socio . mta . hu
Nõnek lenni – társadalmi nem (gender) az egyenlõtlenségek rendszerében
Tóth
Olga
tudományos fõmunkatárs
MTA Szociológiai Kutatóintézet
totho socio . mta . hu
Ez a tanulmány a társadalmi egyenlõtlenségek egy sajátos metszetérõl, a nemek közötti egyenlõtlenségekrõl szól. A társadalmi nemek közötti egyenlõtlenség egyrészt önmagában is vizsgálható, ugyanakkor az egyéb társadalmi egyenlõtlenségek (szegénység; területi, regionális egyenlõtlenségek; társadalmi rétegzõdés stb.) gyakran „felülírják” a nem szerinti egyenlõtlenséget. Érdemes tehát a gender szempontú elemzést az egyéb egyenlõtlenségek elemzésekor is figyelembe venni.
Amikor a társadalmi egyenlõtlenségeket vesszük számba, a nemek közötti egyenlõtlenségeket a döntéshozók, de a közvélemény nagy része is hajlamos nem létezõnek tekinteni, vagyis tagadni, hogy a mai Magyarországon a férfiak és nõk között tényleges egyenlõtlenség lenne. Elõször ennek a jelenségnek okairól írok, s egyúttal néhány tévhitet szeretnék eloszlatni a témával kapcsolatban.
Már a cím is némi magyarázatra szorul. A társadalmi nemek kifejezés mellett egyenértékûen használom az angol gender kifejezést is. Ez a kettõsség nem véletlen. A magyar nyelvben erre a furcsa képzõdményre, mint a gender, nem nagyon tudunk jobb szót, mint azt, hogy társadalmi nem. Használhatnánk még a pontosabb, azonban hosszabb és bonyolultabb társadalom által konstruált nem kifejezést is. Valójában tehát arról van szó, hogy társadalmi létünk milyensége sok más mellett attól is függ, hogy férfinak vagy nõnek születtünk. A biológiai meghatározottságra, minden társadalom ráépít egy elvárás- és lehetõségrendszert a két nem számára. A társadalmi egyenlõtlenségek egy része ebbõl az eltérõ konstrukcióból ered.
Mivel Magyarországon számos tévhit él arról, hogy valójában mit takar a társadalmi nemek kutatása, és sokan tagadják, hogy a társadalmi nemnek egyenlõtlenségeket konstruáló szerepe lenne, fontosnak tartom, hogy röviden megvilágítsam ezt a kérdést. Magyarország az Európai Unióhoz való csatlakozással és a társadalmi nemekre vonatkozó nemzetközi törvények, irányelvek elfogadásával követi az európai normákat. Kormányaink rendre elkészítik azokat a jelentéseket a férfiak és nõk közötti egyenlõtlenségekrõl, amelyeket a nemzetközi szervezetek elvárnak tõlük. Ilyen tekintetben tehát egy nyugatias társadalmat látunk. Ugyanakkor, amikor a társadalmi nemekrõl és a közöttük tovább élõ vagy éppenséggel újonnan keletkezõ egyenlõtlenségekrõl beszélünk, akkor a politikusok, a civil szféra egyes résztvevõi, nem társadalomtudománnyal foglalkozó kutató kollégák vagy hétköznapi emberek is valamiféle ilyen feminista túlzásnak tartják a téma kutatását. Ez a kérdés nem nyer megfelelõ fontosságot sem a politikában, sem a tudománypolitikában, azt tapasztaljuk, hogy a kutatások eredményei nem mindig épülnek be a döntéshozatali mechanizmusba.
Ennek az idegenkedésnek, távolságtartásnak számos oka van, én itt kettõt: az ismerethiányt és egy szemléletbeli problémát szeretnék kiemelni. A társadalmi nemek kutatását és egyáltalán a kérdéssel való foglalkozást tipikusan vagy a szocializmus központosított állami feminizmusával, vagy a nyugati radikális feminizmussal azonosítják. A szocializmus állami feminizmusának egész rendszerét általában igen leegyszerûsítve, egyoldalúan szokás idézni. Itt csak utalni szeretnék például a nõk munkába állásának kérdésére, amit manapság sokan kizárólag kényszerként említenek, elfeledkezve a modernizációs folyamatok hatásáról, arról, hogy ezáltal nyílt meg az út a férfiak és nõk egyenlõbb iskoláztatása elõtt, illetve arról, hogy a nõi munka nem a szocializmus „találmánya” volt. Ugyanilyen hibás és ismerethiányt tükrözõ szemlélet az, amelyik a társadalmi nemek kutatását valamiféle férfiellenes, feminista rohamnak tekinti, amelyik tovább rongálja az erodálódott értékrendet. Valójában Magyarországon a feminizmusról és annak történelmi fejlõdésérõl, vívmányairól, irányzatairól igen csekély a valós ismeret, s így a feminizmus legradikálisabb irányzataival azonosítani a genderkutatást egyszerû tévedés.
A társadalmi nemek kutatásával kapcsolatos idegenkedés másik oka egy szemléletbeli probléma. A 20. század második felében a fejlett országokban számos fontos változás történt a férfi és nõi szerepekben és a családdal kapcsolatosan. Hasonlóan fontos változások történtek az ezekkel kapcsolatos értékekben, attitûdökben is. Az európai országok többségében ezek a változások egy irányba, a modernizálódás felé tartottak. Magyarországon azonban nem ez a helyzet. Ha az attitûdöket nézzük, egy premodern, tradicionális és patriarchális társadalom képét látjuk. Ha azonban az emberek nemi szerepekkel, a családdal kapcsolatos valóságos viselkedését nézzük, akkor egy modern, az európai társadalmak sorába illeszkedõ országot látunk. A valóság és a nemi szerepekkel kapcsolatos értékítéletek, az attitûdök ütköznek szinte minden kérdésben. Úgy tûnik, hogy a magyar társadalom értékrendjének konzervativizmusa szintén egyfajta gátat képez a társadalmi nemek egyenlõtlenségeket generáló szerepének megismerése, befogadása elõtt. Így aztán a témával foglalkozó kutatások az Európai Unió országaiban megszokottól lényegesen nehezebb helyzetben vannak.
A nemi egyenlõtlenségek különféle területei közül itt a
• tanulás, továbbtanulás néhány kérdésével,
• a fizetett munka világával, és
• az idõfelhasználás eltéréseivel foglalkozom.
1. Tanulás, továbbtanulás
Mióta egyáltalán megjelent a kötelezõ iskoláztatás Európa országaiban, a férfiak és nõk iskolai végzettsége között jelentõs eltérés volt. Jellemzõen a fiúkat taníttatták tovább a családok, így a nõk átlagos iskolai végzettsége mindig egy lépcsõfokkal a férfiaké alatt volt. A középfokú, majd a felsõfokú oktatás bõvülésével egyre több nõ is bekerült ezekbe az intézményekbe, de ez csupán feljebb tolta az iskolázottsági szintet, a nemek egyenlõtlenségét nem szüntette meg. Sajátos változás indult el Magyarországon (és a többi akkori szocialista országban) az 1970-es években, amikor a családok más-más stratégiát alakítottak ki fiaik és lányaik általános iskola utáni továbbtaníttatására. Míg a fiúkat tipikusan szakmunkásképzõbe vagy érettségit és szakmát is adó technikumba, szakközépiskolába küldték, a lányokat a csupán általános mûveltséget biztosító gimnáziumokba. Emellett a fõiskolai férõhelyek szaporodásával egyre több nõi hallgató került be a felsõoktatásba is.
Mint az 1. ábrából is látható, Magyarországon az 1980-as évek elejére megfordult a trend a felsõoktatásban és magasabb lett a nõi hallgatók száma, mint a férfiaké. Az Európai Unió tizenöt országában átlagosan csak 15 évvel késõbb alakult ki ez a helyzet. Természetesen az egyes országok adatai között igen nagy különbségek vannak. Leglassabban a mediterrán országokban érte utol a nõk iskolázottsága a férfiakét, de mára a fiatal korosztályokban ott is egyértelmû a tendencia. Ha tehát az iskolai végzettség szintjét tekintjük, Magyarországon a nõk helyzete jobb a férfiakénál. Lassan csökken az egyetemi szakok szegregációja is, legalábbis olyan értelemben, hogy egyre több fiatal nõ kerül be az eddig inkább „férfiasnak” tartott mûszaki vagy természettudományos szakokra. Vajon a magasabb iskolai végzettség megjelenik-e a foglalkoztatottságban?
2. Fizetett munka
A 2. ábra szemléletesen mutatja, hogy az 1980-as évek végére mind a férfiak, mind a nõk körében teljes foglalkoztatottság valósult meg. A rendszerváltással meginduló gazdasági szerkezetátalakulás drasztikusan csökkentette a foglalkoztatottak számát mind a férfiak, mind a nõk körében. Az 1995-ös mélypont után lassú emelkedés figyelhetõ meg mindkét nem foglalkoztatottságában, ugyanakkor napjainkra az olló ismét nyílni látszik. A rendszerváltás utáni elsõ évtizedben a nõi munkanélküliségi ráta a férfiaké alatt maradt, aminek számos oka volt. Érdemes kiemelni ezek közül azt, hogy a munkanélküliség az 1990-es évek elsõ felében a nehézipari üzemek dolgozóit sújtotta, s ezek többségükben férfiak voltak. A nõk nagyobb arányban dolgoztak a közszférában és a szolgáltatásokban, az õ állásuk néhány évig kisebb veszélyben volt. A másik fontos, megjegyzendõ tényezõ, hogy elsõsorban az alacsonyabb iskolai végzettségû és a leszakadó régiókban élõ nõk jelentõs része menekült korai nyugdíjazásba vagy eltartotti státuszba a munkanélküliség elõl.
Napjainkra Magyarországon a nõk és a férfiak foglalkoztatottsága is elmarad az Európai Unió átlagától. 2005-ben az EU huszonöt tagországában átlagosan 56,3 % volt a nõk és 71,2 % a férfiak foglalkoztatottsága. Ugyanebben az idõben Magyarországon 50,9 %-os volt a nõi és 63 %-os a férfifoglalkoztatottság (Eurostat, 2006). Rendkívül fontos lenne tehát a foglalkoztatottsági ráták növelése. Ez azonban a gazdasági és munkahelyteremtési problémákon kívül a nõk esetében szemléleti, értékrendi akadályokba is ütközik.
A nõk munkavállalását már a szocializmus idõszakában is fel-fellobbanó vita kísérte. Az elmúlt két évtizedben azonban még inkább megerõsödött mind a közvéleményben, mind a döntéshozók egy részében az a vélemény, hogy a nõi munkavállalás a szocializmushoz tartozó, a legtöbb nõ számára kényszerként megélt társadalmi folyamat volt. Nem csupán a nyugat-európai országok közvéleményéhez képest, de még a rendszerváltó országok egy részéhez képest is meglehetõsen konzervatív felfogás él Magyarországon a nõi munkavállalással kapcsolatosan.
A 3. ábra egy attitûdkérdés válaszain keresztül mutatja be a magyar társadalom tradicionális felfogását a nõk munkavállalásával kapcsolatban. A nyugat-európai országoktól erõsen eltérõ, Szlovákiához hasonló a vélemények megoszlása. Nálunk még a legfiatalabb, huszonhét év alatti korosztály harmada is a munkavállalás egyértelmûen férfifeladatnak tartja, míg a nyugati országokban, ebben a korosztályban már 10 % körül vagy alatta van az így gondolkodók aránya.
Mindezek tükrében nem meglepõ, hogy a nõk vezetõvé válása és általában karrierjük kiépítése számos szemléleti akadályba ütközik. Noha Magyarországon a vezetõ állások harmadát nõk töltik be, számos elõítélet és elutasítás él a nõi vezetõkkel szemben. Maguk a nõi vezetõk úgy próbálják meg ezt leküzdeni, hogy kettõzött erõfeszítéssel próbálnak tradicionális háziasszonyi szerepüknek is megfelelni, miközben munkájukban is helytállnak.
3. Idõfelhasználás
A tradicionális háziasszonyi feladatoknak való megfelelés egyébként valamennyi dolgozó nõtõl elvárt a magyar társadalomban. A nõk és férfiak közötti társadalmi egyenlõtlenségek egyik markáns megnyilvánulása az idõfelhasználásban, a munkaidõ-szabadidõ arányban érhetõ tetten.
Magyarországon a házimunka fogalma szinte egyértelmûen a nõi munka fogalmával azonos. Nem csupán azokban a háztartásokban van ez így, ahol a férfi a keresõ, hanem azokban is, amelyekben mind a férj, mind a feleség teljes munkaidõben dolgozik. A gazdaságilag aktív nõk átlagosan napi 152 percet, a gazdaságilag aktív férfiak 58 percet fordítanak házimunkára. Miközben a férfiak házimunkára fordított ideje független attól, hogy van-e gyerekük, a nõk a házasságkötéstõl és az elsõ gyerek születésétõl kezdve egyre több idõt fordítanak házimunkára. A kisgyerekes magyar nõk napi 221 percet fordítanak házimunkára, a hasonló státusú norvég nõk 140 percet. Mint a 4. ábrából látható, ennek nem feltétlenül kell így lennie, hiszen a különbözõ európai országokban van a miénkhez hasonló, de van nagyon eltérõ nemi munkamegosztás is. Egy nemzetközi összehasonlító vizsgálat tanúsága szerint „…a magyar férfiak a legalacsonyabb arányban vettek részt a házimunkában, de a magyar nõk nagyon hálásak voltak még ezért a kis segítségért is; összehasonlítva a többi megkérdezett országgal, a magyar nõk voltak a legelégedettebbek a férjük teljesítményével”. (Pongrácz, 2005, 84.)
Összefoglalás: a nemi szerepek átalakulása
A társadalmi egyenlõtlenségek rendszerében nemi (gender) egyenlõtlenség sajátos, a többi egyenlõtlenségtípust átmetszõ szerepet játszik. Ugyanakkor önmagában, a férfiak és nõk társadalmi szerepvállalása is egyenlõtlen vonásokat mutat. Ebben a tanulmányban az iskolai végzettséggel, a keresõ munkával és az idõfelhasználással foglalkoztam.
Magyarország az attitûdök szintjén meglehetõsen tradicionális nemi szereposztást tart ideálisnak. Többségben vannak azok, akik nem helyeslik a nõk munkavállalását és egy hagyományos férfi kenyérkeresõ – háziasszony szereposztást tartanának helyesnek. A fiatal korosztály egyharmada is vallja ezt az értékrendet. Ez megnyilvánul a házi, ház körüli munka elosztásában és az idõfelhasználásban is. Ma Magyarországon leginkább a felsõfokú tanulmányok területén tapasztalható, hogy a nõk a férfiakhoz képest elõnyös helyzetben vannak. A nemzetközi vizsgálatok azt bizonyítják, hogy a nemek közötti munkamegosztás nem csupán elvont, emberi jogi kérdés. Azokban az országokban magasabb a nõi munkavállalás és egyúttal például a termékenység is, ahol a nemi munkamegosztás egyenlõbb. Szükség lenne tehát arra, hogy a magyar lakosság is elfogadja, magáévá tegye a változó, modernebb nemi szerepeket.
Kulcsszavak: társadalmi nemek, a társadalom által konstruált nemi egyenlõtlenség, tradicionális nemi egyenlõtlenség, biológiai meghatározottság, állami feminizmus, felsõoktatás, nõi munka, attitûdök
irodalom
Bukodi Erzsébet (2005): Nõi munkavállalás és munkaidõ-felhasználás. In: Nagy Ildikó – Pongrácz T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nõk és férfiak helyzetérõl 2005. TÁRKI, Budapest, 15–43.
EUROSTAT (2006): A Statistical View of Life Of Women and Men in the EU25. EUROSTAT
Foglalkoztatottság és kereseti arányok 1998–2005. (Munkaügyi adattár) KSH, Budapest
Nagy Beáta: Nõk a vezetésben. In: Nagy Ildikó – Pongrácz T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nõk és férfiak helyzetérõl 2005. TÁRKI, Budapest, 44–56.
Pongrácz Tiborné: Nemi szerepek társadalmi megítélése. In: Nagy Ildikó – Pongrácz T. – Tóth I. Gy. (szerk.): Szerepváltozások. Jelentés a nõk és férfiak helyzetérõl 2005. TÁRKI, Budapest, 73–86.
Statisztikai évkönyv évfolyamai, KSH
1. ábra • 100 férfi hallgatóra jutó nõk a felsõoktatásban (Statisztikai Évkönyv, EUROSTAT)
2.
ábra • A munkaképes korú lakosságból
az aktív keresõk
aránya (Munkaügyi adattár)
3. ábra • „A férfi feladata a kenyérkeresés; a nõé a háztartás és a család ellátása.” Az International Social Survey (ISSP) 2003-as Család moduljának adataiból. Forrás: TÁRKI adatbank.)
4.
ábra • Az idõfelhasználás
struktúrája – mennyivel több idõt
töltenek a nõk
munkával (fizetett munka
+ házi munka) mint a férfiak,
(perc/nap), 2005