Magyar Tudomány, 2008/02 130. o.

Közlekedés a XXI. században



Bevezető


Michelberger Pál


az MTA rendes tagja


Az éghajlatváltozás, a fokozódó felmelegedés felismerésével egyre többet foglalkozik a tudomány és a nagyközönség is az előidéző okokkal, melyek sorában az ipar mellett a közlekedés, a szállítás negatív megítélése dominál. Mintha Pompeius jó kétezer évvel ezelőtt már felismerte vagy előre látta volna a jelenlegi helyzetet: közlekedni szükséges, akkor is, ha ennek veszélyei, káros következményei vannak. A közlekedés egyesek szemében áldás, mely a társadalom, az emberiség megmaradásának fontos eszköze, mások szemében átok, mely tönkreteszi a környezetet, és veszélyezteti az emberiség biológiai létét. A problémát tárgyilagosan, elfogultság nélkül – sine ira et studio – kell vizsgálni. Nem célunk a két ellentétes nézet összebékítése vagy kompromiszszum keresése, hanem inkább a valós előnyök és hátrányok kimutatása és a jövő sürgető – igen rövid időn belül megoldandó – feladatainak felvázolása. A társadalom, a technika és környezet három, egyszerre aktív és passzív főszereplője a közlekedésnek, de a sürgető feladatok megoldásában a társadalomnak és a technikának van kiemelt szerepük. A környezetet a társadalomnak és technikának kell megvédeniük a társadalom érdekében.

A bonyolult, szinte áttekinthetetlen feladatkörből a Közlekedéstudomány Európai Platformja a közlekedés biztonsága és a biztonságos közlekedés témáját tárgyalta a Budapesten szervezett 6. Európai Közlekedési Kongresszusán. Az elhangzott negyven előadásból három dolgozatot mutatunk be.

Tánczos Lászlóné a közlekedésbiztonság javításának társadalmi (elsősorban gazdasági) kérdéseivel, Palkovics László és Fülep Tímea a járművek „aktív” balesetbiztonságával, az informatika és automatizált járművezetés alkalmazásának lehetőségeivel, végezetül Holló Péter a pályaépítés, forgalomszervezés és a balesetbizonság kapcsolatával foglalkozik. Mindhárom tanulmány a szűk szakmai szempontokon kívül rámutat a társtudományok szerepére is a balesetbiztonság javításában.


Kulcsszavak: közlekedés biztonsága, biztonságos közlekedés


<-- Vissza a 2008/02 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra


[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]