Magyar Tudomány, 2008/06 715. o.

A klíma- és környezetváltozások földtudományi összefüggései



Tájdegradáció és elsivatagosodás


Kertész Ádám

az MTA doktora, tudományos osztályvezetõ

MTA Földrajztudományi Kutató Intézet
kertesza helka . iif . hu


Bevezetés


A természetföldrajz egyik legkorszerûbb ága, a tájtan, illetve az ennél specifikusabb értelmezésû tájökológia viszonylag újkeletû diszciplínák – kialakulásuk a XX. század derekára tehetõ (vö.: Troll, 1939, 1968; Bulla, 1962; Haase, 1964; Leser, 1976). A tájtan és a tájökológia mûvelõi kezdetben a fogalmak tisztázására, a tudományág felépítésére koncentráltak, késõbb a tájbeosztás, tájökológia elméletével és gyakorlatával, a tájháztartással, a tájak „mûködésével” foglalkoztak (lásd például Csorba, 1999).

A tájak pusztulásának, leromlásának konstatálása és vizsgálata korábban csupán az egyik tájalkotó tényezõ, a talaj szempontjából merült fel, hiszen a talaj leromlása, degradációja fontos gyakorlati kérdés, amellyel a talajtan mûvelõi régóta foglalkoznak (Magyarországon a szikesedés vizsgálata például több mint százéves múltra tekint vissza). A talajdegradáció azonban egyben tájdegradációt is jelent, hiszen egy tájalkotó tényezõ megváltozása, esetleg csak igen lassú változása, a többi tájalkotó tényezõre is hat, és így a táj egészének megváltozásához vezet.

Az angol irodalom a soil degradation és a land degradation fogalmait egyaránt használja, többnyire szinonim értelemben. Véleményem szerint a két fogalom között lényeges különbség van: a talajdegradáció talajtani fogalom, a talaj romlását jelenti, a land degradation pedig földrajzi, tájtani fogalom, amely a táj egészének leromlására, degradációjára utal, ezért azt magyarul tájdegradációnak nevezem.


A talajdegradáció folyamatai


A talajdegradáció folyamatait a nemzetközi irodalomban a különbözõ szerzõk gyakran eltérõ módon csoportosítják. Példaként itt egy nem tudományos, hanem gyakorlati, politikai jellegû forrás felosztását idézem (EEA Environmental Assessment Report, 2003).

(1) Talaj betapasztás (soil sealing). Nem véletlenül szerepel elsõ helyen a beépítés (utak, épületek stb.) következtében beálló jelenség, hogy a talaj gyakorlatilag megszûnik mûködni, nem érintkezik az atmoszférával, nincs rajta vegetáció stb. Így a betapasztott felszínen a víz szûretlenül, megnövekedett sebességgel és mennyiségben folyik le – hogy csak a legtriviálisabb következményekre utaljunk. Kiemelkedõ Belgium, Hollandia és Dánia 16–20 % közötti beépített (betapasztott) talajfelszínnel. Fokozatos növekedés mellett az EU-átlag 2000-ben 8–9 % között volt.

(2) Talajerózió (1. kép). Európában fõként a víz általi talajerózió jelentõs, de a szélerózió kártétele is igen fontos. Gondoljunk arra, hogy az USA talajvédelmi szolgálatának megalapítására éppen az 1920-as évek homokviharai miatt került sor.

(3) Talajszennyezõdés. Megkülönböztetünk diffúz és helyi forrásokból származó kontaminációt. Az elõbbihez tartozik a légköri kiülepedés, a folyóvízbõl vagy erodált talajból származó szennyezõdés, amelyek acidifikációt (elsavanyosodást), eutrofizációt és más súlyos károkat okoznak, továbbá a vegyszerek direkt alkalmazása (mûtrágyák, peszticidek, szennyvíziszap), amelyek nehézfémeket is tartalmazhatnak. A helyi szennyezõ források sokfélék, és általában valamilyen ipari tevékenységhez kapcsolódnak.

(4) Szikesedés. A talaj felszínéhez közeli sófelhalmozódás Európa jelentõs területeit, köztük hazánkat is érinti. A tengerparti, illetve a szárazföld belsõ területein ható szikesedés, illetve az öntözés következtében bekövetkezõ másodlagos szikesedés a mediterrán országokat, Magyarországot és a FÁK országait érinti elsõsorban (2. kép).

(5) Talajtömörödés. Fõleg a talajmûvelõ gépek tömörítõ hatásának következménye. Különösen káros és nehezen orvosolható az altalaj tömörödése.

Az elsõ alapos, a világ egészére vonatkozó talajdegradációs felmérés a GLASOD (Global Assessment of SOil Degradation [Oldeman et al.. 1991]), amely egységes szempontok szerint becsülte meg Földünk degradált területeit. A felmérés kiterjed

a talajdegradáció különbözõ formáinak a víz, illetve szél általi talajerózió; kémiai vagy fizikai talajdegradáció elterjedése.

a degradáció mértékére (gyenge, mérsékelt, erõs, extrém)

a degradáció okaira (erdõirtás, túllegeltetés, helytelen gazdálkodás, túlhasználat, környezetszennyezés)

Roel Oldeman és munkatársai (1991) adatai szerint a szárazföld területének 3,7 %-át sújtja fizikai és kémiai degradáció, 12 %-át pedig víz- és szél általi talajerózió (lásd 1. és 2. táblázat). Különösen magas a fizikai és kémiai degradáció aránya Európában és Közép-Amerikában, sõt a talajerózió sújtotta területek is itt a legnagyobb részarányúak. Mindez arra hívja fel a figyelmet, hogy Európában a talajdegradáció – a közhiedelemmel ellentétben – igen nagy probléma.





A talajdegradáció hazai vizsgálatát tudománytörténetileg megelõzte, az ahhoz vezetõ utat megalapozta a talajok termékenységét gátló tényezõk feltárása Magyarországon. Szabolcs István – Várallyay György (1980) nyolc tényezõt sorol fel, elemez és ábrázol 1:500 000 léptékben:

1. Szélsõségesen könnyû mechanikai összetétel

2. Savanyú kémhatás

3. Szikesedés

4. Szikesedés a talaj mélyebb rétegeiben

5. Szélsõségesen nehéz mechanikai összetétel

6. Láposodás, mocsarasodás

7. Erózió

8. Felszínközeli tömör kõzet

A magyarországi talajdegradációs folyamatokat Várallyay György (1989) foglalja össze elõször. Ezek közé a vízerózió, a szélerózió, az extrém talajreakció (acidifikáció, illetve szikesedés) és a fizikai degradáció (tömörödés, talajszerkezet romlása, kérgesedés) folyamatait sorolja. Ez utóbbival késõbb külön is foglalkozik (Várallyay – Leszták 1990), és egy érzékenységi skálát is felállít.


A tájdegradáció fogalma


A fogalom meghatározása, a különbözõ definíciók elemzése elõtt szeretném leszögezni, hogy a tájdegradáció és a késõbb tárgyalandó elsivatagosodás igazi, komplex földrajzi probléma, amelyet bár természetföldrajzi szempontból fogunk bemutatni, mégis hangsúlyoznunk kell, hogy az természet- és társadalomföldrajzi okokra egyaránt visszavezethetõ, illetve folyamatai mindkét diszciplína szempontjából vizsgálandók. Azt is mondhatjuk, hogy napjainkban a – hasonlóképpen komplex természetû – földhasználat-változás mellett a földrajztudomány korszerû irányzatai között a legfontosabbak közé tartozik. Ennek ellenére nagyon kevesen foglalkoznak vele (lásd például Kertész, 1999, 2000, 2001; Bádonyi, 2001).

Megemlítjük, hogy Kerényi Attila (1995) a tájrombolást és tájképrombolást mint a bányászathoz és fémfeldolgozáshoz kapcsolódó környezeti károkat említi.

A tájdegradáció kifejezés egyébként a német irodalomban is használatos (Landschaftsdegradation, lásd például Menshing – Seuffert, 2001).

Lássunk a tájdegradáció (land degradation) definíciói közül néhányat. A UNEP (1992) meghatározása szerint „a tájdegradáció az erõforráspotenciál csökkenése a tájban ható egy vagy több folyamat kombinációja által”. Douglas L. Johnson és Lawrence A. Lewis (1995) szerint a tájdegradáció egy terület biológiai produkciójának vagy hasznosságának, illetve alkalmasint mind a kettõnek a csökkenése az emberi beavatkozás következményeként. A tájdegradáció folyamatai természetes eredetûek is lehetnek, az emberi eredetûantropogén – folyamatok jelentõsége azonban sokkal nagyobb.

Piers M. Blaikie és Harold Brookfield (1987) megfogalmazása szerint a táj akkor degradálódik, amikor elveszíti belsõ minõségét, adottságai romlanak.

Az idézett definíciókban közös, hogy egyrészt a terület használatának lehetõsége (tájpotenciálja) csökken vagy teljesen megszûnik, másrészt a leromlás nemcsak és nem elsõsorban természeti folyamatokhoz kötõdik, hanem igen fontos az emberi tevékenység szerepe. Egyfelõl létezik tehát természetes eredetû degradáció és természetes regenerálódás, másfelõl antropogén eredetû leromlás (degradáció) és „antropogén”, megtervezett tájhelyreállítás (rehabilitáció). Az antropogén hatást az angol irodalom gyakran a mismanagement (félremenedzselés, rossz, elrontott gazdálkodás) kifejezéssel írja le. A mismanagement mint degradációt kiváltó ok elsõsorban az erdõirtás, túllegeltetés, helytelen használat, túlhasználat és környezetszennyezés folyamatait foglalja magába.

Horst G. Mensching és Otmar Seuffert (2001) szerint az a legfontosabb, hogy a földhasználat következtében ne keletkezzenek irreverzibilis károk a tájban. Ez tulajdonképpen a fenntartható fejlõdés elvének alkalmazása, vagyis bármilyen tájhasználat, földhasználat során ügyelni kell, hogy a táj regenerációs képessége és potenciálja megmaradjon.

Amint arra már korábban is utaltunk, a tájdegradációt és a talajdegradációt sokan szinonim értelemben használják (lásd például Imeson – Emmer, 1992); akik szerint a tájdegradáció csak a talaj fizikai és kémiai tulajdonságainak környezeti változások következtében elõálló leromlása). A szinonim értelmezésbõl az is következik, hogy a tájdegradáció legfontosabb folyamatai a talajdegradációs folyamatokkal megegyeznek, vagyis a kémiai és fizikai degradáció különbözõ folyamatai sorolhatók ide. Fontos azonban, hogy ezeket a folyamatokat tájdegradációs vagy talajdegradációs folyamatként értelmezzük. Christopher John Barrow (1991) könyvében a tájdegradációt igen széles fogalomként tárgyalja. A globális szennyezõdési folyamatok (üvegházhatás, ózonréteg elvékonyodása, savas ülepedés), a trópusi és szubtrópusi erdõségek, cserjések degradálódása, a nedves élõhelyek, tundrák, felföldek, szigetek, a száraz területek degradációja, az erozív és nem erozív talajdegradációs folyamatok, az ipar és a városiasodás következtében keletkezõ degradációs folyamatok, a növényi és állati szervezetek „inváziója” miatt elõálló degradáció folyamatait sorolja ide. Látjuk tehát, hogy Barrow felfogásában a talajdegradáció a tájdegradációs folyamatoknak csupán egy csoportját képezi. Kiemelendõ továbbá Barrow földrajzi szemlélete, amely valamennyi klímaövet értékeli.

Ha most ismét visszatérünk a talaj- és tájdegradáció szinonim értelmezésére, úgy a Föld mezõgazdasági területének 38 %-a tekinthetõ degradáltnak (lásd 1. ábra). Az érintett területek túlnyomó többsége a harmadik világban található (Afrika 65 %, Közép-Amerika 74 %, Dél-Amerika 45 %). A degradáció által érintett legelõ- és erdõterületek részaránya lényegesen kisebb (21 %, illetve 18 %).

Ha a használt földterületet tekintjük (mezõgazdasági terület, állandó legelõ,
lásd 3. táblázat), akkor a degradált terület aránya 23 %, az erõsen degradálté pedig 14 %.

Kiemelkedõ a degradált terület aránya Közép-Amerikában, Afrikában, Ázsiában és Európában. Érdekes és figyelemreméltó tény Európa veszélyeztetettsége, a harmadik világban pedig Közép-Amerika és Afrika kritikus helyzete (3. kép).

Különösen elgondolkoztató az a körülmény, hogy a mezõgazdasági terület növelése is már csak a rossz adottságú, degradált vagy degradációra hajlamos térségeken képzelhetõ el, illetve erdõirtás révén nyerhetünk újabb területeket. Így tehát a talajdegradáció veszélye nõni fog a Földön.


Az elsivatagosodás


A megnevezés nem a sivatagok képzõdésére utal, hanem inkább arra, hogy egy terület sivárrá, értéktelenné, elhagyottá, nem vagy alig hasznosíthatóvá válik (4. kép). Ily módon nem nagyon szerencsés elnevezés, amely ugyanakkor arra kívánja felhívni a figyelmet, hogy a Föld szárazabb régióiban (lásd alább) igen nagy veszéllyel jár a tájdegradáció, szélsõséges változásokról, igen problematikus folyamatokról van szó. A United Nations Intergovernmental Convention to Combat Desertification (Az Egyesült Nemzetek Elsivatagosodás Leküzdésével Foglalkozó Kormányközi Bizottsága) definíciója szerint (UNCOD, 1977) „az elsivatagosodás az arid, szemiarid és szubhumid területek különbözõ tényezõk hatására bekövetkezõ tájdegradációs folyamatait foglalja össze, beleértve a klímaváltozás és az emberi tevékenység hatásait is”.

Az arid, szemiarid és szubhumid térségek definíciója a FAO/UNESCO bioklimatikus indexen alapul, amely nem más, mint a csapadék és a potenciális evapotranspiráció aránya (P/ETP). Eszerint:

arid övezet: 0,03 < P/ETP < 0,20

szemiarid övezet: 0,20 < P/ETP < 0,50

szubhumid övezet: 0,50 < P/ETP < 0,75

A Föld legszárazabb részei, a hyperarid területek értelemszerûen nem tartoznak ide, hiszen azok már sivatagok. Az elsivatagosodás által érintett terület Földünk 40 %-a, ahol a népesség egyötöde él!

Az elsivatagosodás folyamatai hazánkat is érintik, ezért az egyezményt Magyarország is aláírta. Érdekes megemlíteni, hogy Izland is érintett térség (5. kép), olyannyira, hogy széleskörû kutatás folyik e témában (lásd például Arnalds, 1997; Arnalds – Kimble, 2001).

Találkozunk olyan állásponttal is, amely az elsivatagosodás folyamatát a UNCOD definíciójától kissé eltérõ módon értelmezni, nagyobb súlyt fektetve a sivatagosodásra, a sivatagok képzõdésére. Menshing és Seuffert (2001) véleménye szerint csak akkor beszélhetünk elsivatagosodásról, ha a szóban forgó táj geoökológiai jellemzõi a sivatagra jellemzõ értékeket elérték, vagy bizonyos idõn belül el fogják érni. Akik ezt a nézetet vallják, azoknak annyiban feltétlenül igazuk van, hogy az elnevezés onnan ered, hogy a sivatagok peremterületei elsivatagosodásra különösen érzékenyek. Itt elsõsorban a Szahara peremén elhelyezkedõ Száhel övezetrõl van szó.

Az elnevezés körül tehát folyamatos disputa folyik (lásd Bádonyi, 2001). Annyi azonban bizonyos, hogy Földünk száraz jellegû, vízhiányos területeinek súlyos degradációs problémáiról, területek további aridifikációjáról van szó.

Ha mármost Földünk száraz területeire koncentrálunk, akkor az elsivatagosodás fõ okát a természetes növényzet ember általi kiirtásában kell látnunk. Ez nem csupán az erdõre vonatkozik, hanem a bozót-cserje, gyom és fû vegetációra is. A növénytakaró kiirtása, megszûnése tulajdonképpen a talajközeli légréteg klímájának megváltozását, aridifikációt eredményez. Ennek következtében megkeményedik, kérgesedik a talajfelszín, ezáltal csökken a beszivárgás.

A kérgesedés és növényzetmentesség nemcsak a vízerózió romboló hatását fokozza, de a szélerózióét is. Ettõl a talaj felsõ, humuszos és tápanyagban gazdag rétegei eltávoznak, és így a természetes növényzet visszatelepülésének lehetõsége, valamint a mezõgazdasági használat lehetõsége (a táj potenciálja) csökken, illetve lehetetlenné válik. A növényzet regenerálódásának lehetõsége egyébként annál kisebb az arid jellegû térségekben, minél változékonyabb a klíma, különös tekintettel a szélsõséges eseményekre, ezen belül is a nedvességviszonyok szélsõséges változására (hosszú aszályos periódusok, katasztrofális méretû záporok).

Az elsivatagosodás tehát elsõsorban az éghajlati viszonyokkal, a növényzet kiirtásával és az ennek következtében létrejövõ talajerózióval függ össze. Ugyanakkor természetesen a többi természetföldrajzi tényezõ módosító szerepe is fontos. A domborzat, a talaj fizikai és kémiai tulajdonságai, a felszínközeli (talajképzõ) kõzet mind szerepet játszanak abban, hogy milyen gyors és milyen mértékû lesz az elsivatagosodás.

Az elsivatagosodás mértéke a kiindulási nedvességállapottól és az emberi beavatkozásoktól – itt most elsõsorban a pozitív beavatkozásokra gondolunk – is függ. A folyamat eredménye és lefolyása nem szorul magyarázatra: a kiindulási állapotból – szubhumid, szemiarid vagy arid viszonyokról lehet szó – az egyes fokozatok végigjárásával – tehát ha pl. szubhumid volt a terület, akkor elõbb szemiarid, majd arid lesz –, a fokozódó szárazodás (aridifikáció) következtében a terület végül is hyperariddá válik. A vegetáció szempontjából nézve tehát a pusztából szavanna, tüskés szavanna, félsivatag és végül sivatag lesz.


Összefoglalás, következtetések


A tájdegradáció korunk igen széles körben, nagy területeken elterjedt negatív folyamategyüttese, amely a földrajztudomány módszereivel vizsgálható a legeredményesebben, és így tudományunknak fontos, új feladatot ad. Itt fõként a jelenség komplex voltára gondolunk, a táj degradációjában ugyanis minden természetföldrajzi tényezõ szerephez jut.

A jelenségre elõször a talajtan tudománya figyelt fel, hiszen a degradálódott térségek mezõgazdasági hasznosítási lehetõségei a minimálisra csökkennek vagy megszûnnek a talaj degradálódása miatt. Ez egyébként önmagában is szembeszökõ – gondoljunk például egy elszikesedett területre. Ha a degradálódott terület nem volt hasznosítva, úgy a növényzet degradációja is feltûnõ lehet.

A tájdegradáció folyamatai hazánkban is jelen vannak, így a magyar földrajztudomány elõtt is ott az új kihívás.

A szubhumid, szemiarid és arid éghajlatú területek degradációs folyamatait elsivatagosodásnak nevezzük – így hívjuk fel a figyelmet e területek különös veszélyeztetettségére. Földünk legszegényebb, élelmezési problémákkal küzdõ régiói tartoznak ide, a földfelszín közel 40 %-a. Vita van arról, hogy a definíciót – a P/ETP index határértékei alapján – szó szerint kell e értelmezni, és akkor az elsivatagosodás nem a sivatagok képzõdését, ill. ennek lehetõségét jelenti, vagy pedig szorítkozzunk azokra a térségekre, ahol valóban a sivatagok képzõdése lesz vagy lehet a folyamat eredménye. Magyarország is aláírta az egyezményt, mivel a fokozódó szárazság nálunk is komoly veszélyt jelent – elsõsorban a Duna–Tisza közi hátságon. Vannak tehát nálunk is területek, amelyek a definíció követelményeit kielégítik. Így az elsivatagosodás kutatása is kihívást jelent tudományunknak. A kérdés természetföldrajzi vizsgálata tekintetében arra kellene koncentrálnunk, hogy a degradációs folyamatok egyéb, nemcsak a talajt érintõ vonatkozásait részletesen feltárjuk, ill. hogy a kérdés komplex, tájtani, tájökológiai szintézisét megadjuk. Mindezek alapján konkrét, gyakorlati javaslatokat kell megfogalmazni arról, hogy hogyan lehet a táj degradációját megállítani, illetve a folyamatot pozitív irányba, a rehabilitáció irányába fordítani.


Kulcsszavak: talajdegradáció, tájdegradáció, elsivatagosodás, talajerózió

Irodalom

Arnalds, Ólafur (1997): Desertification in Iceland. Desertification Control Bulletin. 32, 22–24.

Arnalds, Ólafur – Kimble, John (2001): Andisols of Deserts in Iceland. Soil Science Society of America Journal. 65, 1778–1786.

Barrow, Christopher John (1991): Land Degradation: Development and Breakdown of Terrestrial Environments. Cambridge University Press

Bádonyi Krisztina (2001): A tájdegradáció napjainkban. Földrajzi Értesítõ. L, 1–4, 321–334.

Blaikie, Piers M. – Brookfield, Harold (1987): Land Degradation and Society. London: Methuen. In: Barrow, Christopher John (1991): Land Degradation: Development and Breakdown of Terrestrial Environments. Cambridge University Press

Bulla Béla (1962): Magyarország természeti tájai. Földrajzi Közlemények. 10, 1–16.

Csorba Péter (1999): Tájökológia. Kossuth Egyetemi, Debrecen

EEA Environmental Assessment Report (2003): Europe’s Environment: The Third Assessment. European Environmental Agency (EEA), Copenhagen

FAO (1990): FAO Production Yearbook. FAO, Rome

Haase, G. (1964): Landschaftsökologische Detailuntersuchung und naturräumliche Gliederung. Petermanns Geographische Mitteilungen. 108, 8–30.

Imeson, Anton C. – Emmer, Igino (1992): Implications of Climatic Change for Land Degradation in the Mediterranean. In: Boer, M. M. (1999): Assessment of Dryland Degradation – Linking Theory and Practice through Site Water Balance Modelling. Knag/Faculteit Ruimtelijke, Wetenschappen Universiteit, Utrecht

Johnson, Douglas L. – Lewis, Lawrence A. (1995): Land Degradation: Creation and Destruction. Oxford

Kerényi Attila (1995): Általános környezetvédelem: globális gondok, lehetséges megoldások. Mozaik Oktatási Stúdió, Szeged

Kertész Ádám (1999): Land Degradation, Soil Conservation and Large-Scale Farming – Soil Conservation in Large-Scale Land Use. ESSC, Proceedings, International Conference, May 12-15, Bratislava, Slovak Republik. 17–23.

Kertész Ádám (2000): Land Degradation as a Consequence of Aridification on the Northern Border of the Mediterranean. In: Balabanis, Panagiotis – Peter, D. – Ghazi, A. – Tsogas, M. (eds.): Mediterranean Desertification: Research Results and Policy Implications. Proceedings of the International Conference, Crete, Greece, 1996. Luxemburg 129–139.

Kertész Ádám (2001): Land Degradation in Hungary. – In: Bridges, E. Michael – Hannam, I. D. – Oldeman, L. R. – Penning de Vries, F. W. T. – Scherr, S. J. – Sombatpanit, S. (eds.): Response to Land Degradation. Oxford–IBH Publishing Co., New Delhi– Calcutta, 140–148.

Leser, Hartmut (1976): Landschaftsökologie. Ulmer, Stuttgart

Mensching, Horst G. – Seuffert, Otmar (2001): (Landschafts-)Degradation – Desertifikation: Erscheinungsformen, Entwicklung und Bekämpfung eines globalen Umweltsyndroms. Zeitschrift für Geo- und Umweltwissenschaften. Petermanns Geographische Mitteilungen. Justus Perthes Verlag Gotha GmbH., 6–15.

Oldeman, L. Roel – Hakkeling, R. T. A. – Sombroek, W. G. (1991): World Map of the Status of Human-Induced Soil Degradation: An Explanatory Note. International Soil Reference and Information Centre and United Nations Environment Programme. Wageningen, The Netherlands – Nairobi, Kenya

Scherr, Sara J. (1999): Soil Degradation. A Threat to Developing-Country Food Security by 2020? International Food Policy Research Institute, Washington

Szabolcs István – Várallyay György (1980): A talajok termékenységét gátló tényezõk Magyarországon. Földrajzi Közlemények. 28, 4, 345–356.

Troll, Carl (1939): Luftbildplan und ökologische Bodenforschung. Zeitschrift der Gesellschaft für Erkunde zu Berlin. 718, 297.

Troll, Carl (1968): Landschaftsökologie. In: Pflanzensoziologie und Landschaftsökologie. Den Haag. 1–21.

UNCOD (1977): Proceedings of the Desertification Conference. UNEP, Nairobi –Pergamon Press, New York

UNEP (1992): World Atlas of Desertification. UNEP, Nairobi – Edward Arnold, London, 69 plates.

Várallyay György – Leszták M. (1990): Susceptibility of Soils to Physical Degradation in Hungary. Soil Technology. 3, 289–298.

Várallyay György (1989): Soil Degradation Processes and Their Control in Hungary. Land Degradation and Rehabilitation. 1, 171–188.




1. kép • Árkos erózió, Dél-afrikai Köztársaság, Bergville környéke (Fotó: Kertész Ádám)

2. kép • Szikes folt, Kiskunság, Fülöpháza













Kémiai degradáció sújtotta terület

Fizikai degradáció sújtotta terület

Összes degradált terület (millió ha)

Összes degradált terület (az összter. %-a)

tápanyag- veszteség

szikesedés

szennyezõdés

savanyúság

tömörödés és kérgesedés

vízborította terület

szervesanyag- veszteség











Afrika

45

15

+

1

18

1

81

4,8

Ázsia

15

53

2

4

10

+

2

86

3,0

Dél-Amerika

68

2

4

4

78

5,1

Közép-Amerika

4

2

+

+

5

12

6,0

Észak-Amerika

+

+

+

1

1

+

Európa

3

4

19

+

33

1

2

62

7,7

Ausztrália

+

1

2

3


Világ

136

77

21

6

68

11

4

323

3,7


1. táblázat • Kémiai és fizikai talajdegradáció által sújtott területek kontinensenként (Oldeman et al., 1991)

A „+” jel azt jelenti, hogy „elhanyagolható”, a „–” jel a vonatkozó adatok hiányára utal.















Víz által erodált terület

Szél által erodált terület

Összes erodált terület

Összes erõsen erodált terület (M ha)

Összes erõsen erodált terület (összter. %)


enyhén

közepesen

erõsen

összesen

enyhén

közepesen

erõsen

összesen

Afrika

58

67

102

227

88

89

9

186

413

267

16

Ázsia

124

242

73

441

132

75

15

222

663

405

15

Dél-Amerika

46

65

12

123

26

16


42

165

93

6

Közép-Amerika

1

22

23

46

246

4

1

251

51

50

25

Észak-Amerika

14

46


60

3

31

1

35

95

78

7

Európa

21

81

12

114

3

38

1

42

156

132

17

Óceánia

79

3

222

83

16


27

46

99

3

3

Világ

343

526

223

1094

269

254

26

548

1642

1029

12


2. táblázat • A talajerózió által sújtott területek (106 ha) a Földön, kontinensenként (Oldeman et al., 1991)




1. ábra • A talajdegradáció mértéke kontinensenként és földhasznosítás szerint (FAO, 1990; Oldeman et al., 1991; Scherr, 1999 nyomán)

3. kép • Badland-formáció, Dél-afrikai Köztársaság, Alliwal North (Fotó: Jakab Gergely)





Mezõgazd. terület

Állandó legelõ

össz.

Erdõ degr.

%

Össz mg., lege- lõ+erdõ

degra- dált

%

erõsen degra-

%

össz. (millió ha)

degr.

%

össz.

degr.

%
















Afrika

187

121

65

793

243

31

683

130

19

1663

494

30

321

19

Ázsia

536

206

38

978

197

20

1273

344

27

2787

747

27

453

16

Dél-Amerika

142

64

45

478

68

14

896

112

13

1516

244

16

139

9

Közép-Am.

38

28

74

94

10

11

66

25

38

198

63

32

61

31

Észak-Am.

236

63

26

274

29

11

621

4

1

1131

96

9

79

7

Európa

287

72

25

156

54

35

353

92

26

796

218

27

158

20

Óceánia

49

8

16

439

4

19

156

12

8

644

104

17

6

1

Világ

1475

562

38

3212

685

21

4048

719

18

8735

1966

23

1216

14


3. táblázat • A talajdegradáció mértéke kontinensenként és földhasznosítás szerint (FAO, 1990; Oldeman et al., 1991; Scherr, 1999 nyomán)




4. kép • Badland-formáció Délkelet-Spanyolországban (Los Barrancos de Gebas, Murcia; Fotó: Bádonyi Krisztina)

5. kép • Sivatagszerû táj, Izland (Fotó: Madarász Balázs)


<-- Vissza a 2008/06 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra


[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]