A Magyar Könyvszemlében, 2002 májusában barátai, tanítványai, tisztelői köszöntötték az akkor még jó egészségnek és szellemi frissességnek örvendő Csapodi Csabát. Az írásaikból összeállított tanulmánygyűjtemények másodika: a Jubileumi csokor szerencsére még az ünnepelt kezébe kerülhetett.
A szervezőmunkát Rozsondai Marianne vállalta: ő válogatta-állította össze mindkét tanulmánygyűjtemény anyagát.
A színvonalas, gyakran egészen új eredményeket itt először közreadó, hosszabb-rövidebb írásokat a szerzők nevének betűrendjében adták közre.
Az ismertetést az MTAK Kézirattárának gazdag anyagáról készült tanulmányokkal kell kezdeni annak ellenére, hogy ezek közzététele szinte folyamatos a katalógusokban, illetve Csapodi Csaba korábbi Századok-beli közleményeiben, sőt nemrég már rákerültek a világhálóra is. Itt és most a kisebb kéziratos hagyatékok bemutatása történt meg, az igen fontos szerepet betöltő másolatgyűjtemény mellett. A különféle kéziratokat bemutató írások száma igen jelentős: kódexek, kéziratok, oklevelek, levelek, prédikációk, beszédek stb. képezik ennek a legnagyobb csoportnak a témáját. Közülük talán a Corvinákhoz, illetve a XV. századhoz kapcsolódókat lehetne kiemelni, nem kisebbítve ezzel a más korszakról szóló írások jelentőségét. Viszonylag kevesebb közlemény foglalkozik az ősnyomtatványokkal és a könyv - könyvtár - könyvkiadás igen szerteágazó területével.
Az irodalomtörténet és a történelem - itt csak a magyar történelem - jeles művelőinek írásaival van jelen. Érdeklődésre tarthat számot a II. Rákóczi Ferenc és I. József személyét-személyiségét elemző tanulmány. Néhány szerző a művészetek különböző területéről vette írásának anyagát: a szorosan könyvhöz köthető grafikák, illusztrációk mellett egy iparművészeti tárgy, egy falikárpit Esterházy-gyűjteménybe kerülésének valószínűsíthető történetét tárja fel. Ide is sorolható az az írás, amely a Thomas Ender-féle akvarellek világhálón való feldolgozását ismerteti.
S végül két, Csapodi Csaba tudományos munkásságában igen fontos szerepet játszó értekezésnek: kandidátusi és akadémiai doktori disszertációjának ismertetését kell megemlíteni, s ehhez kapcsolódva a kötet szerves részét képező bibliográfiát. E könyvlista egy helyen összegyűjtve, időrendben mutatja be Csapodi Csaba sokszínű, magas színvonalú, több évtizeden átívelő tudományos munkásságát. Érdekes és érdemes is átböngészni azt, akár önálló munkákról, akár cikkekről, tanulmányokról, akár mások írásainak ismertetéséről van szó. Közülük legfontosabbaknak a különféle magyarországi kódexek, kéziratok kutatásával, feldolgozásával, közreadásával foglalkozó munkákat tartom. És itt nemcsak Mátyás király könyvtárának példaértékű bemutatására, állományának - s az újabb, ide sorolható kódexeknek - azonosítására, tanulmányokban való feldolgozására kell gondolni, hanem arra a jelentős kutatásra is, amelyet feleségével-munkatársával együtt más kéziratok, kódexek, ősnyomtatványok meg- és elismertetésével, illetve a Bibliotheca Hungarica három kötetében történt közzétételével végzett.
A rendkívül gondos szerkesztői és lektori munkának köszönhetően - nem feledkeztek meg az idegen nyelvű tartalmi kivonatokról sem - alig akad hiba a jól megválasztott, szép betűkkel szedett kötetben.
Külön említést érdemelnek az ábrák, amelyek elfogadható nyomdai kivitelezésük ellenére sem tudják pótolni a színes képek által nyújtott esztétikai élvezetet, még egy szigorúan tudományos könyvben sem. Talán valamilyen forrást fel lehetett volna kutatni ehhez, hiszen a míves kivitelezésre meg lett volna a lehetőség. A színes borító C-iniciálés lapja méltó és illő az ünnepi "csokorhoz" és Csapodi Csabához, akinek nemcsak kiadványok sora s az MTAK Kézirattára köszönhet igen sokat, hanem munkatársai, tanítványai, barátai és tisztelői is. (Rozsondai Marianne szerkesztő: Jubileumi csokor Csapodi Csaba tiszteletére. ‘Tanulmányok'. Argumentum Kiadó, Bp., 2002, 433 p.)
Magyar filozófusok egy csoportja úgy döntött, hogy "bevezeti" a honi filozófiai életbe az alkalmazott filozófia néven ismert, minek is nevezzük, filozófiai irányzatot, értelmezési technikát, gondolkodási módszert, társadalomterápiás eljárást. A Nyugaton, elsősorban az angolszász világban művelt eljárás hazánkban eddig kevéssé volt ismert, még kevésbé gyakorolt - eltekintve az abortusz és az eutanázia kérdéseiről írott, részben idevágó hazai irodalomtól -, így éppenséggel ideje lehetett számot vetni e diszciplína lehetőségeivel, illetve (hazai) esélyeivel. A szóban forgó kötet, amely a hasonló címmel Kecskeméten megrendezett konferencia előadásait tartalmazza éppen erre vállalkozott. Alkalmazott filozófia van - hogyan lehetséges? - kérdezhetnénk a némileg agyonhasznált fordulattal, ám a konferenciakötet valójában nem győzi meg az érdeklődő olvasót, hogy a filozofálásnak ez a módja valóban létezik.
1. A kötet első része az alkalmazott filozófia mibenlétének és létjogosultságának fogas kérdését exponálja. Karikó Sándor a konferencia egyik szervezője és e kötet szerkesztője szerint "mindenekelőtt az öndefiníció- és értelmezés kínkeserves munkálatait szükséges elvégeznünk." Tekintettel a résztvevők meglehetősen különböző intellektuális-bölcseleti hátországára, hovatartozására, kezdetben mindössze a filozófia és az alkalmazás értelmezésében kellett volna nagyjából dűlőre jutniuk, hogy ezt követően a kettő összekapcsolásának lehetőségeiről essék szó.
A meglehetősen heterogén filozófiai hagyományt képviselő hozzászólók nagyjából két csoportra oszthatóak: az analitikus filozófia forrásvidékeken szocializálódott szerzők - Szécsi Gábor, Tóth I. János -, rögzítik a tényt, hogy ti. "a nagy filozófiai tradíció nyelve elveszett, s az életproblémák értelmezési szükséglete magától értetődő módon váltotta ki a kritikai és az analitikus módszer alkalmazását az emberi gyakorlat valamely, zömmel újszerű", a korábbi szabályrendszerekbe nem illeszkedő problémájára. E megoldásra, de legalább megértésre váró új kérdéseket mindannyian ismerjük: ökológia, orvosi etika, bioetika, a tudományos és technikai változások új lehetőségei (génmanipuláció, klónozás stb.), a különböző szaketikák, (gazdaság, üzlet, jog, oktatás, sport) felvirágzása, egészen az állati jogok "morális" megalapozásig. Az alkalmazott filozófia voltaképpen nem lenne más, mint a mindennapi élet gyakorlati és erkölcsi orientáltságú terápiás analízise; önmeghatározási komplexusok nem gyötrik, ha egy probléma felmerül, elemzi, megoldja. De mindenképpen foglalkozik vele. A filozófus a pap és a bölcs helyett legyen inkább ügyvéd és mérnök, így Richard Rorty. Kezelje azokat a sajátlagos problémákat, amelyekben "a múlt nyelve ellentétben áll a jövő igényeivel".
A kontinentális filozófia kötetben megszólaló, maguk is sokfelől érkező képviselői, ugyancsak másképp fogják fel az alkalmazott filozófia mibenlétét. Mindenekelőtt elhárítják az alkalmazás eszközjellegű, az elmélet "gyakorlatba fordítását" implikáló jelentését, s eltérő módon, de magát a Filozófiát, illetve annak végső soron perennális "gyakorlatát" tekintik az új diszciplína autentikus létformájának is. Valójában tehát nincs új a nap alatt.
Így Király I. István (Kolozsvár) szerint "ez nem egy adott filozófia bevetése valaminek a megértésére, inkább a filozófia egy olyan állapota, amelyben az megnyílik az aktuális - azaz aktusban lévő - egzisztenciális-történelmi kihívásoknak". Király az alkalmazás terminus minuciózus preparálásával arra jut, hogy legyen az metafora, érvényesítés vagy hasznosítás - az mindig kimondott, körvonalazott, tartalmas és tagolt ittlevőség, egyszóval: aktualizálás. Kihívó nagy témái: Múlt és Voltság, Titok és Hallgatás, Határ és Halál.
Losoncz Alpár (Újvidék) előadása a filozófia és a tudomány történetileg változó viszonyából vezeti le az alkalmazott filozófia lehetséges funkcióját: a filozófia normatív illetékességének visszaszorulása a tudományok javára, új típusú kapcsolatot vagy annak szükségletét teremti "tudás és nem-tudás változó tartományainak határán". A tudomány kiterjedt és immanens dinamikáját a növekvő "nem-tudás", és a normatív döntéseket övező, növekvő bizonytalanság kíséri. Dönteni azonban kell, és "a jelen felett virrasztó filozófia" nem teheti meg, hogy elhárítsa magától ennek a felelősségét. Losoncz a bioetika és az ökológia területéről vett példákkal - Peter Singer, Hans Jonas és Vittorio Hösle nyomán - a filozófia észjárásának módosulását állapítja meg. Ennek summája egy olyan komplex filozófiai értelmezés lenne, amely a gyakorlati filozófia mentén alkotja meg a korral kritikai párbeszédet folytató gondolkodást.
Veres Károly (Kolozsvár) kiváló előadása az alkalmazott filozófia terminust eleve a modernitás episztemológiára szűkített filozófia-értelmezéshez kapcsolja. A posztmodern kontextusában megszűnik a filozófia e redukált felfogása, a filozófia új önszemléletét és önértelmezését hordozó diskurzusban, különböző beállítódások, orientációk, paradigmák együttélése mentén jön létre "a beszélgetés közegében szerveződő poszt-filozófiai kultúra". Ez értelemszerűen az alkalmazott filozófia mibenlétére vonatkozó nézeteket is átalakítja, hiszen a filozófia az átfogó kultúraszervezői, konstruktőri szerepköréből visszavonulva, egyre erőteljesebben a hagyomány jegyeit és funkcióit ölti magára. A filozófia már nem a kész értelem mindenféle léttörténéssel és tapasztalattal szembeni, előzetes és univerzalizált önértelmezéseként jelenik meg a kultúrában, sokkal inkább egy életszerű értelmező viszonyulásként, beállítódásként, magatartásként. Ebben a perspektívában a filozófia tényleges művelése nem is lehet más, mint alkalmazás, s a filozófia lényege szerint nem lehet másmilyen, mint alkalmazott.
A kontinentális hagyománynak az alkalmazott filozófia iránti tartózkodóbb vonulatát képviselte Garaczi Imre, aki némileg szibillikus hangoltságú lekciójában nem habozott kijelenteni, hogy "az alkalmazott filozófia elcsomagolta az évezredes kategóriákat, s ezzel megnyitotta a partikularitások orgiáját." A "kizökkent időben" sajnálatos módon nem találkozunk a problémák megoldásakor "etikai imperatívuszt is figyelembe vevő, karizmatikus alkatú menedzserekkel, politikusokkal, szakemberekkel".
Kiss Endre előadása, leválasztva "a végelméletek diskurzusáról", az alkalmazott filozófia projektív karakterét emelte ki. Az alkalmazott filozófia eszerint "maga keresi ki aktuálisan vezető problémáját, maga nevezi és formálja meg azt, maga kategorizálja és állítja be a filozófiai hagyomány egészébe vagy annak előre megválasztott részébe." Felfogásában e pozitív heurisztika háttere maga a globalizáció, ami minden érték (és értéktelenség) átértékelésének átfogó folyamatát hozza magával. Ennek megannyi új problémája elsősorban vagy kizárólagosan egy új, most alakuló alkalmazott filozófia szerves része lesz. Kiss itt egy másik nietzschei motívumot is felfedez: az új attitűd szerve része egyfajta profilaktikus törekvés, amely az új problémák, veszélyek, konfliktusok kritikus nagyságrendjének kialakulását hivatott megelőzni.
2. A kötet második része az alkalmazás alkalmazása, tudniillik némi ízelítő az alkalmazott filozófia témaköreiből. Földesi Tamás az erkölcs és a jog legitimációjáról, Lendvai L. Ferenc a globalizációhoz köthető alkalmazott politikai filozófiáról, Boros János a filozófia és a demokrácia egymásrautaltságától szólt. (Utóbbi az alkalmazás lendületében a magyar pártszerkezet átalakítására is konkrét indítvánnyal élt.) Napirendre került a szerelem, mint filozófiai téma, a gyermekfilozófia, de a biopolitika és az Internet sem úszta meg.
A kötet végül is eredményes kísérlet egy hazánkban kevéssé ismert, s alig művelt filozofálási technika első megismertetésére, s az érdeklődés felkeltésén túl, akár inspirációt is adhat a szakma művelőinek saját álláspontjuk megfogalmazására. Minthogy a kiadvány egyben kísérlet is az alkalmazott filozófia hazai meghonosítására, talán elnézhető a recenzensnek, ha ezzel kapcsolatban is megfogalmaz néhány kisebb észrevételt.
Nem vitatva az önmeghatározás fontosságát, egy felnöveszteni kívánt diszciplína esetében, talán célszerűbb lett volna, ha legalább egy előadás áttekinti az alkalmazott filozófia eddigi történetét, legfontosabb szerzőit, kitüntetett témáit, kutatási stratégiáit, alapszövegeit, elemzési technikáit, csak rá jellemző eljárásait (ha vannak ilyennek), intézményi kereteit, hazai előzményeit, kapcsolódási pontjait stb. A kötet első részét kitevő - egyébként helyenként kifejezetten nívós és élvezetes - szövegek gyakran egymást átfedő, alkalmi metafilozófiai közelítések az alkalmazott filozófiához; közös vonásuk, hogy egyikük sem az alkalmazott filozófia művelője.
Elmaradt az említett öndefiníciós kísérletek szembesítése, konfrontálása egymással. Aki szervezett már konferenciát, az persze tudja, hogy meglehetősen nehéz vállalkozás színvonalas vitát provokálni, hiszen - jó esetben - műgonddal elkészített szövegeket kellene kézből kontrázni. Ezúttal is az történt, hogy a szervezők minden iparkodása ellenére, egymással összeegyeztethetetlen szövegek, sőt, világok kerültek reflektálatlanul egymás mellé - cseppet sem könnyítve meg az érdeklődő olvasó, de akár a szakmabeli helyzetét sem. Ez a konferencián talán elkerülhető lett volna, ha a szervezők strukturálisan építik be a vitát azzal, hogy egy-egy reprezentatívnak szánt szöveget akár az alkalmazott filozófia mibenlétéről, akár valamelyik kitüntetett témájáról a másik oldal képviselője előzetesen megismer, és a konferencián korreferál. A kötetben egy elő- vagy utószó pótolhatta volna a hiányt. Ennek híján az egymást követő előadások - tagadhatatlan érdekességükön túl - leginkább Márkus György rezignált diagnózisát igazolták a "rendszer" utáni filozofálás egymástól végérvényesen és visszafordíthatatlanul eltávolodott nagy tömbjeiről.
A kötet további tanulsága ennek megfelelően, hogy alkalmazott filozófia (állítólag) van ugyan, ám magyar művelői egyelőre nincsenek. A kötet szerzői - az egy Király I. István kivételével - nem lévén művelői, láthatóan kívülről, olykor távolról tekintettek tárgyukra. Hazai elfogadottságára nézve beszédes adat, hogy egy korább kecskeméti konferencia nyomán készült, Filozófia az ezredfordulón című, s a magyar mezőnyt tekintve valóban reprezentatív kötet harminckét előadásából egyetlenegy sem foglalkozott az alkalmazott filozófiával. Másfelől, az esettanulmányok azt sem demonstrálták elég meggyőzően, hogy valóban elháríthatatlan igény lenne művelésére. Kérdés, mennyire lehet sikeres egy filozófiai projekt művi létrehozása, ami esetünkben kivált azért meglepő, mert az alkalmazott filozófiát önmeghatározása szerint éppen a gazdátlanul heverő, filozófiai-erkölcsi értelmezésre váró állapotok, folyamatok, élethelyzetek stb. hívnák kényszerítő erővel életre. Az alkalmazott filozófia magyarországi esélyeit illetően - hiszen a kötet valójában erről szól -, ebben a szakaszban úgy fest, kevesebb önreflexió és több konkrét elemzés, alkalmazás nagyobbat lendített volna az ügyön. Amiről (egyelőre) nem lehet beszélni, azt csinálni kell. Alkalmazni, akár. (Karikó Sándor szerkesztő: Az alkalmazott filozófia esélyei. Áron Kiadó, Budapest, 2002. 221 p.)
Csallány Dezső kézikönyvének 1956-os megjelenése óta (Archäologische Denkmäler der Awarenzeit) a korszak lelőhelyeinek száma háromszorosára nőtt, ezen belül a telepeké ezer fölé emelkedett. A több mint hatvanezer feltárt sír, az ásatások és terepbejárások során előkerült telepkerámia tekintélyes része publikálatlan. A kutatást az is megnehezíti, hogy a hajdani avar állam területe korántsem esik egybe a mai politikai határokkal. Ennek a hatalmas információmennyiségnek az összegyűjtéséhez látott hozzá Szentpéteri József 1983-ban.
A megjelent munka jelentőségét hangsúlyozza, hogy az avar korral foglalkozó régészek erőfeszítése inkább az egyes lelőhelyek közlésére, a leletcsoportok kronológiájának, eredetének meghatározására koncentrálódik. Szentpéteri felismerte egy átfogó, jól használható adatbázis kiépítésének lehetőségét, szükségességét, és példaértékűen meg is valósította azt.
A terjedelmes mű aligha jöhetett volna létre egyetlen ember tevékenysége folytán. A Szentpéteri József szervezőmunkája révén megvalósult nemzetközi összefogás a csapatmunka szükségességét, hatékonyságát bizonyítja. A húsz éve létrehozott projekt, mely az avar vonatkozású lelőhelyek adatainak összeállítását tűzte ki célul, az elmúlt évtized folyamán sokrétű szakmai együttműködéssé fejlődött. A munka során tudatosan háttérbe szorultak az etnikai színezetű problémák, tudományos nézetkülönbségek. A két vaskos kötetet több mint kilencven fős nemzetközi szerzőgárda állította össze, külön érdemként említhető, hogy mindenütt az illetékes megyei/területi múzeum avar korral foglalkozó kutatói vagy a terület anyagát jól ismerő régészek végezték az adatgyűjtést és a szócikkek írását.
Az új ADAM kiindulópontjául Csallány ötven évvel korábbi koncepciója szolgált, az adatbázis egyúttal az ő gyűjtésének kiegészítése, továbbfejlesztése a modern tudomány elvárásai szerint. A könyv az 1993-ig ismertté vált közép-európai avarság emlékanyagának bemutatására vállalkozik: tizenöt ország 3543 lelőhelyét ismerteti 568-tól a 10. század elejéig. Etnikumtól függetlenül tartalmazza az Avar Birodalom területén regisztrált régészeti jelenségeket, a politikai keretek felbomlása után pedig a maradványlakossággal kapcsolatba hozható településeket, temetőket.
A könyv két fő részből áll: az első kötet a temetők, sírok, szórvány- és kincsleletek lelőhelyeit mutatja be, a második a települések legfontosabb adatait közli. A régészeti jelenségek tulajdonságai vázlatpontokba szedve sorakoznak, megtudhatjuk a lelőhely azonosító kódját, nevét, esetleges névváltozatait, földrajzi helyét (megye, ország) és Csallány-féle indexét. Ezt követi a bejelentés, ásatás dátuma, az adományozó vagy a feltárást végző régész nevével együtt. A lelőhelyekről néhány mondatos leírás készült (előkerülés körülményei, temető/telep mérete, az emlékanyag rövid ismertetése). A felsorolást a jelenség datálása, a fontosabb szakirodalmi említések, valamint a leleteket őrző múzeum neve teszi teljessé.
Az indexek kiosztása országok, megyék, helységek szerint történt, ezen belül a lelőhelyek sorszámot kaptak, így a rendszer igény szerint, a szerkezet megváltoztatása nélkül bővíthető. A kötet használatát azonban megnehezíti a tételek kizárólag földrajzi szempontú osztályozása. A keltezés csak a 9. vázlatpontban szerepel, és sem a részletes térképeken, sem a lelőhelylistáknál nem történik kronológiai utalás. A mű leggyengébb pontja a régészeti jelenségek rövid leírása: a szövegek szempontrendszere, részletessége meglehetősen heterogén, több nagy avar temető csak egymondatos, szűkszavú ismertetést kapott.
A függelékben található a korszakból származó éremleletek katalógusa és a Csallány által hibásan vagy bizonytalanul megadott lelőhelyek listája. A rövidítésjegyzékbe került a majdnem százoldalas, részletes, igen igényes bibliográfia.
Az ADAM törzsszövegéhez két melléklet csatlakozik: egyik az ABC-sorrendbe rakott illetve kódok szerint csoportosított lelőhelyjegyzék. A másik a térképlapok csomagja, mely az előszóban hibásan jelzett léptékkel ellentétben kb. 1:2 500 000-es áttekintő térképeket és 1:330 000-es részletesebb lapokat tartalmaz, melyeken feltüntették a Kárpát-medencében és környékén elhelyezkedő, a kötetben megtalálható lelőhelyeket. Nem szerepelnek viszont a térképen a távolabbi külföldi lelőhelyek, ez azért is kellemetlen, mert a szerzők a leírásban általában a közigazgatási körzetet sem jelölték meg.
A kinyomtatott térképek egy részének minősége olyan gyenge, hogy már a használhatóságot akadályozza. Főleg a szlovák területeket ábrázoló lapokon a kisebb települések neve teljesen olvashatatlan, és egyes magyarországi lapokon is rosszul látszanak a körzethatárok, melyek alapján a lelőhelykódokat értelmezhetnénk. Igazán kár, hogy az oly sok erőfeszítésbe kerülő kartográfiai munka eredményeit éppen ezek a banálisnak tűnő minőségi hiányosságok rontják le!
Sajnálatos módon a lelőhelyek ismertetését nem előzi meg egy hosszabb bevezető tanulmány, amely a szerkesztő/szerzők szándékát, a könyv létrejöttének indítóokait, konkrét céljait tisztázná. Mindenképpen szükség lenne erre, hiszen a Csallány-féle feldolgozás óta a leletanyag mennyisége jelentősen megnövekedett, s ezzel együtt természetesen jóval árnyaltabb lett a korszak megítélése is. Az elmúlt fél évszázadban végzett intenzív régészeti, kutatói munka által elért eredmények nemcsak más kiindulópontot biztosítanak egy lelőhely-kataszter elkészítéséhez, hanem más követelményeket is támasztanak vele szemben.
Részben az utóbbi évtizedek gazdasági, politikai változásainak hatására szemléletváltás kezdődött a korszak kutatásában: a korábbi, kelet felé forduló, nomád ázsiai gyökereket kutató álláspont helyett inkább a kárpát-medencei avarság "európaiságának" vizsgálata került előtérbe. A szakemberek figyelme egyre inkább arra koncentrálódik, hogy az Avar Birodalom helyzetét a korabeli földrajzi, politikai környezet kontextusába helyezve vizsgálja, és feltérképezze a tárgyi hagyaték alapján kimutatható összefüggéseket. Ennek során egyértelművé vált a Bizánci Birodalom hatalmas kulturális kisugárzása, de egyre többet tudunk a Meroving világgal fenntartott szoros kapcsolatokról is.
Az ezredfordulón az avar kor kutatása új feladatokkal szembesült, egyre fontosabbá válik, hogy sikeresen meg tudjon felelni a nemzetközi tudományos kihívásoknak. A magyar régészet eredményessége, "versenyképessége", a tudományos eredmények minősége nagyban függ a régészeti anyag alapos feldolgozásától, igényes publikálásától. A lelőhelyek könnyebb áttekintése jelentősen lerövidítheti a kutatómunka időtartamát, és jó kiindulópontot biztosít egy átfogó adatgyűjtés számára. Egyaránt nagy segítséget nyújthat a széles körű, régiókat felölelő értékelések elkészítéséhez, valamint a településtörténeti, társadalmi kérdések vizsgálatához.
A leletkataszter megjelenése lényeges előrelépést jelent nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi kora középkor-kutatás számára is. Egyrészt lehetővé teszi, hogy a közép-európai avar emlékanyagot a hajdani politikai, gazdasági viszonyoknak megfelelő egységként kezeljük. Másrészt könnyebb tájékozódást biztosít a hasonló leletanyaggal rendelkező régészek számára, ezáltal nagymértékben elősegíti kulturális örökségünk bekerülését a nemzetközi kutatás vérkeringésébe.
Úgy gondolom, hogy az új ADAM minden apró hibája ellenére méltó folytatása Csallány Dezső művének. Jelentősége azonban messze túlmutat egy könyv keretein: valójában egy, a teljesség igényével készült, folyamatosan fejleszthető számítógépes adatbázis jött létre. Remélhetőleg folytatódik az adatbázis karbantartása, újabb lelőhelyekkel, szakirodalommal való bővítése. A tervek szerint a szerzők az adatgyűjtés aktualizált változatát hamarosan CD-n is megjelentetik. (József Szentpéteri: Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa I-II. Varia Archaeologica Hungarica XIII/1-2., Budapest, 2002. 700 oldal, 58 térkép)