|
Pap László |
Imre Sándor |
|
az MTA rendes tagja, egyetemi tanár |
az MTA doktora, egyetemi docens |
|
BME Híradástechnikai Tanszék |
BME Híradástechnikai Tanszék |
|
pap
|
imre
|
Az interferencia elnyomása
mobil rádióhálózatokban
|
Pap László |
Imre Sándor |
|
az MTA rendes tagja, egyetemi tanár |
az MTA doktora, egyetemi docens |
|
BME Híradástechnikai Tanszék |
BME Híradástechnikai Tanszék |
|
pap
|
imre
|
Napjaink és a közeljövő közcélú mobil távközlő rendszereinek hatékonyságát alapvetően befolyásolja a felhasználók jeleinek keveredése, amit interferenciának nevez a szakirodalom. Cikkünkben áttekintjük azokat a megoldásokat, amelyek segítségével jelentősen csökkenthető az interferencia hatása, s ezáltal olcsóbb és jobb minőségű szolgáltatásokat kínáló rendszereket építhetünk.
1. Alapfogalmak
Ahhoz, hogy megértsük az interferenciacsökkentő módszerek lényegét, ismernünk kell a rádiós vétel alapelvét, illetve a rendszerek minősítésére szolgáló mennyiséget, a spektrális hatékonyságot.
A rádiós vétel alapelve
A vevőantennára a rádiócsatorna által módosított adójel kerül, mely számos hatás eredményeképpen jön létre. A vevő az antenna jeléből megpróbálja helyreállítani az adójelben lévő eredeti modulációs tartalmat. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha az eredő vett jelben elegendően nagy a hasznos adójel szintje. Az „elegendő” itt azt jelenti, hogy minden vevőre definiálhatjuk: mekkora szintű jelre van szüksége a sikeres detektáláshoz, illetve a vett jelben található hasznos adójel és egyéb zavaró jelek teljesítményaránya mekkora lehet.
Spektrális hatékonyság
Korántsem közömbös, hogy egy felhasználó információjának továbbításához a szolgáltatónak mekkora sávszélességre van szüksége, a frekvenciasáv használatáért ugyanis fizetni kell. Annak mérésére, hogy egy adott rendszer mennyire „takarékoskodik” a sávszélességgel, egy alkalmas mennyiséget vezettek be, ez az ún. spektrális hatékonyság.
Definíció szerint ez vezeték nélküli rendszerekben az egy cellában egységnyi frekvencián átvihető hasznos információ mennyisége. Mértéke a bit/s/Hz/cella. Egy adott rendszer spektrális hatékonyságát számos tényező együttesen határozza meg, például a választott modulációs technika (azaz, hogy miként alakítjuk át a digitális információt az antennán kisugárzandó elektromágneses jellé), az alkalmazott többszörös hozzáférés módja, illetve rádiócsatornába érkező, más felhasználóktól származó interferáló jelek szintje.
A többszörös hozzáférési eljárások célja az, hogy az egy időben működő különböző felhasználók jeleit elválassza egymástól a rádiócsatornában. Amennyiben ez nem sikerül tökéletesen, akkor a felhasználók jelei zavarni fogják egymást. A gyakorlatban alapvetően kétféle interferenciát különböztetünk meg.
2.1. Szomszéd csatornás interferencia
Az 1. ábrán látható rendszerben a jobb oldali A adóantennáról szeretnénk eljuttatni hasznos a jelünket a mobilkészülékbe. A hasznos jelhez a rádiócsatornában zaj és interferáló jel adódik, azaz példánkban a zaj mellett számolnunk kell három további felhasználó jelével is, akik közül a B és C jelű a saját adóban használttól eltérő frekvenciájú jeleket küld a rádiócsatornába. Feltételezzük tehát, hogy most a jeleket a frekvenciatartományban választjuk el egymástól, azaz frekvenciaosztásos többszörös hozzáférést alkalmazunk (FDMA, a mobilrendszerek egyik leggyakoribb megoldása). A felhasználók elvileg így nem zavarják egymást, a valóságban azonban a felhasználók jeleit a frekvenciatartományban sosem lehet tökéletesen elválasztani még ún. védősávok beiktatásával sem, ezért a B és C jelű adóból származó jelek teljesítményének egy kis hányada bejut az A adó jelének a frekvenciasávjába. Ezt a jelenséget hívjuk szomszéd csatornás interferenciának, mivel a zavart a szomszédos frekvenciasávokból érkező jelek okozzák.
A szomszéd csatornás interferencia elleni védekezés egyik lehetséges módja az, hogy minden adó az antennán való kisugárzás előtt a saját jeléből a szomszédjai sávjába átnyúló komponenseket kiszűri. Mobilkörnyezetben ez sem ad tökéletes megoldást, mivel a Doppler-hatás miatt még ebben az esetben is létrejöhet frekvenciaeltolódás.
2.2. Azonos csatornás interferencia
Az 1. ábrán a vizsgált területen egy negyedik (D jelű) felhasználó is működik, de az ugyanazt a frekvenciasávot használja, mint az A jelű adó. Ennek eredményeképpen a vevőbe jelentős zavaró interferencia érkezik, hisz ez a jel közvetlenül összeütközik a hasznos jellel. Ezért is hívják ezt az interferenciatípust azonos csatornás interferenciának. Mivel az azonos frekvenciasávban érkező jel lényegesen nagyobb zavaró hatást gyakorol a hasznos jelre, mint a szomszéd csatornás interferencia, és jóval nehezebb is csökkenteni a hatását, ezért a következőkben az azonos csatornás interferencia elnyomásával foglalkozunk.
Mint azt az előző fejezetben láthattuk, az interferencia fő forrása az azonos csatornás interferencia. A következőkben áttekintjük, miként lehet ennek hatását olyan szintre csökkenteni, amely mellett már működő rendszereket tudunk építeni.
Az azonos csatornás interferencia csökkentésére kétféle lehetőség kínálkozik: vevőbe jutó interferáló jelek szintjének csökkentése és az interferáló adók által kisugárzott jel teljesítményének csökkentése. A következő két alfejezetben mi is ezt a felosztást használjuk.
3.1. A vevőbe jutó interferáló jelek
szintjének csökkentése
Cellás struktúra
A mobil távközlő rendszerekben a szükséges terület rádiós ellátása általában az ún. cellás elvre épül, függetlenül attól, hogy földi vagy műholdas rendszerről beszélünk. Ez azt jelenti, hogy az ellátandó területen bázisállomások hálózatát építjük ki. Minden bázisállomás egy adott környezetet lát el rádiófrekvenciás jelekkel. Ezt a területet cellának nevezünk. Minden bázisállomás csak néhány részsávot használ a teljes B sávszélességből. A bázisállomásokat vezetékes vagy mikrohullámú kapcsolat köti össze a kapcsoló központokkal. A mobil a hívás kezdeményezésekor a legkedvezőbb összeköttetést biztosító bázisállomással lép kapcsolatba, mely a rendszer többi elemét is felhasználva biztosítja a hívott féllel való összekapcsolást. A mobil mozgása során természetesen előbb vagy utóbb annyira eltávolodik a bázisállomásától, hogy már egy másik bázisállomással kedvezőbb összeköttetést tud létesíteni. Ekkor a rendszer a mobilt átkapcsolja az új bázisállomásra. Ezt az átkapcsolási folyamatot hívja a szakirodalom hívásátadásnak, angolul handovernek.
A cellák alakja természetesen nagyon eltérhet egymástól a különböző domborzati és beépítettségi viszonyok miatt. Mivel ideális esetben egy bázisállomás kör alakú területet fed le (melynek épp a közepében áll), célszerűbb lenne köröket használni a szemléltetéshez. Körökkel azonban nem lehet hézagmentesen lefedni a síkot, ezért a szakirodalomban bevett szokás a cellás mobilrendszerek méhsejt alakú cellákkal történő szemléltetése.
Miután cellákra osztottuk a lefedési területet, kijelölünk egy szomszédos cellákból álló csoportot, és ezen belül minden cellához más részsávokat rendelünk. Ezt a cellacsoportot a szaknyelv klaszternek nevezi. Ha ilyen klaszterekkel fedjük le a síkot, akkor garantálható, hogy az azonos részsávokat használó cellák fix távolságra lesznek egymástól, és ezáltal az azonos csatornás interferencia is adott szint alatt marad bármelyik cellában.
A 2. ábrán hételemű klaszterekkel fedtük le a területet. A klaszterben minden cellának más az árnyékolása a használt frekvenciasávnak megfelelően. Láthatjuk, hogy egy klaszteren belül minden cella más-más árnyékolású, ami arra utal, hogy a klaszter minden cellájában más részsávcsoportot használunk, és tipikus, hogy az egy klaszterhez tartozó cellák együttesen a teljes rendelkezésre álló frekvenciasávot felhasználják. A teljes síkot hételemű klaszterekkel lefedve látható, hogy bármely két azonos árnyékolású cella több mint négy cellasugárnyi távolságra van egymástól.
A klaszterek alkalmazása határozott előnyökkel jár. Mivel minden klaszterben a teljes B frekvenciasávot felhasználhatjuk, ezért annyiszorosára nő a lehetséges egyidejű hívások száma, ahány klasztert alakítottunk ki. Vegyük észre, hogy mindehhez nincs szükség a felhasznált frekvenciasáv növelésére.
Ahhoz, hogy a síkot hézagmentesen lefedhessük klaszterekkel, nem lehet tetszőleges számú cellából alkotott klasztereket használni. A klaszterek K cellaszámára az alábbi igen egyszerű összefüggés érvényes, ahol i és j nulla vagy pozitív egész szám lehet: K = i2+ij+j2 Ebből K néhány lehetséges értéke: 1, 3, 4, 7, 9, 12, 13, 16, 19, 21,…
Szektorizálás, mikro- és pikocellák
Minden cella a számára kiosztott frekvenciarészsávok számától függő felhasználót tud kiszolgálni, de ezek száma mindenképpen korlátos. Ezért ha nagy felhasználósűrűségű területet szeretnénk lefedni, akkor növelni kell az adott területen a cellák számát.
Ebből a célból fejlesztették ki a bázisállomások számára a szektorizált antennákat. Ezek lényege, hogy ezek nem körsugárzók, azaz a jeleket csak egy térszeletből veszik és nem minden lehetséges irányból. Ezáltal csökken az antennára jutó interferencia, a cellák közelebb hozhatók egymáshoz. A 4. ábrán egy körsugárzó és egy három szektorra bontott szektorizált antennát láthatunk az általuk vett interferencia illusztrálásával. Összefoglalva: a szektorizálás csökkenti a bázisállomás antennájába jutó interferáló jelteljesítményt.
3.2. Az interferencia forrásának korlátozása
Az interferencia forrásának korlátozása egyszerűen azt jelenti, hogy a rendszerben működő rádióadók a lehetőségekhez mérten csökkentett teljesítménnyel adnak. Ez tipikusan három módon lehetséges.
Teljesítményszabályozás
Korábban láttuk, hogy a sikeres rádiós vételhez arra van szükség, hogy elegendő hasznos jelteljesítmény jusson a vevőbe (a zajhoz és az interferenciához viszonyítva). Ezért, például, a mobilterminál adóteljesítményét úgy kell megválasztani, hogy a bázisállomástól legtávolabb eső pontról (cellahatár) is elég jelteljesítmény jusson a bázisállomás vevőjébe. Ha az adóteljesítményt állandó értéken tartanánk, akkor a bázisállomáshoz közeledve fölöslegesen nagy adóteljesítményt használunk, ami többletinterferenciát okoz. Ezért célszerű a mobil teljesítményét a távolság függvényében szabályozni, mivel így folyamatosan biztosítani tudjuk, hogy elegendő hasznos jel jusson a vevőbe, miközben nem okozunk fölöslegesen interferenciát a többi mobilkészülék számára. Ezt a megoldást teljesítményszabályozásnak nevezzük.
Szakaszos adás
Ennél a megoldásnál azt használjuk ki, hogy a mobilterminálnak fölösleges jelet kisugároznia, ha a telefonbeszélgetés során átmenetileg szünetet tartunk. Jól ismert, hogy egy telefonbeszélgetés során az egyik fél átlagosan csupán az idő egyharmadában beszél, az idő kétharmadában a másik fél aktív, vagy éppen mindketten szünetet tartanak. A beszéd/nem beszéd intervallumok pontos arányát beszédaktivitási faktornak nevezzük, és azzal, hogy a szünetek alatt az adást megszakítjuk, hozzávetőlegesen egyharmadára csökkenthető a mobilterminál interferenciahatása.
Teljesítménykímélő üzemmód
Ezt a megoldást tipikusan vezeték nélküli lokális hálózatoknál alkalmazzák. Ha a mobil-felhasználó tudja, hogy adott ideig nem akar információt továbbítani, akkor a bázisállomással megegyezve erre az időre energiatakarékos üzemmódba vált, vagy kikapcsol. A bázisállomás tudja, hogy a mobil mikor van üzemkész, illetve kikapcsolt állapotban, ezért ha kikapcsolt állapotban a mobilkészüléknek továbbítandó információ érkezik hozzá, akkor kivárja, míg a mobil üzemkész állapotba kerül, és akkor küldi el neki az üzenetet.
Szektorizált antennák
A szektorizált antennák alkalmasak a kisugárzott interferencia csökkentésére is. Ezek lényege, hogy mivel jelkibocsátásuk csak egy térszeletre terjed ki és nem minden lehetséges irányra, ezért interferenciaforrásként is csak bizonyos irányban fejtenek ki hatást. Ezáltal csökken az interferencia, a cellák közelebb hozhatók egymáshoz. A szektorizálás tehát csökkenti a bázisállomás antennája által kisugárzott interferáló jelteljesítményt is.
A technikai fejlődés során az interferencia elnyomásának újabb módszereit dolgozták ki. Ezek a módszerek lehetővé teszik azt, hogy hatékonyabb mobilkommunikációs rendszereket alakítsunk ki. Az új lehetőségek közül kettőt villantunk fel a továbbiakban.
4.1. Adaptív antennák
Mint a korábbi fejezetekben már tárgyaltuk, a szektorizált antennák alkalmazása csökkenti az azonos csatornás interferenciát (a bázisállomásba érkezőt és a bázisállomás által kisugárzottat egyaránt), és ez által csökkenteni lehet az azonos frekvenciát használó cellák közötti távolságot. A szektorizálás előnyeit tovább lehet növelni az ún. adaptív antennák alkalmazásával. Ennek a módszernek két típusát mutatjuk be.
Kapcsolt nyalábú adaptív antennák
Általánosítsuk a szektorizálás módszerét úgy, hogy nem 3-4-6 szektort alakítunk ki, hanem sok keskeny szektort, ún. nyalábot hozunk létre a 4. ábrának megfelelően, és mindig arra a nyalábra kapcsolunk, amelyikben a mobilterminál tartózkodik. Ezzel a módszerrel nyilvánvalóan tovább csökkenthető az interferencia. Ezt a megoldást kapcsolt nyalábú adaptív antennáknak hívják (4. ábra). Az elképzelés egyetlen, de annál komolyabb hátránya, hogy az antennák működését össze kell hangolni, megfelelően gyors kapcsolást biztosítva a nyalábok között. Szerencsére ma már elegendően gyors számítástechnikai eszközök (jelfeldolgozó processzorok) állnak rendelkezésre, melyek képesek megbirkózni a feladattal.
Forgatott nyalábú adaptív antennák
A kapcsolt nyalábú antennák egy továbbfejlesztett változata a forgatott nyalábú adaptív antennarendszer. Itt a sok nyaláb létrehozása helyett elegendő egyetlen nyalábot kialakítani, és ezt úgy forgatni, hogy mindig kövesse a mobilterminál mozgását. A 5. ábra ezt a módszert illusztrálja.
A nyaláb forgatásához nem szükséges annak tényleges mechanikai forgatása. Elegendő az 5. ábra bal oldalán látható antennatömböt kialakítani, majd az egyes antennaelemekről különböző késleltetésekkel levenni a jeleket, és összegezni őket. A késleltetési értékek és az összegzés súlyozásának dinamikus változtatásával elérhető az antenna nyalábjának (szaknyelven karakterisztikájának) nagyon precíz forgatása. Ezt a megoldást forgatott nyalábú antennáknak hívják. Nyilvánvaló: ha az antennanyalábot jelfeldolgozási módszerekkel forgatni lehet, akkor a nyaláb alakját is lehet formálni adaptívan úgy, hogy abból az irányból, ahonnan interferáló jelek érkeznek, elnyomja a vételt, a mobil irányában viszont nagy érzékenységet mutasson. E tökéletesített változatot nevezzük adaptív antennának.
Kulcsszavak: interferencia, spektrális hatékonyság, szektorizálás, adaptív antennák
Irodalom
Engelhart, Achim – Teich, W. – Lindner, J. – Jeney G. – Imre S. – Pap L. (2002): A Survey of Multiuser/Multisubchannel Detection Schemes Based on Recurrent Neural Networks. Wireless Communications and Mobile Computing. Volume 2, Issue 3, May 2002, Wiley Publ., 269–284.
honlap1 http://www.etsi.org
honlap2 http://www.3gpp.org
Liu, Hui (2001): Signal Processing Applications in CDMA Communications. Artech House Publishers
Ponnekanti, Seshaiah (1999): An Overview of Smart Antenna Technology for Heterogeneous Networks, IEEE. IEEE Communications Surveys, Fourth Quarter, 1999, 2, 4,
Prasad, Ramjee – Mohr, W. – Konhauser, W. (2001): Third Generation Mobil Communication Systems. Artech House Publishers
1. ábra •
Az interferencia típusai
2. ábra • A klaszterek szemléltetése
3. ábra • A szektorizálás hatása az adásra és a vételre
4. ábra • Adaptív antennák – kapcsolt nyaláb
5. ábra • Adaptív antennák – forgatott nyaláb
hit.bme.hu