brc . hu
1956 a Központi Fizikai
Kutató Intézetben*
Keszthelyi Lajos
az MTA rendes tagja, kutatóprofesszor
SZBK Biofizikai Intézet (1956-ban KFKI Atomfizikai Osztály)
kl brc . hu
1956 nyarán változás következett be a KFKI irányításában. Az első igazgatót, Kovács Istvánt, az MTA vezetése leváltotta, és a két igazgatóhelyettes közül Simonyi Károlyt bízta meg az intézet vezetésével (a másik helyettes Jánossy Lajos volt). Simonyi Károly egyúttal az Atomfizikai Osztályt is vezette. Akkor én is ott dolgoztam. Simonyi Károly mellett az osztály fontos személyiségei Erő János és Mérey Imre voltak. Erő János már Sopronban is együtt dolgozott az első magyarországi magfizikai gyorsító építésében Simonyi professzorral, Mérey Imre pedig gépészmérnökként vezette az osztályon folyó további gyorsítók építését és üzemeltetését. A KFKI-ban és főként az Atomfizikai Osztályon az ez időben folyó kísérleti munkák alapozták meg a hazai magfizikai kutatásokat, következésképpen a nukleáris technikai kultúrát nemcsak a KFKI-ban, hanem döntő módon Magyarország egészében is.
Folyamatosan vezetett munkafüzetemben az utolsó bejegyzést 1956. október 23-a előtt 19-én, pénteken tettem. Október 23-án, amely keddi napra esett, az Eötvös Loránd Tudományegyetemen dolgoztam, éppen laboratóriumi gyakorlatot vezettem. A KFKI-ban történtekről Zimányi Józseftől – Jozsótól – értesültem. A visszaemlékezés kapcsán sok mozzanatról a vele folytatott utolsó (Jozsó a közelmúltban, telve tervekkel, sajnos váratlanul elhunyt) beszélgetésünk alkalmából kaptam megerősítést.
A KFKI személyzeti osztályának vezetője autóbuszt rendelt, hogy a fiatal kutatók lemehessenek az ELTE-re azzal a megbízással, hogy lebeszéljék a diákságot, tanárokat a meghirdetett délutáni tüntetésről. Az elrendelt feladatot persze nem hajtották végre, inkább ők is csatlakoztak az egyetemi felvonulókhoz, akikhez én is csatlakoztam. Sokszor megjelenik a tévé archív felvételein az Eötvös Loránd Tudományegyetem nagy transzparense, mögötte a sok fiatal. Ilyenkor büszkeség tölt el, mert én is a tüntetők között meneteltem.
A felvonulók nagy tömege végül a Parlament előtt kötött ki. Az ottani események részleteiről rengeteg visszaemlékezés született, és ma már a történelem részei. Röviden szólva, nagyon sok követelést skandáltunk. Ezek közül egyet emelek ki, mert annak köze van az atomtudományhoz. Hangosan követeltük, hogy a magyar urán magyar kézben maradjon.
A sajtóból származó információk szerint az első említés a Pécsi Egyetem című újságból ered, amelynek rendkívüli kiadásában szerepelnek a következők: (1. kép)
„A MEFESZ-szel előre a teljes demokráciáért, a szocialista független Magyarországért!”
Határozat
Mi, a Pécsi Egyetem hallgatói, pedagógiai főiskolások, orvostanhallgatók és jogászok, egy emberként csatlakozunk az alábbi határozatokhoz: Csatlakozunk a MEFESZ-hez, a DISZ-től független egyetemista szervezethez
1. Követeljük, hogy az alábbi pontokat változtatás nélkül hozzák teljes nyilvánosságra …
12. Vizsgálják felül az összes kereskedelmi és egyéb szerződéseket, hogy azok nemzeti érdekeinknek megfeleljenek
13. Hozzák nyilvánosságra a magyar uránra vonatkozó szerződéseket és adatokat, adják az urántelepeket magyar kézre …
A Népszava megírta, hogy már 15 mázsa uránércet kivittek a Szovjetunióba. Jánossy Lajos november 2-án nyilatkozott a Magyar Nemzetben. Ennek fő mondanivalója az volt, hogy a kormány alakítson sürgősen új atomenergia-bizottságot, amely foglakozzék a magyar uránkincs kérdésével.
„Jánossy Lajos nyilatkozata a magyar urániumról – A Szabad Kossuth rádió csütörtökön a magyar urániummal kapcsolatban megszólaltatta Jánossy Lajos professzort. Kérdésre válaszolva Jánossy kijelentette, hogy a szovjet hatóságok mindent szigorúan őriztek, ami az uránnal összefüggött. Nemcsak a kutatókat nem akarták bevenni, hanem szakembereket sem vontak be és még gazdasági feltárásokat sem volt lehetőségük végezni, úgyhogy a magyar szakemberek tökéletesen a sötétben voltak. Mint a volt Atomenergia Bizottság alelnöke, semmiféle információt nem kapott az urán létéről és csak az újságokból értesült az uránleletekről. Nem tudja, milyen szerződés van a Szovjetunióval, azonban az egész bányászat kezdeten van, ezért nagy mennyiséget biztosan nem vittek ki az országból. Az a hír, hogy 16 mázsa ment ki az országból, úgy látszik, igaz, de ez úgy értendő, hogy 16 mázsa uránérc. Ebből nagyon kevés tiszta urániumot lehet nyerni, ennek értéke nem valami nagy. Itt inkább kísérleti mennyiségről van szó. Azt lehet mondani, hogy az egész uránkutatás feltárási stádiumban van, úgyhogy egyelőre senki sem tudja megmondani biztonsággal, hogy mennyi uránium van az országban. Valószínű, hogy azért jelentős leletekről van szó. Véleménye szerint a legelső teendő az lenne, hogy a kormány alakítson nagyon gyorsan nemzeti atomenergia-bizottságot, ez ne úgy működjék mint a régi, hanem vonja be a szakembereket, tárja fel az egész helyzetet, nézze meg mennyi urán van, milyen feltárási lehetőségek vannak és ezenkívül vizsgálja meg az ezzel kapcsolatos problémákat.”
Simonyi professzor elmondása szerint ezt a bizottságot november 3-án délutánra össze is hívták. Ő elment, bolyongott a Parlament folyosóin, egy nyitott szobába benézve még Nagy Imrét is látta egyedül, ráhajolva íróasztalára. Bizottsági ülés persze nem volt.
E rövid időbeli előreugrás után térjünk most vissza az októberi napokhoz. Október 23-a után sorra kibontakoztak a forradalom eseményei. A közlekedés megszűnt, nem mehettünk fel Csillebércre, a KFKI-ba. Elterjedt a hír, már nem tudom hogyan, hogy a Műszaki Egyetem Fizikai Intézetének egy tantermében fogunk összejönni, hogy megtárgyaljuk a teendőket. Úgy emlékezem, hogy az összejövetel még a forradalom első hetében történt. Sokan voltunk, és sokan fel is szólaltak. Két felszólalás mélyen megmaradt az emlékezetemben. A szívbeteg, törékeny Gráf Gyuri elmondta, hogy ő kommunista volt, és az is marad. A bátorságát, őszinteségét megtapsoltuk. Egy nagyon szélsőséges felszólalót aztán lehurrogtunk. Az utóbbi személy elhagyta az országot, Gráf Gyuri pedig néhány év múlva, mindannyiunk bánatára, az életet.
Miután Simonyi professzort a Forradalmi Bizottság elnökévé, Erő Jánost titkárává megválasztottuk, békésen hazamentünk, és reméltük, hogy hamarosan visszaáll a szokott rend, és nyugodtan folytathatjuk munkánkat. Hogy ez így legyen, és a KFKI-t, valamint egyes felelős beosztású munkatársait se érhessék esetleg atrocitások, Simonyi professzor Mérey Imrével többször felgyalogolt, vagy motorbiciklivel felment Csillebércre. Megszervezték az Intézet őrzését. Háromszor nyolcórás váltásban őrizte a kaput Hadobás Béla és Stocker Lajos egy harmadik személlyel, akinek ma már nem tudjuk a nevét. Nekik is köszönhető, hogy a KFKI minden vagyona sértetlen maradt, minden exponált személy védelemben részesült. A Budafoki út 10-ben, egy pincehelyiségben gyakran összegyűltek a KFKI-sok, de munka nem folyt. Simonyi professzor és Mérey Imre a Széna téren is megjelentek, de nem harcolóként, hanem a környéken kitört ablakok újraüvegezőjeként.
November 3-án mindannyian arra gondoltunk, hogy két nap múlva, hétfőn már járnak majd a villamosok, buszok, és felmegyünk a hegyre dolgozni. Nem így történt. November 4-én megszólaltak az ágyúk, megkezdődött a szovjet invázió és a „régi rend” visszaállítása. Pontosan nem emlékezem, mikor, de lassan elkezdtünk feljárni Csillebércre, ki hogyan tudott. Az eleinte kietlen, üres épületek megteltek emberekkel, megkezdtük újra a munkát. Sok kedves kollégánk addigra már elhagyta az országot. Decemberben – januárban azonban már minden működött, hála Simonyi professzor gondos és hatékony szervezésének.
Érdemes felidézni egy, a KFKI-hoz kapcsolódó történetet. Király Béla tábornok, az 56-os Nemzeti Hadsereg parancsnoka a Nagyszénáson táborozott egy menekülő csapattal. A szovjet hadsereg teljesen bekerítette őket. Minden pillanatban várták a támadást és a megsemmisülést. A KFKI irányából azonban egy füstfelhő emelkedett a magasba. Ezután röviddel a szovjet haderő hirtelen elvonult. Király Béla azt tételezte fel, hogy az ellenség tudott a KFKI-ról, és az atomreaktor robbanásának hatásától tartva vonult el csapataival. Akkor ugyan még nem volt reaktor a KFKI-ban, de az ellenség elvonult. Király Béla csapata viszont a hadszíntéren maradt, így a hadviselés klasszikus szabályai szerint ők lettek a győztesek. Ha úgy tetszik, ezt az eseményt tekinthetjük a Szovjetunió elleni első győztes csatának, állítja Király Béla.
Munkafüzetemben 1956 októbere után az első bejegyzés dátuma 1957. január 14., vagyis az érdemi munkát csak akkor tudtuk elkezdeni: „1957. I. 14. (okt. 23-án forradalom). Stabilitás ellenőrzése – spektrum”
Arra emlékezem, hogy 56 végén többször mentem a hármas épületben lévő Atomfizikai Osztályról a négyes épületbe Jánossy professzor feleségéhez, aki segített nekünk dolgozataink angol nyelvű megfogalmazásában. Jánossy professzor pedig magára vállalta a dolgozatok elküldését a Nuclear Physics című folyóiratba.
A KFKI-ban és környékén alig volt valami mozgás. A nagy nyugalom kedvezett a 14 méter hosszú karokkal tervezett Michelson interferometria-kísérletek végrehajtásának. Náray Zsolt és munkatársai ekkor végezték az ún. „csöpögő fotonok” interferenciájával foglalkozó híres vizsgálataikat.
Akkor még nem gondoltuk, hogy a sok munkáért, törődésért, mások segítéséért nem köszönet, hanem üldözés vár Simonyi professzorra. Máig fájó sebet ütöttek rajtunk a KFKI pártszervei. 1957 végén „Simonyi-ügyet” kreáltak, és Simonyi professzort elmarasztaló határozatot hoztak: igazgatóhelyettesből osztályvezetővé minősítették vissza. Ő a minden alapot nélkülöző megaláztatást nem tudta és nem is akarta elviselni, lemondott állásáról, névtábláját összetörte. Mi egy hideg, sötét decemberi délutánon szomorúan néztük, amint egy autóban elhagyta kedves munkahelyét és szeretett munkatársait. A KFKI-ba soha nem tért vissza. Fizikailag nem bántalmazták, csak a lelkét törték össze. Mennyi emberrel történt hasonló szörnyűség! Ő lassan regenerálódott, óriási elszántsággal dolgozott, s végül hatalmas életművet hagyott hátra.
Ma már emléktábla hirdeti Simonyi professzor érdemeit a KFKI hármas épületének bejáratánál. A becses emléket őrizzük. Az 1956-os forradalom ötvenedik, Simonyi professzor születésének kilencvenedik évfordulóján Hadobás Béla, a KFKI egyik önkéntes őrzője koszorúzta meg az emléktáblát. (2. kép)
Kulcsszavak: tüntetés a Kossuth téren, Forradalmi Bizottság, uránbányák, Atomenergia Bizottság, 1956 után
* Az MTA Fizikai Tudományok Osztálya 2006. október 25-én tartott ünnepi osztályülésén elhangzott előadás rövidített, szerkesztett változata.
<-- Vissza a 2007/10 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]