uni-miskolc.hu
AZ ÖKOHATÉKONYSÁG
NÖVELÉSÉNEK TRENDJEI
Tóthné Szita Klára
a közgazdaságtudomány kandidátusa, egyetemi docens
Miskolci Egyetem Regionális Gazdaságtan Tanszék
regszita uni-miskolc.hu
Hatékonyság és ökohatékonyság
A hatékonyság az egyik leggyakrabban használt vállalat-gazdaságtani kategória, aminek több definíciója is létezik a szakirodalomban, és sokszor különböző kontextusban kerül említésre. Általában azt fejezi ki, hogy egységnyi ráfordítással mennyi érték, illetve értéktöbblet állítható elő. Az ökológiai közgazdaságtan hatékonyság fogalma Herman E. Daly (1996) nevéhez fűződik, aki összekapcsolja a gazdasági és ökológiai elméletet és a hatékonyságot az ember által létrehozott érték és a felhasznált természeti tőke hányadosaként adja meg.
Az ökohatékonyság fogalmának bevezetése és a koncepció elterjedése az Üzleti Világtanács a Fenntartható Fejlődésért (WBCSD) 1991-ben megjelent publikációjától számítható (Cõté et al., 2006). Szerintük ökohatékonyság úgy érhető el, ha a javak és szolgáltatások versenyképes árakon biztosítják az emberi szükségleteket és az életminőséget, miközben erőteljesen csökkentik az erőforrás-intenzitást azok életciklusában, legalább olyan szintre, mint a föld ökológiai kapacitása. Az OECD szerinti ökohatékonyság az a hatékonyság, amikor az erőforrás-felhasználás az emberi szükségleteknek megfelelő, és ezt az outputok és inputok arányával definiálják. Az Európai Környezeti Ügynökség definíciója: jobb életminőség, kevesebb természeti forrással. A Roche cég az értékesítéshez kapcsolódó környezetvédelmi kiadások és az előidézett környezeti hatások hányadosaként értelmezi.
A koncepció magába foglalja az erőforrások jobb felhasználását kevesebb környezeti hatással, ami jelenthet:
• anyag- és energiaintenzitás csökkentést,
• hulladék és emisszió csökkentést,
• visszaforgatás növelést,
• megújuló erőforrások használatának növelését,
• termék élettartam növelést és
• növekvő dematerializálást (szolgáltatás arányának növelését).
Az öko-hatékonyság menedzsment filozófiaként megtakarításokat ér el, és új lehetőségeket is teremt. Az üzleti életben gyakran együtt jár a gazdasági hatékonyság növekedésével, emiatt vonzó és már-már divatos is. Találunk esettanulmányokat kanadai, japán, amerikai, ausztrál, sőt európai ipari vállalatok esetében is, sőt amióta létrejött a WBCSD hazai szervezete, itthon is kezd meghonosodni, és pályázati célkitűzések között is szerepel. A hatékonysági programok évről évre szaporodnak, bár elsősorban az energiaracionalitással kapcsolatosak. Megvalósítását segíti: a folyamatoptimalizálás, a hulladék-recycling, a zéró emisszió, az ökoinnováció, a virtuális szolgáltatások, a hálózatok és új szolgáltatások bevezetése (WBCSD, 2006). Ezek az elemek a fenntartható fejlődés elérését segítő tisztább termelés, gondos bánásmód, a felelős vállalkozói magatartás elválaszthatatlan részei.
Az ökohatékonyság mérése
Az ökohatékonyság mérésére szabványos gazdasági és monetáris mutatókat alkalmaznak. Az ökohatékonyságot lehet mérni gazdasági értékek (értékesített termék tömege – ÉTT), környezeti mutatók (anyag-, energiaigény, emissziók) és ökohatékonysági arányok (ÉTT/energiaigény; nettó érték/felhasznált anyag; nettó érték/felhasznált energia; nettó érték/üvegházhatású gáz stb.) alapján (Cõté et al., 2006). Alapvető követelmény, hogy a felhasznált információk tudományosan megalapozottak, környezeti szempontból megfelelőek és jól mérhetők, az üzleti életben és globálisan is alkalmazhatók legyenek (Verfaillie – Bidwell, 2000).
A gazdasági teljesítmény elemzése azt mutatja, hogy a világon előállított GDP növekedési üteme csökkent (a GDP átlagos évi növekedése 1–2,5 %). Ez a tendencia az előrejelzések szerint megmarad, ami különösen a fejlett országok esetében igaz (Japán 1,0 %, Amerika 2,2 %, EMU1 1,6 %, UK 2,5 %), míg Kína és India óriási lendülettel halad előre. A gazdasági növekedés általában együtt jár a nyersanyagok, az energia és más erőforrások iránti növekvő igénnyel és a környezetszennyezéssel.
A mérés fontos része az anyag- és energiaáramok vizsgálata, ami a fenntarthatósághoz is közelebb visz bennünket. Az anyagáram-elszámolásokban Japán első helyen áll, ott már ez a környezeti jelentések részét képezi. Statisztikai adatok szerint az acél, az alumínium és az egyéb fémek felhasználásának növekedési üteme meghaladja a reál GDP növekedését. Az egy főre eső anyagáram-igények azonban országonként jelentős eltérést mutatnak: Olaszországban és az Egyesült Királyságban ez az érték 12 kg/fő, míg Finnországban 37 kg, ami nemcsak az eltérő ökohatékonyságból, hanem abból is adódik, hogy más a számítási mód, más rendszerhatáron belül vizsgálják a folyamatokat. Európában a közvetlen anyag input (DMI) 1996 és 2000 között 4,2 tonnával nőtt egy főre vetítve, míg a közvetlen anyagi output csak 2,29 t növekedést mutatott, de az anyagintenzitás-indikátorok és az ökohatékonysági indikátorok javultak. (EC, 2006). 2000-ben az EU15 országok átlagában az egy főre jutó anyagfogyasztás (biomassza, fosszilis, ércek, ipari anyagok, építési anyag) 15,7 tonna volt, azaz 1500 tonna nyersanyag/km2, vagy 0,5 kg nyersanyag GDP-egységként (Weisz et al., 2006).
Hasonló tendenciát mutat az energiafelhasználás alakulása is. Bár még mindig nő az olaj- és gázfelhasználás, de nem olyan mértékben, mint 1950 és 1980 között. Az energiacsökkenés okai között a magas olajár és a világpiaci recesszió is fontos szerepet játszik. A legnagyobb felhasználó Ázsia és az USA. Magyarország energiaigénye Eurázsiáéhoz hasonló. A szénfelhasználás kisebb növekedési ütemű, és előtérbe kerül a megújuló erőforrások alkalmazása is. Jelenleg Svédországban legmagasabb a megújuló erőforrások alkalmazása, ami az ökohatékonyság szempontjából előnyös. A CEEC-országokban is van javulás 1999 óta, azonban összehasonlítva az EU és a fejlett országok energiaintenzitás-adataival, jelentős a lemaradásuk. Bulgária esetében például 1000 EUR előállítása 1400 kg olajegyenértéket, hazánkban 550 kg-ot, az EU-ban csak 200 kg-ot igényel. Bár az energiahatékonyság (végső energiafelhasználás/bruttó belföldi fogyasztás) az EU25-nél 1999–2004 között alig változott (65,2 %–65,4 %), a hőerőművek hatékonysága 2 %-kal javult (2004-ben 47,8 % volt).
Az anyag- és energiaáramok csökkenő ütemű növekedése, de különösen a fosszilis tüzelőanyagokban (szén) bekövetkező növekedés lassulása és a megújuló források alkalmazása kedvező az üvegházhatású gázok kibocsátása szempontjából. Az életciklus-hatásvizsgálatok viszont azt mutatják, hogy 1 MJ elektromos energia előállítása országonként más és más környezetterhelést, nagyságrendi eltéréseket mutat szén-dioxid, kén-dioxid vonatkozásában (50 µPt Svédország, 220 µPt Szlovénia, 550 µPt Portugália), ami visszavezethető a primér erőforrásra, az alkalmazott technológiára, de az eltérő ökohatékonyságra is (Tóthné, 2006).
Ökohatékonyság és fenntarthatóság
A környezetterhelés csökkentése, a fenntarthatóság megvalósítása elengedhetetlenül igényli az anyag- és energiaáramok csökkentését, a hatékonyság javítását. Korábban az OECDországok már megcéloztak négyszeres hatékonyságot, a faktor 10 Club tagjai pedig tízszeres hatékonyságnövelést tűztek ki 2030-ra, de találkozhattunk faktor 20 hatékonyságnövelési célokkal is. Ennek alaphipotézise szerint 2050-re a népesség megduplázódik, a jólét ötszörösére nő, a terhelés pedig kétszeresére, ezért a fenntarthatósághoz hússzoros hatékonyságnövelés szükséges, azaz a jelenlegi terhelést huszadrészére kell csökkenteni. Ugyanakkor az is látható, ha az 1996–2000 közötti európai (EU15) adatokat elemezzük, hogy az összes feldolgozott outputra eső összes hazai anyagigény csökkenő tendenciát mutat, viszont a közvetlen anyagigény nő az egységnyi direkt feldolgozott outputra vetítve. Ez pedig nem a fenntarthatóság irányába mutat. Csökkent az anyagáram-elszámolásban használt DTMR/DPO hányados, ami azt mutatja, hogy a környezetbe kijutott anyagok (főként szén-dioxid és hulladék) mennyisége jobban nőtt, mint a kitermelt és behozott anyagszükséglet összesen. Tehát bőven van javítandó az ökohatékonysági mutatókon!
Az öko-hatékonyság javítását szolgáló innovatív eszközök és az újabb technikák (nanotechnológia és biotechnológia) folyamatosan szaporodnak, elsősorban a fejlett országokban, de főként a fejlődő országok számára ajánlják azokat.
A CEEC- (közép- és kelet-európai) országok, és így Magyarország esetében is joggal elvárható az ökohatékonyság javítása, azonban jelenleg még az anyagáram-elemzésekhez szükséges statisztikai háttér is hiányzik ahhoz, hogy a hazai ökohatékonyságot mérni tudjuk, illetve a gazdaság és környezet közötti kapcsolatokat, az ipari metabolizmusokat más megvilágításban is elemezhessük. Mivel az ökohatékonyság javítása ökoinnovációt (és többnyire külföldi tőkebefektetést) igényel, aminek megtérülése pillanatnyilag a fejlődő világban gyorsabb, az előrelépés e téren még évtizedeket vehet igénybe.
Kulcsszavak: hatékonyság, ökohatékonyság, ökohatékonyság mérése, fenntarthatóság
IRODALOM
Cõté, Raymond – Booth, A. – Bertha L. (2006): Eco-efficiency and SME sin NOVA Scotia, Canada Science Direct. Journal of Cleaner Production. 14, 6-7, 542–550.
Daly, Herman E. (1996): Beyond Growth. Beacon Press, Boston
EC (2006): Material Flow Accounts and Balances to Derive a Set of Sustainability Indicators STD/SD/WAF(2003)7 http://epp.eurostat.cec.eu.int/portal/page
Energy Information Administration International Energy Annual 2004 http://www.eia.doe.gov/pub/international/iealf/tablee1.xls
Tóthné Szita Klára (2006): Energiarendszerek életciklus-elemzése, GVOP projekt. Kézirat, Miskolc
Verfaillie, Hendrik A. – Bidwell, Robin (2000): Measuring Eco-Efficiency: A Guide to Reporting Company Performance. WBCSD, Geneva
WBCSD (2006): Eco-efficiency Toolkit. WBCSD-FWI, Geneva
Weisz, Helga – Krausmann, F. – Amann, Ch. –Eisenmenger, N. – Erb, K.-H. – Hubacek, K. – Fischer-Kowalski, M. (2006): The Physical Economy of the European Union: Cross-Country Comparison and Determinants of Material Consumption. Ecological Economics. 58, 4, 676–698.
1 az Európai Közösség Gazdasági és Monetáris Uniója
<-- Vissza a 2007/09 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]