik. Hiszen olyan lesz a társadalmi nyomás.
Ha azt szeretnénk, hogy Magyarország megmaradjon, hogy tudományalapú gazdasága
legyen, hogy a tudomány és a kultúra országa legyünk, akkor ehhez változtatni
kell, és össze kell fogni. És ebben az összefogásban nagyon fontos, hogy
politikai konszenzusok legyenek. Hogy a politika félretegye kicsinyes
acsarkodásait. Hagyja, hogy a legfontosabb kérdésekben segítse az Akadémia. A
civil szervezetek segítsék azt a politikát, amelyik Magyarország előremenetelét
szolgálja. Ott vannak előttünk a sikeres országok és azok példái. Amit
megtettek az írek, megtettek rokonaink, a finnek. Bár minket idézhetnének! Egy
ideig elöl voltunk, és azután teljes mértékben lemaradtunk.
Az a véleményem, hogy a nemrégiben megalakult Gazdasági és Szociális Tanács,
ahol a tudomány, a gazdaság, a szakszervezetek és a civil szervezetek együtt
dolgoznak, alkalmas fórum lehet arra, hogy a politikát konszenzusra
kényszerítse, és megszülessenek azok a lépések, amelyek a versenyképes
Magyarországot jelentik.
Széchenyi papjai Széchenyi szellemében csak így cselekedhetnek.
Köszönöm a figyelmet.
Vizi E. Szilveszter
a Magyar Tudományos Akadémia elnöke
Gyurcsány Ferenc
a Magyar Köztársaság miniszterelnöke
Demján Sándor
a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke
<-- Vissza a 2004/12 szám tartalomjegyzékére