Magyar Tudomány, 2008/08 976. o.

Tudós fórum



Tudósaink mérhető teljesítménye

az MTA Köztestületi Publikációs Adattár

adatainak tükrében


Tolnai Márton

a közgazdaságtudomány kandidátusa, igazgató

MTA Kutatásszervezési Intézet

tol338@mail.iif.hu



Az MTA elnökévé történt megválasztását követően Vizi E. Szilveszter már 2003-ban fontos célként jelölte meg, hogy Akadémiánk, kutatóintézeteink és támogatott kutatóhelyeink – a ma már közel tizennégyezer tudóst számláló köztestület – sikeresen közreműködjön nemzeti kultúránk, tudományunk előbbre vitelében és elismertetésében. Ennek elengedhetetlen feltétele a tudósok tevékenységének minél szélesebb körű megismertetése, a kutatási eredmények nyilvánosságának, hozzáférhetőségének biztosítása. E célkitűzések szellemében döntött az Akadémia vezetése a Köztestületi Publikációs Adattár létrehozásáról.


Az előkészítéssel Makara B. Gábor akadémikust bízták meg, akinek alapvetését követően a Kutatásszervezési Intézet (továbbiakban: KSZI) igazgatója kapott felkérést az intézethez telepítendő adatbázis megvalósítására.


Az MTA Köztestületi Publikációs Adattára 2004-től működik a Kutatásszervezési Intézetben. Az intézet az adatbázis helyzetéről és fejlesztéséről több alkalommal beszámolt az MTA Elnökségének, és tájékoztatta az MTA Közgyűlését is. Legutóbb az elnökség a 2008. februári ülésén határozott1 úgy, hogy a Magyar Tudomány folyóiratban jelenjen meg összeállítás az adatbázisról és tudománymetriai elemzés tudományunk, tudósaink teljesítményéről.


1. A Köztestületi Publikációs Adattár (KPA) jellemzői


A KPA az MTA köztestülete tagjainak önkéntes adatközlésén alapul. Célja a köztestületi tagok valamennyi közzétett publikációjának és az azokra vonatkozó hivatkozásoknak összegyűjtése és nyilvánossá tétele. A KPA tartalmaz olyan adatokat, publikációkat, tudományos teljesítményeket és hivatkozásokat, amelyeket a nemzetközi publikációs adatbankok nem figyelnek. (Például könyveket, a nemzeti tudományok magyar nyelvű publikációit, tankönyveket, szabadalmakat, disszertációkat, egyéb kiadványokat: térképeket, konferenciakiadványokat).


Az adattár kiemelt figyelmet fordít az akadémikusok, az akadémikusjelöltek, az MTA doktori fokozatra, a Bolyai-ösztöndíjra és OTKA-támogatásra2 pályázók adatállományaira. Több szempontú lekérdezésekkel, statisztikák készítésével segíti az adatbázist használó MTA-testületeket a tagválasztások során, a pályázatok elbírálásában, a doktori cím odaítélésében. A különböző publikációs és hivatkozási listákkal segítséget nyújt – többek között – az OTKA, az NKTH3 pályázataihoz is. Az Országos Doktori Tanács felé az adatkonverzió is megoldott, a BME-n pedig rövidesen befejeződik a KPA-val kompatibilis rendszer kialakítása. Az MTA Könyvtárával közös fejlesztésben megkezdődött az akadémikusi adattár egyesítése, fejlesztése. Az egyetemi szféra részéről érdeklődés mutatkozik a KPA-ra épülő országos publikációs adattár (hálózat) létesítésére.


Az adatbázis tartalma folyamatosan bővül. A köztestületi tagok – internetes adatbeíró modul segítségével – maguk rögzítik adataikat. Eldönthetik, hogy mely publikációjukat és idézeteiket szerepeltetik a KPA-ban. Az adatok jellemzően két forrásból kerülnek az adatbázisba: egyrészt a Web of Science, a Medline és a Scopus adatbázisokból való letöltés, másrészt egyéni adatbevitel útján. Megoldott az MTA TPA-ban4 szereplő adatok átvétele is. Az MTA kutatóhelyeken dolgozó köztestületi tagok jelentkezésük esetén a TPA-ban már rögzített adataikat is áttölthetik. A KPA-ba bevitt adatokat a KSZI szakértő csoportja ellenőrzi, így az alapvető bibliográfiai adatok és a hatástényező (impakt faktor) értékek tekintetében a publikációs listák hitelesítettek.


Az adattár adatainak jelentős része a KPA-törzsadatbázisban található, kisebb része szöveges formában látható (ezek az MTA Doktori Tanács számára készített publikációs listák, melyeket a bírálat során még html/pdf formátumban elfogadnak). Az adattárhoz olyan keresőfelület kapcsolódik, amely egyidejűleg további részadatbázisokban (KOKI5, SZBK6, GMBK7, BME8) valósít meg kereséseket, és a találatokat közös listában jeleníti meg. A KPA teljes adatbázisát a törzsadatbázisban, a részadatbázisokban, valamint a szöveges formában tárolt adatok együttesen alkotják. A publikációs listák mellett megjelenítjük a saját közlemények, az idézetek, a független és a függő idézetek számát, valamint az összegzett hatástényezőt (impakt faktort) és a Hirsch-indexet.


A KPA teljes adatbázisa jelenleg 1859 tudós 133 ezer közleményét és 563 ezer hivatkozás bibliográfiai adatait tartalmazza. Az elmúlt két évben az adatbázisban található személyek száma megduplázódott, a publikációk száma háromszorosára a hivatkozásoké pedig négyszeresére nőtt. A KPA az interneten www.mtakoztest.hu címen érhető el.


A KPA-ban nyilvántartott publikációk és idézetek száma


Publikációk

Idézetek

KPA törzsadatbázisban

1298

125 740

405 977

Ebből teljes életmű

612

83 460

37 965

részleges életmű

686

42 280

34 012

KOKI adatbázisból

47

2969

73 513

SZBK adatbázisból

68

3996

81 735

GMBK adatbázisból

5

85

BME adatbázisból

1

368

1782

HTML9 listákban szereplő adatok

440

17 000

90 000

Összesen

1859

133 158

563 007

TPA adatbázisból átemelhető adatok /rész életművek/

900

30 000

65 000


A publikációk 53%-a folyóiratcikk, a könyvek részaránya 15%, a könyvfejezeteké 16%. Nem egészen egy százalék a szabadalmak száma és 0,7% a disszertáció. Az egyéb művek száma 10%. A független idézetek aránya az összes idézeteken belül 80%, a függőké 19%. A KPA adatbázisában az idézetek száma a publikációknak több mint négyszerese. Ez kimagasló arányú a KOKI-nál, ahol az idézetek száma a publikációknak huszonötszöröse és az SZBK-nál, ahol ez az arány húszszoros.


2. Tudománymetriai elemzések készítésének lehetősége


A Köztestületi Publikációs Adattár a tudományos teljesítmények nyilvánossá tétele mellett azt a célt is szolgálja, hogy összehasonlítható adatokkal segítse a szakmai értékeléseket. A KPA munkatársai – az Akadémia vezetőinek javaslata alapján – kialakították tudománymetriai adatok, rangsorok és listák lekérdezésének módját. Természetesen listák, rangsorok készítése csak az adatbázisban szereplő tudósokra lehetséges, és csak az adatbázisban lévő publikációikat és hivatkozásaikat tartalmazzák. A szakterületi rangsorok10 így nem teljes körűek, emiatt felmerülhetnek viták, félreértések az érintettek részéről. E miatt is kívánatos, hogy a KPA-ban minél több tudós rögzítse adatait.


Alapelv, hogy a tudománymetriai mutatók, rangsorok kizárólag tudományos, szakmai értékelések segítését szolgálhatják:


Az alapelvekre figyelemmel a KPA-ban a tudománymetriai lekérdezéseket csak szakterületi felhasználáshoz, MTA tudományos osztályonkénti csoportokban alakítottuk ki. Az tudománymetriai mutatók alábbi teljes körére a matematikai és természettudományokhoz, valamint az élettudományokhoz tartozó osztályoknál van lehetőség. A társadalom- és humán tudományok tudománymetriai elemzések szempontjából hátrányos helyzetben vannak. E területeken jelentősen eltérőek a publikálási szokások, gyakori a szóbeli kommunikáció, a folyóiratokhoz képest meghatározó a monográfiák szerepe is. Mások a kialakult hivatkozási szokások, és eltérő a társszerzőség jelentősége is. Nehezíti a helyzetet az is, hogy a szakirodalmi adatbázisok a társadalom- és humán tudományokra ma még csak részleges nyilvántartással rendelkeznek. Az idézettségen alapuló mutatószámokat – beleértve a hatástényezőt (impakt faktort) és a Hirsch-indexet – csak néhány szakmában használják. Ezek miatt e területekről rangsorokat nem mellékelünk, de azok elkészítésére a jelzett korlátozással az adatbázis alkalmas.


A KPA-ban a matematikai- és természettudományokhoz, valamint az élettudományokhoz tartozó osztályoknál a következő tudománymetriai mutatók11 szerinti lekérdezések lehetségesek:


A korábban publikált kutatási eredmények formális elismerése, ahogyan azt a későbbi cikkek szerzői a hivatkozásjegyzékeikben nyilvánosan rögzítik. Az idézetek száma: mindazon alkalmak száma, ahányszor az adatbázisban található publikációkat idézik.


Egyének tudományos teljesítményének értékelésekor általában az értékelt személy publikációjegyzékén szereplő folyóiratok impakt faktorait összegzik, és az így kapott értéket tekintik mértékadónak.

A folyóiratok impakt faktora annak a mértéke, hogy milyen gyakran idézik a tárgyévben a folyóiratnak a megelőző két évben megjelent „átlagos cikkét”. Az impakt faktor segít megítélni a folyóiratok relatív fontosságát, különösen az ugyanazon szakterületen működő többi folyóirat között. A folyóiratok impakt faktorát úgy számítják ki, hogy a folyóirat előző két évben publikált cikkeire a tárgyévben kapott idézetek számát elosztják a folyóiratban az előző két évben publikált cikkek számával.

A tényleges idézettség becslésére vagy előrejelzésére szolgáló mutatószám. Értelme, hogy például egészen friss publikációk esetében is lehetséges ennek alapján előre jelezni a jövőben várható idézettséget.


A Hirsch-indexet az egyéni kutatói kiválóság mércéjeként vezették be. Definíciója: egy kutató indexe h, ha h cikke legalább h idézetet kapott, míg a többi nem kapott h-nál többet.



Az adatok elemzését csak körültekintően szabad végezni. Az alábbi táblázat is jelzi, hogy nagy óvatossággal kell kezelni minden, az értékek abszolút száma szerinti megítélést. Látható, hogy az MTA osztályonkénti legmagasabb, illetve átlagos értékei igen eltérőek. A legmagasabb hatástényező (impakt faktor) érték például az Orvosi Tudományok Osztályánál 1057, míg a Matematikai Tudományok Osztályánál 58,17. A legmagasabb Hirsch-index érték a Biológiai Tudományok Osztályánál 64, míg a Matematikai Tudományok Osztályánál 19. A legmagasabb átlagos hatástényező (impakt faktor) érték a Fizikai Tudományok Osztályánál 177,94, míg a Matematikai Tudományok Osztályánál 18,15. A legmagasabb átlagos Hirsch-index érték a Kémiai Tudományok Osztályánál 16,37, míg a Műszaki Tudományok Osztályánál 6,06. Ezek a jelentősen eltérő átlagok is nagyon óvatos kezelésre intenek.


Osztály

Legmagasabb hatástényező (impakt faktor) érték

Átlagos

hatástényező (impakt faktor) érték

Legmagasabb Hirsch-index érték

Átlagos Hirsch-index érték

III. Matematikai Tudományok Osztálya

58,17

18,15

19

8,68

IV. Agrártudományok Osztálya

291,07

32,87

33

7,75

V. Orvosi Tudományok Osztálya

1057,48

129,34

55

12,75

VI. Műszaki Tudományok Osztálya

259,47

19,70

22

6,06

VII. Kémiai Tudományok Osztálya

779,94

169,64

50

16,37

VIII. Biológiai Tudományok Osztálya

992,43

144,14

64

13,83

X. Földtudományok Osztálya

161,54

19,66

19

7,69

XI. Fizikai Tudományok Osztálya

944,95

177,94

52

16,26




A KPA-ban a legtöbbet hivatkozott publikációk listájának lekérdezése is lehetséges tudományos osztályok szerint. Valamennyi tudományos osztály szerint az adott pillanatban mért 100–100 legidézettebb publikáció jegyzéke leválogatható az MTA KSZI Köztestületi honlapjának egyik keresőblokkjában, mely elérhető a http://www.mtakpa.hu/kpa/multi/molist.php címen.


3. Tudománymetriai rangsorok az MTA tudományos osztályai szerint



A KPA adatállományából osztályonkénti tudománymetriai rangsorok készíthetők. A tudományos közösségek leggyakrabban a hivatkozások száma, a Hirsch-index és a hatástényező (impakt faktor) alapján alkotnak értékítéletet. Ezért jelen összeállításunkban mi is ezekre készítettünk osztályonkénti rangsorokat. (Természetesen az Adatbázisban a többi mutató szerinti rangsorok is elkészíthetők.)


A hivatkozások száma, a Hirsch-index és a hatástényező szerinti osztályonkénti rangsorok a KPA-ban szereplő harminc legmagasabb értékkel rendelkező tudós adatát tartalmazzák. A rangsorok egyike sem tekinthető a magyar tudomány teljes körű szakmai toplistájának, mert csak azok a tudósok találhatók benne, akik a KPA-ba 2008. június 30-ig önkéntesen beírták adataikat, és azokat a KPA munkatársai ellenőrizték.


Az akadémikusok 45 százaléka, a közgyűlési doktor képviselők 51 százaléka szerepel jelenleg a KPA-ban. Teljes jelenlétük esetén természetesen más rangsorokat kapnánk. Ezért és tudósaink teljesítményének szélesebb körű szemléltetése céljából az osztályonkénti rangsorokat kiegészítettük. Kigyűjtöttük, és közöljük azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők névsorát, ábécé rendben, akik a Web of Science adatbázisában szereplő hivatkozási és Hirsch-index értékeikkel bekerülhetnének a KPA élmezőnyébe. Ezzel is szeretnénk inspirálni őket és a köztestület valamennyi tagját, hogy publikációs és hivatkozási adataikat tegyék közzé a KPA-ban.









III. Matematikai Tudományok Osztálya




















Hivatkozások száma /KPA-adatok alapján/


Hirsch-index szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/


Hatástényező (impakt faktor) szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/



Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hivatkozások száma

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hirsch-index

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hatás-tényező



Füredi Zoltán (1)

MTA l. t.

1242

1

Frank András

tud. dokt.

19

1

Szász Domokos

MTA r. t.

58,17



Major Péter (1)

MTA l. t.

1082

2

Füredi Zoltán (1)

MTA l. t.

18

2

Petz Dénes

tud. dokt.

48,18



Frank András

tud. dokt.

1015

3

Bárány Imre

tud. dokt.

17

3

Füredi Zoltán (1)

MTA l. t.

42,46



Bárány Imre

tud. dokt.

948

4

Csáki Endre

tud. dokt.

17

4

Fritz József (1)

MTA r. t.

38,46



Petz Dénes

tud. dokt.

817

5

Pethő Attila

tud. dokt.

15

5

Bárány Imre

tud. dokt.

37,9



Csáki Endre

tud. dokt.

814

6

Petz Dénes

tud. dokt.

15

6

Páles Zsolt

MTA dokt.

37,54



Pethő Attila

tud. dokt.

788

7

Simonovits Miklós

MTA r. t.

14

7

Molnár Lajos

MTA dokt.

36,79



Simonovits Miklós

MTA r. t.

669

8

Rónyai Lajos

MTA r. t.

13

8

Tóth Bálint

MTA dokt.

31,86



Csirik János

tud. dokt.

631

9

Csirik János

tud. dokt.

12

9

Pyber László (1)

tud. dokt.

30,69



Pintz János

MTA l. t.

621

10

Páles Zsolt

MTA dokt.

12

10

Csáki Endre

tud. dokt.

28,55



Páles Zsolt

MTA dokt.

575

11

Krisztin Tibor

MTA dokt.

11

11

Frank András

tud. dokt.

27,65



Pálfy Péter Pál

MTA l. t.

437

12

Major Péter (1)

MTA l. t.

11

12

Komjáth Péter

tud. dokt.

24,04



Krisztin Tibor

MTA dokt.

403

13

Pintz János

MTA l. t.

11

13

Major Péter (1)

MTA l. t.

19,64



Rónyai Lajos

MTA r. t.

401

14

Pyber László (1)

tud. dokt.

11

14

Pethő Attila

tud. dokt.

18,71



Molnár Lajos

MTA dokt.

397

15

Tóth Bálint

MTA dokt.

11

15

Juhász István

MTA l. t.

16,95



Tóth Bálint

MTA dokt.

369

16

Fritz József (1)

MTA r. t.

10

16

Garay Barna

MTA dokt.

16,78



Pyber László (1)

tud. dokt.

352

17

Molnár Lajos

MTA dokt.

10

17

Simon Károly

MTA dokt.

16,72



Komjáth Péter

tud. dokt.

340

18

Pálfy Péter Pál

MTA l. t.

10

18

Csirik János

tud. dokt.

16,34



Járai Antal

MTA dokt.

274

19

Komjáth Péter

tud. dokt.

9

19

Simonovits Miklós

MTA r. t.

16,2



Szántai Tamás

MTA dokt.

243

20

Szántai Tamás

MTA dokt.

9

20

Rónyai Lajos

MTA r. t.

15,65



Fritz József (1)

MTA r. t.

242

21

Győri Ervin

tud. dokt.

8

21

Pintz János

MTA l. t.

14,31



Tamássy Lajos

tud. dokt.

237

22

Járai Antal

MTA dokt.

8

22

Karátson János

PhD

14,21



Győri Ervin

tud. dokt.

234

23

Tamássy Lajos

tud. dokt.

8

23

Pintér Ákos

PhD

12,13



Pintér Ákos

PhD

192

24

Horváth Miklós

kand.

7

24

Győri Ervin

tud. dokt.

11,72



Maróti Miklós

PhD

178

25

Maróti Miklós

PhD

7

25

Szûcs András

MTA l. t.

11,03



Tóth Géza

PhD

175

26

Pintér Ákos

PhD

7

26

Krisztin Tibor

MTA dokt.

10,66



Garay Barna

MTA dokt.

169

27

Simon Károly

MTA dokt.

7

27

Pálfy Péter Pál

MTA l. t.

9,84



Szűcs András

MTA l. t.

158

28

Garay Barna

MTA dokt.

6

28

Kérchy László

tud. dokt.

8,12



Simon Károly

MTA dokt.

148

29

Kérchy László

tud. dokt.

6

29

Horváth Miklós

kand.

7,09



Horváth Miklós

kand.

124

30

Szûcs András

MTA l. t.

6

30

Maróti Miklós

PhD

6,47


 

 

 

 

 

Tóth Géza

PhD

6

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők, akik adataikat a KPA-ban nem szerepeltetik, de a WOS-adatbázis hivatkozási és/vagy Hirsch-index adatai ismeretében – számításaink szerint – bekerülhetnének a KPA fenti listájába:Babai László (MTA r. t.), Császár Ákos (MTA r. t.), Csendes Tibor (MTA dokt.), Csiszár Imre (MTA r. t.), Daróczy Zoltán (MTA r. t.), Demetrovics János (MTA r. t.), Fülöp Zoltán (MTA dokt.), Győry Kálmán (MTA r. t.), Hajnal András (MTA r. t.), Hatvani László (MTA r. t.), Kátai Imre (MTA r. t.), Katona Gyula (MTA r. t.), Laczkovich Miklós (MTA r. t.), Leindler László (MTA r. t.), Lovász László (MTA r. t.), Prékopa András (MTA r. t.), Révész Pál (MTA r. t.), Ruzsa Z. Imre (MTA r. t.), Sárközy András (MTA r. t.), Soós Vera T. (MTA r. t.), Szemerédi Endre (MTA r. t.), Szendrei Mária B. (MTA dokt.), Totik Vilmos (MTA r. t.), Tusnády Gábor (MTA r. t.)


(1) Részleges életmű




















IV. Agrártudományok Osztálya




















Hivatkozások száma /KPA-adatok alapján/


Hirsch-index szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/


Hatástényező (impakt faktor) szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/



Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hivatkozások száma

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hirsch-index

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hatás-tényező



Dudits Dénes

MTA r. t.

3108

1

Dudits Dénes

MTA r. t.

33

1

Dudits Dénes

MTA r. t.

291,07



Kiss György Botond

MTA dokt.

1565

2

Kiss György Botond

MTA dokt.

23

2

Kiss György Botond

MTA dokt.

246,28



Mesterházy Ákos

MTA l. t.

1241

3

Mesterházy Ákos

MTA l. t.

18

3

Balázs Ervin (1)

MTA r. t.

147,51



Tóth Miklós

tud. dokt.

1138

4

Tóth Miklós

tud. dokt.

17

4

Fehér Attila

kand.

89,14



Kádár Imre

MTA dokt.

1045

5

Fehér Attila

kand.

15

5

Solti László

MTA l. t.

84,98



Balázs Ervin (1)

MTA r. t.

948

6

Balázs Ervin (1)

MTA r. t.

14

6

Tóth Miklós

tud. dokt.

71,44



Nagy János

MTA dokt.

830

7

Birkás Márta

MTA dokt.

14

7

Horn Péter

MTA r. t.

70,17



Birkás Márta

MTA dokt.

751

8

Kádár Imre

MTA dokt.

14

8

Hornok László

MTA r. t.

70,03



Fehér Attila

kand.

748

9

Barnabás Beáta

MTA l. t.

13

9

Barnabás Beáta

MTA l. t.

61,45



Barnabás Beáta

MTA l. t.

659

10

Hornok László

MTA r. t.

13

10

Lukács Noémi

PhD

60,42



Lukács Noémi

PhD

574

11

Nagy János

MTA dokt.

13

11

Bakonyi Tamás

PhD

58,83



Hornok László

MTA r. t.

556

12

Biacs Péter Ákos

tud. dokt.

12

12

Kőmíves Tamás

MTA l. t.

58,05



Biacs Péter Ákos

tud. dokt.

537

13

Barna Balázs

tud. dokt.

11

13

Barna Balázs

tud. dokt.

55,84



Németh Tamás

MTA r. t.

521

14

Kőmíves Tamás

MTA l. t.

11

14

Bősze Zsuzsanna

MTA dokt.

44,78



Barna Balázs

tud. dokt.

494

15

Lukács Noémi

PhD

11

15

Mesterházy Ákos

MTA l. t.

43,85



Bartha Dénes (2)

MTA dokt.

471

16

Németh Tamás

MTA r. t.

10

16

Németh Tamás

MTA r. t.

39,18



Jolánkai Márton

tud. dokt.

396

17

Solti László

MTA l. t.

10

17

Heszky László

MTA r. t.

38,61



Kőmíves Tamás

MTA l. t.

381

18

Fésüs László

tud. dokt.

9

18

Szabó Ferenc

tud. dokt.

34,92



Janda Tibor (2)

kand.

370

19

Neményi Miklós

tud. dokt.

9

19

Biacs Péter Ákos

tud. dokt.

33,98



Neményi Miklós

tud. dokt.

336

20

Heszky László

MTA r. t.

8

20

Fésüs László

tud. dokt.

33,1



Solti László

MTA l. t.

334

21

Holb Imre

PhD

8

21

Bánfalvi Zsófia

MTA dokt.

33,04



Faragó Sándor (2)

MTA dokt.

332

22

Jolánkai Márton

tud. dokt.

8

22

Salánki Katalin (1)

PhD

32,68



Mátyás Csaba

MTA l. t.

312

23

Mátyás Csaba

MTA l. t.

8

23

Varga János

MTA r. t.

31,61



Terbe István (2)

MTA dokt.

221

24

Tóth Beáta

PhD

8

24

Ursu Krisztina

PhD

31,39



Szücs István

tud. dokt.

220

25

Eszterbauer Edit

PhD

7

25

Tóth István (2)

MTA dokt.

30,86



Fésüs László

tud. dokt.

219

26

Szendrő Péter

tud. dokt.

7

26

Tóth Beáta

PhD

28,42



Varga János

MTA r. t.

208

27

Varga János

MTA r. t.

7

27

Zöldág László (2)

MTA dokt.

28,22



Bedő Zoltán (1)

MTA l. t.

196

28

Szücs István

tud. dokt.

6

28

Toldi Ottó

PhD

26,93



Takácsné György Katalin

kand.

186

29

Bedő Zoltán (1)

MTA l. t.

5

29

Banczerowskiné Pelyhe Ilona (2)

MTA dokt.

25,19



Heszky László

MTA r. t.

184

30

Berzsenyi Zoltán

tud. dokt.

5

30

Bedő Zoltán (1)

MTA l. t.

22,37


 

 

 

 

 

Horn Péter

MTA r. t.

5

 

 

 

 

 






Komlósi István

PhD

5











Papp János

tud. dokt.

5











Rezessyné Szabó Judit

PhD

5











Szabó Ferenc

tud. dokt.

5











Takács István

PhD

5











Takácsné György Katalin

kand.

5



















Azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők, akik adataikat a KPA-ban nem szerepeltetik, de a WOS-adatbázis hivatkozási és/vagy Hirsch-index adatai ismeretében – számításaink szerint – bekerülhetnének a KPA fenti listájába: Csapó János (MTA dokt.), Fodor László (MTA dokt.), Horváth József (MTA r. t.), Király Zoltán (MTA r. t.), Kovács Ferenc (MTA r. t.), Mészáros János (MTA r. t.), Mézes Miklós (MTA dokt.), Nagy Béla (MTA r. t.), Pauk János (MTA dokt.), Rajkai Kálmán (MTA dokt.), Sótonyi Péter (MTA dokt.), Szabó Gábor (MTA dokt.), Várallyay György (MTA r. t.)


  1. Részleges életmű

  2. Szöveges formátumú saját közlés


 

 

 

 

 

V. Orvosi Tudományok Osztálya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hivatkozások száma /KPA-adatok alapján/

 

Hirsch-index szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/

 

Hatástényező (impakt faktor) szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/

 

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hivatkozások száma

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hirsch-index

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hatás-tényező

 

 

Vizi E. Szilveszter

MTA r. t.

12261

1

Vizi E. Szilveszter

MTA r. t.

55

1

Vizi E. Szilveszter

MTA r. t.

1057,48

 

 

Makara Gábor

MTA r. t.

4933

2

Kovács L. Gábor

MTA l. t.

37

2

Makara Gábor

MTA r. t.

463,01

 

 

Balla Tamás (2)

 

4821

3

Makara Gábor

MTA r. t.

36

3

Papp Zoltán

tud. dokt.

407,54

 

 

Kovács L. Gábor

MTA l. t.

4558

4

Liposits Zsolt

tud. dokt.

33

4

Lisziewicz Júlia (2)

kand.

400,45

 

 

Vermes István

tud. dokt.

4453

5

Vermes István

tud. dokt.

30

5

Vécsei László

MTA r. t.

388,55

 

 

Liposits Zsolt

tud. dokt.

3540

6

Spät András

MTA r. t.

29

6

Spät András

MTA r. t.

371,86

 

 

Papp Zoltán

tud. dokt.

3105

7

Oláh Edit

MTA l. t.

28

7

Tulassay Zsolt

MTA l. t.

370,1

 

 

Lapis Károly (1)

MTA r. t.

3056

8

Lapis Károly (1)

MTA r. t.

25

8

Lapis Károly (1)

MTA r. t.

343,95

 

 

Spät András

MTA r. t.

3042

9

Poór Gyula

MTA dokt.

24

9

Liposits Zsolt

tud. dokt.

338,57

 

 

Lisziewicz Júlia (2)

kand.

2499

10

Réthelyi Miklós

tud. dokt.

24

10

Oláh Edit

MTA l. t.

338,55

 

 

Préda István

tud. dokt.

2496

11

Vécsei László

MTA r. t.

23

11

Vermes István

tud. dokt.

338,45

 

 

Oláh Edit

MTA l. t.

2361

12

Ádám Veronika

MTA r. t.

22

12

Dobozy Attila

MTA r. t.

338,19

 

 

Vécsei László

MTA r. t.

2169

13

Mandl József

MTA l. t.

22

13

Kovács L. Gábor

MTA l. t.

319,07

 

 

Réthelyi Miklós

tud. dokt.

1922

14

Sperlágh Beáta

MTA dokt.

22

14

Tulassay Tivadar

MTA r. t.

319,01

 

 

Farsang Csaba

tud. dokt.

1907

15

Dobozy Attila

MTA r. t.

21

15

Fekete Csaba

PhD

262,11

 

 

Mandl József

MTA l. t.

1818

16

Ligeti Erzsébet

MTA l. t.

21

16

Ligeti Erzsébet

MTA l. t.

261,74

 

 

Kopper László

tud. dokt.

1785

17

Papp Zoltán

tud. dokt.

20

17

Tordai Attila (2)

kand.

249,72

 

 

Schaff Zsuzsa

tud. dokt.

1720

18

Rosivall László

tud. dokt.

20

18

Ádám Veronika

MTA r. t.

236,6

 

 

Poór Gyula

MTA dokt.

1632

19

Schaff Zsuzsa

tud. dokt.

20

19

Poór Gyula

MTA dokt.

235,9

 

 

Tulassay Tivadar

MTA r. t.

1621

20

Tulassay Tivadar

MTA r. t.

20

20

Dóczi Tamás Péter

MTA l. t.

235,89

 

 

Dobozy Attila

MTA r. t.

1575

21

Wollemann Mária

tud. dokt.

20

21

Ádány Róza

tud. dokt.

221,83

 

 

Rosivall László

tud. dokt.

1435

22

Dóczi Tamás Péter

MTA l. t.

19

22

Rosivall László

tud. dokt.

219,01

 

 

Nagy Zoltán

tud. dokt.

1422

23

Nagy Zoltán

tud. dokt.

18

23

Karádi István

MTA dokt.

217,84

 

 

Ádám Veronika

MTA r. t.

1408

24

Fekete Márton (1)

tud. dokt.

17

24

Paku Sándor

kand.

215,22

 

 

Ligeti Erzsébet

MTA l. t.

1392

25

Kiss János

PhD

17

25

Kopper László

tud. dokt.

214,66

 

 

Sperlágh Beáta

MTA dokt.

1365

26

Karádi István

MTA dokt.

16

26

Schaff Zsuzsa

tud. dokt.

202,28

 

 

Tulassay Zsolt

MTA l. t.

1218

27

Kopper László

tud. dokt.

16

27

Mandl József

MTA l. t.

200,98

 

 

Wollemann Mária

tud. dokt.

1054

28

Paku Sándor

kand.

16

28

Csiba László

MTA dokt.

197,06

 

 

Karádi István

MTA dokt.

1037

29

Fekete Csaba

PhD

16

29

Vajó Zoltán

kand.

192,53

 

 

Kiss János

PhD

1028

30

Szelényi Judit

tud. dokt.

16

30

Sperlágh Beáta

MTA dokt.

190,31

 

 

 

 

 


 

 

 


 

 

 

 

Azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők, akik adataikat a KPA-ban nem szerepeltetik, de a WOS-adatbázis hivatkozási és/vagy Hirsch-index adatai ismeretében – számításaink szerint – bekerülhetnének a KPA fenti listájába: Balla György (MTA dokt.), Eckhardt Sándor (MTA r. t.), Halász Béla (MTA r. t.), Hollán Zsuzsa (MTA r. t.), Hunyady László (MTA dokt.), Knoll József (MTA r. t.), Kovács László (MTA r. t.), Magyar Kálmán (MTA r. t.), Muszbek László (MTA r. t.), Palkovics Miklós (MTA r. t.), Pásztor Emil (MTA r. t.), Romics László (MTA r. t.), Szegedi Gyula (MTA r. t.), Szolcsányi János (MTA r. t.), Telegdy Gyula (MTA r. t.), Varró András (MTA dokt.)


  1. Részleges életmű

  2. Szöveges formátumú saját közlés




















VI. Műszaki Tudományok Osztálya




















Hivatkozások száma /KPA-adatok alapján/


Hirsch-index szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/


Hatástényező (impakt faktor) szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/



Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hivatkozások száma

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hirsch-index

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hatás-tényező



Gyulai József (1)

MTA r. t.

2542

1

Gyulai József (1)

MTA r. t.

22

1

Gyulai József (1)

MTA r. t.

259,47



Roska Tamás

MTA r. t.

1907

2

Roska Tamás

MTA r. t.

18

2

Bársony István

MTA dokt.

84,99



Buttyán Levente

PhD

1487

3

Buttyán Levente

PhD

17

3

Károlyi György

PhD

82,02



Monostori László

MTA dokt.

1333

4

Monostori László

MTA dokt.

15

4

Czigány Tibor

MTA dokt.

64,02



Stépán Gábor

MTA r. t.

655

5

Roósz András

MTA l. t.

13

5

Roska Tamás

MTA r. t.

60,16



Kóczy T. László

tud. dokt.

641

6

Czigány Tibor

MTA dokt.

12

6

Petrik Péter

PhD

50,18



Czigány Tibor

MTA dokt.

632

7

Gáspár Zsolt

MTA r. t.

12

7

Domokos Gábor

MTA l. t.

49,46



Gáspár Zsolt

MTA r. t.

599

8

Károlyi György

PhD

12

8

Györfi László

MTA r. t.

44,29



Kollár László Péter

MTA r. t.

564

9

Kóczy T. László

tud. dokt.

12

9

Somlyódi László (3)

MTA r. t.

41,08



Székely Vladimir

MTA l. t.

546

10

Kollár László Péter

MTA r. t.

12

10

Stépán Gábor

MTA r. t.

40,12



Szirmay-Kalos László

MTA dokt.

504

11

Somlyódi László (3)

MTA r. t.

12

11

Szirányi Tamás

MTA dokt.

38,59



Kollár István

MTA dokt.

495

12

Stépán Gábor

MTA r. t.

12

12

Tarnai Tibor

MTA r. t.

34,81



Roósz András

MTA l. t.

461

13

Szirmay-Kalos László

MTA dokt.

12

13

Roósz András

MTA l. t.

28,94



Nagy István

MTA r. t.

429

14

Kollár István

MTA dokt.

11

14

Kollár László Péter

MTA r. t.

26,53



Somlyódi László (3)

MTA r. t.

404

15

Székely Vladimir

MTA l. t.

11

15

Székely Vladimir

MTA l. t.

26,17



Károlyi György

PhD

392

16

Nagy István

MTA r. t.

10

16

Jakab László

kand.

22,22



Tarnai Tibor

MTA r. t.

378

17

Réti Tamás

tud. dokt.

9

17

Réti Tamás

tud. dokt.

20,85



Szirányi Tamás

MTA dokt.

335

18

Szirányi Tamás

MTA dokt.

9

18

Buttyán Levente

PhD

20,58



Korondi Péter (2)

 

309

19

Tarnai Tibor

MTA r. t.

9

19

Monostori László

MTA dokt.

19,35



Harsányi Gábor

MTA dokt.

303

20

Bársony István

MTA dokt.

8

20

Kóczy T. László

tud. dokt.

18,57



Réti Tamás

tud. dokt.

302

21

Harsányi Gábor

MTA dokt.

8

21

Gáspár Zsolt

MTA r. t.

17,91



Michelberger Pál

MTA r. t.

299

22

Palkovics László

MTA l. t.

8

22

Cinkler Tibor

PhD

17,32



Poppe András

kand.

289

23

Péceli Gábor

MTA l. t.

8

23

Szirmay-Kalos László

MTA dokt.

17,02



Baranyi Péter Zoltán (2)

MTA dokt.

273

24

Petrik Péter

PhD

8

24

Harsányi Gábor

MTA dokt.

16,71



Péceli Gábor

MTA l. t.

239

25

Poppe András

kand.

8

25

Stefán Mihály (1)

MTA l. t.

16,48



Tisza Miklós

tud. dokt.

231

26

Tisza Miklós

tud. dokt.

8

26

Toldy Andrea

PhD

16,02



Bársony István

MTA dokt.

211

27

Hegedûs István

tud. dokt.

7

27

Kiss Rita

kand.

15,28



Petrik Péter

PhD

204

28

Zalka Károly

MTA dokt.

7

28

Kollár István

MTA dokt.

15,13



Kurutzné Kovács Márta

MTA l. t.

189

29

Bíró József

PhD

6

29

Vajda István

MTA dokt.

12,93



Kovács György

MTA dokt.

178

30

Domokos Gábor

MTA l. t.

6

30

Baranyi Péter Zoltán (2)

MTA dokt.

12,34


 





Imre Sándor

MTA dokt.

6


 



 






Jobbágy Ákos

MTA dokt.

6











Józsa János

MTA dokt.

6











Kurutzné Kovács Márta

MTA l. t.

6











Michelberger Pál

MTA r. t.

6











Vajda István

MTA dokt.

6











 

 

 






Azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők, akik adataikat a KPA-ban nem szerepeltetik, de a WOS-adatbázis hivatkozási és/vagy Hirsch-index adatai ismeretében – számításaink szerint – bekerülhetnének a KPA fenti listájába: Bokor József (MTA r. t.), Halász Gábor (MTA dokt.), Keviczky László (MTA r. t.), Prohászka János (MTA r. t.)


  1. Részleges életmű

  2. Szöveges formátumú saját közlés

  3. A magyar hivatkozásokat csak részlegesen tartalmazza




















VII. Kémiai Tudományok Osztálya




















Hivatkozások száma /KPA-adatok alapján/


Hirsch-index szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/


Hatástényező (impakt faktor) szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/



Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hivatkozások száma

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hirsch-index

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hatás-tényező



Solymosi Frigyes

MTA r. t.

9240

1

Solymosi Frigyes

MTA r. t.

50

1

Fülöp Ferenc

MTA l. t.

779,94



Bartók Mihály

MTA r. t.

6057

2

Fülöp Ferenc

MTA l. t.

35

2

Solymosi Frigyes

MTA r. t.

603,39



Fülöp Ferenc

MTA l. t.

5469

3

Bartók Mihály

MTA r. t.

34

3

Penke Botond

MTA r. t.

520,4



Sohár Pál

MTA r. t.

4942

4

Inzelt György

tud. dokt.

31

4

Bartók Mihály

MTA r. t.

479



Fogarasi Géza (1)

tud. dokt.

4635

5

Sohár Pál

MTA r. t.

31

5

Tóth Géza

MTA dokt.

427,25



Penke Botond

MTA r. t.

4014

6

Császár Attila Géza

MTA dokt.

30

6

Sohár Pál

MTA r. t.

388,74



Horváth István Tamás

MTA dokt.

3334

7

Horváth István Tamás

MTA dokt.

29

7

Dékány Imre

MTA r. t.

387,96



Dékány Imre

MTA r. t.

3255

8

Dékány Imre

MTA r. t.

28

8

Vértes Attila

MTA r. t.

368,29



Inzelt György

tud. dokt.

3249

9

Pálinkás Gábor

MTA r. t.

28

9

Császár Attila Géza

MTA dokt.

367,52



Vértes Attila

MTA r. t.

3131

10

Penke Botond

MTA r. t.

28

10

Tóth Gábor

tud. dokt.

364,93



Császár Attila Géza

MTA dokt.

2892

11

Hargittai Magdolna

MTA l. t.

27

11

Hudecz Ferenc

tud. dokt.

355,31



Perczel András

MTA dokt.

2878

12

Joó Ferenc

MTA r. t.

27

12

Horváth István Tamás

MTA dokt.

352,73



Tóth Géza

MTA dokt.

2741

13

Perczel András

MTA dokt.

27

13

Perczel András

MTA dokt.

349,13



Hargittai Magdolna

MTA l. t.

2439

14

Tóth Géza

MTA dokt.

27

14

Tóth Gábor (1)

MTA dokt.

331,24



Joó Ferenc

MTA r. t.

2281

15

Fogarasi Géza (1)

tud. dokt.

26

15

Joó Ferenc

MTA r. t.

284,39



Szántay Csaba (1)

MTA r. t.

2222

16

Kiss János

tud. dokt.

25

16

Náray-Szabó Gábor

MTA r. t.

280,1



Náray-Szabó Gábor

MTA r. t.

2203

17

Neszmélyi András (1)

tud. dokt.

25

17

Kollár László

tud. dokt.

270,7



Pálinkás Gábor

MTA r. t.

2159

18

Hudecz Ferenc

tud. dokt.

23

18

Hermecz István

tud. dokt.

249,49



Neszmélyi András (1)

tud. dokt.

2102

19

Noszticzius Zoltán

tud. dokt.

23

19

Hargittai Magdolna

MTA l. t.

227,1



Hudecz Ferenc

tud. dokt.

2026

20

Szántay Csaba (1)

MTA r. t.

23

20

Szántay Csaba (1)

MTA r. t.

224,77



Noszticzius Zoltán

tud. dokt.

1726

21

Náray-Szabó Gábor

MTA r. t.

22

21

Noszticzius Zoltán

tud. dokt.

216,2



Tóth Gábor

tud. dokt.

1562

22

Vértes Attila

MTA r. t.

22

22

Inzelt György

tud. dokt.

213,6



Kiss János

tud. dokt.

1514

23

Berkó András

MTA dokt.

20

23

Kálmán Erika

tud. dokt.

211,04



Kálmán Erika

tud. dokt.

1499

24

Kálmán Erika

tud. dokt.

20

24

Kardos Julianna

tud. dokt.

199,31



Antus Sándor

MTA l. t.

1482

25

Zrínyi Miklós

MTA l. t.

20

25

Antus Sándor

MTA l. t.

191,09



Horvai György

MTA l. t.

1475

26

Antus Sándor

MTA l. t.

19

26

Kiss János

tud. dokt.

189,84



Huszthy Péter

tud. dokt.

1361

27

Hajós György

tud. dokt.

19

27

Hajós György

tud. dokt.

184,48



Hermecz István

tud. dokt.

1360

28

Huszthy Péter

tud. dokt.

19

28

Neszmélyi András (1)

tud. dokt.

181,33



Zrínyi Miklós

MTA l. t.

1354

29

Király Zoltán

kand.

19

29

Novák Béla

MTA dokt.

176,08



Kollár László

tud. dokt.

1334

30

Turányi Tamás

MTA dokt.

19

30

Zrínyi Miklós

MTA l. t.

175,91



 

 

 


 

 

 


 

 

 


Azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők, akik adataikat a KPA-ban nem szerepeltetik, de a WOS-adatbázis hivatkozási és/vagy Hirsch-index adatai ismeretében – számításaink szerint – bekerülhetnének a KPA fenti listájába: Halász Anna (MTA dokt.), Hargittai István (MTA r. t.), Hollósi Miklós (MTA r. t.), Kálmán Alajos (MTA r. t.), Lempert Károly (MTA r. t.), Lendvay György (MTA dokt.), Lipták András (MTA r. t.), Markó László (MTA r. t.), Nyulászi László (MTA dokt.), Orbán Miklós (MTA r. t.), Tétényi Pál (MTA r. t.), Tóth Klára (MTA r. t.), Tőke László (MTA r. t.)


  1. Részleges életmű

  2. Szöveges formátumú saját közlés















 

 

 

 

 

VIII. Biológiai Tudományok Osztálya

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hivatkozások száma /KPA-adatok alapján/

 

Hirsch-index szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/

 

Hatástényező (impakt faktor) szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/

 

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hivatkozások száma

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hirsch-index

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hatás-tényező

 

 

Freund Tamás

MTA r. t.

13 964

1

Freund Tamás

MTA r. t.

64

1

Freund Tamás

MTA r. t.

992,43

 

 

Kondorosi Ádám

MTA r. t.

7448

2

Kondorosi Ádám

MTA r. t.

50

2

Nagy Ferenc

tud. dokt.

855,33

 

 

Sarkadi Balázs

MTA l. t.

6847

3

Nagy Ferenc

tud. dokt.

44

3

Kondorosi Ádám

MTA r. t.

764,03

 

 

Nagy Ferenc

tud. dokt.

6295

4

Sarkadi Balázs

MTA l. t.

44

4

Szathmáry Eörs

MTA l. t.

714,68

 

 

Nagy László

MTA l. t.

5545

5

Kondorosi Éva

tud. dokt.

38

5

Kiss Tamás

MTA dokt.

627

 

 

Fésüs László

MTA r. t.

4585

6

Fésüs László

MTA r. t.

35

6

Falus András

MTA r. t.

600,07

 

 

Nusser Zoltán

MTA l. t.

4229

7

Kiss Tamás

MTA dokt.

34

7

Fésüs László

MTA r. t.

527,4

 

 

Kondorosi Éva

tud. dokt.

4156

8

Vass Imre

tud. dokt.

34

8

Sarkadi Balázs

MTA l. t.

497,02

 

 

Gráf László

MTA r. t.

3923

9

Váró György

tud. dokt.

33

9

Kondorosi Éva

tud. dokt.

484,82

 

 

Vass Imre

tud. dokt.

3644

10

Csermely Péter

tud. dokt.

31

10

Nagy László

MTA l. t.

482,77

 

 

Kiss Tamás

MTA dokt.

3597

11

Gráf László

MTA r. t.

30

11

Vigh László

MTA l. t.

459,27

 

 

Simon István

tud. dokt.

3427

12

Szöllősi János

tud. dokt.

30

12

Haskó György

PhD

443,58

 

 

Váró György

tud. dokt.

3126

13

Váradi András

MTA dokt.

30

13

Csermely Péter

tud. dokt.

439,4

 

 

Csermely Péter

tud. dokt.

3115

14

Haskó György

PhD

29

14

Gráf László

MTA r. t.

426,68

 

 

Gulyás Attila

MTA dokt.

2981

15

Nusser Zoltán

MTA l. t.

28

15

Vass Imre

tud. dokt.

395,07

 

 

Szöllősi János

tud. dokt.

2889

16

Simon István

tud. dokt.

27

16

Nusser Zoltán

MTA l. t.

369,97

 

 

Haskó György

PhD

2841

17

Vigh László

MTA l. t.

27

17

Simon István

tud. dokt.

361,5

 

 

Falus András

MTA r. t.

2810

18

Gulyás Attila

MTA dokt.

27

18

Szöllősi János

tud. dokt.

351,19

 

 

Kovács Krisztina

MTA dokt.

2713

19

Ovádi Judit

tud. dokt.

25

19

Udvardy Andor

tud. dokt.

350,97

 

 

Vigh László

MTA l. t.

2708

20

Falus András

MTA r. t.

24

20

Ovádi Judit

tud. dokt.

343,01

 

 

Váradi András

MTA dokt.

2679

21

Hámori József

MTA r. t.

24

21

Váró György

tud. dokt.

337,31

 

 

Ovádi Judit

tud. dokt.

2302

22

Udvardy Andor

tud. dokt.

24

22

Erdei Anna

MTA l. t.

329,33

 

 

Pósfai György

MTA dokt.

2107

23

Kovács Krisztina

MTA dokt.

24

23

Rajnavölgyi Éva

tud. dokt.

321,42

 

 

Udvardy Andor

tud. dokt.

2042

24

Horváth Ibolya

kand.

23

24

Váradi András

MTA dokt.

310,64

 

 

Hájos Norbert

PhD

2010

25

Acsády László

MTA dokt.

23

25

Gergely Pál

MTA l. t.

302,76

 

 

Erdei Anna

MTA l. t.

1988

26

Gergely Pál

MTA l. t.

22

26

Kéri György

tud. dokt.

297,87

 

 

Padisák Judit

MTA dokt.

1882

27

Sümegi Balázs

tud. dokt.

22

27

Závodszky Péter

MTA r. t.

292,05

 

 

Acsády László

MTA dokt.

1874

28

Zimányi László

MTA dokt.

22

28

Boros Imre Miklós

MTA dokt.

272,32

 

 

Hámori József

MTA r. t.

1771

29

Haller József

MTA dokt.

22

29

Katona István

PhD

269,29

 

 

Tusnády Gábor

PhD

1727

30

Gombos Zoltán

MTA dokt.

21

30

Hámori József

MTA r. t.

258,89

 






Lénárd László

MTA r. t.

21











Demeter Sándor

tud. dokt.

21











Padisák Judit

MTA dokt.

21











Hadlaczky Gyula

tud. dokt.

21






 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők, akik adataikat a KPA-ban nem szerepeltetik, de a WOS adatbázis hivatkozási és/vagy Hirsch-index adatai ismeretében – számításaink szerint – bekerülhetnének a KPA fenti listájába: Antal Miklós (MTA dokt.), Damjanovich Sándor (MTA r. t.), Friedrich Péter (MTA r. t.), Halasy Katalin (MTA dokt.), Patthy László (MTA r. t.), Somogyi Péter (MTA l. t.), Venetianer Pál (MTA r. t.), Zimányi László (MTA dokt.)




















X. Földtudományok Osztálya




















Hivatkozások száma /KPA-adatok alapján/


Hirsch-index szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/


Hatástényező (impakt faktor) szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/



Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hivatkozások száma

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hirsch-index

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hatás-tényező



Horváth Ferenc (2)

MTA dokt.

1982

1

Árkai Péter (1)

MTA r. t.

19

1

Pósfai Mihály

MTA dokt.

161,54



Árkai Péter (1)

MTA r. t.

1184

2

Mészáros Ernő (1)

MTA r. t.

19

2

Mészáros Ernő (1)

MTA r. t.

82,94



Mészáros Ernő (1)

MTA r. t.

1085

3

Kocsis Károly

MTA dokt.

15

3

Demény Attila

MTA dokt.

49,23



Kiss Gyula (2)

PhD

852

4

Pósfai Mihály

MTA dokt.

15

4

Hetényi Magdolna

MTA r. t.

44,16



Pósfai Mihály

MTA dokt.

789

5

Kovács Zoltán

MTA dokt.

13

5

Árkai Péter (1)

MTA r. t.

42,34



Kocsis Károly

MTA dokt.

749

6

Pálfy József

MTA dokt.

13

6

Verő József (1)

MTA r. t.

35,5



Sümegi Pál (2)

kand.

687

7

Szarka László

tud. dokt.

13

7

Lakatos István

MTA l. t.

33,75



Haas János

tud. dokt.

668

8

Haas János

tud. dokt.

12

8

Márton Péter

MTA r. t.

29,64



Balogh Kadosa (2)

MTA dokt.

643

9

Vörös Attila (1)

MTA l. t.

12

9

Haas János

tud. dokt.

29,22



Pálfy József

MTA dokt.

610

10

Dövényi Zoltán

MTA dokt.

11

10

Pálfy József

MTA dokt.

26,19



Kovács Zoltán

MTA dokt.

577

11

Mentes Gyula

MTA dokt.

11

11

Szarka László

tud. dokt.

22,42



Mika János (2)

MTA dokt.

540

12

Galácz András

MTA dokt.

10

12

Bozó László

MTA l. t.

20,13



Galácz András

MTA dokt.

518

13

Hetényi Magdolna

MTA r. t.

10

13

Bencze Pál (1)

tud. dokt.

15,01



Schweitzer Ferenc

tud. dokt.

465

14

Schweitzer Ferenc

tud. dokt.

10

14

Székely Ferenc

MTA dokt.

14,71



Vörös Attila (1)

MTA l. t.

465

15

Verő József (1)

MTA r. t.

10

15

Mindszenty Andrea

MTA dokt.

13,62



Dövényi Zoltán

MTA dokt.

453

16

Márton Péter

MTA r. t.

9

16

Horváth Péter

PhD

13,46



Szarka László

tud. dokt.

451

17

Mindszenty Andrea

MTA dokt.

9

17

Ács Ferenc

kand.

13,03



Hetényi Magdolna

MTA r. t.

408

18

Bozó László

MTA l. t.

8

18

Major György (1)

MTA r. t.

11,5



Mentes Gyula

MTA dokt.

384

19

Demény Attila

MTA dokt.

8

19

Hámorné Vidó Mária

PhD

8,07



Kessler Jenő Attila (2)

kand.

363

20

Mezősi Gábor (1)

tud. dokt.

8

20

Dobróka Mihály

tud. dokt.

7,72



Lakatos István

MTA l. t.

361

21

Székely Ferenc

MTA dokt.

8

21

Kovács Zoltán

MTA dokt.

6,91



Less György (2)

PhD

346

22

Lakatos István

MTA l. t.

7

22

Vörös Attila (1)

MTA l. t.

5,31



Márton Péter

MTA r. t.

340

23

Mészáros Rezső

MTA r. t.

7

23

Mentes Gyula

MTA dokt.

4,46



Demény Attila

MTA dokt.

305

24

Nagy Béla

tud. dokt.

7

24

Kovács János

PhD

3,37



Verő József (1)

MTA r. t.

284

25

Dobróka Mihály

tud. dokt.

6

25

Bajnóczi Bernadett

PhD

2,93



Varga Péter (2)

tud. dokt.

278

26

Horváth Péter

PhD

6

26

Galácz András

MTA dokt.

2,83



Székely Ferenc

MTA dokt.

257

27

Závoti József

MTA dokt.

6

27

Szabó Szilárd

PhD

1,7



Bozó László

MTA l. t.

241

28

Bencze Pál (1)

tud. dokt.

5

28

Mezősi Gábor (1)

tud. dokt.

1,52



Mindszenty Andrea

MTA dokt.

240

29

Klinghammer István

MTA l. t.

5

29

Szilassi Péter

PhD

1,5



Mezősi Gábor (1)

tud. dokt.

235

30

Hámorné Vidó Mária

PhD

4

30

Nagy Béla

tud. dokt.

1,44


 

 

 

 

 

Szabó Szilárd

PhD

4

 

 

 

 

 






Szarvák Tibor

PhD

4











Teperics Károly

PhD

4











 

 

 






Azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők, akik adataikat a KPA-ban nem szerepeltetik, de a WOS-adatbázis hivatkozási és/vagy Hirsch-index adatai ismeretében – számításaink szerint – bekerülhetnének a KPA fenti listájába: Ádám Antal (MTA r. t.), Ádám József (MTA r. t.), Bárdossy György (MTA r. t.), Gábris Gyula (MTA dokt.), Géczy Barnabás (MTA r. t.), Gyulai Ákos (MTA dokt.), Haszpra László (MTA dokt.), Pantó György (MTA r. t.)

  1. Részleges életmű

  2. Szöveges formátumú saját közlés




















XI. Fizikai Tudományok Osztálya




















Hivatkozások száma /KPA-adatok alapján/


Hirsch-index szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/


Hatástényező (impakt faktor) szerinti rangsor /KPA-adatok alapján/



Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hivatkozások száma

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hirsch-index

 

Köztestületi tag

Tudományos fokozat

Hatás-tényező



Csabai István

MTA dokt.

8843

1

Csabai István

MTA dokt.

52

1

Trócsányi Zoltán

MTA l. t.

944,95



Vicsek Tamás

MTA r. t.

8797

2

Vicsek Tamás

MTA r. t.

42

2

Vicsek Tamás

MTA r. t.

642,52



Pálinkás József

MTA r. t.

4715

3

Pálinkás József

MTA r. t.

38

3

Pálinkás József

MTA r. t.

601,82



Trócsányi Zoltán

MTA l. t.

3642

4

Trócsányi Zoltán

MTA l. t.

32

4

Csabai István

MTA dokt.

505,72



Ormos Pál

MTA r. t.

3043

5

Forgács Péter

tud. dokt.

27

5

Szegő Károly

tud. dokt.

369,07



Fodor Zoltán

MTA dokt.

2710

6

Fodor Zoltán

MTA dokt.

26

6

Mihály György

MTA r. t.

350,54



Forgács Péter

tud. dokt.

2423

7

Ormos Pál

MTA r. t.

26

7

Kertész János

MTA r. t.

348,19



Vincze Imre (1)

MTA l. t.

2139

8

Lévai Péter

MTA dokt.

24

8

Bor Zsolt (1)

MTA r. t.

283,21



Lévai Péter

MTA dokt.

2127

9

Mihály György

MTA r. t.

23

9

Faigel Gyula

MTA r. t.

273,81



Rácz Zoltán (1)

MTA l. t.

2012

10

Rácz Zoltán (1)

MTA l. t.

23

10

Patkós András

MTA r. t.

269,06



Faigel Gyula

MTA r. t.

1929

11

Szegő Károly

tud. dokt.

23

11

Ormos Pál

MTA r. t.

257,17



Tegze Miklós

MTA dokt.

1805

12

Vincze Imre (1)

MTA l. t.

23

12

Fodor Zoltán

MTA dokt.

249,87



Szegő Károly

tud. dokt.

1696

13

Kürti Jenő

MTA dokt.

22

13

Beke Dezső

tud. dokt.

242,56



Szépfalusy Péter (1)

MTA r. t.

1659

14

Szépfalusy Péter (1)

MTA r. t.

21

14

Forgács Péter

tud. dokt.

241,73



Katz Sándor (2)

PhD

1657

15

Biró Tamás Sándor

tud. dokt.

20

15

Tegze Miklós

MTA dokt.

235,64



Biró Tamás Sándor

tud. dokt.

1602

16

Faigel Gyula

MTA r. t.

19

16

Biró Tamás Sándor

tud. dokt.

197,22



Mihály György

MTA r. t.

1545

17

Janszky József

MTA r. t.

19

17

Janszky József

MTA r. t.

178,52



Kürti Jenő

MTA dokt.

1482

18

Patkós András

MTA r. t.

19

18

Rácz Zoltán (1)

MTA l. t.

177,7



Janszky József

MTA r. t.

1429

19

Bor Zsolt (1)

MTA r. t.

18

19

Szépfalusy Péter (1)

MTA r. t.

172,91



Dézsi István (1)

tud. dokt.

1294

20

Dézsi István (1)

tud. dokt.

18

20

Vincze Imre (1)

MTA l. t.

167,27



Patkós András

MTA r. t.

1219

21

Szabó Gábor (1)

MTA l. t.

18

21

Lévai Péter

MTA dokt.

156,05



Kollár János

tud. dokt.

1023

22

Beke Dezső

tud. dokt.

17

22

Dézsi István (1)

tud. dokt.

151,99



Szabó Gábor (1)

MTA l. t.

958

23

Tegze Miklós

MTA dokt.

17

23

Kürti Jenő

MTA dokt.

140,59



Bor Zsolt (1)

MTA r. t.

953

24

Lovas Rezső

MTA l. t.

15

24

Szabó Gábor (1)

MTA l. t.

138,24



Beke Dezső

tud. dokt.

941

25

Nagy Dénes Lajos

tud. dokt.

14

25

Kollár János

tud. dokt.

124,01



Bakonyi Imre (2)

MTA dokt.

830

26

Kollár János

tud. dokt.

13

26

Lovas Rezső

MTA l. t.

116,46



Nagy Dénes Lajos

tud. dokt.

782

27

Szeidl Béla

tud. dokt.

13

27

Hopp Béla

kand.

109,69



Lovas Rezső

MTA l. t.

668

28

Hopp Béla

kand.

10

28

Nagy Dénes Lajos

tud. dokt.

103,32



Szeidl Béla

tud. dokt.

665

29

Horváth István

kand.

10

29

Palla Gergely

PhD

102,37



Ábrahám Péter (2)

PhD

517

30

Fehér Titusz

PhD

9

30

Fehér Titusz

PhD

101,07


 

 

 

 

 

Kertész János

MTA r. t.

9

 

 

 

 

 






Koós Antal Adolf

PhD

9











Palla Gergely

PhD

9



















Azon akadémikusok és közgyűlési doktor képviselők, akik adataikat a KPA-ban nem szerepeltetik, de a WOS adatbázis hivatkozási és/vagy Hirsch-index adatai ismeretében – számításaink szerint – bekerülhetnének a KPA fenti listájába: Berényi Dénes (MTA r. t.), Domokos Péter (MTA dokt.), Erdei László (MTA dokt.), Hebling János (MTA dokt.), Horváth Dezső (MTA dokt.), Horváth Zalán (MTA r. t.), Jánossy András (MTA r. t.), Kemény Tamás (MTA dokt.), Keszthelyi Lajos (MTA r. t.), Krasznahorkay Attila (MTA dokt.), Kriza György (MTA dokt.), Kroó Norbert (MTA r. t.), Lendvai János (MTA dokt.), Lovas István (MTA r. t.), Marosi György (MTA dokt.), Mezei Ferenc (MTA r. t.), Németh Judit (MTA r. t.), Oláh Katalin Ilona (MTA dokt.), Pál Lénárd (MTA r. t.), Palla László (MTA dokt.), Sólyom Jenő (MTA r. t.), Szalay A. Sándor (MTA l. t.), Wolf György (MTA dokt.), Zawadowsky Alfréd (MTA r. t.)


  1. Részleges életmű

  2. Szöveges formátumú saját közlés



kulcsszavak:

publikációs adattár, tudománymetria, bibliometria, mutatószámok, kutatásértékelés, idézetelemzés, Hirsch-index, hatástényező (impakt faktor), rangsorok



1 A Magyar Tudományos Akadémia 2008. február 26-i elnökségi ülésének 4/2008. számú állásfoglalása: „1. Az elnökség köszönetét fejezte ki Tolnai Mártonnak és a KSZI munkatársainak… (Haraszti Katalin, Macsi Gyuláné, Wolf György, Balázs András, Boros Annamária)… a beszámoló elkészítéséért. 2. Az elnökség egyhangúlag egyetértett abban, hogy a tárgyalt anyag szűkített változata jelenjen meg a Magyar Tudományban, félévente, majd évente felfrissített formában, adatokkal.”

2 OTKA – Országos Tudományos Kutatási Alapprogram

3 NKTH – Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal

4TPA – az MTA Tudományos Publikációs Adattár 2001-ben került létrehozásra az MTA Kémiai Kutatóközpontjának önálló szervezeti egységeként. Célja, hogy az MTA természet- és társadalomtudományi kutatóhelyeinek tudományos közleményeit és az azokat idéző publikációkat nyilvántartsa. Az MTA TPA 1992-ig visszamenőleg gyűjti az MTA kutatóintézeteiben dolgozó kutatók akadémiai intézethez köthető publikációinak adatait és az azokra kapott hivatkozásokat

5 KOKI – MTA Kísérleti Orvostudományi Kutatóintézet

6 SZBK – MTA Szegedi Biológiai Központ

7 GMBK – Gödöllői Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpont

8 BME – Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem

9 HTML – Hyper Text Markup Language

10 A tanulmányban közölt rangsorok csak a KPA-ban szereplő tudósok – 2008. június 30-ig rögzített – publikációi és hivatkozásai alapján készültek, így azok a kutatók, akik az adatbázisba adataikat nem írták be, a szakterületi listákból kimaradtak.

11 A mutatók fogalmi meghatározásánál felhasználtuk Schubert András Impakt faktor című összeállítását, mely a következő címen található meg: http://www.kfki.hu/library/imp/impakt_faktor.htm


<-- Vissza a 2008/08 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]