Magyar Tudomány, 2005/7 896. o.

Tudós fórum

Székely György

az MTA rendes tagja

Krompecher István: egy színes egyéniség gazdag élete1


Tisztelt egybegyűltek!

A megszólítás eltér a megszokottól, temetésen használják. Itt nem temetünk, tehát ellenkező értelemben, a halál tagadásaként használom. Úgy mondják, csak az hal meg, akit elfejtenek, Krompecher István nem halt meg!

A XII. században a nyugati német területről porosz Sziléziába települő ősöket kétszáz év múlva a szepességi bányavidéken találjuk. Ismert, hogy a középkor mobilitásait nem a kalandvágy, hanem a röghözkötöttségből való szabadulás és az élhetőbb élet keresése motiválta. A magyarsággal teljes sorsközösséget vállalva Jenő nagyapa Damjanich János seregében harcolt, Szilárd édesapa Budapesten országos főállatorvos. Felmenői között találunk igazságügy-minisztert, Magyar Királyi Kúria elnököt és világhírű korboncnokot. Az ősöknek hatszáz év kellett a vándorláshoz; Krompecher István két évtized alatt távolságban kisebb, de kalandosabb utat volt kénytelen megtenni a nyugodt megtelepülésig. Az újkori magyar történelem legmozgalmasabb korszakába született, a két világháború és az azokat követő megszállások átvészeléséhez nagy szüksége volt az ősök törhetetlen akaratára és kitartására.

1929-ben kap orvosi diplomát a Pázmány Péter Tudományegyetemen, és Lenhossék Mihály Intézetében folytatja munkáját. Négy év múlva magántanárrá fogadják, mégis (vagy ezért) feszültség keletkezik közte és Lenhossék utóda között, főleg tudományos és szervezési kérdések miatt. 1937-ben felhasználja a Heidelbergi Egyetem meghívását, és egy évet professzori beosztásban dolgozik az Anatómiai Intézetben. Hazatérve a Tihanyi Biológiai Intézetbe helyezik az ígéretes, fiatal kutatót. Amikor 1940-ben visszatért a Kolozsvári Egyetem Szövet- és Fejlődéstani Intézetbe, aligha tudtak volna jobb vezetőt találni Apáthy István késői utódaként. 1944-ben az egyetemet evakuálják a szovjet-román megszállás elől, ismét Tihanyba kerül, de most mint "menekült" a könyvtárban kap egy sarkot. Tenni vágyása nem hagyja nyugton, a zavaros időkben a lakosság egészségügyi ellátásában vesz részt, ha kell, peritonsillaris tályogot nyit meg vagy térdízületi folyadékgyülemet pungál szabad ég alatt. 1947-ben a Kolozsvári Egyetem átszervezése során az orvoskar Marosvásárhelyre került, és Krompecher Istvánt visszahívták az új Szövet- és Fejlődéstani Intézet élére. Kellő óvatosság miatt családját itthon hagyva foglalta el a felkínált helyet, de két év múlva, mikor ott is, itt is nyilvánvalóvá vált a hírhedt fordulat, haza kívánt jönni. Most viszont a románok nem engedték. Kéthetes éhségsztrájkkal sikerült kiharcolnia az engedélyt, és 1949-ben leromlott fizikai állapotban visszatért Tihanyba, csöbörből vödörbe. A párt már teljesen átvette az uralmat, az újjáalakult Akadémiáról kizárták, a Biológiai Intézetbe nem mehetett be. Kemény idők következtek. 1950-ben megürült adDebreceni anatómiai tanszék, és a távozó vezető abban a helyzetben volt, hogy eredményesen javasolhatta Krompecher Istvánt utódjául. Az év december 3-án jutott el "telephelyére". Már csak huszonnyolc éve maradt a nyugodt munkára.

A nehézségekkel teli vándorlásban megedződve negyedszer látott hozzá egy új intézet megszervezéséhez a már itt lévő Lelkes György és Földes István közreműködésével. Ebben nagy segítségére voltak még korábbi munkái és külföldi tapasztalatai. Medikus korában már vizsgálgatta a kötőszöveti rostokat, miért rugalmas az egyik, és miért nem a másik? Később, a Budapesti Anatómiai Intézetben a kötőszöveti sejtek foglalták le érdeklődését, melyek mozgékonysága, változékonysága nagyon jól megfelelt örökmozgó szellemének. Miért és hogyan lesz belőlük csontsejt vagy porcsejt? Az ilyen kérdésfelvetés idegen volt az akkori biológiai szemlélettől, amikor a fajok-fajták megkülönböztetése volt a divat. Ekkor, még Budapesten kezdődött a csontszövet iránti érdeklődése, mely elkísérte élete végéig. A csontfejlődés ma is érvényes vizsgálati eredményeiért kapta meg magántanári képesítését 1934-ben. Heidelbergi tanulmányútján megérintette a modern, Bertalanffy Lajos által indított ún. oknyomozó biológia dinamikus szemlélete, melyre kezdettől fogva fogékony volt. Itt kezdett foglalkozni a csontok közötti kapcsolatok kialakulásával. Eredményeire az ortopédek és a reumatológusok hamar felfigyeltek, és Tihanyba visszatérve több ösztöndíj támogatta munkáit. Ezeket folytatta Kolozsvárott, és itt írta meg Ízületképzés című monográfiáját, melyben a struktúra-funkció egysége példaértékűen domborodik ki. 1947-ben nagy lehetőséget zártak el előle. UNESCO-ösztöndíjat kapott a Cambridgei Egyetemre, de a hatóságok még a meghívólevelet is elvették tőle.

Ezzel a tudományos háttérrel és nagy ambícióval kezdte el a Debreceni Anatómiai Intézet felépítését, közben újabb kísérleti lehetőségek mozgatták fantáziáját. A modern biológiai szemlélet szerves része lett a szöveti elemek kölcsönhatása, valamint a külső körülmények szerepe a differenciáció folyamataiban. Ennek sok aspektusát korábbi kísérleteiben igazolva látta, de a vizsgálatok továbbviteléhez új eszközök kellettek. Felújították a szövettenyésztő laboratóriumot, hisztokémiai egységet létesítettek szöveti enzim- és szénhidrátvizsgálatokhoz. Ultrastrukturális vizsgálatok indultak polarizációs optikai módszerrel, majd később az EM sem maradhatott el. Biokémiai laboratóriumok létesültek, ahol két biokémikus dolgozott. Néhány év alatt a debreceni az ország egyik legjobban felszerelt morfológiai intézetévé fejlődött, mely még kibővült hisztoradiográfiai és immunhisztológiai módszerekkel. Készen álltak a laboratóriumok és a munkatársak Krompecher professzor tudományos koncepciójának a vizsgálatára. Most már meg lehetett kérdezni,k mért lesz a multipotens kötőszöveti sejtből egyszer csontsejt, másszor porcsejt; mi a szerepe a vaszkularizációnak a sejtek differenciálódásában; hogyan alakul a szöveti légzés különböző körülmények között; mi lesz ennek a következménye a további fejlődésben? Sok probléma megoldása, például a kalluszképződésé, közvetlen gyakorlati segítséget jelentett az orvoslásban, míg más kérdések olyan alapvető biológiai problémákat feszegettek, melyek ma is nyitottak. Ezekkel a kérdésekkel Krompecher professzor az arisztotelészi utat járta, aki csodálatos megfigyeléseivel, a jelenségek szintézisével a világon először ismerte fel a biológia valóságát, és feladatokat fogalmazott meg a következő évezredek számára. Ugyanígy, a kropmpecheri kérdések mélyen relevánsak, és a végső válaszok a XXI. század munkáira várnak, mikor már kezd kibontakozni a kromatidok változásának jelentősége az epigenetikus folyamatok irányításában.

Mindenesetre, közlemények áradata indult el az intézetből, válaszul bel- és külföldi érdeklődők áradata indult az intézet felé, amit aztán a munkatársak külföldi utazásai követtek. Krompecher István visszakapta akadémiai tagságát, számos szervezet díszdoktorrá választotta, a munkatársak egymás után szerezték meg tudományos minősítésüket, és a Debreceni Anatómiai Intézet az akkori világ kötőszövet-kutatásának kiemelkedő főhadiszállása lett. Százhatvan közlemény és négy monográfia őrzi tudományos teljesítményét.

Láttuk a vándorló Krompechert és láttuk a tudóst; milyen volt az ember? Szándékkal kerülöm a divatos szavakat, mert azokat csak arra használják, hogy ne kelljen kimondani a szót: becsületes, nyílt, őszinte és segítőkész. Sajnos, manapság kevés ember viseli el ezeket a szavakat. Madách Imre helyenként hangot ad a gondolatnak, hogy a kor, melybe beleszületünk, szabja meg az embert. De nem Krompechert, ő nem adta fel elveit abban az időben sem. Nem is az volt a nagy baj, hogy polgári családból jött, de ráadásul szókimondó is volt, amit az akkori urak nehezen tűrtek. Keményen állta a sarat a támadásokkal szemben, csak az esett neki rosszul, mikor az intézeten belülről érték, olyanoktól akikért sokat tett. Természeténél fogva olyan kellemes családias légkört alakított ki maga körül, hogy az intézetben mindenki otthon érezte magát. Nemcsak szakmai, de minden más személyi problémára is nyitva állt ajtaja, és mindig talált megoldást. Széles kulturáltságát, különösen a latin-görög világban, őszintén csodáltuk. Gyakran idézett klasszikus szerzőktől a helyzetnek megfelelő bölcs mondásokat. Kedvenc mondása, egyben kutatói krédója volt: Felix, qui potuit rerum cognoscere causas.2 Példamutatóan puritán életet élt, ami nemcsak jelleméből, hanem az akkori jövedelmi viszonyokból is adódott. Öt gyermeket nevelt fel becsületben és tisztességben. Tessék megengedni egy intézetben keringő anekdota elbeszélését. Egy nap a főkapu portása óvodáskorú kisfiára lett figyelmes, amint a gyerek a járókelőktől pénzt kért biciklire. Rászóltak, hogy menjen haza, és kérjen az apjától. Tőle nem lehet, mondta a gyerek, mert folyton csak olvas, ahelyett hogy dolgozna és pénzt keresne. Valóban, nemcsak a szakirodalomban, de az általános kulturális irodalomban is rendkívül tájékozott volt. Sokat olvasott és az igazságot kereste, pedig csinálhatott volna abban az időben is nagy pénzt, ha beáll az akkori idők áltudományos irányába. Tudományos témája erre kiváló alkalmat adott volna, de nem a jelleme.

Én halála előtt három évvel kerültem szoros kapcsolatba vele, és a kellemes együttélés emlékét - mert még sokáig bejárt az Intézetbe dolgozni - azóta is őrzöm. Tudom, hogy másként képzelte el utódlását, mégis őszinte örömmel - egy pohárka konyakkal - fogadott. Szinte féltékenyen néztem, mennyire rajonganak érte a munkatársai. Az Öreg nekem is igen sokat segített, hogy én is otthon érezzem magam az intézeti közösségben.

A küzdelmes és eredményes élet végén ezt írja naplójába: "Hosszú idő után most ülök le ezt a pár sort leírni. Túl vagyok hetvenen, túl a nyugdíjazáson. Meg vagyok elégedve." Ez a pár szó akkora életbölcsességről tanúskodik, ami csak keveseknek adatott meg. Türelemmel viselt betegsége fokozatosan elhatalmasodott, de a sors megengedte, hogy betegágyánál még átadhassák az Európai Osteochondrológiai Társaság tiszteletbeli tagságról szóló oklevelét. Halála után az Egyetem Krompecher-díjat alapított emlékére.

Pista bácsi, nem felejtünk el!


1 Elhangzott az MTA Biológiai Tudományok Osztályának Krompecher István akadémikus születésének 100. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésén, 2005. április 21-én.

2 Szerencsés az, aki megismerhette a dolgok okát.


<-- Vissza a 2005/7 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]