Elnökjelölti koncepció
Roska Tamás • elnökjelölt
Roska Tamás akadémikus 1940-ben született, Budapesten. 1964-ben, a Budapesti Mûszaki Egyetem Villamosmérnöki Karán szerzett kitüntetéses diplomát, 1973-ban a mûszaki tudomány kandidátusa, majd 1982-ben a mûszaki tudomány doktora.
1964-tõl 1970-ig a Mûszeripari Kutató Intézetben, 1970-tõl 1982 elejéig a Távközlési Kutató Intézetben dolgozott. 1982 óta az MTA SZTAKI-ban dolgozik, 1985 óta az Analogikai és Neurális Számítógépek Kutatólaboratórium vezetõje. A nemlineáris dinamika, a mesterséges „neurális” áramkörök és az analogikai celluláris hullám számítógépek, újabban a sokezer processzoros celluláris érzékelõ számítógépek problémáival foglalkozik.
1989 óta évente, gyakran több hónapra a kaliforniai Berkeley Egyetem meghívott vendégkutatója, egyben társfeltalálója az elsõ programozható analogikai celluláris szuperszámítógép elvnek, valamint a „CNN bionikus szemnek”. Az analogikai celluláris számítógép számítástechnikai infrastruktúrájának teljesen új rendszerét munkatársaival az MTA SZTAKI-ban dolgozták ki. A celluláris hullám számítógép paradigma kiterjesztése a topografikus tömb processzor hálózatokra a milliárd tranzisztoros, új sok-processzor chipek megjelenésével vált fontossá.
1993 elején Hámori Józseffel létrehozták a Neuromorf Információs Technológia interdiszciplináris doktori programot, amely késõbb kiegészülve a Csurgay Árpád vezette nanotechnológiai programmal és több más területtel a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Információs Technológiai Karán egy önálló, interdiszciplináris mûszaki tudományi Doktori Iskolává vált. Szakterületének vezetõ folyóiratában az elmúlt tizenöt év egyik legtöbbet idézett kutatója. Több mint száz nemzetközi tudományos közleményére mintegy kétezer hivatkozás történt.
1989/90-ben a Veszprémi Egyetemen megszervezte a Mûszaki Informatika Szakot, 1998-ban pedig megszervezte az Információs Technológiai Kart a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen. A kar alapító dékánja volt 1998 és 2006 között, jelenleg a kar prodékánja és a Doktori Iskola vezetõje. Néhány év óta a SZTAKI Tudományos Tanácsának elnöke.
2006-ban a Semmelweis Egyetem és a Pázmány Egyetem közös szervezésében megalapították a Molekuláris Bionika új, multidiszciplináris alapszakot, melynek szakfelelõse.
1992-ben az IEEE (Institute of Electrical and Electronic Engineers) fellow-vá, 1993-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelezõ tagjává, majd 1998-ban rendes tagjává, 1993-ban az Academia Europaea (London) tagjává, 1994-ben az Európai Tudományos és Mûvészeti Akadémia (Salzburg) tagjává választotta, 2001-ben a Veszprémi Egyetem honoris causa doktorává avatta.
Gábor Dénes-díjat (1993), Kalmár László-díjat (1993), Szent-Györgyi Albert-díjat (1994), Széchenyi-díjat kapott (1994). 1999-ben a Pro Renovanda Cultura Hungariae Nagydíját kapta, 2000-ben megkapta az IEEE Third Millenium Medal és az IEEE Circuits and Systems Society Golden Jubilee Medal kitüntetéseket, 2002-ben elnyerte a Bolyai-díjat.
Nézeteim a Magyar Tudományos Akadémiáról
és a magyar tudományról
A.) – 1. Vajon megismételhetõ-e az a szellemi bravúr, amit a magyar természettudomány elért a XX. század elsõ felében? A Nature folyóirat e századi elsõ számának elsõ cikke szerint a XX. század természettudománya Budapesten született! Ha talán túlzó is ez az állítás, megalapozni mindezt, különösen az elsõ világháború utáni idõkben, nem lehetett könnyû.
A kor tudományos élete legsikeresebbjeinek írásait olvasva, levonhatunk néhány tanulságot. Ezek közül kettõt emelnék ki. Az egyik a kiváló középiskoláknak, valamint a mûveltség társadalmi presztízsének fontossága. A másik, stratégiai szempontból szintén sarkalatos pont: a gazdaságilag nehéz helyzetû országban az oktatásba és kultúrába való befektetés szükségessége.
2. A Magyar Tudományos Akadémia nemzeti intézmény, a magyar tudományosság letéteményese. Nem egy egyesület a sok közül. Ezen túlmenõen egy történelmileg kialakult bizalom hordozója a magyarul beszélõk és olvasók körében. Alapítóinak szándéka szerint különös felelõssége van a magyar nyelv-, földrajz-, néprajz- és zenetudomány mûvelésében, a mindenkori tudományos vívmányok közvetítésében, valamint a humán-, a természet-, a társadalom-, az agrár-, a mûszaki és az orvostudományok terén. Ez a XXI. század elején mást is jelent, mint korábban. Ma a kutatás a nemzetközi versenyképesség alapja. Különösen igaz ez a természettudományok és az agrár-, a mûszaki és az orvostudományok területét illetõen. A Science and Technology összeér: az innovátorok jó része PhD-fokozattal rendelkezik, vagy legalábbis doktori iskolákban kezdi az innovátori munkát.
Az egyetemi tömegoktatás társadalmi szerepe ma a korábbi középiskolákéhoz hasonló. A kutatás és fejlesztés bázisát a kutató egyetemi fakultások, valamint a fõhivatású kutatóintézetek jelentik. Ez Magyarországon − mint az újonnan csatlakozott EU-tagországok egyikében – fokozottan igaz, mert a tíz új tagország összes vállalati kutatási ráfordítása a csúcstechnológiában a 15-ök teljes ráfordításának egy százaléka. Ennek következménye az állami kutatási ráfordítások primátusa.
Magyarországon a fõhivatású kutatás az MTA kutatóhálózatán kívül jelentõsen öszszeszûkült. A történelmi mércével gyors létszámnövelés a felsõoktatásban igen nagy feladatot ró az egyetemekre a tömegoktatás tanárlétszámigénye miatt. Nincs más kiút, mint a kutatóhálózat racionális megerõsítése, partnerségben egy racionálisan és versenyképesen támogatott egyetemi kutatóhálózattal, támogatva az egyetemeken – a doktori iskolákhoz kapcsolódva – a fõhivatású „intézetszerû” kutatócsoportokat.
3. Kik fogják felvirágoztatni középtávon a magyar tudományt? Akadémiánk tagjai és az MTA doktorai tudományos iskoláinak a derékhadát képezõ fiatal kutatók. A ma harmincas éveikben, negyvenes éveik elején járó, kiemelkedõen teljesítõ fiatal társaink, és az õket követõ, ma még húszas éveikben járó, illetve még egyetemeinken tanuló ifjú tehetségek. Fõként õket kell helyzetbe hoznunk. De hogyan? Akadémiánk felelõssége, hogy tanítványainkat alkotó helyzetbe hozzuk. Mindenekelõtt azokat, akik itt dolgoznak a körünkben. De kivételes esetben számolnunk kell azon ifjú tehetségekkel is, akik külföldi tanulmányaikat követõen, posztdoktorként vagy kutatóként tartósan külföldön dolgoznak, de szívesen hazatérnének. Egyes felmérések szerint ma háromezer magyar fiatal doktorandusz és posztdoktor dolgozik az Egyesült Államokban. Mi lenne, ha egytizedük haza akarna térni? Nem tudnánk nekik állásokat találni.
4. Idehaza ma még relatíve magas a tudomány és az MTA társadalmi presztízse. Ugyancsak jó az általános nemzetközi megítélés. Gondoljunk csak a Mindentudás Egyeteme sikerére, a Science Forum-ok nemzetközi visszhangjára. Minden jogos és felületes kritika ellenére mindez az MTA vezetése és valameny-nyi magyar tudományág egyértelmû sikere. A kultúra társadalmi presztízsét mutatta az is, hogy a Munkácsy-kiállítást több százezren nézték meg, és a hasonló kiállítások sora sikeresen folytatódik. E jelenség elképzelhetetlen ma Texasban, Kaliforniában vagy Tajvanon. Ma még a nemzetközi zenei versenyeken nagy sikerrel szereplõ fiatalok és a diákolimpiák gyõztes résztvevõi a magasabb mûveltség és a természettudomány sikerét látszanak mutatni a fiatalok körében. Van tehát még mire építenünk. De fiataljaink világában ez a szellemi kihívás egyre szûkebb kört érint. A szellemi piac áruiból a fiatalok egyre inkább az értéktelenebbet választják. Kezdünk „felzárkózni”.
5. A természet-, a mûszaki, agrár- és orvosi tudományokban, vagyis a kísérletes, kvantitatív tudományokban a kutató kreativitása mellett mára a laboratóriumi felszereltség is meghatározóvá vált. Ezen a területen riasztóak az átlagadataink. Az MTA teljes beruházási kerete összemérhetõ egy nyugat-európai közepes kutatócsoport beruházási keretével. A kísérletes és a kísérleteket nem folytató kutatóintézetek egy fõre jutó kutatási támogatása az MTA büdzséjében hasonló, vagyis a kísérletintenzív kutatások esetében érdemben nem jut többlet-alaptámogatás mûszerbeszerzésre (érdemben mindkét fajta intézetben csak a bérekre és vonzatukra jut a támogatás).
6. A sikeres, versenyképes gazdaságok egyértelmûen kötõdnek saját kutatási potenciáljuk nagyságához. Így van ez a Magyarországnál kisebb országok, például Írország és Finnország esetében is. Általában pedig igaz, hogy a XXI. század gazdasága koncepció vezérelte gazdaság lesz. A siker záloga az új koncepciók kialakításához szükséges szinergiák létrejötte, melynek alapja a multidiszciplináris és széles alapmûveltség (lásd Alan Greenspan sokszor idézett elõadása).
B.) – 7. Mit tehet tehát a következõ években a Magyar Tudományos Akadémia vezetése – a testületekkel és kutatóhelyekkel együtt – ahhoz, hogy esélyesek legyünk hosszabb távon? Akkor, amikor úgy tûnik, hogy éppen nem a tudomány támogatása a fõ gond (amikor a GDP-növekedés egy százalék körüli, az infláció nyolc százalék körüli, és a deficit hat százalék körüli).
De álltunk-e sokkal jobban, mondjuk 1920 táján? Talán nem vagyunk-e EU-tagok? Vajon nincsenek demokratikus intézményeink? Fiatal kutatóink nem úgy közlekednek-e a világban, mint az én korosztályom, harmincévesen, mondjuk egy szomszédos magyar városba? Az MTA büdzséje nem kapta-e meg az elõzõ évi nominális támogatást?
8. Nem hiszem, hogy drasztikus reformokra van szükség, bár folyamatosan javítanunk kell mûködésünket az intézethálózatban is. Az új történelmi helyzetben azonban nekünk is innovatívaknak kell lennünk. Tanulnunk kell néhány sikeres külföldi példából is, de nem hiszem, hogy azok változtatás nélkül átvehetõk. A tudomány a kultúra egészének része, így kultúránk megmaradása, gazdagítása és nemesítése egyik kulcsfeladatunk kell hogy legyen. Fegyverzörgés közepette hallgatnak a múzsák; állandó internetböngészés, zaj és kommersz tévénézés közepette fiataljaink új gondolatai meg sem születhetnek.
Összefoglalva: nem kampányszerû reform szükséges, viszont folyamatosan elemezni kellene az intézet- és tudományág-specifikus reformok és a testületi mûködés javításának lehetõségeit. Mindez például egy folyamatosan mûködõ Reformbizottság segítségével is megoldható.
Különösen idõszerû az államháztartási reformfolyamatokkal való szoros egyeztetés és konzultáció az azt kidolgozókkal, akár intézményes formában is.
Fontos, hogy az MTA intézetei is megkapják azokat a szabadabb gazdálkodási lehetõségeket, amelyet az egyetemek már megkaptak.
Az MTA fõtitkára lehetne az intézethálózat felelõse, teljes felhatalmazással, konzultációs kötelezettséggel az intézeti igazgatókból választott megújult AKT-vel, a közgyûlésnek pedig beszámolási kötelezettséggel. Az MTA elnöke az MTA és az egész magyar tudomány képviselõje. Õ elsõsorban a testületekért, a fiatal kutatók helyzetbe hozásáért és a külsõ kapcsolatokért viselne felelõsséget. A Vagyonbizottság elnökének felhatalmazását és beszámolási kötelezettségét egy új alapszabály-részben kellene definiálni.
9. Hogyan reagáljunk az új kihívásokra? Néhány jellegzetes javaslatom a következõ.
• A posztdoktori korosztály helyzetbe hozása azt jelenti, hogy relatíve olyan életmódot biztosítunk, mint amit versenytársaiknak biztosítanak Kaliforniában, Indiában, Belgiumban vagy Tajvanon. Kritikus kérdés a lakás, a család indulása és a kísérleti felszereltség kérdése.
Vannak még tartalékaink; az egyre vagyonosabb magánszemélyek, bankok és intézmények egy része megnyerhetõ az ország hosszú távú felemelkedése érdekében.
• A vagyonnal gazdálkodnunk kell. Csak növelnünk szabad, szakszerûen, sikeres vagyon- és ingatlangazdálkodók segítségével, és nem felélni! Ez új és sürgõs feladat. Egyszerre van szükség a történelmi ingatlanok megtartására és a forgathatók vagy átmenetileg bérbe adhatók hasznosítására, akár középtávú partnerséggel is.
• Óriási tartalékaink vannak a szellemi eredmények hasznosítására. Nemcsak a mûszaki, agrár- és orvosi területeken, hanem még a társadalom- és humán tudományok területén is. A „tartalomipar” egyre jelentõsebb lesz; a modern latin, azaz az angol nyelv útján is kitörhetünk a nagyvilágba. A sivatagban egy pohár víz is érték, egy elsekélyesedõ kommersz „információ”-özönben az értékes felismeréseknek és elemzéseknek nagyobb az értékük. Ezeket azonban modern jogi védelemmel és marketingtudással kell értékesíteni.
• A testületek munkája óriási értéket jelent az országnak. Összhangban a folyamatban lévõ gondolkodással, minél szélesebb és gyakorlatiasabb módon kell az osztályoknak közfeladataikat meghatározni.
• Az MTA kutatóintézeteinek szükségük van szakmai felügyelõtestületekre, nemzetközi részvétellel. Ezekben az osztályok néhány hazai és külföldi tagja, néhány vállalati szakember folyamatos odafigyeléssel és felelõsséggel vehetne részt, beszámolási kötelezettséggel az osztálynak.
• Kis országban nagyobb szükség van az országos tudományos megmérettetésre. Az MTA doktora cím erre jó eszköz, még ha egyenetlen is néha a megítélés.
• Stratégiai kérdés a tehetséggondozás, a kiváló gimnáziumok hálózata. Miért ne vállalhatna védnökséget, nyújthatna segítséget egy-két akadémikus egy-egy iskolában, akár az ország 100-200 gimnáziumában?
C.) – 10. A költségvetési kérdések természetesen megkerülhetetlenek. Hogyan reagáljunk az új kihívásokra? Néhány jellegzetes javaslatom a következõ.
• Mindenekelõtt tudatosítani kell, hogy a lisszaboni, illetve módosított EU-irányelvek a kutatás-fejlesztési szint emelésére − az újonnan csatlakozott országokban − meghatározóan csak a központi résznek a növelésével, különösen az EU-támogatási forrásokból (például strukturális alapok) reálisak. A vállalati résznek is növekednie kell, de ezt érdemben növelni új eszközökkel, például egy ún. SBIR- (USA) típusú konstrukcióban lehetne, részben szintén EU-forrásokból.
• A kutatási-fejlesztési és oktatási költségvetési források reálértékének GDP-arányos szinten tartása – ha lehet, növelése – minden kormányzat elsõdleges, hosszú távú gazdasági érdekeket is szem elõtt tartandó feladata. Az MTA esetében ennek központi eleme az intézethálózat fenntartása és szelektív bõvítése, egy másik fontos része, egyebek mellett − a jogfolytonosság jegyében − a testületi közfeladatok elvégzéséért megállapított, valamint a tudomány megbecsülését kifejezõ tervezhetõ tiszteletdíjak rendszere.
• A kutatás kísérleti eszközeinek szelektív, de lényeges emelésére van szükség. Ez jelenti egyrészt a kísérleti platformok szûkítését, másrészt a szélesebb körû hozzáférést és a színvonal emelését. Mindez az NKTH alapfeladatainak is részét képezheti, tehát az NKTH-val partnerségben kellene eljárni.
• A posztdoktori korosztály helyzetbe hozása, a tehetségek külföldi ösztöndíjrendszerének bõvítése komplex, több tárcát érintõ feladat; megoldására akár külön felelõs tárcaközi megbízott is kinevezhetõ lenne.
D.) – 11. Nemzedékünk felelõssége a magyar tudomány terén hatásában messze túlmegy a kutatás szféráján. Egyszerre kell innovatívnak, praktikusnak és elvszerûnek lennünk. Partnerség, hatékonyság és felelõsség szinergiáját kell megvalósítanunk.