Magyar Tudomány, 2006/4 499. o.

Tudós fórum



A NOVOFER Alapítvány a műszaki-szellemi alkotásért



pályázatot hirdet a Gábor Dénes munkássága szellemében inspirált területeken (alkalmazott fizika, műszaki alapkutatások, informatikát megalapozó eredmények), vagy az ott elért kutatási eredményeket hasznosító tudományos szakterületeken (például az orvostudomány területén) dolgozó, a pályázat beadásának évében a 35. életévét betöltő vagy fiatalabb, elsősorban PhD-fokozattal már rendelkező vagy PhD-képzésben részt vevő tudományos kutatók részére.


A nemzetközi Gábor Dénes-díj célja, hogy a fiatal szakembereket kiemelkedő és gyakorlatba vehető tudományos eredmények elérésére serkentse, továbbá ösztönözze és előmozdítsa a különböző nemzetiségű kutatók közötti együttműködést.


A díjat a Kuratórium egy magyar és egy külföldi állampolgárságú fiatal kutatónak ítéli oda, a 12 tagú nemzetközi Díjbizottság javaslata alapján.


Az angol nyelven benyújtandó pályázatnak tartalmaznia kell:

a www.novofer.hu/w_igdaw.html honlapról letölthető adatlapot;

a pályázó tudományos önéletrajzát, mely kitér a pályázó tudományos érdeklődésére is;

publikációs listát (melyen szerepel az adott folyóirat impakt faktora, és az adott cikkekre érkezett független hivatkozások száma);

a pályázó szabadalmazott találmányainak és erkölcsi (kitüntetési) elismeréseinek listáját;

a pályázó egy eddig nem publikált tudományos közleményének kéziratát, melyben pályázik a díjra (a közlemény lehet például a korábban már publikált eredményeket összefoglaló új anyag vagy PhD-dolgozat is);

a pályázó által legfontosabbnak ítélt három referált folyóiratban publikált tudományos közleményének másolatát;

két ajánlólevelet a szakterületen dolgozó, tudományosan már elismert két kutatótól/ professzortól;


A pályázatot mind kinyomtatott, mind elektronikus (kizárólag PDF) formában a NOVOFER Alapítvány részére (H-1112 Budapest, Hegyalja út 86., illetve alapitvany @ novofer.hu) egy példányban kell megküldeni. A postai küldeményen, illetve az elektronikus levél tárgyában fel kell tüntetni az „International Dennis Gabor Award” megjelölést.


A pályázat beérkezéséről és az elbírálás eredményéről a Pályázó közvetlen értesítést kap.

Az elbírálásnál előnyt élveznek a több tudományterületet érintő (multidiszciplináris) pályázatok. A pályázat postára adásának határideje: 2006. április 30. A pályázatok elbírálási határideje: 2006. október 30. Díjátadás: 2006. december. További információk: Dr. Baranyi Péter, e-mail: baranyi @ sztaki . hu – Telefon: 1/279-6111 – Mobil: 20/455-4796


NOVOFER Alapítvány


<-- Vissza a 2006/4 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra


[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]