Nyílt levél
Kóka János ügyvezető miniszter úrnak
A Népszabadság május 24-i számában Kóka János „ügyvezető gazdasági miniszterrel” készült interjú a Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatban olyan súlyos tévedéseket és hamis állításokat tartalmaz, amelyek mellett nem mehetünk el szótlanul, s amelyeket könnyen lehetett volna előzetesen tisztázni. Reméljük, hogy ez az írás nem része annak a koncentrált támadásnak, amelyek az utóbbi hetekben érték a Magyar Tudományos Akadémiát.
Nem felel meg a valóságnak az a megállapítás, amely szerint „A magyar tudománypolitikára vonatkozó, valamint az Akadémia életével kapcsolatos döntéseket az Akadémia tagjai hozzák, és pozíciókba csakis az Akadémia tagjai választhatók.”
A tudománypolitikát a kormány alakítja. A Tudomány és Technológiapolitikai Kollégiumnak a miniszterelnök az elnöke, alelnökök a gazdasági és az oktatási miniszter, ill. a Magyar Tudományos Akadémia elnöke.
Az MTA Közgyűlésének teljes jogú tagja 200 ún. doktor képviselő, akiket az összes (több mint 12 000) nem akadémikus köztestületi tag választ hároméves időtartamra. Az Akadémia Elnökségének tagja három doktor-képviselő, akik egy-egy tudományterületet képviselnek, egy-egy – ugyancsak választott – akadémikus taggal együtt.
Az akadémiai kutatóhelyeket irányító testület, az Akadémiai Kutatóhelyek Tanácsa tagjainak felét a közgyűlés jelölőbizottsága, felét a kutatóhelyek képviselőiből alakult Kutatói Fórum javasolja. Jelenleg a Tanács 30 tagja közül 12 fő, a Tanács munkáját segítő három kuratórium 34 tagja közül 11 fő az akadémikus. Az akadémiai intézetekben működő 38 főigazgató és igazgató közül 15 az MTA rendes vagy levelező tagja.
Valószínűleg nem mindenki tudja, hogy az intézetekben a hazai kutatók nem egészen 10 %-a dolgozik, és szolgáltatja a tudományos publikációkban mért országos teljesítmény 30 %-át. Pontatlan az az állítás, amely szerint a természettudományi kutatóintézetek 3214 kutatója jelentetett meg 2004-ben 3042 publikációt: ezekben az intézetekben 2004-ben 1708 kutató dolgozott. 2005-ben egy kivételével ezeknek az intézeteknek mindegyike művelt az Európai Unió által támogatott kutatási témát, és a szerződéses állomány megközelítette költségvetési támogatásuk 10 %-át, egyéb külföldi megbízásaik további 5 %-ot jelentettek. Ez sincs egészen összhangban a miniszter úrnak az MTA intézetek EU-pályázatokban való szereplésére vonatkozó állításaival.
Az akadémiai kutatóintézetekben túlsúlyban van a célzott alapkutatás, de nem kevés a fejlesztő kutatás sem, amire példa többek között a Számítástechnikai és Automatizálási, a Mezőgazdasági, a Műszaki Fizikai és Anyagtudományi, a KFKI Atomenergia-kutatóintézete. Téves, szűk látókörről tanúskodik az olyan vélemény, amely az akadémiai kutatóintézetek gazdasági hasznát egyedül a szabadalmi bejelentések számán méri (amely egyébként 18 volt a múlt évben, nem számítva az iparban – mindenekelőtt a gyógyszeriparban – akadémiai kutatók részvételével születetteket): a műszaki és természettudományi intézetek vállalkozói tevékenységből származó bevétele a költségvetési támogatás közel 15 %-át tette ki. Egyetlen példa a sok lehetséges közül: Ma elképzelhetetlen lenne a Paksi Atomerőmű biztonságos működését ellenőrző hatóság tevékenysége a KFKI- és ATOMKI-háttér nélkül. Ne becsüljük le azonban a színvonalas és eredményes alapkutatást: lehetetlen lenne korszerűen képzett szakemberek kibocsátása az egyetemekről, ha az országban nem folynának sokoldalú nemzetközi együttműködésben olyan korszerű kutatások, amelyeknek eredménye „csak” publikációk megjelenése a tudomány nemzetközi élvonalát reprezentáló folyóiratokban.
Sajnálatos, hogy bizonyos szabályok korlátozzák az akadémiai kutatóintézetek vállalkozói tevékenységét: az egyes intézetek költségvetésében tervezett kiadások 1/3-át nem haladhatják meg a vállalkozó tevékenységből származó bevételek. Többek között ez a korlátozás is hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt tizenöt évben több mint tíz gazdasági társaság vált ki az akadémiai kutatóintézetekből, de ezek többsége ma is élő kapcsolatban van az „anyaintézettel”.
Teljesen téves színben tünteti fel a nyilatkozó az OTKA helyzetével kapcsolatos vitát. A Közgyűlés – 1 ellenszavazattal – azért vetette el a javaslatot, mert nem tartotta reálisnak, hogy ilyen címmel létesíthető önálló költségvetési fejezet. Az OTKA költségvetésének megállapítása a kormány és a költségvetés felelőssége. Működését külön törvény szabályozza, önálló testületei különálló elbíráló rendszert működtetnek, az Akadémiának semmilyen hatásköre nincs az OTKA tevékenységének tartalmát illetően. Az Akadémia elnöke az oktatási miniszterrel közösen tesz javaslatot a miniszterelnöknek az OTKA elnökének személyére, a továbbiakban azonban sem személyi, sem egyéb hatásköre nincs. A nyilatkozatban szereplő megállapítást a többi tévedéshez kell sorolnunk.
Az Akadémia működésében jelentősek voltak a változások. Az intézetekben és kutatócsoportokban dolgozók létszáma 1987 és 2006 között 40 %-kal csökkent, részben a vállalkozói tevékenység nagy hányadának kiszorulása, részben az intézetek tevékenységének értékelésére alapozó intézetkonszolidáció eredményeképpen, melynek során csökkent az intézetek száma is: részben összevonások, részben egyes intézetek egyetemhez csatolása révén. Teljesen megújult az egyetemi támogatás rendszere: megszűnt a felosztási arányok előbbi állandósága: a támogatás háromévenként pályázati úton kerül felosztásra. Az Akadémia képes a változásra és változtatásra.
Volt változás és kellenek további változások. Átgondolt, az új lehetőségeknek, feltételeknek és céloknak megfelelő érdemi változások. Ezt határozta el az idei első Közgyűlés. Az előítéletekből kiinduló, téves megállapításokon alapuló támadások nem segítik elő a reformokat. Országos kárt okoznak az ilyen és hasonló nyilatkozatok: a nyilatkozó hitelét veszítheti, a kutatókat – a külföldön eredményes, hazatérésüket tervezőket is – elbizonytalanítják; értékeket rombolnak. Az értékek védelmében emeljük fel szavunkat.
Barnabás Beáta tudományos tanácsadó, egyetemi tanár, Bartók Mihály emeritus professzor, Bedő Zoltán kutatóintézeti igazgató, Damjanovich Sándor emeritus professzor, Demetrovics János egyetemi tanár, Freund Tamás kutatóintézeti igazgató, egyetemi tanár, Horn Péter egyetemi tanár, Jolánkai Márton, a mezőgazdasági tudomány doktora, egyetemi tanár, Keviczky László kutatóprofesszor, egyetemi tanár, Kéri György tudományos tanácsadó, egyetemi tanár, Környei József vállalati KF igazgató, egyetemi docens, Kollár János, a fizikai tudomány doktora, kutatóintézeti igazgató, Leindler László emeritus professzor, Lovas Rezső kutatóprofesszor, kutatóintézeti igazgató, Makara Gábor kutatóprofesszor, Markó László emeritus professzor, Nagy Dénes Lajos tudományos tanácsadó, Náray Szabó Gábor egyetemi tanár, Nusser Zoltán tudományos tanácsadó, Pálinkás József egyetemi tanár, kutatóprofesszor, Szántay Csaba egyetemi tanár, Szőkefalvi-Nagy Zoltán a fizikai tudomány doktora, kutatóintézeti igazgató, Teplán István kutatóprofesszor, Tétényi Pál kutatóprofesszor, Veres Árpád, a fizikai tudomány doktora, Wojnárovits László, a kémiai tudomány doktora, kutatóintézeti igazgató
<-- Vissza a 2006/7 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]