Természetvédelmi biológia:
a biodiverzitás megőrzésének tudománya
Bevezető
Báldi András
PhD, MTA–Magyar Természettudományi Múzeum
Állatökológiai Kutatócsoport
baldi @ nhmus.hu
A probléma
Az ókori görög és római civilizációk már 2000 évvel ezelőtt globális légköri szennyezést okoztak természetátalakító tevékenységükkel (Hong et al., 1994). Nem csoda, hogy az azóta eltelt évszázadok során a természetes rendszerek működése alapvetően megváltozott, torzult. Épp harminc éve közölték a Római Klub jelentését, a Növekedés korlátait (Meadows et al., 2004), ami felhívta a figyelmet a természet átalakításának olyan veszélyeire, melyek az emberiség fennmaradását fenyegetik. Kedvező változások az elmúlt évtizedek alatt mégsem történtek, sőt, további problémákra derült fény. Például a földi élet alapja a Napból érkező energia átalakítása biomasszává a növényi fotoszintézis révén; ez a primer produkció. Újabb becslések szerint az emberiség a primer produkciónak mintegy felét már most felhasználja, és a felhasználás olyan mértékben növekedik, hogy mindössze ötven év múlva az emberiség el fogja fogyasztani a teljes primer produkciót (Rojstaczer et al., 2002). Ez viszont a természetes rendszerek teljes összeomlásával jár, az emberek fel fogják élni a teljes bioszféra „hajtóanyagát”.
Évezredes emberi hatás a természetes élővilág elszegényedése is. Ennek közismert formája a fajok kihalása. Bár a fajkihalás földtörténeti skálán nézve természetes jelenség, az elmúlt évtizedek emberi élőhely-átalakítása és egyéb aktivitásai miatt évente 5000-20 000 faj kihalását tételezik fel, ami sok nagyságrenddel nagyobb, mint a természetes kihalások rátája (például: Lawton – May, 1995). Ráadásul a fajkihalás csak egyik formája az élővilág elszegényedésének. Fajokon belül a genetikai sokféleség és a populációk közötti eltérések tűnhetnek el. A faj szint feletti, közösségi és ökoszisztéma szinteken is egyre kifejezettebb az „egybemosódás”, amit divatosan biotikus homogenizációnak neveznek. Ez az ember által uralt élőhelyek szegényes, ám globális léptékben igen hasonló közösségeinek elterjedését jelenti a helyi, lokálisan adaptált és diverz közösségekkel szemben. Az élővilág sokfélesége, azaz biodiverzitása tehát a szerveződés minden szintjének eredendő jellemzője. Ismereteink szerint minden szerveződési szinten jelentős pusztulás figyelhető meg, ami elsősorban emberi behatásnak tulajdonítható (Ehrlich – Ehrlich, 1995, Standovár – Primack, 2001). A biológiai sokféleség csökkenésére sajnos hazánkban is számos példa van. A Vörös Könyv nem kevesebb, mint 110 gerinces és 290 gerinctelen állatfajt sorol fel, de növények esetében sem kedvezőbb a kép (Rakonczay, 1989, Borhidi – Sántha, 1999).
Az élővilág elszegényedésének legszembetűnőbb formája a természetes élőhelyek eltűnése és a fajok kipusztulása. Ennek negatív hatásait tudományos, esztétikai és etikai szempontok mellett gazdasági oldalról is ki lehet mutatni, például az ökoturizmus elmaradásában, vagy a még fel nem fedezett gyógyhatású anyagok eltűnésében stb. A biodiverzitás csökkenése azonban a szembeszökő pusztulás és elszegényedés mellett olyan rejtett veszteséget is jelent, ami közvetlenül befolyásolja az emberiség életkörülményeit. Ez a veszteség az ökoszisztéma-szolgáltatások redukálódása. Ökoszisztéma-szolgáltatás eredménye például a tiszta levegő, az iható víz, a légkör megfelelő ösz-szetétele, a talajképződés, a tápanyagok körforgalma, a megporzás stb.; e szolgáltatások a biológiai sokféleség függvényei (Hooper et al., 2005).
A természet átalakítása, rombolása mindezek ellenére folytatódik. És folytatódik annak ellenére, hogy e tények súlya miatt a legmagasabb fórumok is döntéseket hoztak a biodiverzitás csökkenésének megállítására. A johannesburgi Föld Csúcson részt vevő országok 2002-ben, illetve az Európai Bizottság Göteborgban 2001-ben elhatározta, hogy 2010-ig lassítják, illetve megállítják a biológiai sokféleség csökkenését. Ez sajnos nem fog bekövetkezni (Balmford – Bond, 2005).
Mint látható, a biodiverzitás csökkenése létező és alapvető probléma, amely foglalkoztatja a közvéleményt és a döntéshozókat. Gyakran kerülnek a fenti trendek és jelenségek a legkülönbözőbb médiába, gyakran egészen torz összefüggésben. Ez nem jelenti azt, hogy a természet megőrzésének nincsenek tudományos alapjai, hogy minden zöld-ség egyben zöldség is. A jelen tematikus rész célja pont az, hogy a Magyar Tudomány olvasói számára (1) világossá tegye, hogy a természetvédelmi biológia egy koherens tudomány, illetve (2) fórumot biztosítson több, immár nemzetközi szinten is kiemelkedő hazai műhely munkáinak bemutatására.
A megoldás tudománya
A fenti fejezetben vázolt problémák és veszélyek hatására alakult ki a természetvédelmi biológia. A természetvédelmi biológia egy olyan tudományág, melyet más területekhez hasonló szigorú szabályok irányítanak, ideértve a jó kérdés feltevésének fontosságát, a megfelelő mintavételi elrendezést, a megismételhetőséget stb. De a kérdésfeltevésnél „kényszerhelyzet” is adódhat, éppen a tudományág krízisjellegéből adódóan. Ilyenkor esetleg még nem megfelelő háttértudás mellett kell egy kérdéssel foglalkozni, akár megoldási javaslatot tenni. Nem véletlenül szokták a természetvédelmi biológiát a baleseti sebészethez hasonlítani: mindkét esetben előfordulhat, hogy kevés rendelkezésre álló információ és idő mellett kell döntéseket hozni. A gyakorlati feladatok tehát konfliktusokat eredményezhetnek a kutatói alaposság és a megoldandó kérdés sürgőssége között. Ezzel a dilemmával valójában más tudományterületeken is találkozhatunk. Elég, ha csak a műszerek folyamatos fejlődésére gondolunk: egy mérést régi műszerrel is el lehet végezni, egy újjal is, és majd ötven év múlva egy még sokkal pontosabbal is. Dőreség lenne azzal érvelni, hogy akkor ne mérjünk semmit, mert most még nem tudunk elég alaposak lenni. Mindössze ismerni és akceptálni kell a korlátokat. A természetvédelmi biológus kutatónak is tudatában kell lennie annak, hogy esetleg olyan kérdést vizsgál, amelyhez nem tud minden szakmai feltételt maradéktalanul kielégíteni. Előfordulhat például, hogy csak kevés egyedet tudunk vizsgálni (merthogy több nem is létezik), így statisztikailag értékelhetetlenül kicsi lesz a mintaszám. De ha ez egy kihalás szélén álló faj utolsó egyedeit jelenti, és a vizsgálat a faj megmentéséhez járulhat hozzá, akkor nyilván e kényszerhelyzet szükségessé teszi a vizsgálatot.
A természetvédelmi biológia (vagy konzervációbiológia) a biodiverzitás-krízis hatására kialakult tudományág. Célja a biodiverzitás csökkenésének megállítása. Ehhez integrálja a megfelelő biológiai (genetikai, ökológiai, hidrobiológiai), agrár (erdészeti, halászati és vadgazdálkodási) és más tudományok tapasztalati és elméleti ismereteit, figyelembe véve az adott társadalmi-gazdasági környezetet. Ez újdonság a korábbi természetvédelmi kutatásokhoz képest, ahol a tudományágak egymástól nagyjából függetlenek voltak (például sziget-biogeográfia, genetika, erdőműveléstan), és így nem voltak elég átfogóak ahhoz, hogy a biodiverzitás csökkenésének krízisét kezelni tudják. A természetvédelmi biológia elsődleges feladata a biológiai sokféleség hosszú távú megőrzése, a természetes rendszerek evolúciós változóképességének fenntartása.
Természetvédelmi biológia
a nemzetközi porondon
A természetvédelmi biológia mint önálló tudományág kialakulása az 1980-as évekre tehető. Ekkor alakult társasága, a Society for Conservation Biology (www.conbio.org), tematikus konferenciákat szerveztek, illetve folyóiratok indultak (Conservation Biology – 1986; Ecological Applications – 1991; Biodiversity and Conservation – 1992). Az elmúlt két és fél évtized alatt a természetvédelmi biológia szakmai-közéleti háttere olyannyira kinőtte magát, hogy az évszázados múltra visszatekintő British Ecological Society vagy az Ecological Society of America súlyához mérhető. A tematikus folyóiratok impakt faktora az „ecology” és az „environmental science” kategóriákban is az élen van, a Society for Conservation Biology éves konferenciáin 1500 résztvevő vesz részt stb. Mostanra minden nagyobb kiadó legalább egy természetvédelmi biológiai tankönyvet kiadott (Blackwell Science, Cambridge University Press, Oxford University Press, Sinauer Associates, Springer-Verlag stb.). A biodiverzitás megőrzésének kérdése a teljes tudományban egyre központibb szerepet tölt be (1. ábra).
Érdekes a természetvédelmi biológia diszciplínáját kontinentális összefüggésben vizsgálni. Európában egyes természetet védő rendelkezések már a középkorban megjelentek, a természetes élőhelyek kezelése és fenntartása, például főúri vadászbirtokként, szintén évszázados gyökerekkel bír. Ugyanakkor a nemzeti és adminisztrációs határok miatt a természetvédelem és tudománya, a természetvédelmi biológia is igazán nemzeti szinten volt erős. Emiatt a természetvédelmi biológia kialakulásában és formálódásában, mely határokat nem ismerő tudomány, az amerikai hatás vált jelentőssé. Így alakult ki az a furcsa helyzet, hogy a Society for Conservation Biology jelentős amerikai túlsúllyal bír, és csak az elmúlt években erősödött fel az igény Európában, hogy itt is képviselve legyen kontinentális léptékben a természetvédelmi biológia. Feltételezhetően az Európai Unió bővülése, a Natura 2000 hálózat kialakítása és más európai programok mind hozzájárultak ahhoz, hogy a megfogalmazódott igény a Society for Conservation Biology Európai Szekciójának 2003-as megalakulásában realizálódjon.
Az eddigiekben igyekeztem bemutatni a természet pusztulásának veszélyeit és az erre válaszként kialakuló új tudományágat, illetve az ehhez kapcsolódó szakmai-közéleti fejlődést. A továbbiakban a természetvédelmi biológia hazai helyzetét tekintem át.
Természetvédelmi biológia itthon
A természetvédelemnek komoly múltja és hagyományai vannak Magyarországon. Az 1879-es erdőtörvényt tekintik az intézményes természetvédelem kezdetének. A modern természetvédelmi biológia főbb gondolatait már jóval a diszciplína kialakulása előtt megtalálhattuk hazánkban (például a néhai Juhász-Nagy Pál munkásságában), ám az akkori körülmények, a magyar tudomány más területeihez hasonlóan, nem tették lehetővé a kitörést még hazai szinten sem. A modern természetvédelmi biológia kialakulása azonban a hazai társadalmi átalakulás időszakában következett be, így a magyar jelenlét a nemzetközi porondon, illetve a természetvédelmi biológia fejlődése hazánkban már igencsak figyelemre méltó.
Valójában itthon is megtalálható sok minden, ami ennek a tudományágnak a prosperálásához szükséges. A Természetvédelmi Közlemények, a diszciplína magyar nyelvű lapja (angol absztraktokkal), amelynek legutolsó, 2004-es száma 69 cikket tartalmazott 637 oldalon, és 600 példányban jelent meg. Megjelent természetvédelmi biológiai jegyzet (Margóczi, 1998), tankönyv (Standovár – Primack 2001), sőt, már specializáltabb könyv is (Mátyás, 2002). E nívós könyvekre az igényt az alakította ki, hogy a természetvédelmi biológiát legtöbb felsőoktatási intézményünk tantárgyai közé vette, bevonult a posztgraduális képzésbe, illetve általánosságban, hogy a természetvédelmi biológiának egyre nagyobb a szerepe a hazai tudományos életben. Jól jelzi ezt például a Nemzeti Biodiverzitás Platform megalakulása is (http://www.biodivplatform.hu), ami a biológiai sokféleség megőrzésében érdekelt felek közös fóruma, és tudományos alapon segíti a biodiverzitás-csökkenés megállítását.
A természetvédelmi biológia hazai fejlődését és erejét mi sem mutatja jobban, mint a nagy érdeklődés, ami a 2002-ben megrendezett I. Magyar Természetvédelmi Biológiai Konferenciát övezte, és ami az ötszáz fő részvételét eredményezte. Ezzel valószínűleg a minden idők legnagyobb létszámú magyar szupraindividuális rendezvénye címet vívta ki. És 2005 novemberében zajlott a következő nagy rendezvény (www.mtbk.hu). Ily erős háttérre építve nem meglepő, hogy el tudtuk vállalni a 1st European Congress of Conservation Biology megrendezését, melyre 2006-ban kerül sor (www.eccb2006.org).
A természetvédelmi biológiának kiemelt súlya kell legyen Magyarországon. Annak ellenére ugyanis, hogy viszonylag kis ország vagyunk, szerepünk az európai természetvédelemben jelentős. Magyarország ugyanis biogeográfiai helyzeténél fogva kiemelkedő értékekkel bír, amit az Európai Unió is elismert azzal, hogy a kontinenset lefedő tíz régió közül az egyik, a legkisebb, a Pannon régió. Nagyon fontos volna komolyan venni Magyarországon a biológiai sokféleség megőrzését, mely egyedi, és jelenleg még kiemelkedően gazdag (Báldi et al., 2006; Szép et al., 2006).
E kötet cikkei jól mutatják a hazai természetvédelmi biológia szakmai alapjait, illetve kapcsolatait különböző gyakorlati ágakkal, például az erdészettel, mezőgazdasággal, vízüggyel, vagy akár a természetkedvelő polgárok bevonásával.
Az MTA szerepe
A természetvédelmi biológia hazai helyzete és problémái nem véletlenül lettek bőven tárgyalva. A Magyar Tudományos Akadémia a nemzet tanácsadója, így fontos és sürgető kérdésekben állást kell foglalnia; igen nagy szerep jut itt a biodiverzitás megőrzésének, így a természetvédelmi biológiának. Nem véletlen, hogy a Biológiai Tudományok Osztálya keretein belül működik egy Természetvédelmi és Konzervációbiológiai Bizottság. E bizottság léte és szakmai támogatása fontos alapot jelent a természetvédelmi biológia hazai fejlődésében. Figyelembe véve azonban a természetvédelem, a mezőgazdaság és általában a földhasználat radikális változásait a szocialista rendszer összeomlása után, illetve rá egy évtizeddel az Európai Unióhoz való csatlakozás következtében, jóval aktívabb fellépés lenne szükséges, és jóval megalapozottabb természetvédelmi biológiai tudás. Sajnos egy bizottság sem tudja felvállalni, hogy természetvédelmi döntéseket megalapozó kutatásokat folytasson vagy akárcsak szintetizáljon. Nagy gond és égető hiány a célorientált háttérintézmény megléte. Pedig ez szinte minden szomszédos országban megtalálható. Például a Lengyel Tudományos Akadémia Természetvédelmi Kutatóintézete (http://www.iop.krakow.pl) közel százfős intézmény. Szlovákiában a Daphne – Alkalmazott Ökológiai Intézet mint nonprofit szervezet működik közel húsz fővel, Ausztriában a Bécsi Egyetem keretein belül az Ökológiai és Természetvédelmi Biológiai Intézetben több mint hatvanan dolgoznak. Mindez nem véletlen, hanem a biodiverzitás-krízis erősödő veszélyeire adott egyértelmű válasz. Magyarország egyedülálló biogeográfiai helyzete és kiemelkedő biológiai sokfélesége miatt szükséges és érdemes volna a természetvédelmi biológiára jóval nagyobb figyelmet fordítani.
Köszönöm Fekete Gábor alapos kritikáit. A kötet az MTA Biológiai Tudományok Osztályának 2005. május 12-i A természetvédelmi biológia frontvonalai előadóülése alapján készült. Köszönöm a kötet cikkeinek kritikai átnézését szakértő kollégáinknak, aki ábécérendben a következők voltak: Ángyán József, Bartha Dénes, Forró László, Moskát Csaba, Orci Kirill Márk, Rózsa Lajos, Standovár Tibor, Török Katalin és Vörös Judit. Kutatómunkámat a Bolyai János Kutatói Ösztöndíj támogatja.
Kulcsszavak: biológiai sokféleség, ökoszisztéma-szolgáltatás, természetvédelem, Magyarország
1. ábra • A Nature és a Science folyóiratokban megjelent azon cikkek száma, melyek a biodiversity szót tartalmazták a címükben vagy absztraktjukban (2005. aug. keresés a Web of Science-n a www.eisz.hu honlapon).
IRODALOM
Báldi András – Batáry P. – Erdős S. – Sárospataki M. (2006): A biológiai sokféleség megőrzésének lehetőségei az agrár-környezetvédelemben. Magyar Tudomány. 6, 670. o.
Balmford, Andrew – Bond, William (2005): Trends in the State of Nature and Their Implications for Human Well-being Ecology Letters. 8, 1218–1234.
Borhidi Attila – Sántha Attila (1999): Vörös könyv Magyarország növénytársulásairól. Természetbúvár Alapítvány, Budapest
Ehrlich, Paul R. – Ehrlich, Anna H. (1995): A fajok kihalása: A pusztulás okai és következményei. Göncöl, Budapest
Hooper, David U. – Chapin, III, F. S. – Ewel, J. J. – Hector, A. – Inchausti, P. – Lavorel, S. – Lawton, J. H. – Lodge, D. M. – Loreau, M. – Naeem, S. – Schmid, B. – Seta, La, H. – Symstad, A. J. – Vandermeer, J. – Wardle, D. A. (2005): Effects of Biodiversity on Ecosystem Functioning: A Consensus of Current Knowledge. Ecological Monography. 75, 3–35.
Hong, Sungmin – Candelone, J.-P. – Patterson, C. C. – Boutron, C. F. (1994): Greenland Ice Evidence of Hemispheric Lead Pollution Two Millennia Ago by Greek and Roman Civilizations. Science. 265, 1841–1843.
Lawton, May – May, R M. – Lawton, J. H. (1995): Extinction Rates. Oxford University Press, Oxford
Margóczi Katalin (1998): Természetvédelmi Biológia. JATE Press, Szeged
Mátyás Csaba (2002): Erdészeti-természetvédelmi genetika. Mezőgazda Kiadó, Budapest
Meadows, Donnella – Randers, J. – Meadows, D. (2004): Limits to Growth. The 30-Year Update. White River Junction, VT : Chelsea Green
Rakonczay Zoltán (szerk.) (1989): Vörös Könyv. Akadémiai, Budapest
Rojstaczer, Stuart – Sterling, S. M. – Moore, N. J. (2002): Human Appropriation of Photosynthesis Products. Science. 294, 2549–2552.
Standovár Tibor – Primack, Richard (2001): A természetvédelmi biológia alapjai. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest
Szép Tibor – Halmos G. – Nagy K. (2006): Madarak monitorozása – lehetőség a természeti állapotot befolyásoló regionális, országos és globális hatások nyomon követésére. Magyar Tudomány. 6. 675. o.
<-- Vissza a 2006/6 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]