Magyar Tudomány, 2007/02 201. o.

Beszéd és beszédértés II.

ARTIKULÁCIÓS KÖLCSÖNHATÁSOK

A HANGKAPCSOLATOKBAN

A beszédprodukció folyamatában az ejteni kívánt beszédhangok hangkapcsolatokká, szavakká, mondatokká állnak össze. Az artikuláció, a kiejtés azonban nem úgy történik, mint ahogyan az írógép vagy a számítógép billentyűzetén egymás után leírjuk a betűket, hanem a beszédhangok folyamatos kölcsönhatásban állnak, befolyásolják egymás képzését és hangzását. A hangok összekapcsolódásának sajátos jelenségére már Kempelen Farkas is felfigyelt a 18. században, beszélőgépének építésekor. Ha szünetet tartott a két hang között az előállításkor, akkor azok túlságosan elkülönültek egymástól; ha nem, akkor pedig egybefolytak (1791). Ez a jelenség abból adódik, hogy a természetes artikulációban a beszédhangok valamiféle átmenettel kapcsolódnak egymáshoz, és különféleképpen hatnak egymásra. Egy adott beszédhang fonetikai megvalósulását befolyásolják a környező hangok. Ennek elsősorban fiziológiai, másrészt nyelvi okai vannak. Ezt nevezzük koartikulációnak. A különböző beszédszerveknek ugyanis bizonyos időre van szükségük ahhoz, hogy az egyik beszédhangra jellemző képzési helyzetből (artikulációs konfiguráció) a másik hang képzési helyzetébe jussanak; eközben módosulnak az ejtési sajátosságok. A k hangot például kissé előrébb képezzük a kincs, mint a kancsó szóban. A nyelvi koartikuláció a szomszédos beszédhangok egy adott nyelvre jellemző sztenderd ejtését jelenti, vagyis nyelvspecifikus jelenség. A zöldség szó például zölcség-nek hangzik.

A beszédhangok egymásra hatásában elkülönítjük a fonetikai és a fonológiai¹ koartikuláció következményeit (Gósy, 2004). A fonetikai koartikuláció során jönnek létre a hangátmenetek, amelyek az egyik hangból a másikba tartó artikulációs mozgások akusztikai vetületei; a módosult artikulációs konfiguráció, ez nem eredményez teljesen más beszédhangot; illetve az eredeti beszédhang meg is változhat. A fonológiai koartikulációnak is több típusa van, az eredmény minden esetben egy másik fonéma.²

A koartikulációs folyamatok kutatásából három jelenséget mutatunk be. Csaknem egy évszázada vetették fel, hogy a h mássalhangzó különféle hangkörnyezetekben, például két magánhangzó között zöngésedik-e, azaz rezegnek-e a hangszalagok a képzésekor. A kérdés megválaszolásához korszerű akusztikai-fonetikai elemzési eljárások szükségesek. A vizsgálati adatok szerint két magánhangzó között a h kivétel nélkül zöngés akkor, ha az artikulációs tempó gyors. Ekkor ugyanis a hangszalagok tehetetlensége miatt a két magánhangzó ejtése közötti időben is fennmarad a zöngeképzés. A h teljes zöngésedésétől a teljesen zörejes, periodikus elemeket egyáltalán nem tartalmazó változatokig számos megvalósulásra akadt példa. A zöngésedés mértéke részben az időtartam, részben az intenzitás függvénye. Minden beszélőnél akadt példa olyan realizációkra is, amelyek a mássalhangzó teljes vokalizálódását mutatták, ekkor a két magánhangzó közötti zönge mintegy „egybeolvadt” a megelőző és a követő hanggal. A zöngésedés mértékét szignifikáns mértékben befolyásolta a követő magánhangzó típusa (Gósy, 2005).

Sajátosak a koartikulációs folyamatok a nazális mássalhangzók (m, n, ny) és a magánhangzók kapcsolatában, hiszen ekkor mind a szájüreg, mind az orrüreg (mint rezonátorok) részt vesz az ejtésben. A lágy szájpad és az uvula működése kulcsfontosságú: nazális zárhangok képzésekor leereszkednek, szabaddá téve a levegő útját – amely így az orrüregen keresztül folyamatosan áramlik ki –, miközben a szájüreg valamely részén a mássalhangzó típusára jellemző zár keletkezik. A magánhangzók artikulációjakor az orrüreg felé vezető út záródik le; így a levegő a szájüregen keresztül távozik. A nazális mássalhangzók hatására a magánhangzók képzése különféle mértékben módosulhat. A lágy szájpad valamennyire leereszkedik, de nem képződik zár a szájüregben, a levegő tehát folyamatosan áramlik az orr- és szájüregen át (Rose, 2002). A magánhangzó ezért nazalizálódik, és ez az akusztikai szerkezetében is kimutatható, a mértéke azonban az egyes magánhangzók esetében különböző. A magánhangzók formánsainak (meghatározó frekvenciaelemeinek) elemzése eltérést mutat az orrhangú mássalhangzók és a résmássalhangzók környezetében (1. ábra). Két nazális mássalhangzó között a magánhangzók második formánsának értéke változik a legnagyobb mértékben, bár a mássalhangzó képzési jellemzői is hatással vannak az akusztikai következményekre. A magyarban az előre ható nazalizáció erősebben érvényesül, mint a hátra ható (Horváth, 2005).

Két magánhangzó találkozásakor többféleképpen ejtjük ki a hangkapcsolatot, például faág vagy dijó (dió). A második példában megjelenő j mássalhangzó (ún. hiátustöltő hang, vö. 2. ábra) a fonológiai koartikuláció kategóriájába tartozik. A hiátustöltés az i-t tartalmazó magánhangzó-kapcsolatokban szinte mindig, az é-t tartalmazókban pedig pozicionális függőségben valósul meg (Siptár, 2002). Ezeket a fonológiai megállapításokat akusztikai-fonetikai vizsgálatokkal ellenőrizték, és a kapott adatok jelentősen árnyalták az elméleti feltételezéseket (Menyhárt, 2006). Eszerint a j betoldása az összes i-t tartalmazó magánhangzó-kapcsolat csupán 74 %-ánál fordult elő, az é esetében 66,7 %-ban, az ü-t tartalmazó hangkapcsolatokban pedig 35,4 %-ban. Az adatok tanúsága szerint a hangkapcsolatban betöltött helyzet nem befolyásolja a hiátustöltő hang megjelenési gyakoriságát. A hiátustöltő funkcióban megjelenő j ejtése eltér a más funkciójú, ugyanolyan környezetű j mássalhangzóétól, az előbbi időtartama rövidebb, a formánsai szélesebb frekvenciaértékek között mozognak. Két magánhangzó kapcsolatában egyéb hangtani jelenségek is érvényesülhetnek; az i szótagalkotó volta megszűnhet, amikor például a kiöblít helyett kjöblít vagy a kiabál helyett kjabál lesz az ejtés. Az egyik magánhangzó el is tűnhet a hangkapcsolatból, például fluor helyett flor-t hallunk. A magánhangzó-kapcsolódások akusztikai megvalósulását a beszéd sebessége is befolyásolhatja.

A különböző jelenségek elemzése igazolta, hogy az adatközlők ejtése nagy változatosságot mutat a koartikuláció megvalósításaiban. Az okok között felsorolhatók a beszédszervek különbözőségei, az egyéni ejtésmód és a beszédsebesség is. A koartikulációs folyamatok vizsgálatával jobban megismerhetők a folyamatos beszéd sajátosságai, pontosabban meghatározhatók a beszédhangok egymásra hatásának akusztikai következményei. A nazális és a nazalizálódó beszédhangok akusztikai jellemzői, avagy a j-betoldás egyéni artikulációs megoldásai megbízható támpontjai lehetnek a kriminalisztikában a beszélő személy azonosításának. A koartikuláció további akusztikai-fonetikai elemzése hasznosítható eredményekkel szolgálhat a beszédszintézis, a mesterséges beszédfelismerés és a beszélőszemély-azonosítás területén.

Kulcsszavak: beszédhangok egymásra hatása, zöngésedés, nazalizáció, hiátustöltés

1. ábra • A magánhangzók formánsértékének különbsége (átlagok) a nazálisok hatására a réshangkörnyezethez képest

2. ábra • A j mássalhangzó betoldása két magánhangzó között az ió hangkapcsolatban, a dió szóban

Irodalom

Gósy Mária (2004): Fonetika, a beszéd tudománya. Osiris, Budapest

Gósy Mária (2005): A /h/ zöngésedése két magánhangzó között. In: Gósy Mária (szerk): Beszédkutatás 2005. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 5–20.

Horváth Viktória (2005): A magánhangzók nazalizációjáról. In: Gósy Mária (szerk): Beszédkutatás 2005. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 51–61.

Kempelen Farkas (1791): Mechanismus der menschlichen Sprache nebst der Beschreibung seiner sprechenden Maschine. J. B. Degen, Wien

Menyhárt Krisztina (2006): Koartikulációs folyamatok két magánhangzó kapcsolatában. In: Gósy Mária (szerk): Beszédkutatás 2006. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest, 44–56.

Rose, Philip (2002): Forensic Speaker Identification. Taylor and Francis, London–New York

Siptár Péter (2002): Optimális hiátustöltés. In: Gósy Mária (szerk): Beszédkutatás 2002. MTA Nyelvtudományi Intézet, Budapest,. 70–83.

<-- Vissza a 2007/02 szám tartalomjegyzékére

<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra

[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]