A társas mezőktől a hálózattudatig
Szvetelszky Zsuzsanna
tanársegéd, PhD-hallgató
ELTE BTK Könyvtártudományi és Informatikai Intézet
zsuzsi @ innocent.com
A társadalmi hálózatok tudományos vizsgálata jó fél évszázados múltra tekint vissza. Legfontosabb területei: a társadalmi kapcsolatháló elemzése, mely a társadalmi kapcsolatrendszer szerkezetét vizsgálja, módszertanilag legjelentősebb előzménye pedig a szociometria, melynek célja, hogy feltárja a különböző kiscsoportokban preferált személyközi kapcsolatokat, és leírja az eképp megmutatkozó társas alakzatokat.
Már a múlt század első harmadában megkezdődött a csoportban való viselkedés, a társas alkalmazkodás tárgyalása. Floyd Henry Allport, a szociálpszichológia egyik korai összefoglalója a társas viselkedés és a tudat társas vonatkozásainak vizsgálatát, főleg a társas feltételek között adott reakcióknak és mások által társas ingerként megélt viselkedésformák elemzését adta (Allport, 1924). Mérföldkőnek számított Jacob L. Moreno rokonszenvi kritériumokkal dolgozó munkája (Moreno, 1934), a szociometria módszertani alapműve. Lewis A. Cose rétegcsoportok konfliktusairól adva makroszociológiai analízist mutatott rá (Cose, 1956), hogy a kapcsolatok intenzitása mennyiben élezi magát a konfliktust. Tétele: ha a társadalom képes intézményesíteni a társadalmi konfliktusokat, akkor ezek negatív hatása csökken. A társadalmi hálózatok kutatásának egy másik mérföldköve Kurt Lewin híres tanulmánya a csoportdinamika határairól (Lewin, 1964), a társas mezők elméletéről.
Korán megindult a terület specifikációja: Erving Goffman a frusztráció egyik társas következményét elemezte: leírta, hogy a diszkrimináció hogyan osztja meg a társas mezőt (Goffman, 1963). Egy kaliforniai szociálpszichológus-pedagógus szerzőpáros kimutatta – több száz pedagógusnak az osztályaikban tapasztalt társas történésekről szóló feljegyzéseik feldolgozása után – , hogy az osztálycsoport frusztrálható, akár az egyén, és emocionális reakciókat is ad: ilyen a regresszió, a bűnbakképzés, a dependencia, a menekülés, az agresszió, a „fertőzve utánzó” reakció (Bany – Johnson, 1964). Futballcsapatok csoportdinamikai elemzésével azt tárták fel, hogy az együttműködés mennyiben lehet konfliktusforrás (Elias – Dunning, 1966).
A szociometria lassú feledésbe merülését a kapcsolatháló-elemzés divatja követte: az irányzat több mint módszertan, de kevesebb mint paradigma. Elmélete és matematikai-statisztikai módszertana dinamikusan fejlődött az elmúlt húsz évben, eredményei a gyakorlatban is használhatóak, az üzleti tanácsadás új területévé vált: olyan, korábban csak az informalitás és a pletyka szintjén észlelt, de roppant fontos információk válnak mérhetővé, mint személyiségek és szervezetek befolyása, presztízse, holdudvara. Használható az érvrendszerek és véleménykülönbségek feltárására, és várhatóan egyre komolyabb szerepe lesz a regionális-kistérségi gazdaságszervezés hálózatépítésében.
Míg a szociometria lehatárolt közösségeket vizsgál, a kapcsolatháló-elemzés ezzel szemben több szinten valósítja meg a kutatást, az egyéntől akár a társadalmi rendszerekig. A vizsgált reláció tartalma a hagyományos szociometria esetében a rokonszenv–ellenszenv kapcsolatokra korlátozódik, míg a kapcsolatháló-elemzés rokoni, baráti, kommunikációs, tranzakciós, gazdasági, hatalmi stb. kapcsolathálózatokat analizál. Még nagyobb a különbség az adatforrás tekintetében: míg ez az első esetben a szociometrikus teszt, ezzel szemben a kapcsolatháló-elemzés megfigyelések, kérdőívek, interjúk, dokumentumok és statisztikák segítségével gyűjti adatait. Alkalmazási területei: települések belső integráltsága, szomszédsági, rokonsági viszonyok, intézmények kapcsolathálózatai stb. Sok kapcsolathálózati elemző szerint a kapcsolathálók vizsgálata nemcsak a társadalmi struktúra formális leírására tett kísérlet, hanem új paradigmaként operatív formában is képes meghatározni és jellemezni tárgyát, felhasználva például a kapcsolatok felépítését a kapcsolatban levő szereplők viselkedésének egyes aspektusainak magyarázására.
A társadalmi hálózatok kutatásának magyar képviselői közül – a teljesség igénye nélkül – említeni kell a politikai hálózatokat elemző, és a „network mint kontextus” kiindulópontú szociológiai elemzésmódot érvényesítő Tardos Róbert és Angelusz Róbert nevét, a diffúziókutatással és a standardok elterjedésével foglalkozó Sík Endrét, a mentális terek kapcsolatait kutató Letenyei Lászlót – aki Sík Endrével a Hunnet-mozgalom, a magyar kapcsolatháló-elemzők szerveződésének elindítója –, a hírek sajtóbeli terjedését modellező Fokasz Nikoszt, a társadalmi tőkét vizsgáló Utasi Ágnest, valamint Péli Gábort, Takács Károlyt, Albert Fruzsinát, Dávid Beát, Szántó Zoltánt, Vedres Balázst.
A kapcsolatháló-elemzők eredményeihez képest hatalmas változás, hogy a hálózatkutatók – elsősorban a statisztikus fizika művelői – a globalizálódás és a komputerizáció eredményeképpen korábban elképzelhetetlen mennyiségű elemszámot tudnak vizsgálni. Itt kell említeni a társadalomtudományi előzmények közül a konnekcionista világképet is, mely a nyolcvanas években virágzó irányzatként a megismerő embert a számítógép metaforája alapján megérteni igyekvő kognitív tudomány egyfajta alternatívája volt (Pléh, 1998).
A hálózattudomány vizsgálódásának egyik tárgya a társadalmi kapcsolatrendszer szerkezete, a rendszer szabályszerűségei. A társadalmi hálózatok – például az ismeretségi hálók – esetében egy társadalmi csoport szereplői a hálózat pontjai, és ha a két szereplő között a kutató által fontosnak ítélt kapcsolat áll fenn, akkor a pontokat él köti össze. Egy ilyen absztrakt hálózat azonban drámaian egyszerűsít, hiszen egy kapcsolat számos változóval jellemezhető. A holisztikus megközelítés, a hálózati gondolkodás mint általános elméleti keret viszont modelleket szolgáltat. A modellek pedig támogathatják a szociológiai, szociálpszichológiai elemzéseket annak kutatásában, hogy a struktúra, illetőleg a társas tudás (László, 1999) hogyan hat a motívumokra, illetve az egymásra ható motívumok hogyan hatnak vissza a struktúrára.
Nemcsak a szociálpszichológia reflektálja egyre intenzívebben a hálózati megközelítést, de szép számban születnek az interdiszciplináris kutatási eredmények is (Malarz et al., 2006). A problémagazdagsággal jellemezhető társadalomtudomány remélhetőleg mind több ponton – például ötletekkel, innovációkkal – fog kapcsolódni a módszertanban gazdag hálózatkutatáshoz.
Szociometria, kapcsolathálózati elemzés, hálózatkutatás – trendváltás helyett érdemes egyfelől kontinuus építkezésről beszélni. Jó példa erre Mérei Ferenc, aki nem csupán a magyar szociometriai iskola megteremtője, a többszintű, strukturális csoportsajátosságok mérésének kidolgozója, hanem a hálózati gondolkodás egyik első képviselője is: már a hatvanas években használta a hálózat kifejezést. Másfelől, az egyes állomásokra érdemes a társadalmi hálózatokban végbemenő emergens folyamatok következményeiként tekinteni, hiszen egy társadalmi hálózat mindig több, mint az őt alkotó diadikus kapcsolatok összessége.
A társadalmi hálózatok kutatásának egyik izgalmas kortárs vonatkozása a meglepően nagy közérdeklődés, a jelentős médiareflexió és a közösségi alkalmazásoknak (Iwiw, Wikipedia stb.) az infokommunikációs eszköztár terjedésével együtt növekvő népszerűsége: nevezzük hálózattudatnak. A hálózattudat nem teljesen új jelenség: a kínai civilizációt jelentős mértékben meghatározó guanxi – tradicionális kifejezés a komplex rendszerre, mely gazdasági, politikai, társadalmi vonatkozásban egyének és kisebb csoportok közötti hálózatokat is jelent – is ehhez hasonlatos csoportreflexióból táplálkozik. Már az ókorban figyelemreméltóan dokumentált kapcsolatok tömege állott rendelkezésre, de a hozzáférés összehasonlíthatatlanul nagyobb erőfeszítést jelentett, mint ma. A társadalom aktuális állapotáról csak jelenléttel lehetett bármilyen információt szerezni – az információszerzést az egyidejűség és egyterűség feltételei korlátozták, míg ma az információhoz való hozzájutás a korrekciót is gyorsítja, eddig ismeretlen feedback-csatornák nyílnak.
A folyamat emergens: a digitális interakciók tömegéből közösségdetektáló algoritmusokkal a rendszer eddig ismeretlen vonásai merülnek fel. Ilyen eredményeket hoz például a súlyozás, jóllehet a súlyok meghatározása sokszor problematikus: a társadalmi hálózatok kutatásának egyik nagy dilemmája, hogy a kapcsolatok tartalma mennyiben befolyásolja a vizsgált struktúra formális tulajdonságait. Ma már van lehetőség objektívabb módszerek alkalmazására is, például telekommunikációs regisztrációval: a hívások időtartama segíthet a súlyok meghatározásában (Kertész – Vicsek, 2006).
Napjainkban egyre könnyebben férünk hozzá tetszőleges helyről a másik tetszőleges helyen levő rendszer struktúrájához. Ma, a nagyságrendekkel több adat és az elektronikusan dokumentált hálózatok korában szembe kell ugyan néznünk azzal, hogy kapcsolatrendszereink némelyike „ki van terítve”, vagyis a világon bárhonnan hozzáférhető, megtekinthető és elemezhető, ám cserében a rendszer is felfedi magát számunkra.
Nem olyan aggasztó tehát a kérdés, miszerint „hol lesz a homo networkiensis világában az intimitás és a személyesség helye?” (Hain, 2005) A hálózattudat megjelenése és az ebből fakadó hálózati mintázatok, műveletek, motívumok megjelenése, elterjedése természetesen visszahat a rendszerre magára. Az egész – mely több, mint részeinek összessége – kutatásakor a társadalom önmagát keresi, s miközben feltárulkozik az egyes emberről, adott esetben a kapcsolatairól szóló részlet, ő is a rendszerről szóló tudást nyer hálózati műveleteivel, mellyel egyben a topológia generálásához is hozzájárul.
Kulcsszavak: emergencia, hálózatkutatás, hálózattudat, szociometria, társadalmi hálózatok
IRODALOM
Allport, Floyd Henry (1924): Social Psychology. Houghton Mifflin, Boston
Angelusz Róbert – Tardos Róbert (2001): Change and Stability in Social Network Resources: The Case of Hungary under Transformation. In: Lin, Nan – Burt, R. – Cook, K. (eds.): Social Capital: Theory and Research. Aldine de Gruyter, NY
Bany, Mary A. – Johnson, Louis V. (1964): Classroom Group Behaviour. Macmillan, NY
Barabási Albert-László (2003): Behálózva. Magyar Könyvklub, Budapest
Burt, Robert S. (1982): Toward a Structural Theory of Action. Network Models of Social Structure, Perception, and Action. Academic Press, NY
Cose, Lewis A. (1956): The Functions of Social Conflict. Routledge and Kegan, London
Csányi Gábor – Szendrői Balázs (2004): Structure of a Large Social Network. Phys. Rev. E 69 036131
Csermely Péter (2006): Weak Links: Stabilizers of Complex Systems from Proteins to Social Networks. Springer, Heidelberg
Elias, Norbert – Dunning, Eric (1966): Zur Dynamik von Sportgruppen. Kölner Zeitschrift für Soziologie. Sonderheft 10.
Goffman, E (1963): Stigma. Prentice Hall, New Jersey
Hain Ferenc (2005): Interdiszciplináris csizma a társadalomlélektan asztalán? A hálózat-gondolat a pszichológiában és a szociálpszichológiában. Magyar Pszichológiai Szemle. 4,
Kertész János – Vicsek Tamás (2006): Komplex hálózatok a természetben és a társadalomban. Magyar Tudomány. 5, 558.
Knoke, David – Kuklinski, James H. (1982): Network Analysis. Sage, Newbury Park Részletek magyarul: Angelusz Róbert – Tardos Róbert (szerk.) (1988): Válogatás a kapcsolathálózat-elemzés irodalmából. Szociológiai Figyelő. 3.
László János (1999): Társas tudás, elbeszélés, identitás. A társas tudás modern szociálpszichológiai elméletei. Scientia Humana–Kairosz, Budapest
Letenyei László (2003): A kapcsolatháló regénye. Szociológiai Szemle. 13, 1–15.
Lewin, Kurt (1964): Psychologie dinamique. Les relations humaines. PUF, Paris
Malarz, Krzysztof – Szvetelszky Zs. – Szekfű B. – Kulakowski, K. (2006): Gossip in Random Networks. Acta Physica Polonica. B. 1
Mérei Ferenc (2001): Közösségek rejtett hálózata. Osiris, Budapest
Moreno, Jacob L. (1934): Who Shall Survive? Nervous and Mental Disease Publishing Company, Washington, DC
Pléh Csaba (1998): Pókok a hálóban. A hálózat gondolat a pszichológiában. Jel-Kép. 4,
<-- Vissza a 2006/11 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]