karolyrobert . hu
Innováció és kutatás-fejlesztés
Magda Sándor
az MTA doktora, egyetemi tanár, rektor
smagda karolyrobert . hu
Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös
Dinya László
egyetemi tanár,
tudományos és kutatási rektorhelyettes
Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös
Magda Róbert
egyetemi docens, tanszékvezető
Károly Róbert Főiskola, Gyöngyös
Az OECD-országok tapasztalatai szerint a felzárkózási stratégia egyik sarkköve a versenyképes, gyors ütemben fejlődő országokban az innováció volt. A tudományos és technológiai fejlődés eredményeként mind nagyobb arányban jelentek meg az új termékek, termelési eljárások és vezetési-szervezési módszerek. A versenyképesség megőrzéséhez mind több tudományos és technológiai területen volt szükség a magas szintű tudásra. Azok a társadalmi, gazdasági és természeti kihívások, amelyekkel Magyarországnak szembe kell néznie, megkövetelik a kutatás, a technológiafejlesztés és az innováció jelenlegitől nagyobb mértékű támogatását. Ezért alapvető szempont (elvárás), hogy a globális versenyben rivális más nemzetgazdaságok aktív állami politikáihoz képest a hazai gazdaság szereplői ne kerüljenek hátrányba.
A kibontakozóban levő tudástársadalomra jellemző „fejlődési háromszög” – oktatás, kutatás, innováció – eredményes funkcionálása nélkül nem lehet sikeres egy vállalkozás, egy ország, de az EU és a világ sem, ezért indokolt és szükséges mindhárom terület magas szinten való folyamatos fenntartása, mert ez biztosíthatja Magyarországon az értékteremtő gazdasági és társadalmi modernizáció megvalósítását. Kitűzött célunk, a sikeres jövő, a versenyképesség lehetőségeinek megválasztása érdekében indokolt megvizsgálni, hogy:
• az előző évszázad ’70-es és ’80-as évtizedeiben miért voltunk több területen (mezőgazdaság, gyógyszeripar stb.) is sikeresek,
• miért voltak képesek ebben az időszakban együttműködni az egyetemek, a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei, a szakminisztériumokhoz tartozó térségi kutatóintézetek és az állami vállalatok.
A fejlődés, a fejlesztés XXI. századi korlátait, lehetőségeit és a XX. század sikeres időszakait, a siker összetevőit elemezve az érzékelhető, hogy a mai átalakult környezetben az egyetemek többsége – eltávolodva korábbi oktatási elveitől – a gyakorlóterek és gyakorlóhelyek hiánya ellenére is növeli BSc-szintű képzését, a tudományos igényű PhD-képzésnek pedig a magasan minősített oktatók alacsony létszáma miatt csak részben képes megfelelni. A minőséget garantáló, valódi kapacitás-akkreditáció hiányában a felsőoktatási intézmények 30–40 %-a az igényes, a szakmai megfelelést segítő gyakorlóhelyek helyett jobb esetben is csak képernyőn szemléltetik mindazt, amit már az alapszintű képzésnél is készség szinten követel meg a munkaerőpiac, a minősítéssel rendelkező professzorok kellő létszáma hiányában pedig nagy az eltérés a doktori iskolák színvonala között, ezért a gyengébbek távolodnak az igényes tudományos kutatástól, oktatástól. Ma már látjuk, hogy Magyarország versenyképességét az akadémiai kutatóintézetek, az egyetemek és az innovatív vállalkozások közös, egymással igen szorosan együttműködő tevékenysége eredményezheti. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézetei és az egyetemek (egy-két kivételtől eltekintve) viszont ma nem érdekeltek a közös kutatásban, a közös tudományos képzésben. (Magda, 2007)
Arra választ keresve, hogy ez az együttműködés miként valósítható meg, igen eltérőek a vélemények, mert vannak, akik szerint az MTA kutatóintézeteit az egyetemekhez indokolt csatolni (Szabó, 2007), míg mások azt vallják (Magda, 2007), hogy többségében nem indokolt az önálló intézmények összevonása, mert versenyképes kutatás-fejlesztést úgy is el lehet érni, ha az egyes intézmények megtartják önállóságukat, ám a fejlesztést ösztönző támogatással azokat kell preferálni, akik együtt tudnak és akarnak dolgozni mind a kutatás-fejlesztésben, mind a tudományos képzésben. Véleményünk szerint így az egyetemekre akkreditált doktori iskolákban az MTA kutatóintézetekkel közösen olyan tudományos igényű munka teremtődik meg, olyan PhD-képzés kerül megvalósításra, ahol a doktoranduszok a kutatóintézetben és az innovatív vállalkozásokban is megmérik tudásukat, a vállalkozások fejlesztésében pedig egyetemi és kutatóintézeti professzoraikkal közösen vesznek részt. Magyarországon így válhat három pillérre alapozottá (innovatív vállalkozások, egyetemek, kutatóintézetek) a kutatás-fejlesztés. Mindez a jelenlegi felsőoktatásban további változtatásokat követel, mert az a tudományegyetem, amelyik az MTA egyes kutatóintézeteivel a doktori képzésben hivatott innovatív szakembereket képezi, nem lehet egyben a munkaerőpiac első szintű kimenetét biztosító BSc-képzés meghatározó bázisa is. Ezért úgy gondoljuk, hogy hazánkban (Magda, 2007) öt-hat, nemzetközi szinten elismert, kiválósági központként működő kutató-tudományegyetem lehetséges. Ezen elképzelésünk közel áll az NKTH 2008–2013-as időszakra vonatkozó víziójához, amelyben a célszerű koncentrációból az alábbiak emelhetők ki:
• A tudásközpont politika célja a siker támogatása kell hogy legyen, szemben az EU kohéziós alapjaival és regionális Operativ Programokkal, amelyek célja a felzárkóztatás. Tehát a tudásközpont-politikának a sikeres központokat kell támogatnia, nem a lemaradókat. A tudásközpont-politika nem lehet régiópolitika, nem lehet szociálpolitika, nem lehet költségvetés-kiegészítő politika.
• Ez a politika országos kiválasztódási elvekre épüljön, mert végül a magyar tudásközpont-politika sikere is nemzetközi „darwini versenyben” dől el.
• Nem szabad egyszeri és önkényes központi hivatali döntéssel győztes tudásközpontokat kijelölni. Öt-hat év alatt, több lépcsőben, nyilvánosság bevonásával kettő-négy valódi tudásközpontot kell felépíteni, amelyek a nemzetközi piacokon is versenyképesek. Ezt a kiválasztódást a többtucatnyi mai tudásközpont vállán kell létrehozni. A jelenlegi RET-ek felé sokféle támogatási formát folyamatosan működtetni kell, tehát egyáltalán nem valami elsorvasztás a cél, hanem a kiemelkedők lépcsőzetesen progresszív támogatása.
• Világszínvonalú alapkutatásokat be kell vonni az exportpiacképes tudásversenybe. Ebben az NKTH-nak az MTA-val és az egyetemekkel szoros partneri viszony kiépítése szükséges. (Pártos, 2007)
Az öt-hat kiemelten támogatott és versenyképességét nemzetközi mércével is bizonyító (a világ 1–300. egyetemei között jegyzett) kutató-tudományegyetem mellett nélkülözhetetlenek azok a felsőoktatási intézmények is, amelyek az alapképzés követelményeinek megfelelve az alkalmazott ismeretek átadásában járnak élen, és így lesznek a szakképzés, a felnőttképzés és a BSc-képzés bázisai (ezek száma régiónként kettő-három).
Az érvényben lévő felvételi rendszer alapján viszont ma a felsőoktatási intézmények ellenőrzés (ilyen célú akkreditáció) nélkül határozzák meg kapacitásukat, nincs kontrollálva a főállású, tudományos fokozattal rendelkező oktatói állomány és a képzéshez elengedhetetlenül szükséges gyakorló hátterek megléte sem. Ezen három kritérium érvényesítésének hiánya akadályozza a versenyképes alapképzést, a képzésből kikerülők többsége a gyakorlat készségszintű ismerete nélkül szakmailag felkészületlennek minősül. Így azt vizsgálva, hogy képesek vagyunk-e a lisszaboni célok akár visszafogott szintű teljesítésére is, egyértelműen nemmel lehet csak válaszolni. Tudomásul kell ugyanis venni, hogy az alapszintű képzés nem „lebutított” MSc-program, s a mesterképzés nem „feltupírozott” BSc-képzés. Ezért felvetődik: Hogyan tovább, magyar felsőoktatás, kutatás-fejlesztés?
Ezen kérdések rövid taglalását az OECD nemrég megjelent felmérésére alapozva végezzük, mely szerint a felsőoktatásban szerzett végzettséggel rendelkezők aránya Magyarországon jóval az OECD-átlag alatt van. Az ilyen képesítéssel rendelkező 25–64 év közötti népesség aránya Magyarországon 17 % a 26 %-os OECD-átlaggal szemben. A felsőfokú képesítésű fiatalabb (25–34 éves) népesség aránya hazánkban 20 %, míg ugyanez a szám az idősebb (55–64 éves) lakosság esetében 15 %. A felsőfokú oktatásba való beiratkozásokkal kapcsolatos jelenlegi tendenciák azonban arra utalhatnak, hogy a következő években több mint kétszeresére nő az ebben a formában tanulók száma. Ezek az egyetemi diplomák viszont jelenlegi felméréseink alapján a munkaerő-piaci igényeket csak korlátozottan elégítik ki, és ezt csak tetézi, hogy a jelenlegi felvételi rendszer sem arra ösztönöz, illetve a 2007/2008-ban felvett hallgatók sem abban érdekeltek, hogy gyakorlatorientált, a munkaerőpiacon versenyképes képzésben vegyenek részt.
Az elmúlt években ugyan jelentősen nőtt a felsőoktatásba bevont hallgatók száma, de az egyes felsőoktatási intézmények célkitűzéseit vizsgálva azt látjuk, hogy ezek a képzések sokkal inkább a hallgatók megtartását, semmint a munkaerőpiacon való sikeres elhelyezkedésüket szolgálják. Ezért, megítélésünk szerint, a jelenlegi kedvezőtlen struktúra a következő öt-hat év munkaerő-piaci lehetőségeit negatívan befolyásolhatja. (Ezt támasztja alá A versenyképesség növelésének lehetőségei az Észak-magyarországi Régióban című OTKA-kutatásunk is.) Amikor a felsőoktatási képzésről szólunk, akkor az elszomorító jelenre és jövőre vonatkozó prognózisnál nem hagyhatjuk figyelmen kívül azt sem, hogy egyre nagyobb számban kerülnek ki felkészületlen személyek (tanulók a közoktatásból). Ezért az oktatás teljes rendszerében a minőségi követelményekre való törekvés kell hogy érvényesüljön. Mindez viszont csak hosszú távon hozhat eredményt, ezért napjaink munkaerő-piaci követelményeit rövid programokkal, korszerű felnőttképzési tematikákkal elégíthetjük ki. Ha azt vizsgáljuk, hogy az innovációnak a humán oldalon milyen korlátai vannak, akkor a piramis csúcsáról elindulva a kutatásfejlesztésben jártas professzor, a kutatásfejlesztés folytatásában, kimunkálásában részt vevő tudományos műhelyek, az itt bizonyítani akaró hallgatók, a munkaerőpiac mérnökei, technikusai és szakmunkásai együttesen hozhatnak a jelenleginél megalapozottabb eredményt (ez volt a jellemző és a siker alapja az 1970-es évek időszakában), ez segítheti Magyarország versenyképességét.
Tanulmányunk első részében – ha korlátozottan is, szükségesnek tartottuk az általunk felvetett kérdések, problémák ilyen formában való áttekintését; második részében a kutatás, innováció, gazdaság kapcsolatát az
• innovációs pozíciónk a nemzetközi mezőnyben,
• innovációs kihívások, feladatok,
• innováció a gyakorlatban a Károly Róbert Főiskola példáján mutatjuk be.
1. Helyünk a világban
Magyarország helye az összevont innovációs index szerinti rangsorban (2006) az OECD-országok mezőnyének utolsó harmadában van. (1. ábra) Itt az összevont innovációs index mutatója a (0…100) pont közötti skálán az alábbiak szerinti részterületeket jellemző tényezőket összesíti (zárójelben a 2005., illetve a 2006. évi pozíciónk, és a nyíl mutatja a változás irányát):
1. Az innováció hajtóerejét mérő indikátorok (23 24)
2. Az ismeretek előállítását mérő indikátorok (9 15)
3. Az innovativitást és a vállalkozási hajlandóságot mérő indikátorok (17 22)
4. A tudás alkalmazását mérő indikátorok (14 14)
5. A szellemi tulajdon hasznosítását mérő indikátorok (19 19)
Ha ezen belül csak az EU-országokat tekintjük, ebben a mezőnyben az innovációs index (SII) alapján összesített pozíciónk 2005-ben, illetve 2006-ban a következő:
2005 – SII: 0,31; EU-helyezés: 15.
2006 – SII: 0,26; EU-helyezés: 20.
Visszaesésünk alapvetően két mutatóhoz „köthető”: az ismeretek előállítását (2.), és az innovativitást – vállalkozási készséget mérő (3.) indikátorokhoz. Bár a tendencia a mutatók mögötti abszolút számokat tekintve relatív (más országok gyorsabban fejlődnek, mint mi), illetve térségünk több országa hasonló pozícióban van, a kérdés akkor is fennáll: miért alacsonyabb nálunk az ismeretek előállításának intenzitása, illetve az innovatív vállalkozási készség, mint versenytársainknál? És mit – vagy miről – tehetnek ez ügyben a felsőoktatási intézmények és a kutatóintézetek, illetőleg mennyiben felelős a kormányzati támogatási rendszer?
Ez különösen annak fényében érdekes, hogy – szemben a közvélekedéssel – nem a K+F-re fordított közkiadások mértéke az igazán alacsony, hanem a vállalkozási szféra ilyen jellegű ráfordítása. Legalábbis a 2. ábra azt mutatja, hogy az ilyen célú költségvetési kiadások aránya kb. megegyezik az EU-átlaggal, növekedése pedig azt is meghaladja – ellenben az üzleti szféra K+F ráfordításai ehhez képest jóval visszafogottabbak. (www.trendchart.org) Az Ernst and Young legfrissebb felmérése alapján Magyarországon a külföldi tőkebeáramlás mindössze négy %-a jutott a kutatás-fejlesztési ágazatba 2001 és 2005 között. Ezekkel a ráfordításokkal az Európai Unió tagállamai közül a 10. helyen állunk. A külföldi tőkén belüli innovációs részarányt legalább a hét %-os uniós átlagig lenne indokolt emelni. A vállalati innovációs ráfordítások bővítését elsősorban az elkövetkező hét évben rendelkezésre álló európai uniós pályázati támogatásokból lehet segíteni. A 2. ábra arra is rámutat, hogy a korábban említett „fejlődési háromszög” mely pontjain van relatív lemaradásunk, és hol tudunk lépést tartani.
Ugyanakkor arra is ráirányítja a figyelmet, hogy az üzleti szféra imént említett csekély szerepvállalása mellett az oktatási rendszer különböző elemei (felnőttképzés, felsőfokú szakképzés, gyakorlatigényes képzés) és a szellemi termék-előállítás intenzitása is jelentős változtatásra szorul. Megemlítendő, hogy az új rendszerű innovációs járulékfizetés bevezetésének hatását ez az ábra még nem érzékeltetheti.
2. Innovációs kihívások, feladatok
Alapvető gazdaságstratégiai kérdés, hogy mi biztosítja a magyar gazdaság európai felzárkózását és az egyensúlyi pozíciók stabilizálását, ha külső vagy belső okok következtében lecsökken a külföldi működő tőkebefektetések dinamikája. Ebben a növekedés és a foglalkoztatás legfontosabb tartaléka a termelő és szolgáltató ágazatok létszámának közel háromötödét foglalkoztató kis- és középvállalati szektor értéktermelő képességének növelése. A magasabb hozzáadott érték (jövedelem) realizálásának nem egyedüli, de elengedhetetlen feltétele a technológiai színvonal növelése, az összességében erőtlen innovációs tevékenység erősítése, valamint a külső tudományos-technológiai eredmények átvétele és hasznosítása. Az innovációt hagyományosan még többnyire a lineáris modell szerint jelenítik meg (3. ábra).
Gyakorlati tapasztalataink alapján kijelenthető, hogy a lineáris modell már túlhaladott és erőltetett, nem hatékony, mert egyoldalúan kínálatorientált megoldásokhoz vezet. Valójában sokkal szorosabb az elemek közötti kölcsönös összefüggés, különösen a technológiai ciklus felgyorsulásával.
A kínálatorientált megoldások esetünkben azt jelentik (és erre a hazai gyakorlat számtalan példával szolgál), hogy a „tudásgyárak” (felsőoktatási intézmények, kutatóintézetek) nem az innovációs keresletből, hanem saját kompetenciáikból indulnak ki, amikor valami újat akarnak produkálni. Bár néhány felsőoktatási intézményben már tudatosulni látszik a paradigmaváltás szükségessége, miszerint „eddig azt tanítottuk, amihez értettünk – ezután ahhoz kell értenünk, amit tanítanunk kell”! Ez a szemlélet kell hogy érvényesüljön a kutatásban is.
Ezért az innováció gyakorlatában napjainkban már egyre inkább a nemlineáris modell érvényesül, amelyben az innováció négy fázisa interaktív (oda-visszacsatolásos) módon kapcsolódik (4. ábra).
Az innováció ilyen modellben való vizsgálata új megvilágításba helyezi a kapcsolódó szervezési / szervezeti, finanszírozási / érdekeltségi kérdéseket is, amelyek megválaszolására újszerű megoldásokat kell(ene) találnunk. Ha ugyanis az egyes láncszemek között átfedés és kölcsönhatás van, akkor azok szervezeti elkülönülése is feloldódik, így a lánc mindegyik szereplőjének kellőképpen otthonosnak kell lennie a szomszéd láncszemek tevékenységében, azok hatásában.
Ehhez azonban tisztázni kell az innováció és a kutatás (K+F) viszonyát, tartalmi eltéréseit is. (5. ábra)
Mindezek alapján értelmetlen egymástól fogalmilag szigorúan elválasztani a kutatást és az innovációt, mert ez a sokszínű, összetett tevékenység egyazon rendszerhez tartozik. Nagyon leegyszerűsítve a K+F és az innováció kapcsolatrendszere a 6. ábrán látható mechanizmust érvényesíti.
Az innováció így összekötő kapocs a kutatás és a gazdaság között, mert céljai egyaránt illeszkednek a gazdaság fejlesztési célkitűzéseihez, illetve a kutatás társadalmi funkciójához. Az innováció céljai tehát:
• Versenyképes gazdaság
• Fenntartható fejlődés
• Javuló életminőség
• Nagy hozzáadott értéket létrehozó (jól fizetett) munkahelyek
• Egészséges környezet, egészséges lakosság
Ebben a megközelítésben az innováció a versenyképesség erősítésének is fontos eszköze, mert egy gazdaság versenyképességében – több más tényezővel karöltve – az innováció is fajsúlyosan jelenik meg. Az innováció ezt a szerepét a következő feltételrendszer megléte esetén képes hatékonyan betölteni: – közvetlen tényezők:
• Innovációt segítő jogi környezet
• Erős K+F, innovációs intézményrendszer
• Vállalkozási és kockázatvállalási készség
Közvetett tényezők:
• Stabil makrogazdasági környezet
• Képzett, folyamatosan tanuló népesség
• Jól működő tőkepiacok
Az innováció ezt a versenyképességet erősítő szerepét mindig az adott környezettől függő mértékben és módon tölti be, ami a sajátos átmeneti gazdasági (és társadalmi) viszonyok között Magyarországon más régióktól – még szűkebb környezetünktől, az EU-tól is – eltérően jelenik meg:
• Észak-Amerika a kutatásban és az eredmények hasznosításában egyaránt eredményes.
• Ázsia kevés saját kutatással is sikeres, a másutt létrehozott új tudásra alapoz.
• Európa erős a kutatásban, de gyenge a hasznosításban („európai paradoxon”).
• Magyarországon – legalábbis lefelé – az európai paradoxon fokozottan érvényes.
Célszerű tudomásul vennünk, sőt kihasználnunk, hogy az innováció szorosan kapcsolódik a nagy hozzáadott értékű termékek / szolgáltatások előállításához (az ún. „ipari mosoly-görbe” felső részéhez): (7. ábra)
A görbe több tanulsággal szolgál:
• Azé a haszon, akié a márkanév és a vevőknek nyújtott szolgáltatások joga.
• Jól fizetnek a görbe két végén az innovatív, tudásalapú szolgáltatások (koncepció, márkanév megalkotása, K+F, technológia-fejlesztés, szabadalmak, marketing, kereskedelem, vevői szolgáltatások).
• Nyomott áron, óriási versenyben, mérsékelt jövedelmezőséggel értékesíthető viszont a rutinmunka (a görbe közepe = termelés)
• De még a görbe mélypontján (az értéklánc legkevésbé „kifizetődő” részén) is eltérő a hagyományos termelés, a nagyobb értékű termékek előállítása, vagy a tudásintenzív szolgáltatások (például: az informatikai vagy az exkluzív turisztikai szolgáltatások) pozíciója.
Magyarországnak mint kis országnak, amely gazdaságilag nyitott és természeti erőforrásokkal szűkösen ellátott – a globalizálódó versenyben szinte egyetlen előnye marad: az innovációs értéklánc versenytársainknál hatékonyabb kialakítása és működtetése: (8. ábra)
Ahhoz, hogy mindez eredményes legyen makro-, mezo- és mikroszinten egyaránt pontosan tisztában kell lenni a szervezési, finanszírozási felelősségekkel, a kooperációs lehetőségek kiaknázásával. A komplett rendszert a 8. ábra foglalja össze, és ebből megítélhető, hogy melyik szereplő (állami költségvetés – K+F intézmények – üzleti vállalkozások stb.) az értéklánc melyik pontján kell(ene), hogy szerepét betöltse, és ahhoz milyen eszközökkel kell rendelkeznie.
3. Innováció a gyakorlatban
A fentiek ismeretében, és intézményünk saját tapasztalataira alapozva dolgoztuk ki a modellt, amely a bioenergetikai ágazat kiépülésének során létrejövő (létrehozandó) integrációkhoz kíván innovációs mintarendszerként szolgálni (9. ábra). Ehhez a kiindulási alapot az „Asbóth Oszkár” húzóágazati program keretében 2005 végén elnyert pályázat biztosítja, amely bioenergetikai tudáscentrum és erre épülő innovációs klaszter létrehozását tűzte célul. A három főirányban (hőenergia – biogáz és biohajtóanyag előállítása) folyó kutatások huszonöt kutatási téma kapcsán felölelik a vertikálisan és horizontálisan integrált rendszerek valamennyi innovációt igénylő területét. Közülük potenciális gazdasági jelentősége alapján kiemelkedő fontosságú a biomassza-alapú integrált hőenergetikai rendszer kialakítása, amelyhez hasonlók létrehozása az országban mintegy 1 millió ha mezőgazdasági területen lehetséges.
A 9. ábrán látható tevékenységek, illetve infrastrukturális feltételek közül alábbiak tartoznak a bioenergetikai tudáscentrumhoz:
• Kísérleti tér, szaporítóanyag előállítása (120 ha terület)
• Biomassza hőhasznosítási célú termesztése (150 ha terület)
• Innovációk, szaktanácsadás, műszeres szolgáltatás (a Bioenergetikai Innovációs Klaszter tagjainak bevonásával)
• Infokommunikációs szolgáltatások (az Innovációs Klaszter Centrum révén)
• Kísérleti fűtőmű (1 MW teljesítmény, KRF Tangazdaság)
• Hőtermelés (kísérleti, ill. növényházfűtés)
A többi tevékenység az együttműködő partnerek révén valósul meg (mezőgazdasági vállalkozók, hőerőmű, pénzintézetek, mezőgazdasági integrátorok). Ebben az integrált rendszerben a kutatás – innováció – gazdaság összekapcsolódása úgy valósul meg, ahogyan az a korábbiakban elmondottak alapján a legcélszerűbb. A valós piaci (fogyasztói, felhasználói) igényekből az innovációs értéklánc mentén visszafelé haladva jelennek meg az egyes energiahordozók (itt kerül feldolgozásra a fellelhető és hasznosításra alkalmas melléktermék is). Az energiát előállító részegységek között fontos innovációs szerep jut a pályázatból létesített kísérleti fűtőműnek, melynek hasznosításával lehetőségünk nyílik optimális tüzeléstechnikai megoldások kidolgozására a kisebb kapacitású helyi fűtőművek számára. A Mátrai Erőmű nagy volumenű biomasszaigénye miatt részben mint felvásárló, részben pedig a hasonló méretű energiatermelők számára mint innovációs megoldásokat kidolgozó (ún. „tiszta technológiák”, illetve együttégetési eljárások) klasztertag szerepel az integrációban. A biomassza-termelő mező(erdő)gazdasági vállalkozók integrálása egyidejűleg több póluson is megvalósul:
• a feldolgozóüzemek (fűtőművek) hivatalból hosszú távú (15–20 éves) szerződéses kapcsolatban állnak a termelőkkel,
• a tudásközpont biztosítja a folyamatosan felmerülő innovációs igények kielégítését, a szaktanácsadást, a továbbképzést, az információs szolgáltatásokat, beleértve a finanszírozási modellt is,
• a tudásközponttal szoros együttműködésben, de önálló vállalkozásként a szaporítóanyag-telep(ek) biztosítják az integrált termelők számára a megfelelő fajtaválasztékot, és hasonló konstrukcióban működik a technológiai eszközök (gépek, berendezések, anyagok) biztosítása.
Ebben a rendszerben nem a részegységek elnevezése a fontos, hanem az, hogy miként valósul meg a kutatás, innováció, üzleti vállalkozás szoros kapcsolódása, melyben az oktatás mint tudásszolgáltatás vesz részt.
Összegzés
A kutatás, technológiafejlesztés és innováció jelentőségét megnövelik azok a társadalmi, gazdasági és természeti kihívások, amelyekkel Magyarországnak szembe kell néznie. A kedvezőtlen demográfiai jelenségek, a gazdasági növekedés lelassulása, a versenyképesség nem kellő mértékű növekedése, a munkanélküliek magas aránya, a régi és új versenytársak (EU fejlett országai, Japán, Kína, India stb.) jobb, illetve gyorsan javuló K+F és innovációs teljesítménye, a fosszilis energiahordozó-készletek gyors ütemű fogyása, valamint az ellátás bizonytalansága, az éghajlatváltozás fenyegető perspektívái – hogy csak néhány fontosabb kihívást említsünk – elengedhetetlenné teszik a felmerülő problémák alapos megértéséhez és orvoslásához szükséges tudás gyarapítását, elmélyítését. Így, ha hazánk fel akar zárkózni, és lépést akar tartani versenytársaival, fokozni kívánja vállalkozásainak versenyképességét, szembe kíván nézni a fenntartható fejlődés követelményeivel és más kihívásokkal, úgy állampolgárainak egyre több valódi értéket képező tudást kell birtokolniuk, újabb ismereteket kell megszerezniük nemcsak a tudás előállítása, hanem annak gyakorlati hasznosítása terén is.
Mindezek alapján kiemelkedően fontos a kutatás-fejlesztés – elsősorban az alapkutatás – szerepe a magasan kvalifikált munkaerő képzésében, az emberek kreatív és együttműködési készségeinek fejlesztésében. Ezért fogalmazódik meg követelményként a K+F területén az aktív, kezdeményező állami szerepvállalás szükségessége. A kutatás-fejlesztés és innováció elősegítését célzó állami tevékenység, különösen a szervezeti-irányítási rendszer, túlságosan széttagolt. Ezért javasoljuk, hogy az NKTH a jövőben ismét kormányhivatal legyen, felügyeletét a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter lássa el.
Kulcsszavak: innováció, kutatás-fejlesztés, felsőoktatás, nemzetközi versenyképesség
irodalom
Dudits Dénes (2007): Géntechnológia a növénybiológiai kutatásban és a bioiparban. Magyar Tudomány. 4, 404–417.
Helgertné Szabó Ilona – Magda Sándor (2005): A versenyképesség növelésének lehetőségei az Észak-magyarországi Régióban. OTKA kutatás – 49120
Lengyel Lajos (2007): Hozzászólás Magda Sándor: „Tudomány és felsőoktatás” című cikkéhez. Gazdálkodás. 51, 1, 79–82.
Magda Sándor (2007): Tudomány, felsőoktatás, versenyképesség. Magyar Tudomány. 3, 332–341.
Markovszky György (2007): Vita az agrár-felsőoktatás jövőjéről. Gazdálkodás, 51, 2, 78–80.
Mészáros Sándor (2007): A felsőoktatás a tudásgazdaság felé. Gazdálkodás. 51, 3, 67–71.
N. Sándor László (2007): A tudomány dolga, hogy szüntelenül figyelmeztessen… – Portré-interjú a 75 éves Láng Istvánnal. Magyar Tudomány. 4, 510–517.
Nábrádi András (2007): Tudomány és felsőoktatás. Gazdálkodás. 51, 2, 68–77.
Patay István (2007): Hozzászólás a tudományról, felsőoktatásról folyó vitához. Gazdálkodás. 51, 1, 75–78.
Patkós István (2007): Vita a hazai felsőfokú agrároktatásról. Gazdálkodás. 51, 4, 91–98.
Pártos Ferenc (2007): NKTH Innovációs Alap – Kutatás-fejlesztési és Innovációs Stratégia, 2008–2013. Kézirat.
Szabó Gábor (2007): Gondolatok a tudomány és a felsőoktatás kérdéseiről folyó vitához. Gazdálkodás. 51, 5, 48–53.
Tenk Antal (2007): Permanens reform – vagy valami más? Gazdálkodás. 51, 1, 71–74.
Vizi E. Szilveszter (2007): A tudomány korszaka. Magyar Tudomány. 3, 273–282.
URL1: http://www.mfor.hu/cikkek/GKM.html
1. ábra • Magyarország innovációs pozíciója az OECD-országok mezőnyében (Forrás: www.mfor.hu)
2.
ábra • Magyarország innovációs
pozíciója az EU-ban (Forrás:
www.trendchart.hu
URL2)
3.
ábra • A
lineáris innovációs modell
4.
ábra • A
nemlineáris innovációs modell
5.
ábra •
Keverjük-e még a K+F és az innováció
fogalmát?
6.
ábra • A K+F és az innováció
ugyanazon rendszerhez tartozik
7.
ábra • Az
ipari „mosoly-görbe” – prof.
Si Csintaj (Chintay Shih) nyomán
8.
ábra
9.
ábra • Biomassza alapú integrált
hőenergetikai rendszer (KRF-Gyöngyös)
<-- Vissza a 2008/02 szám tartalomjegyzékére
<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra
[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]