1. ábra * Interakciók a határ menti térségekben (Forrás: Martinez,1994, 7.).
Bevezető
Amikor a regionális különbségek vizsgálatával foglalkozunk, akkor elsősorban az állami területekhez igazodó, adminisztratív határokkal körbevett régiók fejlettségbeli különbségeit vesszük számba. Ekkor vizsgálataink földrajzi terét erősen befolyásolják az államhatárok, hiszen a tervezési és közigazgatási régiók nem terjedhetnek túl azon. Más lesz a kép azonban, ha a régió funkcionális lehatárolásával foglalkozunk. Ekkor olyan térségekkel ismerkedünk meg, amelyeket nem adminisztratív-politikai kötöttségek, hanem egyéb, a történelmi, gazdasági, társadalmi fejlődés, esetleg a földrajzi szükségszerűség formál egységes területté. Az adminisztratív és a funkcionális régió határai nem feltétlenül esnek egybe. Európa történelmi öröksége, hogy a nemzetállami határok megvonása ritkán vette tekintetbe ezeknek a funkcionális régióknak a kiterjedését, ezzel súlyos károkat okozva mindegyik félnek. Egy meghúzott államhatárhoz hozzáigazítható az adminisztratív régió határa, de a történelmileg és földrajzilag kialakulté nem, az szerencsés esetben tovább él, a határon átívelő (például város-vidék vagy gazdasági) kapcsolatait megtartja, szerencsétlen esetben ettől a lehetőségtől megfosztva új térkapcsolati irányokat alakít ki, illetve perifériává válik az új határokon belül. Az államhatárok elválasztó funkciójának leépülése lehetőséget teremt arra, hogy ezeknek a határmenti térségeknek az élete újra a logikus mederbe terelődjön. Ritkán kerül azonban szóba, hogy ezen területek együttműködésének, funkcionális (újra)egységesülésének csak az egyik, s gyakran nem is a legfontosabb akadálya az államhatár, hanem sokkal nehezebben kiküszöbölhető nehézséget okoz az, amit a határ szétválaszt: a különböző rendszerek, hatalmi akaratok, intézményi eltérések stb. Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy a modern államhatárok megjelenésével hogyan kezdtek eltérő fejlődésbe a határ két oldalán rekedt térségek, különösképpen a Kárpát-medencében, s milyen lehetőségeket találunk arra, hogy ezek ismét egy közös térséggé (nemzetközi nagyrégióvá) váljanak. Ennek kapcsán bemutatjuk azokat az intézményesített együttműködési formákat, amelyek igyekeznek kialakítani a határon átnyúló régiókat, valamint működésük nehézségeit.
Az államhatárok kialakulásának és funkcióváltozásainak hatása a területi folyamatokra
Az államhatár története
Az államhatár egy olyan vonal, amely egy államot körbevesz, elválaszt más államoktól. Ez a vonal napjainkban pontosan meghatározott. Nem volt ez mindig így. A modern államok megalakulása előtt sem eszköz, sem akarat nem volt a pontos kijelölésre. A határ mentén található egyes területek hovatartozása gyakran bizonytalan volt. A középkori birodalmak határai széles sávok (frontierek) voltak, amelyeken a birodalom a külső ellenséggel szemben különböző védelmi területeket, határőrvidékeket tartott fenn (Guichonnet - Raffestin, 1974; Prescott, 1987; Taylor, 1993). Prinz Gyula (Prinz, é. n.) három határőrvidéktípust különböztet meg. Magyarországon: a "Külső-Magyarország" afféle gyepű, tehát használatlan terület; másik két típus a német "Grenzmark" és a szláv "Kraina". A német Grenzmarkot az őrvidék és határbánság alakban a magyarság is ismerte: már Szent István alapított határispánságokat. Hatalmának teljében egész láncolat létezett belőlük, de a magyarság csak csekély mértékben népesítette be azokat. A német változat egy évszázados, szekuláris homlokfal, amelynek célja a földszerzés, előrenyomulás. A magyar változat politikai és katonai szerepű volt. A szláv kraina típusú benépesedés határon túli területekre történő kitelepülés, általában gyéren lakott területekre (ilyen a moldvai csángók szállásterületének benépesülése is).
Az abszolutista birodalmak fejlődése, a térképezés, az egységes közigazgatás, határvédelem adta a technikai, a nemzetállami fejlődés pedig az ideológiai kereteket a modern államhatár megszületéséhez. A nemzet állami státusának elismerése fontos területi konzekvenciákkal járt: a nemzet államának határa a nemzettudat és a szuverenitás egyik pillérévé vált, amely elválaszt más nemzetektől, s befelé egységesít, tehát egy államnemzetet fog körbe.
A határok funkcionális átalakulása
A középkori határok tehát elsősorban - funkciójukat tekintve - kifelé orientáltak, védelmi szerepük volt, míg a modern államhatárok befelé irányultak, s egy egységesen működő nemzetállamot választottak el egy másiktól. Ilyen értelemben ez utóbbi elválasztó szerepe erősebb lett, s logikája egyre kevésbé tűrte a határ két oldalának funkcionális összekapcsolódását. Európa történeti régióiba a 19. és 20. század új nemzetállami határokat rajzolt. A birodalmak felbomlásával a határok száma és hossza megnőtt, a kialakult funkcionális régiókat kettő vagy több részre szabdalva. A határok funkcióinak függvényében az elválasztott területek eltérő fejlődési irányt vettek.
Fontos kérdés, hogy a határ két oldalán elhelyezkedő területek közötti interakciók száma és sűrűsége milyen. Milyen gyakran és rendszerességgel alakulnak ki kapcsolatok, ezek milyen mélységűek és milyen széles tartalmi skálán mozognak. Csak a bevásárló turisták mozognak a határ két oldala között (esetleg azok se), vagy széleskörű a gazdasági, intézményhasználati, társadalmi kooperáció? Ha ezeket a kérdéseket vizsgáljuk, akkor találunk olyan határokat, ahol a két oldal szinte teljesen elszeparálódik egymástól, alig van kapcsolat, s találunk olyanokat is, ahol az emberek úgy kezelik a határ másik oldalát, mint a saját oldaluk természetes folytatását.
Ezek alapján különböző típusú határtérségeket különböztethetünk meg egymástól. Ezt legszemléletesebben Oscar J. Martinez (1994, 7.) foglalta össze (1. ábra).
* Az elidegenedett határtérségek között a feszültségek jellemzőek, a határ zártnak minősíthető, és az interakciók a két terület között teljesen vagy közel teljesen hiányoznak, s mindkét állam idegenként, ellenfélként ismeri el a másik felet. Magyarországon ilyen szituáció csak nagyon rövid ideig és részlegesen állt fenn, a két világháború között a kisantant államokkal szemben, valamint az ötvenes években a magyar-osztrák és a magyar-jugoszláv határ viszonylatában. A lakosság ekkor sem ismerte el idegenként a másik oldalt, ez a magyar határok sajátságos történetéből adódik.
* Az egymás mellett létező országok között a helyzet pillanatnyilag stabil, a határ némileg nyitott, s lehetővé teszi a kétoldalú nemzeti kapcsolatok fejlődését. A két ország lakosai amolyan eseti ismertség szintjén érintkeznek egymással, de a határos országok csak zárt együttműködéseket fejlesztenek egymással. Erre példa az osztrák-magyar határ a szocializmus időszakában.
* A kölcsönösen együttműködő határtérségek esetében a két ország közötti stabilitás a jellemző. A gazdasági és társadalmi komplementer körülmények elősegítik az interakciók fejlődését, a határtérség területi bővülését. A határos országok baráti és kooperatív kapcsolatok kialakítására törekednek. A kilencvenes években a magyar határok mentén a háborús országok kivételével jellemző volt a kapcsolatok ilyen szintje.
* Az integrált határtérségek (a határrégió) akkor jöhet létre, ha a stabilitás erős és permanens. A két ország gazdasága funkcionálisan összeolvad, s az emberek és javak áramlása a határon keresztül már nem korlátozott. A két ország egyetlen társadalmi rendszerként fogható fel. A kapcsolatok ilyen magas szintje még nem alakult ki Magyarország és a szomszédos országok viszonylatában.
Ez az elszigetelődés vagy összekapcsolódás - tehát a határ elválasztó szerepköre - függ a két térség történetileg, földrajzilag kialakult különbségeitől, tehát attól, hogy a két oldal között milyen etnikai, térszerkezeti, gazdasági, intézményi stb. különbségeket találunk. Másrészt függ a határ politikai elválasztó szerepétől is, amit az adott korban betölt.
Ahol sok földrajzi különbség alakítja ki az elválasztó szerepkört, ott az interakciók száma kevés, a határtérségek közötti interakciók még egy átjárható határ esetében is alacsony szinten maradnak.
A politikai, ideológiai okokból kialakult elválasztó szerepkör természetesen nagymértékben csökkenti az interakciók számát (vagy meg is szüntetheti azt), s hosszú távon jelentős különbségeket generál a két térség között, mivel azok fejlődése egymástól függetlenné válik, azonban a politikai nyomás gyengülésével ezek az interakciók részben vagy egészben újraélednek.
A földrajzi és politikai jellemzők mellett az integrált határtérség kialakulásának gátja vagy elősegítője lehet a mentális határ is. Ez a jelenség nem más, mint az emberek tudatában leképeződő "határkép", tehát a határ másik oldalának megélése. A másik oldalról kialakult kép lehet egy idegen világ, de a saját világ folytatása is. Ez a jelenség tulajdonképpen a földrajzi és politikai tényezők leképeződése a határ mentén élők tudatában. Érdekessége, hogy ebben az esetben nem feltétlenül azonos a határ elválasztó szerepe mind a két irányban. Az osztrák-magyar határon végzett kutatások szerint például a magyarok mentális térképe a határ másik oldalával kapcsolatban sokkal elnagyoltabb, durva torzításokat tartalmaz, míg az osztrák válaszadók inkább "saját területként" élik meg a magyar oldalt (Hardi, 1999; Nárai, 1999). A mentális határ változása csak lassan, hosszú évek, évtizedek után követi a fizikai, politikai határváltozásokat, ahogyan ezt a Trianon utáni Kárpát-medencében vagy a megszűnt belnémet határ mentén láthattuk.
Mint láthattuk, a határtérségek kialakulásának vizsgálatakor felvetett téma lehet a határ keletkezésének, funkcióváltozásainak, illetve megszűnésének hatása a határ menti térségek fejlődésére. A másik oldalról viszont az a kérdés merül fel, hogy a határtérségek jellemzői, az etnikai, földrajzi kép, a városhálózati, térszerkezeti kapcsolatok, vonzáskörzetek milyen módon befolyásolják a határ elválasztó szerepét, a két oldal közötti interakciók lehetséges számát, sűrűségét, mélységét, tematikáját.
Összegezve azt állíthatjuk, hogy a határon átnyúló régiók kialakulására fontosabb és hosszabban tartó hatást fejtenek ki ez utóbbi motívumok, mint maga az államhatár politikai funkciója.
A Kárpát-medence esetében a jelenlegi határok szinte kivétel nélkül egységes régiókat vágtak ketté. Térségi, vonzáskörzeti, gazdasági, közlekedési kapcsolatokat kereszteztek az új határok, a nemzetiségi többség területeiről nem is beszélve. A kialakuló új hatalmak a két világháború között, valamint a szocializmus évtizedeiben a határ politikai elválasztó jellegét erősítették.1 A szomszédos országokban a hatalom különböző eszközökkel igyekezett a határ menti térségek határon átnyúló kapcsolatainak alapját gyengíteni: kitelepítésekkel, utak, vasutak megszüntetésével, a korábbi közigazgatási határok átalakításával, a központi települések visszaminősítésével, újak alakításával stb. Ez a szituáció a határ mindegyik oldalán súlyos problémákat okozott a gazdaság és a társadalom fejlődésében, s periferizálta a határmenti térségeket. A szomszédos határtérségek ma már fejlődési irányaikban, fejlettségükben jelentősen eltérnek egymástól, részben a fent leírt folyamatok, részben országaik általános gazdasági-társadalmi helyzete miatt. Így érdekes fejlettségi mozaik alakult ki a Kárpát-medence határtérségei mentén. Az országon belül fejletlen térségek érintkeznek tőlük keletre vagy délkeletre elhelyezkedő térségekkel, amelyek a saját országukban fejlettnek számítanak, azonban a szomszédos nyugati ország szegény területeinél rosszabb mutatókkal rendelkeznek. Így van ez Ausztria és Magyarország, Magyarország és Románia, Magyarország és Szerbia-Montenegró között is. Nyugat-Dunántúl, a román Nyugat régió, illetve a Vajdaság országaik legfejlettebb területei közé tartoznak, de szegényebbek, mint a szomszédos Burgenland, illetve Dél-Alföld, amelyek viszont országaikban számítanak kevésbé fejlett régiónak. A különböző területi szinteket, sőt településeket is vizsgálva egy sajátos mátrix rajzolható fel a határ menti térségek és települések fejlettségi viszonyaira, amely a saját országban elért fejlettségi besorolást és a szomszéd térséghez viszonyított fejlettségi szintet mutatja.
Ezek közül a térségek közül ott képzelhető el határon átnyúló régió kialakulása, ahol jelentős gazdasági potenciál, s dinamikus fejlődés várható a határ egy vagy több oldalán. Ezt erősíthetik az etnikai, térszerkezeti kapcsolatok. Megpróbáltuk felvázolni azokat a térségeket, ahol erre az átalakulásra a leginkább esély van a szomszédos térségek adottságai, lehetőségei, egymásrautaltsága alapján (2. ábra).
A határon átnyúló együttműködések
Az együttműködések típusai
A határon átnyúló kapcsolatok vizsgálata ma egyre gyakrabban megjelenő kutatási témává vált. A határon átnyúló együttműködés területileg, szereplőit tekintve nagyon sokféle lehet (3. ábra). Gyakran ide sorolják a nagytérségi, Európa több országát átfogó, regionális szintű együttműködéseket is, mint például az Alpok-Adria Munkaközösséget, de hangsúlyozni szeretnénk, hogy munkánkban a határmenti területek kapcsolataival foglalkozunk. Ebben az esetben tehát csak olyan kapcsolatokat veszünk számításba, amelyekre az alábbi két kritérium, egy hierarchikus és egy horizontális igaz:
1.) A kapcsolatok nem nemzeti szintűek, tehát a központi szerveknél alacsonyabb szinten szerveződnek és működnek (persze ez nem zárja ki kormányzati szereplők részvételét a munkában, de szerepük nem elsődleges a szervezésben).
* 2.) A kapcsolatok résztvevőinek működési területe egymással területileg összekapcsolódó határ menti térségben található. A határ menti térség fogalma alatt azt a területet értjük, amelynek mindennapi életére jelentős befolyásoló bír valamely államhatár.
Az intézményesült határon átnyúló együttműködések
A két világháborút követően Európában az egységesülési folyamat elindulásával vált egyértelművé, hogy fel kell oldani a határvidékek problémáját, és ki kell használni a potenciális kapcsolatokból származó előnyöket, amelyekkel a korábban összetartozó területek kapcsolatainak újraélesztése kecsegtetett.
A határon átnyúló együttműködésekre az első intézményesített kísérletek az 1960-as években zajlottak. Ezeknek a kísérleteknek az egyik fő ösztönzője a Német Szövetségi Köztársaság volt, mivel a második világháború utáni helyzetben a stabilitás megteremtésének egyik eszközét látták ebben a tevékenységben, s épp emiatt az első kezdeményezések az NSZK nyugati határaira koncentráltak.
A legelső közös régiót kialakító kezdeményezés holland és német önkormányzatoktól származik, melyek 1958-ban megalakították közös szervezetüket, amelynek központja Gronauban van. Az együttműködés a Rajna, Ems és Ijssel folyók által közrefogott határrégiót érinti, területe 6800 km2. A helyi és regionális szint politikusai már ekkor közös területi tervezésbe fogtak. Maga az elnevezés - Euroregio - 1965-ben született.
A másik korai kezdeményezés, a Regio Basiliensis 1963-ban alakult meg, a francia-német-svájci határzónában, de Svájc földrajzi helyzete miatt szükséges volt a Felső-Rajna-völgy egészét bevonni az együttműködésbe.
A mintákat követve, azóta számos hasonló szervezet alakult meg Európában. A kezdeményezéseket elősegítette az Európa Tanács égisze alatt 1980-ban Madridban elfogadott egyezmény, a Területi önkormányzatok és közigazgatási szervek határ menti együttműködéséről szóló európai keretegyezmény.2 Az 1995. évi módosítás után az aláíró országok valóban elismerték önkormányzataik nemzetközi megállapodáskötési jogát. A keretegyezményt hazánk is elfogadta.3 Információink szerint szomszédaink közül Románia és Szlovákia iktatta be az egyezményt a jogrendjébe. Az egyezmény arra ösztönzi az aláíró országokat, hogy elősegítsék, megkönnyítsék és támogassák a határ menti régiók és települések együttműködési kezdeményezéseit.
Így tehát európaszerte megalakultak olyan intézmények, amelyeknek deklarált célja, hogy határon átnyúló, közösen kezelt, fejlesztett régiókat hozzanak létre.
Ezek az együttműködések az általában felmerülő, s közösen megoldható problémák számára hoznak létre egy keretintézményt, amely a területi szereplők között megkötött megállapodáson, általában együttműködési egyezményen alapszik. Ezek az intézmények a részt vevő országokban általában párhuzamosan jönnek létre, s az adott országok törvényeinek megfelelően valamilyen legális társulási formát öltenek, egyesületi, alapítványi keretek között működnek. Így ezek rendszerint amolyan "iker" intézmények, amelyek közös testületeket hoznak létre (például elnökség). Ritka még az az eset, hogy a részt vevő országok törvényei megengednék, hogy egy közös intézmény jöjjön létre, amely önálló jogi személyként működhetne. Ezeket a lehetőségeket a részt vevő országok között kötött nemzetközi szerződések alapozhatják meg. Ekkor válhatnak a határon átnyúló intézmények nemzetközi jogalannyá, vehetnek fel hiteleket, rendelkezhetnek közös bankszámlával, költségvetéssel. Ilyen megoldást találunk pl. az Euroregio esetében, amely a német-holland határon alakult meg. A pénzforrások megszerzésére irányuló kapcsolatokon túllépve az intézményesült együttműködések ösztönzik a hosszú távú, stratégiai gondolkodást. Az intézmények létrehozásának (titkárság, munkacsoport stb.) alapelvei a következők lehetnek (Rechnitzer, 1999):
* 1.) partnerkapcsolat és szubszidiaritás,
* 2.) az állampolgárok minél szélesebb körű tájékoztatása,
* 3.) elhivatott egyének szerepvállalása,
* 4.) politikusok bevonása az együttműködésbe minden szinten,
* 5.) egyenlőség (egyenlő képviselet a határ mindkét oldalán).
A legmagasabb szintű együttműködési struktúráknak jelenleg az eurorégiókat, s azokat a határon átnyúló regionális együttműködéseket tekinthetjük, amelyek nem viselhetik az eurorégió nevet (mivel kívül esnek az EU-n, és nem is határosak vele), de e kategóriának adekvát együttműködéseket hoznak létre, s céljaik, működési elvük hasonló. Az eurorégióknak irányító tanácsuk, munkaszervezetük van, gazdasági, környezetvédelmi, szociális és intézményi problémákkal foglalkoznak, és "az ilyen tevékenységek... koncentrálásától azt remélik, hogy olyan kritikus tömeget érnek el (gazdasági értelemben), amely erősíti a határmenti térségek kohézióját, illetve felkelti a magánbefektetők és intézmények érdeklődését" (Rechnitzer, 1999, 28.).
Magyarország számára az együttműködések kialakítása stratégiai jelentőségű. Területünkhöz viszonyítva határaink hossza nagy, lakosságunk nagy része - uniós mércével mérve - határtérségben él, hiszen tizennégy megyénk határos valamely szomszédos országgal (Enyedi - Horváth, 2003, 446.).
A magyar határok mentén számos eurorégió, illetve euroregionális jellegű kezdeményezés alakult az elmúlt néhány évben. Legnagyobb részük a Madridi Konvenció kihirdetése (1997) után jött létre. Az együttműködések deklarálásának másik ösztönzője a határ menti térségek fejlesztésére létrehozott programok megjelenése volt. 1995-től működik a Phare CBC program az osztrák-magyar határon, majd fokozatosan kiterjedt Magyarország valamennyi határára. Ez ugyan meglehetősen kis összegeket foglal magába (2-3 millió Euró/év/határszakasz), de a forrás lehetőségének megjelenése már arra ösztökélte a szereplőket - főleg az önkormányzatokat -, hogy deklarálják együttműködési szándékukat. Ismereteink szerint 2004-ig tizenöt ilyen szervezet alakult (1. táblázat, 4. ábra), meglehetősen változatos szereplői körrel és területi kiterjedéssel.
Sajnos azt kell mondanunk, hogy ezeknek a szervezeteknek a működése ellentmondásos. Igazi, a megfogalmazott céloknak megfelelő működést csak igazán ritkán tapasztalhatunk. Inkább a kezdeti lendület utáni megtorpanás a jellemző. Az első aláírások, találkozások óta gyakran nem történt érdemi változás. Mint láttuk, ezek a szervezetek még elég fiatalok ahhoz, hogy sommás ítéletet alkossunk róluk, inkább a működésüket eddig megbénító okokra hívhatjuk fel a figyelmet, amelyek tanulságul szolgálhatnak a további fejlődéshez.
A határon átnyúló együttműködés egyetlen önkormányzatnak vagy más területi szereplőnek sem kötelező feladata. A résztvevők általában javadalmazás nélkül végzik ezt a tevékenységet. Tehát egy eurorégió bizottságában részt venni nem olyan feladat, mint egy megyei közgyűlés hasonló bizottságának tagjaként dolgozni. Ezért a szervezet működésének meghatározója lesz a közös érdekeltség megléte vagy hiánya.
A szervezetek jelentős része politikai akaratra jött létre. Megyei, önkormányzati politikusok hozzáállása döntötte el a szervezetek területi hatályát, kiterjedését. Így nem a területi logika, hanem a pillanatnyi konstelláció határozta meg az együttműködők körét.
Főleg kezdetekben cél volt a minél nagyobb kiterjedés elérése, így például a Kárpátok Eurorégió népessége és területe meghaladja Magyarországét, s inkább egy Alpok-Adria típusú nagytérséghez hasonlít, semmint eurorégióhoz. A nagy kiterjedés két fontos problémát is okoz: egyrészt nincs meg a közös érdekeltség a tagok között, hiszen két, egymástól sok száz kilométerre található megye ritkán talál közös, saját kompetenciaszintjén megoldható problémát. Másrészt ezekben a nagy eurorégiókban akár egy egyszerű bizottsági ülés összehívása is aránytalanul nagy idő, anyagi és szervezési terhet jelent, ami megbénítja a működést. Megállapíthatjuk, hogy a területi bővülés nem vezet a kompetenciaszintek bővüléséhez, így a tagok együttes lehetőségei sem alkalmasak arra, hogy a nagy területnek adekvát problémákra feleletet adjanak. Célszerű lenne a szervezetek kiterjedését a tagok kompetenciaszintjéhez igazítani. Tehát nem az a kérdés, hogy települések, kistérségek, megyék vagy régiók alakítsanak-e intézményi együttműködéseket. Valamennyinek megvan a saját határon átnyúló feladata, csupán a választott területi kiterjedést ehhez kéne mérni, s így megőrizni a kölcsönös érdekeltséget.
A felek közös érdekeltségének elvesztése nem csupán a kiterjedés miatt áll elő, hanem azért is, mert a kisebb szervezetek esetében sem vizsgálták meg előre, hogy az alakuló ülésre összehívandó szereplők esetében van-e valamely egymásrautaltság vagy nincs. Ez megint a kölcsönös érdekeltség hiányához vezetett.
A fent bemutatott hiányosságok egyre inkább tudatosultak a szervezőkben, s az időben előre haladva előtérbe kerültek a kisebb, funkcionális tereket lefedő szervezetek.
Sajnos, a területi probléma mellett további akadályozó tényezők is felmerültek.
Ezek közül az első, hogy az együttműködő szereplők kompetenciaszintjei gyakran eltérőek. Egészen mást engedhet meg magának egy magyar, román, horvát stb. település, megye vezetője. Ez sajnos a szervezeten kívül álló ok, erre befolyása a nemzeti jogalkotóknak van. Ennek harmonizálása a uniós csatlakozási folyamattal egyre inkább megvalósulni látszik.
Kompetenciaszintbeli különbséget okoz az is, ha nem egymásnak megfelelő szintek lépnek be a szervezetbe a határ két oldalán. Így például a Hármas-Duna-vidék Eurorégió esetében magyar részről megye, míg szlovák részről járások alkotják az eurorégiót. De ezenkívül is találhatunk hasonló példákat. Nehezen működtethető az a nemzetközi szintű bizottság, ahol az egyik fél részéről államtitkár, a másik fél részéről települési önkormányzati bizottsági tag képviseli ugyanazt a szakterületet.
A politikum erős befolyása érezhető abban is, hogy főleg a több országra kiterjedő szervezetek esetében a választási ciklusok eltolódnak. Tehát szinte minden évben vannak választások egyik vagy másik tagnál. Ekkor az egész szervezet "kivár", s attól teszi függővé a további működést, hogy ki veszi át a stafétabotot.
A végére hagytuk a forrás és a szervezet problémakörét. A képviselt célok, területek és lakosság nagyságához képest elenyésző ezen szervezetek forrása. A környező államok közül csak Szlovákiában van erre a célra elkülönített forrás, amit a közös szervezetek szlovákiai oldala vehet igénybe. Kisebb célok megvalósításához, például stratégiakészítéshez ez a pénz elegendő. Egyébként forrásaikat a tagok befizetései biztosítják, ami általában a szervezet fenntartását képes állni, vagy azt sem. Ritkán valósítható meg belőle például egy valóban közös fejlesztési terv készítése. Több fejlesztési terv készült el már, de általában az eurorégió egyik oldalára: akinek éppen volt forrása, az tudott tervezni. Pedig a közös térség kritériuma azt diktálná, hogy egyetlen, közös terv szülessen. A legtöbb eurorégiónak nincs önálló szervezete. Azok esetében, ahol ez kialakult, például egy kht. formájában, van felelőse a működésnek, s általában ezek tudtak felmutatni eredményeket az elmúlt évek során. A legfontosabb tényező az eurorégión belüli gazdasági szereplők kölcsönös érdekeltsége lehet - az pedig a helyi kis- és középvállalkozások megerősödésétől, ágazati szerkezetéttől, piaci viszonyaitól függ.
A jövő vélhetően azoké a szervezeteké lesz, amelyek megfelelő érdekeltségek mentén alakulnak ki. Ehhez előbb-utóbb finanszírozási bázis is társul. Ennek első, s úgy tűnik, a más kezdeményezéseket maga alá gyűrő példája az osztrák-szlovák-magyar(-cseh) hármas (négyes) határ térségben kialakuló Centropa projekt. Itt Bécs korábbi vonzáskörzetének helyreállítása a cél. Az együttműködés 2003 őszén jött létre, bécsi székhellyel. Területileg Dél-Morvaországot, Pozsonyt és Nagyszombat megyét, Győr-Moson-Sopron és Vas megyéket, valamint Bécset, Alsó-Ausztriát és Burgenlandot foglalja magába. A szerveződés elsősorban Bécs érdekeltségére épül. A térség Közép-Európa egyik legdinamikusabb, határokon átnyúló régiójává válhat. Kialakítását gazdasági, vonzáskörzeti elemzések előzték meg, célja a gazdasági fejlődés elősegítése, a komplementer lehetőségek kihasználása, egy közös, nagy urbánus tér létrehozása. A projekt mögött jelentős uniós források állnak.
Összefoglalás
Mint a fentiekből láttuk, a határon átnyúló régiók kialakulása számos tényezőtől függ. Sem a határok megnyitása, liberalizálása, sem a határon átnyúló intézményrendszer kialakítása nem elég önmagában ahhoz, hogy ilyen egységes térség jöjjön létre. Ahogyan a határok nélküli térben sem bárhol jöhet létre egy társadalmi-gazdasági régió, úgy a határok által felszabott térre ez fokozottan érvényes. Nem véletlen, hogy a nálunk jóval hosszabb együttműködési múltra visszatekintő holland-német határon is még gyakran keresik az együttműködések további dinamizálásának módszereit, s a kollégák bevallása szerint, sok helyütt ott sem tudnak túllépni a közös vacsora, kulturális program szintjén. Számtalan tényező együttes hatása kell ahhoz, hogy a valódi határon átnyúló tevékenységek kialakuljanak, s fenntarthatóak legyenek is. A Kárpát-medence ebből a szempontból optimális terep: határaink fiatalok, még nem módosították a társadalmi-gazdasági teret olyan mértékben, hogy ne legyenek meg több helyen is azok a közös érdekeltségek, közös intézményhasználati lehetőségek, amelyek az együttműködések motorjává válhatnak. Ezen hálózatok kialakítása nagymértékben hozzájárulhat a szomszédainkkal közös stratégiai szerepünk kialakításához az Unió keretein belül. Véleményünk szerint tehát a határon átnyúló régiók és együttműködési hálózatok kialakítása a Kárpát-medencében együtt élő országok egyik kitörési pontja lehet, amennyiben ez hozzájárul a térségben létező belső erőforrások közös és hatékonyabb kihasználásához. Ehhez azonban a határon átnyúló együttműködések és régiók kialakításának jól átgondolt tervezésére és fejlesztésére lenne szükség.
Kulcsszavak: államhatár, határrégió, határon átnyúló együttműködések, Kárpát-medence.
1 Egy érdekes kísérlet akadt az új határ mindennapi életet befolyásoló negatív hatásainak kiküszöbölésére. Az osztrák-magyar határon nemzetközi megállapodások sora biztosította a lakosság, a gazdasági szereplők szabad mozgását a határ két oldalán, s a térségbeli gazdasági kapcsolatok továbbélését (Sallai, 2003).
1. ábra * Interakciók a határ menti térségekben (Forrás: Martinez,1994, 7.).
2. ábra * Potenciális és megvalósuló határrégiók a magyar határok mentén
(Forrás: Saját szerkesztés)
3. ábra * A kapcsolatok típusai a határ menti területeken (Forrás: Minghi,
1991.)
4. ábra * A határon átnyúló euroregionális együttműködések Magyarország
részvételével (A térkép nem ábrázolja az Esztergom központú Ister-Granum
Eurorégiót, s a Nyergesújfalu központú Duna Eurorégiót. - Forrás: Saját
szerkesztés)