Széchenyi-emléknap a Magyar Tudomány
2007. évi ünnepe elõtt
Sopronpuszta – Sopron – Nagycenk
Solymos Rezsõ
az MTA Széchenyi-díjas tagja
2007. október 16-án – immár hagyományainkhoz híven – Nagycenken és Sopronpusztán gyülekeztek tudományos életünk képviselõi, hogy a Magyar Tudomány Ünnepének megnyitó rendezvényén bensõséges ünnepség keretében tisztelegjenek gróf Széchenyi István, a legnagyobb magyar emléke elõtt. Az emléknap rendezõje az MTA Erdészeti Bizottsága a NYME, az ERTI és a TÁEG Zrt. közremûködésével. A 2007. évi rendezvényen részt vett az Osztrák Tudományos Akadémia és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is. A résztvevõk között üdvözölhettünk több külföldi nagykövetet, az MTA vezetõit, a VEAB elnökét, továbbá a társadalmi-gazdasági élet és nagyobb számban az erdészeti kutatás és oktatás képviselõit.
Az emléknap Sopronpusztán kezdõdött, ahol a rendezvény megnyitásaként Solymos Rezsõ akadémikus mondott beszédet. Ebbõl néhány gondolatot idézünk: többre és jobbra vágytak a reformkor hazafias érzelmû nagyjai, akik világosan látták, hogy a 19. század csak akkor hozza meg a Kárpát-medencében élõ magyarság és a többi nemzetiség számára az óhajtott jólétet, ha a közel ezredévnyi tapasztalatokat tudományosan is megalapozzák. Erre építve hirdették: Magyarország nem volt, hanem lesz. Ez a jelmondat ma is emlékezteti az utódokat Nagycenken, a Széchenyi-szobor talapzatán. A cenki szobor a maga lendületével hirdeti: Nyelvében él a nemzet. A két évszázaddal ezelõtti Magyarország fõvárosában a többség német nyelven sajátította el a tudományt, vagy latinul fejtette ki a haza üdvét szolgálni kívánó bölcs gondolatait. Sürgetõvé vált a „magyarosítás”.
Szerencsésnek tekinthetjük magunkat, hogy a 48-as magyar szabadságharc elõestéjén, 1825. november 3-án, 182 évvel ezelõtt, egy kiváló személyiség: Széchenyi István, a pozsonyi országgyûlésen birtokainak egy esztendei jövedelmét felajánlotta a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Ezért kezdõdik a Magyar Tudomány Ünnepe minden évben november 3-án. Ezért emlékezünk az ünnep kezdetén az Alapítóra, annak példamutató áldozatkészségére. Örvendetes, hogy a magyar országgyûlés már 1791-ben törvényjavaslatot alkotott az akadémia felállításáról, amelyet azonban nem emelt törvényerõre. Az 1825. évi nevezetes napon Felsõbüki Nagy Pál azzal vádolta a hazai arisztokráciát, hogy keveset tesz a magyar kultúráért. Erre adott méltó választ Széchenyi. Ritkán emlékezünk meg arról, hogy Széchenyit egy nagyszerû baráti kör is támogatta: gróf Dessewffy József, gróf Andrássy György, Vay Ábrahám, gróf Károlyi György, gróf Esterházy Mihály, báró Wesselényi Miklós és az Akadémia késõbbi elnöke: Teleki József.
Dióhéjba sûrítve ezt a remek tettet, a magyar nyelvû tudományos élet megindítását és megalapozását kívántuk az eddigieknél is nagyobb hangsúllyal elismerni azzal, hogy a Magyar Tudomány Ünnepének kezdetén évente Széchenyi István-Emléknapot rendezünk. Az elsõre 2000-ben került sor, amikor az Akadémia 175 éves jubileumát az Agrártudományok Osztálya Erdészeti Bizottságának a rendezésében az EFE, az ERTI és a TÁEG közremûködésével ünnepeltük Nagycenken. Akkor az MTA elnöke a Széchenyi-szobor elõtt mondott beszédében méltatta az Akadémia megalapítását.
2000 óta évente a nagycenki Széchenyi-mauzóleumban emlékbeszéddel, koszorúzással kezdtük az emléknapot. Innen Sopronpusztára vonultunk, ahol a Tanulmányi Erdõgazdaság közremûködésével Akadémiai Emlékerdõt létesítettünk. Az elsõ alkalommal, 2000-ben 175 nagyméretû hárs sorfát ültettünk el közvetlenül a határ mellett úgy, hogy a fasorok legyezõszerûen nyílnak, ezzel is hirdetik a tudomány világot átfogó és az emberiséget szolgáló szerepét, nemzetközi jellegét. Ezt követõen évenként egy újabb fát ültetünk el. Az emlékerdõben mindig annyi élõfa áll, ahány éves az Akadémia. Tudományos üléssel az egyetemen fejezõdik be az emléknap.
Solymos Rezsõ hangsúlyozta, hogy 2007-ban külön is kifejezésre juttattuk, hogy aki fát ültet, bízik a jövõben. Napjainkban a magyar tudományos életnek, a kutatásnak és az oktatásnak is szüksége van arra, hogy töretlen hittel bízzon a jövõben. Fõleg nekünk, erdészeknek hirdetik hosszú évszázadra elõre a hitet, az erkölcsöt és a tudományt mindenekelõtt Sopronban és környékén. Az erdõ, a vad és a fatudomány központja Sopron, az eegyetemünk eerdõmérnöki és faipari mérnöki karai, az ERTI Kísérleti Állomása, az Erdészeti és Faipari Szakközépiskola és nem utolsó sorban a Tanulmányi Erdõgazdaság.
Sopron közelében több Berzsenyi-emlékhely van Ezek a városban mûködõ tudós tanárok, kutatók és oktatók, valamint az egyetemi hallgatók számára fennen hirdetik a költõ szavait: Minden ország támasza, talpköve a tiszta erkölcs. Az oktatói, kutatói etika nagyszerû szerepére a Tudomány Ünnepén 2007-ben is különös figyelmet kell fordítani. Ez az erkölcs az összekötõ lánc szerepét betöltheti a Hit és a Tudomány között. Hinnünk és bíznunk kell többek között abban, hogy a magyar tudományosság képes a jövõ számára nélkülözhetetlen új eredmények kimunkálására, oktatóink érzik felelõsségüket a jövõt majdan formáló oktatottak iránt, és az oktatottak kellõ buzgalommal sajátítják el a tudományos ismereteket. Ha ez hiányozna, alig beszélhetnénk az alapot is jelentõ erkölcsrõl. Jó példával szolgáltak erre egyetemünk (NYME) története során az oktatók és a hallgatók egyaránt. Selmecbánya, erdészeti felsõoktatásunk bölcsõje óta nagyon sokan tudják e hazában, hogy az erdész társadalom együttmûködése, összetartozása az erdészettudomány és a gyakorlat terén csodákra képes. A selmeci gyökerekhez tartozott a vadgazdaság-, és belõlük terebélyesedett naggyá a fatudomány is. Ezt és még számos nagyszerû gondolatot hordoznak magukban az emlékerdõ fái, amelyek felsorolására most nincsen lehetõség. Úgy hiszem azonban, hogy az erdész, vadász és fás hivatások megértése és megélése erõt ad a szaktudományok magas színvonalú mûveléséhez, oktatásához és elsajátításához is. A tudásalapú társadalmat építjük a 21. században szakterületünkön is – fejezte be emlékbeszédét az elõadó.
Ezt követõen Prof. Dr. Peter Schuszter az Osztrák Tudományos Akadémia elnöke és Vizi E. Szilveszter, az MTA elnöke ültette el a 182. hársfát, amely jelképe is lehet a nemzetközi tudományos együttmûködésnek.
A faültetést köveõen az emlékerdõ melletti Piknik Parkban dr. Magas László, a Kisalföldi Erdészeti Zrt. vezérigazgatója ismertette az 1989. évi határmegnyitás, a vasfügöny lebontása kezdetének a történetét. Ezután Sopronba mentek a résztevõk. Itt a Széchenyi téren a Széchenyi-szobor elõtt Mátyás Csaba akadémikus emlékezett a legnagyobb magyarra. Itt is koszorúzásra került sor.
A hagyományossá vált tudományos ülés a NYME rektori tanácstermében volt, ahol az Osztrák és a Magyar Tudományos Akadémia elnökei tartottak érdeklõdéssel várt elõadást a nemzetközi tudományos együttmûködés helyzetérõl és jövõjérõl.
A Széchenyi-emléknap Nagycenken, a Széchenyi-mauzóleumban koszorúzással zárult.
2007-ben a Magyar Tudomány Ünnepén Sopronnak és környékének változatlanul kitüntetõ szerep jutott. Szeretnénk, ha a közeli években a Magyar Tudományos Akadémia ünnepi nagygyûlésére is Sopronban kerülne sor. Itt az akadémiai emlékerdõ mellett nyitották meg a rendszerváltás kapuját a soproniak Nyugat felé. Ezen a kapun át várjuk majd az európai tudományos élet képviselõinek az érkezését, hogy a jövõben is együtt ünnepeljük a tudomány eredményeit és azokat, akik sokat tettek és tesznek a tudományos haladásért, jólétünkért.
Kulcsszavak: kutatási együttmûködés, az Akadémia alapítása, emléknap, akadémiai erdõ, kislevelû hárs, koszorúzás