A biológiai evolúció tudományos elméletét sokan nem
tartják elfogadhatónak, mert nehezen képzelhető el, hogy a fajok
sokasága pusztán a véletlenszerű mutációk és a természetes
kiválasztódás útján jöttek volna létre. Így alakultak ki az alternatív
kreácionista elméletek, melyek a teremtést részesítik előnyben. A
teremtés kontra evolúció vitája már jó ideje tart. Sajnos sem az
evolúciós elmélet képviselői, sem az ellenzői nem tudnak kilépni saját
korlátaik mögül, miközben saját igazukat, felfogásukat hangoztatva nem
gondolkodnak átfogó elvekben.
A vita abból származik, hogy a teremtést és az
evolúciót élesen szembeállítják, mint amelyek kizárják egymást. Arra
viszont nem gondolnak, hogy a két fogalom nem egymást kizáró, hanem
egymást kölcsönösen kiegészítő ellentét: komplementer fogalom. Egy
folyamat két oldala, mert a teremtés szellemi – gondolati – szinten
kezdődik – a cél és a hozzá vezető program megalkotásával, míg annak
megvalósulása már a téridőben lezajló folyamatokhoz kötött. A
tapasztalat szerint ugyanis mindig a programterv (életcsíra) az
elsődleges, s ebből fejlődik ki az élő szervezet.
Megemlítem, hogy nem ez az első eset a tudomány
történetében, mikor a kutatók egy folyamat két végét vizsgálva
ellenkező következtetésre jutottak. Ilyen elkeseredett vita folyt az
élettani tudomány hőskorában Warburg és Wieland között. A biológiai
energiatermelést vizsgálva Warburg az oxidációt emelte ki, míg Wieland
a hidrogénaktiválásnak tulajdonított meghatározó szerepet. Az elfajult
vitának akkor lett vége, amikor kiderült, hogy mindkét folyamat
ugyanannak a folyamatnak a két vége, és mindkét jelenség fontos
szerepet játszik az energia felszabadításában. A két egymást kizárni
látszó ellentét végül is szintézisben fonódott össze, és előrevitte
tudományos ismereteinket. Nos, magasabb távlatból nézve a teremtés- és
evolúcióelméletet, a helyzet ma is ehhez hasonló, azzal a
különbséggel, hogy ez a vita már érinti a tudomány alapvető
szemléletét is.
Az evolúciót nem lehet tagadni, hiszen ez minden
élő szervezet általános ismérve; az emberi test is egyetlen sejtből
fejlődött ki. Nos, a problémát nem annyira az evolúció ténye jelenti,
hanem inkább annak tudományos magyarázata: az, hogy az evolúciót nem
lehet pusztán az anyag törvényeivel és a véletlennel magyarázni, csak
az élet törvényeivel.
Az alapvető kérdés tehát nem az, hogy evolúció
létezik-e vagy sem – nyilvánvalóan létezik –, hanem az, hogy
létrejöhet-e a biológiai evolúció az anyagelvű felfogás alapján,
pusztán az anyag törvényei szerint, illetve mi a biológiai evolúció
racionális magyarázata?
Ha következetesen alkalmazzuk a biológiában
megismert elveket, fel kell tételezni, hogy ha a földi ökoszisztéma is
egy élő Egység – GAIA (Lovelock, URL) léteznie kell egy
programtervének, amit a tudomány még nem ismer. Többek között a Föld
körüli hálók léte és az élő DNS-sel modulált lézerfény genetikus
információkat közvetítő hatása szolgálhatna erre további magyarázatul.
Ezek lehetőségeire előző cikkemben (Jókay, 2003) már felhívtam ugyan a
figyelmet, de az nem kapott széles nyilvánosságot.
Anélkül, hogy a részletekbe túlságosan belemennénk,
vizsgáljuk meg az elvi összefüggéseket, a részletek ugyanis nem
mondhatnak ellene a fő elveknek.
A vita kulcspontja: összeállhat-e egy
sejt/szervezet genetikus törvénye pusztán az anyag törvényei szerint –
véletlenszerű módon? Mivel ezt a valószínűségszámítások eleve
kizárják, ez a lehetőség elvethető (Jáki, 2003; Tóth, 2004). Minden
józanul gondolkodó ember számára azonban bizarrnak tűnhet a tudósoknak
az a kijelentése, hogy az evolúció pusztán a véletlen műve. Erre
Jacques Monod, a Nobel-díjas biológus kijelentését szokták idézni, aki
a mutációk véletlenszerű megjelenésére alapozva a következő
kijelentéseket tette: „Az élet és kultúra evolúciója „óriási
lottójáték”, „a természet rulettje”, csak „véletlen jelenség” és így
tovább (további idézeteket lásd Goldsmith, 1998).
A véletlen azonban túlnyomóan negatív hatású, s a
ritka pozitív mutációk csak a fajok környezethez való jobb
alkalmazkodását teszik lehetővé. A problémát a vertikális evolúció
magyarázata jelenti, az egysejtűtől az emberig gyökeresen új
tulajdonságok megjelenésével. Nem lehet tehát megkerülni a szellemi
beavatkozás – teremtés – lehetőségét. Az élettelen anyag erre nem
képes. Az élet tehát semmiképpen nem keletkezhetett spontán az
anyagból, csak külső szellemi beavatkozás útján. Ez ma már világossá
vált azon kutatók előtt is, akik az életet Földön kívüli eredetűnek
tartják (Arrhenius, Crick), vagy a sumér szövegek szerint az, hogy az
emberi testet magasabb szellemi intelligenciák teremtették meg
(Sitchin, 2002).
Ha a részletektől eltekintünk, a gondolkodó
természettudós azonban maga is rájöhet arra, hogy az élet törvényei
nem lehetnek anyagi természetűek és eredetűek, és nem véletlenszerűen
álltak elő. Ez már a 19. században is világos volt azon tudósok előtt,
akik megvetették a modern biológia alapjait (Tóth, 2004). Ezt fejezte
ki a vis vitalis tudományos elmélete, amit később
félreértelmeztek annak ellenére, hogy ennek elvi lényegét a modern
tudomány a genetikus törvény felfedezésével már fényesen igazolta
(Jókay, 2003), de a névváltoztatással elfedte a köztük levő lényegi
azonosságot. A lényeg az, hogy az élet törvényei hatásukban
minőségileg különböznek az anyag törvényeitől, ezért meg kell őket
különböztetni (lásd később).
Nem lehet arra sem hivatkozni, hogy a teremtés nem
tudományos fogalom. Hiszen a teremtés tervezéssel kezdődik, ami minden
tudományos munka alapja, s ennek eredményeként állnak elő az új
elméletek és felfedezések. A tudomány anyagelvű felfogása azonban fel
sem tételezi az embernél magasabb szellemi intelligenciák létezését,
amire a vallások oly gyakran hivatkoznak. Az ilyeneket mesének vagy
emberi kitalációnak tartják, ami idegen a tudományos gondolkodástól,
és ezért nem is foglalkoznak vele.
Jóllehet a természettudomány csak a látható és
fizikailag is vizsgálható dolgokkal foglalkozik, nem nélkülözheti a
helyes filozófiai szemléletet, amelynek keretében értelmezi a
jelenségeket. Nos, éppen ott van a bökkenő, hogy a tudományos
elméletek a tudomány anyagelvű szemléletéhez kénytelenek igazodni
(egyébként nem tekinthetők tudományosnak), de a valóság egy szűk
részletéből nem lehet értelmezni az egészet. Ez csak holisztikus módon
valósítható meg.
A világot és az életet csak filozófiai szinten
lehet megérteni és magyarázni, a résztudományok és mindazoknak a
tényeknek és hitelveknek szintézisében, amit ismerünk. Így
kapcsolódhat egymáshoz tudomány és vallás (teológia) és a kettő közti
kapcsolatot a filozófia teremti meg. Ez nem idegen a tudományos
gondolkodástól sem, hiszen a tudományos elméletek is egyfajta
hitelveket jelenítenek meg, melyek nem bizonyított tényeken alapulnak.
Ha elfogadjuk az emberi – tudományos elméletek jogosságát világunk
értelmezésében, miért zárnánk ki éppen az isteni kijelentéseket ebből
az értelmezésből. Persze ilyenkor azzal érvelnek, hogy a Szentírás nem
tudományos forrás. Ez így is van, de (legalábbis nem zárható ki, hogy)
igaz és valós elveket hirdet. Mi a fontosabb? A tudományosság látszata
vagy az igazság kiderítése? A tudomány egy eszköz az igazság
kiderítésére, amiben az emberi elmének kitüntetett szerepe van.
Szeretni kell ezért a tudományt, amennyiben az igazság kiderítését és
nem annak elleplezését szolgálja. Vagyis szeretni a tudományt, de
jobban szeretni az igazságot. Az igazság pedig csak racionális lehet,
amiben nem lehetnek logikai bakugrások és ellentmondások.
A tudomány a tapasztalható tényeket vizsgálva
alkotta meg evolúciós elméletét. Ennek ellentmondásai abból
származnak, hogy materialista szemléletéből kifolyólag kizárta a
szellemi eredetű teremtés lehetőségét, ami viszont programterveket
tételez fel. Hiszen minden emberi alkotás is szellemi szinten kezdődik
– a számítógép vagy az űrhajó sem a véletlenek szerencsés
találkozásából állt össze, hanem a kreatív emberi szellem beavatkozása
útján. Nincs vita afelől sem, hogy minden élet programterveken alapul
(életcsíra). Filozofikusan és tudományosan gondolkodva semmilyen élő
egység nem fejlődhet ki ilyen előzetes programterv nélkül! Ezen alapul
az intelligens tervezettség tudományos elmélete is
(http://www.ertem.hu/dvd.html). Ahelyett, hogy számos filozófiai
írásra hivatkoznánk, tekintsük át a fontosabb elveket:
Természetfilozófiai érvek
A szellem és az anyag közti minőségi különbségek már ősidők óta
ismertek, és a filozófusok feltették a kérdést: Melyik az elsődleges?
Ez a filozófia kulcskérdése. Míg a materialista világmagyarázatok az
anyagból és annak törvényeiből próbálják levezetni a világot és az
életet, addig a szellemi világfelfogás a Szellemből indul ki. E két
felfogás közti harc napjainkban is tart. Nézzük meg ezért, hogy a
tudomány eredményeiből milyen következtetések adódnak, ha a tényeket
és fogalmakat racionálisan és elvileg értelmezzük – a szellemi
felfogás alapján.
Kiindulási alapelv: Az univerzum egységes –
szellemi eredetű és ugyanazok az elvek érvényesek minden szinten, csak
a megjelenési formákban és tökéletességi fokukban vannak eltérések.
Néhány alapvető tétel összefoglaló vázlata
A. – Természetfilozófiai érvek – Spontán evolúció vagy teremtés? Az
energiaátalakulások fő iránya
A világmagyarázatok punctum saliense: az energiaátalakulások fő
iránya. Az energiának két fő típusa van: a mozgási-erő/energia és a
tömeg-energia. Az energiaátalakulások során mindig több mozgási-erő
kötődik le tömegi formákba, mint fordítva, miközben a rendezetlenség
nő (hőmozgás-entrópia-elv). Az ősrobbanás után a fényből váltak ki a
tömegi formák és nem fordítva.
A lényegi különbség a mozgási- és a tömeg-energia
között, hogy a tömeg-energiát először fel kell szabadítani ahhoz, hogy
munkavégzésre alkalmas ható erő (mozgási-erő) legyen, és ez
köztudottan nem mindig lehetséges. Tudományos és mindennapos
tapasztalat, hogy az energiaátalakulások fő iránya a devolúció felé
tart = egy devolúciós folyamat, miközben az erők lekötődnek, és
rendezetlenné válnak, vagyis tömeg és hő keletkezik. A dimenzióbeli
szintek így energetikailag jól jellemezhetők a mozgási-erő és a tömeg
(= lekötött-erő) viszonyával, amelyet minőségi energiaszintnek (MESZ)
nevezek. Röviden: MESZ = mozgási-erő/lekötött-erő (tömeg-energia) vagy
erő/energia.
Az anyagelvű világmagyarázat
sarkalatos elvi ellentmondása
Az anyagelvű magyarázat az életet és a szellemet az anyag törvényeiből
próbálja levezetni, arra redukálni (redukcionista szemlélet), és ebből
származnak ellentmondásai. Az ellentmondások gyökere, hogy két
ellentétes irányú folyamatot azonos okokra vezet vissza, amikor az
evolúciót az anyag törvényeiből értelmezi, holott azt éppen annak
ellenkezője, a devolúció jellemzi. Pedig már jórészt a 19. században
ismertté vált, hogy az energiaátalakulások fő iránya az erők
rendezetlenségéhez (hő), illetve lekötődéséhez (tömeg) vezet = a
devolúció irányába: egyirányú folyamat. Az anyagi lét törvényei nem az
élet, hanem a bomlás: a halál irányában hatnak! (1.
ábra)
Az élet törvényei viszont éppen ellenkezőleg:
növelik az anyagi erők és létformák rendezettségét (szervezetek),
felhalmozzák és felszabadítják az erőket/energiákat és az anyagcsere
révén kétirányúak: az evolúcóit szolgálják. Az élő és élettelen közti
fő különbség tehát az élet törvényeiben keresendő! Ez a vis
vitalis, amely az erők irányát szabja meg. Az erő ui. vektor
jellegű fogalom.
Úgyszintén minőségi különbség van a (én-) tudat és
az élet általános fogalma között. Ezek alapján tehát egy hierarchikus
tagozódás létezik, amelynek csúcsán a tudat (szellem) áll: élettelen
anyag < élő anyag (test) < lélek < élő szellem (tudat, kreatív elme)
Az élet létezése önmagában is bizonyítja a Szellem
elsődlegességét, mert az élet törvényeit először meg kellett
teremteni, és tervezésre, törvényalkotásra egyedül a Szellem képes.
Nem szorul bővebb magyarázatra, hogy a halált éppen
az élő egység szervezett rendjének felbomlása okozza,
amelyben a természettörvények dominálnak. A természettörvények így
hatásaikban ellentétesek az élet törvényeivel. Az élet törvényeinek
funkciója éppen az, hogy egy magasabb szintről rendezze, és összhangba
hozza az egységet alkotó elemeket egy speciális cél érdekében. Ez a
hatás a természettörvények célszerű koordinálásán alapul, és nem lehet
attól független. Így a földi élet keletkezése és evolúciója
egyértelműen a Szellem teremtő munkáját és egyben a Szellem
elsődlegességét tükrözi, hiszen az élet nem az anyag, hanem a Szellem
elválaszthatatlan ismérve.1
Mivel a Szellem élet, a teremtés is csak az élet törvényei szerint
történhetett. Ezek szerint az univerzum is egy gigantikus élő egység
különböző szintekkel, amelyben devolúciós és evolúciós folyamatok
egyaránt előfordulnak (építő és bontó anyagcsere). Az
energiaátalakulások fő irányával összhangban a magasszintű
fényerőkből váltak ki a tömegi formák (lekötött-erők), vagyis a
fizikai világ keletkezését egy devolúciós folyamat előzte meg, amit
követett a rendeződés, majd a földi élet evolúciója.
Ellentmondások, félrevezető következtetések
az Einstein-képletből (Tóth, 2004):
Megtévesztő ezért az Einstein-képletből – E = mc2 – mechanikusan
levezetett tömeg-energia ekvivalencia elve = tömegmegmaradás törvénye,
ami azt jelenti, hogy minden energia tömeg. Ez viszont teljes
képtelenség, hiszen a mozgás nem lehet tömeg! Ezt a „törvényt”
materialista filozófusok felhasználták a világ anyagi természetének és
eredetének tudományos igazolására. A tételt maguk a fizikusok
cáfolják, mikor azt mondják, hogy a fénynek nincs nyugalmi tömege.
Hiszen az anyag–antianyag (elektron–pozitron) egyesüléskor keletkezett
fény mozgási energiája épp a tömeg rovására keletkezik!! Bár ez minden
fizikus előtt nyilvánvaló, a „ törvénye” ma is része a fizikai
szakkönyveknek! (Jókay, 2003).
Metafizikai – téridő-feletti dimenzió:
A téridő feletti (nélküli) kölcsönhatások létezése nemcsak következett
a húszas évek kvantummechanikai elméletéből, de ma már bizonyított
ténynek is számít
(Einstein–Podolsky–Rosen-kísérlet és a vákuumenergia felfedezése). Ez
|
|
a megállapítás egyben a metafizikai dimenzió
létezését tudományosan is alátámasztja. Az analogikus elv alapján a
közvetítő közeg fényforma lehet, és mivel nincs impulzustömege sem, ez
lehet az elsődleges energiaforma a téridő feletti dimenzióban, amiből
minden más energiafajta származhat. Ez az abszolút (mozgási-) erők
szintje és nevezhetnénk szellemi fénynek is, ami tér és idő nélkül
fogja át az univerzumot – a metafizikai (szellemi) dimenzióban. A
fizika kvantum erőtérnek nevezi.
Az univerzum különböző szinteken való vertikális tagozódása (2.
ábra)
Az energiaátalakulás fő irányából következik az univerzum vertikális
tagozódása. A standard modell szerint az ősrobbanás után a fizikai
világ minden létformája a legmagasabb MESZ-ű fényből vált ki, miközben
tömegi formák keletkeztek (alternatív elmélet: a
Hoyle–Narlikar-elmélet). Ebből kifolyólag a fizikai univerzumnak
energetikailag két pólusa van: a felső szint a fizikai fény – az
abszolút fizikai mozgás (aminek nincs nyugalmi tömege, csak
impulzustömege), a téridő felső határa. A végpont: a fekete lyuk = az
abszolút tömeg, amely a 0. dimenzió – egy pont felé tendál, és
kizáródik ebből a téridős világból (salak). A két pólus között
helyezkedik el a mi téridős világunk, ami a mozgó tömeg
dimenziószintje. Az univerzumnak így különböző szintjei vannak,
amelyek minőségi energiaszintben is eltérnek egymástól. A szuperhúr
elmélet a fizikai világ négy téridős dimenzióján túl még hat vagy hét
rejtett dimenziót is feltételez. Ezek figyelembevételével négy
alapvető szintet lehet megkülönböztetni. A téridő feletti
kölcsönhatások egy metafizikai – szellemi – dimenzió létezését
tételezik fel. Energiaformája a szellemi fény, ami átfogja az
univerzumot tér és idő nélkül. Ez alatt foglal helyet a téridős világ,
amelyben a létformák különböző téridős síkokban/szintekben
helyezkednek el, minőségi energiaszintjük (MESZ) szerint. A téridős
világ eképpen két főtartományra oszlik: a lelki (asztrális) szinten a
finom anyagi formák – és a fizikai síkon a durva anyagi formák, ahol a
tömeg dominál. A végpont: a fekete lyuk, az abszolút tömeg. A
devolúció a rendezetlenség (hő), illetve a tömegi formák fokozatos
növekedésében rejlik, ami az erők lekötését is jelenti. A tömeg ui.
tehetetlenségénél fogva is gátolja az erők megnyilvánulásait. A
szellemi felfogás azonban az analogikus elvek alapján azt tartja, hogy
az univerzum egésze nem az élettelen anyag halmaza, hanem gigantikus
élő egység, amelyet az élet törvényei irányítanak (Jókay, 2008). Minél
inkább kisebb részeit vizsgáljuk ui. a fizikai univerzumnak, annál
inkább szembetűnőbbek a különbségek az élő és élettelen formák
között. (Ilyen analógia található az euklideszi geometria és a
Bolyai–Lobacsevszkij–Rieman-geometria között: Előbbi csak egy
speciális esete a kozmikus méretekre alkalmazható Bolyai-geometriának.
A földi méretekben és viszonylatokban így elég éles különbségek
vannak. Ha azonban az univerzum egészét tekintjük, megtalálhatjuk az
életre jellemző kritériumokat. Ezt támasztja alá, hogy anyagcseréje
van, és az erejétől kiégett salakot (tömegi forma) kiveti magából egy
alsó szinten, miközben fényerőkkel állandóan megújul, és mutatja az
élet egyéb ismérveit. Így a fizikai világ létformái is állandó
körforgásban vannak, a keletkezés és elmúlás között (pl. a csillagok
életciklusai ~ anyagcsere). A fizikai világ létformái így a fényből,
az abszolút fizikai mozgásból keletkeztek, és az abszolút tömeg felé
tartanak: a téridő felső határától az alsóig – a 0. dimenzióig (2.
ábra).
Az élet törvényei hatásukban ellentétes irányúak,
mint a természettörvények. (2. ábra) Földi méretekben azonban
elég szembetűnő különbségek vannak az élettelen és az élő között.
Minden élet szervezeti egység, amelynek saját belső törvényei vannak
(életcsíra). Az élet törvényeinek alapvető ismérve, hogy összhangot
teremt elemei között egy közös cél megvalósítására. Tartalmazza a jövő
előképét, mindazokat az információkat kódolt (rejtett) formában,
amelyeknek meg kell valósulniuk a környezeti feltételektől függően. Az
élet törvényeinek hatása az evolúció (+revolúció) (ontogenezis és
filogenezis), amely ellentétes a természeti törvények devolúciós
folyamatával. Meg kell ezért különböztetni a természettörvényeket az
élet törvényeitől, mert hatásaikban ellentétes irányúak. Az életcsíra
az élet programterve, jellege szerint szellemi természetű (információt
tartalmaz), és egy jövőben megvalósuló célra irányul.
Az élet törvénye: kódolt információ, amely egyezményes jelrendszer
útján közvetítődik.
A lényegi különbség az élő és az élettelen között, hogy az élet a
mozgások/erők célszerű összhangját – vagyis a rendet – képes
megvalósítani. A fejlődés kritériuma ennek az összhangnak a
kiteljesedése, egyre szélesebb körűvé válása a különböző szinteken –
az anyagtól a szellemig, illetve Istenig. Minden élő egységnek saját
belső törvényei vannak, a megfelelő (testi – lelki – szellemi)
szinteken, amelyek ezt az összhangot biztosítják. Így az életcsíra már
eleve hordozza az élő egység tulajdonságait rejtett – kódolt –
formában. Az információt hordozó állomány (nukleinsavak) minőségileg
tér el a test anyagától (fehérjék). Az élet akkor kezdődik, amikor a
szellemi rész – az információ – testet ölt. A másik lényeges ismérve
az életnek, hogy a genetikus törvény és az élő egység elemei között
kommunikációs kapcsolat van, amely egyezményes jelek (például nyelv)
útján közvetítődik. A biológia egyik fő ága éppen a jelátviteli
mechanizmusokat kutatja (signal-transductio).
A természettörvények szerint a fizikai világ egy
véges téridőbeli létezési formája a fokozatosan degradálódó
erőnek/energiának. Mivel azonban a fizikai világ állandóan változik és
megújul, törvényei végső fokon az Élet törvényeinek vannak alávetve.
MESZ = mozgási-erő/tömeg (lekötött-erő)
Főbb következtetések, amelyek az élet és a világ szellemi eredetét
bizonyítják:
1. számú természetfilozófiai érv: A szellemi rész a gondolati szintről
csak úgy nyilvánulhat meg a fizikai világban, ha a megfelelő anyagi
hordozóhoz kapcsolódik (a genetikus kódnál, vagy az emberi beszédnél
és írásnál). A világ azért szellemi – és nem anyagi – eredetű, mert az
anyagi világ rendje a szellemi rész – az információ – testet-öltése
útján valósul meg. Az információ szerepe, hogy megszabja valamely
egység (mondat, genetikus törvény) elemeinek egymáshoz való célszerű
viszonyát – tér és időbeli rendjét.
2. számú természetfilozófiai érv: Az erők fő
iránya: Mivel az élet törvényei hatásukban – fő irányukban –
ellentétesek, tehát minőségileg is különböznek az anyag törvényeitől,
ez elvileg azt jelenti, hogy az élet törvényei és maga az élet sem
lehet anyagi eredetű! Az élet törvényeit előbb meg kellett teremteni,
s mivel teremtésre – törvényalkotásra –, programterv készítésre csak a
Szellem képes, az élet létezése már önmagában bizonyítja a Szellem
elsődlegességét az anyaggal szemben. Köznapian kifejezve: a
véletlenszerű anyagi változásokból nem jöhet létre élet és evolúció,
sokkal inkább devolúció és halál. Ebből következően a jelenlegi
tudományos evolúciós elmélet teljesen irracionális, amikor az életet
és az evolúciót az anyag törvényeire vezeti vissza, és nem tesz éles
különbséget az anyag törvényei és az élet törvényei között (Tóth,
2004). A véletlenszerű mutációknak kétféle eredetük lehet: a mutációk
túlnyomó része anyagi eredetű és negatív hatású, ami kiszelektálódik.
A pozitív mutációk viszont feltevésem szerint az élet magasabb
szintjeiről öltenek testet, és az alkalmazkodást, a fejlődést
szolgálják.
A 3. számú természetfilozófiai érv abból adódik,
hogy minden élő egységnek saját belső törvényei vannak (például a
genetikus kód) a megfelelő (testi, lelki és szellemi) szinteken
kódolva, amelyek egyezményes jelrendszer útján közvetítődnek az egység
elemeihez. A kódok és jelek nem az élettelen anyag eleve meglevő
tulajdonságai! A lényeg ugyanis a jelek jelentéstartalmában van, amit
a szellem határoz meg, és az elvileg bármilyen lehet. A jelek és kódok
információt hordoznak: szellemi természetűek és eredetűek – az elemek
egymáshoz való viszonyát (téridőbeli rendjét) határozzák meg. Így a
genetikus törvény (programterv) hihetetlen mennyiségű szellemi
tartalmat hordoz anyagi hordozóhoz kötve (számítógép analógia). Döntő
tehát az élet genetikus programterve, ami az előretervezés jele –
előre elrendelés – predesztináció. Ilyen terv pedig az élet minden
szintjén megtalálható. A szentírási jövendölések, próféciák már kész
terveket tételeznek fel. Az emberiség szellemi fejlődését is előre
megtervezett szakaszok határozzák meg, amelyek bele vannak írva
kódolt, rejtett formában a kozmikus rendszer elemeibe. Ez viszont azt
bizonyítja, hogy az emberiség szellemi fejlődésének programterve már
létezett a Naprendszer kialakulása előtt, és nem a véletlen folytán
keletkezett! Következésképpen mind a természettörvények, mind pedig az
élet törvényei a teremtés és a Szellem elsődlegessége mellett szólnak.
4. számú természetfilozófiai érv: A földi
ökoszisztéma is egy élő Egység (GAIA). Ha így van, úgy az analogikus
elvek alapján ebből az következik, hogy lennie kell egy
programtervének, amely tartalmazza a célt (az ember megjelenését is)
és a hozzávezető utat már a teremtés kezdetén, míg a terv
megvalósulása csak fokozatosan – a téridőben lezajló folyamatokban
mehetett végbe. Ezért vetettem fel egy olyan magyarázat lehetőségét,
hogy a biológia evolúció programterve a Föld körüli (elektromágneses)
hálókba van beírva, és az élő DNS-sel modulált lézerfény genetikus
információkat közvetítő hatása szolgálhatna erre további magyarázatul
(Jókay, 2003).
5. számú természetfilozófiai érv: A materialista
tudomány a szellemi funkciókat és a tudatot kizárólag anyagi
eredetűnek tartja, és az agy működésével hozza kapcsolatba.
(Metzinger, 2003). Újabban a klinikai halálból visszatértek tudományos
vizsgálata során viszont már bizonyították a következőt: annak
ellenére, hogy teljesen leállt a szív működése, és megszűntek az agyi
funkciók (EKG-, EEG-alapján), a páciens emlékezett a testen kívüli
állapotában érzékelt eseményekre, miután a klinikai halálból újra
visszatért. Ez önmagában is azt jelenti, hogy nem az agyi funkciók
játszottak ebben szerepet. A tudósok következtetése: az elme nem
azonos az agyi funkciókkal. Erről a BBC is beszámolt angol, holland és
amerikai tudósok vizsgálata alapján (Reality TV: Halálom napja – 2006.
04. 4–28.). Ez csak úgy értelmezhető, hogy az embernek kettős tudata
van: az agyi funkciókhoz kapcsolódó emberi éntudata mellett létezik
egy halhatatlan felsőbbrendű éntudata is, ami metafizikai természetű
és a fizikainál magasabb energiaszinten létezik.
6. számú természetfilozófiai érv: a paranormális
jelenségek egész sora, melyeket a hivatalos természettudomány ignorál,
és ezzel megsérti a Claude Bernard-féle elveket.
A materialista tudomány tagadja az embernél
magasabb szellemi Intelligenciák létezését, ezért őket számításba sem
veheti. Következésképpen szemléleti váltásra is lenne szükség a
tudományos gondolkodásban is, hiszen ma már nem tagadható, hogy az
élet és a szellem (elme) a fizikai anyagtól függetlenül is létezhet.
Nem szólva arról, hogy a parapszichológia tudományos irányzatán kívül
az ismeretterjesztő tévécsatornák (Spektrum, Discovery, National
Geographic, Reality TV) már számos olyan paranormális jelenségről
számolnak be, melyek a szellemvilág létezését kétségkívül bizonyítják,
és nem értelmezhetőek pusztán az anyagelvű szemlélet alapján.
Semmilyen fejlődést és az életet nem lehet magyarázni pusztán az anyag
törvényeivel, mert az anyag törvényei egy devolúcós folyamatot
eredményeznek. Az élet pedig fejlődés – evolúció, ha csak arra
gondolunk, hogy az ember százezer milliárd sejtje is egyetlen sejtből
fejlődött ki, miközben megjelent benne a szellem, aki az éntudatot
hordozza. Az ember ugyanis nem más, mint testet öltött szellem. A test
így csak egy eszköze a halhatatlan szellemi magnak, hogy
megnyilvánulhasson ebben a fizikai világban. Következésképp nem az
ember teste, hanem a kreatív szelleme az, ami a lényegét alkotja. A
materialista természettudomány ezt a viszonyt cseréli fel, s ebből
származnak ellentmondásai. Arra következtet, hogy „a Homo sapiens
az állatvilág tagja. Az emberi képességek nem minőségileg, csak
megnyilvánulásukban különböznek azoktól, amelyek a magasabb rendű
állatokban megtalálhatók. A gondolatok, érzelmek, vágyak és remények
gazdag emberi repertoárja elektrokémiai agyi folyamatok eredményének
látszik és nem egy elvonatkoztatott léleknek, mely műszerek által
felismerhetetlenül működik” (Deklaráció, 1998). A Biblia viszont azt
mondja: „istenek vagytok” (Jn 10,: 34).
Nem csoda, ha sokan egy alternatív magyarázatot is
keresnek. A tudománynak ez a szemléleti módja főleg a 20. században
vált uralkodóvá, mert a 19. században a tudósok többsége és a
tudományos elméletek teljesen más felfogást képviseltek. Gondoljunk
azokra a tudósokra, akik megvetették a modern biológia alapjait.
Mindezeket részletesebben is kifejtettem egy nagyobb terjedelmű műben,
ami Az Élet misztériuma címmel már kapható a könyvesboltokban (Jókay,
2008).
Kulcsszavak: kreácionizmus, biológiai evolúció, materializmus,
természetfilozófia, szellemi világfelfogás, intelligens tervezettség,
az élet törvényei, természettörvények
IRODALOM
Deklaráció (1998): Természet Világa. 4,
Goldsmith, Edward (1998): A
véletlenszerűség kultusza és a teleológia tabuja. Természet Világa. 9,
Jáki Szaniszló (2003): Egy elme világa.
Kairosz, Bp.
Jókay István (2003): Természettudomány,
filozófia és keresztény világfelfogás: a tények és fogalmak
értelmezése. Debreceni Szemle. 2,
Jókay István (2008): Az Élet misztériuma –
Természet- és vallásfilozófiai elvek és elmélkedések az anyagtól
Istenig. Egy egységes világkép vázlata a természettudomány, a vallások
és a filozófia tükrében. A szerző kiadása, Bp.
Lovelock, J: GAIA
WEBCÍM >
Metzinger, Thomas (2003): Being No One.
The Self-Model Theory of Subjectivity. MIT Press, Cambridge MA
Sitchin, Zecharia (2002): A 12. bolygó.
Édesvíz, Bp.
Tóth Tibor (2004): Tudomány, hit,
világmagyarázat. Focus, Budapest
LÁBJEGYZETEK
1 Lásd Jn: 1,: 1–18; 5,:
26; Itt bővebb magyarázatra szorulna a tudat kettőssége: az ember
tudata valóban az agyműködés terméke. Létezik azonban az embernek egy
halhatatlan felsőbbrendű éntudata is a fizikainál magasabb szinten,
amit már tudományos módszerekkel is igazoltak, lásd később.
<
|
|