mafi . hu
GEOLÓGIAI IDÕ A TÉRKÉPEN
Brezsnyánszky Károly
PhD, Magyar Állami Földtani Intézet
brezsnyanszky mafi . hu
Bevezetés
A földtani információ természeténél fogva térbeli információ, mivel alapvetõen a földkéreg felépítésére, a jelenségek térbeli helyzetére, idõbeli sorrendjére vonatkozik. Hagyományos megjelenítési eszköze a földtani térkép, melynek információtartalma megbízhatóan tükrözi az adott tudományág mindenkori fejlettségét. Egy ország területére vonatkozó földtani információk elõállítása, kezelése, karbantartása, közzététele – annak nemzeti, gazdasági és közmûvelõdési vonatkozásai miatt – alapvetõen állami feladat. Hazánkban e feladat ellátására a Magyar Állami Földtani Intézet hivatott. Alapítása (1869) óta az egyedüli intézmény, amely rendszeres földtani felvételeket végez, területi és országos összesítõ térképeket tesz közzé.
A földtani kutatás az alap és értelmezett adatok folyamatosan épülõ bázisára, azok összegzésére támaszkodik. Ebben az adatfeldolgozási folyamatban kiemelt szerepe van a földtani térképnek mint a tér- és idõadatok (4-D) integrált, hatékony adathordozójának.
Egy területre vonatkozó földtani információ-együttes elõállítása, vagyis a terület földtani megismerése, kutatása több fázisra osztható. A folyamat terepen történõ adatgyûjtéssel kezdõdik, adatösszegzéssel és értelmezéssel folytatódik, amit adatbázisok létrehozása, az adatok megjelenítése követ és az információ közreadása zár le. Az egész folyamat nagyon munkaigényes, és rendkívül képzett munkaerõgárdát igényel. Ezért egy ország területét teljes egészében vagy részlegesen lefedõ, olyan megfelelõ részletességû földtani információ elõállítása, amely minden várható felhasználási terület igényeit kielégíti, költséges, tehát megvalósítása hosszú távú országos stratégiai cél kell legyen. A stratégiának a tudományág fejlõdését és a társadalmi igényeket követve ki kell terjednie a földtani információ karbantartására, idõnkénti szükséges megújítására.
A földtani térkép fogalma
Mindannyian ismerjük és használjuk a tájékozódásunkat segítõ autó-, város- és turistatérképeket, -atlaszokat, amelyek a Föld felszínének formáit és a rajta található emberi alkotások helyzetét mutatják be. Ezektõl az általánosságban topográfiai térképeknek nevezett változatoktól eltérõen a földtani térképek színek, vonalak és jelek kombinációjával a tájat alkotó földtani képzõdmények, kõzetek összetételének, szerkezetének felszíni és felszín alatti eloszlásának bemutatására szolgálnak. A földtani térképek további sajátsága, hogy a kõzetek keletkezésének korát is feltünteti színek és szimbólumok segítségével, így bepillantást engednek a földtörténet folyamataiba, a negyedik dimenzióba, az idõbe.
Kartográfiai értelemben földtani térképnek nevezzük a földtani képzõdmények minõségének, elterjedésének (2-D), egymáshoz való viszonyának, valamint a földtani jelenségeknek és szerkezeteknek térbeli (3-D) – azok korát (4-D) és a térképezés idejét is tükrözõ – mérethelyes, grafikus ábrázolását.
A földtani térképek a tematikus térképek csoportjába tartoznak. Céltérképek, mert egy-egy terület földtani megismerésének eszközei, ugyanakkor hivatástérképek is, mert a területre vonatkozó minden további szakirányú kutatás alapját képezik. A térképek megfigyelésen alapuló szakmai információit szakemberek, geológusok gyûjtik össze. A megfigyelt és értelmezett információ térképi alapra kerül, melynek részletessége, topográfiai pontossága, megbízhatósága az egész információ-együttes értékét is megszabja. A földtani tartalmat az ábrázolás méretarányának vagy tematikájának megfelelõen a szükséges általánosítást (generalizálást) elvégezve, megfelelõ jelrendszerrel ábrázoljuk.
Megszerkesztettük annak a folyamatnak a modelljét (1. ábra), amelynek segítségével a valós világ térbeli földtani objektumaiból kiindulva, a földtani kutatás eszközeit (térképezés) igénybe véve, eljutunk a földtani objektumok leképezett ismeretanyagához. Az ezt követõ tudományos feldolgozás lényege az információ osztályozása, összefüggésrendszerének feltárása és szimbolizálása (jelmagyarázat). A kartográfiai feldolgozás a jelmagyarázatba sûrített információ-együttest visszahelyezi a tér síkba vetített dimenziójába, és megfelelõ ábrázolási móddal, egyezményes jeleivel elõállítja a tér- és idõadatokat hordozó földtani térképet. A modell általános érvényû, független a térkép megjelenítését biztosító adathordozótól.
A földtani térkép
tudományos információtartalma
A földtani térkép az ábrázolt képzõdményekre és jelenségekre vonatkozó információkat tartalmaz, ezeket jellegük szerint csoportosítjuk:
Fizikai jellegek: a földtani térképek információkat nyújtanak minden ábrázolt földtani képzõdményrõl és szerkezetrõl, beleértve a kõzetek ásványos összetételét, a kõzetek szilárdságát, fajlagos sûrûségét, a kõzettestek vastagságát, állapotát és átalakulásait, valamint a törések, vetõk és gyûrõdések irányítottságát. Ezek a jellegek lényegesek, mert meghatározzák az egyes földtani képzõdmények és szerkezetek tulajdonságait, elterjedését, segítenek a térképezési egységek elkülönítésében, lehatárolásában (2-D tematikus tartalom).
Háromdimenziós geometria: a Föld felszínét alkotó földtani képzõdmények és szerkezetek geometriáját leíró információk alapján, a földtani térkép segítségével értelmezhetõ a földtani objektumok térbeli helyzete. Ez a kõzettestek és a földtani szerkezetek laterális és vertikális eloszlását, egymáshoz viszonyított helyzetét, az egyes megfigyelési, mérési helyek között irányítottságban, településben (dõlés-csapás, törések, gyûrõdések) észlelhetõ változásokat jelenti (3-D tematikus tartalom).
Viszonylagos kor: a földtani térképek információkat nyújtanak azon a földtani képzõdmények és események idejérõl és egymásutánjáról, amelyeket az adott térképen ábrázoltunk, és amelyek az ábrázolt szerkezeteket alkotják. A földtani események egymáshoz viszonyított korának meghatározása mind a Föld fejlõdéstörténetének rekonstrukciója, mind pedig számos alap- és alkalmazott kutatás végzése szempontjából rendkívül lényeges (4-D tematikus tartalom).
A földtani térkép tematikus tartalma
A földtani térképeken a térben elhelyezkedõ geológiai objektumok síkba, a térképlap síkjába vetített kétdimenziós (2-D) képe jelenik meg. A kétdimenziós ábrázolás alapvetõ elemei a terület (felület), a vonal (vonalszakasz) és a pont. Mindegyik ábrázolási elemhez meghatározott földtani tartalom rendelhetõ.
A földtani térképezés gyakorlatában feladatunk az azonos fizikai tulajdonságokkal, kõzettani összetétellel, deformációs stílussal és korral jellemezhetõ egységek elkülönítése (kategorizálás) és lehatárolása. Ezek a térképezhetõ egységek lehetnek üledékes kõzetek, vulkáni lávatestek, intruzív kõzettestek vagy metamorf kõzetegyüttesek.
Nagy méretarányú, fõleg alkalmazott felhasználási célú térképek esetén kõzettestek elkülönítésére is van példa, de az általános földtani térképezés térképezési alapegysége a formáció. A formáció mint litosztratigráfiai egység olyan rétegtani kategória, amelyet valamely uralkodó kõzettani jelleg vagy jellegek együttese határoz meg. Világszerte elfogadott kategória, amelybe a földkérget alkotó kõzettesteket hiánytalanul be lehet és kell sorolni. Hazánkban a Magyar Rétegtani Bizottság õrködik rögzített irányelvek alapján, a rétegtani osztályozás gyakorlata felett (Fülöp et al., 1985). A formációk kijelölésének alapvetõ szempontja a térképezhetõség és a szelvényeken, rétegoszlopokon való ábrázolhatóság. A formáción belül önálló litosztratigráfiai jellegei alapján elkülöníthetõ alacsonyabb rendû egységek a tagozat és a réteg. Két vagy több egymással érintkezõ formáció bizonyos kõzettani jellegek alapján formációcsoportot alkothat. Használatos még az eltérõ kõzettípusok együttesébõl álló, bonyolult felépítésû és tektonikájú litosztratigráfiai egység, a komplexum.
A formációk elkülönítése a térképezés során gyakran nehézségekbe ütközik, a kõzetazonosság, a fokozatos átmenet vagy a terepen fel nem ismerhetõ, részletes vizsgálatot igénylõ tulajdonságok miatt. A térképezési egységek elkülönítésének ugyancsak fontos kritériuma a térképi méretarány. Gyakori eset, hogy valamely lényeges, de kis kiterjedésû képzõdmény esetén döntenünk kell annak méreten felüli ábrázolásáról vagy elhagyásáról (Klinghammer, 1970).
A térképezési egység, a térbeli objektum síkba vetített képe, térképi megjelenése alapvetõen három dologtól függ: a földtani objektum alakjától, annak térbeli helyzetétõl és a felszín topográfiájától. Minél bonyolultabb a felszín domborzata, annál bonyolultabb az adott földtani test síkba vetített képe:
alak + helyzet + topográfia = térképi megjelenés
A földtani térképezés során a térképezési egységek, kõzettestek, formációk elkülönítése (kategorizálás) mellett a másik alapvetõ feladat kiterjedésük megállapítása, lehatárolása. Az egyes képzõdményeket határoló vonalak amellett, hogy rendkívül fontos információkat hordoznak a képzõdmények egymáshoz való viszonyáról, a kétdimenziós (2-D) ábrázolás vonalas elemeinek egyik csoportját alkotják.
A litosztratigráfiai egységek határai a kõzettani/litológiai változásoknál húzódnak. Leggyakoribbak az éles litológiai érintkezések, de gyakran találkozunk kõzettanilag folyamatos átmenetekkel is, ezek esetén, a körülmények sokoldalú megfontolása alapján jelölhetõ ki a határ. Ebben az esetben a határokat úgy kell meghúzni, hogy minél egyértelmûbben jelezzék a kõzettani kifejlõdés változását.
A határmegvonást a laterális nyomozhatóság, a geomorfológiai megjelenés, az õsmaradvány-tartalom stb. befolyásolhatják. Az egység addig terjed, ameddig az a meghatározó bélyegekkel megszabott kõzettani homogenitás követelményeit kielégíti.
A földtani képzõdmények, kõzettestek egymáshoz való viszonya térképi vetületben, vonalként jelenik meg. A fekü és a fedõ párhuzamos rétegzõdése esetén megegyezõ vagy konkordáns, ellenkezõ esetben eltérõ, vagy diszkordáns településû. Az elõzõ esetben az egymásra következõ rétegek települése, csapása, dõlésiránya és dõlésszöge azonos, az utóbbiban eltérõ. A földtani egységek konkordáns vagy diszkordáns településének geokronológiai jelentõsége van, mivel konkordáns település esetén idõben megszakítás nélküli, folyamatos üledékképzõdési eseményeket tételezünk föl, míg diszkordancia esetén a rétegek leülepedése között kisebb-nagyobb üledékképzõdési hiány és idõbeli hézag mutatható ki. Megjegyzendõ azonban, hogy gyakran konkordáns település esetén is lehet számottevõ rétegtani hézag, erre találunk példát a Dunántúli-középhegység hézagos jura rétegsorában.
Mind a földtani egységek, mind határaik folytonosságát szerkezeti elemek szakíthatják meg. A törések, a különbözõ típusú vetõk és az egyéb szerkezeti elemek, mint a feltolódás, rátolódás, áttolódás, takaró stb. síkba vetített képe a térképezési egység, a formáció határoló eleme is lehet. A szerkezeti elemeket létrehozó tektonikai folyamatok önálló, de a földtani egységek keletkezésével, történetével kölcsönhatásban levõ kronológiai eseménysort képviselnek.
Relatív korviszonyok
A földtani térképeken alkalmazott ábrázolási módok segítséget nyújtanak a képzõdmények korának megállapításához, a tematikus tartalom komplex értelmezéséhez. Ugyanakkor az egyes képzõdmények síkba vetített, körülhatárolt foltjainak relatív korviszonyai ugyancsak térbeli (3-D) helyzetükre való utalást hordoznak. Ezek a viszonyok a térképet kísérõ földtani szelvényeken és rétegoszlopokban mutathatók be legszemléletesebben.
A földtani térkép értelmezése azonban megköveteli néhány alapvetõ geológiai idõkorrelációs viszony ismeretét. Ezek az axiómaszerû meghatározások a következõk:
• Zavartalan rétegsorban az alul fekvõ réteg idõsebb, mint a felette lévõ.
• A diszkordancia felület fiatalabb, mint az alatta lévõ képzõdmények és szerkezetek, és idõsebb, mint a felette fekvõ képzõdmények.
• A magmás intruzív test fiatalabb, mint az azt bezáró kõzetek.
• A só diapírt alkotó kõzet idõsebb, mint az azt bezáró képzõdmény, de az intrúzió kora fiatalabb a bezáró képzõdménynél.
• A gyûrõdés fiatalabb, mint a meggyûrt kõzet.
• A törés keletkezési kora fiatalabb azoknál a kõzeteknél, amelyeket átmetsz.
• A metamorfózis kora fiatalabb, mint az általa átalakított kõzetek.
A földtani idõ egységei
A földtani térképek legszembetûnõbb, csaknem kizárólagos sajátossága, hogy a földtani elemek térbeli elterjedésén, geometriáján túlmenõen azok idõbeliségét, földtörténeti vonatkozásait is bemutatja. A földtan háromdimenziós világában az idõ jelenti a negyedik dimenziót (4-D), a földtörténeti eseményeket, melyek idõbeli sorrendjének megállapítása a geológiai kutatás egyik legalapvetõbb feladata. Az idõ mint geológiai tényezõ szerepének felismerése James Hutton, Charles Lyell és William Smith nevéhez fûzõdik, akiket a XVIII. század végi és XIX. század eleji tevékenységük alapján a korszerû földtan megteremtõinek tekintünk (Brezsnyánszky, 1993).
A földtörténet tanulmányozásának alapja a rétegtan, mely mai értelemben a Föld kérgét felépítõ kõzettestek tudománya, és azok megjelenési módjával, települési helyével, tagolásával, kronológiai (idõrendi) egymásra következésével, osztályozásával és számos egyéb tulajdonságával foglalkozik. A kõzetek minden osztálya, az üledékes, a magmás és a metamorf is beletartozik a rétegtan és a rétegtani osztályozás tárgykörébe.
A fentiekbõl az idõ dimenzió jelentõségét – és mint jelen elemzésünk szempontjából a legfontosabbat – a földtani képzõdmények kronológiai tagolását emeljük ki. A kõzettesteket a kronosztratigráfiai osztályozás sorolja a kor és idõkapcsolatok alapján egységekbe. Ezek a földtani idõ egységei. A földtörténet tapasztalati alapú geológiai idõegységekre való tagolása megkönnyíti a kõzettestek, litosztratigráfiai egységek (formációk) idõkorrelációját, idõmeghatározását, valamint alapul szolgál a földtörténeti események rögzítéséhez.
A földtörténeti térképeken a standard globális kronosztratigráfiai skálát használjuk, mely a földtörténet során keletkezett valamennyi kõzettest korbesorolására alkalmas. Ilyen skála kezdetleges formában már régóta létezik, de javítása és az alacsonyabb rangú egységekre való kiterjesztése jelenleg is folyó nemzetközi erõfeszítések tárgya. A Nemzetközi Rétegtani Bizottság (International Commission on Stratigraphy) idõrõl idõre megújítja a standard globális kronosztratigráfiai skálát (Gradstein et al., 2004):
A kronosztratigráfiai egységek elterjedése elvben világméretû. A gyakorlatban azonban csupán a magasabb rangú elnevezett egységeket alkalmazzák világszerte, mivel a határ sztratotípustól való növekvõ távolsággal a határmegvonás egyre nehezebb. A kronosztratigráfiai egységek ideális izokron határainak lehetõ legpontosabb kijelölése érdekében számos módszert alkalmaznak, mint például a rétegek közvetlen vagy közvetett nyomon követését, a litológiai és õslénytani adatokat, a radiometrikus méréseket, a mágneses pólusváltásokat, a paleomágneses méréseket, az õséghajlati és õsföldrajzi változásokat, a litoszféra lemezmozgásokat, a hegységképzõdési periódusokat, a diszkordanciákat stb.
A földtani térképeken a kronosztratigráfiai skála egységeinek ábrázolhatósága a méretarány függvénye. Nagyobb méretarányú térképek részletesebb, a kisebb méretarányú levezetett térképek csak nagyobb kronosztratigráfiai egységek ábrázolását teszik lehetõvé. Utóbbi esetben gyakori a litosztratigráfiai egységek összevonása, kronosztratigráfiai keretbe foglalása és ilyen módon történõ ábrázolása.
Az idõ ábrázolása a földtani térképen
A földtani térkép legszembetûnõbb sajátsága a mozaik jelleg, ahol jól definiált, egymástól lehatárolt területek érintkeznek egymással, és ahol mind a területek elválasztása, mind pedig azok megkülönböztetése, kategorizálása speciális szimbólumegyüttes segítségével történik.
A kategorizálás legalapvetõbb kritériuma a különféle kõzetek minõsítése, elkülönítése, lehatárolása összetételük és koruk szerint. Minden további tematikus térképváltozat (például: tektonikai, fácies és õsföldrajzi, hidrogeológiai, mérnökgeológiai, környezetgeológiai, hasznosítható nyersanyag térkép stb.) ezen adatok alapján szerkeszthetõ meg.
A földtani térképek használhatósága, közérthetõsége és világos olvashatósága nagymértékben függ az ábrázolás módjától, az alkalmazott grafikai megoldásoktól, a jelölések és színek használatától, a nyomdai kiviteltõl. A földtani, elsõsorban a komplex földtani térképek sokoldalú szakmai mondanivalóját csak az ábrázolástechnikai megoldások körültekintõ alkalmazásával lehet közérthetõvé tenni. A legmegfelelõbb módszerek kiválasztásával kell törekednünk az ábrázolás tökéletességére és teljességére, ugyanakkor pedig egyszerûségére is.
A tematikus térképek készítésével, a grafikai megjelenítés eszközeivel, az ábrázolási módszerek rendszerezésével bõséges szakirodalom foglalkozik (Klinghammer – Papp-Váry, 1991).
Hét alapvetõ ábrázolási módszert különítünk el: jel módszer, felületi módszer, izovonal módszer, mozgásvonal módszer, pont módszer, diagram módszer, kartogram módszer. A földtani térképeken az egyes módszereknek más és más jelentõségük van, gyakoriak a kombinált alkalmazások.
A földtani térképeken az egyes képzõdmények elterjedését síkba vetítve ábrázoljuk (2-D információ), így a felületi módszer vált a legfontosabb ábrázolástechnikai megoldássá. A képzõdmények elterjedésén kívül ezzel a módszerrel fejezzük ki azok korát, kõzettani minõségét, azonosítjuk rétegtani vagy litosztratigráfiai hovatartozását.
A felületi elemek kartografálását körülhatárolással, felületi színezéssel, vonalkázással, sematikus jelek alkalmazásával, megírással, számozással végezhetjük el. A felsorolt módszereket külön-külön is alkalmazhatjuk, de általánosabb a kombinált használat. Egyedül a vonalkázás és a sematikus jelek zárják ki egymást, a többi módszer bármilyen kombinációban alkalmazható. A földtani térképeken alkalmazott komplex ábrázolásmód esetén a körülhatárolt folton felüli színezéssel jelöljük a képzõdmények korát, sematikus jelekkel a kõzettan minõségét, a megírással pedig pontosabbá tesszük a jelölések információit.
A felületi színezés a földtani térképek legõsibb ábrázolási módja; már a legelsõ földtani térképeken is különféle színekkel jelölték az eltérõ kõzeteket, képzõdményeket. Az egyes színek használatában kezdetben semmiféle rendszer nem volt, a tudományág fejlõdése azonban a térképi ábrázolásmód reformját, bizonyos mértékû szabványosítását is magával hozta. A felületi színezés módszerét alkalmazzuk a földtani térképek legszembetûnõbb sajátságának, a képzõdmények kor szerinti megkülönböztetésének jelölésére. Ez az ábrázolási mód az idõdimenziót (4-D) hordozó tematikus tartalom megjelenítésének legfontosabb módszere. A felületi színezést alkalmazhatjuk még a kõzettani összetétel és a különféle genetikájú képzõdmények elkülönítésére is.
Az 1881-ben, Bolognában megtartott II. Nemzetközi Geológiai Kongresszuson a magyar küldöttség elõterjesztése alapján dolgozták ki a földtani térképek egységes szín- és jelkulcsát, mely elfogadást nyert, és máig alapját képezi a nemzetközi gyakorlatnak. Az elõterjesztés alapelve szerint a szín a földtani kort jelzi. Ezen belül minél idõsebb egy képzõdmény, annál sötétebb színnel kell jelölni. Az egyes idõszakok képzõdményei – akkori elnevezés szerint „systema” – más-más színt kaptak. Az idõsebb-sötétebb elv érvényesült az egyes idõszakok további felosztásában is, például a jurán belül a liász sötétkék, a dogger világoskék, a malm halványkék. A földtani korok alapszínei:
|
Neogén |
sárga |
|
Paleogén |
narancssárga |
|
Kréta |
zöld |
|
Jura |
kék |
|
Triász |
lila |
|
Perm |
sárgásbarna |
|
Karbon |
szürke |
|
Devon |
barna |
|
Szilur |
világos szürkészöld |
|
Ordovícium |
olajzöld |
|
Kambrium |
sötét kékeszöld |
|
Proterozoikum |
lilás rózsaszín |
|
Archaikum |
rózsaszín |
Természetesen ezektõl az alapszínektõl bizonyos mértékben el lehet térni, amennyiben a terület képzõdményeinek korban hasonló volta miatt nincs elegendõ színárnyalat a képzõdmények változatosságának megfelelõ mértékû kifejezésére. A színek szabványszerû alkalmazása a földtani térképek olvashatóságát és értelmezését segíti.
A földtani térképen az egyes képzõdmények (formációk) azonosítását a földtani indexek segítségével végezzük. A földtani indexek betûk és számok kombinációjából kialakított képletek, melyek rendkívüli mértékben absztrahált formában egyesítik magukban a képzõdményre vonatkozó rétegtani, kõzettani, õslénytani és faciológiai ismereteinket. Tehát összefoglalóan fejezik ki mindazt, ami egyéb jelölésekkel (felületi színezés, sematikus jelek, vonalkázás) külön-külön nem érünk el (2-D és 4-D tartalom). Magában mégsem alkalmazunk indexet, hanem csak kiegészítjük, és teljessé tesszük vele a térképi ábrázolást.
Az indexeket általában a latin ábécé nagy- és kisbetûibõl, a görög ábécé kisbetûibõl és arab számokból állítjuk össze. Az index segítségével a nemzetközi rétegtani felosztásnak megfelelõen a képzõdmények korát, vagy pedig a képzõdmény valamely helyi rétegtani egységhez (rétegsorhoz, összlethez stb.) való tartozását, a képzõdmények genetikájának, fáciesének jellemzését (tengeri, szárazföldi, széntartalmú stb.) kõzetösszetételét, és szükség esetén az elkülönített komplexumok ásványtani összetételében megfigyelhetõ sajátságokat jelöljük.
Az index középsõ része, az ún. fõindex, a földtani kort (kronosztratigráfiai egységbe sorolást) mutatja. Az ezt pontosító adatok az index jobb alsó sarkába, míg a képzõdményrõl adott egyéb információk a további három sarokba kerülnek az alábbiak szerint:
|
formáció |
|
kõzettani összetétel |
|
|
|
|
|
|
FÖLDTANI KOR |
|
|
|
|
|
|
formációtagolás |
|
földtani kor |
|
vagy genetika, fácies |
|
tagolása |
Példaként álljon itt a felsõ-perm korú Bodai Aleurolit Formáció földtani indexe:
boP2al
E rövid, korántsem teljes áttekintésbõl és példából is kitûnik, hogy egy képzõdmény (formáció) teljes földtani indexe meglehetõsen bonyolult, és méretei miatt gyakorlati szempontból kényelmetlen a használata. Éppen ezért az indexek rövidítése megengedhetõ. A rövidítés esetén is a földtani korra vonatkozó utalás megõrzése az elsõdleges cél (Gyalog, 1996).
Összefoglalás
A geológia tárgya a valós világ földtani objektumainak megismerése, összefüggéseinek vizsgálata és valósághû ábrázolása. Ez az a momentum, ahol a geológia és a kartográfia tudománya összefonódik, mivel az utóbbi biztosítja azokat az eszközöket és módszereket, amivel az információk leghatékonyabb átvitelét meg lehet oldani. Ez a kapcsolat a digitális adathordozón készülõ térképek esetén sem nélkülözhetõ, mert akár az analóg formában, akár a virtuálisan megjelenõ képnek eleget kell tennie az alapvetõ kartográfiai követelményeknek.
Kulcsszavak: földtani térkép, tematikus kartográfia, litosztratigráfia, formáció, kronosztratigráfia, kartográfiai ábrázolási módszerek.
Irodalom
Brezsnyánszky Károly (1993): A természeti jelenségeket tárgyaló tematikus térképek. A földtani térképezés. In: Joó István – Raum Frigyes (fõszerk.): A magyar földmérés és térképészet története. 4. kötet. Geodéziai és Kartográfiai Egyesület, Budapest, 50–56.
Brezsnyánszky Károly – Turczi Gábor (1998): Litografált térképektõl a térinformatikáig. (Geological Maps – from Lithography to GIS.). Földtani Közlöny. 128, 1, 145–156.
Fülöp József – Császár G. – Haas J. J. – Edelényi E. (1985): A rétegtani osztályozás, nevezéktan és gyakorlati alkalmazásuk irányelvei. Magyar Rétegtani Bizottság, Budapest
Gradstein, Felix M. – Ogg, J. G. – Smith, A. G. – Bleeker, W. – Lourens, L. J. (2004): A New Geologic Time Scale, with Special Reference to Precambrian and Neogene. Episodes. 27, 2, 83–100.
Gyalog László (szerk.) (1996): A földtani térképek jelkulcsa és a rétegtani egységek rövid leírása. A Magyar Állami Földtani Intézet 187. Alkalmi Kiadványa Budapest, http://www.mafi.hu/microsites/kekkonyv/index.html
Klinghammer István (1970): Tematikus térképi ábrázolási módok generalizálási kérdései. Térképtudományi Tanulmányok (Studia cartologica). ELTE Térképtudományi Tanszékének Évkönyve 2., 107–122.
Klinghammer István – Papp-Váry Árpád (1991): Tematikus kartográfia. Tankönyvkiadó, Budapest
Radócz Gyula (1981): Földtani-és földtani vonatkozású térképfajták. Módszertani közlemények. 1, Magyar Állami Földtani Intézet, Budapest
1. ábra • A földtani térkép készítés folyamatának modellje
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
1. táblázat