socio.mta.hu
A magyar nagyváros térségek társadalmi jellegzetességei
Szirmai Viktória
a szociológia tudomány doktora, egyetemi tanár
MTA Szociológiai Kutatóintézet
szirmai socio.mta.hu
Bevezetés
A hazai nagyváros térségek mai társadalmi szerkezeti jellegzetességei, az átmenet, a globalizáció, az európai integráció területi, társadalmi hatásai kevéssé feltártak. A magyar nagyvárosi terek társadalmi folyamatainak megismerésére, a globális, az európai folyamatokkal való összevetésre jóllehet egyre nagyobb szükség van. A magyar társadalom jövője, az európai integrációval összefüggő (reményeink szerint) felgyorsult modernizáció attól is függ, mi történik a hazai nagyvárosainkban, milyen társadalmi egyenlőtlenségek strukturálják a városi térségeket. A hazai várostérségi társadalmi egyenlőtlenségek hasonlóak az európai városokban tapasztaltakhoz, vagy jellemzőbbek a különbségek?
A nemzetközi szakirodalmakból közismert, hogy a globalizáció, a globális gazdaság terjedése, a gazdasági élet centralizációja, a szolgáltató szektor, a szakképzett munkaerő, a multinacionális és transznacionális vállalatok nagyvárosi koncentrációja miatt Európában éleződtek a térbeli társadalmi egyenlőtlenségek. A különböző várostípusokban, a városokban, ill. városkörnyékeken, a különböző városrészekben élők gazdasági viszonyai és életkörülményei, a társadalmi integrációs lehetőségei közötti éles különbségek jöttek létre (Mollenkopf – Castells, 1993; Veltz, 1996). A nemzetközi kutatási eredményekből az is kiderült, hogy a térbeli társadalmi egyenlőtlenségek a társadalmi konfliktusok veszélyeivel is együtt járnak. S, hogy ezek a társadalmi problémák az európai fejlett gazdaságok hosszú távú dinamizmusát rontják, és a nagyvároslakók életminőségét kedvezőtlenül befolyásolják (Bagnasco – Le Gales, 1997). Nyugat-Európában ezért már az 1980-as évek óta törekednek a városi társadalmi problémák kezelésére (Helluin, 2001).
Ebben a tanulmányban a magyarországi nagyváros térségek, a nagyvárosok és környékeik, a különböző várostérségi övezetek társadalmi szerkezeti jellegzetességeinek a bemutatására vállalkozom. Az európai összevetésre csak érintőlegesen törekszem, ezt máshol részletesen is megtettem.1 A magyarországi nagyváros térségek társadalmi szerkezetének a feltárására egy átfogó kutatási projekt ad módot, mégpedig a Várostérségek, térbeli társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok – az európai versenyképesség térségi társadalmi tényezői című Nemzeti Kutatásfejlesztési Program.2 A 2004 és 2007 között megvalósuló alap, illetve alkalmazott kutatás fő célja, hogy feltárja a magyarországi várostérségek térbeli társadalmi egyenlőtlenségeit és társadalmi konfliktusait, hogy megvizsgálja a térbeli társadalmi problémáknak a városok társadalmi versenyképességére3 gyakorolt hatásait.4,5
Várostérségi társadalmi szerkezet
A centrum és periféria modell átalakulása
A magyarországi nagyvárosi terek térbeli társadalmi szerkezete történetileg a magas társadalmi státusú centrum és az alacsony társadalmi státusú periféria modellje szerint alakult.6 A századfordulót követő időszakban például a budapesti jobb jövedelmű, magasabb társadalmi státusú csoportok a belső városrészekben, a szegényebb, alacsonyabb státusú rétegek az 1950 előtti Budapest külterületein, az ipari városrészekben és peremtelepüléseken helyezkedtek el.7
Az államszocializmus periódusában, a történeti centrum–periféria társadalmi egyenlőtlenségi modell jelentős mértékben módosult, egyrészt a belvárosok funkcionális és társadalmi átalakulása, másrészt a szuburbanizációs folyamatok miatt.
A magyar városokban az 1970-es évek óta érzékelhetőek a várospusztulás jelenségei, a belvárosi történeti műemlékek, a lakásállomány romlása, a slumosodás folyamata, a környezeti károk, a fizikai romlás társadalmi következményei, az alacsony jövedelmű, idősebb népesség, illetve a roma népesség belvárosi koncentrációja is (Lichtenberger et al., 1995; Ladányi – Szelényi; 1998). A fizikai, társadalmi leromlás jelenségei miatt a lepusztult belső városrészek tehetősebb, jobb érdekérvényesítési lehetőségekkel, magasabb pozícióval rendelkező társadalmi rétegei közül számosan az új lakótelepekre költöztek, amelyek a nagyobb városok centrumainak a környékén (az úgynevezett átmeneti övezetekben), vagy a külső övezetekben épültek. A jelzett folyamatok megbontották a centrumból a perifériák felé irányuló fizikai és társadalmi státusromlás tendenciáját. A belvárosok ökológiai pozíciója visszaesett, az átmeneti övezet státusa az új lakótelepek, és azok társadalmi összetétele révén javult, a periféria pozíciója továbbra is alacsony maradt.
Az 1990-es évek ellentmondásos változásokkal jártak. Egyrészt a belvárosok egyes részeinek a leszakadásával, fokozatos pusztulásával, a fizikailag és társadalmilag problematikus slumok kialakulásával, másrészt a városcentrumok meghatározott részeinek gyors és látványos fejlődésével. Az átalakulás kedvező jelenségei alapvetően a „citysedés” folyamataiból, a történeti funkciók átalakulásából, a lakóhelyi funkciók csökkenéséből, az üzleti, a kereskedelmi funkciók növekedéséből fakadtak. Az üzleti-piaci alapú ingatlanfejlesztések hatására minden nagyobb városban jellemzővé vált a pénzintézmények, a bankok, az irodaházak építése, az új vagy megújuló gazdasági, kereskedelmi centrumok és a kapcsolódó infrastruktúrák kialakítása, a szállodák felújítása, új szállodák építése, a nagy bevásárlóközpontok kialakítása. A városközpontokat gyors ütemben modernizálták az elegáns üzletek, új éttermek és kávéházak, a sétálóutcák, az átalakított közterek is. A jelzett ellentmondásos trendek tehát egyrészt javították, másrészt rontották a belvárosok hagyományos centrum-periféria modellben elfoglalt ökológiai és társadalmi pozícióit.
A magyar nagyvárosok központjaiból már az 1980-as évek óta egyre többen költöztek ki a város széli településekre. Az 1990-es évek a szuburbanizáció további dinamizálódását hozták. A szuburbanizációt nemcsak a nagyvároslakók meghatározott csoportjainak új lakáspiaci helyzete, a városkörnyéki lakóhelyek iránti igényei, a városi környezeti problémák, a légszennyezettség, a zajártalmak, a rehabilitáció hiánya indokolták, hanem a térben terjeszkedő gazdaság igényei, a gazdaság területi decentralizációja is. A nagyváros környéki önkormányzatok (településrendezési eszközökkel, fejlesztésekkel) szintén támogatták a szuburbanizációs folyamatokat.
Mindezek eredményeként a nagyvárosok és térségeik együttes lakossága 1993 és 2003 között 5 %-kal csökkent.8 A csökkenés nagyobb volt, mint az országos átlag (1,6 %). Az egyik legnagyobb népességcsökkenés (közel 7 %) a budapesti agglomerációban történt. A városokban mutatkozik a nagyobb csökkenés. Budapest esetében 14,6 %, a többi vizsgált nagyvárosban együttesen 4,8 %. A városkörnyékeken a lakónépesség száma 15,7 %-kal nőtt (Balázsné, 2005).
A kilenc nagyváros térségben, 2005-ben megvalósított reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a szuburbanizáció során főként a magas státusúak városon belüli területi átrendeződése, a belvárosból való fokozatos kifelé húzódása, majd a városkörnyékre való kitelepedése figyelhető meg. Elsőként a fejlett városkörnyékeket, majd a jobb külvárosokat, illetve a fejlettebb városkörnyékeket választották.9,10
A szuburbanizációban az alacsony társadalmi státuscsoportok területi mozgásai is megfigyelhetők; pl. Székesfehérvár esetében a szuburbanizáció a felső és felső középrétegeket a városi arányukhoz képest alig érinti, inkább az alsó közép- és alsó státuscsoportok költöztek (Szirmai et al., 2003).
Már több korábbi városkutatásból is kiderült, hogy a városlakók többsége, közte a városi középosztály magasabb státusú csoportjai nem gondolnak a kiköltözésre. A 2005-ben lebonyolított várostérségekre reprezentatív kutatás eredményei is azt bizonyították, hogy a nagyváros térségek lakosságának többsége, 79,6 %-a nem akar lakóhelyet változtatni. A városlakók csupán 13 %-a mondta azt, hogy biztosan el fog költözni, 7,3 % szeretné, de nincs rá lehetősége. A városkörnyékiek csupán 4,5 %-a állította, hogy biztosan költözni fog, 4,2 % elköltözne, de nincs rá módja. A biztosan költözők között magas a budapesti térségben lakók, a városokban, ezen belül a belvárosi és az átmeneti övezetben élők aránya. A belvárosi övezetekben a közép- és a felsőfokú végzettséggel rendelkező diplomások, a szellemi alkalmazottak, az átmeneti övezetben, de a külvárosokban is a középfokú végzettséggel bírók, a vállalkozó rétegek képviselnek magas arányokat a biztosan költözök között. A fejlett és a fejletlen városkörnyékeken ismét a közép- és a felsőfokú végzettséggel rendelkező diplomások, a vállalkozók, a szellemi alkalmazottak aránya magas. Ez azt az érdekes jelenséget mutatja, hogy a várostérségi ökológiai hierarchia két végpontján, a centrumban és a periférián a legmagasabb társadalmi státusúak, míg a közbeeső városrészeken a középrétegek elvágyódása a jellemző.
A költözni szándékozó városiak több mint fele az adott városban, közel 22 %-a pedig lakása környékén maradna. (A városkörnyékiek esetében ez 13 %.) A megkérdezett költözni szándékozó városlakók 27 %-a törekszik a városokból kifelé. Adataink szerint az elköltözni igyekvő alacsony társadalmi státusúak átlagon felül választanak alacsony státusú városrészeket, egyrészt a belvároshoz közeli városias beépítésű környékeket, másrészt főként kertvárosi részeket, illetve falusias városkörnyéki negyedeket. A középrétegek főként magas státusú lakótelepekre, illetve magas státusú kertvárosokba és lakóparkokba vágynak. A legmagasabb státusú csoportok, a vezető beosztású diplomások szintén két nagy trend szerint választják (vagy remélik) az új lakóhelyüket. Egyrészt a városok magas státusú belső részeit, illetve a történelmi belvárosokat választják, másrészt kifelé törekszenek a várostérségen belül, ennek keretében legnagyobb arányban a villanegyedeket és a lakóparkokat kedvelik. A szellemi foglalkozású diplomások inkább a falusias környezetet preferálják. A kutatás lényeges eredménye a választott (vagy remélt) lakóhely várostérségi ökológiai hierarchiában elfoglalt helyzete és a megkérdezettek társadalmi foglalkozási hierarchiában elfoglalt helyzete közötti összefüggés: a különböző társadalmi státuscsoportok a lehetőségeikhez közel álló ökológiai társadalmi egységet választják.
A hazai várostérségekben tapasztalt mai költözési szándékok alapján nem lehet a szuburbanizáció jelentős mértékű felgyorsulását prognosztizálni. A mai költözési szándékok nem túl jelentősek, csupán kisebbségben lévő csoportok lakóhelyi elégedetlenségét vagy új típusú lakóhelyi elvárásait mutatják. Ebből adódóan nem várható a mai várostérségi társadalmi szerkezet, a történetileg kialakult (az átmenet sajátosságaival is meghatározott) centrum–periféria modell radikális átalakulása. Bár a lezajlott költözési folyamatok átrendeződést is mutatnak.
A nagyváros térségek társadalmi szerkezete
A Várostérségek, térbeli társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok – az európai versenyképesség térségi társadalmi tényezői című Nemzeti Kutatásfejlesztési Program keretében a várostérségek társadalmi szerkezetét több szinten is vizsgáltuk. A statisztikai adatelemzések segítségével mindenekelőtt a várostérségek infrastrukturális és intézményellátottsági jellegzetességeit tártuk fel11 (Baráth et al., 2005a). Az elemzések egyértelművé tették a városok és a háttértelepülések közötti infrastrukturális és intézmény ellátottsági egyenlőtlenségeket, a városok előnyeit, a környékbeli települések hátrányait. A városok és a környék infrastrukturális és intézményellátottsági egyenlőtlenségei, a várostérségi földrajzi egységek, a centrum (a város) és a periféria (a környék) infrastrukturális és intézményellátottsági mutatókkal, azok egyenlőtlenségeivel is összefüggő ökológiai pozícióit is kijelölik.
A várostérségek infrastrukturális és intézményellátottsági jellegzetességeinek a feltérképezését követően, társadalomstatisztikai elemzésekkel összehasonlítottuk a városok és a környékek társadalmi szerkezetét. Az összehasonlító társadalomstatisztikai elemzésekből látszott, hogy a város és a városkörnyék társadalmi szerkezete rendkívül hierarchikus, a magasabb társadalmi státusúak sokkal inkább a városokban, az alacsonyabb státusúak pedig a városkörnyékeken helyezkednek el (Baráth et al., 2005b). (lásd az 1. és a 2. ábrát)
A kilenc várostérségre reprezentatív szociológiai vizsgálat nemcsak a város és a környék, hanem a várostérségek belső ökológiai társadalmi szerkezetét elemezte (ezek leírását lásd a 9. számú lábjegyzetben). Az elemzés egyértelműen kimutatta a térbeli társadalmi hierarchiát. A városközpontból a város külső negyedei, illetve a városkörnyékek felé haladva hierarchikusan csökken a magas státusúak (a magasan képzettek, a kvalifikált munkát végzők) jelenléte, és nő az alacsonyabb társadalmi státuscsoportok (az alacsonyan képzettek, a szakképzetlenek) koncentrációja (lásd a 3. és a 4. ábrát).
A kettős struktúrájú centrum-periféria modell
A magyarországi várostérségekben tehát egyrészt továbbra is érvényesül a hagyományosnak nevezett centrum-periféria modell. A városokban, azok centrumrészein erőteljesebb a magasabb társadalmi státusúak jelenléte, a város külső övezeteiben, illetve a városkörnyékeken az alacsonyabb társadalmi státusúak jelenléte a jellemzőbb. A centrumból a periféria felé haladva a térbeli társadalmi szerkezet hierarchikus. A várostérségi földrajzi egységek gazdasági, infrastrukturális és intézmény ellátottsági pozícióját is kifejező ökológiai térbeli lejtőn kifelé haladva a magasabb státusúak jelenléte fokozatosan csökken, az alacsonyabb státusúak jelenléte fokozatosan növekszik.
A magyarországi várostérségekben másrészt már nem érvényesül tisztán a hagyományos centrum-periféria modell: a fejlett városkörnyékek társadalmi szerkezete egyértelműen megtöri a centrum és a periféria „két végpontja” között húzódó ökológiai térbeli lejtőt, a kifelé fokozatosan csökkenő társadalmi hierarchiát. A lakosság iskolai végzettség és foglalkozás szerinti megoszlásából is látszik, hogy a fejlett városkörnyékek esetében átmenetileg megáll a társadalmi státusérték csökkenésének a trendje, egy felfelé mutató hullám módosítja a várostérségi ökológiai, társadalmi lejtőt. Az átmenet keretében ugyanis a várostérségek külső övezetei új társadalmi értéktartalmat is kaptak. A mai térbeli társadalmi folyamatok, a szuburbanizáció következtében, de a városkörnyék átalakult gazdasági, társadalmi szerepei, funkcionális kapcsolatai miatt is a városkörnyék társadalmi státusa differenciálódott, magas és alacsonyabb státusú térbeli, társadalmi egységekre bomlott. Itt is megjelentek a magas és alacsony társadalmi státusú csoportok által benépesített városkörnyéki övezetek, falvak.
Az átmenet, a globalizáció hatásaira a magyarországi nagyvárosi térségek társadalmi szerkezete, ezzel összefüggésben a centrum-periféria modell társadalmi tartalma jelentős mértékben átalakult. Az utóbbi időszakban kibontakozott térbeli társadalmi folyamatok, vagyis a centrum és a városkörnyék differenciált, részben magas, részben alacsonyabb társadalmi tartalmai révén egy kettős struktúrájú centrum-periféria modell, ill. térbeli társadalmi hierarchia jött létre. Az egyik struktúrában megjelenő térbeli társadalmi hierarchia a hagyományosnak nevezett, magas státusú centrum és az alacsony státusú periféria modell érvényesülését mutatja, a másik struktúrában megjelenő térbeli társadalmi hierarchia az alacsony státusú centrum és a magas státusú periféria modell szerveződését fejezi ki.
Összegzés
A magyarországi nagyvárosokra reprezentatív szociológiai kutatás eredményei egyértelműen bizonyítják a várostérségek társadalmi strukturális egyenlőtlenségeit. A magyar nagyváros térségek centrumai koncentrálják a magasabb társadalmi státusúakat: a magasabb iskolai végzettséggel és szakképzettséggel rendelkezőket, a nagyobb jövedelműeket. Az alacsonyabb társadalmi státusú csoportok inkább a külvárosokban és a fejletlen városkörnyéki térségekben élnek. A centrumokban is élnek azonban hátrányos helyzetűek, illetve a városkörnyékeken is megjelentek a magasabb társadalmi státusúak képviselői.
A kutatás eredményei az európai városokra jellemző nagy trendek hazai érvényesülését is mutatják.12 Az európai várostérségekre is jellemzőek a fent jelzett térbeli társadalmi folyamatok, a kettős térbeli társadalmi struktúrában megmutatkozó centrum–periféria modell. Mindez azt is jelenti, hogy az átmenet az európai és a globális gazdasági integráció hatásmechanizmusai következtében a magyar nagyvárosi térségek társadalmi sajátosságai közelítenek az európai várostérségekéihez.
Kulcsszavak: várostérség, centrum-periféria, térbeli-társadalmi státus
IRODALOM
Bagnasco, Arnaldo – Le Gales, Patrick (1997): Villes en Europe. Éditions la Découverte, Paris
Balázsné Varga Margit (2005): A magyarországi nagyvárosok társadalmi jellemzői: társadalomstatisztikai elemzés. MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest (Készült a Várostérségek, térbeli társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok – Az európai versenyképesség térségi társadalmi tényezői című NKFP kutatás keretében). Kézirat.
Baráth Gabriella – Molnár B. – Szépvölgyi Á. (2005/a): Infrastrukturális és intézményi ellátottsági különbségek a magyarországi várostérségekben, MTA Regionális Kutatások Központja, Székesfehérvár (Készült a Várostérségek, térbeli társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok – Az európai versenyképesség térségi társadalmi tényezői című NKFP kutatás keretében). Kézirat
Baráth Gabriella – Molnár B. – Szépvölgyi Á. (2005/b): A várostérségi társadalmi problémák szociális térképe. MTA Regionális Kutatások Központja, Székesfehérvár (Készült a Várostérségek, térbeli társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok – Az európai versenyképesség térségi társadalmi tényezői című NKFP kutatás keretében). Kézirat
Helluin, Jean-Jacques (2001): Entre quartiers et nations: quelle intégration des politiques territoriales de lutte contre les ségrégations socio-spatiales en Europe? In: De la ségrération à la dispersion, le territoire comme mode d’expression identitaire. Espace et sociétés. N. 104. L’Harmattan
Ladányi János – Szelényi Iván (1998): Class, Ethnicity and Urban Restructuring in Postcommunist Hungary. In: Enyedi György (ed.): Social Change and Urban Restructuring in Central Europe. Akadémia, Budapest, 67-87.
Lichtenberger, Elisabeth – Cséfalvay Zoltán – Paal, Michaela (1995): Várospusztulás és felújítás Budapesten. (Az átmenet trendjei 2.) Magyar Trendkutató Központ, Budapest
Mollenkopf, John Hull – Castells, Manuel (1993): Dual City. Restructuring New York. Russel Sage Foundation, New York
Szirmai Viktória – A. Gergely A. – Baráth G. et al. (2002): Verseny és/vagy együttműködés (A város és környék kapcsolatai). MTA Szociológiai Kutatóintézet, Budapest – MTA RKK NYUTI Közép-dunántúli Kutatócsoport, Székesfehérvár
Szirmai Viktória – Baráth G. – Ferencz Z. et al. (2003): Urbanizációs és szuburbanizációs folyamatok: Szuburbanizáció Fejér megyében és Székesfehérvár térségében. Készült: Székesfehérvár Megyei Jogú Város Önkormányzata és Fejér Megye Önkormányzata megbízásából. Székesfehérvár. Kézirat
Szirmai Viktória (2004): Globalizáció és a nagyvárosi tér társadalmi szerkezete. Szociológiai Szemle. 14, 4, 3–25.
Szirmai Viktória (2005): Városkutatások továbbfejlesztésének szempontjai: Az európai várostudományok jövője. Tér és Társadalom. 19, 3–4, 43–61.
Veltz, Pierre (1996): Mondialisation villes et territoires. L’économe d’archipel. (Économie en liberté). Presses Universitaires de France, Paris
1 Lásd a Szociológiai Szemle. 2004. 14. évfolyam, 4. számban megjelent Globalizáció és a nagyvárosi tér társadalmi szerkezete című tanulmányomat.
2 A kutatási projekt konzorciumi keretben működik. A konzorcium központja az MTA Szociológiai Kutatóintézet. A konzorciumban részt vevő partnerek: MTA Regionális Kutatások Központja, Nyugat-dunántúli Intézet, Közép-dunántúli Kutatócsoport, Pestterv Pest megyei Terület, Település-Környezet Tervező és Tanácsadó Kft., Kodolányi János Főiskola, Székesfehérvári Regionális Vállalkozásfejlesztési Alapítvány. Projektvezető: Szirmai Viktória.
3 A társadalmi versenyképesség fogalmát bővebben: Szirmai et al.: Verseny és/vagy együttműködés. 2002.
4 A kutatás mintaterületét olyan várostérségek alkotják, amelyek centrumtelepülései településföldrajzi értelemben véve nagyvárosok (népességszámuk meghaladja a százezer főt), illetve azok háttértelepülései. A projekt mintaterülete a kilenc magyarországi nagyváros: Budapest és agglomerációja, a nyolc százezernél népesebb magyarországi nagyváros – Debrecen, Győr, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged és Székesfehérvár – valamint térségeik. A nagyvárosok térségi lehatárolását Budapest esetében jogszabály (az agglomeráció 89/1997. (V. 28.) kormányhatározatban meghatározott területe: jelenleg 81 település), a vidéki városok esetében pedig a KSH agglomerációkra, agglomerálódó térségekre és településegyüttesekre vonatkozó elkülönítése adja.
6 A centrum–periféria modellt társadalomföldrajzi, illetve szociológiai értelemben használom. Társadalomföldrajzi értelemben a centrum egy meghatározott földrajzi egység térbeli központját, a periféria pedig az adott földrajzi egység külső területeit jelenti. A központ és a külső területek között történetileg változó gazdasági, infrastrukturális, funkcionális és társadalmi különbségek, illetve egyenlőtlenségek is lehetnek. Ezek az egyenlőtlenségek a földrajzi egység térbeli központjának, illetve a perifériának az ökológiai pozícióit is kijelölik. Szociológiai értelemben a centrum és a periféria a fölrajzi térben elhelyezkedő népesség társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzetét, a centrumban illetve a periférián élő népesség társadalmi státusát fejezi ki. Az általam „hagyományosnak” nevezett centrum–periféria modellben a lakosság társadalmi hierarchiában elfoglalt helyzete a földrajzi központban a legmagasabb, a városközpontból kifelé haladva tendenciájában fokozatosan csökken.
7 Budapesten a jelzett centrum–periféria modell soha nem érvényesült tisztán, a belvárosban mindig laktak alacsonyabb státusú csoportok is, részben várostervezési, építészeti okok, részben a városi társadalmak összetétele miatt, a felső- és középrétegek alacsony arányai következtében is.
8 A folyamatok részletes leírását lásd: Balázsné Varga Margit: A magyarországi nagyvárosok társadalmi jellemzői: társadalomstatisztikai elemzés. Budapest, 2005. (készült a Várostérségek, térbeli társadalmi egyenlőtlenségek és konfliktusok – az európai versenyképesség térségi társadalmi tényezői című NKFP kutatás keretében).
9 A kilenc vizsgált várostérségben részben előre megadott városszociológiai (humánökológiai) kritériumok, részben helyi tapasztalatok, a városok bejárása alapján jelöltük ki a különböző övezeteket. A főbb övezetek: a belvárosi övezet, a történelmi városközpont, a city, illetve az első munkahelyi öv, ahol a városközpont jellegadó munkahelyegységei (például közigazgatási szervek, pénz- és hitelintézetek, oktatási és kulturális intézmények, irodák stb.), az üzleti és kereskedelmi élet és a szórakoztatóipar létesítményei találhatók. Többszintes házak, intenzív beépítés jellemzi. Az átmeneti övezet: a belvároshoz közeli ipari üzemek és kereskedelmi egységek zónájából és az azt körülölelő lakóövezetekből áll. A külvárosi övezet, a nagyvárossal szoros funkcionális kapcsolatot tartó elővárosok, korábban közigazgatásilag is önálló települések. Legfőbb szerepkörük a lakófunkció (főként családi házas beépítéssel vagy lakóteleppel, újabban lakóparkkal).
10 A lakossági kérdőíves vizsgálat mintájába várostérségenként a három legfejlettebb és a három legfejletlenebb háttértelepülés került. A háttértelepülések kiválasztása egy nemparaméteres próbával, az úgynevezett rangszám módszerrel történt. A rangsorolásnál a következő mutatócsoportokat vettük figyelembe: megközelíthetőség, lakáshelyzet, köz- és felsőoktatás, egészségügyi ellátás, vállalkozói aktivitás, adózás, jövedelmek, foglalkoztatás, munkanélküliség, mobilitás, szociális ellátás. A mutatócsoportonként elkészült rangsorok összesítéséből készült egy végleges fejlettségi rangsor, amelyből minden várostérség esetében a három–három legfejlettebb, illetve legfejletlenebb település került a mintába. Ennek alapján beszélünk fejlett és fejletlen városkörnyéki településekről.
11 A várostérségek infrastrukturális és intézményellátottsági jellegzetességeinek a feltárása érdekében összehasonlítottuk a nagyvárosokat és a háttértelepüléseket, a területek elérhetőségét és megközelíthetőségét befolyásoló tényezőket, a gyorsforgalmi és főúthálózattal való érintettséget, a vasúti, közúti kapcsolatok összefüggő rendszereit, a tömegközlekedés gyakoriságát és minőségét, továbbá az ingatlanállomány jellemzőit, a különböző közműrendszerek sajátosságai. Felmértük az intézményi ellátottságot az oktatás, egészségügy, közművelődés, gazdasági és társadalmi szolgáltatások, valamint a kereskedelem területén. A fejlődési folyamatokat az 1993. és 2003. közötti időszakban vizsgáltuk. A felhasznált adatok forrásai alapvetően a Központi Statisztikai Hivatal adatbázisai voltak.
12 Az európai trendek részletes bemutatását lásd a Globalizáció és a nagyvárosi tér társadalmi szerkezete (Szociológiai Szemle. 2004. 4. szám), illetve A városkutatások továbbfejlesztésének szempontjai: Az európai várostudományok jövője (Tér és Társadalom 2005. 3–4. szám) című tanulmányaimban.
1. ábra • A felsőfokú végzettségűek területi elhelyezkedése a magyarországi várostérségekben (Forrás: KSH adatok alapján szerk.: Szépvölgyi Ákos)
2.
ábra • Az egy lakosra jutó adóalap a
magyarországi várostérségekben
(Forrás: KSH adatok alapján szerk.: Szépvölgyi Ákos)
3.
ábra • A lakosság százalékos
megoszlása iskolai végzettség szerint az egyes
várostérségi övezetekben (Forrás:
NKFP kérdőív adatai alapján szerk.: Ferencz
Zoltán)
4.
ábra • A lakosság százalékos
megoszlása foglalkozás szerint az egyes várostérségi
övezeteken (Forrás: NKFP kérdőív adatai
alapján szerk.: Ferencz Zoltán)