2.
ábra • Mennyire bízik az egyes intézményekben?
(1–4) (forrás. Medián, 2006)
Nyitottság és hatékonyság
elnöki számvetés a Magyar Tudományos Akadémia
2002-2008 közötti idõszakáról
Vizi E. Szilveszter
az MTA elnöke
Megtisztelõ kötelezettség, de egyben izgalmas tudósi-értelmiségi feladat is számvetést készíteni arról az idõszakról, amikor az akadémiai tagtársak és a köztestület választott képviselõi bizalmából az ország, a nemzet legrégebbi és legnagyobb tekintélyû közintézményét vezethettem.
A beszámolás formális részét évrõl évre elvégeztük a Közgyûlés számára, ezekbõl kirajzolódnak a számok, adatok, szervezeti történések, amelyek jellemzik ezt a hat évet. A munka közben, megküzdve a mindennapok/mindenévek kihívásaival, természetesen a legfontosabb ezek megoldása, a stratégia megfogalmazása, végrehajtása. Most, amikor az akadémiai törvény rendelkezéseinek megfelelõen új elnöke lesz az Akadémiának, mód nyílik arra is, hogy egészében tekintsük át együtt, mit végeztünk a magyar tudomány ügyében, és milyen válaszokat adtunk ennek a rendkívül eseménydús bõ fél évtizednek fejleményeire – megfeleltünk-e a vállalásoknak, amelyeket kitûztünk magunk elé?
A folytonosságot is kifejezi az a metafora-motívum, amit a rendszerváltozás utáni elnökök a hajózás képét használva alkalmaztak. Kosáry Domokos, akinek földi pályájától tavaly kellett elköszönnünk, az Akadémia hajóját a viharos évek támadásai közepette biztonságos kikötõbe vitte, és lehorgonyozta, amikor sokféle szél akarta elsodorni. Glatz Ferenc elnök úr a tépett vitorlákat kijavította, vagyis a konszolidációval megteremtette az MTA mûködésképességének alapjait. Az én vállalásom az volt, hogy vigyük ki az Akadémia hajóját a nemzetközi vizekre, és vállaljunk nemzeti intézményként társadalmi és gazdasági kihívásokat.
Hat év elteltével arról adok számot tudós társaimnak és a magyar közvéleménynek, hogy mit tettünk és milyen sikeresen tudományos, nemzeti, európai és nemzetközi intézményként, közösségként.
A teendõket egyértelmûen kijelölte azoknak a feladatoknak a felismerése, amelyek az ezredforduló magyar tudományára és az Akadémiára rótt a történelem: az ország európai uniós csatlakozása, a tudásgazdaság korában a kutatás-fejlesztés versenyképességet meghatározó funkciója, a tudományos kutatás társadalmi-gazdasági hasznosulása, az Akadémia nemzeti értékõrzõ és nemzetközi értékközvetítõ szerepe, valamint a tudomány és erkölcs kérdéseinek elõtérbe kerülése.
1. A tudomány küldetése a XXI. században
Napjainkban teljesen új kihívások jelentkeztek a fejlett világban, amelyekre a tudománynak is választ kell adnia. Az információs forradalom eredménye, hogy egy-egy nemzet helyét és szerepét a globalizálódott világban az dönti el, milyen mértékben hasznosítja az információt és a tudást társadalmi, valamint gazdasági tõkeként. Minden termék és teljesítmény társadalmi-gazdasági érvényesülését a hozzáadott szellemi érték szabja meg. Csak a tudást igénylõ, a tudományok iránt fogékony, az innovációra is érzékeny társadalom lesz versenyképes a 21. század Európájában, amelyben a tudomány a fejlõdés motorja. Ezért ma a hatalmon levõ pártoknak, a hatalom birtokosainak nem elegendõ a demokratikus váltógazdaság technikájához igazodva választási periódusokra tervezni – a stratégiai ágazatokban messzebbre nyúló programokra van szükség.
Ezen belátások a politika szintjén is megfogalmazódtak: nem véletlen, hogy az Európai Tanács döntése nyomán 2000 márciusában, Lisszabonban egy tízéves stratégia készült, melynek célkitûzése, hogy az EU a világ legdinamikusabb és legversenyképesebb tudásalapú gazdaságává váljon, egy olyan gazdasággá, melyet a növekedés, a társadalmi összetartás, a legszélesebb értelemben vett környezet tiszteletben tartása és a teljes foglalkoztatottság jellemez. Ennek feltételeként a kutatás-fejlesztési ráfordítások 3 %-os GDP-részarány elérését irányozták elõ.
Eközben megváltozott a tudomány szerepe a gazdasági folyamatokban, világszerte szorossá lett a kutatás és a gazdaság kapcsolata. Érvényét vesztette az egyszerû lineáris modell, amely során az alapkutatási eredményeket technologizálták, majd a gyártásba kerülve értékesítették. Ma egy termék elõállítása során számtalan esetben szükséges visszanyúlni alapkutatás-szintû eljárásokhoz, mire egy termék piacra kerülhet; nyilvánvaló példa erre a gyógyszergyártás, a biotechnológia. A tudásalapú társadalom, gazdaság elvárásai a kutatókkal szemben nem elvontak: újabb és újabb eredeti gondolatokat, felfedezéseket, ötleteket várnak az alapkutatásokkal foglalkozóktól, hogy termékeibe beépítve jobban eladható, versenyképes árut tudjon a piacra dobni. Ezért hoztak létre a hatalmas multinacionális cégek professzionális kutatóintézeteket, ezért alkalmaznak még a pénzügyi szervezetek is matematikusokat, fizikusokat, akik a kutatásaik során szerzett ötleteik segítségével alakítják át az eddigi pénzügyi folyamatokat.
Ebben a világban a nyugati tudományosság két klasszikus korszakának mûködési módja már nem érvényes: a magányos, laboratóriumába vagy a könyvtárba bezárkózott tudós, akinek nagyúri kegy vagy az ínségtûrés ad lehetõséget kutatni – és a megkérdõjelezhetetlen tekintélyû egyetemi tanszék, amelynek zárt világában lassanként formálódik a tudás. Nos, erre lehet nosztalgiával visszagondolni, de mindannyian tudjuk, hogy a tudományüzem valósága egészen más. Eredményeket várnak tõlünk a finanszírozók – az adófizetõk és gazdasági megrendelõk – mi pedig impulzusokat, kérdéseket, információkat, kihívásokat igénylünk. Mindeközben társadalmi szerepünk nem csupán a gazdasági hasznosság miatt értékelõdött fel: az értékek viszonylagossá válása, a hagyományok elbizonytalanodása idején a tudomány emberei az igazság szeretetének és erkölcsi erejének felmutatásával igazodási pontot is kínálhatnak.
2. Az Akadémia az országos ügyekben
Szaktudás és hitelesség: ezt kínálta fel az elmúlt hat évben az Akadémia a döntéshozóknak és a közvéleménynek. Nyugodt szívvel mondhatjuk, hogy közremûködésünk, még ha konfliktusokkal is járt olykor a politikával vagy más érdekcsoportokkal, hasznára vált az országnak.
Legfontosabbnak azt tartom, hogy Magyarország európai léptékû helykeresésében volt mondanivalónk, ezt kellõen hatékonyan meg tudtuk fogalmazni, s a döntéshozók nem térhettek ki kritikáink és javaslataink elõl.
Hiszen az uniós csatlakozás nem pusztán általánosságban jelent óriási lehetõséget, az európai uniós források célszerû és hatékony felhasználása több évtizedre elõre alapvetõen meghatározza gazdasági lehetõségeinket, sikerességünket. Ezért kezdettõl fogva kulcskérdésnek tekintettem, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv (második szakaszának hivatalos nevén, az Új Magyarország Fejlesztési Terv) elõkészítésében az MTA is részt vegyen.
Itt egyetértés született a foglalkoztatás és növekedés politikájának célkitûzéseivel, de hangsúlyoztuk: ennek eredményessége azon múlik, hogy sikerül-e a tudást ezek motorjává tenni. Ahhoz, hogy a kutatási és innovációs teljesítõképesség színvonalát emeljük, a tudásalapú gazdaság megteremtése érdekében szükséges az infrastruktúra jelentõs modernizálása, a felsõoktatás minõségelvû fejlesztése. Az innovatív, tudásalapú gazdaság megteremtése nem lehet pusztán a prioritások egyike, hanem a területfejlesztéstõl kezdve az energiapolitikán és társadalmi megújuláson át egészen az államigazgatási reformig át kell hassa az NFT egészét. Ez komplex megközelítést, speciális együttmûködést kíván a megvalósítás során az irányító hatóságoktól és monitoring szervezetektõl, azok vezetõitõl. Szükséges továbbá a szakmai és a politikai döntési pontok elhatárolása is. A K+F és innováció esetében azt is világosan kell látni, hogy a mai világban a kutatás globálissá vált, az eredmény a globális folyamatokban való megfelelõ részvételtõl, az eredményeknek az itthoni gazdasági tevékenységbe való beépítésétõl függ, ami többirányú szakértelmet, de idõt is igényel.
A tudománypolitikában ugyancsak meghatározó folyamatok indultak el, a 2007–2013 közötti idõszakra vonatkozó középtávú tudomány-, technológia- és innovációpolitikai stratégia elfogadásával. A dokumentum kidolgozását mind a K+F és innováció területén dolgozók, mind a gazdasági élet szereplõi sürgették. Egyetértettünk azzal, hogy a stratégia öt prioritási területen jelöl ki feladatokat:
• A tudományos kutatás eredményei befogadásának és hasznosításának stratégiája;
• Minõség-, teljesítmény- és hasznosításvezérelt, hatékony nemzeti innovációs rendszer;
• Megbecsült, a tudásalapú gazdaság és társadalom igényeinek megfelelõ kreatív, innovatív munkaerõ;
• A tudás létrehozását és hasznosítását ösztönzõ gazdasági és jogi környezet;
• A globális piacon versenyképes hazai vállalkozások, termékek és szolgáltatások.
Az anyag elõkészítésében konkrétan is közremûködtünk, javaslataink jelentõs részben érvényesültek. Több pontja azonban nyitott opciókat tartalmaz, tehát továbbra is nagy figyelemmel, és ha kell, határozott fellépéssel szükséges a hazai tudós társadalom érdekeit és értékeit képviselnünk. Sajnos, ezt az elmúlt hat évben a legfontosabb kormányzati tudománypolitikai szervezet, a Tudomány- és Technológiapolitikai Kollégium keretében nem sokszor tehettük, mert néhány nekibuzdulástól eltekintve a mindenkori kormány nem mûködtette kellõ folyamatossággal ezt a fontos testületet.
Ez az érdektelenség kezdetben a kutatás-fejlesztés forrásainak csökkenésében is megnyilvánult, amit csak lassan sikerült újra legalább a 2002-es szint közelébe hozni.
Az Akadémia súlyát, elismertségét mutatja, hogy még ilyen körülmények között is sikerült kismértékben növelnünk költségvetési támogatását. 2001-ben 23,629,6 M Ft volt az Országgyûlés által jóváhagyott költségvetési támogatás. Ez 2008-ra 38 362,9 M Ft-ra emelkedett.
Szakigazgatási kormányzati kapcsolataink hatékonyan mûködtek: közös programok indítását kezdeményeztük a Miniszterelnöki Hivatallal, a kutatás-fejlesztésben érdekelt minisztériumokkal (Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, Gazdasági és Közlekedési Minisztérium, Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium, Oktatási és Kulturális Minisztérium stb.). Ennek megfelelõen a különbözõ fõhatóságokkal stratégiai érdekû együttmûködéseket folytattunk.
Csak két példa arra, hogy mit jelentett a politikai döntéshozatal számára a tudomány embereinek szaktudása és hitelessége: amikor a média attól volt hangos, hogy százmilliárdos ráfordításokkal mesterségesen emelni kellene a Balaton vízellátását, akkor az MTA által felkért szakmai bizottság egyértelmûen kimutatta, hogy ez felesleges, és a következõ évek bebizonyították, hogy érdemes volt ránk hallgatni. A másik kiemelkedõen pozitív példa a nemrégiben elfogadott nemzeti klímastratégia, amelyet a mai viszonyok közepette igen ritka, ötpárti egyetértés övezett, köszönhetõen az akadémiai háttérnek.
Mindezek csak emlékeztetõk: annak a célkitûzésnek a megvalósulását illusztrálják, amit a tudomány, az Akadémia nemzeti feladatvállalásának erõsítése érdekében megfogalmaztam elnöki programomban, és amit vezetõtársaim, tagtársaim, az Akadémia és az egyetemek kutatói közremûködésével sikerült megvalósítani.
Természetesen nem lehet olyan illúziónk, hogy minden a tudósok véleménye alapján történik – de nem is lenne ez jó, hisz köztünk is vannak viták, lezáratlan szakmai megközelítsek. Az Akadémia dolga annyi, hogy mindet bemutassa a döntéshozóknak, majd figyelemmel kísérje a folyamatokat, és ami a legfontosabb: nem a politikai pozíció vagy oppozíció logikája, hanem szakmai tudása és lelkiismerete alapján vegyen részt ezekben az egyeztetésekben.
Nyugodt szívvel vonhatom meg a mérleget: volt és van annyi szaktudás és erkölcsi erõ a hazai tudóstársadalom legjavában, hogy ezt ilyen normák alapján meg tudtuk tenni.
3. A XXI. század magyar Akadémiája
mint a magyar tudósok köztestülete
Természetesen volt teendõnk házon belül is a tudománymûvelés körülményeinek javítása érdekében. Ezt folyamatosan végeztük, majd egy idõ után, hogy a külsõ szemlélõk, idõnként heves bírálók számára érthetõvé tegyük, „akadémiai reform” megjelöléssel foglaltuk össze változási kezdeményezéseinket.
Azonban amikor a Magyar Tudományos Akadémia szervezetérõl, reformokról, mûködésérõl gondolkodtunk, és fogunk is még gondolkodni együtt, akkor mindig érdemes emlékeztetni magunkat, hogy nem egyszerûen idõrabló szervezeti politizálást végzünk, hanem annak a módját kerestük, hogy ebben az új tudományos világban hogyan felelhet meg nagy hagyományú nemzeti intézményünk az új feladatoknak.
Mindebben a köztestület szerepe egyáltalán nem azért lényeges, merthogy a demokrácia patentjait célszerû ma alkalmazni. A tudás termelése, a tudományos tudás megszületése ma minden korábbinál jobban közösségi cselekvés: mûhelyek, hálózatok, szakmai körök eleven kommunikációs együttmûködése és ennek közege az, ami eredményes és valóban újszerû felfedezéseket ígér. Ez teszi lehetõvé, hogy a modern tudomány két kulcsfogalma mögötti tartalom érvényesüljön: az interdiszciplinaritás és az autonómia.
Mindehhez az Akadémia köztestületi jellege alkalmas és megõrzendõ szervezeti alap, ezért is tekintettem kulcskérdésnek, hogy fejlesszük a köztestületi mûködés intézményeit és gyakorlatát egyaránt. A tizenháromezer köztestületi tag, a hazai kutatói gárda döntõ része a magyar szellemi elit azon tagjai közé tartozik, akik állandó kapcsolatban, együttmûködésben dolgoznak a világ legfejlettebb régióinak, intézményeinek mûhelyeivel, tehát mindenkinél világosabban érzékelik a mai nemzetközi verseny elvárásait, a világtendenciák mozgásait. Ezért lényeges, hogy véleményük megjelenjen az ország legfontosabb kérdéseivel kapcsolatban, s erre az Akadémia információs mechanizmusai megfelelõ csatornákat kínáljanak.
Az Akadémia által fenntartott és mûködtetett értékelési rendszer, az akadémiai doktori eljárás színvonalát megõriztük, és az általánosan tapasztalható minõségi hanyatlással szemben a kutatók körében ezért egyre vonzóbbá vált a megméretés lehetõségével élés. Így mostanára a hat évvel ezelõttihez képest mintegy 15 %-os növekedést mutat az akadémiai doktorok száma.
A kutatói pályaképben az akadémiai doktori cím elõtt továbbra is fontos szerepet kap a Bolyai-ösztöndíj. Ma közel félezer posztdoktor számára adja meg a hazai kutatás lehetõségét az Akadémiának ez a rendszere.
A köztestületi élet egyre növekvõ jelentõségû formájává vált a regionális szervezõdés. Az MTA regionális tudományos céljait a területi bizottságokon keresztül valósítja meg. A régiók közigazgatásban és fejlesztésben betöltött szerepének növekedésével a regionális bizottságok erõsítése az MTA alapvetõ érdeke.
Az elmúlt hat évben az MTA kiemelt szerepet szánt a területi bizottságoknak a tudomány népszerûsítésében, a régiók gazdasági szereplõivel való kapcsolattartás által a tudományos eredmények hasznosításában, az általuk lefedett régiók tudománypolitikai stratégiájának kidolgozásában, megvalósításában.
A regionális szemlélettel új alapokra helyeztük az Akadémia nemzeti feladatvállalását a határon túli magyar kutatói közösség körében. Hazánk és a legnagyobb magyar közösségek országainak európai uniós csatlakozása még természetesebbé tette ennek a küldetésnek a teljesítését. Ezért a 2006. októberi rendkívüli közgyûlés elé benyújtott elõterjesztés alapján határozat született arról, hogy 2007. január elsejétõl az Akadémia Ügyrendje bõvüljön ki az MTA Kolozsvári Területi Bizottságával.
A hatodik akadémiai területi bizottság, az Erdélyi Múzeum-Egyesület segítségével létesült Kolozsvári Akadémiai Bizottság feladata – hasonlóan a magyarországi területi bizottságokéhoz – egyrészt a területéhez tartozó, tehát romániai magyar tudományos közösség munkájának segítése, elismerése, számukra nyilvános fórumok biztosítása, inter- és multidiszciplináris megbeszélések lehetõvé tétele, regionális konferenciák támogatása, a tudományos kutatást érintõ hazai és nemzetközi információk szolgáltatása, valamint a tudományos ismeretterjesztés a társadalom minél szélesebb rétegei számára. Hasonló kezdeményezést indítottunk el Pozsonyban is.
4. A leghatékonyabb hazai kutatóhálózat
Az MTA intézeti hálózatát 38, fõhivatásként kutatás-fejlesztéssel foglalkozó intézet alkotja. (Hasonló hálózatok mûködnek Németországban, Franciaországban, Ausztriában, Svédországban és Olaszországban is.) Az akadémiai kutatóhálózat a nemzeti innovációs rendszer fontos eleme. A ráfordításokhoz és a kutatók számához képest az MTA kutatóhálózata nagyobb arányban és jobb teljesítménnyel vesz részt a hazai K+F tevékenységben.
Az alulfinanszírozottság krónikussá vált – de mi sem bizonyítja jobban az akadémiai kutatóhálózat életképességét, mint hogy ilyen állapotok között is képesek a saját bevételek növelésére és a nemzetközi pályázatokban való helytállásra. A külföldrõl és egyéb forrásból (pl. gazdasági együttmûködésbõl) származó pénzbevétel 2001-ben 0,65 Mrd Ft, 2007-ben 1,27 Mrd Ft volt. Összességében elmondható, hogy intézeteink mûködésénél fontos szerepet játszott a külföldi és belföldi, de nem költségvetési forrásból származó bevétel. 2007-ben a hazai pályázatokból és gazdasági szerzõdésekbõl származó bevétel több mint 7 Mrd Ft. volt.
2001-ben a kutatóhálózat költségvetési támogatása 8,73 Mrd Ft volt. Ez 2007-re 18,77 Mrd Ft-ra emelkedett. Különösen megnõttek az intézetek külföldi pályázatokon elnyert bevételei: 2001-ben még 0,73 Mrd Ft, 2006-ban 2,6, és 2007-ben már 2,3 Mrd Ft volt a bevételük. A magyar kis- és középvállalkozásokkal, valamint a magyar gazdasággal való javuló kapcsolatot tükrözi, hogy 2007-ben 4 Mrs Ft fölött alkaultak a szerzõdéses bevételek.
Bízom benne, hogy ezek az adatok világossá teszik a döntéshozók számára: érdemes és elengedhetetlen az alapmûködéshez szükséges támogatást biztosítani a fõhivatású kutatóhálózatnak!
Az MTA-kutatóintézetekben dolgozik a magyarországi kutatók 10 %-a. A kutatói átlaglétszám a konszolidáció lezárása után (2002) évente átlagosan 1,0 %-kal nõtt, 2004-ben 2430 fõ volt, 2005-ben 2402 és 2006-ban 2467 fõ, amit kb. 400 fõvel növelnek a támogatott kutatóhelyeken dolgozók. Jelentõs nemzeti értéket képvisel az intézetekben mûködõ kutatási-szellemi potenciál, a hazai gazdasági és nemzetközi tudományos-kulturális kapcsolatrendszer, a kutatás-szervezeti kultúra, a szellemi vagyon és (általános leromlottsága ellenére is) a kutatási infrastruktúra.
Külön hangsúlyozandó az a szerepvállalás, amit elsõsorban a doktori képzés, de a felsõbb szintû felsõoktatásba való bekapcsolódás révén is az intézethálózat a magyar egyetemi képzésben játszik! Az intézetek széleskörû együttmûködést folytattak a hazai felsõoktatási intézményekkel konzorciumok, kutatási hálózatok, inter- és multidiszciplináris együttmûködések keretében gazdasági és társadalmi hasznosítású kutatási faladatok megoldására. Az oktatás terén az együttmûködés kiterjedt az egyetemi elméleti és gyakorlati képzésre, a tudományos diákköri tevékenységre, valamint a doktorképzésre.
Kutatóink, kutatócsoportjaink jelentõs része megõrizte elismertségét tudományterületének nemzetközi versenyében, mint ezt a publikációik száma, idézettségük és a nemzetközi tudományos bizottságokban, folyóiratok szerkesztõbizottságában betöltött számos tisztségük igazolja. Az intézetek nemzetközi munkáját tükrözi a 6. Keretprogramban való hatékony szereplés, 2002–2006 között (nem végleges adatok szerint) összesen 186 projektben vettek részt, melynek a szerzõdésben rögzített összes támogatása 30,6 millió euró volt. Az összes tudományos publikáció 41 %-a nemzetközi együttmûködés keretében készült, ami néhány százalékos emelkedést mutat a korábbi évekhez képest.
Az intézeti kutatómunka, az innovációs tevékenység jellege megváltozott, mert számos területen a fejlesztõmunka is szinte alapkutatás mélységû ismereteket követel (biotechnológia, gyógyszerkutatás, nanotechnológia). Magyarországon az MTA kutatóhálózata az alapkutatás fenntartása révén biztosítja a magas tudástartalmú technológiai láncokba történõ bekapcsolódást. Az akadémiai intézetek kutatói létszáma az utóbbi években elõbb csökkent, amit egyértelmû értékválasztással állítottunk meg: számottevõen fiatalítással és a kutatási profilok korszerûsítésével stabilizáltuk a kutatói kört.
Minden nehézség ellenére a magyar kutatóintézetek teljesítménye világviszonylatban jó, az európai átlaghoz képest a magyarok kevesebb pénzbõl több eredményt produkálnak.
Az akadémiai kutatóhálózat kiemelkedõen fontos részében, a felsõoktatási támogatott kutatócsoportok körében mélyreható reformot hajtott végre az MTA 2006-ban. A támogatásokat versenypályázat formájában ítéltük oda. Ennek során érvényesült az MTA vezetése által megfogalmazott alapelv, amely a források elaprózása helyett a megfelelõ kutatói kapacitású, nemzetközi szintû eredményekkel rendelkezõ mûhelyek támogatását jelölte meg célként. Mindennek nyomán a támogatott kutatócsoportok száma 79 lett a 2007–2011-es idõszakban, idõközbeni teljesítményértékelési kötelezettséggel.
Ma már a kutatóintézetek tevékenysége szorosan kapcsolódik a gazdasági lehetõségek hasznosításához: ösztönöztük spinoff cégek létrejöttét, amelyekben a kutatói szellemi teljesítmény közvetlenül részévé válik a gazdaságnak. Az olyan, regionális és technológiai összefüggéseikben is példamutató kezdeményezés, mint a székesfehérvári Albanano központ létrehozatala mutatja, hogy az akadémiai kutatóintézeti körben lehetõségek vannak a térségfejlesztés és innováció közös mûködtetése számára is.
Mert nem lehet mindig a szûkösség logikájában dolgozni: legfontosabb célom az volt, hogy tegyük teljesítményorientáltabbá az Akadémia kutatógárdájának értékelési és javadalmazási feltételeit. Ennek sajnos ma még gátja a közalkalmazotti szabályozás – bízom benne, hogy kezdeményezéseink alapján az Akadémiai Törvény megteremti a feltételeket a minõség- és versenyelvû díjazáshoz.
5. Az akadémiai reform
és az Akadémiai Törvény
Nyugodt szívvel mondhatjuk tehát, hogy az elmúlt hat évben tovább erõsödtek az Akadémia értékei – de ennek az volt a feltétele, hogy a tudományra jellemzõ önkorrekció és változásra való nyitottság hassa át az akadémiai vezetés munkáját. Vallom: ez az egyetlen lehetséges stratégia arra, hogy megõrizhessük értékeinket! De hiba volna, ha a változási folyamatokat úgy élnénk meg, mintha azok valamifajta elviselendõ rossz hatásai lennének rajtunk. A teljes akadémiai döntési mechanizmus, az MTA testületi mûködésének és vezetési elvárásainak frissítése, a Köztestület aktivizálódása, valamint a kutatóhálózat és az egyetemi támogatott kutatások korszerûsítése nem kényszer, hanem lehetõség számunkra.
Lehetõség, hogy a Magyar Tudományos Akadémia közfeladatot ellátó, autonóm nemzeti intézményként folytassa értékõrzõ, korszerû, kutatóhálózatát professzionálisan menedzselõ, nemzetközi kitekintésû mûködését.
Reformnak neveztük ezt a folyamatot, és tudom, hogy tagtársaim egy része nem szereti ezt a kifejezést. Bevallhatom, én sem, de a célnak megfelelt: megértetni a döntéshozókkal, a közvéleménnyel, hogy koncentráltan és célirányosan folytatjuk a szükséges és elõrevivõ változásokat. A reformfolyamat kezdeményezésének köszönhetõen termékeny és magas színvonalú közös gondolkodás és vita indult el az akadémiai közösségben. A reform részeként egy olyan kommunikációs programot valósítottunk meg, amely az akadémiai reform elfogadtatásához és a kutatás-fejlesztés társadalmi és döntéshozói elismeréséhez nélkülözhetetlen közbizalmat erõsítette meg.
Eredményeink magukért beszélnek, hiszen konkrét és egyértelmûen a nemzetközi nyitottságot és hatékonyságot erõsítõ lépéseket tettünk meg eddig is:
• intézetigazgatói pályázatok nemzetközi meghirdetése,
• támogatott kutatócsoportok hálózata,
• bázisfinanszírozástól független támogatás,
• a kutatóhálózatot jobban kiszolgáló titkársági struktúra létrehozása (Kutatás-fejlesztési és Innovációs Fõosztály, Kutatóintézeti Fõosztály)
• nemzetközi részvételû zsûrik,
• magas színvonalon teljesítõ fiatal kutatók további alkalmazása,
• strukturális és történeti eredetû aránytalanságok javítása a társadalmi nemek és fiatalok terén.
Biztos vagyok benne, hogy a továbbiakban is folytatódnak az MTA saját szervezeti mûködésében végrehajtható hatékonyságelvû átalakítások, melyek megfelelnek az ország versenyképességét szolgáló társadalmi-gazdasági igényeknek, az EU 7. Keretprogram támasztotta elvárásoknak, valamint a nemzetközi tudományos élet minõségi kívánalmainak.
Mindennek méltó és szükséges összefoglalása lesz az Akadémiai Törvény. Ennek tervezetét a kellõ egyeztetésekkel elõkészítettük, a Közgyûlés és az osztályok véleménye alapján átdolgoztuk. A kormányzati és politikai nyitottság megvolt ahhoz, hogy mielõbb jogszabállyá váljon – ez volna az Akadémia mûködésének legfontosabb keretfeltétele.
Törvényalkotás tekintetében ugyanakkor egy óriási sikert is magunkénak mondhatunk: az új vagyontörvény (2007: CVI. Tv.) rendelkezéseinek köszönhetõen az eddig kezelésünkben lévõ ingatlanok, infrastruktúra immár az Akadémia saját tulajdonává vált. Az Akadémiának elmúlt majd 200 éves történetében ilyen mértékû vagyongyarapodása nem volt. Ez stabilizálja az intézethálózatot, erõsíti a függetlenségünket – de ne feledjük el, hogy minden eddiginél nagyobb feladatot jelent a professzionális menedzsment számára. Ennek megvalósításához is elengedhetetlen az Akadémia Törvény mielõbbi elfogadása.
6. A tudomány társadalmi jelenléte
2002 szeptemberében indult a Mindentudás Egyeteme, amelyrõl gyorsan kiderült, hogy a hazai tudományos ismeretterjesztés nem csupán eddigi legmerészebb vállalkozása, hanem valódi médiasiker is. Az indulás éve óta a nagyközönség és a szakma töretlen érdeklõdéssel és szimpátiával követi a vállalkozás eseményeit.
A Mindentudás Egyeteme alapítói, a Magyar Tudományos Akadémia és a Magyar Telekom a színvonalas tudományos ismeretterjesztés felélesztésével nagyszerû lehetõséget biztosítottak nem csupán a hazai közönségnek, de a nemzetközi kutatásban is jeleskedõ magyar kutatóknak és mûhelyeknek is. Az alapítók által létrehozott tudományos ismeretterjesztési forma és kommunikációs-internetes fejlesztések, az írott és elektronikus média ilyen mértékû összekapcsolása korábban ismeretlen volt Magyarországon ebben a mûfajban.
A program elsõ öt évében egyetemi szemeszter-rendszerben hétrõl hétre mindig ugyanott, ugyanabban az idõpontban és ugyanabban a terjedelemben tartottak elõadást a magyar tudomány képviselõi a legkülönbözõbb tudásterületek közérdekû, aktuális kérdéseirõl, és vitatták meg a hallgatósággal ezeket. A 176 elõadást alkalmanként háromszáz-ötszáz fõ látogatta, a Mindentudás Egyeteme heti médiamegjelenéseinek száma húsz-huszonöt, az internetes oldalletöltések száma 7,5 millió, programjainak televíziós nézettsége pedig elõadásonként félmilliós nézõszámot is elért. Az alapítók és a szervezõk fontosnak tartották, hogy az elõadások eljuthassanak vidéki egyetemi városokba és a határon túlra is.
A program bõvülését jelentette a közvetett kommunikációt, az aktuális kérdések részletes megvitatását lehetõvé tevõ klubok létrehozása, az egy-egy adott témát bemutató filmek, tudományos spotok forgatása. A Mindentudás Egyeteme a korszerû tudásátadást szem elõtt tartva indította el e-learning programját is.
A Mindentudás Egyeteme sorozat közvetítésével egy 2006-os felmérés szerint a társadalom szinte valamennyi rétegében nõtt a tudomány iránti érdeklõdés. A program egészséges versenyhelyzetet teremtve ösztönzõen hatott az elektronikus média tudományos tematikájának bõvítésére is. Egyre több hasonló rendezvénysorozat és mûsor indult, indul ezen a néven az országos és regionális médiában egyaránt. (Szeged, Veszprém, Szolnok). 2006 nyarán a Mindentudás Egyeteme nézettsége lényegében teljes körûvé vált.
Tudományt mindenkinek – A Magyar Tudomány Ünnepe • Az eltelt idõszak alatt folytatódott A magyar tudomány napja címû rendezvénysorozat, amely 2003-tól egy országgyûlési határozat alapján A magyar tudomány ünnepe névre változtatva egy hónapos idõtartammal folytatódott.
A rendezvénysorozat népszerûségét bizonyítja az ismeretterjesztõ elõadások és az azokhoz kapcsolódó viták, kerekasztal-beszélgetések, nyílt napok, könyvbemutatók, kiállítások látogatottsága. A program fontos eleme a regionalitás hangsúlyozása. A budapesti helyszínek mellett az ország egyetemi városai szorosan kapcsolódnak a programokhoz, az ünnep megnyitóját 2005-ben Pécsett, 2006-ban pedig Szegeden tartották. A több mint 400 rendezvényt minden évben egységes tematika köré szervezve hirdetjük meg, így volt már szó a „Tudás – etika –felelõsség” kapcsolatáról, a tudásátadás lehetõségeirõl, a 2006-os események középpontjában az „Evolúció, fejlõdés, revolúció” témaköre állt. 2007 novemberében a rendezvénysorozat eseményei A tudomány iskolája téma köré szervezõdtek.
7. Hitelünk a világban
Tudósaink, kutatóintézeteink, egyetemi mûhelyeink nemzetközi jelenléte kimagasló – azonban a globális tudományos együttmûködés mellett jelen van a globális tudományos verseny is. Ebben helytállni csak egyre erõteljesebb és szervezettebb nemzetközi fellépésekkel lehet.
Az uniós csatlakozás különösen igényli, hogy napi szinten informáltak legyünk az európai folyamatokról. Ezért is kezdeményeztem a HunASCO (Hungarian Academy of Sciences Contact Office to the EU), vagyis az MTA brüsszeli kapcsolati irodája létrejöttét. Az iroda 2006 áprilisa óta segíti az MTA kutatóközösségének és intézményhálózatának részvételét az EU kutatás-fejlesztési programjaiban. Az iroda feladata a MTA közösségi szintû K+F és innovációs érdekképviseleti tevékenysége annak érdekében, hogy megalapozza az MTA aktív, folyamatos és hivatalos jelenlétét Brüsszelben, és elõsegítse az MTA minél sikeresebb részvételét az EU kutatásfejlesztési keretprogramjaiban, és eredményes integrálódását az Európai Kutatási Térségbe.
Magyarországot újszerû formában helyezi el a világ tudományos térképén 2003 óta kezdeményezésünk, a World Science Forum. A magyar államfõk és kormányok támogatásával, a Magyar Tudományos Akadémia szervezésében létrejött az egyik legnagyobb nemzetközi egyeztetési fórum, ami újabb tekintélyt ad a hazai tudománynak is.
Az eddigi események olyan fõvédnökökkel büszkélkedhettek, mint Kofi Annan, az ENSZ fõtitkára, José Manuel Barroso, az Európai Bizottság elnöke, Macuura Kóicsiró (Koichiro Matsuura), az UNESCO fõigazgatója, Mádl Ferenc, a Magyar Köztársaság volt, és Sólyom László, a Magyar Köztársaság jelenlegi elnöke, valamint Goverdhan Mehta, az ICSU elnöke. A budapesti tanácskozások világszerte élénk figyelmet keltettek, nem csupán tudományos körökben, hiszen a beszélgetéseken részt vettek politikai döntéshozók, a gazdaság és a kultúra meghatározó személyiségei és a közélet jeles képviselõi. A rendezvényeknek sikerült felkelteniük az írott és elektronikus sajtó kiemelt figyelmét. A WSF témái olyan problémákat állítanak középpontba, melyek aktualitásuk révén széles érdeklõdésre számíthatnak, és hangsúlyozzák a tudomány kulcsszerepét a 21. századi kultúrákban. Afelõl tehát már nincs vita, hogy a tudománynak szüksége van hasonlóan nagyszabású rendezvényekre. A fórum révén ugyanis a társadalom széles rétegeiben, valamint a döntéshozókban egyaránt tudatosul, hogy a tudomány támogatása és elismerése az emberiség jövõjének záloga. A következõ, 2009-ben megrendezésre kerülõ Világfórum fõ gondolata Tudomány és fenntartható fejlõdés lesz.
8. Összefoglalva, de nem befejezésként
Ez az összegzés tehát semmiképpen nem lezárás: a kezdeményezések, sikerek és hátramaradt feladatok egyaránt adnak teendõket mindannyiunknak, az új vezetésnek, az Akadémia tagjainak, a kutatóhálózatnak és a köztestületnek a következõ idõszakra is.
A legfontosabbnak azt tartom, hogy az Akadémia jól tudjon sáfárkodni azzal a kiemelt társadalmi bizalommal, amit tudósaink teljesítménye és mûködésünk hitelessége révén megszerzett. Ez a közbizalom egyben kötelezettség is: láthatjuk, alig maradt támpont, kapaszkodó napjainkra a társadalomban. Erkölcsi, és nem félek kimondani, nemzeti kötelezettségünk, hogy munkával, etikával és nyilvánossággal megõrizzük a magyarság számára a tudomány, a tudósok, a nemzeti Akadémia hitelét!
Ehhez a szakmai háttér adott: ma egy teljesítõképes, elismert, a világra nyitott akadémiai kutatóhálózat menedzselését adjuk át. Van teendõ bõven: a tudományos eredmények gazdasági-társadalmi hasznosítása még nem elég gyors és célirányos, valamint a teljesítményösztönzés sem elegendõen határozott. Ebben feltétlenül cselekednie kell az Akadémiának.
Mindeközben azonban káros volna, ha az öncélú reformlendület vagy kapkodás igaz értékeket veszélyeztetne. Biztosan lehet és kell is alakítani a teljesítmények díjazásán – de az ínséges idõkben, amikor a mindenkori költségvetés hajlamos a rövid távú spórolást vezérelvnek tekinteni, kiemelt feladat a kutatás-fejlesztésben hasznosuló ráfordítások védelme. Ezek között külön is említem a tudóstámogatások megõrzését, hiszen ez a forma háromezer kiváló magyar kutató számára ad lehetõséget munkája hazai folytatására. Természetesen nem lehetünk érzéketlenek a gazdasági-társadalmi környezet iránt e tekintetben sem: ezért az MTA saját kezdeményezéssel, közgyûlési határozattal, önkéntesen korlátozta az Akadémia mindenkori tagjainak létszámát – 365 fõre. Ezzel sikerült megõrizni a 2002 és 2005 között jelentõsen növekedett akadémikusi tiszteletdíj összegét, azonban az akadémiai doktorok körének egyébként örvendetes, azonban felsõ határ nélküli bõvülése miatt (ami a közeljövõben mindenképpen szervezeti lépést igényel majd) számukra egyénenként 2007-re a korábbi jelentõs emelkedést nem tudtuk tartani.
Ugyancsak a kutatási feltételrendszer jövõjét érinti az a fejlemény, hogy az Akadémia a vagyontörvény révén történelmi lehetõséghez jutott: professzionális vagyongazdálkodással erõs, ésszerû és költségkímélõ intézeti mûködési formák nyerhetnek teret.
Nem véletlen, hogy az elmúlt két évben és ebben az összegzésben is a legtöbb kezdeményezés elõbb-utóbb eljut az Akadémiai Törvény újrafogalmazásának igényéig. Arra biztatom a köztestület tagjait, hogy ne veszélynek, hanem lehetõségnek tekintsék a törvény módosítását. A mostani változatban, immár december óta, szerepelnek mindazok a garanciák, amelyek szükségesek az Akadémia autonómiájának megõrzéséhez és a hatékony belsõ mûködés kialakításához. A parlamenti vita idején lesz alkalom kivédeni az esetleges ártó szándékú belekontárkodásokat, ha pedig hatályba lép a törvény, az alapszabály kialakítása során a részleteket közös bölcsességgel véglegesíthetjük. Mindehhez azonban kell maga a törvény, ezért akadémiai véleményezésének összefoglalását sürgetõnek tartom!
Az Akadémiai Törvény, de a többi, minket érintõ döntés során is ma jó helyzetben van az Akadémia a politikai erõkkel szemben, éspedig, bár talán ez elsõre paradoxonnak hangzik, éppen következetes politikai függetlensége miatt. Nem akkor lesz a tudós testületnek jó tárgyalási pozíciója, ha valamelyik politikai irányhoz kötõdik, ellenkezõleg: azzal vagyunk értékesek, ha valamennyi politikai oldal tudja, tõlünk független, szakmai véleményre és becsületes, az igazság értékein nyugvó partnerségre számíthat. Ez az Akadémia politikamentes autonómiájának értelme, értéke. Ezt bizonyítja a magyar tudományról szóló országgyûlési beszámoló 100 %-os igen szavazettel történt elfogadása.
Autonómia, hagyomány, hatékonyság, nyitottság – összeérõ, egymást feltételezõ és egymást erõsítõ vezéreszméi voltak hatéves mûködésemnek. Bízom benne, hogy erõm szerinti megvalósításuk hozzá tudott tenni az Akadémia fejlõdéséhez, és elegendõ alapot, tapasztalatot és muníciót adnak a következõ évekhez is!
1. ábra • A K+F ráfordítás a GDP %-ában (forrás: KSH, 2007)
2.
ábra • Mennyire bízik az egyes intézményekben?
(1–4) (forrás. Medián, 2006)
3.
ábra • Az MTA-doktorok száma (Forrás:
MTA Doktori Tanács Titkársága)
4.
ábra • A kutatói átlaglétszám
alakulása (forrás: Kutatóintézeti
Fõosztály)
5.
ábra • Oktatásban részt vevõk
száma (forrás: Kutatóintézeti Fõosztály)
6.
ábra • Összesített impaktfaktor
7.
ábra • Az összes hivatkozás száma
(önidézet nélkül) (forrás:
Kutatóintézeti Fõosztály)
8.
ábra • Az NTA kutatóintézetek kutatói
korfája (forrás: Kutatóintézeti
Fõosztály)
9.
ábra • A összes SCI publikáció
száma (forrás: Kutatóintézeti Fõosztály)
10.
ábra • A Mindentudás Egyeteme teljes
nézettsége (forrás: AGB, 2006)
11.
ábra • Nemzetközi rendezvényen tartott
elõadások száma
(forrás: Kutatóintézeti Fõosztály)
12.
ábra • A tiszteletdíj alakulása
(forrás: MTA Pénzügyi Fõosztály)