Föld – Sors – Politika
Dr. Matolcsy Mátyás sorsa és könyve, és az akkor elmaradt földreform
Romány Pál
az MTA doktora, professor emeritus
SZIE
Ősi és egyben mai témakört vállalt fel konferenciája napirendjére a Kiskun Múzeum. A XX. századi Európa, sőt talán a világ legsúlyosabb társadalmi-gazdasági kérdését. Reformok, forradalmak, éhséglázadások, sőt háborúk ügye a termőföld és birtoklása, a föld és használata. Vannak térségek a világon, ahol ma is hasonló a helyzet. Spekulációk, szervezkedések hátterében lelhető fel a föld, a tulajdon. Értelem és érzelem – s még mennyi más! – kötődik hozzájuk. Úgy tűnik, mintha érvényes lenne még Kálti Márk XIV. századi tézise, hogy „akié a föld, a fű, a víz – azé minden!”
Magyarország XX. százada örökölte az előző századok földügyekben felhalmozott adósságait, szépséges álmait, de szertefoszlott terveit is. Megörökölte továbbá társadalmi igazságtalanságait, nagyurait és emberi-politikai törpéit, a szektákat és a summásokat, a kivándorlókat, mindazt, amiért forradalmak és ellenforradalmak, változó országhatárok, vándorló milliók vehetők számba. Képletesen és röviden: tovább cipelte az ország az „Ady-örökség” indulatait. A tudomány tartozása még jelentős a mérlegkészítést illetően. A tanúk az idő haladtával elérhetetlenné váltak, válnak, pedig a tanulságokat őrizni, hasznosítani: kötelességünk!
A Kiskun Múzeum ezzel a konferenciával részt vállal ebből a kötelességteljesítésből. Az MTA Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottság részéről is köszönet ezért. Magam egy könyv, egy szerző, egy XX. századi pálya felvillantásával kívánok ehhez hozzájárulni.
1. A könyv
„Magyarországon ugyanakkor, amikor ránk jött a kapitalizmus, nem ment el a feudalizmus sem.” Veres Péter (1948)
A könyvhöz – Dr. Matolcsy Mátyás: Agrárpolitikai feladatok Magyarországon című munkájához – a kor elismert történésze, Szekfű Gyula írt előszót. Keltezése: 1934. szeptember. Illendő – nyíltsága és más okok miatt is – Szekfű professzor bevezetőjéből idézni: „A mai földreform ügy kezd erősen hasonlítani ahhoz, amely száz év előtt volt napirenden. Mária Terézia jobbágyvédő törvényhozása és II. József rendeletei után negyven esztendőn át emlegették a hangos rendi országgyűlések a jobbágyság helyzetének javítását, de rendesen megelégedtek azzal, hogy a jobbágy még nem elég érett, hadd érjen eddigi állapotában. Azután jött Széchenyi […] Szinte újabb húsz esztendőn át rágódott javaslatain politika és publicisztika, míg végre 48-ban, a krízis hangulatában, katasztrófa megelőzésére, egyszerre kellett e félszázados kérdést megoldani, – egyszerre és sok tekintetben rosszul.” (Szekfű, 1934)
Megállapítja Szekfű, hogy „ez a könyv tudtommal az első pozitív javaslat, melynek […] az az érdeme, hogy a kérdést kiemelte az elméleti és a politikai vitákból s a pozitív megoldás síkjára tolta át, honnan alig lesz eltávolítható”. (Szekfű, 1934, 4.)
Indokolt hangsúlyozni: Matolcsy fellépése előtt is nehéz agrárpolitikai téma volt az „agrárkérdés”, a földbirtok-politika Magyarországon. Évtizedek óta főleg a követelés, az igény szerepelt, s nem az a mérnök-közgazdászi konkrétság, kidolgozottság, amely Matolcsy munkáját, számításait jellemezte. Erre a történetiségre utal Kerék Mihály is az 1939-ben kiadott jeles művében (a Magyar földkérdés-ben). Bajcsy-Zsilinszky Endre is, amikor leírja: „Első földreform tervemet 1917-ben a lövészárokban gondoltam el és vetettem papírra, hosszabb harctéri nyugalmak időközeiben.” (Bajcsy-Zsilinszky, 1938) Új, agrárpolitikai programjában negyvenöt pont szerepelt, másokéban több vagy kevesebb, de nem mérhető egynek sem a kiegyensúlyozottsága, komplexitása és számszerű követhetősége ahhoz, amit Matolcsy könyve – akkor, 1934-ben! – tartalmazott. Kénytelen ezt méltányolni a „nagybirtokpárti” Újlaki Nagy Árpád is. Az 1939-ben kiadott könyvében Újlaki már azt is kifogásolta, hogy egy másik javaslat – Eckhardt Tiboré – „miért kíméli a zsidóbirtok 100 holdon aluli részét a kisajátítástól”. (Újlaki Nagy, 1939, 209.)
i. A mezőgazdaság jelenlegi struktúrája Magyarországon
ii. Az agrárpolitika feladatai
iii. A struktúraváltozás tőkeszükséglete és a változás időtartama
iv. Az ország nemzeti jövedelmének és közteherviselő képességének alakulása a feladatok megvalósulása után
(Azaz mai kifejezéssel élve hatástanulmány.)
Matolcsy abból indult ki a struktúrát illetően, hogy az 1930. évi összeírás alapján az 1,6 millió gazdaság 51,9 %-a két katasztrális holdnál kisebb terjedelmű földterülettel rendelkezik, viszont a 16 milliós összes területnek mindössze 4,5 %-át képviseli. A gazdaságok 0,1 %-a pedig 1000 kat. holdon felüli volt, ami – tulajdonosok szerint összegezve – az ország területének 30,3 %-át tette ki.
A struktúra elemzése a bérleti viszonyokkal folytatódik. Kimutatja, hogy az 1000 kat. holdnál nagyobb birtokok szántóterületének 42,7 %-át bérleti úton kezelik az országban. Átveszi a Magyar Statisztikai Szemle elemzését a földbirtokok tulajdonosainak nemzetiségi és felekezeti viszonyai számbavételéről, illetve a külföldi honos birtokosokról. (Például: Hohenlohe herceg örökösei, Metternich Sándor – Klementina hercegnő birtokai stb.)
A népesedési viszonyok tárgyalása, a tanyák ügye külön alfejezetet kap, majd a termeléspolitika üzemtani áttekintése, külkereskedelmi vonzatai következnek. A mezőgazdasági munkanélküliség és a kivándorlás tárgyalása zárja az első fejezetet. Mintegy harminc forrásmunkát sorakoztat fel a szerző, közöttük Kaán Károly, Kenéz Béla, Laky Dezső munkáit; kamarai, OMGE-, KSH-kiadványok adataira építve megállapításait.
A tanyák ügye – a szerző alföldi származású volt, ahol az 1930. évi népszámlálás szerint a lakosság 30,4 %-a, vagyis több mint egymillió ember tanyákon élt – nagy figyelmet kap a könyvben. Rámutat „a tanyavilág speciális gazdasági berendezkedésére, valamint a kulturális elmaradottságra”. (Matolcsy, 1934, 25.) Elítéli, hogy elmaradt a közigazgatási reform, holott a 100–150 ezer holdas határú városok a határaikban élő népesség igényeivel nem képesek megbirkózni. Kiemeli Weis István 1932-ben(!) előterjesztett javaslatát, hogy a nagy határú városok (Szeged, Kecskemét, Hódmezővásárhely stb.) területén szervezzenek új községeket, de törvényhatósági kapcsolatuk ne a járás, hanem az „anya-város” legyen. (Az 1950. évi ún. tanácstörvény nyit majd utat az új falvak – Balotaszállás, Kunfehértó, Lakitelek, Zsana és társaik – megalakulásának. Két évtized – micsoda két évtized! – múlva azonban a könyv szerzője a népbírósági ítélet börtönéveit tölti.)
Matolcsy Mátyás könyvének második, s egyben fő része – terjedelemben is – Az agrárpolitika feladatai címet kapta. A feladatok nem aktuálpolitikai témákat, hanem – szinte előzmény nélküli, nemzetközi kitekintést is tartalmazó – közgazdasági-műszaki, valamint gazdaság- és társadalompolitikai tételeket sorolnak hét témakörben. Így elsőnek a mezőgazdasági üzemek nagyságának megváltoztatását és a telepítést, valamint a tagosítást. Sorra veszi az 500 kat. holdnál nagyobb, részben korlátolt, részben szabadforgalmú birtokok területét, és 3,1 millió kat. holdat alkalmasnak minősít – a 6,6 millió kat. holdnyi területből – új, 225 ezer kis- és középgazdaság létesítésére. Megállapítja, hogy ezzel: „az új birtokmegoszlási viszonyok a többi európai agrárország háború utáni földreformjainak eredményeivel összhangban volnának.” (Matolcsy, 1934, 51.) Bemutatja Románia, Jugoszlávia, Csehszlovákia megvalósított, korszerű földreformjait is. Hozzáfűzi (1934-ben!): „A diplomáciai sikereknél, amelyeket a revízió érdekében elkönyvelhetünk, valódibb értéket jelentene a magyar nép gyarapodását, expanzió képességét növelő agrárpolitika.” (Matolcsy, 1934, 64. kiemelés: R. P.) Nem szólva arról, most, a XXI. században, hogy mit értek azok a „diplomáciai sikerek”, milyen csalókáknak bizonyultak, meddig voltak „sikerek”…
A feladatok között megtaláljuk a Tisza duzzasztógátjainak megépítését, az öntözés fejlesztését, az ország úthálózatának kiépítését és más, máig ismerős témákat.
Ez utóbbiak között említhető A mezőgazdaság adóterhének rendezése című témakör. Azaz a gazdaadósságok „1933. év végén fennálló, mintegy 2000 millió pengő adósságának” és az 1 kat. holdra jutó, átlagosan 33,4 pengős kamatterhének az ügye. (Matolcsy, 1934, 86.)
A szövetkezeti mozgalom fejlesztése cím alatt részletes elemzés található a könyvben az értékesítési szövetkezetektől, kezdve a biztosító- és hitelszövetkezetekig. Megállapítja Matolcsy, hogy „a kisgazda-agrárolló nyílását az értékesítés és beszerzés szervezetlensége is növeli”. (Matolcsy, 1934, 91.) Megjegyzi, hogy a nép műveletlensége miatt „nem érezte a szövetkezeti szervezkedés szükségét”, ezért is „felülről” indult a (Hangya) szövetkezeti szervezés, szemben az angol, a német szövetkezetek példájával. (A Köztelek – az OMGE lapja – nem mulasztja el a huszonkilenc éves szerző gunyoros támadását, kioktatását.)
Az előzőekkel összefügg, hogy az agrárpolitikai koncepció része – a II. rész 7. fejezetében – a mezőgazdasági szakoktatás, a piackutatás(!), valamint, amerikai, angol példákkal illusztrálva: a kollektív agrárreklám (copyright: Matolcsy Mátyás). Utóbbit elhanyagoltnak minősíti a szerző Magyarországon. Ugyanakkor kiemeli – külföldi tapasztalatai alapján –, hogy a standard minőségek megvalósítása esetén a kollektív, azaz „egy-egy termelési ág termékeire utaló reklám bámulatos eredményt mutat”.
Az agrárreklám költségeinek növelését, mind a fogyasztók meggyőzésére, mind a hazai termelők előnyeinek növelésére, indokoltnak látja a szerző. (Hét évtizeddel ezelőtt!)
A II. részben az utolsó, a 8. fejezet: A mezőgazdasági munkásság szociális biztosítása címet kapta. Indokolt megjegyezni: még nem jelent meg ebben az időben Illyés Gyula könyve, a Puszták népe, Erdeitől a Futóhomok, Féjától a Viharsarok, Szabó Zoltántól a Cifra nyomorúság. Darvas József még csak készül A legnagyobb magyar falu megírására vagy Fodor Ferenc Az el nem sodort falu című könyvére. Matolcsy kötete így egyfajta előképe mindegyiknek. Azt nem tudjuk, hogy pl. Móricz Zsigmond vagy Móra Ferenc írásai – amelyek „a paraszttársadalomnak az úri társadalommal való elintézetlen ügyeit taglalták” – milyen hatással voltak Matolcsy érdeklődésére. Tény, hogy az Országos Gazdasági Munkáspénztár és más szervezetek hivatalos adatai alapján ábrázol és következtet. Sőt javasol. Mert elkerülhetetlennek látja az állapotok megváltoztatását. Kijelenti: „A gazdasági cselédek szerény egészségügyi ellátásával szemben a nincstelen mezőgazdasági munkásság szociális biztosításáról egyáltalán nem beszélhetünk.” (Matolcsy, 1934, 122., 123.) És bemutatja: – (1. táblázat).
Megállapítja: „a legalacsonyabb életszínvonalon élő agrármunkásság szociális biztosítás szempontjából szervezetlenül és ellátatlanul él.” (Mint az OEP „potyautasai?”)
A könyv III. részében az agrárpolitikai program megvalósításának tőke- és időigénye található. A kettő összefüggése alapján a program húsz-huszonöt évi folyamattal, évenként átlag 100 ezer kat. hold birtokpolitikai igénybevételével és 2500 millió pengő tőkeszükséglettel számolt. A gyáriparban (mezőgépgyártásra, agrokémiafejlesztésre stb.), a közlekedésben további 1600 milliós tőkeszükségletet becsült 1934-ben. Mindennek alapján szükségképpen átalakulna az állami költségvetés szerkezete is.
Az agrárpolitika feladatainak megvalósítása után Magyarország nemzeti jövedelmének és közteherviselő képességének lehetséges megváltoztatását is felvázolta a záró, azaz a könyv IV. része. Bemutatta a termeléspolitikai – termelésszerkezeti átalakulás várható hatását, például, hogy a mezőgazdaságnak a nemzeti jövedelemhez való hozzájárulása mintegy 20 %-kal növekedne. Az adótöbbletekből fedeznék – tért ki erre is az elemzés – a vallásalapok birtokosainak jövedelme helyett az egyházi fenntartású stb. kultúrintézmények költségeit. Vagyis: az összefüggések, következmények teljes körére figyelmet kívánt fordítani.
Matolcsy – mint Szekfű Gyula írta – nem állt meg a föld és megművelése vizsgálatánál, a kérdést kiemelte az elméleti és politikai vitákból, és a pozitív megoldás síkjára tolta át.
Kevesen, késve és kételkedve álltak mellé – mondhatjuk el most. Még tíz év telt el a félfeudális földbirtokviszonyok védelmezésével. Születtek új programok is – nem csak pártpolitikaiak –, de a magyar földreform elmaradt. Bajcsy-Zsilinszky Endre 1938-ban írja, hogy „a magyar föld kérdése éppen 21 esztendeje foglalkoztat, izgat, kínoz”. (Bajcsy-Zsilinszky, 1938, 3.) Azaz: az első világháború óta. Keserűen mondja Nagyatádiról: „Őt is utol érte a nagy magyar szociális újítók végzete, az 1920-as álföldreform homokzátonyára futott az ő büszke gályája is.” (Bajcsy-Zsilinszky, 1938, 151.) Ahogyan 1918, illetve 1919 földosztási reményei is szertefoszlottak. Igen, mi „különös országban élünk – írta a kortárs Szabó Zoltán. – Nálunk a felismerést nem követi tett, a terveket nem követi megvalósítás.” (Szabó, 1936, 7. kiemelés: R. P.)
Az 1945. évi, földreformnak nevezett radikális agrárátalakulás magját tehát évtizedekkel előbb elvetették, gyomlálgatták, beérését számosan elősegítették. A debreceni kormánynak nem Vorosilov marsall parancsolta meg, Sztálin utasítására, a földosztást – ahogyan egy-két kurzustörténész manapság hirdeti –, hanem a hazai főrendek mulasztása, másképpen: a történelem. Gróf Apponyi Albert ezt így fejezte ki: „A világtörténelem azt mutatja, hogy minden forradalom mögött ott volt egy elmulasztott reform, s a forradalom alapjai abban rejlettek, hogy nem volt erő, vagy akarat a reform végrehajtására.” (Romány, 2002, 179.) Így volt ez – szomszédainktól eltérően, bizonyíthatóan – a Magyar Királyságban is.
Matolcsy Mátyás elgondolásainak sorsát és érdemét mindennek tükrében indokolt számon tartani. És tanulságait is, amit még kutatni szükséges.
2. A termőföld – a nélkülözhetetlen vagyon
„…a földet nem lehet elégetni. A föld, gondviselő dajkánk mindig megmarad és táplálja azokat, akik magot vetnek belé. Fölötte áll térnek, időnek…” Émile Zola: A föld (Zola, é. n., III–IV. 287.)
Az agrárpolitikai feladatok fontossága természetesen attól is függ, hogy az adott ország gazdaságában, valamint társadalmi viszonyaiban mekkora súlyt képvisel az agrárgazdaság, illetve az agrárnépesség. Magyarország esetében mindkét vonatkozásban kiemelkedő részarány volt megállapítható.
A földbirtok képezte – Fellner Frigyes akadémikus számítása szerint – a hazai nemzeti vagyon legnagyobb tételét (1928-ban). A teljes vagyon 32,41 %-át – amelyet csak az épületek, továbbá az ingó javak aránya közelített meg. (A földvagyon értékét forgalmi áron, a hozadék tőkésítésével és a hitelérték alapján állapította meg.) (Mátyás, 1994, 116.) A nemzeti jövedelemből az őstermelés szerepét (agrárágazatok + bánya- és kohótermelés) 49,43 %-kal, az iparét 37,12 %-kal mutatták ki akkor. (Vö.: Varga, 1926)
Matolcsy Mátyás jól ismerte az említett adatokat, hiszen munkaköréhez tartozott a Magyar Gazdaságkutató Intézetben ennek a témakörnek a vizsgálata. Az intézet igazgatójával – Varga Istvánnal (1897–1962) – 1930-tól együtt dolgozott, könyvük, a Magyarország nemzeti jövedelme, 1936-ban Budapesten, majd angol változatban, 1938-ban, Londonban is megjelent. Az agrárgazdaság az előzőeknek megfelelő súllyal szerepelt a nemzetközi figyelmet kiváltó munkában. Azért is, mert Magyarország – egy-két országgal együtt – társadalmi-gazdasági jellegzetességei okán – „sajátos középkort” jelentett a XX. századi Európában. „A magyar falvakban tett látogatásom meggyőzött róla, hogy a parasztkérdés az, ami a legfontosabb” – írta az Eötvös Kollégium francia vendégtanára erről az időről. „Évszázadokkal előbb felvetődött már ez a kérdés, és a múló idővel egyre sürgetőbben követelte a megoldást” – mutatott rá Sauvageot. És leírta – az „idegen” – : „a magyar nemzet jövendő sorsára súlyosan nehezedik rá a föld”. (Sauvageot, 1988, 208.)
Magyarország döntési fórumain kevesen gondolták ezt. Figyelmeztetések pedig voltak, már az első világháború alatt is. Mailáth József gróf a kormányhoz fordult. „Nagyszabású reformokat vár a nemzet – írta – a törvényhozástól, nem szűkmarkú, félénk kísérleteket. Most az egyszer még kezünkben van az ország jövője […] A magyar birtokos osztály jövőjét azon a politikai szemponton látom megfordulni, hogy a birtokpolitikai reformot ki csinálja meg.” (Idézi Kerék, 1939, 142. kiemelés: R. P.)
Évtizedeken át nem csinálta meg senki… A reformok papíron maradtak. Bő termés volt – ígéretekből. Különösen vitézi telkekből. A harctéri katonák számára…
Az 1945. évi debreceni döntés – amit majd a budapesti törvény követ – 3,2 millió kat. hold földet „átír” az „igényjogosult természetes személyeknek”. (Nagy, 1950, 271.) Az eredmény egybeesett, a módszer más lett, mint a „Matolcsy-program” elgondolta. Jutott mintegy másfél millió hold állami erdőnek, félmillió közlegelőnek és még több más célra is. Az ország földjének tetemes része – gazdát cserélt.
A kötelmek, vagyoniak, érzelmiek – újból megváltoztak…
„Arra törekedtem, hogy ítéleteimet függetlenítsem az egyes társadalmi rétegek gazdasági, politikai vagy társadalmi érdekeitől s magamat egyedül a nemzet egyetemes érdekei által vezéreltessem.” Dr. Matolcsy Mátyás (1934)
Abban az évben született, amikor a csabai „tót gazda”, Áchim L. András – mint parlamenti képviselő – a parcellázásért csatázott, (még nem földosztásért!) sikertelenül.
Matolcsynak gépészmérnöki, valamint közgazdasági végzettsége és doktorátusa volt. Disszertációjára készülve Angliában, Németországban és az Egyesült Államokban végzett tanulmányokat, ösztöndíjas utakat. A Műegyetemen Horthy István évfolyamtársa. A Magyar Gazdaságkutató Intézetben 1930-tól alkalmazzák. Apja Dr. Matolcsy Miklós, az első világháborúban a hadsereg főgyógyszerésze. Farmos határában – a Tápió-mentén – 312 kat. hold földdel, kertészettel és szeszfőzdével rendelkeztek.
A mérnök-közgazdász Matolcsyt – miként egyik életrajzírója, Bihari József írja – „az agrárközgazdasági érdeklődés, a földreform kérdésének mániákus középpontba kerülése és mindenáron való megoldásának keresése” (Bihari, 2003, 404–444.; vö.: Boros, Különlenyomat) jellemezte. Ez utóbbiból ered, hogy 1935-től politikai-közéleti tevékenysége előbb a kormánypártba, majd különféle ellenzéki pártokba viszi. Mindezt azokban az években, amikor a Gömbös-kormány taktikázik itthon és Európában, s a hivatalos Magyarország díszmagyarba öltözik és neobarokk miliőt teremt. Országgyűlési képviselő lesz, publikál, lapokat szerkeszt. A Válasznak is szerkesztőbizottsági tagja lesz – 1937/38-ban –, együtt látható Zilahy Lajossal, Veres Péterrel, Illyés Gyulával, Erdei Ferenccel, Kovács Imrével, Féja Gézával, Szabó Lőrinccel, Kodolányi Jánossal és Tamási Áronnal. Képviselőként – alig követhető váltakozással – különböző pártokban vállal szerepet, a Független Kisgazda Párttól a radikális szélsőjobboldali frakciókig. Amikor írótársát, Kovács Imrét a Néma forradalom című munkájáért, Féja Gézát pedig a Viharsarokért perbe fogják 1937-ben, Matolcsy Mátyás interpellált a parlament november 3-i ülésén. Felolvasta ott azt a tiltakozó levelet is, amelyet Bartók Béla, Móricz Zsigmond, Erdei Ferenc, Sárközi György és mások írtak alá. Matolcsy úgy érvelt a parlamentben, hogy kijelentette: „nem ismerem el azt, hogy a nagy- és a kisbirtok vitájában egy elnöki döntés döntse el a tudományos kérdést”. (Kovács , 1989, 196. kiemelés: R. P.)
Megszólalt (a sajtóban) Szekfű Gyula is. A perbe fogott írók mellett kiállva közli: „Többször is megírtam, hogy a nagybirtoknak hazai nagy kiterjedése ma már egész Európában egyedülálló… megváltoztatása egyenesen kívánatos.” (Kovács , 1989, 263.)
A tudományos megítélés azonban – különösen a társadalompolitikai kérdésekben – feltűnően háttérbe szorult. A jeles történész, Balla Antal, már előbb azt írta: „A földbirtokpolitika Magyarországon nem demokratizálódott… A nagybirtokosság a politikára továbbra is döntő befolyást gyakorolt.” (Balla, 1935, 215. kiemelés: R. P.) A Cifra nyomorúság című szociográfia pedig leszögezte, hogy nálunk a „régi parasztság helyébe nem léphetett modern értelemben vett paraszttársadalom, amilyen a mai Dániában, Finnországban stb. van. Először azért, mert az utolsó évszázad politikai rendszere semmit sem védett oly hevesen, mint a nagybirtokrendszert”. (Szabó, 1937, 118. kiemelés: R. P.)
És a többi, lajstromozott okot is érdemes számba venni. Történészeknek is, agrárpolitikával foglalkozóknak is...
Matolcsy Mátyás mindezt látta és szembeszállt vele. Szóban és írásban. Ez volt az érdeme. Nem ismerte fel viszont, (?) hogy – folytonosan új támogatókat keresve, pártoktól a Turul Szövetségig – méltatlan helyzetbe manőverezte magát (Sipos – Tóth, 1997). Ez lett a tragédiája.
Bajorországból amerikai hadifogságból adták át – 1945-ben – az itthoni bíróságnak. Védelmében tanúskodott az író-politikus Kovács Imre is, akivel – 1936-ban – végiggyalogolta az országot, az uradalmakat. Az emigráns Kovács Imre Amerikában így emlékezett rá: „Matolcsy Mátyás képviselő volt, jobb sorsra érdemes ember […] egyike volt azoknak, aki fölmérte Magyarországot agrárpolitikailag. Csak éppen rosszul politizált.” (Huszár, é. n., 63.)
Elítélték.
Mindez már egy másik történet. A fogházból 1955-ben szabadult volna, ötvenévesen, ha megéli.
A Tápió-vidék emlékezett meg róla születésének 100. évfordulóján.
Kulcsszavak: Matolcsy Mátyás, Kovács Imre, földreform, népi írók
Irodalom
Bajcsy-Zsilinszky Endre (1938): Egyetlen út: A magyar paraszt. Kelet Népe
Balla Antal (1935): A legújabb kor gazdaságtörténete. Magyar Királyi Egyetemi Nyomda
Bihari József szerk.: (2003): Európa útján a Tápió-vidék művelődéstörténeti emlékeivel. Nagykáta Önkormányzata
Boros Zoltán: Különlenyomat
Huszár Tibor (é. n.): Beszélgetések. (anonim)
Kerék Mihály (1939): Magyar földkérdés. Mefhosz, Budapest
Kovács Imre (1989): A néma forradalom – A néma forradalom a parlament és a bíróság előtt. Cserépfalvi–Gondolat–Tevan, Budapest
Matolcsy Mátyás (1934): Agrárpolitikai feladatok Magyarországon. Előszó Szekfű Gyula. Soli Deo Gloria, Bp.
Mátyás Antal (szerk.) (1994): Magyar közgazdászok a két világháború között. Akadémiai, Budapest
Nagy Imre (1950): Agrárpolitikai tanulmányok. (Előadások az Agrártudományi Egyetemen) Szikra, Bp.
Romány Pál (2002): Földreform, agrárforradalom. In: Romány Pál: Kortásunk az agrárpolitika. Szaktudás Kiadóház, Budapest
Sauvageot, Aurélien (1988): Magyarországi életutam. Európa, Budapest
Sipos Levente – Tóth Pál Péter (szerk.) (1997): A népi mozgalom és a magyar társadalom. Napvilág, Bp.
Szabó Zoltán (1936): A tardi helyzet. Cserépfalvi, Budapest (Hasonmás kiadás: 1986. Akadémiai, Bp.)
Szabó Zoltán (1937): Cifra nyomorúság. Cserépfalvi, Bp.
Szekfű Gyula (1934): Előszó: In: Matolcsy Mátyás: Agrárpolitikai feladatok Magyarországon. Soli Deo Gloria Szövetség Kiadása
Újlaki Nagy Árpád (1939): Őstermelő gazdaságunk jelene és jövője. Kállay Miklós dr. Előszavával. Pesti Lloyd, Budapest
Varga István (1926): A magyarországi földbirtokviszonyok egyenetlensége és a földbirtokreform. Közgazdasági Szemle. 1–2.
Veres Péter (1948): A paraszti jövendő. Sarló, Budapest
|
|
létszám |
eltartottakkal együtt |
|
|
|
|
|
a mezőgazdasági cselédség keresői |
225 129 |
603 104 |
|
a mezőgazdasági munkásság keresői |
749 169 |
1 528 589 |
|
az 5 kat. holdnál kisebb birtokos-napszámosok |
407 947 |
827 829 |
|
Összesen (1920): |
1 382 245 |
2 959 522 |
|
Becsült (1934): |
1 400 000 |
3 000 000 |
1. táblázat