Magyar Tudomány, 2007/09 1118. o.

A jövrl a jelenben



A TUDOMÁNY JÖVJE:

A KOGNITÍV TUDOMÁNY PÉLDÁJA

A TUDOMÁNYOK TAGOLÓDÁSÁRÓL

ÉS DIVERZIFIKÁLÓDÁSÁRÓL1


Pléh Csaba


az MTA rendes tagja, egyetemi tanár

BME Kognitív Tudományi Tanszéke MTA–BME Kognitív Tudományi Kutatócsoport

pleh cogsci.bme.hu



Eladásomban sajátos hozzáállást képviselek. Úgy próbálok a tudományrendszer jövjéhez hozzászólni, hogy közben a múltról beszélek. Arról, hogy hogyan alakult ki egy sajátos új tudományterület, amit kognitív tudománynak szoktunk nevezni, és hogy ennek keletkezése milyen tanulsággal bír a tudományok közötti kapcsolatok és a tudományos diverzifikáció jövjére nézve. Példámat azért tekintem mintaértéknek a maga összetettségében, mert a kognitív megközelítés megjelenése egyszerre jelent új irányzatot, új hozzáállást a hagyományos tudományos fejezetek kidolgozásában, és ugyanakkor egy sajátos új diszciplína arculatának formálódását is. A kérdés éppen az, hogy melyik az uralkodó, az irány vagy a terület körülhatárolása. Ráadásul ez a formálódás több szakaszban ment végbe: egyre elvontabb lesz, ugyanakkor egyre átfogóbb abban az értelemben, hogy egyre több terület érintkezését foglalja magába. A tudományok diverzifikálódásának és a diszciplínák vélelmezett szaporodásának jellegzetes három mozgatóját magába foglalja ez a példa: az attitd, vagy ha nagyképek akarunk lenni, a paradigma új fejezetté vagy egyenesen diszciplínává tételét, a specializációból fakadó diszciplinarizálódást, és az érintkezésbl fakadó diszciplinarizálódást.


A viselkedéstl a bels emberig:

a kognitív pszichológia kialakulása


Esettanulmányom a kognitív mozgalom megszületése. A pszichológus szempontjából indulok ki ennek jellemzése során, akárcsak például Howard Gardner (1985) személyes konzultációkon alapuló korabeli bemutatása. Ezt azért tartom fontosnak elre hangsúlyozni, mert a kognitív mozgalomról elmondható lenne egy másik történet is, ha a filozófiából, a biológiából vagy az informatikából indulunk ki jellemzése során. Ebben az esetben például a filozófia nyelvi fordulatának sajátos új következményeit kellene értelmezni az 1950-es évek végétl, ahol a nyelvi fordulat átmegy egy reprezentációs fordulatba. Amikor pedig az informatikából indulunk ki a kognitív tudomány történetének jellemzésekor, akkor a Turing-hagyomány és a valóságos gépek együttes hatásában azt kellene tekintenünk, hogy hogyan jelenik meg az embertudományokban és az élettudományokban a számítógép kutatási, technológiai inspiráló és elméleti szerepe, amikor az embert mint információkezel gépet tekinti. Térjünk azonban vissza ahhoz a partikuláris szemponthoz, amelynek fényében szeretném megmutatni a kognitív szemlélet kialakulását.

A pszichológiai szemlélet fell tekintve a modern kognitív tudomány kialakulásának az 1950-es évek végétl három lépése különböztethet meg.

1. A kognitív pszichológia létrejötte és az információfeldolgozási paradigma gyzedelmeskedése;

2. A kognitív pszichológia érintkezése más tudományokkal: a klasszikus „testetlen” reprezentációelméleti kognitív tudomány kialakulása;

3. Az interpretált megismerés világa: biológiai és szociális értelmezések a megismerésrl.

A mai kor pszichológiájának arculatát alapveten befolyásoló kognitív pszichológia az 1950-es évek végétl bontakozott ki sajátos reakcióként az akkor és az azóta is uralkodó amerikai pszichológián belül. A sajátos reakció a 20-as évek végétl az 50-es évek végéig dinamikusan fejld és uralkodó viselkedéselv behaviorista pszichológiával szemben fogalmazódott meg. A kognitív pszichológia e tekintetben az 1. táblázatban összefoglalt két arcban jelenik meg. Mint irányzat, a Thomas Kuhn-féle tudományos paradigmafogalom (Kuhn, 1984) vonzerejére is támaszkodva, a 60-as évek közepétl azt hirdeti, hogy viselkedés helyett a megismer embert állítja eltérbe, akinek bels folyamatait tartja kutatandónak. Ugyanakkor vissza is akar térni a gyökerekhez, hol nyíltan, hol rejtve a tudományos pszichológia els kísérletez paradigmájához (Kurt Danziger 1990-ben ad errl elemzést, de lásd saját tankönyvemet is: Pléh, 2000). Ez az els paradigma a 19. század végi Németországban már a kissé szárazon tekintett megismer ember bels folyamatainak kísérleti vizsgálatát helyezte eltérbe. A behaviorizmus ezzel az egyébként természettudományos ihletés pszichológiával annak módszertani megoldatlanságai, feltételezett és valós bizonytalanságai és fleg kontemplatív puszta megismer meggyzdése miatt szakított. Mint az 1. táblázat második oszlopa mutatja, a kognitív pszichológia, amikor új szemléletet, mondjuk ki, új paradigmát hangsúlyoz a pszichológia egészére, akkor egyben egy új területet is kijelöl: a gondolkodás világát teszi központi témává, helyezi a pszichológia középpontjába. A gondolkodásnak egy sajátos jellemzését alakítja ki – a reprezentációs felfogást.

Nézzük meg, már csak azért is, mert a tudományfejldés általános ciklikussága szempontjából is tanulságos, hogy hogyan szakított az 50-es, 60-as években a kognitív pszichológia az „eldjének és neveljének” is tekintett behaviorizmussal. Néhány évtized távlatából azt látjuk, hogy maga a gondolkodás és a megismerés leképezésére való törekvés a kési, az ún. neobehaviorista irányzatokban is eltérbe került. A viselkedés determinációs sémáját tekintve a behaviorizmus négy évtizedes története során egyre bonyolultabb, többlépcss folyamatokat tételezett fel az inger és a válaszfolyamatok között. Ez az egyre bonyolultabb meghatározottság úgy jelent meg, mint a közvetlen ingerdeterminációtól való fokozatos idbeli leválás, és egyre bonyolultabb mechanizmusok feltételezése inger és válasz között (Hebb, 1949). A neobehaviorista felfogásban két eltér attitd fogalmazódott meg, amelyek majd a kognitív pszichológiában sajátosan összekapcsolódnak (ezek jellemzésére eredeti szövegekkel lásd a Pléh Csaba – Gyri Miklós-féle szöveggyjteményt [Pléh – Gyri, 2004]). Clark Hull elképzelése szerint a „bels” megismerési folyamatok alapveten mozgásosak. Bonyolultabb szervezeteknél az ingerekre adott nyílt válaszok maguk rejtett válaszok forrásai lesznek (a közismert bels beszéd ennek csak egy kitüntetett formája). Ezek a rejtett motoros képletek a szervezet számára újabb ingereket képeznek. Az alapséma szerint egy inger kivált egy bels választ  ez a bels válasz maga ingerként funkcionál  és ez az inger lesz a nyílt válasz kiindulópontja. Hull számára tehát az SR, az inger–válasz szekvencia megkérdjelezhetetlen mondattanát adja a viselkedés elemzésének, az S-ek és R-ek azonban belskké is válhatnak. Hull rendszerének másik jellemzje a matematikai inspiráció. Ma sokszor megmosolyogtatóan pontos képleteket próbál megadni arról, hogy a tanulás során hogyan változik az inger reprezentáció meghatározó ereje, mint az alábbi példa mutatja.


VIII. posztulátum: A válaszpotenciál (SER) felépítése

Egy tanult viselkedésrészlet válaszpotenciálját (SER) bármely tanulási szakaszban, amennyiben a tanulás és a válaszelhívás alatt azonosak a körülmények, a következk határozzák meg: 1. A tanulási folyamat alatt adható drive (D) szorozva a jelz ingernyom dinamizmusával (V1), az incentív megersítéssel (K) és (4) a kapcsolat ersségével (SHR). Vagyis:

SER = D × V1 × K × SHR


Ez a felfogás tehát ontológiáját tekintve motoros jelleg. Bels viselkedéseket feltételez a küls viselkedés magyarázatával. E tekintetben szintén régi hagyományokra, a 19. század végén Hugo Münsterberg, Théodule Ribot vagy a magyar Posch Jen hagyományára tér vissza. Ugyanakkor, és a kognitív mozgalom szempontjából ez a második mozzanat fontosabb lesz, Hull elképzelései a megismerési folyamatok kvázi algebrai kezelésérl (ennek is van már persze régi hagyománya a 19. század eleji Johann Friedrich Herbarttól kezdve) alapvet fontosságú lesz a modern kognitív pszichológia egész gondolkodásmódjában. A számítógép jelenik majd meg mint sajátos eszköz arra, hogy a pszichológiai folyamatokat algoritmizáltan értelmezzük, és ezzel a Hull képviselte matematikai ihletés új lehorgonyzási lehetséget kap. A másik felfogást képviseli a kognitív mozgalom metatörténetébl talán jobban ismers Edward C. Tolman munkássága. Tolman ismertebb, hiszen olyan, a saját mozgalmukra reflektáló szervezk, mint Noam Chomsky (2003), mindig arra hivatkoznak, hogy a modern mentalista, a bels élet közvetlen valóságos létét hirdet felfogás elfutára Tolman volt. Tolman, ami az ontológiát illeti, pontosan ellentéte Hullnak. Míg Hull kis mozgásokkal népesíti be a fejet, Tolman kis térképekkel. Számára a megismerési folyamatok kiindulópontja szintén az SR séma, csakhogy annak az S oldala, az ingerek leképezése gazdagodik nála. Az ingerek jellegzetes térképet alakítanak ki a szervezetben, s a viselkedést ez az értelmezett inger, a bels térkép és az ahhoz rendelt ’értékek’ határozzák meg. A térkép persze meglehetsen elvont fogalom, amint a magyar szakirodalomban Kardos Lajos sokszor hangsúlyozta. Kardos (1988) Tolman térképfogalma helyett az állati viselkedés magyarázatából kiindulva azt vallja, hogy inkább emlékképekkel kellene operálnunk. A térképek ugyanis már irányvektorokat, támpontokat és hasonlókat tartalmaznak, amelyek Kardos felfogásában túl antropomorf értelmezések lennének. Tudjuk jól, hogy a mai tanulásértelmezések szerint (Csányi, 1999) éppenséggel Tolmannek volt igaza, mert a patkány viselkedését vektorok és hasonlók is befolyásolják, tehát a térképfogalom jobban jellemz reprezentáció, mint a mentális képek.

Két jellegzetes felfogás van tehát az 50-es években a megismerésrl, azonban mindkett az SR sémából indul ki. St, maga a reprezentáció fogalma is megjelenik. Charles Osgood nevezetes modelljében a viselkedés magyarázatába illesztett jelképes – például nyelvi és gondolkodási – folyamatok elemzéséhez már megjelenik a reprezentáció fogalma abban az értelemben, hogy egyre kisebb viselkedéstöredékek fogják a mentális rendszerben képviselni a nyílt viselkedést, és ez a képviselet saját törvényeket követ.

A tudományfejldés ciklikusságának sajátos szerencsés mozzanata volt, hogy miközben maga a kognitív gondolat a behaviorizmusban is megjelent (lásd errl az említett gyjteményben például: Donald Hebb, valamint Segal és Lachmann írása mellett Jamie Cohen-Cole (Cohen-Cole, 2005) mai jellemzését is) az 50-es években egy új nemzedék is megjelenik. Az új nemzedék, miközben viselkedéses elveken szocializálódott mind a pszichológiában, mind a nyelvészetben, mind az antropológiában és a legtöbb társadalomtudományban, ugyanakkor észrevette azt a felforgató ihletést, amit a gondolat formáját eltérbe állító modern számítástechnika megjelenése jelentett. A sajátos szakmai kognitív mozgalmak mint tagadások jelentek meg a viselkedéses felfogással szemben. Mára azonban tudjuk, hogy ennek a tagadásnak a tartalmát (azt, hogy mire vonatkozóan jelenjen meg a tagadás) a megtagadott elfutárok újító munkája készítette el (lásd Gardner, 1985, és George Miller, 2003 személyes beszámolóját).

Kifejezetten a pszichológiának, a kognitív mozgalom megjelenésének több nagy ihlet mozzanata volt.

1. A viselkedés meghatározottságának liberalizációja. Az akkorra már veteránnak is tekinthet, hatvan év feletti, rendkívül sokoldalú Karl Lashley az 50-es évek elején (1951) különleges ervel állította eltérbe azt a gondolatot, hogy a viselkedés sorrendi szervezdésében kénytelenek vagyunk kész mintázatokat feltételezni az idegrendszerben. Egy olyan egyszer folyamat, mint a szavak kiejtése, ahol a késbbi hanghoz igazodik a korábbi hang ejtése (gondoljunk az n hang motoros utasítására az ing, az ina és az int szavakban) során megfigyelhet adaptáció nem magyarázható reflexláncokkal, fel kell tételeznünk, hogy valamilyen központi mintázat irányítja a beszédet. Donald Hebb 1949-ben megjelent könyve a viselkedés reflexes és kognitív szabályozásának eltérését kissé spekulatív neurológiai modellben állítja eltérbe. Ez a modell azonban késbb rendkívül fontos és jellegzetes lesz. A kognitív típusú viselkedésekben önmagukat ingerl, reverberáló idegrendszeri körök lennének megfeleltethetk az agykéregben, ami ismét kiszabadulás a puszta SR sémából. Az elbb emlegetett Charles Osgood és társai pedig egyre barokkosabb, egyre cizelláltabb, egyre kifinomultabb viselkedéses modellekrl kezdenek beszélni. Mindennek két fontos következménye volt. Az egyik, hogy szalonképessé tették a bels folyamatokról való beszédet, Neal Miller egyenesen az S-R fogalmak liberalizásáról beszélt. Az új nemzedék számára pedig a barokkos „bels viselkedési modelleket” tekintve egyre nyilvánvalóbb volt, hogy ezekrl a bels folyamatokról talán egyszerbb lenne a klasszikus pszichológia szótárát felújítva úgy beszélni, mint ’emlékezetrl’, ’gondolkodásról’ és hasonlókról, mintsem a fejünkben kavargó kis ingerek és válaszok világáról.

2. A modern nyelvészet. Chomsky korai munkáiban (ennek elérhet nyilvános összefoglalása máig is igen fontos, Chomsky, 2003) a nyelvészet felfedezte vagy újra felfedezte a bels modellek jelentségét a nyelvi világ megmagyarázásában. A nyelv, hangzik e felfogás metateóriájában, bels mentális realitás, nem egyszeren a viselkedés realitása, mert mindannyiunk fejében ott létezik a nyelvi rendszer.

3. A matematikai modellálás vonzereje is e kor jellemzje. Az információelmélet és kibernetikai gondolkodás kibontakozásával egy olyan felszabadító gondolat jelenik meg, hogy ha a feltételezett bels folyamatok modellálhatók, és absztrakt modellek rendelhetk hozzájuk, akkor kezelésük már objektívvé válik. A modellálás maga az objektivitás kritériuma lesz. Ezek a modellek viszont bels folyamatokra, kódokra és egyebekre vonatkoznak.

4. A gépi ihletés megjelenése. Mind a pszichológia valóságos kísérletez gyakorlatában, mind az emberrl való gondolkodás világában megjelenik a gépek ihlet szerepe. A gondolkodásmódban ez azt az igényt jelenti, hogy az embert folyamatainak megértése során is úgy kell elképzelnünk, mint egy algoritmizált módon leírható információkezel berendezést.

5. Etológiai és genetikai forradalom. Az etológia az 50-es évek közepétl egyre határozottabban rámutat arra, hogy az állati viselkedés reflexes modelljei félrevezetek, mert az állati viselkedést fajspecifikus kiváltó ingerek, a szégyenteli módon ösztönnek nevezhet folyamatok jellemzik, és az állati viselkedés megértésében sokkal szubjektívebb tényezkre van módunk, mint azt a hagyományos, labirintusban patkányokkal dolgozó pszichológia elképzelte volna. Ezzel párhuzamosan zajlik egy másik biológiai forradalom, a genetikai forradalom, amely sok egyéb mellett természetesen megkérdjelezi a tanulási modellek mindenhatóságát. Felveti azonban azt is, és ennek nagy inspiráló szerepe van, hogy az ember valamely aspektusának jelenségszint részletes leírása hosszú évtizedek múlva vezethet tényleges mechanizmusmagyarázatokra. A Mendel és Watson–Crick közti úttal analógiát látva a kognitív pszichológusok kezdenek abban hinni, hogy úgy lehet a viselkedés bels meghatározottságáról beszélni, hogy közben nem hiszünk abban, hogy a klasszikus értelemben vett fiziológiához kell máris minden kutatási lépésünket lehorgonyoznunk.

Mindennek eredményeként kialakult egy olyan felfogásmodell az 50-es, 60-as évek pszichológiájában, amely az embert sajátosan információkezel lénynek tekinti, amint azt az 1. ábra mutatja.

A pszichológián belül, az 50-es évek második felétl a 70-es évekig uralkodott (persze ma is létezik) kísérleti kognitív pszichológia információfeldolgozó paradigmája számos nagy sikert aratott, és számos kérdésben rendkívül izgalmas és érdekes elképzeléseket fogalmazott meg. (Egy mai összefoglaló, a fél évszázados jubileum kapcsán ad ezekrl az ígéretekrl áttekintést: Proctor – Vu, 2006). Olyan elképzeléseket állított eltérbe az információfeldolgozó megközelítés, amelyek a 19. századi els mintájú kognitív kutatás szemléletét felújították, de egyben sokkal precízebbé is tették. Érdemes egy pillanatra megállni itt a tudományfejldés jellegzetességeit elemezend. A 19. században, a mai kor perspektívájából nézve, két eltér kognitív kutatási minta fogalmazódott meg. Mindkett a német tudományosságban született. Az egyik, a „tudatlélektan” néven emlegetett, lényegében szenzualista kognitív tudományi program. Ez is feltételezi, hogy az emberi megismerésben reprezentációk vannak, de ezeket a reprezentációkat összhangban az empirizmus alulról felfelé építkez logikájával, mind szenzoros mozzanatokra vezeti vissza. Alapvet kutatási kérdése az érzékelés vizsgálata, amelyhez képest a gondolati világ és egyáltalán maga már a fogalomrendszer is interpretált, másodlagos – létez dolog, de nem elemi. Ennek a kutatásnak a kísérleti paradigma a vezetrendszere, és idk és hibák mintázatait rendeli különböz megismerési folyamatokhoz. Ezzel szemben a másik modell, Gottlob Frege modellje (magyarul: 1980) a gondolat elvont formájából indul ki. Pontosan a korai pszichológia szenzualista elkötelezettségével való elégedetlenségnek keretében azt hangsúlyozza, hogy az emberi gondolkodást propozicionális szervezdés jellemzi. A kijelentések viszont nem vezethetk le képzetek asszociációiból, eltéren attól, ahogy például John Stuart Mill gondolta volna. Frege azt vallotta, hogy a kijelentésforma az elsdleges a gondolatban. Ennek megfelelen alkotta meg a gondolkodás propozicionális kalkulus függvényszer elképzelését. Fontos azonban tudni, hogy ezt nem az egyéni gondolkodókhoz rendelte, mai értelemben kissé platonisztikus felhanggal kezelte a gondolat formájának kérdését. A behaviorista kitér, kaland, paradigma után a 20. század közepén újraszület kognitív eszme nagy truvája éppen a számítógép és az információelmélet hatására, hogy a kísérleti paradigmába visszacsempészi a fregei gondolatmenetet. Úgy is mondhatjuk, hogy Frege bosszút áll, vagy Frege éppenséggel újraértelmezdik. A lényeges mozzanat az, hogy a logikai jellemzés nem platóni eszmei szinten tételezdik, hanem maga a kijelentésszer szervezdés lesz az egyik legfontosabb jellemzje a kognitív kutatás eredményeinek. Az 1. ábrára utalva, ez a kijelentésszer szervezdés kidolgozott formájában majd úgy jelenik meg, mint a bemeneti csatornákat követ szrnél (a szavak és jelentések diszkriminációja) ’lépésben’ egy gondolat nyelve keretében történ besrítése minden szenzoros élménynek. Minden élmény kijelentésekben reprezentálódna. Az információfeldolgozó pszichológia néhány nagy vitája éppen ennek a klasszikus pszichológiai és filozófiai ketts örökségnek az összeegyeztethetségével kapcsolatos. A legfontosabb vitatott téma a reprezentációelmélettel összefüggésben, hogy vannak-e analóg-képi reprezentációink is a gondolkodásban, vagy pedig minden gondolat valóban kijelentésszer. Számos kísérlet próbálja meg – szemben a klasszikus pszichológia puszta élménybeszámolóival – tisztázni, hogy vannak olyan adatok, amelyek nemcsak a képi reprezentációk feltételezése mellett mondhatók stb. Az információs paradigma nemcsak vitatott, hanem új fogalmakat is behoz. Az emlékezeti rendszerek elméletét például. Az igen rövid idej (szenzoros), rövid idej és a hosszú távú emlékezeti rendszerek elkülönítésével olyan rendszerezést adnak az emlékezetpszichológia késbbi tényeinek, amelyeknek az idi lejárat, a reprezentáció elvontsága és a felejtést okozó folyamatok természete tekintetében minségileg elkülönített „tárak” metaforájában képzelik el a gondolati leképezést. Elkezddik ennek a vitatása is, a tárak helyett megjelennek dinamikusabb elképzelések, amelyek a feladat szempontjából adaptívnak tekintik a formai és a jelentésalapú reprezentáció kialakulását. Nem ennek a részletei érdekesek számunkra, hanem az, hogy itt az új irányzat révén valami teljesen új téma jelenik meg a klasszikus pszichológiához képest. A klasszikus kognitív pszichológiának jellegzetes nagy sikerei a nyelvi megértés modelljei, amelyek szintén jól illeszthetk a különböz átkódolási folyamatokba, ahol arról lesz szó, hogy hogyan alakul át valami egyik leképezésbl, például a fonetikai leképezésbl a szóalakú, lexikai leképezésig, hogy azután mozgósítani tudja a jelentést. A nyelvi megértés vizsgálatának különleges, mindmáig érvényes központi problémája az is, hogy az algoritmizálható és a heurisztikus folyamatok hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Mikor vannak átlépések, ahol a tudás és világismeret alapveten meghatározza a megértést, és ez vajon kezdettl jellemz, vagy csak az utolsó lépéseiben.

Jellegzetes vitatémája ennek a kornak általában is, hogy a még a behaviorizmus vége felé kidolgozott hagyományos perceptuális tanulási elképzelések, amelyek az érzékelési leképezésben a kontextus, a gyakoriság és az elvárás szerepét hangsúlyozzák, vajon azonnali vagy késbb megjelen folyamatokban, vajon egy- vagy kétszakaszos rendszerben kell-e elképzelnünk ket stb. (lásd errl Marton Magda szöveggyjteményét [Marton, 1975]). Olyan kérdés ez is, mint amely már Hermann von Helmholz és Ewald Hering vitáiban a 19. század végét is jellemzi. Az új, sokkal technologizáltabb, sokkal adatgazdagabb kognitív pszichológia precízebben körül tudja határolni az alulról felfelé és a felülrl lefelé mköd folyamatokat, vagy ha számítógépes metaforákat akarunk használni, adat-meghajtotta és fogalom-meghajtotta folyamatok megfelel viszonyát. Egy másik jellegzetes vitatéma a szekvenciális és párhuzamos folyamatok és a figyelem helye ezek elemzésében. Vajon milyen mélység feldolgozásig érvényes a párhuzamosság, és honnantól kezdve jelenik meg a szekvencialitás? Ez az évtizedekig tartó, számos kísérleti tényt érint vita a 80-as években azután átmegy egy új szakaszba, amikor a mindent uralni igyekv, átfogó konnekcionista tanulási modellek majd azt hangsúlyozzák, hogy minden folyamatunk végs soron önmagukban mköd értelmetlen feldolgozási egységek mködésének eredménye. A szekvencialitás pusztán a nyelvi gondolkodásmód mintegy emulált betolakodása lenne. Vagyis másodlagosan vagyunk szekvenciálisak és elsdlegesen mindig párhuzamosak. Ha a dolog technikai hasonlatait nézzük, akkor a klasszikus felfogás valahol egy újabb és újabb átiratokat eredményez szövegszerkesztnek, a modern felfogás viszont egy multimédia-rendszernek képzeli el az emberi gondolkodást.


A kognitív pszichológiától

a kognitív tudományig:

absztrakció vagy interdiszciplinaritás?


Nem fontos nekünk most ezekben a kérdésekben döntenünk. Fontos azonban átlátnunk, hogy miközben ez a fejldés a pszichológiában végbemegy a 70-es évek közepén, durván 1970 és 1985 között, egy további abszorpciós lépés révén kialakul a gépihletés kognitív tudomány. Ennek jelszava az egységes információfeldolgozó paradigma. Hogyan is jön ez a szemlélet létre? Ezt próbálja a 2. ábra értelmezni.

Az ábra bal oldala azt mutatja, hogy a 70-es évekre a pszichológusok, a nyelvészek stb. felismerték, hogy maga ez az egységesnek tn információfeldolgozó szemlélet igen sok területen megjelenik. Van egy közös attitd, amely valami közös címkét igényel. A kognitív tudomány ebben a felfogásban egy olyan integratív tudomány programja lenne, amely a különböz területekbl a hasonló szemléleteket emeli ki. Nem külön tanszékekre, hanem az együttmködésre helyezi a hangsúlyt. A másik felfogás, melyet az ábra jobb oldala mutat, viszont úgy gondolja, hogy a nyelvészet, biológia, logika, matematika stb. szaktudományok, amelyeknek van egy közös átfogó szakterületük, amely a megismerés és a tudásreprezentációk problémáival foglalkozik. E szemléletben a kognitív tudomány nem attitdök megjelenése a legkülönbözbb területen, hanem különböz tudományok metszete, ahol a közös nézpont elssorban az emberi megismerés vizsgálata. Ez a kétféle felfogás, amelyet a 2. ábra mutat, a tudományok története szempontjából is két attitdöt képvisel. Az egyik szerint a tudományok többé-kevésbé kialakult rendszerében újabb és újabb attitdök hoznak létre részfolyamatokat. Például ha kognitív etológiáról beszélünk, akkor nem jön létre valami új fejezet, amihez új fiókokat kell nyitnunk a fejünkben és a tanszékek és kutatócsoportok világában, hanem egyszeren egy új attitd válik szükségessé. A másik felfogás szerint viszont az érintkezések révén új fejezetek jönnek létre, és a tudományos területeknek állandó burjánzásuk lesz, ennek megfelelen a kognitív etológia külön tanszékként jelenik majd meg. Nem feladatom, hogy e két felfogás között döntsek, fontos azonban látnunk, hogy ez a két attitd mindmáig velünk él. Számos értelmezési feszültséget is okoz. Ez már a hazai közegben is érezhet. Két filozófus kritikusa a kognitív mozgalomnak – Boros János (2004) és Margitay Tihamér (2006) – a fiókosítástól félnek, illetve attól, hogy annak állandó burjánzása lesz, megkérdjelezik, hogy valóban új hozzáállást hozott-e a kognitív mozgalom, meg tudja-e haladni például az ismeretelmélet hagyományos dilemmáit. Szerintem nem, de nem is ez a célja: az utóbbi évtizedekben inkább azt emeli ki, hogy mköd és használható – például a gyakorlat felé nyitott, és az ifjúságot inspiráló – modelleket alakítson ki a megismerésrl. Keretet ad, s nem hiszi, hogy találta meg a bölcsek kövét.

Ennek a klasszikus kornak, a 70-es, 80-as évek világának a jelszava, hogy a kognitív tudomány a reprezentáció tudománya. Ennek lényege, hogy valami, egy jel, valamit képvisel valaki számára. Tudjuk jól, hogy ez Quintilianus óta a jel definíciója. A jelnek egy sajátos formája lesz azonban a reprezentáció. A kognitív tudomány ennek a valamire irányuló bels modellálásnak a tudománya lenne azzal a hangsúllyal, hogy felteszi, a reprezentációknak bels szervezdésük van az ’elmében’. Ez a bels rend például a képek világában eltér a kijelentések világától, például az egyik téri, a másik logikai, s ez a rend adná meg azt, hogy a reprezentációk vizsgálata külön saját tudományos témává válhat.

Ez a korszak az egynem mozzanatokat tartja fontosnak. Az emberi megismerést, legyen szó szaglásról, látásról vagy sakkozásról, alapveten szimbólumfeldolgozásnak tartja. Ilyen értelemben metateóriáját és beszédmódját a szekvenciális Neumann-típusú architektúrát követ számítógép metaforája irányítja. Ugyanakkor évtizedek múlva is Fregére emlékeztetve ez a gondolkodásmód eltekint a hordozó közegektl. A kogníció vizsgálatát testetlenül tartja elemezhetnek. Ennek a kornak a nagy sikerei a generatív nyelvészet és David Marr (1982) látáskutatási programja. Marr például (lásd errl Kovács Ilona, 1991) arra törekszik, hogy megmutassa: a látás tudományos megértésében elször azokat a feladatokat kell megértenünk, amelyek egyáltalán megvalósítják azt a teljesítményt, hogy a beérkez fénynyalábból milyen leképezések jönnek létre. Mi is a feladat? Szegmentálni kell a világot, vonalakat, felületeket, majd tárgyakat kell ’találni’. A következ kérdés a feladat értelmezése után annak elemzése, hogy milyen algoritmusokat követ az idegrendszer. Az ezután következ lépés az implementáció vizsgálata, annak elemzése, hogy ezeket a számítási algoritmusokat hogyan is valósítja meg a neuronok kapcsolatrendszere. A fontos gondolat – és ugyanez jellemz a chomskyánus nyelvészetre –, hogy elször a rendszert kell mintegy a formájában megértenünk, és az implementációval csak utána kell foglalkoznunk.

Az utóbbi két évtizedben azonban kiderült, hogy ez a száraz megismerési világ nemcsak emberi okokból, hanem tartalmi okokból is valahogyan tarthatatlan. A tiszta megismerés eszményét egy interpretált kognitív tudomány veszi át. Olyan interpretált kognitív tudomány, amely egyik lehetségként a neurobiológiával kacsint össze, proximális biológiai modelleket keres a megismerési folyamatokra (Pléh et al., 2004). A színek reprezentációjának világát például a színlátás neurobiológiájával magyarázza. Megjelenik a disztális biológiai értelmezés fontossága is, ahol az emberi megismerés rendszerét próbáljuk meg elhelyezni az evolúciós rendszerben. Próbáljuk a nyelvet úgy tekinteni, mint evolvált rendszert. Próbáljuk a színlátás funkcióit tekinteni. Charles Darwin és az evolúció eszménye jelenik meg vezet elvként ebben az evolúciósan értelmezett kognitív tudományban (Pléh et al., 2001). Végül a harmadik interpretáció a társadalmi minták világa, ahol megpróbáljuk a társadalommal érintkez, a társadalomban közleked ember megismerési folyamatait a társadalom szempontjából tekinteni.


A kognitív történet jövkutatási relevanciája


Hosszú ideig lehetne elemezni, hogyan is jelenik meg ez az új irány (egy sajátos áttekintést adtam könyvemben: Pléh, 2003). Tekintsük azonban át, hogy mindennek milyen relevanciája van a tudomány jövje és a tudomány rendszertana szempontjából. A kognitív pszichológia és a kognitív tudomány keletkezése jól illusztrálja, hogy egy új irányzat keletkezésében tetten érhet három mozzanat. Az egyik mozzanat ennek elkészítése a meghaladott régi paradigma vagy régi irányzat világában, együtt az új nemzedék lázadási igényével. Az új nemzedék igénye akkor kap mozgalmi jelleget, ha küls tényezk ezt segítik. Ilyen küls tényez volt a pszichológusok világában a múlt század 50-es éveiben a számítástechnika megjelenése, és az ehhez kapcsolódó matematikai és logikai, a gondolat világát formalizáló fejezetek (információelmélet, kibernetika stb.) megjelenése. „Ha a gépek is gondolkodnak, akkor talán az ember is gondolkodhat”, hangzott a felismerés. A másik jellegzetes mozzanat, hogy az új irány egyszerre lesz fejezet a szakmán belül, és ugyanakkor iskola vagy paradigma, ami arra törekszik, hogy mindent kisajátítson. Mind a kognitív pszichológia a lélektan saját történetén belül, mind a késbb megjelen kognitív tudomány, mindenev. Ezért jelenik meg ennek vonzása a 90-es évektl új, hasonló általánosságokra törekv próbálkozásokra, mint például az affektív tudomány stb.

Reflexióra érdemes és tanulságos, hogy miben volt kitüntetett a kognitív forradalom és/vagy mozgalom, miért nem azonos a súlyuk az azóta keletkezett újabb törekvéseknek. A behaviorizmus–kognitivizmus váltásban a lélektan történetét érint és abba sokszor visszatér alapvet attitdváltásról van szó. A lelki jelenségek természetét tekintve a harmadik személy nézpont váltódik fel itt ismét az els személy nézponttal, ezt azonban olyan módszertan kíséri, amely megtartja a behaviorizmusból a harmadik személy nézpontot. Ez a ketts attitd adja a modern kognitív szemlélet egyedülálló ízét, és ez sikerének titka is, kombinálva a kísérleti és logikai hagyomány ötvözésével. A frissebb újítások e téren, az els és harmadik személy nézpont kombinálásában nem újítanak, csupán divatszeren akarnak egy fejezetet diszciplínává tenni. Ám a kognitív fordulat esetében többrl volt szó: a diszciplinarizálódás úgy fedezett fel újra fejezeteket, hogy egyben az alapvet ontológiai és módszertani attitdök korábban nem látott új kombinációját vezette be.

A másik jellegzetesség, hogy miközben az új irány, az új fejezet vagy új diszciplína egy attitdbl bontakozik ki, létrejöttével olyan erteljesen meghatározza a szakma fejldését (új folyóiratok, új tanszékek stb.), hogy ez a mindenev attitd mintegy új egységként próbálja magát a térképre helyezni. Ez feszültségektl sem mentes. Magyarországra is igaz ez. A filozófiai kételyeket már említettem. De így van ez a pszichológián belül is. Miközben a 60-as években a behaviorista kezdetekbl kibontakozva idehaza is elindult a kognitív pszichológia fejldése, évtizedeken keresztül számos akadályba ütközött, éppen diszciplináris öntudata miatt. Anélkül, hogy dramatizálnám az ilyen jelleg mozgásokat, a vezet és kezdeményez Eötvös Egyetemrl mintegy kiradírozták a kognitív pszichológiát, nem valamiféle felsbb hatóságok, hanem maguk a pszichológusok a 90-es évek végén, hogy azután 2005-ben jöjjön létre új kezdetként, most már mint egy tanszék újra megjelenjen, egy évtizeddel azután, hogy elhagytam az egyetemet, pontosan azért, mert a kognitív pszichológia túl provokatív volt kollégáim számára.

Önmagában nem a provokatív mozzanat és az azt követ józan belátás itt az érdekes, hanem az, hogy ezzel állandóan felmerül a tudományok burjánzásának veszélye vagy problémája. Vajon a második és harmadik szakaszként tárgyalt kognitív tudomány valóban új diszciplína-e? Igényel-e új tanszékeket (miként nekünk létrejött egy Kognitív Tudományi Tanszékünk 2004-ben a Budapesti Mszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen), vagy valójában a szemlélet mint attitd megjelenése elegend a legtöbb területen? Mindez azért fontos a tudományok jövje szempontjából, mert hasonló szaporodások, amelyek hol az érintkezésen, hol az attitdön alapulnak, másutt is létrejöttek. Az 1970-es, 80-as éveknek mintegy terméke például maga az idegtudomány. Korábban csupán az anatómia, a fiziológia, a szövettan, a pszichiátria, a neurológia, a farmakológia volt jelen. A 70-es, 80-as évek jellemzje az a felismerés, hogy észreveszik, azok a fejezetek, amelyek az idegrendszerrel foglalkoznak az anatómián, az idegélettanon stb. belül, feljogosítanak egy közös, új metszeti terület, az idegtudomány kialakítására, amely a legkülönbözbb diszciplínák attitdjeit és metodikáját használja egy sajátos életjelenség sokoldalú vizsgálatára (lásd errl Cowan et al., 2000) történeti áttekintését). Ugyanakkor az utóbbi évtizedekben kialakult újabb érintkezési terület, a kognitív idegtudomány (lásd errl saját kézikönyvünket: Pléh et al., 2004) nem fejezetesedik annyira, mint az idegtudomány, nem igazán akar új diszciplína lenni. A kognitív idegtudománnyal foglalkozók megtartják eredeti identitásukat mint pszichológusok, mint neurológusok, mint biológusok, pszichiáterek stb. akkor, amikor a megismerési folyamatok sajátos idegtudományi interpretációjára törekszenek.

Mi a tanulság mindebbl? Az egyik tanulság, hogy állandóan végig kell gondolnunk: vajon elkerülhetetlen folyamat-e adott területen a diszciplínák szaporodása? Véleményem szerint, nem. Nem a diszciplínák szaporodnak, hanem a hozzáállások finomulnak ki a tudomány mennyiségi fejldése következtében. Ezek a hozzáállások pedig azt a látszatot akarják kelteni, mintha diszciplínák lennének. Ugyanakkor ez a szaporodás láthatóan kétféle dinamikának megfelelen halad. Az egyik dinamika: a tudások felszaporodása egy adott területen, együtt egy alapvet, szinte világnézeti érvény attitdváltással. Ez hozta létre például a kognitív pszichológiát. A másik jellemzje viszont az érintkezésekbl összeálló, dialógus-központú (inter)diszciplínává válás, ez hozza létre például a kognitív tudományt, amely igazán jól mköd rendszereiben nem annyira intézményesedni, hanem egymáshoz illeszkedni, közös párbeszédet alakítani szeretne.


Kulcsszavak: kognitív tudomány, tudományos diverzifikáció, diszciplinarizálódás, kognitív pszichológia


IRODALOM

Boros János (2004): A kognitív tudomány esélyei. Magyar Tudomány. 165, 11, 1269–1276.

Broadbent, Donald E. (1958): Perception and Communication. Pergamon, London

Chomsky, Noam (2003): Mondattani szerkezetek. Nyelv és elme. Osiris, Budapest

Cohen-Cole, Jamie (2005): The Reflexivity of Cognitive Science: The Scientist as a Model of Human Nature. History of the Human Sciences. 18, 107–139.

Cowan, Maxwell W. – Harter, D. H. – Kandel, E. R. (2000): The Emergence of Modern Neuroscience. Some Implications for Neurology and Psychiatry. Annual Reviews – Neuroscience. 23, 343–391.

Csányi Vilmos (1999): Az emberi természet. Vince, Bp.

Danziger, Kurt (1990): Constructing the Subject. Cambridge University Press, New York

Feinberg, Todd E. – Farah, Martha J. (2006): A Historical Perspective on Cognitive Neuroscience. In Farah, Martha J. – Feinberg, Todd E. (ed.): Patient-based Approaches to Cognitive Neuroscience (2nd ed.) Cambridge, MA, The MIT Press, US, 3–20

Frege, Gottlob (1980): Logika, filozófia, matematika. Gondolat, Budapest

Gardner, Howard (1985): The Mind’s New Science. A History of the Cognitive Revolution. Basic Books, New York

Hebb, Donald O. (1949): The Organization of Behavior. Wiley, New York

Kardos Lajos (1988): Az állati emlékezet. Akadémiai, Bp.

Kovács Ilona (1991): Egy tudományos vízió. Pszichológia, 11, 77–125.

Kuhn, Thomas (1984): A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest

Lashley, Karl (1951): The Problem of Serial Order in Behavior. In: Jeffres, Lloyd A. (szerk.): Cerebral Mechanisms in Behavior. Wiley, New York

Margitay Tihamér (2006): A kognitívtudomány lehetségérl és határairól. Világosság, 47, 359–65

Marr, David (1982) Vision. Freeman, San Francisco

Marton, L. Magda (szerk. 1975): A tanulás szerepe az észlelésben. Gondolat, Budapest

Miller, George A. (2003): The Cognitive Revolution: A Historical Perspective. Trends in Cognitive Sciences. 7, 141–144.

Pléh Csaba (2000): A lélektan története. Osiris, Bp.

Pléh Csaba (2003): Bevezetés a megismeréstudományba. (2. kiadás) Typotex, Budapest

Pléh Csaba – Csányi V. – Bereczkei T. (2001, szerk.): Lélek és evolúció. Osiris, Budapest

Pléh Csaba – Gyri Miklós (2004): Olvasmányok a kísérleti pszichológia történetéhez. Osiris, Budapest

Pléh Csaba – Kovács Gy. – Gulyás B. (2003): Kognitív idegtudomány. Osiris, Budapest

Potter, Jonathan (2000): Post-Cognitive Psychology. Theory & Psychology, 10, 31–37.

Proctor, Robert W. – Vu, Kim-Phuong L. (2006):The Cognitive Revolution at Age 50: Has the Promise of the Human Information-Processing Approach Been Fulfilled? International Journal of Human-Computer Interaction. 21, 253–284.






Irányzat

Fejezet




Fbb elfutárok

behaviorizmus

behavirozmus,


klasszikus kísérletezés

alaklélektan

Hangsúlya

bels feldolgozás,

észlelés, emlékezet, figyelem,


reprezentáció

nyelv, gondolkodás

Kutatási újdonság

modellálás

emberkísérletek a bels életrl

Szövetséges, ihlet

informatika, számítógép

ergonómia


1. táblázat • A kognitív pszichológia két arca





1. ábra • Az információ-feldolgozó paradigma logikája az emberre nézve (Broadbent, 1958)





2. ábra • A kognitív tudomány mint közös szemlélet, illetve mint átfedési területek koncepciója. A – A kognitív tudomány, mint sok helyütt megjelen szemlélet; B – A kognitív tudomány, mint átfedési terület


<-- Vissza a 2007/09 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra


[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]