Egy örökmozgó fizikus
Hargittai Magdolna
az MTA levelező tagja, MTA–ELTE Szerkezeti Kémiai Kutatócsoport, Budapest
hargitta @ chem.elte.hu
Ez év április 8-án elhunyt Telegdi Bálint, az MTA tiszteleti tagja. Halálával a 20. század kiemelkedő fizikusa távozott közülünk. Telegdi Bálint a Chicagói Egyetem Enrico Fermi Distinguished Professzora volt, emeritus professzora a Zürichi Műegyetemnek (ETH), és élete utolsó éveit a CERN és a Kaliforniai Műegyetem (Caltech) között megosztva töltötte. Tagja volt az USA Nemzeti Tudományos Akadémiájának, a londoni Royal Societynek, az Academia Europaeának, a Királyi Svéd Tudományos Akadémiának, az Orosz Tudományos Akadémiának és más tudományos akadémiáknak. Több egyetem választotta díszdoktorává. Maurice Goldhaberrel megosztva kapta meg a Wolf-díjat (Izrael) 1991-ben.
Budapesten született 1922. január 11-én. Szülei mindketten magyarok voltak, de ő egész életéből mindössze csak két évet élt Magyarországon, elemi iskolás korában. Ehhez képest megrendítően szépen, gazdag szókinccsel beszélt magyarul, és külön sportot űzött abból, hogy különleges kifejezéseket is használjon. Még élete utolsó hónapjaiban is sokat elégedetlenkedett velem, amiért nem sikerült megszereznem neki a magyar etimológiai szótár egyik, a könyvtárából hiányzó kötetét.
Sajnálatomra, csak néhány éve ismerkedtem meg Bálinttal, viszont egyből összebarátkoztunk, azóta kisebb-nagyobb rendszerességgel leveleztünk, és néhányszor személyesen is találkoztunk. Nevét már régóta ismertem, és amikor férjemmel közös könyvsorozatunkban (Candid Science I–VI, 2000–2006) a fizikusokról szóló kötetet készítettük elő, természetes volt, hogy megkeressem. Többektől hallottam, hogy nem igazán „könnyű eset”, ezért segítséget kértem a megismerkedéshez, és egy másik jó barátom, a holland Nobel-díjas Martin Veltman mutatott be neki. Ezek után viszonylag könnyen rá tudtam venni Telegdit az interjúra. Ezzel kezdődött a barátságunk.
Kevés olyan széles látókörű és nagy tudású embert ismertem, mint ő. Ugyanakkor, mindenről kialakult és sokszor eléggé különleges véleménye volt, amit meglehetősen sarkosan fogalmazott meg, ahogy ezt a továbbiakban meg is próbálom érzékeltetni. Hozzá kell tennem: az emberekről kialakult negatív véleményét nemcsak a hátuk mögött, hanem szembe is mindig kifejezte.
Noha Budapesten született, gyerekkorát több ország között „ingázva” töltötte. Apja nyelveket szerető ember volt, akire nagy hatással volt a Nyugat köre, és Ignotus programadó cikkéből, a Kelet népe című írásból magára vette a következő sorokat: „A nap s az emberiség s a történelem keletről nyugatra tart...” (Ignotus, 1908). Franciaországba ment 1914-ben, ahol aztán hamarosan internálták egy normandiai szigetre, ahonnan csak az első világháború után engedték el (Kuncz, 1975). Akkor visszatért Magyarországra, majd néhány év után – már feleséggel és egy kisgyerekkel – Bulgáriába költözött. Telegdi Bálint itt töltötte kiskorát, ezután Románia következett, majd kisiskolás korában két évig Budapest. Apját hamarosan Bécsbe helyezték, és így ott folytatta iskoláit, ahonnan az Anschluss után, 1938-ban Milánóba ment (szülei addigra már ott laktak), majd egy évvel később apja Belgiumba küldte, és ott tanult, vegyészmérnöki szakon. Érdemes végiggondolni, hogy mindezeken a helyeken a fiatal Bálintnak meg kellett tanulnia az ország nyelvét! Közben már folyt a második világháború, és amikor a németek elfoglalták Belgiumot, visszatért Milánóba az édesanyjához (apja közben Lausanne-ba költözött), ahol technikai szövegek fordításából tartotta el magát. Hamarosan újra utolérte a történelem, így amikor 1943 októberében a németek elfoglalták Észak-Olaszországot, édesanyjával Svájcba menekült, s végül a Lausanne-i Műegyetemen fejezte be tanulmányait. PhD-munkáját az ETH fizikai tanszékén készítette magfizikai témából.
Még az ETH-n dolgozott, amikor Victor Weisskopf, az MIT híres fizikusa odalátogatott. Telegdi megkérdezte tőle, nem tudna-e neki állást találni az MIT-n. Weisskopf megígérte, hogy utánanéz, majd néhány hónappal később a következőt írta Telegdinek: sajnos nincs hely az MIT-n, de ehelyett beajánlotta Ferminek a Chicagói Egyetemen. Így került a University of Chicagóra, ami abban az időben, röviddel a háború után, valószínűleg fizikában a legkiválóbb helynek számított a világon olyan nagyságokkal, mint Enrico Fermi, Teller Ede, Szilárd Leó, Murray Gell-Mann, Richard Feynman és sokan mások. Telegdi a „fizika Mekkájának” nevezte Chicagót.
Itt jutott Telegdi is a fizika élvonalába. Röviddel a megérkezése előtt készült el ott az új ciklotron, amellyel Ferminek és kollégáinak az volt a fő céljuk, hogy a pionokat vizsgálják [a pion a „pi-mezon” rövidítése, ami pedig a p+, p- és a p0szubatomi részecskék összefoglaló neve]. A pionok képződése közben, mintegy melléktermékként, ún. müonok is képződtek az akcelerátorban, de ezek senkit nem érdekeltek [a müon a leptonok családjába tartozó elemi részecske, negatív töltéssel és ˝ spinnel és az elektronnál kb. kétszázszor nagyobb tömeggel]. Telegdi úgy döntött, hogy ezekkel a feleslegesnek tekintett részecskékkel fog foglalkozni, és valóban ezt tette az elkövetkező tizenöt évben. Ahogy ő maga mesélte, sokan egyszerűen csak „Mr. Müonnak” nevezték. Éppen a müonokkal végzett egyik kísérletével bizonyította elsők között egyik kollégájával, Jerome Friedmannal, a paritássértést (Friedman – Telegdi, 1957).
Ez az a téma, amellyel kapcsolatban, ha felmerül, Telegdi mindig nagyon hevesen fejti ki véleményét – ami pedig meglehetősen eltér az általánosan hangoztatottól. A paritássértés lehetőségét a gyenge kölcsönhatásban, mint jól ismert, két elméleti fizikus, Lee és Yang vetette fel 1956-ban (Lee – Yang, 1956). A paritásmegmaradás érvényes az elektromágneses és az erős kölcsönhatásban, valamint a gravitációban, de a gyenge kölcsönhatásban csak feltételezték ezt, és épp Tsung-Dao Lee és Chen Ning Yang vetették fel, hogy ezt még senki nem bizonyította, ezért érdemes lenne kísérletekkel ellenőrizni, valóban érvényes-e ott is. Több kísérletet is javasoltak, amelyek közül legjobban ismert a cobalt-60 atom béta bomlásának vizsgálata, amit Chien-Shiung Wu és kollégái végeztek el (Wu et al., 1957). Ez az a kísérlet, amelyre mindenki úgy hivatkozik, mint a „Wu-kísérlet”, és ennek kapcsán érdemes idézni Telegdi szavait (Hargittai, 2004):
„Ahhoz, hogy ezt a kísérletet el lehessen végezni, párhuzamosan kell beállítani a magokat, ami 1956-ban igazi művészet volt és a világon csak néhány ember volt képes erre. Egyikük volt Amber, akit, kollégáival együtt, éppen azért hívott el a National Bureau of Standards Oxfordból, mert ez a monopólium a kezükben volt. Ms. Wunak szüksége volt valakire, aki tudta, hogy állítsa sorba a magokat; az ő specialitása a radioaktivitás volt, tudta, hogyan számolja meg azokat a béta részecskéket, amelyek kijönnek a kísérlet végén, de a magok párhuzamos beállításáról, ami a kísérlet döntő része, semmit nem tudott. Ezért az, hogy neki egyedül tulajdonítják a kísérlet sikerét, egyszerűen disznóság!”
Telegdinek további problémái is voltak a paritássértéssel kapcsolatos kísérletekkel. A másik kísérlet, amire általában hivatkoznak ezzel kapcsolatban, Richard Garwin és Leon Lederman híres, ún. „hétvégi kísérlete”, amellyel a müon bomlásában mutatták ki a jelenséget. Ugyanezt a kísérletet végezte el Telegdi és Friedman is, de amíg Ledermanék elektronikus úton végezték a regisztrálást, addig Telegdiék fotoemulziókban. A müon-bomlás mint a paritássértés lehetséges bizonyítéka szintén szerepelt a Lee és Yang által javasolt kísérletek között, és Telegdiék jóval előbb kezdték el ezeket a kísérleteket, mint Ledermanék. Sajnos Telegdinek édesapja halála miatt Európába kellett utaznia a legkritikusabb pillanatban, és ezért a kísérlet kicsit késett, és a cikkük csak néhány nappal később jutott a folyóirathoz, mint Garwin és Lederman cikke (Garwin et al., 1957). Telegdi nagyon kritikusan beszélt Ledermanról, aki szerinte az ő kísérletüket becsmérelte azzal a híreszteléssel, hogy csak kitalálták az eredményeket, azok nem is valódiak! Ugyancsak negatívan beszél Lederman könyvéről, a God Particle című kötetről (Lederman, 1993), aminek olvasása után a következőt írta Ledermannak: „Ez a könyv annyi félremagyarázást tartalmaz, amit még egy iraki diplomatától sem várnánk.”
Kérdeztem Telegdit, hogy a paritássértéssel kapcsolatos müonbomlás-kísérletet tartja-e a legfontosabbnak a gyenge kölcsönhatások területén végzett kísérletei közül, és erre igennel válaszolt. Egy másik, szintén fontos – és elegáns – kísérletét a CERN-ben végezte, Richard Garwinnal együtt; ez volt az ún. „g-2” kísérlet. Ebben nagy pontossággal meghatározták a müon mágneses tulajdonságait, és véglegesen bebizonyították, hogy a müon egy nehéz elektron – és ez fontos volt. További fontos eredményük volt chicagói csoportjával a müon más tulajdonságainak meghatározása. Ugyanakkor arra a kérdésre válaszolva, hogy mely munkáira emlékszik legszívesebben, a paritássértéses kísérlet egyértelműen nem szerepelt köztük. Ez a kísérlet nyilvánvaló volt; ha ők nem végezték volna el, más megcsinálta volna. Telegdi azokat a kísérleteket szerette, amelyekhez kellett valami ügyesség, egy jó ötlet, különleges megoldás. Ilyen szempontból más eredményeit említette: a neutronbomlással kapcsolatos munkáját, a müon-neutrinó helicitásával kapcsolatosat, valamint a müon-befogás spin-függését. Végül egy tisztán elméleti cikket is említett, a spin mozgásáról elektromágneses térben.
Beszélgettünk a részecskefizika jövőjéről is, kérdeztem tőle, miben lát nagyobb fantáziát, az egyre nagyobb (és drágább) gyorsítókban vagy a föld alatti detektorokkal végzett vizsgálatokban. Szerinte mindkettőre van igény, és mindkettőt folytatni kell. Ugyanakkor azt is kifejtette, hogy a gyorsítókkal végzett kísérletek, a szükségszerűen óriási számú résztvevő miatt, lehetetlenné teszik a kiugró egyéni teljesítményt – és ez sok fiatal számára nem lehet vonzó.
Mindig érdekes volt hallgatni, amikor Telegdi az általa ismert híres fizikusokról beszélt. Rendkívül szerencsésnek érezte magát, mert lehetősége volt megismerni kora nagy elméit. Jó barátságban volt Murray Gell-Mannal és Richard Feynmannal, igen sokra tartotta Fermit és Wolfgang Paulit. Fermi számára az életet a fizika jelentette, és bár jó férj és családapa volt, az emberi kapcsolatok valójában nem igazán érdekelték. Ilyen értelemben Telegdi többre becsülte, érdekesebbnek találta Paulit. Fermivel minden fizikával kapcsolatos dologról lehetett beszélni, legyen az geomagnetizmus vagy részecskefizika, de azonkívül nem lehetett vele igazán beszélgetni. Ebben olyan volt, mint Szilárd, ő is egyből odavágta, hogy „nem érdekel”, ha a téma nem volt éppen az érdeklődése középpontjában. Szilárdot jól ismerte, és Telegdi felesége jó ideig Szilárd titkárnőjeként dolgozott. Nagyon becsülték Szilárdban a széleslátókörűségét, ami messze túlment a fizikán – ebben viszont Szilárd éppen Fermi ellentéte volt. Telegdi szerint Szilárd öntörvényű volt, és egyáltalán nem értette meg az embereket. Tele volt ötletekkel, jobbnál jobb ötletekkel, és állandóan mozgásban volt, az ország legkülönbözőbb helyein bukkant fel és sokszor váratlanul. Mindenféle kísérleteket javasolt mindenkinek, akivel csak a laboratóriumban találkozott, és nem értette meg azt, hogy a legtöbb ember szívesebben dolgozik a saját, esetleg nem túl okos ötletén, mint Szilárd briliáns ötletein.
Telegdi szerint Tellernek és Szilárdnak ugyanaz volt a céljuk: nem kevesebb, mint hogy megmentsék a világot, de arról, hogy ezt hogyan is lehetne megvalósítani, ellenkező eredményre jutottak. Úgy vélte, hogy Teller attól a betegségtől szenvedett, hogy messiásnak képzelte magát, és azt gondolta, hogy személyesen ő, Teller Ede fogja megváltani a világot. Szilárd soha nem volt ilyen.
Amikor megkérdeztem tőle, vannak-e példaképei, a következőt válaszolta: „Tudja, hogy nyilvánosan is kijelentettem már egyszer, hogy a tudósok igazi vallása a sintoizmus kellene hogy legyen? Ennek a vallásnak két alapelve van; az egyik az elődök tisztelete, itt Newtonra, Einsteinre és néhány más tudósra gondolok. A másik elvük a természet tisztelete. Ez a két elv teszi a sintoizmust tudósok számára alkalmas vallássá.” Ő maga nem volt vallásos, de nem volt vallásellenes, csak a szervezett vallást ellenezte. Szerinte a vallás nagyon személyes dolog, vagy legalábbis annak kellene lennie. Apjának az volt az elve, hogy bűn lenne egy gyereket vallásórákra járatni, mielőtt bizonyos kort, mondjuk tizennégy vagy tizenöt éves kort elér, akkor aztán választhatna magának. Ebben az elvben nevelte őt is. Telegdi szerint viszont, ha valakit így nevelnek, mire tizennégy vagy tizenöt éves lesz, már teljesen elveszett a vallás számára.
Talán a következő történet jól megvilágítja, milyen szokatlan személyiség is volt Telegdi Bálint. Manapság egy gyakran felmerülő téma a nők szerepe a tudományban. Legtöbben, ha nem tudnak vagy akarnak pozitívan nyilatkozni a témáról, inkább hallgatnak. De nem Telegdi. Egyszer részt vett egy feminista összejövetelen, ahol – bizonyos fokig provokálás céljából – a következőt mondta: „Ha én lettem volna Pierre Curie házastársa, belőlem is Madame Curie vált volna.” El tudjuk képzelni, mekkora felháborodást váltott ki. Szerinte Marie Curie nagy tudós volt, de nem volt különleges elme, míg a férje mindkettő volt. Telegdi szerint ugyanakkor nem kell nagy koponyának lenni ahhoz, hogy valaki sikeres tudományt csináljon, mint ahogy a Nobel-díjasok közül is csak kevesen kölönlegesek ilyen szempontból. Egyébként, visszatérve a fenti feminista összejövetelre, annak témája épp a példaadás volt, az, hogy hogyan lehet kiváló modellekkel lelkesíteni a fiatalok lányokat. Szerinte ha egy híres színész eljátssza egy filmben Marie Curie szerepét, ennek hatására egy lány utána talán egy egész hétig valóban Madame Curie akar lenni, de ez az érzése gyorsan elmúlik. Ugyanakkor, ha van egy jó és lelkesítő fizika- vagy kémiatanára, különösen ha az nő, annak sokkal maradandóbb a hatása.
Különösen érdekes volt, ahogy kortársairól és kollégáiról beszélt. Két évvel ezelőtt segített nekem megszervezni egy rövid CERN-béli látogatásom alkalmából azt, hogy két nap alatt négy ottani Nobel-díjas tudóssal találkozhassak; mindegyikükkel jó barátságban volt. Ugyanakkor, kereken megtagadta, hogy közreműködjön egy olyan interjú megszervezésében, amelynek alanyát nem tartotta nagyra (szerényen fogalmazva). A következőt írta: „Ami …-t illeti, nem vagyok hajlandó közbenjárni. Én nem akarom az önhittségét fokozni. Baráti szeretettel, pimasz ügynöke, Bálint.” Külön élmény volt, ahogy próbált segíteni a felkészülésben, mindegyikükről részletesen kifejtve véleményét. Nem kétséges, hogy ő maga is korunk egyik különleges tehetsége volt. Olyan fizikus, aki bár kísérleti fizikusnak számított, az elméletet is nagyra tartotta, és büszke volt elméleti cikkeire. Nehéz természete biztosan nem segítette a kapcsolattartást. Nem tudom, hányan tartották közeli barátjuknak, de azt tudom, hogy ő maga nagyon sokra tartotta a barátságot. Legjobb, ha a saját szavaival fejezem be ezt a rövid megemlékezést:
„Visszagondolva az életemre, mindig úgy tartottam, hogy egy kísérleti fizikusnak az a feladata, hogy a legpontosabb eredményeket érje el a legegyszerűbb és legolcsóbb módon. Nem szeretek ágyúval lőni verébre, még ha sokan ezt elegánsnak is tartják. Amikor negyvenéves voltam, azt mondtam a feleségemnek: az életem fő célja az volt, hogy tiszteljenek azok, akiket én is tisztelek. Ezt a célt elértem és boldog vagyok. Sokan érzik, hogy nem kaptak elég elismerést a világtól s ezért keserűek. Én úgy érzem, hogy a világ több elismerést adott nekem, mint amennyit megérdemeltem, bennem nincs semmi keserűség. Elégedett vagyok az életemmel.”
Kulcsszavak: Telegdi Bálint, müon, paritás-sértés, részecskefizika, híres fizikusok
IRODALOM
Friedman, Jerome I. – Telegdi Valentine L. (1957): Nuclear Emulsion Evidence for Parity Nonconservation in the Decay Chain . Physical Review. 105, 1681–1682.
Garwin, Richard L. – Lederman, L. – Weinrich, M. (1957): Observations of the Failure of Conservation of Parity and Charge Conjugation in Meson Decays: the Magnetic Moment of the Free Muon. Physical Review. 105, 1415–1417.
Hargittai István – Hargittai Magdolna (2000–2006): Candid Science. I–VI. Imperial College Press, London
Hargittai Magdolna (2004): Valentine Telegdi. In: Hargittai Magdolna – Hargittai István: Candid Science IV: Conversations with Famous Physicists. Imperial College Press, London
Ignotus (1908): Kelet népe. Nyugat. 1. (lásd: http://epa.oszk.hu/00000/00022/nyugat.htm ).
Kuncz Aladár (1975): Fekete Kolostor: Feljegyzések a francia internáltságból. (Magyar elbeszélők sorozat) Szépirodalmi, Budapest
Lederman, Leon (with Teresi, Dick) (1993): The God Particle: If the Universe Is the Answer, What is the Question? Delta, New York
Lee, Tsung-Dao – Yang, Chen Ning (1956): Question of Parity Conservation in Weak Interactions. Physical Review. 104, 254–258.
Wu, Chien-Shiung – Ambler, E. – Hayward, R. W. – Hoppes, D. D. – Hudson, R. P. (1957): Experimental Test of Parity Conservation in Beta Decay. Physical Review. 105, 1413–1415.
Telegdi Bálint, Budapest, © 2002, Hargittai Magdolna felvétele
<-- Vissza a 2006/8 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]