BEVEZETŐ

Tisztelt Olvasó!

A kutatók utánpótlásával – fiatal tudósokkal foglalkozó melléklet huszonegyedik számában elsőként Kroó Norbert, az MTA alelnöke és az European Research Council (ERC) tagja mutatja be az ERC célkitűzéseit. Ezt követően az ERC első nyolc magyar díjazottja közül azt a három ifjú kutatót mutatom be egy-egy rövid interjúban, akik hozzájárultak nevük nyilvánosságra hozásához, és „biztos befutóként”, magyarországi kutatásaikhoz nyerték el az ERC rangos támogatását. Katz Sándor, Kállay Mihály és Pál Csaba a Selye János által megfogalmazott értelemben véve is a jövő tudósai, hiszen fiatal koruk ellenére már eddigi munkájukkal is rászolgáltak az utókor tiszteletére. Végezetül új szempontokat ad a nők esélyegyenlőségéről folyó vitához Szántó Zsuzsa, Susánszky Éva és Palasik Mária írása. Tanulmányukban elemzik, hogy miként alakult a nők egyetemi pályafutása az elmúlt években. Rámutatnak arra, hogy „A nők pozitívabb hatásúnak tartják a nemi kvóták bevezetését a kutatói karrierek támogatásában, valamint a munkahelyi terhek megoszlásának nagyobb nyilvánosságát, mint a férfiak. A nemek közötti egyenlőség problematikájának tudatosítását és egy formalizált mentori rendszer kiépítését a magasabb beosztásúak hatékonyabb megoldásnak tartják, mint az alacsonyabb beosztásúak.” Kérjük, ha a nők tudományban betöltött helyzetével vagy az ifjú kutatókkal kapcsolatos témában bármilyen vitázó megjegyzése vagy javaslata lenne, keresse meg a melléklet szerkesztőjét, Csermely Pétert a lenti e-mail címen.

Csermely Péter

az MTA doktora

Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani Intézet

csermely puskin . sote . hu

Kutatás, tehetség, Európa

A modern, tudásalapú társadalmakban és azok gazdasági tevékenységében a tehetségek szerepe felértékelődik. Ez különösen igaz a kutatásra, illetve a kiemelkedő képességű és eredményességű kutatókra. A kutatómunka ugyanis olyan képességeket kíván, illetve alakít ki az egyénekben, amelyek nemcsak magában a kutatásban, hanem a társadalmi tevékenységek szinte minden elemében jól használhatók. Elsősorban a problémamegoldó képességre, a modellalkotásra, az élethoszszig tartó tanulás igényére és gyakorlatára vagy az idegen nyelvek ismeretére gondolok, de sok egyéb tényezőt is felsorolhatnék.

Az Egyesült Államok a második világháború során, illetve után felismerte a kutatás és a kutatói szabadság fontosságát, ezért is és a minden tekintetben kutató- és tehetségbarát atmoszféra miatt válhatott a világ vezető kutatói (és gazdasági) nagyhatalmává.

Az Európai Unió létezésének első fázisában az amerikai agyelszívás problémájával küszködött, és ennek ellensúlyozására indította el az ún. kutatás-fejlesztési keretprogramokat. A keretprogramok prioritásai, egészen a 6. Keretprogramig, a versenyképesség javítását tűzték zászlajukra. Ám miközben az egymást követő keretprogramok egyre nagyobb anyagi lehetőségeket biztosítottak, az USA mögötti lemaradás egyre nagyobbá nőtt. Ez a tény motiválta az Európai Kutatási Térség (ERA) vízióját, amely a tagországok számára a nemzeti jövedelmek 3 %-ának kutatás-fejlesztésre fordítását ajánlotta, valamint hogy a közösségi pénzeket célszerűbb a versenyképesség alapjainak megteremtésére, mint magára a versenyképesség javítására fordítani. Ezért vált hangsúlyosabbá az emberi erőforrás fejlesztése, a kutatási infrastruktúra javítása, a kutatói mobilitás támogatása és a kiválóság, valamint a verseny európai szintű értékelésének igénye.

Ezek a felismerések vezettek a 7. K+F Keretprogramban az Ideák Specifikus Program létrejöttéhez, mintegy 7,5 milliárd eurós anyagi kerettel. A program stratégiai célja a legjobb európai kutatók és ötletek támogatása, mégpedig európai szintű versenyben választva ki a legjobbakat. A válogatás egyedüli szabálya és legfőbb szempontja a kiválóság. A támogatást így azok a kutatók kapják, akiknek képességei, eredményei és javasolt programjai (úttörő jellegű, nagy kockázatú kutatások stb.) megfelelnek a kiválóság feltételeinek. Elképzelhető, és ebben bízunk is, hogy az új program működésével egy új stílust és értékelési eljárást honosíthatunk meg az európai kutatásban.

A programot huszonkét tagú Tudományos Tanács irányítja, a végrehajtás feladatait pedig az erre a célra létrehozott Végrehajtó Ügynökség végzi. A Tudományos Tanács dolgozza ki az általános tudományos stratégiát, összeállítja az éves munkaprogramokat (beleértve a pályázati felhívásokat és értékelési szempontokat), meghatározza az értékelés módját, és ehhez összeállítja az értékelést végző zsűriket. Ellenőrzi a működés színvonalát és a menedzsment munkáját, kapcsolatot tart a tudományos közösséggel, és őrködik azon, hogy a nagy kockázatú, valamint multidiszciplináris kutatások preferálódjanak, hiszen ezektől a határterületekhez kötődő kutatásoktól várhatók leginkább az igazán áttörő eredmények.

A pályázatokat egyrészt fiatal (PhD + 2 évtől PhD + 9 évig), másrészt szenior kutatóktól várjuk, s a nyertesek maximum 2, illetve 2,5 millió euró támogatást kaphatnak maximum ötéves periódusra. Minden tudományterület kutatói pályázhatnak, és a kiválasztás kizárólagos szempontja a pályázó egyén, illetve az általa megfogalmazott kutatási program kiválósága. A támogatást ugyanis tehetséges kutatókba való befektetésnek tekintjük.

Az első szenior pályázat beadási határideje a közeljövőben lesz, az első fiatal kutatói pályázat azonban már befejeződött, és nagy örömömre szolgál, hogy a fiatal magyar kutatók igen jól szerepeltek, a régiónkat tekintve pedig kiemelkedően. A nyolc magyar nyertesnek ezúton is szívből gratulálok.

Kroó Norbert

az MTA alelnöke, az Európai Kutatási Térség Tudományos Tanácsának tagja

kroo office . mta . hu

Interjú Katz Sándorral, az ERC díjazottjával

Mi volt az a meghatározó élmény

az életedben, amely miatt

a kutatói pályát választottad?

Már gyerekkorom óta a matematika és fizika érdekelt, ebben szüleimnek is komoly szerepük lehet, akik mindketten matematika-fizika szakos tanárok. Érdekes módon az, hogy kutatói és nem mérnöki/informatikusi pályát választok, csak a gimnázium negyedik évében dőlt el. Talán az előző évi fizikai diákolimpiának és a felkészítő foglalkozásoknak volt ebben a legnagyobb szerepük.

Kiket nevezhetsz mestereidnek, mi az

a legfontosabb üzenet, amit tanultál tőlük, amit át akarsz adni mostani és leendő munkatársaidnak, tanítványaidnak?

Nehezen tudnék egy-két nevet mondani, abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy tanulmányaim során végig volt kapcsolatom kiváló tanárokkal (kezdve szüleimmel, majd gimnáziumi fizikatanáraimmal, illetve egyetemi oktatókkal). Fodor Zoltánt emelném ki külön, aki doktori témavezetőm volt, és azóta is a kollégám. A kutatás során elért sikereim kivétel nélkül vele közösek. A legfontosabb, amit megtanultam, az a jó témaválasztás és a bátorság: megküzdeni olyan problémákkal is, amelyek nehéznek/reménytelennek tűnnek. Bármikor jöhet egy új ötlet, amire korábban más nem gondolt.

Hogyan tudnád összefoglalni egy-két mondatban a téged jelenleg a legjobban izgató tudományos probléma lényegét?

Két részre bontanám a kérdést. Vannak olyan, nagyon érdekes és engem izgató problémák, melyek nem kapcsolódnak a szűk kutatási területemhez. Ilyenek például a kozmológia aktuális problémái, a sötét anyag és sötét energia kérdése. Saját kutatási területemen belül a legnagyobb kihívásnak azt tartom, hogy sikerüljön leírást találni az olyan nagy hőmérsékletű kvark gluon plazmára, amelyben nem egyezik a részecskék és antirészecskék száma. Ez egy régóta megoldatlan probléma, melyben kis előrelépést már sikerült elérnünk.

Miben tudnád megfogalmazni azt, ami itthon tartott, ami hazahozott, hogy az ERC-granthoz is kapcsolódó kutatásaidat Magyarországon végezd el?

Egyszerűen szeretnék Magyarországon élni és dolgozni. Úgy érzem, az ERC-grant lehetővé teszi, hogy ezt a külföldihez hasonló színvonalon tehessem.

Önértékelésed szerint melyek azok

a legfontosabb erősségeid, amelyek

hozzásegítettek ahhoz,

hogy elnyerd az ERC támogatását?

Érzésem szerint azon múlt a pályázat sikere, hogy meg tudtam győzni a zsűri tagjait, hogy néhány jó ötlet segítségével lehetséges egy lényegesen nagyobb amerikai kutatócsoporttal versenyezni. A legérdekesebb ötlet talán az, hogy olyan számítógépet tervezünk a pályázati összegből építeni, amelyben grafikus kártyák végzik a számításokat. Így körülbelül egy nagyságrenddel csökkenthetők a költségek azonos számítási kapacitás mellett.

Ha a kutatásaidban megoldatlan kérdés elé kerülsz, vagy csak egyszerűen ki akarod kapcsolni az agyad az előtted álló feladat (tudatos) megoldásából, mit választasz, választanál kikapcsolódásként?

Néha előveszem a gitáromat, de szeretek mozogni is, főleg focizni (évek óta összejárunk volt Eötvös collegiumi társaimmal).

Interjú Kállay Mihállyal, az ERC díjazottjával

Mi volt az a meghatározó élmény az életedben, amely miatt a kutatói pályát választottad?

Ezek megtisztelő kérdések, ilyeneket nálam nagyobb kutatóknak szoktak feltenni, így egy kicsit furcsán érzem magam. Mindenesetre megpróbálok válaszolni. Azt hiszem, nem volt ilyen élmény, ez fokozatosan alakult ki részben a középiskola, részben az egyetem alatt.

Kit, kiket nevezhetsz mestereidnek, mi az

a legfontosabb üzenet, amit tanultál tőlük, amelyet át akarsz adni a mostani és leendő munkatársaidnak, tanítványaidnak?

Középiskolai tanáraim közül Zoltai Jenőnét kell megemlíteni, egyetemi oktatóim közül Fogarasi Géza egyetemi tanárt. Ők keltették fel az érdeklődésemet a kémia, illetve az elméleti kémia iránt. Témavezetőim, kollégáim közül Surján Péter, Szalay Péter és Jürgen Gauss professzoroktól tanultam sokat.

Hogyan tudnád összefoglalni egy-két mondatban a téged jelenleg a legjobban izgató tudományos prob-léma lényegét?

Manapság számos kémiai tulajdonság számítható elméleti úton, azonban az elméleti módszerek annál lassabbak és az eredmények annál pontatlanabbak, minél nagyobb a vizsgált molekula. A módszerek magas számításigénye miatt csak kis molekulákra végezhetők olyan számítások, amelyek hibája összemérhető a kísérleti pontossággal. Jelenleg arra vagyok a legjobban kíváncsi, hogy hogyan lehet az elméleti módszerek számításigényét csökkenteni, és ezáltal nagyobb méretű molekulákra is pontos számításokat végezni.

Miben tudnád megfogalmazni azt, ami itthon tartott, ami hazahozott, hogy az ERC-granthoz is kapcsolódó kutatásaidat Magyarországon végezd el?

Magyarország ma nem túl vonzó hely a tudomány szempontjából. Én szerencsére elmélettel foglalkozom, ami kevésbé költséges dolog, és így Magyarországon is sokan foglalkoznak vele (érdemes megfigyelni, hogy a négy természettudományos területen dolgozó „biztos befutó” között egy elméleti fizikus, egy elméleti biológus és egy elméleti kémikus van). Így nem nehéz „olcsó” és szakképzett munkaerőt találni az én témámban. Emellett az sem elhanyagolható szempont, hogy a családom nem szeretne menni.

Önértékelésed szerint melyek azok a legfontosabb erősségeid, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy elnyerd az ERC támogatását?

Erre nehéz válaszolni, nem szeretem magamat dicsérni. Talán a kitartás a legfontosabb.

Ha a kutatásaidban megoldatlan kérdés elé kerülsz, vagy csak ki akarod kapcsolni az agyad az előtted álló feladat megoldásából, mit választanál kikapcsolódásként?

Elmennék biciklizni vagy kirándulni.

Interjú Pál csabával, az ERC díjazottjával

Mi volt az a meghatározó élmény az életedben, amely miatt a kutatói pályát választottad?

David Attenborough sorozatai, különösen az első, az Élet a földön. Attenborough egyik legnagyobb érdeme itt, hogy az élővilág evolúcióját rendkívül szemléletesen, játékosan mutatja be. A sorozat mentes minden pátosztól és intellektuális fölényességtől, ami oly gyakori hibája a tudományos népszerűsítő irodalomnak.

Kit, kiket nevezhetsz mestereidnek, mi az

a legfontosabb üzenet, amit tanultál tőlük, amelyet át akarsz adni a mostani és leendő munkatársaidnak, tanítványaidnak?

Három nevet említenék. Szathmáry Eörs adta a koncepcionális hátteret. Az egyetem első évében hallgattam előadásait, a biológia sok alapvető problémájáról itt hallottam először. Laurence Hurst, a Bath-i Egyetem professzora megmutatta, hogyan kell fókuszálni, éles kérdéseket felvetni, és minél tökéletesebben tesztelni azokat. Ő ébresztett rá arra is, hogy egy-egy ilyen szellemi „portékát” hogyan kell ízlésesen és közérthetően a publikációkban bemutatni. Angus Buckling az Oxfordi Egyetemen lehetővé tette, hogy mikrobiológiai laborjában sok technikát tanulhassak, és türelmesen viselte a tapasztalatlanságomat.

Hogyan tudnád összefoglalni egy-két mondatban a téged jelenleg a legjobban izgató tudományos probléma lényegét?

Nagyon egyszerű kérdés: az élőlények különböző génjei hogyan befolyásolják az evolúciós alkalmazkodás sebességét vagy evolvabilitást. Ez részletes számítógépes modellekkel és mikrobákon végzett kísérletekkel egyaránt vizsgálható kérdés. Többek közt a téma segít megérteni, milyen tényezők befolyásolják egysejtű kórokozók gyógyszerekkel szembeni rezisztenciájának gyors kialakulását, s azt mely gének blokkolása révén tudnánk lassítani.

Miben tudnád megfogalmazni azt, ami itthon tartott, ami hazahozott, hogy az ERC-granthoz is kapcsolódó kutatásaidat Magyarországon végezd el?

A személyes okokon kívül várom, hogy újra együtt dolgozhassak Pósfai Györggyel és Papp Balázzsal (SzBK). Másrészt, habár nem szeretem az ilyen nagy szavakat, de morális kötelességem itthon kutatócsoportot szervezni, a tapasztalataimat továbbadni.

Melyek azok a legfontosabb erősségeid, amelyek hozzásegítettek ahhoz, hogy elnyerd az ERC támogatását?

Először is nemcsak szerencsés voltam, hanem a lehetőségeimmel élni is tudtam. A szakterület olyan vezető laborjaival dolgozhatok, amelyekkel már számos jó publikáció született. Másrészt türelmes vagyok: egy-egy elnyert pályázat mögött legalább két-három sikertelenség bújik meg.

Ha megoldatlan kérdés elé kerülsz, vagy csak ki akarod kapcsolni az agyad az előtted álló feladat (tudatos) megoldásából, mit választasz, választanál kikapcsolódásként?

Szeretem elengedni fiatalabb, játékosabb énemet. Ennek az utóbbi időben három formája van: hároméves lányommal játszom, hegyet mászok a kedvesemmel, vagy rockkoncerten ugrálok a barátaimmal.

Női kutatói karrierek vizsgálata Európában

Befejeződött az EU 6. Keretprogram keretében megvalósuló UNICAFE (Survey of the University Career of Female Scientists at Life Sciences versus Technical Universities) elnevezésű nemzetközi kutatás első éve. A kutatást végző konzorciumot hat ország (Ausztria, Észtország, Finnország, Olaszország, Magyarország, Törökország) hét orvosi, illetve műszaki felsőoktatási intézménye, valamint koordinátorként a magyar Tudományos és Technológiai Alapítvány (TÉT) alkotja.

Európában a diplomát szerzők többsége nő; a PhD-t szerzők között ez az arány már csak 40 % körüli; még alacsonyabb arányban vannak jelen a nők az egyetemi kutatásokban, és arányuk tovább csökken az egyetemi hierarchiák magasabb szintjein (ETAN, 2002). Az arányok alakulásáról és a mögöttük meghúzódó minőségi jellegzetességekről nincsenek pontos adatok, noha az irányelveknek a gyakorlatba történő átültetése nem képzelhető el a jelenlegi helyzet ismerete nélkül.

Az UNICAFE-projekt célja egy olyan innovatív pilot-felmérés elvégzése, amely bővíti az egyetemeken dolgozó kutatónők karrierjellegzetességeire vonatkozó ismereteket. Az információszerzés a mérnöki és az élettudományok területére irányul, két olyan tudományterületre, amelyeken a nemek aránya eltérő (1. táblázat).

A projekt a kutatói karrierekben jelentkező nemek szerinti különbségekre, a vezető egyetemi pozíciók megoszlására, a kutatási támogatáshoz való hozzájutásra, a mobilitásra, valamint a munka és a magánélet egyensúlyára koncentrál.

A kutatás abból a feltételezésből indult ki, hogy a nők számára komoly nehézséget jelent a kutatói karrier felépítése a férfiakéval azonos lehetőségek mellett; ezt bizonyítja alacsonyabb arányuk és képviseletük a posztgraduális képzésben (2. táblázat), az egyetemi kutatásokban, illetve az egyetemi hierarchia magasabb szintjein (3. táblázat). A vizsgálat nem arra irányult, hogy teljességében feltárja a kutatónők helyzetét és esetleges nehézségeit, hanem arra, hogy olyan módszereket alakítson ki és teszteljen, amelyek alkalmasak a kutatói karrierutak feltérképezésére a partner-intézetekben, s később az Unió más országaiban és intézményeiben is. A kutatás PhD-hallgatókra, kutatókra és döntéshozókra egyaránt kiterjed. A részletes statisztikai adatok összegyűjtése mellett – amelyek csaknem minden részt vevő intézményben hiányoznak – interjúk készülnek kutatónőkkel, akik a nehézségek ellenére sikeresek a karrierépítésben. Annak érdekében, hogy megállapíthassuk a kutatónők karrierépítését akadályozó és segítő tényezőket, a kutatás követendő példákat és negatív tapasztalatokat is felmutat. A projekt egyik fontos célkitűzése, hogy ráirányítsa az egyetemi vezetők és döntéshozó testületek figyelmét annak fontosságára, hogy az Európai Unió irányelveinek megfelelően alakítsák át a nemekkel kapcsolatos foglalkoztatáspolitikájukat.

A vizsgálatban részt vevő egyetemeken online kérdőíves felmérés készült, amit összesen 243 magyar kutató töltött ki, túlnyomó részben (95 %) a Budapesti Műszaki Egyetemről. A válaszadók között a férfi/nő arány lényegében megegyezett (férfiak: 51 %, nők: 49 %). A válaszolók átlagéletkora 40,3 év (szórás 10,9) volt, a férfiak szignifikánsan idősebbek voltak (férfiak: 42,3 év, nők: 38,2 év).

Hivatalos családi állapotukat tekintve a válaszadók fele (56 %) házas, egyharmaduk egyedülálló, egytizedük elvált; többségük párkapcsolatban él. A férfiak 66,4 %-a házas, 27,7 %-a egyedülálló, és 5,9 %-a vált el. Mivel a párkapcsolatban élésnek az életminőségre gyakorolt pozitív hatása közismert, a kutató pályát választó nők hátrányai máris tetten érhetők családi helyzetük alakulásában: a nőknek csak 44,6 %-a házas, míg 39,3 %-a egyedülálló, és 15,2 %-a elvált. A családi állapotnak a férfiak és nők között tapasztalható különbségei szignifikáns mértékűek. Ha a ténylegesen meglévő párkapcsolatok arányát vizsgáljuk, szintén szignifikáns különbséget találunk: a férfiaknak 83,2 %-a, a nőknek csak 67 %-a él partnerrel. A felmérésben részt vevő kutatók 59 %-ának van gyermeke, de 40 %-uk már nem él együtt gyermekeivel. A férfiak háromnegyedének (73,1 %), a nők kevesebb, mint felének (43,9 %) van gyermeke, a gyermekükkel együtt élők aránya azonban nem különbözik (férfiak: 74,5 %, nők 75,9 %).

A válaszadóknak kb. egyötöde a legmagasabb kutatói státusokban dolgozik: a férfiak 27, a nők 14,9 %-a. A többi kutatói besorolásban egyenletesebb a nemek megoszlása: a válaszadók mintegy 30 %-a „szenior” kutató, egyötödük kezdő kutatónak minősül, s mintegy 30 %-uk doktorandusz, ill. olyan beosztásban dolgozik, amely nem igényel tudományos minősítést (PhD-t). A kérdőívet kitöltők mintegy harmada volt PhD-hallgató. A hallgatók 62,8 %-a ötéves időtávlatban a kutatói pálya folytatását prognosztizálta; ebben nem volt szignifikáns eltérés a férfiak és a nők között.

A férfiak egyharmada, a nők egynegyede folyamodott előléptetésért az elmúlt három évben; hasonló arányban jelezték azt is, hogy nem elégedettek jelenlegi beosztásukkal (férfiak: 31,9 %, nők: 25,6 %). Nem volt nemek szerinti eltérés azok között, akik úgy látják, hogy a magasabb beosztás nem kívánatos, mert kevesebb időt hagyna egyéb tevékenységekre (férfiak: 39,1 %, nők 36,2 %). Az előléptetés megszerzésében sem volt lényeges különbség (férfiak: 80 %, nők 76,9 %).

A felmérésben részt vevő kutatók között a hazai és a nemzetközi kutatásokban való részvétel arányában nincs szignifikáns nemek szerinti különbség, ám a kutatásvezetők arányában van: a férfiak 35 %-a, a nők 15,8 %-a kutatásvezető hazai kutatásban. A kutatási pályázatoknál az előléptetés igényléséhez hasonló tendenciát találunk: a férfiak magasabb arányban adnak be kutatási pályázatot kutatásvezetőként, mint a nők (nemzetközi kutatás: férfiak: 49,6 %, nők: 32,8 %; hazai kutatás: férfiak: 65,5 %, nők: 47 %). Az előléptetéstől eltérően a férfiak sikeresebbek: míg a férfiak 58,6 %-a nyert el pályázati támogatást, a nőknek csak 39,8 %-a. A nemzetközi kutatások terén a különbség még nagyobb: 18 kutató vezet nemzetközi pályázatot, közülük 16 férfi.

A kutatási tevékenység minőségi mutatói a publikációk. A vizsgálatot megelőző öt év során a férfiak több mint kétszer annyi tudományos cikket publikáltak, mint a nők (a férfiak átlagosan 14,6 cikket, a nők 6,1 cikket). Az életkor is befolyásolja a publikációk számát: a legfiatalabb és a legidősebb korcsoport tagjai (a 35 év alattiak és a 65 év felettiek) kevesebb publikációról számoltak be (átlagosan 5,1 illetve 8 cikk), mint a középkorúak (35–49 között 13,6, 50–64 között 14,8 tudományos publikáció). A férfiak az összefoglaló tanulmány műfajában is megelőzik a nőket (öt év alatt 3,1 illetve 1,1 tanulmány). A szakirodalmi összefoglaló megírási gyakorisága leginkább az életkorral függ össze: a legidősebb korcsoport tagjaira az elmúlt öt évben tízszer annyi ilyen tanulmány jutott, mint a legfiatalabb korcsoport tagjaira (35 alattiak: 0,6, 35–49 év közöttiek: 2,5, 50–64 év közöttiek: 3,6, 65 év felettiek 6,5). A férfiak által írt konferenciaabsztraktok száma több mint kétszerese a nők által írtaknak (a férfiak átlagosan 16,2, a nők 6,9 absztraktot küldtek el). 35 év felett évente átlagosan három konferenciára küldenek absztraktot, míg a 35 év alattiak csak feleannyit. Az absztraktok alapján becsülve a vezető beosztású, illetve „szenior” kutatók jóval több konferencián (öt év alatt 15,6 illetve 16,3) vesznek részt, mint az alacsonyabb beosztásúak. A legalacsonyabb beosztásban dolgozó kutatók azonban (elsősorban a PhD-hallgatók, akikkel szemben elvárásként fogalmazódhat meg a konferenciákon való részvétel, illetve a doktorandusz-program fedezi a konferenciák költségeit) aktívabban vesznek részt a nemzetközi tudományos találkozókon, mint a kezdő kutatók (8,3 illetve 6,2 absztrakt).

A felsőoktatásban dolgozó kutatók szakmai értékelésében nemcsak a kutatásvezetésnek és a kutatási részvételnek, hanem a graduális és posztgraduális képzésben betöltött tutor szerepkörnek is jelentősége van; a szakdolgozók és doktoranduszok témavezetése ugyanakkor időigényes, energiabefektetést igénylő tevékenység, amely megnehezíti a kutatási és publikációs tevékenység folytatását. A nők több mint kétszer annyi szakdolgozó témavezetését látják el, mint a férfiak (7,4 illetve 3,3). A tapasztalt idősebb kutatók természetesen jobban kiveszik a részüket a hallgatók tudományos munkájának irányításában, mint a fiatalok: az öt év folyamán a 35 év alattiakra egy szakdolgozó és 0,3 PhD-hallgató jutott, az 50–64 év közöttiekre ugyanakkor átlagosan 15 graduális hallgató és 3,7 PhD-hallgató.

A szakmai pályafutást számszerűsítő kérdések mellett a kérdőív a tudományos karrierrel kapcsolatos vélemények megismerésére irányuló kérdéseket is tartalmazott. A tudományos siker legfőbb összetevői tekintetében a nem, az életkor és a beosztás befolyásolja a megítélést. A férfiak nagyobb jelentőséget tulajdonítanak a tehetségnek és a szerencsének; a nők pedig a politikában való részvételt értékelték a férfiaknál magasabbra. A 35 év alattiak a tehetséget fontosabbnak tartották, mint a többi korcsoporthoz tartozók; a jó családi háttér szerepét a 35 év alattiak és az 50-64 év közöttiek magasabbra értékelték, mint a 35-49 év közöttiek és a 65 év felettiek. Minél magasabb beosztásban vannak, annál többre értékelik a kutatók a szorgalmat és a kitartást; a megfelelő lakóhely jelentőségét pedig inkább az alacsony beosztásúak tartják fontosnak, és a beosztás emelkedésével csökken a lakóhely szerepének értékelése.

A nemek közötti egyenlőség elérését célzó lépések hatékonyságával kapcsolatban a nemek és az egyes beosztási kategóriák mentén volt szignifikáns eltérés. A nők pozitívabb hatásúnak tartják a nemi kvóták bevezetését a kutatói karrierek támogatásában, valamint a munkahelyi terhek megoszlásának nagyobb nyilvánosságát. A nemek közötti egyenlőség problematikájának tudatosítását és egy formalizált mentori rendszer kiépítését a magasabb beosztásúak hatékonyabb megoldásnak tartják, mint az alacsonyabb beosztásúak.

Irodalom