Bozó László

1962-ben, Budapesten született. Szakterülete a meteorológia, az Országos Meteorológiai Szolgálat elnökhelyettese. Elnöke a Levegőkémia Munkabizottságnak és a Meteorológiai Tudományos Bizottságnak, titkára az International Union of Geodesy and Geophysics (IUGG) magyar nemzeti bizottságának. Az Időjárás című, angol nyelvű nemzetközi folyóirat felelős szerkesztője.

Mi volt a döntő mozzanat az életében, amely erre a pályára vitte?

Bár a gimnáziumi természettudományos képzés kevés időt szán a meteorológia, a légkör tudományának megismertetésére, érdeklődésemet korán felkeltették azok a többnyire ismeretterjesztő kiadványok, amelyek különböző légköri jelenségeket, illetve az emberi tevékenység és a légkör fizikai-kémiai állapota közötti kapcsolatot mutatták be. Emlékeim szerint akkoriban, a 70-es évek végén a savas esőkről és a fotokémiai szmogról szólt a legtöbb írás. Később, az ELTE TTK meteorológus hallgatójaként megbizonyosodhattam arról, hogy bár a légkör tudománya a rövid távú időjárás előrejelzéstől az ionoszféra kutatásáig számos, első látásra egymástól igen távol álló területet foglal magába, az itt tevékenykedőket mégis összeköti valamifajta közös eszmény és kifogyhatatlan lelkesedés. Különösen imponálónak találtam, hogy – jóval az internet és a digitális adatátvitel elterjedése előtt – a meteorológiai szolgálatok már olyan globális távközlési rendszert hoztak létre, és üzemeltettek, melynek segítségével a nagytérségű időjárási események szinte folyamatosan nyomon követhetőek voltak. Kutatói munkámat Mészáros Ernő akadémikus segítségével és irányításával kezdtem meg 1985-ben, aki akkor az Országos Meteorológiai Szolgálat Központi Légkörfizikai Intézetének igazgatójaként vezette az általa korábban elindított és gyors nemzetközi elismertséget szerzett hazai levegőkémiai kutatásokat.

Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?

1991-ben kutatási együttműködés keretében kerültem az ausztriai Laxenburgban található Nemzetközi Alkalmazott Rendszerelemző Intézetbe (IIASA). A Joseph Alcamo vezetésével működő kutatócsoport feladata az volt, hogy a légköri toxikus nyomelemek (például: ólom, kadmium, cink) terjedésére és ülepedésére szolgáló európai léptékű modellt kifejlessze. A modell kezdeti validálási eredményei meglehetősen lehangolóak voltak. A tesztelések során többek között azzal is próbálkoztam, hogy az addig állandóként kezelt száraz ülepedési sebességet, a toxikus nyomelemeket hordozó aeroszolrészecskék nagyság szerinti eloszlásának függvényében vettem figyelembe. Ezt az tette lehetővé, hogy akkoriban már több európai régióban is végeztek erre vonatkozó kaszkád impaktoros méréseket. Egy egyszerű területi megfeleltetéssel és kiterjesztéssel az egyre újabb eloszlásmérések eredményei is rugalmasan felhasználhatóak lettek a modellben. A nedves ülepedés parametrizálásánál is bevezettem korábban nem használt közelítéseket. A módszerek alkalmazása a modelleredmények számottevő javulását eredményezte. Az IIASA-ban végzett közös munkánk eredményességét mutatja, hogy a mai szemmel már igencsak egyszerűnek tűnő modellrendszer jelenleg is operatív használatban van, és számos környezettudományos probléma vizsgálatában felveszi a versenyt a lényegesen nagyobb erőforrásigényű módszerekkel.

Részt vesz-e nemzetközi kutatásokban?

A légköri nyomanyagok diszperziója és terjedése nem ismer országhatárokat, ezért ezen a kutatási területen a nemzetközi együttműködés szinte magától értetődő. Vezető kutatóként a 90-es évek elején a Magyar–Amerikai Kutatási Alap (MAKA) finanszírozásában vettem részt először jelentősebb nemzetközi programokban. Jelenleg futó projektjeink közül kiemelném az EU Kutatási Keretprogramja által támogatott közös kutatásunkat, amelyben egy nyolc ország szakértői alkotta konzorcium dolgozik együtt egy minden eddiginél pontosabb és megbízhatóbb kontinentális léptékű terjedési modell fejlesztésén és tesztelésén. A kutatási együttműködések mellett fontos feladatomnak tekintem a nemzetközi tudományos közéletben történő aktív részvételt is: a Tudományos és Technológiai Együttműködés (COST) Föld-rendszer Tudományos Bizottságának magyar képviselőjeként az elmúlt években számos olyan kutatási projekt elfogadása mellett sikerült eredményesen érvelnem, amelyben jelentős mértékű a hazai kutatóhelyek érdekeltsége is.

Erdő Péter

1952-ben, Budapesten született. Szakterülete az egyházjog, a középkori egyháztörténet. Esztergom–budapesti érsek, Magyarország prímása. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Jogi Bizottságának elnöke, díszdoktora a Babeş-Bolyai Egyetemnek és at Institut Catholique de Paris-nak. Elnökségi tagja az Associatio Winfried Schulznak (Berlin), a Fédération des Universités Catholiques Européennes-nek és a Stephan Kuttner Institute of Medieval Canon Law-nak.

Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?

Mivel szakmai munkám mindig is megoszlott a hatályos katolikus egyházjog művelése és a kánonjogtörténet kutatása között, több fajta eredménynek is örülhettem. A hatályos kánonjog területén különösen az úgynevezett egyházi alkotmányjogot tekintem szakterületemnek. Megjegyzendő, hogy a katolikus egyházjogban a jogági felosztás – egyes spanyol szerzőknek a világi jogtudomány jogági felosztásához igazodó kísérletei ellenére – meglehetősen eltér a mai állami jogrendekben szokásos felosztástól. Egyházi alkotmányjogon hagyományosan a kánonjog egyetemes, alapvető szabályait és az egyház szervezetét tárgyaló normaegyüttest, illetve az erre vonatkozó tudományágat értjük. Ezen a területen az egyházi hivatalok és közfunkciók rendszerének, teológiai alapjainak és a világi jogrendek környezetében lehetséges működésüknek a megvilágítását olyan eredménynek tartom, ami egyházunk intézményes életének jelen és jövőbeli kérdéseire is több fontos választ tud adni. Megjegyzendő, hogy az ilyen jellegű érvelésben – mivel a kánonjog szakrális jogrend – egyaránt fontos a megfelelő teológiai visszacsatolás és a hatályos pozitív, egyházi normák koherens alkalmazása. Ilyen irányú munkáimból magyar nyelvű ízelítő található a Hivatalok és közfunkciók az Egyházban című kis kötetben (Erdő, 2003).

A kánonjogtörténet területén különösen örültem a prímási tisztség intézménytörténeti ellentmondásaira való középkori tudományos reflexió feltárásának, mely a korábbinál sokkal pontosabb lehetőséget ad a primáciákkal kapcsolatosak hajdani viták és intézkedések megértéséhez. Egy másik aprónak tűnő, de örömet okozó eredmény volt a kései középkor magyarországi egyházmegyei zsinati szövegeinek elhelyezése az európai összefüggésekben. Már Mályusz Elemér hiányolta, hogy nem ismerjük az esztergomi főegyházmegyei zsinati határozatok külföldi forrásait. Az 1950-es, 60-as és 70-es években tudományos kiadásban megjelent lengyel zsinati szövegek összehasonlítása és a hazai zsinati határozatok szövegtörténeti, valamint az őket tartalmazó kéziratok kronológiai és kodikológiai vizsgálata egyértelmű választ adott erre a problémára, feltárva kései középkori zsinati könyveink szoros függését a hasonló műfajú krakkói szövegektől. Ebben a munkában nagy segítséget jelentett az az 1990-es években uralkodóvá vált felfogás, amely az egyházmegyei és tartományi zsinati határozatokat nem egyszerűen normák sorozatának tekinti, hanem organikus zsinati könyveknek, megkülönböztetve az alapvető műveket a fokozatos hozzátoldásoktól. Mindez egyúttal ezeknek a zsinati könyveknek a használatára és befolyására nézve is fontos információkkal szolgál.

Részt vesz-e nemzetközi kutatásokban?

Nemzetközi kutatásokban rendszeresen részt veszek. Egyfelől az 1980-as évek végén és az 1990-es évek elején részt vettem abban a nemzetközi vállalkozásban, amely az európai középkori egyházi bíráskodás írott emlékeinek teljes felkutatását és összehasonlító áttekintését tűzte ki célul. Feladatként a középkori Magyar Királyság egyházi bírósági emlékeinek feltárását kaptam. Ennek során a Magyarországon található anyag felmérésében viszonylagos teljességet sikerült elérni, a szlovákiai, horvátországi és részben az erdélyi anyag főbb lelőhelyeit sikerült azonosítani. Ezeken a területeken ha lehetőségem nyílik, érdemesnek tartanám a kutatás folytatását. Az eddigi munka eredménye több tanulmány és egy összefoglaló jegyzék. Ez utóbbi Ungarn (Kirchenprovinzen von Esztergom und Kalocsa) címmel jelent meg a The Records of the Medieval Ecclesiastical Courts című kötetben (Erdő, 1989, 123–158.).

Egy másik nemzetközi kutatói vállalkozás a középkori egyházi jogtörténet sokkötetes szintézisének megírása a legújabb kutatási eredmények alapján, ahol a tematikai teljesség megkívánja, és a lehetőség adott; magának ennek a műnek az összeállítása során is új részletkutatások végzése történik. Ebben a vállalkozásban a kései középkor közép-kelet-európai egyházi bíráskodásáról szóló rész kidolgozása volt a feladatom. Ennek során az előző program eredményeit felhasználtam, de szükséges volt a lengyel–litván anyag teljességre törekvő áttekintése is. Az anyagfelmérés, a könyvhasználat, a bírósági irodavezetési, aktakészítési és ügyirat-kiállítási szokások vizsgálata és összehasonlítása értékes komparatív tanulságokkal járt. Különösen tanulságosnak bizonyult annak világos kimutatása, hogy a hajdani Magyar Királyság területén a vikáriusi bíráskodás túlnyomóan olasz mintára fejlődött ki, Lengyelországban viszont az officiálisi bíróságok eleinte francia hatást tükröztek, majd a középkor végére a földrajzi közelség, a személyes és szakmai kapcsolatok hatására, a két terület egyházi bíráskodásában nagyfokú konvergencia valósult meg. Az ezzel kapcsolatos eredmények szintén számos részlettanulmányban jelentek meg. Mindezeknek az összefoglalása pedig kiadás alatt áll a History of Medieval Canon Law című sorozatban, mely Wilfried Hartmann és Kenneth Pennington szerkesztésében jelenik meg, de amelynek kezdeményezője és megtervezője még Stephan Kuttner volt.

Mi az a nyitott kérdés, amelyre választ szeretne kapni?

Számos egyházjogtörténeti részletkérdésen kívül főként egy egyházi alkotmányjogi és egy kánonjogi módszertani probléma: az alkotmányjog körében azt vizsgálom, hogy a pápai joghatósági primátus gyakorlásának a katolikus egyházon belül jelenleg fennálló különböző típusain kívül, vagyis a pápának a latin egyház vonatkozásában gyakorolt fennhatóságán és a püspöki, metropolitai, nagyérseki, pátriárkai szintű keleti katolikus egyházak vonatkozásában gyakorolt más és más mértékű kormányzati irányításán kívül milyen további lehetőségek vannak a katolikus egyház teljes közösségén belül a pápa és egyes önjogú egyházak jogi viszonyának alakításában. Erre nézve a nagy keleti egyházszakadás (1054) előtti gyakorlat és fogalomvilág tanulmányozása éppúgy hasznosnak bizonyul, mint például a mai kínai egyházhoz fűződő kapcsolatok jogi kiértékelése. A két fő érték, amelyre a mindig katolikus teológiai alapon álló kutatás során ügyelni kell: az ortodox egyházakkal való ökumenikus kapcsolatok erősítése a teljes egység elérése érdekében és a jelenlegi katolikus egyház szervezeti destabilizálásának elkerülése.

A módszertani probléma, melyre választ keresek, az egyedi esetek jogi és erkölcsi normarendszer szerinti minősítésének módja, egyfelől, az erkölcsteológia és a kánonjog szétválását megelőző ókeresztény időszakban, illetve később a skolasztikus dialektika alapján a középkorban és az újkorban, másfelől, a jelenlegi hatályos kánonjogban. Ezen a területen a haláchikus válaszok és döntvények kialakításának módszerével megfigyelhető – ugyancsak kora keresztény és középkori alapon álló – hasonlóság a vallásközi párbeszédet és a modern világ erkölcsi-társadalmi kérdéseire való válaszadást segítheti.

Hivatkozások

Erdő Péter (1989): Ungarn (Kirchenprovinzen von Esztergom und Kalocsa). In: DONAHUE, Charles (ed.): The Records of the Medieval Ecclesiastical Courts. Part I: The Continent. Reports of the Working Group on Church Court Records. Comparative Studies in Continental and Anglo-American Legal History 6. Berlin, 123–158.

Erdő Péter (2003): Hivatalok és közfunkciók az Egyházban. Szent István Társulat, Budapest

Horvai György

1949-ben, Budapesten született. Szakterülete az analitikai kémia. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Kémiai Informatika Tanszékének egyetemi tanára. Elnöke az International Union of Pure and Applied Chemistry (IUPAC) magyar nemzeti bizottságának, a Magyar Kémikusok Egyesülete Analitikai Kémia Szakosztályának és az Iparfejlesztési Közalapítvány kuratóriumának.

Mi volt az a döntő mozzanat, amely erre a pályára vitte?

A középiskolában közelebb álltak hozzám a humán tárgyak, főként a nyelvek és a nyelvtan. De ha jól meggondoljuk, a latin körmondatok boncolgatása nem áll távol a természettudományos kutatástól, különösen nem a kémiai analízistől, amely fő szakterületem lett. Még egyetemistaként is ingadoztam az elvontabb tárgyak, mint a fizikai kémia és a gyakorlatiasabbak, mint a vegyipari műveletek között. Végül az analitikai kémia tanszékre jelentkeztem diplomázni , de hogy ne kerüljön ezáltal túlsúlyba a gyakorlat, elkezdtem járni az ELTE TTK alkalmazott matematika szakára is. Ma is így vagyok ezzel: szeretem a kísérleteket is, és akkor is jól érzem magam, ha elméleti problémákon dolgozom.

Volt-e mestere?

Sok kiváló emberrel találkoztam, és azt hiszem, mindegyiktől tanultam valamit. A középiskolában Simó tanár úrtól rögtön az első órán például azt, hogy a kémiában bizonyos dolgokat először fáradságosan be kell magolni, és csak azután válik érthetővé és élvezetessé ez a tudomány. Az egyetemen jó néhány tanár tett rám mély benyomást: például Králik professzor hangulatos és nagyon világos matematikaóráival, és a hihetetlen memóriájú és rendkívüli intellektusú Réffy József, aki általános kémia gyakorlatokat vezetett. A fizikai kémia tanszéken Oláh Károly mellett TDK-ztam, akiben az elméleti, kísérleti és tanári képességek csodálatosan ötvöződtek. Az analitika tanszéken aztán különösen sok tehetséges tanárral és fiatallal dolgozhattam együtt, és az akkori időkben szokatlan módon lehetőség nyílt arra is, hogy a szakma legnagyobb hazai és külföldi mestereivel már a pályám elején megismerkedjem. Azt hiszem mindannyian, akik akkor ott dolgoztunk, hálásak lehetünk Pungor professzor úrnak, hogy olyan pezsgő nemzetközi szakmai életet varázsolt a tanszékre. A mesterekről beszélve igazságtalan lenne csak az idősebbekről, a nagyobb tudásúakról beszélni. Én sokat tanultam a diákjaimtól és a hasonkorú kollégáimtól is, és ma is így vagyok ezzel.

Mi volt az az eredmény munkája során, amelynek igazán örül?

Mindegyiknek. Talán, mert nem különösen érdekeltek a divatos témák, és ezért nem nagyon csináltam olyasmit, ami utólag teljesen érdektelennek tűnne. Másrészt viszont volt egy-két nagy erőbedobással „kiizzadt” eredményem, ami sokkal kevesebb embert érdekelt, mint más, könnyebben elvégzett munkám. Nem is vagyok túlzottan eredménycentrikus: a munka érdekessége, a felfedezés izgalma jobban vonz, mint az eredmények által esetleg elérhető siker. Természetesen örülök, ha mások is használni tudják a munkám eredményét, különösen, ha ez hosszú időn át így van. Szerencsére ilyen is volt jónéhány.

Részt vesz-e nemzetközi kutatásokban?

Sok nemzetközi projektben vettem részt, és ezek révén több évet külföldön töltöttem, különböző országokban és laboratóriumokban. Ezek az élmények meghatározóak voltak pályámon, szakmailag is és emberileg is. Így tanultam meg értékelni a kultúrák különbségeit és tisztelni mások szokásait vagy a mienktől eltérő gondolkodásmódját. Az utóbbi idők sokrésztvevős projektjeitől kezdetben idegenkedtem, de mára saját tapasztalataim alapján beláttam, hogy az információcserének nagyon hatékony módja lehet ez.

Magányos kutató vagy inkább csapatjátékos?