Az egyetemek és az MTA reformja
Fábri György
az MTA kommunikációs igazgatója
fabrigy @ office.mta.hu
Az MTA most zajló reformfolyamatának már a tematizálása is állásfoglalás arról, hogy milyen kérdéseket tart kiemelten fontosnak az Akadémia vezetése és az a közel másfélszáz tekintélyes tudós, kutató, gazdasági szakember, elemző, akik a Reformbizottság első munkaanyagaihoz elküldték véleményüket. Az így összegzett és vitaanyaggá formált tervezetben a felsőoktatás és az Akadémia kapcsolata kiemelt helyet kapott, nem véletlenül. Evidens ugyanis a belátás, hogy a magyar kutatás-fejlesztés legnagyobb bázisát működtető egyetemi rendszerrel való kapcsolat lényegi strukturális eleme az Akadémia köztestületi és intézethálózati tevékenységének egyaránt.
Az egyetemi világ és a tudományos tevékenység Magyarországon kiformálódott kapcsolati hálója többnyire hatékonyan működik. Azonban a felsőoktatás elmúlt évtizedben végbement radikális átalakulása arra ösztönzi az MTA-t, hogy e változások figyelembe vételével áttekintse, mely pontokon igényelnek ezek a változások új megoldásokat az Akadémiától is. Szerencsére jó néhány kutatás, szakmai háttéranyag segíti ezt a munkát: kezdve az MTA Filozófiai Kutatóintézetében a kilencvenes évek végén zajlott, elméleti igényű egyetemfilozófiai programtól az Akadémia tudománypolitikai áttekintését összegző 2000-es koncepcióján át az olyan publikációkig, mint az MTA Kutatásszervezési Intézetének elemzései.
Mindezek fényében szimptomatikus Polónyi István és Tímár János cikke e lapszámban, amelyre reflexiót kért a szerkesztőség. Hiszen valószínűsíthető, hogy a színvonalas egyetemi oktatás és korszerű kutatás-fejlesztési intézményrendszer mellett elkötelezett felsőoktatási körökben valóban élnek még az írásukban is megmutatkozó reflexek és helyzetértékelések. Mivel ezek csak a tényleges helyzet megismertetésével válhatnak az Akadémia reformfolyamata és a magyar egyetemi átalakulás tényleges összefüggéseiben érdemi, vitatható hozzászólásokká, érdemes legalább három, alapvető félreértést előzetesen is tisztázni, mielőtt a lap egy következő számában részletesen is megismertetjük az MTA-reform felsőoktatási kapcsolódásait.
Mindenekelőtt teljességgel idejétmúlttá vált az egyetemek és az Akadémia szembenállását alaphelyzetnek tekinteni. A korábbi ellentétek igazi gyökere egy felemás időszakban lelhető fel. A múlt század negyvenes éveinek végén ugyanis kettős folyamat zajlott a magyar tudományban: egyfelől létrejött a világtendenciákat követve egy főhivatású kutatóhálózat, amely alkalmas szervezeti forma volt a nagyműszeres, nagyprojektes igényű Big Sciences hazai fejlesztése számára – azonban mindez a másik oldalon együtt járt azzal a durva politikai presszióval, amely az egyetemek lefokozását a kutatási profil sorvasztásával, a tudományos minősítés elvételével és az MTA főhatósági szerepének ráerőszakolásával is keresztülvitte. Természetesen egy önálló kutatóhálózat létrejötte önmagában is konfliktusforrás lett volna, azonban a sztalinista tudományirányítás elemeinek alkalmazása végképp ellehetetlenítette, hogy egészséges feladatmegosztás alakuljon ki a két intézményrendszer között. Az ellentéteket egy másik politikai tényező is fokozta: a hatalom által az egyetemekről száműzött értelmiségiek a „puhábbnak” mondott években nemritkán az akadémiai kutatóintézetekben kaphattak menedéket.
A rendszerváltozás idején sokan ismerték fel, hogy vétkes pazarlás volna az akadémiai kutatóhálózat szellemi tőkéjét nem hasznosítani a felsőoktatásban is – például az egyik legnagyobb hatású felsőoktatási reformer, Lajos Tamás professzor a Műegyetemről úgy fogalmazott: az MTA nyissa meg kutatóintézeteit a diákok, az oktatás előtt. Ez jórészt megtörtént: ma az akadémiai intézetek kutatóinak közel fele, vagyis többszáz tudományos minősítéssel rendelkező kolléga tanít a felsőoktatásban, teljes szakok, doktori programok épülnek az akadémiai kutatóbázisra. Az Akadémia fenntartja támogatott kutatóhelyeinek hálózatát, amelyek új diszciplináris törekvések, kutatási irányok számára jelentenek oktatási hátteret is. Ami pedig az Akadémia köztestületi működését illeti: a különböző bizottságok, testületek, döntéshozó fórumok tagjainak többsége felsőoktatásban dolgozik, vagyis az Akadémia által reprezentált országos tudományos autonómia tevékenységében végképp értelmezhetetlen bármiféle szembenállás.
Akadémiai negatívumként szokás emlegetni a tudományok doktora, akadémiai doktori cím létezését. Pedig az akadémiai doktori cím (konkrét tudományos teljesítményhez és annak igen sokrétű, sokszereplős, nyilvános értékelési/eljárási folyamatához kötődő) megszerzését semmiféle adminisztratív előnnyel vagy kényszerrel nem tudja ösztönözni az MTA. Az autonóm egyetemek voltak azok, amelyek a maguk önálló döntéseivel mércének tekintik ezt a címet a professzori kinevezésekhez – talán a kilencvenes évek habilitációs tapasztalatai alapján szükségesnek tartva ezt. Vagyis az Akadémia az akadémiai doktori eljárás nem kis feladatot jelentő működtetésével minőségbiztosítási szolgáltatást végez a felsőoktatás számára, amit széleskörű szakmai elvárás igényel.
És beszéljünk a pénzről is, hiszen ez elmaradhatatlan témája az Akadémia ostorozásának – de ennek is van felsőoktatási aspektusa. Ugyanis az MTA saját költségvetésének több mit negyedét, évi 11 milliárd forintot olyan személyi juttatásokra fordít (akadémikusi és doktori tiszteletdíj, támogatott kutatócsoportok, Bolyai-ösztöndíj), amelyek a felsőoktatásban dolgozó kollégákhoz jutnak el. Ezen tiszteletdíjak felszámolása tehát az elitoktatói kar bérezéséből 11 milliárd forint kivonását jelentené. (Természetesen egy átfogó tudományfinanszírozási bérfelzárkóztatás keretében el lehet gondolkodni a címekhez kötődő tiszteletdíjak hosszú távú fenntartásán, de a tudóstámogatás létjogosultsága mellett ma erős minőségelvű érvek szólnak.)
Mindezek mutatják a felsőoktatás és az Akadémia közös érdekeltségét a mondvacsinált ellentétkereséstől mentes reformban. Ennek jegyében formálódott az elmúlt években az az egyre bővülő együttműködés a Magyar Rektori Konferencia és az MTA között, amire alapozva tűzi ki célul az akadémiai reform a felsőoktatási együttműködés fejlesztését, az intézményrendszeri kooperáció formáinak erősítését. Azért lehetséges ez, mert az egyetemek vezetői tudják azt, ami, úgy tűnik, sajnos nem világos még mindenkinek: az Akadémia (fő)hatósági szerepe régen megszűnt, ennek restaurációs törekvéseiről vízionálni egyszerűen tájékozatlanságra vall. Az Akadémia autonóm köztestület, ekként bírja a társadalom megbecsülését. Sok-sok, helyenként strukturális javítanivaló van ezen a köztestületi működésen is, ezen igyekszik a reform. Az egyetemek, egyetemi kollégák aktív közreműködésével keresve a legjobb megoldásokat – minderről az www.mta.hu minden korábbi időszaknál nagyobb nyilvánossággal ad információkat.
Még egy szót a nemzetközi összevetésekhez: egyre inkább úgy tűnik, mintha az Akadémiát azzal a szégyenpadra ültetni, hogy a világban lévő más akadémiákon mennyire másképp van minden, egyszerű szemantikai félreértés. Sokmindent hívnak akadémiának a világban, Magyarországon is – ezek különféle történeti utakat bejárt különféle funkciójú intézmények. Miért kellene bármelyiket (és melyiket is közülük?) másolandó példának tekintenünk? Ettől még élesen is megfogalmazhatóak kérdések a Magyar Tudományos Akadémia egész létével kapcsolatban, de akkor ezeket tegyük fel értelmesen. Például, hogy kell-e főhivatású, nem az egyetemi keretek között és nem állami irányítással működő kutatóhálózat? Kell-e a tudomány meritokráciáján alapuló demokratikus szerveződésű köztestület a tudomány autonómiájához? Kapcsolódjon-e és ha igen, milyen formában a kettő? De ezeknek a kérdéseknek a szempontjából érdektelen, hogy Akadémia néven hol mi működik, és mi nem.
Az viszont nagyon is érdekes lehet mindenkinek, aki elkötelezett a magyar tudástőke és nemzeti intellektuális hagyomány iránt, hogy miképpen lehet versenyképességet erősítő és szellemi/morális értékeket közvetítő a magyar tudományos intézményrendszer. Egyetemek és Akadémia együtt.
<-- Vissza a 2006/10 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]