Magyar Tudomány, 2006/6 715. o.

Tanulmány




Világegyházak és globális kihívások a XXI. században


Simai Mihály

az MTA rendes tagja, kutatóprofesszor

MTA Világgazdasági Kutatóintézet – msimai @ vki.hu



A XXI. század nemzetközi rendszerének, s különösen a világ egyes térségeinek ismét fontos tényezői lettek a világegyházak, amelyekkel e tanulmány foglalkozik. Kevés jelentős egyház épített ki központi szervezetet. A legtöbb vallási közösség sajátos, különböző mértékben koordinált nemzetközi hálózati rendszer vagy lazább szövetség, amelyeket a közös értékrend, illetve alapvető társadalmi tanításaik kapcsolnak össze. Követőik, a holdudvarukba tartozó politikai pártok, civil szervezetek és mozgalmak, tudományos kutatóintézeteik, egyetemeik, valamint nemzeti és nemzetközi vallási és szociális intézményeik révén egyre aktívabb és befolyásosabb szerepet játszanak a világpolitikában, a világfejlődés számos globálisnak tekintett politikai, társadalmi és gazdasági kérdésében, az államközi szervezetekben, s a világ szociális problémái menedzselésének folyamatában.

A tanulmány keretében a következő, főbb kérdéseket érintjük:

a főbb egyházak a XXI század elején és a globális transzformációk,

az egyházi szervezetek szerepe a globalizáció folyamatában és következményeinek értékelésében,

a nemzetközi rendszer és az egyházak,

egyházi szervezetek nemzetközi munkája.


A főbb szervezett egyházak a XXI. század világában


A XXI. század elején mintegy ötezerre tehető a vallási közösségek száma. A hívők számáról hivatalos adatok nincsenek. Az alábbiak különböző egyházaktól származó becslések.

Tíz vallási közösség tömöríti a hívők 90 %-át.2 Az arányok közöttük az elmúlt évtizedek során módosultak. A kereszténység keretében a katolikusok száma a fejlett világban, az Egyesült Államok kivételével alig nőtt, emelkedett viszont Afrikában, ahol a legnagyobb a katolikus hitre tértek száma. Az iszlám követőinek száma nemcsak a fejlődő világban növekedett, hanem Európában és Észak-Amerikában is. A fejlett világban ez döntően két forrásból eredt: a bevándorlásból és az áttérésből.

A vallások értékrendjének pozitív elemei, éppúgy, mint az emberiség vallási megosztottságának következményei évezredek óta befolyásolták a történelem menetét. A vallás kettős társadalmi szerepe jól ismert. Egyrészt átívelése a politikai és földrajzi határokon összekötötte követőiket, és sajátos szolidaritást alakított ki közöttük, másrészt szigorú határokkal megosztotta a föld lakóit. A XX. század során erősödtek a szekularizációs tendenciák is. Véleményem szerint a szekularizáció nem általában a hit vagy a hívők ellen irányuló tendencia, hanem azt jelentette és jelenti, hogy az állam és a vallási közösségek egyenrangú partnerek, egyik sem rendelkezhet monopolhelyzettel vagy különleges előjogokkal az országok keretében. A szekularizáció különösen az új vallások számára nyitott lehetőségeket a hívőkért folytatott versenyben. A hívők aránya a világ lakói körében többé-kevésbé állandó maradt. A föld lakóinak mintegy kétharmada valamilyen valláshoz tartozónak tekinti magát. Vitatott, hogy ebben világrendben, az államvallások monopóliumának megszűntével, milyen mértékben hat az egyes államokban a többségi vallás értékrendje a közgondolkodásra és a civil társadalomra vagy a nemzeti politikákra. Sok országban a vallás továbbra is sajátos társadalmi összetartó erőként szolgál, s nőtt azoknak az országoknak száma, amelyekben különböző vallási közösségek élnek együtt békésen vagy feszültségekkel telített légkörben. Új tényező a vallási közösségekkel kapcsolatban az is, hogy a XX. és a XXI. század globális társadalmi, politikai, gazdasági és tudományos kihívásai sokoldalúan befolyásolják helyzetüket és működésük feltételeit.

A különböző vallások és az egyházak társadalmi szerepe a múltban is sok tényezőtől függött. Az adott társadalmi környezet jellege, tanításaik, doktrínáik vonzóereje, intézményeik hatékonysága és politikájuk célszerűsége voltak (és maradtak) ezek közül a legfontosabbak. Az egyházak viszonya társadalmi, politikai és gazdasági folyamatokhoz az elmúlt két évszázad során különösen jelentős mértékben változott, s a XXI. század elején az egyházak életében is óriási jelentőségűek földünk társadalmi környezetét átalakító hatalmas transzformációk. A föld népességének szaporodása és területi elhelyeződése terén végbementek arra vezetnek például, hogy a hívők számának növekedésére a fejlett térségen kívül került sor. Latin-Amerikában, Ázsiában és Afrikában. A kereszténység keretében lezárult egy hosz-szú, az iszlám hanyatlásával kezdődött történelmi ciklus, amelyik egyházainak fő központjaivá Európát és általában a fehér emberek világát tette. Több évszázados hanyatlás vagy stagnálás után megkezdődött az iszlám új fellendülésének korszaka.

Nagymértékben hatnak az egyházakra a globális politikai és gazdasági változások is, amelyek a hívők életét és gondolkodásmódját is sokoldalúan befolyásolták, s a vallási szervezetek számára is sajátos, sok tekintetben új feltételek alakultak ki.

A Szovjetunió szétesése, a világkapitalizmus globális rendszerének visszaállása, például, nem csak a világ politikai térképét rajzolták át, új feltételeket és kihívásokat jelentenek a vallási szervezetek számára is. Különösen jelentősek az olyan transzformációk, amelyek az egyének életét és gondolkodását közvetlenül is érintik: a mindennapi élet szekularizációja, a szegénység és a globális egyenlőtlenségek növekedése, a családok átalakulása, a hagyományos falusi közösségek szétesése és a különböző városi nyomornegyedek, viskó- és barakkvárosok kialakulása. Az egyházi szervezeteknek alkalmazkodniuk kell a tudományos és technikai fejlődés új viszonyaihoz és feltételeihez, a világ új politikai és gazdasági térképéhez. Új módon fogalmazódik meg, s a korábbiaknál lényegesebb kérdéssé válik az egyházak viszonya az államhoz a globalizálódó világban.

Az új kihívások hatásával kapcsolatos változások különösen nagymértékben érintették a római katolikus egyházat, a globális kulturális transzmisszió legszervezettebb és legrégebbi intézményét. Ideológiája és szervezete transznacionális, tehát nem kötődik nemzetekhez. Az alkalmazkodás az új feltételekhez ezért különösen jelentős, de nem ismeretlen kihívás számára. Ami talán új, hogy egyidejűleg számos területen fogalmazódott meg az, hogy mit őrizzen meg az egyház eddigi elveiből és gyakorlatából, illetve hogy az alkalmazkodás igénye milyen új feladatok megoldását teszi szükségessé. Nem témája e tanulmánynak ezeknek taglalása. Néhány kérdés azonban különösen fontos. A globális szociális problémák, a szegénység, az egyenlőtlenségek növekedése és a különböző társadalmi küzdelmek megkérdőjelezték számos térségben az egyháznak a társadalmi bajokért felelősnek tekintett hatalomhoz való viszonyának hagyományos rendszerét. A szekularizáció és az iszlám terjedése, az evangelizáló protestantizmus térhódítása korábban kizárólagosnak tekintett befolyási területein ugyancsak komoly problémákat jelentettek számára. Túlságosan leegyszerűsítő lenne úgy fogalmazni, hogy a római katolikus egyház keretében a fundamentalisták és a modernizálók kerültek szembe az adott kérdésekben. Az egyház a világ különböző térségeiben rendkívül különböző társadalmi gondolkodást képvisel. Megférnek benne a hagyományos dogmákat és hatalmi monopóliumokat védelmező konzervatívok, valamint a modern tudomány eredményeire építő reformista irányzatok. A különböző irányzatokkal kapcsolatos tűrési határok függnek a kérdés és az egyházon belüli meghatározó irányzatok jellegétől. Különösen fontos szerepe van a pápának a római katolikus egyház ideológiai, politikai és szervezeti alkalmazkodásában és a tűrési határok kijelölésében. Ez a tény előnyös is lehet az egyház számára, például az iszlámmal összehasonlítva, ugyanakkor nehezebbé is teheti helyzetét. A római katolikus egyház állásfoglalásai a globális változásokkal és következményeikkel kapcsolatban különösen a II. Vatikáni Zsinat óta jól tükröződnek a pápai enciklikákban.

A protestáns egyházakat tömörítő Egyházak Világtanácsának dokumentumaiban is sok érdemi vélemény fogalmazódott meg az elmúlt negyedszázadban a globalizációval összefüggő társadalmi kérdésekről.

Egyre több iszlám társadalomtudós is elemzi azokat a globális változásokat, amelyek az elmúlt két-három évtizedben történtek. Következtetéseik azért is érdekesek, mert a nagy vallások közül az elmúlt évtizedben az iszlám terjedt leggyorsabban, s hatása a fejlődő világban különösen jelentős, és mert sokan tekintik az iszlámot a XXI. század globális konfliktusai egyik fő forrásának.

Egy amerikai szociológus-közgazdász a vallási fundamentalizmust a társadalmak vulkanikus kitöréseinek nevezte, amelyek a történelem során általában a társadalmi válságokkal és a bizonytalanság növekedésével voltak kapcsolatosak (Thurow, 1996, 232.). A tömegek nem szeretik a bizonytalanságot, s ennek időszakaiban a vallási fundamentalizmusba menekülnek. A keresztény, iszlám, zsidó vagy buddhista fundamentalizmus erősödése a XX. és a XXI. század nagy globális, regionális társadalmi megrázkódtatásaival, ezek helyi következményeivel függ össze. Lester C. Thurow hangsúlyozza, hogy a fundamentalisták tulajdonképpen társadalmi diktátorok. Meggyőződésük, hogy egyedül ők ismerik és képviselik a helyes utat, másokat erőszakkal is arra akarnak kényszeríteni, hogy ezt kövessék, illetve szélsőséges esetben, hogy megsemmisítsék vagy megbüntessék mindazokat, akiket ellenségeiknek tekintenek. A vallási fundamentalizmus valószínűleg még hosszú ideig fenyegetni fogja a világot. A fenyegetés rendkívül összetett.


Egyházak a XXI. század nemzetközi rendszerében


A globalizáció és a kölcsönös függőség erősödése és a nemzetközi rendszer átalakulásának más tényezői már eddig is sokoldalúan befolyásolták is az egyházak életét, működését és a nemzetközi társadalmi-politikai folyamatokhoz való kapcsolódásukat. Reagálásuk jellegét végső soron hagyományaikhoz és dogmáikhoz való kötődésük, az új befogadására való képességük és az alkalmazkodás kényszere határozzák meg.

A globalizációs folyamat annyiban korábban is foglalkoztatta az egyes vallások gondolkodóit, hogy foglalkoztak valamilyen, az emberiség számára optimálisnak tartott világrend kialakításával. Már igen korán megjelentek az olyan eszmék, amelyek a világot értékrendjük alapján szerették volna egyesíteni, s ebből kizárni mindazokat, akik más értékeket vallottak az egyének és a társadalom viszonyában, a hatalom gyakorlásában és az államközi kapcsolatok normáiban.

A XXI. században különös jelentőségű forrása a vallási kérdések nemzetközivé válásának az emberi jogok védelmének és terjedésének nemzetköziesedése, melybe a vallásgyakorlás joga is tartozik Az 1948-as Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 18. paragrafusa, az 1966-ban elfogadott Nemzetközi Konvenció a Polgári és Politikai Jogokról megtilt mindenfajta vallási diszkriminációt. A valláson és meggyőződésen alapuló türelmetlenség és megkülönböztetés minden formájának kiküszöböléséről szóló 1981. évi ENSZ-nyilatkozat még specifikusabb. Az amerikai külügyminisztérium emberi jogokról szóló jelentése például 1970 óta foglalkozik a vallási jogokkal, s újabban külön jelentést tesz közzé a vallási jogok érvényesüléséről.

A vallási kérdések nemzetköziesedésének igen fontos oka az a szerep, amelyet a vallási megosztottság játszik vagy játszhat a XXI. század nemzetközi rendszerének konfliktusaiban.

A XXI. század jövő konfliktusainak valószínűsíthető vallási töltetét, a világpolitikai folyamatok jövőjével összefüggésben fogalmazta meg Samuel Huntington amerikai társadalomtudós. aki civilizációk összeütközését és ebben az iszlám növekvő szerepét jósolta. (Huntington, 1993) Véleménye szerint elsősorban az iszlám és a konfucianizmus támadja a keresztény eszméken alapuló olyan értékeket, mint a demokrácia, a szabadság, az emberi jogok. Különösen nagy jelentőséget tulajdonít az iszlámnak. Néhány specifikus konfliktuspárt és centrális konfliktustérséget is megfogalmaz: az iszlám és az ortodox kereszténység Oroszországban, az iszlám és a hindu Indiában, a hindu és a kínai Ázsiában, az iszlám és a Nyugat több térségben. Véleménye szerint az afrikai és latin-amerikai civilizációk, amelyeknek központi államai nincsenek, továbbra is a Nyugattól maradnak függő helyzetben. Latin-Amerika és a nyugati világ szorosabban integrálódnak. Japán növekvő mértékben vonzódik az egyre erősebbé váló Kínához. Huntington világképe meglehetősen leegyszerűsítő. Jóslatai azonban nem teljesen irreálisak. Az 1990-es években a vallási és politikai fundamentalizmus globális méretekben erősödött. A civilizációk összecsapásában a legharcosabb álláspontot pillanatnyilag valóban az iszlám politikai fundamentalistái foglalják el. Az iszlám fundamentalizmus mellett politikai erőre kapott és kormányra került a hindu fundamentalizmus, erősödtek a buddhista fundamentalista irányzatok. Közös jellemzőjük a Nyugat-ellenesség és a nyugati világ modernizációs modelljével való szembenállás. Huntington jóslatát sokan látják igazoltnak abban is, hogy a diaszpórák átviszik és gyorsan nemzetközivé teszik a vallási töltetű konfliktusokat a fejlett világban is. Ha ezeket a folyamatokat nem lesznek képesek megfelelően menedzselni, ez igen súlyos regionális és globális konfliktusforrássá válhat.

Különösen a 2001. szeptember 11-i tragikus események óta sajátos kérdésként fogalmazódik meg az, hogy a nemzetközi terrorizmus miképpen kapcsolódik a vallási konfliktusok kérdéséhez, és különösen az iszlám fundamentalizmushoz. A nemzetközi terrorizmus hátterében azonban igen különböző erők állnak. A világon jelenleg ismert több mint száz terrorista szervezetből 46 tekinthető olyannak, amelynek nemzetközi hálózatai is vannak. Harminc terrorista szervezet kötődik valamilyen nemzet vagy etnikai csoport függetlenségi, az államiságért folytatott harcához vagy vallási közösséghez, különösen az iszlámhoz. Az iszlám vallási kultúrájára sajátos kettősség jellemző. Egyrészt a másokkal szembeni türelemre, udvariasságra és megértésre, az emberi méltóság tiszteletére nevel. Ez azonban meghatározott feltételek mellett gyorsan másokkal szembeni gyűlöletté, vadsággá, kegyetlenséggé válhat. A terrorizmus vallási célú használata, illetve vallási igazolása azonban sohasem volt az iszlám monopóliuma, és ma sem az. (Erre utal Észak-Írország példája.) Az abszolút igazságokat hívó és hirdető vallási fundamentalizmus különösen termékeny táptalaja volt az erőszaknak, és ma is az a terrorista szervezetek számára.


Az egyházak nemzetközi szervezetei, a diplomácia és a misszionáriusi munka



A globalizálódó és megosztott világ a főbb egyházakat nemzetközi tevékenységük átalakítására, szervezettebbé tételére és aktivizálására ösztönözte. A XX. század során egyre több egyház alakított ki sajátos diplomáciai szervezetet is, mely a nemzetközi szervezetekben folytatandó tevékenységet s a kormányokkal folytatott párbeszédet hivatott előmozdítani. A római katolikus egyház – mint közismert – gyakorlatilag a pápaság intézményének kialakításával egyidejűleg fektette le nemzetközi intézményrendszerének alapjait. Ennek a XXI. században sajátos állami és egyházi központja a Szentszék; a Vatikán sokrétű irányító, koordináló és eszmei vezető szerepet játszik. Az apostoli nuncius, vagyis a pápa nagykövetének intézménye az ötödik század óta létezik. Az első apostoli nunciatúrákat 1500-ban létesítették Velencében és Párizsban, s 1513-ban Bécsben. 2003-ban a Szentszék 172 országgal tartott diplomáciai kapcsolatot. A XXI. század elején ismét előtérbe került formális ENSZ-tagsága is. A római katolikus egyház szerzetesrendjeinek többsége is sajátos nemzetközi hálózatként üzemel.

A nemzetközi egyházi szervezetek között sokkal decentralizáltabb, nemzetközi hálózati rendszerre épült globális szervezet az Egyházak Világtanácsa (EVT). Az EVT, jellegét tekintve, globális felekezetközi szervezet. 1948-ban Amszterdamban alapították protestáns, anglikán és keleti ortodox egyházi közösségek. Tevékenységüket az a törekvés motiválta, hogy az új helyzetben közelebb hozzák egymáshoz a keresztény egyházakat. A római katolikus egyház azonban nem kívánt csatlakozni a szervezethez.A XXI. század elején a világtanács genfi központja több mint száz országból 341 egyházi tagszervezetet fog össze. Az EVT nem rendelkezik „törvényes hatalommal” tagszervezetei felett. Fő feladatai között lényeges a közös politika kialakítása olyan kérdésekben, amelyek valamennyiük életében lényegesek, a közös célok megvalósításának elősegítése és az adott egyházak nemzetközi képviselete a multilaterális kormányközi szervezetekben. Az EVT jelentős szerepet játszik a misszionáriusi munkában is. A világtanács keretébe tömörült egyházaknak is vannak nemzetközi szövetségeik. Ezek többségének kiépítése még a XIX. században kezdődött. A Baptista Világszövetség, a Lutheránus Világszövetség, valamint a Református Világszövetség például maguk is lényeges nemzetközi hálózatok központjai.

Az iszlám mint vallás nem alakított ki központi nemzetközi vallási szervezetet. Az Iszlám Konferencia Szervezete (IKSZ) kormányközi szervezetként alakult meg 1969-ben, Marokkóban. A szervezetnek ötvenhat tagja van. Az IKSZ vezető szerve a Királyok, Államfők és Kormányfők Konferenciája. A szervezet jellegével kapcsolatban meg kell jegyezni, hogy a nemzeti különállás és állami szuverenitás az iszlám törvényekben nem alapvető fontosságúak. Az Iszlám Konferencia Szervezete tagjainak többsége a XX. század második felében létesített állam, amelyeknek határait a gyarmatosítók mesterségesen alakították ki. Kormányaik az ENSZ tagállamaiként aláírták az államiságukat kifejező nemzetközi dokumentumokat, azonban mindmáig nem tudták ezt összehangolni az iszlám jogi elveivel. Ennek megoldására hozták létre 1980-ban az Iszlám Nemzetközi Jogi Bizottságát, ami azóta is igyekszik e feladatot megoldani. Továbbra is alapvető probléma az, hogy a viszonylag szűk uralkodó elit célul tűzte ki a nemzetté válást, miközben a papság zöme és a tömegek az iszlám nemzetközi kommunitárius elveit vallják és támogatják. Az iszlámban vált szét talán legélesebben a politikai tényezőként is jelentős erővé vált fundamentalizmus és a politikai szempontból viszonylag gyengébb modernizáló, reformista irányzat. A tagállamok abban elvileg megegyeztek, hogy egyesítik erőfeszítéseiket és erőforrásaikat érdekeik védelmére, népeik jólétének emelésére, s a világ moszlim lakossága fejlődésének biztosítására. A gyakorlatban meglehetősen kevés területen tudtak érdemi együttműködést kialakítani. A konferencia tagállamai közül többen is támogatnak olyan harcos, nemzetközi jellegű moszlim szervezeteket, mint a Hammasz vagy a Hezbollah.

A zsidó vallásnak sincs központi szervezete. Jelentős nemzetközi tevékenységet folytat a legismertebb szervezet, a Zsidó Világkongresszus, a különböző közösségek és szervezetek laza föderációja, amelyben különböző politikai és vallási irányzatok vesznek részt. A szervezetet 1930-ban hozták létre azzal a céllal, hogy felhívják a figyelmet a nácizmus és az antiszemitizmus veszélyére. Ez a feladat ma is központi helyet foglal el politikai, jogi és nevelő munkájában.

Az egyházak nemzetközi diplomáciai tevékenységének operatív eszközei között nagy jelentőségűek az egyházi vezetők látogatásai a világ különböző térségeiben, s fellépésük a szegénység és más társadalmi problémák kezelése érdekében.

Igen jelentős tényező az egyházak diplomáciájában az Egyházak Világtanácsa is. A Világtanács New York-i képviselete több mint fél évszázada működik. Lényegében a keretei közé tartozó egyházak nevében vesz részt az ENSZ munkájában, NGO (non-governmental organization) státusszal. Az ENSZ a Világtanácsot mint a legjelentősebb nemzetközi nem-kormányszervezetet kezeli. Az Egyházak Világtanácsa különösen aktív szerepet játszik az emberi jogokkal, a szegénység elleni harccal és a békés együttműködés előmozdításával kapcsolatos kérdésekben.

Valamennyi jelentős egyház körül nemzeti és nemzetközi civil szervezetek tömegét igyekeztek kialakítani. Ezek egyrészt sajátos érdekeket és általában az adott egyház értékrendjét tükröző álláspontokat képviselnek általában vagy valamely speciális területen (népesedés, nők jogai, ökológiai viszonyok), másrészt valamely egyházhoz való kapcsolódásuk legitimálja tevékenységüket. A római katolikus egyház volt talán az első egy olyan civil mozgalom kezdeményezésében, amely globális méretekben igyekezett a társadalmat megszervezni. A Katolikus Akció, a XI. Pius kezdeményezésére és felhívására született globális program, 1922-ben indult el,4 alapvetően valószínűleg a kommunista mozgalom terjedésének megakadályozására, különösen Franciaországban, Olaszországban és Németországban. A XXI. században különösen jelentősek az olyan szervezetek, mint az Opus Dei vagy azok a keresztény illetve iszlám civil szervezetek, amelyek a nemzetközi élet olyan „kényes” kérdéseiben lépnek fel, mint a családtervezés, a nők egyenjogúsága, illetve az emberi jogok témái. Az egyházak holdudvarába tartozó társadalmi szervezetek messze nem homogének, vannak közöttük kapitalizmus-ellenes, globalizációellenes szervezetek, s vannak olyanok, amelyek szoros kapcsolatban állnak a konzervatív politikai pártokkal. Még szerteágazóbb az iszlám orientációjú civil szervezetek köre. Szakmai és tudományos szervezetek, jótékonysági és militáns politikai csoportosulások tucatjai és ezek nemzetközi szövetségei igen jelentős szerepet játszanak az adott társadalmakban s a nemzetközi életben is. Egyik jellegzetes szervezet az 1928-ban Egyiptomban alapított Muslim Brotherhood, aminek alapvető célja iszlám államok alapítása mindazokban az országokban, amelyekben a muszlimok vannak többségben. Vitatott kérdés, hogy a szervezett egyházak mennyiben tekinthetők civil szervezeteknek.

Az egyházak nemzetközi munkájának eszköztárában hagyományosan nagyjelentőségű a misszionáriusi-diakóniai munka. Ennek jellege és főleg tartalma jelentősen módosult. A gyarmatosítás évszázadaiban sajátos munkamegosztás alakult ki a misszionáriusok, a kereskedők, a katonák és a hivatalnokok között. A XXI. században annak a világnak a társadalmi környezete, amelyben a misszionáriusi munka döntő része folyik, gyökeresen más. A hittérítő szerep a világ sok térségében nehezebbé vált. A diakónia, vagyis a szolgálat, jobban kifejezi a feladat lényegét. A társadalmak, amelyek keretében működnek, nem hagyományosan stagnáló, megmerevedett szervezetek többé, hanem átalakuló formációk. Erősödik a társadalmi megosztottság, mélyülnek a szakadékok. Sok vezető egyházi személyiség megértette, hogy az általa képviselt vallás és egyház jövője a XXI. században nemcsak munkájuk lelki aspektusaitól vagy értékrendjük vonzóerejétől függ, hanem attól a szereptől is, amelyet az emberi szenvedés, a nélkülözés mérséklésében játszanak, s készségüktől az ennek megfelelő társadalompolitikák támogatására. A hívők jelentős tömegei a világméretekben szegénynek tekintettek közé tartoznak. Még jelentősebb azok száma követőik között, akik a legsebezhetőbbek a globális változások társadalmi következményei nyomán. A misszionáriusi munkára egyre inkább jellemző a fejlődés előmozdítását, a gyógyítást, oktatást, emberbaráti segélynyújtást és az adott vallási felekezet terjesztését szolgáló munka rugalmas összekapcsolása. Ez több egyház keretében is koordinált nemzetközi stratégia keretében folyik. Az egyházi misszionáriusok között sokan egyben projektmenedzserek, civil szervezetek segítői vagy szervezői.

A nemzetköziesedett egyházi szervezetek tevékenységének egyik fontos területe a multilaterális államközi kapcsolatok hálózata, mindenekelőtt az ENSZ. A Világszervezet a múltban is arra törekedett, hogy bevonja a nagy vallásokat a napirendjén szereplő főbb problémák megoldásába. Az ENSZ az egyházak pozitív hatását, erkölcsi tanításaik alapvető hasonlóságát igyekszik felhasználni a béke, a nemzetközi együttműködés és a társadalmi gondok enyhítésének elősegítése érdekében. A Világszervezet a hidegháború éveiben is fontosnak tartotta a vallási vezetők részvételét az ENSZ világkonferenciáinak munkájában. A pápai látogatások különösen fontos eseményei voltak a Világszervezet életének.

Az ENSZ keretében a XXI. században a nemzetközi szervezetek az egyházak potenciálisan pozitív szerepét elsősorban két területen tartják fontosnak. Az egyik terület a békéért és a nemzetközi együttműködés hatékonyságának javításáért folyó munka, s mindenekelőtt a globális dialógus. A másik terület, amelyen az egyházi szervezetek a múltban is jelentős szerepet játszottak, a nemzetközi humanitárius tevékenység. Az egyházak szerepe nem az egyetlen s talán nem is a legfőbb forrása a vallási értékrenden alapuló nézetek megjelenésének a Világszervezetben. A vallási, de különösen a fundamentalista mozgalmak befolyásolják egyes államok bel- és külpolitikáját is. Számos jelentős politikus fellépésében (beleértve az ENSZ vezető tisztségviselőit is) esetenként meghatározó szerepet játszanak annak a vallásnak értékei és tanításai, amelyhez tartoznak. Ez nem szűkül Iránra vagy Szaúd-Arábiára. Az Egyesült Államokban például a protestáns fundamentalizmus eszméi jelentős hatást gyakorolnak a Bush-adminisztráció külpolitikájára.


Az egyházak és a globális rendszer főbb problémái


Nyilvánvaló, hogy az egyházak szerepe a XXI. század nemzetközi rendszerében jelentős mértékben függ jellegüktől és viszonyuktól a globalizációhoz és a globális transzformációt meghatározó folyamatokhoz. A különböző egyházak szervezetei, kutatóintézetei a világfejlődés új tendenciáinak elemzését természetesen mindenekelőtt az adott vallási közösség értékrendje alapján végzik. Céljaik között alapvető fontosságú a hívők és a papság orientálása. Ez egyben alapul szolgál arra is, hogy új magatartási normákat és stratégiát dolgozzanak ki világméretű, regionális hálózatuk számára. Az információk gyűjtése, a tények tolmácsolása és a követendő magatartások ajánlása gyakran csak az egyházak belső szervezetét hivatott szolgálni. Különösen a nagy világvallások esetében, amelyek átfogó tudományos kutatói, oktatási és információs hálózatokkal rendelkeznek, egyre gyakrabban kerül sor arra, hogy az elemzések és állásfoglalások a globális rendszer tájékoztatását és befolyásolását célozzák.

Az egyház szerzetesrendekhez kötődő tudományos kutatóintézetei, egyetemei, fontos és sokrétű szellemi erőt koncentrálnak. Különösen jelentősek a Jézus Társasághoz kapcsolódó tudományos kutatóintézetek és egyetemek. A római egyház tulajdonában lévő vagy intézményeihez kötődő rádió- és tévécsatornák átfogják a világot. A Pápai Tudományos Akadémia, s ezen belül a Társadalomtudományi Akadémia különösen fontos központja az elemző és normatív munkának.

A római katolikus egyház stratégiai állásfoglalásai szemszögéből alapvető fontosságúak a pápai enciklikák, s témánk szempontjából ezek között különösen a globális társadalmi változásokkal és a szociális stratégiákkal összefüggő tanítások. Az első ilyen enciklikák a fejlett világ társadalmi kérdéseit taglalták, s követendő célokat alakítottak ki a római egyház számára (Rerum Novarum, 1891; Quadragesimo Anno, 1931; Mater et Magistra, 1961). A későbbi enciklikák már a globális társadalmi problémákat elemezték, s ajánlottak stratégiákat az egyház és a világ számára(Populorum Progressio, 1967, Laborem Exercens, 1981, Sollicitudo Rei Socialis, 1987). Ez utóbbinak különösen nagy jelentősége volt a már egyre inkább látható globális egyenlőtlenségek és a szegénység növekedése elleni nemzetközi fellépés szükségességének hangsúlyozásában. A XX. század egyik legnagyobb jelentőségű átalakulását elemezte, és új stratégiát javasolt a Centesimus Annus elnevezésű enciklika (Walsh – Davies, 1991, 19., 24.), ami a piacgazdaság alapvetően nagyobb hatékonyságát elfogadva, szükségesnek és lehetségesnek tartja egy igazságosabb és egyenlőbb elosztásra épülő világ megteremtését. Sajátos középutat ajánl a marxi eszméknek tulajdonított szélsőséges kollektivizmus és a korlátlan kapitalizmusnak tulajdonított szélsőséges individualizmus között.

A globalizációs folyamat pozitív aspektusai, humánusabbá tételének lehetősége és szükségessége is megfogalmazódtak a római katolikus egyház különböző dokumentumaiban. Itt azonban meg kell jegyezni azt is, hogy a szolidaritás értelmezése a római egyház szociális tanításaiban egy fontos területen különösen eltér a fogalom ENSZ-ben elfogadott értelmezésétől. Az egyház nem úgy tekinti a szolidaritást, mint segélypolitikák vagy együttműködési programok ösz-szességét, hanem mint az egyének erkölcsi tulajdonságát, belső énjeik átalakítását, ami egyaránt elősegíti az egyénben (egyéni bűn) és a táradalomban (strukturális bűn) lévő megosztottság forrásainak leküzdését. (Fortin, 1997, 273–274.)

A római egyház elemzései között a szolidaritás értelmezése szemszögéből különösen figyelemreméltó a Pápai Társadalomtudományi Akadémia 2004 áprilisában a jóléti állam válságával foglalkozó konferenciája, ahol a XXI. század viszonyainak elemzése nyomán „hármas válság” kialakulásának tényét emelték ki. Ennek összetevői: a jóléti válság, a család válsága és a társadalmi környezet válsága. A konferencia dokumentumai igen részletes cselekvési programot is megfogalmaztak, melyek a szolidaritásnak az egyéni és a társadalmi aspektusait is összekapcsolják.

Más keresztény vagy keresztyén felekezetek is rendelkeznek fontos és nagytekintélyű kutatóintézetekkel és egyetemekkel. Ezek azonban lényegesen nagyobb mértékben decentralizáltak, mint a római katolikus egyház intézményei. Igen fontos szerepet játszik az elemző és az információs munkában az Egyházak Világtanácsa, ami szoros kapcsolatban áll a keretei közé tartozó egyházak kutatóintézeteivel. Állásfoglalásaik esetenként lényegesen radikálisabbak, mint a pápai enciklikáké. Az Egyházak Világtanácsa a globalizációs folyamattal összefüggésben egyik fontos dokumentumában például a következőket fogalmazta meg: „A hidegháború utáni zűrzavar döntő jellemzője a neoliberális »szabadpiaci« gazdaság rákényszerítése a globális társadalomra. A gyengébb államok erejét arra, hogy megvédjék szuverenitásukat és nemzeti érdekeiket, a piac nevében nagymértékben csökkentették, és néhány esetben elpusztították. A nemzetközi viszonyok olyan alapvető elvei, mint az igazságosság és becsületesség, kiszorulnak a profithajhászók csapásai nyomán. Mindez eltérő módon hat a gazdagokra és a szegényekre. Az emberek körében reménytelenség, harag és kiábrándultság uralkodik. Korunk egyetlen más rendezőerejének sincs olyan gyengítő hatása a közösségekre, a nemzetekre, az államokra és az egyházra.

Az egyházakat a szegény és a gazdag társadalmakban ostrom alá vették ezek a megosztó és bomlasztó erők. Sokan közülük egymás ellen versengenek a »lelkekért« és a csökkenő erőforrásokért. A globalizációs folyamat komplexebb és sokkal nagyobb erők viszik előre, mint azok, amelyekkel az eddigiekben szembe kellett néznünk. Mindenen áthatol, rendszerszerű és gyakran arctalan. A társadalmakban végbemenő mély erkölcsi, sőt lelki összeomlást tükrözi. Rávilágít sok megszokott eszközünk és elemzésünk elégtelenségére…” (World Council of Churches, 1992)

Az iszlám elemző és normatív tevékenységének fő központjai a nagy mohamedán egyetemek, amelyek nemcsak orientálják a vallás híveit és a papságot, hanem igen fontos képzési feladatokat is betöltenek. Szerepet játszanak a gondolkodás formálásában a világ különböző térségeiben dolgozó iszlamista tudósok és az olyan egyházi vezetők is, akik egyben az iszlám orientációjú országok politikájának vezéralakjai. Elemzéseik, ajánlásaik jelentősége igen nagy a decentralizált vallási intézmények orientálásában és az esetleges közös fellépés elősegítésében és ösztönzésében. Az iszlám keretében emiatt is jellemző az irányzatok sokrétűsége, ami mindenekelőtt a globalizációval való szembenállás radikalizmusának különbözőségében jut kifejezésre. A különböző irányzatok nemcsak a papság állásfoglalását befolyásolják a globalizáció és következményei értelmezésében, hanem a befolyásuk alatt álló civil szervezetek és mozgalmak magatartását is. Az iszlám közösségei és szervezetei a világ különböző térségeiben igen ellentétes álláspontokat és gyakran végleteket képviselnek, még az olyan hasonló irányzatok keretei között is, mint a síiták vagy a szunniták: a fundamentalizmustól és a harcos radikalizmustól a türelmes együttműködésig a társadalmak más eszméket valló csoportjaival szemben azokban a kérdésekben, amelyeket a globalizáció szemszögéből különösen fontosnak tartanak. Ezek közé tartoznak például olyan kérdések, mint a Nyugat és az iszlám viszonyának jövője általában, s különösen a globalizáció következményeivel kapcsolatban, a jelenlegi iszlám társadalmak jellegének és magatartásának definiálása olyan kérdésekben, mint a demokrácia és az emberi jogok, a dzsihad problémája és értelmezése a XXI. század világában, a más egyházakhoz, illetve ezek követőihez való viszony. Egyes iszlám tudósok például a globalizációs folyamattal kapcsolatban főleg olyan kérdésekre összpontosítják figyelmüket, mint a nyugati értékrendre épülő modernizációs folyamat és az iszlám értékrendjének összehangolhatósága vagy konfliktusossága. A XXI. század elején egyébként az iszlám, a nyugati kulturális értékekkel szemben álló legbefolyásosabb eszmei irányzat a fejlődő világban.

Az iszlám és a kereszténység univerzalitásának tényét hangsúlyozva, a reformistának tartott Mohammed Hatami volt iráni elnök Genfben, az Egyházak Világtanácsánál tett látogatása alkalmából elmondott beszédében az egy istenben hívő vallások globális jellegét és hasonlóságát emelte ki. Ali Mazrui, kenyai születésű kiváló iszlamista társadalomtudós konkrétabban fogalmazta meg az egyházak és a globalizáció kapcsolatát, s kiemelte, hogy a vallások globalizáló szerepe jóval megelőzte a gazdaságét: „Az idők folyamán négy fontos motorja volt a globalizációnak: a vallás, a technika, a gazdaság és a birodalmak.” (Mazrui, 2000) A kereszténység globalizálódása, Mazrui szerint, I. Konstantin megkeresztelésével kezdődött, Rómában, 313-ban, s olyan folyamatot indított el, amelynek eredményeként a kereszténység uralkodó vallássá vált nemcsak Európában, hanem sok társadalomban, több ezer mérföldre attól a helytől, ahonnan elindult. Ebben véleménye szerint a történelem során különleges szerepet játszott a római katolikus egyház centralizált és hierarchikus szervezeti hálózatának kialakulása.

Más iszlamista tudósok kiemelték, hogy az iszlám globalizálódása nem azzal kezdődött, hogy egy meglévő birodalom tért át egy új vallásra, megkönnyítve annak elterjedését, hanem a vallás követői alulról építkezve alakítottak ki birodalmakat, ami a vallás terjedésében nagyobb szerepet adott az erőszaknak. Ezzel szemben Szajid Maududi (Sayyid Abul A la Mawdudi) nagytekintélyű pakisztáni iszlamista tudós az iszlám globalizáló szerepének erkölcsi vonzatát emelte ki, annak alapján, hogy az iszlám „…olyan társadalmi rendszert ajánl az egész emberiség számára, ami a hiten, az erkölcsön alapul, és nyitva áll minden nép számára. […] Az iszlám végső célja egy olyan globális állam, amelyben nincsenek faji vagy nemzeti előítéletek. Ez a globális rendszer mindenki számára egyenlő jogokat és lehetőségeket biztosít majd. Az ellenséges versengést együttműködő rendszerrel váltja majd fel, amelyben az emberek segítik egymást.” (Mawdudi, 1967, 24.) Az „umma wahida”, vagyis a muszlimok egységes közösségének koráni eszméje átsugárzik az államhatárokon. Minden más megosztó tényezőt, etnikait, társadalmit vagy nemzetit, másodlagosnak tekint. A Komeini, iráni vallási vezető által meghirdetett „iszlám világforradalom” eszméje, ami arra hívta fel a muszlimokat, hogy mindenhol lázadjanak fel korrupt vezetőik ellen, s alakítsák át országukat Isten törvényei szerint, nem áll messze a fenti szerző véleményétől.

A fejlődő világ más vallási csoporthoz tartozó tudósai és gondolgodói közül is sokan élesen támadják, s úgy tekintik a globalizációt is, mint a Nyugat törekvését arra, hogy uralmát kiterjessze a világ többi részére, főként gazdasági eszközökkel. V. S. Naipaul, az ismert Nobel-díjas hinduista író és társadalomkritikus ennél is tovább ment, s a kereszténység szerepét hangsúlyozva a következőket írta: „ A globalizáció koncepciójának és alkalmazásának specifikusan keresztény jellege van. A gyarmati időszakban a gyarmatosító hatalmak az evangelizálók társaságában meneteltek. A piaci rendszer védelmezőit ma is a keresztény eszmék és intézmények befolyásolják. […] A globalizáció és a modernizáció, valamint a gazdasági fejlődés konfliktusba került az iszlámmal.” (Naipul, 1998, 26.) E szerző szerint az amerikai befolyás és az iszlám fundamentalizmus keveredése kaotikus helyzetet teremtett több ázsiai országban. (A szerző elsősorban Afganisztánra utalt.) Sokban különböznek az előzőektől a modern zsidó szakirodalmi vélemények. Belső vitáik egyik kérdése az, hogy a judaizmus univerzális és nyitott vallásnak tekinthető-e, vagy pedig csak a „kiválasztott népre” korlátozódik. (Walzer, 2000) A felvilágosodás és az emancipáció hívei a teremtés közössége alapján az univerzális jelleget hangsúlyozzák, az ortodoxok szerint viszont a Teremtő kiválasztotta a zsidó népet, amelyből a Megváltó származik majd. Egyes ortodoxok és ultraortodoxok szerint a felvilágosodás és a reformok hirdetői a zsidóság likvidátorai. Sajátos, sokkal gyakorlatiasabb véleményt képviselt a zsidóság és a globalizáció kapcsolatában a zsidó szakirodalom egyik ismert képviselője, aki a vallási diaszpórák szerepének fontosságát emelte ki. Szerinte a zsidóság szétszóródása és koncentrációja a gazdaság bizonyos területeire (néha a rájuk kényszerített restrikciók miatt), áramlásuk a gazdasági élet centrumai felé, s talán vallási és etnikai sajátosságaik is, bizonyos előnyöket jelentettek számukra, amelyek szükségesek voltak a globális gazdaságban a különböző történelmi korszakokban. A zsidó történészek, írja az egyik elemző, tartózkodtak attól, hogy szisztematikusan és összehasonlító módon elemezzék a zsidóság szétszóródása és a globalizáció közötti kapcsolatokat. Ezt pontosan azért nem tették, mert attól tartottak, hogy az antiszemiták a világ pénzügyeinek ellenőrzésével vádolják majd őket. A zsidók nem a világgazdaság egyedüli vezető szereplői, és az antiszemiták állításaival ellentétben nem a leggazdagabbak. Kritikus és újító szerepet játszottak azonban a kereskedelem és a pénzügyek terén a történelem különböző korszakaiban. (Beker, 2000)

A nagy ázsiai vallások közül mindenekelőtt a buddhista tudósok elemzései foglalkoznak a globalizációval összefüggésben a nyugati modernizációs eszmék, gyakorlat és értékrend, valamint a vallási hagyományaik közötti konfliktusokkal. Az egyik buddhista tudós írta ezzel kapcsolatban: „…a technika és a szabadpiac közötti házasság rendkívül anyagias fogyasztói kultúrát eredményezett. Ennek alapja az a feltételezés hogy az anyagi jólét és az érzékiség az élet egyedüli értékes céljai. Jelenleg talán az a konzumerista kultúra, melyet a hirdetések és a média ösztönöznek, képezi talán a leglényegesebb kihívást azzal a nézettel szemben, hogy a lelkiek az emberek életének hatékony erői. A városokban e kultúra kibontakozása a jómódú elitet a hedonizmus ködébe burkolta. Ez a folyamat irigységet, ellenállást és reményvesztést táplál.” (A Buddhist Approach, 1998, 64.)

A hinduizmus egyik tudós képviselője hasonló gondolatokat fejtett ki: „ A szervezett vallás a kulturális haladás és a politikai ellenőrzés eszköze. A kereszténység Európa érdekeit szolgálta, az iszlám az arab, a perzsa és a török világét. […] A vallásháborúk a korábbi korszakokban a legyőzöttek elpusztításához, s ritkábban asszimilálásához vezettek. A szervezett vallások papsága abban a közvetlen fizikai ellenőrzést jelentő időben nem tűrte meg a hittételeikkel versengőket. Az Internet és a tömegoktatás korában ilyen ellenőrzésre nem számíthatnak. […] A hagyományos társadalmakat mindezek ellenére a nyugati kultúra hegemón hatalma fenyegeti. […] A hinduizmus több okból is egyedülálló szerepet játszhat a kibontakozó drámában miután lényege a lelki élet, és minden olyan utat elfogad, amia nélkül hozhatja össze az embereket, hogy félniük kellene saját kultúrájuk elvesztésétől.” (Kak, 2003, 40.)

A globalizációs folyamatot és következményeit a helyi közösségek érdekeivel és értékrendjével összehangolhatónak tekintették és tekintik több ázsiai országban a konfucianizmus követői. Hangsúlyozzák azonban annak szükségességét, hogy a kormányoknak védeniük kell a nemzeti érdekeket. (Mushakoji, 1992, 32–37.)

A fenti véleményekből is nyilvánvaló az, hogy az egyistenhívő, a több istent tisztelő és a természetvallások nem azonosan reagálnak a globalizációval kapcsolatos problémákra.

Érdemes egy olyan álláspontot is megismerni, ami a globalizálódó és sokrétű világ egyik következményének a vallások szerepcsökkenését vetíti előre. A XX. század utolsó harmadában különösen világosan fogalmazta meg ezt a gondolatot például Salman Rushdie, a híressé vált Sátáni versek szerzője. Azt írta, hogy az emberiség hibridizációja, a különböző vallások, kultúrák, ideológiák és politikák kölcsönhatásai nyomán a hagyományos vallások eltűnnek. (Kaarsholm, 1995, 30–33.)

Ezek az elemzések és állásfoglalások nemcsak az egyházak magatartásának sokrétűségére utalnak, hanem azt is bizonyítják, hogy megosztottságuk közös fellépésüket is nagymértékben nehezítheti a világ jövőjét befolyásoló nagy kérdésekben is.


Összefoglalva


Nem tettük fel azt a kérdést, hogy mi az egyházak alapvető társadalmi szerepe a XXI. század versengő világában, s mennyire változik ez a korábbi évszázadokhoz képest. Kevés szó esett egymás közötti kapcsolataik, együttműködésük, versengésük, konfliktusaik problémáiról és formáiról is. Megvilágítottuk azonban, hogy a főbb vallások és egyházak képviselői sok tekintetben hasonlónak látják a világ jelentős problémáit. Naivitás lenne azt hinni, hogy ennek nyomán automatikusan sor kerülhet a közös cselekvésre, vagy akár az együttműködés javítására az egyházak között. A világ nagy egyházai bonyolult és versengő rendszerek, amelyek keretében különböző érdekek érvényesülhetnek s eltérő lehet értékrendjük értelmezése is. Ezt jelzi a fundamentalizmus térhódítása is. Igen jelentősek továbbra is a vallásokat és közösségeiket megosztó tényezők is. Az egyetértés a XXI. század világának sok lényeges kérdésében talán alapja lehet a hívők körében is a közeledésnek és a megbékélés előmozdításának. A jövő egyik lényeges nyitott kérdése marad, hogy a vallások és szervezeteik tiszteletreméltó erkölcsi tanításai és normái, valamint sokoldalú emberbaráti tevékenységük a humanista, emberarcú globális integrálódását segíti-e elő, vagy a megosztottságot, a szembenállást növeli-e az egyébként is megosztott és súlyos gazdasági és társadalmi zavarokkal küszködő világban. E kérdésekkel kapcsolatban a XXI. század világában különösen nagy az egyházi vezetők felelőssége.


Kulcsszavak: egyházi szervezetek, világpolitika, globalizáció, kapitalizmus, globális transzformációk, államközi szervezetek, nemzetközi civil szervezetek, misszionáriusi munka, emberi jogok


1 Angolul Global Governance, aminek nincs megfelelő magyar fordítása.

2 Római katolikusok 1,2 milliárd; egyéb keresztények 800 millió; iszlám 1,3 milliárd; hinduizmus 900 millió; buddhizmus 360 millió; hagyományos kínai vallás 225 millió; afrikai és más törzsi vallások 250 millió; szikhek 23 millió; judaizmus 14 millió; baháj 6 millió

 3 A római katolikus egyház hivatalos megfigyelőkkel képviselteti magát az EVT közgyűlésein, és teljes jogú tagja a Világtanács Hit és Rend Bizottságának, illetve a bizottság munkacsoportjainak.

 4 Ubi Arcano Dei, 1922. december 23.

 5 Szinte valamennyi egyház és egyházi szervezet dokumentumai kiemelik a társadalmak és különösen az egyházak és saját vallásuk erkölcsi felelőségét a szegénység csökkentése és az emberibb életfeltételek kialakítása terén. Tulajdonképpen ebben a szellemben született meg a római katolikus egyház keretében, Franciaországban a munkáspapok mozgalma, ami 1953-ban éles vitához vezetett az egyházon belül. Tíz évvel később jelent meg Latin-Amerikában az ún. „felszabadítási” teológia, jelentős változásokat jelezve az adott közösségek életében. A római katolikus egyházi vezetők többsége a térségben hosszú ideig az elnyomó diktatórikus rendszereket támogatta. A latin-amerikai püspökök Medellínben rendezett konferenciája 1968-as záródokumentumában úgy fogalmazott, hogy „az igazságtalan helyzetet intézményesített erőszaknak lehet tekinteni”, s a politikai és társadalmi struktúrákban „mélyreható változásokat eredményező merész újításokat” követelt.

 6 A fundamentalizmust mint fogalmat először az amerikai protestánsok használták a XX. század elején. Egyes csoportok fundamentalistáknak kezdték nevezni magukat azért, hogy megkülönböztethetőek legyenek a liberális csoportoktól. A fundamentalisták az alapvető keresztény hagyományok és tanítások követőinek tekintették magukat, s az Ószövetség, valamint az Újszövetség szó szerinti értelmezésére építették hitüket. A különböző egyházak fundamentalista irányzatainak kitűnő elemzését tartalmazza Karen Armstrong könyve: The Battle for God. Fundamentalism in Judaism, Christianity and Islam. Az iszlám fundamentalizmus abban különbözik a többi vallásétól, hogy a vallást elsődlegesnek tekinti a politikával szemben. A Korán igazságainak szó szerinti elfogadása ugyanis minden muszlim hívő számára kötelező.

 7 Lecture by H. E. Mohammad Khatami, President of the Islamic Republic of Iran, Geneva WCC Press Release, 11 December 2003.

 8 Nem kívánok itt az antiszemita megnyilatkozásokkal foglalkozni, amelyek a zsidóságot gyakran globális összeesküvéssel, világhatalomra törekvéssel vádolják.

 9 Dr. Avi Beker, a World Jewish Congress nemzetközi igazgatója és kutatóintézetének vezetője



Irodalom

A Buddhist Approach to Economic and Social Development. International Buddhist Conference. Colombo. 10 November 1998

Armstrong, Karen (2001): The Battle for God. Fundamentalism in Judaism, Christianity and Islam. HarperCollins, London

Beker, Avi (2000): Dispersion and Globalization: The Jews and the International Economy. World Jewish Congress Policy Study. No. 20.

Fortin, Ernest (1997): Church Activism in the 1980s. In: Human Rights, Virtue, and the Common Good. Vol. 3. Rowman & Littlefield Publishers, Inc.

Huntington, Samuel P. (1993): The Clash of Civilizations. Foreign Affairs, New York

Kaarsholm, Preben (ed.) (1995): From Post-traditional to Post Modern. In: Occasional Papers No. 14. Roskilde University

Kak, Subhash (2003): The Hindu Tradition and the Current Religious Crisis. World Affairs (New Delhi). 7, 2,

Mawdudi, Sayyid Abul A la (1967): Nationalism and India. Pathankot: Maktabah-i-Jama‘at-e-Islami.

Maududi, Sayyid Abul A’la (1965): Nationalism and India. Delhi

Mazrui, Ali (2000): Pretender to Universalism: Western Culture in the Globalization Age. Keynote for the Royal Society of Art and the BBC. London, June 15. 2000. BBC Online Network

http://www.bbc.co.uk/worldservice/people/features/world_lectures/mazrui_lect.shtml

Mushakoji, Kinhide (ed.) (1992): The Asia-Pacific in Search of a New Order. Tokio, Kokusai Seiji to Nihon. 32–37.

Naipul V. S. (1998): Beyond Belief. Viking, New Delhi

Simai Mihály (1994): The Future of Global Governance. Managing Risk and Change in the International System. United States Institute of Peace. Washington DC.

Walsh, Michael – Davies, Brian (eds.) (1991): Proclaiming Justice and Peace: Papal Documents from Rerum Novarum through Centesimus Annus. Mistic, CN Twenty Third Publications

Thurow, Lester C. (1996): The Future of Capitalism. Penguin Books

Walzer, Michael (2000): Universalism and Jewish Values. Online transcript of the lecture at the Harmonie Club in New York City.

World Council of Churches: The Central Committee of the WCC. Geneva, 1992


<-- Vissza a 2006/6 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra


[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]