HATÁSTÉNYEZŐ és még mi(k)?
Mert: „publicare necesse est…”
Kálmán Alajos
az MTA rendes tagja, kutatóprofesszor
MTA, Kémiai Kutatóközpont, Szerkezeti Kémiai Intézete, Budapest
akalman @ chemres.hu
A Magyar Tudomány 2006. januári számában három dolgozatot közöl (Bencze, 2006; Marton et al., 2006; Papp, 2006), amelyek időben összehangolva, arra a kérdésre kívánnak újabb válaszokat megfogalmazni, hogyan mérhető – legalább a természettudományok terén – az alapkutatások színvonala. Sportnyelven szólva, mérhető-e a teljesítmény a tudománymetria azon számaival, amelyek a külvilág (azaz az adófizetők tábora) számára alig ismertek, míg az érintett kutatók között, azok hollététől függően nemegyszer indulatokat gerjesztenek. A három dolgozathoz hozzáolvasva még a Magyar Nemzet 2006. január 9-i számában Friedrich Péter akadémikus Alapkutatás és versenyképesség című cikkét, kényszert érzek, hogy öt évtizedes kutatói pályafutásom idején szerzett, a tudománymetriára vonatkozó megfigyeléseimet és tapasztalataimat leírjam még akkor is, ha érveléseim közé szubjektív elemek keverednek. S teszem ezt azért, mert sürgetőnek látom, hogy a tudománymetria hazai vitáit mederbe terelve, meghonosodott mérőszámainak olyan komplex formáját keressük közösen, amely mind tapasztalt kutatók, mind a kutatásokhoz szükséges támogatásokért pályázók, mind pedig az azokat elbírálók számára elfogadhatók. Ugyanis könnyű ellehetetleníteni az alapkutatást, ha művelői a helyes értékelésében konszenzus elérésére képtelenek. Ne feledjük a sallustiusi mondást: „Concordia parvae res crescunt, discordia maximae dilabuntur”.1 A konszenzuskeresés kiindulása lehet a Magyar Tudomány egyik dolgozatában az impakt faktor (hatástényező) súlyozott alkalmazására tett javaslat, amely látványosan ütközik a másik dolgozatban megfogalmazott elutasítással. Mivel a szakfolyóiratokat minősítő hatástényezők számításának alapja végső soron az egyének, illetve a szerzői közösségek publikációira kapott összes idézetek száma, a harmadik dolgozat éppen az egyéni kutatói teljesítmény mérését megcélzó új javaslatot mutat be. Az ismertetett h index az egyéni idézettséget egy eredeti gondolat bevezetésével súlyozza (Hirsch, 2005a,b). Vitatkozni lehet rajta, de térhódítása bizton megjósolható!
A természettudományok világában tevékenykedő kutatónak előbb vagy utóbb, de publikálnia kell. Nem mindegy azonban, hogy hol! Ugyanis csak a szakmai körökben időben megismert publikációk után várható hatás, amit az idézetek száma jelez. Az idézettség a kutató számára olyan, mint a színésznek a taps! Legyenek ezek éppen csak említések vagy a szövegkörnyezetben jól kimutatható felhasználások, növelik a szerzők ismertségét, különösen ha kutatói tevékenységük folytonos és következetes. Következésképpen mind a kezdő, mind a témaváltó kutató saját szakmai közösségében való elismertségének feltétele a színvonalas dolgozat(ok) elkészítését követően az, hogy a tudományos média bonyolult világában megkeresse azt a fórumot, amely az általa megcélzott szakmai tábornak szól. Ennek megválasztásában segít a hatástényező (IF), mert szakterületenként (ennek határai persze változnak) választani, súlyozni enged a közepes és magas színvonal között. Természetesen mérlegelni kell azt is, hogy amit a szerző talált és amit el akar mondani, milyen fokán áll az originalitás, a fontosság és az esetleg realizálható hasznosság skálájának.
Ezzel a tapasztalattal szemben Papp Zoltán már dolgozata címében megfogalmazott álláspontjának lényege az, hogy az IF a kisebb és a nagyobb közösségek tudományos teljesítményének megítélésére és összehasonlítására egyaránt alkalmatlan, ezért ő a közleményszámból számolt saját részesedésnek adna elsőbbséget. Természetesen érzi, hogy a dolgozat és dolgozat közötti minőségi különbséget valahogy csak figyelembe kéne venni! Nos, ő ezt a tudományos eredmények közzétételében mutatkozó formai különbségek minőségi mutatóként való alkalmazásával valósítaná meg. S hogy nincs új a nap alatt, legyen szabad megemlítenem, hogy Papp Zoltán 2006-ban leírt javaslatához hasonló értékeléssel az MTA Központi Kémiai Kutató Intézetben (jelenleg Kémiai Kutatóközpont) már harminc évvel korábban megpróbálkoztunk. De hamar felismertük, hogy az csak a tudományos igénytelenséget szolgálta. A kutatói teljesítmények értékelésében ugyanis minőségi mutatóként a konferenciákon elhangzó szóbeli, illetve közzétett poszter előadások csak az adott időben hatást gyakorló, információközlő események, nem regisztrálhatók, a hozzájuk kapcsolódó összefoglalók pedig rendszerint szerkesztés nélkül kinyomtatott, egyszerű tématájékoztatók, s ezért nem értékmérők. Szakmai súlya és történelmi szerepe ellenére még a német vegyésztársadalom is elismerte, hogy originális munkákat már csak angolul szabad közölni (lásd alább a Liebigs Annalen der Chemie és a Chemische Berichte nevű nagy múltú folyóiratok sorsát). Ebben a felismerésben ma már minden európai kémikusközösség osztozik. A nemzeti nyelvű publikációk (elsősorban összefoglaló értekezések) célja a nemzeti szakmai nyelv gondozása és ápolása. Ezek az értekezések mint kortörténeti dokumentumok a jövőben lesznek igen értékesek, de közvetlenül alig nyújtanak valakinek a szakmájában előrevivő új információt avagy ismeretet, különösen egy olyan kis országban, mint hazánk.
Természetesen, midőn a KKKI-ban áttértünk a tudományos folyóiratok hatástényezőinek (IF) figyelembevételére, a részterületek (például a bioorganikus-kémia és műanyagkémia) között mutatkozó, jelentős átlagos IF különbségek tompítására olyan, próbaszámításokkal ellenőrzött, algoritmusokkal kísérleteztünk, amelyek a tudományos értékeket védve, a reális minőségi különbségeket nem mosták össze. Legalább ilyen fontosnak tekintettük egy-egy dolgozat értékelésénél a társszerzői szellemi hozzájárulás hányadának korrekt megállapítását. Ezt a szerzők számának reciproka helyett, a szerzők sorrendjét differenciáló, az első szerzőtől az utolsóig monoton csökkenő függvénnyel vettük figyelembe. Indokolt esetben az ettől való eltérést az intézet publikációs bizottsága, vita után, rendszerint jóváhagyta. Teljesítményük elismeréseként, a kisebb közösségek (kutatócsoportok) egy-egy publikáció elkészítésében részt vevő tagjai a súlyozott IF-ek és az abban való egyéni szerzői részesedésük szorzatainak összegét írhatták jóvá. Hasonlóképpen a szerzői részesedések arányában írtuk jóvá egységenként az évenként és dolgozatonként ösz-szegyűjtött független idézetek számát (Vinkler, 2001). Ennek hatása pár év alatt a nagyobb hatástényezőjű folyóiratokban megjelent cikkek növekvő számával volt mérhető!
A kémia területét lefedő folyóiratok hatástényezőjének átlaga valahol a matematikai és az orvostudományi szaklapok IF-jeinek átlaga között helyezkedik el. Egy matematikus általában egyedül dolgozik, és kevés korábbi munkára hivatkozik, míg egy agykutató együttműködő (rendszerint nemzetközi) teamek tagjaként dolgozik. Tőlük szinte elvárják, hogy minden, közelmúltban közzétett és relevánsnak tűnő eredményre hivatkozzanak. S mivel egy folyóirat hatástényezője IF = m/n, azaz két egymást követő évben publikált cikkek száma (n) és reájuk kapott idézetek (m) hányadosának reciproka, a példaként választott három tudományterület (matematika, kémia, orvostudomány) folyóiratainak átlag IF-je érthetően jelentősen különbözik. Azonban, amint azt Marton János, Pap Kornélia és Hulesch Helga (2006) dolgozata demonstrálja, – a kémiához hasonlóan – az orvostudomány ágazatainak IF-adatai között is van egy nagyságrendnyi különbség. Nos, ezzel a vertikális és horizontális hatástényező-eloszlással kell a tudománymetriának számolnia. Csak dicsérhető, hogy a Szegedi Tudományegyetem Könyvtárának munkatársai (Marton et al., 2006) az orvostudomány ágazatai között kimutatott különbségeket a saját maguk által kidolgozott számításmóddal próbálják kezelni. Javasolt módszerüket jó kiindulási alapnak tekintem a konszenzus kereséséhez. Véleményem szerint egy kutató, illetve kutatócsoport Science Citation Index (SCI)-ben referált dolgozatainak számát és az ezekre kapott független idézeteknek a tásszerzők száma szerint súlyozott hányadát kell a tudományterület, illetve a felhasznált folyóiratok hatástényezőinek átlagára vetíteni. Tudományterületen belül ez tovább differenciálható. Ezek hangsúlyozott mérlegelésével a pályázatok minősítésében (mind az odaítélés, mind a lezáró elfogadás fázisában) a tudományterületi sajátságokat tükröző idézetszámok, ha nem is egzakt, de korrekt módon felhasználhatók. Az MTA doktora címért értekezésüket benyújtó, illetve tagfelvételre jelölt kutatók értékelésekor a mögöttük álló legalább tíz év alapján már nemcsak a publikálásra használt folyóiratok tudományterületenkénti eltéréseit mérlegelő, súlyozott hatástényezők összege, a független idézetek száma, hanem azok reprezentatív részének szövegkörnyezetükben történő elemzése mint minőségi faktor is figyelembe vehető. Ezzel már az illető kutató hatása is vizsgálható tudományterületének fejlődésére. Az MTA Kémiai Tudományok Osztálya a doktori kérelmek elbírálásánál ezt a gyakorlatot követi már jó ideje.
2005 augusztusában a sohasem csillapodó tudománymetriai polémiákba robbant be a h index (Hirsch, 2005a), amelyet igen gyors nemzetközi reagálás követett. A Nature egy héttel később már igen pozitívan reagált Jorge Hirsch eredeti gondolatára, novemberben pedig az ugyancsak tekintélyes Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA teljes terjedelmében közölte a h index értelmezését (Hirsch, 2005b). Örvendetes, hogy a Magyar Tudomány 2006. januári száma bemutatja (Bencze, 2006) a hazánkban is gyorsan ismertté vált h indexet. A könnyen kiszámítható h index egy szerző azon dolgozatainak száma, amelyek mindegyikére a kapott idézetek száma legalább h. Hirsch indexe számítását először a fizikai Nobel-díjasokra alkalmazta, de a h nagyságát illetően bizonyos elvárást az egyetemi karrierjük különböző szakaszában lévő oktatókra nézve is megkockáztat. A h index pályakezdőkre természetesen nem, de úgy tízéves kutatói munkásság után már alkalmazható. Ekkorra egy tapasztalt kutató publikációinak száma elvárhatóan már eléri a több tucatot, továbbá az ezekre kapott idézeteinek száma a dolgozatok számának többszöröse (például h = 20 minimálisan 400 idézetet követel). Bár Hirsch az önidézetek kezelésére vonatkozóan elég világosan foglalt állást, egyelőre a h gyors kiszámítása miatt a független idézetektől való időigényes elválasztásukat nem mindenütt alkalmazzák. Nem tisztázott az ún. függő idézetek, azaz a társszerzők által történt (ön)idézés kezelése. Számításaim alapján a felmerülő problémák ellenére, a h index egyéni, sőt kisebb kollektívákra is kiterjeszthető alkalmazásának sikeres jövőt jósolok. S aligha kell bizonyítanom, hogy a h index is szoros összefüggésben áll a legjobb folyóiratok hatástényezőivel. A sok hivatkozás, ami egy sikeres kutató h-dolgozatainak számát növeli, növeli az érintett folyóiratok hatástényezőjét is.
Engedtessék meg, hogy az idézettség és a h index, valamint a folyóirat IF-ek összefüggését két személyes példával demonstráljam. Öt évtizedes kutatói tevékenységem alatt megjelent több mint négyszáz közleményből 335 angol nyelven közzétett, a Thomson Scientific (SCI) által referált folyóiratokban jelent meg. Ezek hatástényezője, amennyire utólag megbecsülhető, 0,6 és 9 között változott. E határokon belül természetesen sokkal több volt az egy körüli hatástényezőjű folyóirat, mint az 5 fölötti. Mint röntgenkrisztallográfus, érthető módon, 1970-től 35 évig évente átlagban kétszer az Acta Crystallographica valamelyik, legtöbbször (az utolsó öt évben nyolcszor) a kristályszerkezeti összefüggésekkel foglalkozó B kötetében publikáltam. A legidézettebb dolgozataim zöme itt jelent meg. Például egy tizenkét éve közölt cikkünk (Kálmán et al., 1993) eddig ötven független idézetet kapott, így eleme a h indexemnek, miközben a B kötet hatástényezője 1,8 körüli értékről 2005-ben már 5,14-ra növekedett. Elsősorban szerveskémikus társszerzőink lapválasztása miatt és a gyorsabb közlés érdekében gyakran publikáltunk kis hatástényezőjű folyóiratokban (például Zeitschrift für Kristallographie) is. Az itt megjelent cikkek idézettsége több év után is igen alacsony, így a h index növelésében szóba sem jöhetnek. De miért is idézték volna gyakran egy-egy szerves molekula szerkezetbizonyító röntgenvizsgálatát? Rangosabb folyóirat csak akkor fogadott be ilyen munkákat, ha a leírt molekula léte vagy térszerkezete nem várt ismereteket hozott, vagy általános érvényű következtetésekhez vezetett. Ilyen esetekben a szinte garantált hatás a független idézetek számának kezdetben (két-három év) gyors, majd lassuló növekedése. 1971-ben a Journal of the Chemical Society, Chemical Communications folyóiratban közölt (kétszerzős) előközleményünk 1973 végéig (amikor MTA doktori értekezésemet lezártam) 18 független idézetet kapott. Az idézetek fele az akkor legrangosabb kémiai folyóiratban a Journal of the American Chemical Society-ben (JACS) található. Már 1971-ben két idézetet kaptunk! Mind ez a dolgozat, mind a teljes vizsgálatot az Acta Crystallographica B kötetében ismertető közlemény (1973) h indexem elején található. Az is igaz, hogy az Acta Crystallographica B kötetében közölt cikkeimnek csak egy része került a h indexbe. Egy rangos folyóirat sem garantálja, hogy a leközölt dolgozatot az elért hatástényezőjével összemérhető mértékben fogják idézni. Az IF-ek figyelembevétele tehát egy kutató teljesítményének megítélésében csupán előlegezett bizalom. Feltételezi, hogy az éppen csak megjelent dolgozatra reális időn (10-12 év) belül, a közzétevő folyóirat rangjának megfelelően, annak hatástényezőjével összemérhető számú hivatkozás lesz majd található más dolgozatok irodalomjegyzékében.
Az egyéni idézetek számának és a folyóiratok hatástényezőinek összefüggését vizsgálva egy globális jelenséget is felismerhetünk. Ez pedig az egy-egy diszciplína vezető szakfolyóiratai közötti kölcsönhatás: egymásra, volt és újabb szerzőikre, sőt könyvtárakra. Észrevételeimet ismét a kémia területére korlátozom. Az európai integráció részeként a Német Kémiai Társaság (GDCh), példát mutatva a történelmi német folyóiratok (Liebigs Annalen der Chemie, Chemische Berichte) feláldozásával, elindította azt a folyamatot, amelyben a kisebb (belga, görög, portugál) és nagyobb (francia, holland és olasz) kémiai társaságok nemzeti folyóirataik (például Gazzetta Chimica Italiana) egybeolvadásával létrejött a szerves kémiának, illetve a szervetlen kémiának egy-egy közös európai folyóirata, az EUrJIC és az EurJOC. Ma már mindkettő hatástényezője 2,2-2,4 között ingadozik, míg az egyesülést megelőzően az egybeolvadt nemzeti lapok IF-je egy körül változott. A közös angol nyelv, továbbá az egységesen magas szakmai követelmény (az elutasított dolgozatok száma közel 40 %) serkenti, sőt kényszeríti a szerzőket kézirataik színvonalának emelkedésére, s ez a kapott idézetek számának növekedésével egyben a lapok rangját növeli. Ezen öngerjesztő folyamat oka abban keresendő, hogy világszerte, különösen Kínában gyorsan növekszik a publikáló műhelyek száma. Ezek egyre több dolgozatot kívánnak közölni. Mivel az azonos illetve közel azonos tematikán dolgozók száma növekszik, minden cikk végén növekszik a hivatkozások száma. S ha az idézett publikációk a legjobb folyóiratokban jelentek meg, akkor azok IF-je tovább növekszik, ugyanis a hatástényezőket még a szerzői önidézetek is növelik. Így érthető, hogy az idézettség folyóiratokra kiterjesztett vizsgálata (Garfield, 1979), melynek eredménye a hatástényező, évtizedek óta a folyóiratkiadók szakmai színvonaltól és profittól egyaránt motivált stratégiájának iránytűje. Az egyre növekvő kéziratszám mind Amerikában, mind Európában, elsősorban a legjobb folyóiratok publikációs gyakorlatában, szigorú minőségi kéziratszelekciót eredményez. Ehhez hozzájárul még a társszerkesztők igen gyakori ab ovo elutasító határozata. Tematikai okokra vagy egyszerűen a már kezelhetetlenül megnövekedett kézirathalmazokra hivatkozva, más folyóiratok megkeresését javasolják. E gyakorlat eredményeképpen 1994-2004 között a JACS (Journal of the American Chemical Society) hatástényezőjét 5,04-ről 6,90-re, az Angewandte Chemie nemzetközi (angol nyelvű) kiadása pedig 6,33-ról 9,16-ra növelte. Az amerikai (és német) dominancia ellensúlyozására a kémiai Nobel-díjas (1987) Jean-Marie Lehn 1995-ben a kémikusok európai egyesületeinek közös tulajdonaként Chemistry: A European Journal (ChemEurJ) néven tető alá hozta a kémia egészét legmagasabb szinten lefedni kívánó, első közös európai folyóiratot, ami azonnal IF = 4,81 értékkel indult (az utolsó négy év átlaga: 4,43). A gyors siker titka ismét a szigorú kéziratszelekció volt és maradt, amit a 2005-ben már 44 %-os elutasítási arány mutat. A vezető folyóiratok hatástényezője az e folyóiratokat ostromló kézirathalmazok szigorú minőségi szelekciója révén tovább növekszik. A szelekció azonban elkerülhetetlen, mert az éves kiadói költségek féken tartása ezt megköveteli. A többletköltségek a könyvtárakra tovább már nem terhelhetők, a könyvtári előfizető képesség pedig éppen a folyóiratokat felhasználó szerzők érdeke. A méltatlan elutasítások számát csökkentő, méltányos kézirat-átirányításhoz a ChemEurJ esetében a zsilipet az EurJIC és az EurJOC jelenti. Így az utóbbi már kéthetenként jelenik meg. Hasonló célzattal a JACS, az egyre növekvő számú krisztallográfiai kézirat kezelésére, 2001-ben Crystal Growth & Design néven új folyóiratot hozott létre, amelynek IF-je öt év alatt 2,85-re növekedett. A példáimban szereplő Acta Crystallographica B hatástényezőjének gyors emelkedését pedig a C kötet és az elektronikus forma (E) tehermentesítő hatása tette lehetővé. Ezek a kristályszerkezetek dömpingjét felszippantják, így a B kötet már csak a minőségi szelekción átesett dolgozatokat közli! Persze az új folyóiratok előfizetése sem kis gond a könyvtáraknak.
Mi, magyarok ebbe az európai integrációba időben kapcsolódtunk be. A Magyar Kémikusok Egyesülete (MKE) előbb a ChemEurJ, majd még két újabb, 2000-ben indított folyóirat, a ChemPhysChem és a ChemBiolChem társtulajdonosa lett. A szigorú publikációs szelekció eredményeként mindkét lap hatástényezője már 3-4 között ingadozik. Ezen együttműködés részeként az alacsony hatástényezőjű (IF < 0,5) Acta Chimica Hungarica, az MKE partnerségén keresztül, 1998-ban beolvadt az EurJIC és az EurJOC lapokba, így ma az MTA veszteség helyett kedvező „royalty” mellett e folyóiratok résztulajdonosa.
Ebben a folyamatban a személyi, közösségi, továbbá (ha van ?) nemzeti publikációs stratégia kialakítása és egyensúlyban tartása kikerülhetetlen. Sajnos Papp Zoltán bánatára a harci egységek (azaz a vezető folyóiratok) zászlajára nem a kereszt, hanem a hatástényező van felvarrva! Látnunk kell, hogy a szerkesztők szelekcióra épülő stratégiájának, valamint a szerzők – végeredményben érdekeiket szolgáló – behódolásának következtében a jegyzett SCI folyóiratok hatástényezője általában növekszik.. Az említett, az MKE illetve az MTA résztulajdonában lévő lapokat kiadó Wiley-VCH (Weinheim) 1994-2004 időszakra készített táblázatában 28 nemzetközi kémiai folyóiratból 20, amely 1994-ben már létezett, átlagos hatástényezője 2,27-ről 2004-re 3,06 növekedett. Csak három folyóirat IF-je esett vissza valamelyest. Ez is inkább csak fluktuáció. Ebből is látható, hogy Papp Zoltánnak a tudományos teljesítmény mérésére tett javaslata túlhaladott. A Wiley-VCH listája kritizálható, mert például a bioorganikus kémia figyelembe vétele jelentősen növelné a kapott átlagértéket, továbbá még számos jó nevű, részterületekre specializált, kémiai folyóirat kimaradt belőle. Ebből értelemszerűen következik, hogy az általam adott ismertetés mélyebb elemzése, azaz a számszerű adatok különböző, egymással átfedésben álló halmazokon való értelmezése a tudománymetria folyamatos feladata. E tények ismertetésével azokhoz a kutatótársaimhoz szeretnék szólni, akik a tudománymetria gyengeségei mögött még nem ismerték fel az egyént és a közösséget érintő globális folyamatokat. A KKKI publikációs bizottsága elnökeként szerzett ismereteim alapján úgy vélem, hogy a kémia területén napjainkban reális és kívánatos a 2,5 körüli hatástényezőt elért folyóiratokban történő publikálás. De az IF lehet nagyobb is!
De mi legyen a Papp Zoltán által interdiszciplinárisnak (?) nevezett lapok szerzőinek, például a környezetvédelemben elért eredményeinek értékelésével? Mivel a környezetvédelem mindnyájunk számára létkérdés, e kutatások támogatását közvetlen hasznosításuk okán más forrásokból kellene biztosítani. Hazánkban máig sincs reális K + F politika, enélkül pedig mind az alap, mind az alkalmazott kutatás botladozik, mert a kormányrudat hol ide, hol oda rángatják azok, akiknek annyi idejük sincs, hogy egy józan érvelést végighallgassanak! Alapos megfontolásra már nem is merek gondolni! Így azután a döntéshozók összemossák az alkalmazott kutatások céljait, eszközeit és kivitelezésük költségeit az alapkutatások céljaival, eszközeivel és fenntarthatóságának költségeivel. Tudásalapú társadalomról hallható szólamok helyett odafigyelés és átgondolt, kormányszintű K + F stratégia kellene ahhoz, hogy a hazai alapkutatások megkapják a megérdemelt támogatást. Ahol nemzetközi színvonalú publikációk születnek, ott lesz sok-sok idézet, ott értelmesen lehet az IF értékek alakulását mérlegelni, és a tudományterületenkénti különbségeket súlyozni! De ahol nem születnek nívós cikkek, oda nem hullanak az idézetek, ott valóban nincs értelme IF-ről, pláne h indexről beszélni! Ezt a polarizálódást lehet nagyon nem szeretni, de ez nem változtatja meg a világ folyását. 2003-ban egy madridi találkozásunk alkalmával Jean-Marie Lehn kifejtette, hogy a 2004-ben az Európai Unióhoz csatlakozó országokban a kutatástámogatások oda fognak majd menni, ahol a színvonal a legmagasabb! Nem tudtam vele vitatkozni, csak eszembe jutott a sokat idézett verssor Máté Evangéliumából! Nem idézem, de erre a kihívásra a helyes választ mind az egyéneknek, mind a kutatói közösségeknek maguknak kell megadniuk.
Összefoglalva, az alapkutatások teljesítményeinek értékelése csak több tudománymetriai mutató együttes és pártatlan mérlegelésére épülhet. Visszakanyarodva Friedrich Péternek az alapkutatások védelmében kifejtett érveléséhez, azzal egyetértve, még le kell írnom, hogy mint az MKE elnöke több éve alkalmam van megtapasztalni, hogy a csak közvetlenül eladható termékekben gondolkodó cégek, továbbá a külföldi tulajdonba került gyárak új tulajdonosai mennyire nem érdekeltek a hazai szürkeállomány megbecsülésében és felhasználásában. Gyakran még a munkavédelmi előírásokat is otthonról hozzák! Így, hallván a kutatási eredmények alkalmazását sürgető sziréndalokat, csak azt mondhatom, hogy Fata Morgana kergetése helyett az európai (vagy amerikai) színvonalba illeszkedő alapkutatások elérésére, illetve folytatására kell törekednünk! Ezt azonban mind egyénileg, mind csoportosan, a nélkülözhetetlen személyi kapcsolatok mellett, csak a tudománymetriai mutatókkal hitelesített eredményekkel érhetjük el. Mert kutatói létünk (különösen az akadémiai intézetekben) alapja a dokumentálhatóan magas színvonal.
Kulcsszavak: tudománymetria, idézettség, impakt faktor (hatástényező), h-index
1 Egyetértésben a legkisebb dolgok is növekszenek, viszálykodásban a legnagyobbak is szétesnek.
Irodalom
Bencze Gyula (2006): H-index: egy új javaslat az egyéni tudományos teljesítvény értékelésére. Magyar Tudomány. 1, 88 – 91.
Garfield, Eugene (1979): Citation Indexing – Its Theory and Application in Science, Technology and Humanities. J. Wiley & Sons, New York
Hirsch, Jorge E. (2005a): An Index to Quantify an Individual’s Scientific Research. arXiv:physics/0508025 v2 10 Aug 2005 http://arxiv.org/PS_cache/physics/pdf/0508/0508025v2.pdf
Hirsch, Jorge E. (2005b): An Index to Quantify an Individual’s Scientific Research Output. Proceedings of the National Academy of Sciences of the USA. 102, 16569–16572.
Kálmán Alajos – Párkányi L. – Argay Gy. (1993): Classification of the Isostructurality of Organic Molecules in the Crystalline State. Crystallographica. B49, 1039–1049.
Marton János – Pap K. – Hulesch H. (2006): Impakt faktor és kutatási teljesítmény – az értékelés gyakorlata. Magyar Tudomány. 1, 92–98.
Papp Zoltán (2006): Mire és hogyan lenne szabad használni az impakt faktort? Magyar Tudomány. 1, 99–103.
Vinkler Péter (2001): Az értékelő tudománymetria alkalmazásának néhány példája Magyarországon, Kis tudománymetria, nagy tudománymetria és azon túl (szerkesztők: Glänzel W. – Schubert A. – Vasvári L.), MTA Könyvtára, Budapest
<-- Vissza a 2006/9 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]