Magyar Tudomány, 2008/11 1384. o.

Megemlékezés



Csörg Sándor 1947–2008


2008 februárjában tragikus hirtelenséggel elhunyt Csörg Sándor, az egyik legtermékenyebb és legtöbbet idézett magyar matematikus, a valószínségszámítás és a matematikai statisztika világviszonylatban kiemelked kutatója.

Kis Heves megyei faluban, Egerfarmoson született 1947. július 16-án. A középiskolát Egerben, az egyetemet Szegeden végezte. 1975-ben, Kijevben, Anatolij Vladimirovics Szkorohod vezetésével lett a matematikai tudományok kandidátusa. Ezután a JATE Analízis Alkalmazásai Tanszékén elbb adjunktus, majd docens, végül 1987-tl egyetemi (késbb tanszékvezet egyetemi) tanár. Számos külföldi egyetemen volt vendégprofesszor; 1990-tl 1998-ig a University of Michigan (Ann Arbor, Michigan, USA) professzora volt.

Kutatási területe a határeloszlások elmélete és annak alkalmazásai, melyek a klasszikus valószínségelmélet központi kérdéseihez tartoznak. Egy tudományos monográfiát tett közzé, és 161 tudományos cikke jelent meg nemzetközi folyóiratokban. Munkáira kétezerötszáznál több hivatkozás született; ezzel egyike lett azon három leggyakrabban idézett magyar matematikusnak, akik rákerültek a Science Citation Index nagy presztízs listájára (ezen összesen hat magyar tudós található).

Igen ers elméletalkotó képességekkel rendelkezett. Az empirikus karakterisztikus függvények és egyéb transzformáltak valószínségelméletének megalkotása lényegében az nevéhez fzdik, ahogy a legtöbb eddigi statisztikai alkalmazás kezdeményezése vagy kimunkálása is. A megbízhatóságelméleti, illetve orvostudományi alkalmazásoknál fontos szerepet játszó cenzúra alatti empirikus folyamatok approximációs elméletének kiépítését szintén kezdte el tanítványaival. Eredenden tisztán elméleti gyökerek a független, egyforma eloszlású valószínségi változók összegei határeloszlására vonatkozó − társszerzkkel folytatott − vizsgálatai, amelyek a valószínségelmélet egyik központi problémakörébe tartozó, és az 1940-es évekbeni, lényegében már lezártnak tartott területét újították meg. Újat tudott nyújtani olyan klasszikus problémakörben is, mint a szentpétervári paradoxon, amellyel a matematikatörténet legragyogóbb elméi foglalkoztak az elmúlt kétszáz év során. (A probléma az, hogy ahhoz, hogy a játék igazságos legyen, mennyit fizessen Pál n játékért Péternek, akitl minden egyes játékban 2k dukátot kap 2−k valószínséggel, k=1,2,… Ennek paradox volta abban áll, hogy bár Pálnak játékonként várhatóan végtelen sokat kellene fizetnie, már annak is csak 0,016 a valószínsége, hogy maga 64 dukátnál többet kap). A problémát új szempontból tárgyaló és azt feloldó monográfiája korai halála miatt sajnos befejezetlen maradt. Ezen félbe maradt m méreteire jellemz, hogy ennek csak az eddig elkészült bibliográfia-része mintegy száz oldal terjedelm.

Csörg Sándor nemcsak kiváló tudós, de valódi mestertanár is volt. Lenygöz eladói stílusával és legapróbb részletekre kiterjed figyelmével és segítkészségével tanítványok egész sorát állította sikeres tudományos pályára. A sztochasztikus matematikai kutatások szegedi iskoláját egymaga teremtette meg. Kutatóként elször foglalkozott a szegedi egyetemen valószínségszámítással és matematikai statisztikával, és tanítványaival együtt hamarosan nemzetközi hírnevet szerzett a helynek. Mind az alap, mind pedig a doktori képzésben a sztochasztika oktatását szinte egymaga dolgozta ki, és folyamatosan modernizálta; a szegedi sztochasztikai oktatás óriási részben az vállán nyugodott.

Számos megérdemelt szakmai kitüntetésben részesült, többek között az Erds Pál Matematikai Díjban, az Akadémiai Díjban, a Szele Tibor-emlékéremben, a Mestertanár Aranyéremben és a Szent-Györgyi Albert-díjban. 2007-ben kapta a Szegedért Alapítvány Fdíját; 2008-ban poszthumusz Széchenyi-díjban részesült. A Magyar Tudományos Akadémia 2001-ben választotta levelez, és 2007-ben rendes tagjai sorába.

Korai halálával egy tervekkel teli, rendkívül gazdag életpálya szakadt meg óriási rt hagyva maga után a szegedi egyetem és az egész ország matematikai életében. Matematikai hagyatékát, eredményeit még sokáig használni fogjuk; munkásságát tanítványai folytatják. Mindannyiunkban megmarad színes egyénisége; büszkén vállalt „paraszti eredet” ízes beszédstílusa; klasszikusokéval veteked lebilincsel elbeszélésmódja, illetve az igazság és igaz ügy melletti hajthatatlan elkötelezettsége és kiállása. Csörg Sándort, a kollégát, társszerzt, tanárt, illetve barátot lehetetlen lesz feledni.

Totik Vilmos

tanszékvezet egyetemi tanár, Szegedi Egyetem





Fábián Pál 1922–2008


Tudtuk, hogy gyengélkedik, halála mégis váratlanul és felkészületlenül ért minket. Most már csak az emlékét tudjuk felidézni.

Fábián Pál a tanári hivatást családi örökségként kapta. Nem véletlen tehát, hogy a szombathelyi Faludi Ferenc Gimnázium elvégzése után a Pázmány Péter Tudományegyetemre jelentkezett, s tagja lett az Eötvös Collegiumnak.

Magyar-olasz szakos tanulmányait befejezve, 1947 tavaszán, Pécsen kezdte el a tanári pályát a Széchenyi István Gimnáziumban. 1948-ban doktorált. 1949 nyarán megbízták az újonnan szervezett Pécs bányatelepi gimnázium vezetésével, de egy évvel késbb már Budapesten dolgozott, a pedagógiai fiskolán. Itt érvényesült elször sokoldalúsága és rendkívüli munkabírása: tanított a nappali, az esti, a levelez tagozaton; jegyzeteket írt, ezzel több szaktárgy oktatását tudományos szintre emelte; szervezte, bvítette a tanszéket; st még arra is volt ereje, hogy ellássa az Akadémián az I. osztály szaktitkári teendit.

Amikor a pedagógiai fiskola 1955-ben megsznt, Fábián Pált az ELTE Bölcsészettudományi Karának Magyar Nyelvtudományi Tanszékére helyezték. Docenssé 1964-ben léptették el. Egyetemi tanárrá 1979-ben nevezték ki. Az ELTE BTK Mai Magyar Nyelvi Tanszékét 1984 júliusától 1988 júniusáig vezette. Az egyetemen még magasabb szint és a korábbinál is összetettebb feladatok megoldására nyílt lehetsége, és kivételes szervezképessége is kibontakozhatott. Az egyetem adta oktatási munka (leíró nyelvtan, jelentéstan, szókészlettan, stilisztika, helyesírás, nyelvmvelés) mellett hiánypótló jegyzetet, tankönyvi fejezeteket írt; a nyelvészeti tanszékcsoport titkára volt; segítette a kari nyelvész tudományos diákkört. – Egyetemi munkáját megszakítva 1964 és 1969 között a magyar–olasz kulturális egyezmény keretében a padovai egyetemen magyar vendégprofesszorként teljesített szolgálatot, a bolognai lektori teendeket is ellátva, s két évig a Mveldési Minisztérium tudományegyetemi osztályán is dolgozott, másodállásban. Sokfelé ágazó további tevékenységét szinte lehetetlen követni. Irányította például az iskolai anyanyelvi nevelés megújításáért szervezetett (6-os firányú) kutatásokat is.

1991 januárjával vonult nyugalomba. Ettl kezdve haláláig mint professor emeritus segítette a Mai Magyar Nyelvi Tanszék munkáját.

Fábián Pál töretlen és nagy ív életpályája tudományos eredményekben igen gazdag. Tizennyolc könyv szerzje, társszerzje vagy szerkesztje. Tanulmányainak és cikkeinek száma több mint kétszáz. Kutatási eredményeivel kandidátusi (1962), majd akadémiai doktori (1989) minsítést szerzett.

Tudományos munkásságát (néhány rövid nyelvmvel cikk közzététele után) a reformkori gazdasági élet nyelvének kutatásával kezdte (Nyelvünk a reformkorban, 1955).

Figyelme ezután elssorban az élnyelv szókészletének vizsgálatára irányult: az idegen szavak kérdéskörérl írt hosszabb tanulmányt a Nyelvmvelésünk fbb kérdései cím nevezetes kötetbe (1953); munkatársa volt az idegen szavak és kifejezések Bakos Ferenc szerkesztette szótárainak; szerzje A mai magyar nyelv cím egyetemi tankönyv (1968) szókészlettani fejezetének.

Foglalkozott a szóalkotás nyelvhelyességi kérdéseivel, a mozaikszókkal, az exonimákkal stb. – Különösen fontos kutatási témája volt a magyar nyelvmvelés története, amelyet elbb a Nyelvmvelés cím egyetemi jegyzetben foglalt össze (1980), majd kutatásainak eredményei Nyelvmvelésünk évszázadai (1984) címmel külön könyv formájában is megjelentek.

Stilisztikai irányú munkálkodásának is a szókészlet az egyik területe; így például A magyar stilisztika vázlatában (1958) a szerzje a szóhangulat kérdéseivel foglalkozó fejezetnek. Késbb a 19. század második felének nyelve és stílusa került az érdekldésének a középpontjába: a kor nyelvi fejldésérl több közleménye jelent meg. – A Mai Magyar Nyelvi Tanszék stíluskutató csoportját több éven át vezette.

Mind tudományos, mind társadalmi szempontból jelents a magyar helyesírás terén kifejtett tevékenysége. Évtizedeken át szívós következetességgel küzdött a magyar helyesírás rendszerének korszersítéséért, és ebben elévülhetetlen érdemeket szerzett. A magyar helyesírás szabályai cím hivatalos akadémiai szabályzat 1954. évi 10. és 1984. évi 11. kiadása munkálatainak szervezje, a szabályok és a szójegyzékek egyik megfogalmazója, illetve összeállítója. – Társszerzje a Helyesírási tanácsadó szótárnak (1961), a Helyesírási kéziszótárnak (1988) és a Magyar helyesírási szótárnak (1999). – Felismerve a szaknyelvi helyesírások fontosságát, szorgalmazója volt számos ilyen irányú munkálatnak, és szakért munkatársakkal együtt több szakmai (például földrajzi, kémiai, ásványtani, katonai, mszaki, orvosi, növényrendszertani, állatrendszertani stb.) helyesírási szabályzat, illetve szótár kidolgozásában és közrebocsátásában vett rész. E munkásságával megteremtette a szaknyelvi helyesírások egységét.

Számos, a magyar helyesírás elméleti és gyakorlati kérdéseit boncoló cikk és tanulmány szerzje. Tüzetesen feldolgozta a magyar helyesírás történetének 18. század végi és 19. század eleji szakaszát. Kutatásainak eredményeit Az akadémiai helyesírás elzményei cím könyve (1967) tartalmazza.

Külföldieknek magyar nyelvet tanítva figyelt fel az összevet nyelvvizsgálat sajátos szempontjaira. Ezeknek figyelembevételével írta magyarul tanulni szándékozó olaszoknak Manuale della lingua ungherese cím nyelvkönyvét (1971). Az összevet nyelvvizsgálat körébl több tanulmányt jelentetett meg, fként egyetemközi olasz-magyar tudományos konferenciakötetekben.

Hungarológusként eladott többek között Bolognában, Padovában, Nápolyban, Torinóban, Udinében, Velencében, Helsinkiben, Bécsben és nem utolsósorban Pozsonyban, Komáromban, Kassán, Versecen, Szabadkán, Újvidéken, Kolozsváron, Ungváron, mindenhol mindig ersítve a hazánkat a külvilággal összeköt szálakat.

Életének, pályájának szerves része a nyelvészeti közéletben való irányító részvétel is. 1951-tl tagja, 1954-tl titkára, 1980-tl társelnöke volt az MTA Helyesírási Bizottságának; 1952-tl tagja a Nyelvmvel Bizottságnak; 1997-tl 1999-ig pedig elnöke a két bizottság összevonásából alakított Magyar Nyelvi Bizottságnak. További funkciói: a Magyar Nyelvtudományi Társaság választmányának tagja 1952-tl; majd a Magyar Nyelvészeti Szakosztály elnöke; a Magyar Nyelvr szerkesztbizottságának elnöke 1993-tól, az Édes Anyanyelvünk szerkesztbizottságának tagja; választott képviselként egy évtizedig tagja az MTA „parlamentjének”. Sokat és eredményesen dolgozott a TIT-ben is, amelynek tiszteletbeli tagjává választották.

A több mint fél évszázaddal ezeltt megkezdett és mind a mai napig szakadatlanul folytatott tudományos és tanári tevékenysége méltán emeli Fábián Pált a mai magyar nyelvtudomány egyik meghatározó személyiségévé. A nyelvtudományban való legels jelentkezésétl – mint Pais Dezs tanítványa – a budapesti nyelvésziskola tagja és képviselje. Ez nála is – az Eötvös Collegium neveltjéhez méltóan – a tények feltétlen tiszteletét; felkutatását és elemzését jelenti; a tudományos elzmények megismerésének és kritikájának követelményét; szakadatlan tanulást, az új ismeretek, kutatási eredmények befogadását. Maga írja akadémiai doktori téziseiben: „Egész pályámon végig foglalkoztatott, milyen folyamatok mentek végbe nyelvünkben, s ezeket felderíteni igyekeztem. – Ám […] arra is törekedtem, milyen tanulságokat lehet levonni a múlt eseményeibl a mára nézve, illetleg hogy mit lehet, mit kell tenni a ma nyelvéért, hogy gondolataink h tükrözje legyen.”

Kitüntetései és elismerései: a Magyar Népköztársasági Érdemérem arany fokozata (1951); a Munka Érdemrend ezüst fokozata (1973); Kiváló Munkáért (1982); a Magyar Népköztársaság Csillagrendje (1986); Eötvös Loránd-emlékérem (1990); Déry Tibor-jutalom (1990); Kosztolányi-díj (1994); Lrincze-díj (1996); Révai Miklós-díj (1999); a TIT Elnökségének köszön és elismer oklevele (1961, 1983); a TIT Aranykoszorús Jelvénye (1978); a TIT Tiszteletbeli Tagja kitüntet cím (1986); a Felvételi Elkészít Bizottság vezetéséért miniszteri dicséret (1978, 1983); a Kazinczy Alapítványtól elismerés (1961, 1977); ELTE-aranydiploma (1997).

Fábián Pál egész nemzedéke legszebb és legtermékenyebb éveit egy nehéz kor szorításában élte meg. Ebben az idben a legnemesebb feladat a nemzeti értékek átmentése, megrzése és ápolása volt. Ezt tette, amikor szókészletünkrl írt, amikor a stílus kérdéseit boncolgatta, vagy akkor is, amikor küzdött nyelvünk tisztaságáért és helyesírásunk ügyéért, hisz maga mondta egyszer: „Helyesen írni és jó magyarnak lenni: ugyanaz.”

Értékmegrz munkát végzett akkor is, amikor tanárként a katedráról, a nyelv titkait feltárva az anyanyelv szeretetére, megbecsülésére nevelte és buzdította hallgatóit: sokunkat, engem is.

S tette mindezt olyan kitn pedagógiai érzékkel, elegáns könnyedséggel, természetes egyszerséggel és logikával, hogy nem volt, akit magával ne ragadott volna, s akibe be ne oltotta volna a nyelv és a nyelvészet iránti szeretetet.

De értéket rzött és értékteremtésre ösztönzött emberi tartásával és példájával is: fáradhatatlan szorgalmával, pontosságával, megbízhatóságával, igaz barátságával, önzetlen feladatvállalásával; a hálátlan, kevéssé látványos és nemigen méltányolt közhasznú munkák példamutató szervezésével és körültekint véghezvitelével, ugyanakkor türelmével és kutatásra, publikálásra noszogató türelmetlenségével, s nem utolsósorban azokkal a szerényen elhallgatott harcokkal, melyeket megvívott a magyar nyelv ügyéért s értünk. Öröm volt vele találkozni, mert mindig tele volt dervel, kedvességgel, s kellemes légkört teremtett maga körül. Jó volt látni optimizmusát, s hallgatni biztató szavait, hogy egy ügy nem akkor vész el, amikor elveszni látszik, hanem ha már nem hiszünk benne.

Higgadtsága, bölcsessége, figyelmessége, kedvessége, fiatalokat is megszégyenít fáradhatatlansága, dert árasztó egyénisége jótékonyan éreztette hatását mindig és mindenütt. Kitn ember és tanár, elkötelezett nyelvész volt, aki az életét az anyanyelv érdekében történ munkálkodásnak szentelte. Az egyetemen és a tudományos életben is fájó hiányát érezzük bölcsességének, sokoldalú tudásának, természetes, közvetlen stílusának, s fként: igaz emberségének.

Keszler Borbála

nyelvész




Németh G. Béla 1925–2008


Öntörvény személyiség volt a 20. század második felének igencsak hányatott élet Magyarországában. Aki ismerte, tudta, hogy kivételes ajándékot kapott a sorstól, ha alkalma volt eszmecserét folytatni Vele. Rendkívüli képessége volt ahhoz, hogy mintegy magához emelje föl, saját gondolatmenet kifejtésére ösztönözze azt, akivel beszélgetett.

Irtózott a nagy szavaktól. Nem szerette a nyilvánosságot. Úgy vélte, a világmegváltó, emberboldogító tündérmesék általában hazugsággá válnak. Sztoikus alkata mindazokkal szembeállította, akik megfellebbezhetetlen igazságokat akartak kimondani, vagy egyenesen jóslatokba bocsátkoztak, akiknek – Kosztolányi szavaival élve – „mindig csak egy gondolatuk volt, […] kettt már nem tudtak volna gondolni.” Szellemi s erkölcsi nagysága messze kiemelte azokból az idkbl, amelyekben élt. Példája csakis törpeségére emlékeztetheti a mai világot. Ha valaki, igazán elkészített egy rendszerváltást, sokkal mélyebben, mint annyian, akik látványos szerepet játszottak, miközben a hatalom védte bensség elnyeit élvezték. 1990 után egyre világosabban látta, hogy nem az következett be, mit remélt. Betegsége azután fokozatosan elzárta a történésektl. Lehet, voltaképp bölcsesség is rejlett abban, hogy elfordult a világtól, mintegy levette a kezét róla. Egész életében idegenkedett a közélettl, megvetette a hangzatos külsségeket, a szónokiasságot, a túlzó állításokat, a kenetteljes vagy érzelgs hanghordozást, ezért is nehéz néhány szóban összefoglalni, mekkora veszteséget jelent a szellemi életnek az távozása.

Olyan vidékrl származott, amelynek gazdag kultúrája szinte elválaszthatatlan a tájtól. Az a terület, ahol a Kisalföld és a Balaton-felvidék találkozik egymással, nem került török uralom alá, s seihez hasonlóan Mária Terézia uralkodása idején épített elemi iskolába járt. Késbb írt tanulmányaiban is sok nyoma van annak a világnak, amelyben a hagyományos ünnepek, az szavaival „az ádvent fényvágyakozó hajnali miséi, a tavasz örömét sugárzó föltámadási processzió, a mindenszentekesti gyertyalángok melletti magába szállás” teremtettek rendet. Beszédjébl olykor még ki lehetett hallani némi dunántúliasságot. A bensség mindvégig fontos érték volt számára – ezért is becsülte sokra a kamarazenét, a romantikus Lied örökségét, Eichendorff vagy Storm verseit. Tökéletesen tisztában volt azzal, melyek a legnagyobb malkotások, de ahhoz is rendkívüli érzéke volt, hogy észrevegye a kismesterek alkotásainak szépségeit – Petelei mveinek, Mikszáth alig ismert kései elbeszéléseinek, Dsida Jen verseinek hangvételét senki nem értette úgy, mint . Ers értékrendje volt, ezért nem hiányoztak belle az elfogultságok, de képes volt túllépni önmagán. Olyan korban élt, amely néha engedményekre kényszerítette, ám ezeknek tudatában volt, st, a hozzá közelálló azt is észrevehette, hogy restellte ket. Aki egykori tanulmányait összeveti azzal, amit mások követtek el ugyancsak a hatvanas-hetvenes években, láthatja, milyen jelentéktelen mértékben alkalmazkodott ahhoz, amit várt a politikai vezetés. Zárkózottsága mögött önemészt személyiség rejlett. Magától értetdnek tekintette, hogy mindenkinek saját lelki alkata van, amely elsegíti bizonyos értékek észrevételét, ám elzárja másoktól. Türelemmel vette tudomásul, ha valaki egyáltalán nem rokonszenvezett a szemléletével.

A politika sokáig gátolta kibontakozását. Kizárták az Eötvös Collegiumból, s eleinte csak általános iskolában, majd könyvtárban dolgozhatott. 1960-ban eltávolították az Akadémia Irodalomtörténeti Intézetébl. Évekig középiskolában oktatott. 1968-ban munkaközösséget szervezett, mely azután hetenként ülésezett az Eötvös Collegium els emeletén. Afféle ellen-egyetemet hozott létre, melyen mindazt el lehetett, st kellett felejteni, amit a pesti bölcsészkar akkori hatalmasságai képviseltek, politikai és szellemi értelemben egyaránt. Akiknek megadatott a lehetség, hogy részt vehettek a kés estébe nyúló, szenvedélyes vitákban, egy életre kaptak eligazítást. E nagyszer tudós-nevel a legkülönbözbb társadalmi hátter fiatalok között tudott párbeszédet teremteni. A mai doktori képzés nem ismeri a vezetnek azt a kérlelhetetlen szigorát, idt nem kímél, teljesen önzetlen fáradozását s egyszersmind közvetlenségét, amellyel e nem hivatalos foglalkozásokat irányította. Szellemi kört hozott létre, melyben irodalmárok szorosan együtt tudtak mködni más szakmák mvelivel. Kizárólag magunkat okolhatjuk, ha utóbb nem, vagy csak részben váltottuk be hozzánk fzött reményeit. Az el nem ért bizonyosság, majd késbb a Forradalom után - kiegyezés eltt cím kötet létrejött, de más tervek megvalósulatlanul maradtak.

Els rövidebb irodalmi tanulmánya már 1950-ben megjelent, köteteinek sora azonban csak 1970-ben kezddhetett el. A tizenkilencedik századi magyar irodalom méltatójaként arról gyzte meg olvasóit, hogy súlyosan tévednek azok, akik a huszadik század elejétl eredeztetik a nemzetközi szint magyar szellemiséget. Eltérbe állította Arany János nagykrösi líráját, minden eldjénél alaposabban vette számba Arany László, Asbóth János és Péterfy Jen munkásságát, újraértékelte a tizenkilencedik-huszadik század fordulójának magyar elbeszéléseit, versmagyarázataiban pedig különösen Arany János, Vajda, Komjáthy, Babits, Kosztolányi, Kassák, Szabó Lrinc, József Attila, Radnóti s Pilinszky költeményeinek adta újszer értelmezését. Az önmegszólító s idszembesít verstípust mérlegel eszmefuttatásáról bízvást állítható, hogy a magyar irodalom kutatásának legmaradandóbb teljesítményei közé tartozik. Arany János életmvérl vagy József Attila kései verseirl adott értelmezése megkerülhetetlen mindazok számára, akik magyar költészetet olvasnak. Tárgyias, rejtetten személyes írásmódja nyilvánvalóan a magyar értekez próza mvelinek élvonalába sorolható szerzk közé emeli t.

Miben is rejlett hatásának titka? Tudományközi vizsgálódásra, st több mvészet befogadására ösztönzött. Meggyzdése volt, hogy poétika nem létezik szociológiai, lélektani, bölcseleti, nyelvészeti, társadalom-, mveldés- és gondolkozástörténeti távlat nélkül. Johann Sebastian Bach zenéje vagy Barlach szobrászata éppúgy szenvedélyesen érdekelte, mint Nietzsche és Heidegger bölcselete, Arany János költészete vagy Fontane prózája. Föl lehetne tenni a kérdést, ugyan hány irodalmárnak jelentett olyan mély élményt, mint neki, Anton von Webern zenéje vagy akár Tintoretto és Caravaggio festészete? Vershez és prózához egyaránt páratlan füle volt – egyik korai tanulmányát a próza zeneiségének szentelte –, s még az általa nagyon szeretett mvek apró hibáira is tökéletes biztonsággal tudott rámutatni. – Itt esik a vers – mondotta.

Az ösztönzésére fogtak az általa nevelt fiatalok, nemzedéktársaim középiskolai tankönyvek írásába. Amikor politikai támadást intéztek ellenünk, ellentmondást nem tr módon állt mellénk. – A mveltség nem okvetlenül érdem, de a mveletlenség sem okvetlenül az – jegyezte meg egy alkalommal, amikor beidéztek bennünket a Pártközpontba. Hatását nehéz jellemezni, mert kizárta annak a lehetségét, hogy a tanítvány úgy kövesse mesterét, ahogy a természettudományos vagy mszaki haladásban lehetséges. „Fragen gibt es nicht wie Schuhe und Kleider, oder Bücher” – ahogyan az a gondolkodó írta, akinek olvasására ösztönzött bennünket.

Tle tanultuk meg, hogy az eszmetörténet nem pótolhatja a malkotások vizsgálatát, s az irodalmárnak szakítania kell a pozitivista ábránddal, mely szerint adott tények megtalálása a cél. Óva intett nemcsak a fogalmak meghatározásától idegenked élménybeszámolók hagyományától és a marxista Lukács örökségétl, de az angolszász empirizmus, a francia strukturalizmus vagy bármely irányzat divatszer elfogadásától is.

Miközben egyre többen tértünk át a számítógépes fogalmazásra, ellenállt a hangvétel személyes jellegét óhatatlanul is veszélyeztet technika kísértésének. Más vonatkozásban is az ár ellen úszott. A tudomány és ismeretterjesztés közötti szakadék elmélyítése helyett arra törekedett, hogy a szakma igényeit nevel-tanító szempontokkal egyeztesse össze. Helytelenítette, ha valaki tolvajnyelven fogalmazott. Függetlenül attól, hogy közvetlen és közvetett tanítványai olykor nagyon is különböz irányokban haladtak tovább, tagadhatatlan, hogy miközben szorosan kapcsolódott Arany János, Péterfy Jen s Babits Mihály tárgyszer tanulmányírói örökségéhez, iskolát teremtett a magyar irodalomtörténet-írásban. Olyanok is az munkáiból merítettek ösztönzést, akiknek nézetei lényegesen különböztek egymástól, vagy akiket a szó szoros értelmében nem is tanított az egyetemen. Példája más területek mvelit is saját szempontjaik felülvizsgálatára késztette. Jellemz, hogy a hatvanadik születésnapjára készült kötet szerzi között a történettudomány, a klasszika-filológia, a mvészettörténet s a néprajz mveli is megtalálhatók.

Késn kapott hivatalos elismerést. Csak negyven éves korában lett oktató az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, s a piarista épület harmadik emeletén sokáig értetlen gylölködés szorongatta. A Tizenkilencedik Századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszék vezetését nem bízták rá, noha addigi munkássága alapján ez illette volna meg. A szükségbl erényt csinált, s egy évtizedekkel korábban megszüntetett tevékenységi irány folytatására mutatott példát, amidn 1981-ben Mveldéstörténeti Tanszéket hozott létre. A negyedik emeleten székel tanszékén olyan szabad szellemet honosított meg, amely páratlan volt a nyolcvanas években.

Er starb - ein Mensch wie alle!” Gurnemanz szavai Titurelrl juthatnak eszébe annak, aki tudja: az itt maradott méltatlan utódnak óhatatlanul követnie kell az eltávozottat. Az sz és tavasz között, a Balázsolás, a Kosztolányi által írt Halotti beszéd, az Ének a semmirl, a Bukj föl az árból s a Talán eltünök hirtelen… elemzje évtizedek óta készült a halálra, arra a percre, amelyben „a lét észrevétlenül a nemlétbe billen”. Egyetemi óráin, eladásain s tanulmányok hosszú sorában hirdette, hogy az emberi léttl elválaszthatatlan a szembesülés a semmivel, s nincs jelents filozófia vagy mvészet ennek fölismerése nélkül. „Mert minden test olyan mint a f, és az embernek minden dicssége mint a fnek virága; megszárad a f, és annak virága elhull.” Péter apostol els levelének e részletét énekli a kórus az Ein deutsches Requiem második tételében. Minden zene közül Brahmsnak ez a mve állt legközelebb az elhunythoz. Vonatkozzanak e csodálatos alkotásnak az Újszövetség utolsó könyvébl származó végszavai is rá: „megnyugosznak az fáradságoktól, és az cselekedeteiknek jutalma követi ket.”

Németh Géza emlékének megrzése nem az itt maradottak gyarló igyekezetén múlik. Munkássága az európai szint magyar szellemi örökség elidegeníthetetlen, idtálló része. Függetlensége mindnyájunk számára követend példa, még akkor is, ha az színvonalát egyikünk sem érheti el. Alkotó szellem volt, világot teremtett maga körül, és ennél többet senki nem tehet. Ahogy egyik kedvelt költje írta: „a nagy idn se lesz hozzá hasonló.”

Szegedy-Maszák Mihály

irodalomtörténész





Rédei Károly 1932–2008


Augusztus 17-én, életének 77. évében elhunyt Rédei Károly finnugor nyelvész, az MTA tiszteleti tagja. Élete nem bvelkedett látványos fordulatokban, tudományos pályája azonban egyre magasabbra ívelt.

Rédei (Radanovics) Károly 1932. április 11-én született Kiskanizsán. Középiskolai tanulmányait a piaristák nagykanizsai gimnáziumában kezdte meg. 1951-ben érettségizett az idközben államosított iskolában. Tanulmányait az ELTE Bölcsészettudományi Karán folytatta, 1955-ben szerzett diplomát magyar nyelvbl és irodalomból. Az egyetemen kezdett érdekldni a finnugor nyelvészet iránt tanárai, Zsirai Miklós, Beke Ödön és Lakó György hatására. Magyar nyelvészetet és nyelvtörténetet Pais Dezstl és Bárczi Gézától tanult. Ezt követen aspiráns lett az MTA Nyelvtudományi Intézetében, ahol Lakó György vezetésével készítette el a zürjén és votják névutórendszerét tárgyaló kandidátusi értekezését. 1960-ban lett a nyelvtudomány kandidátusa.

1958-tól 1974-ig dolgozott az MTA Nyelvtudományi Intézetében tudományos munkatársként, majd 1967-tl a Finnugor Osztály vezetjeként. Ugyanebben az évben védte meg akadémiai doktori értekezését, amelyben a zürjénbl a vogulba került jövevényszavakkal foglalkozott.

1974-ben meghívták a bécsi egyetem akkor alapított Finnugor Tanszékére egyetemi tanárnak. Ezt a posztot emeritálásáig, 2000-ig töltötte be. Bécsben óriási szervez munkát végzett, megteremtett egy magas színvonalon oktató és kutató, jól prosperáló tanszéket, ahol emeritusként is tanított, amíg egyre romló egészségi állapota engedte.

A hazai tudományos élettl a bécsi évek alatt sem szakadt el. Szerkesztette a legrégebbi magyarországi nyelvészeti folyóiratot, az MTA által kiadott Nyelvtudományi Közleményeket (19741985), és szerkesztje volt a Nyelvtudományi Intézet Finnugor Osztályán készült uráli etimológiai szótárnak. Rédei tudományos érdemeit az MTA többek közt azzal ismerte el, hogy 1990-ben küls, 2007-ben tiszteleti tagjává választotta.

Utolsó éveit Magyarországon töltötte, 2002 és 2005 között ismét részt vett a Nyelvtudományi Közlemények szerkesztésében és szinte az utolsó percig dolgozott, egy tanulmánya ez év nyarán jelent meg a folyóiratban.

Rédei Károly több mint ötvenéves tudományos tevékenysége során szinte a finnugor nyelvtudomány valamennyi részterületén (terepmunka, szövegközlés, leíró nyelvészet, hangtörténet, történeti alaktan, etimológia stb.) maradandót alkotott. Állításomat szeretném néhány konkrét példával alátámasztani. Elször 1957-ben járt Leningrádban, ahol az ott tanuló osztják diákoktól szövegeket gyjtött, ennek és az 1964-es útnak eredménye az északi osztják nyelvjárásokat bemutató két chrestomathia (szövegeket és nyelvtant tartalmazó, tankönyvként is használható kiadvány), amelyek közül az egyik angolul, a másik németül jelent meg. 1964-ben hosszabb idt (fél évet) töltött zürjén nyelvrokonaink között. Ennek is köszönhet, hogy a zürjén nyelv egyik legjobb szakértje lett, aki a nyelvet is kiválóan beszélte. Ezen a területen legfontosabb mvei az 1978-ban Bécsben németül, Budapesten magyarul megjelent zürjén chrestomathia, illetve az ugyanebben az évben megjelent, angol fordítással ellátott Zyrian Foklore Texts vaskos kötete.

Számos hosszabb-rövidebb tanulmánnyal gazdagította a finnugor történeti hang- és alaktant is. Ezek felsorolásától itt eltekintek. Személyes véleményem szerint ezen a területen talán a legfontosabbak a permi nyelvek (zürjén és votják) magánhangzóinak történetével foglalkozó írásai.

Vitathatatlan, hogy Rédei Károly tudományos munkásságának legfontosabb és legeredményesebb részét az etimológiai kutatások képezik. Az etimológia (vagyis a szavak eredetének és történetének kutatása) hagyományosan a finnugor nyelvészet súlyponti része, hiszen ennek segítségével tudjuk bizonyítani az egyes rokon nyelvi szavak összetartozását és ezen keresztül a nyelvrokonságot. (A nyelvrokonság bizonyításában persze az alaktani egyezéseknek is fontos szerepük van.) Rédei évtizedeken át írta a Nyelvtudományi Közlemények-ben Szófejtések cím sorozatát, amelyben végül a 366-os sorszámhoz jutott el. Még fontosabbak azok a monográfiái és tanulmányai, amelyekben összefoglalóan tárgyalja különböz finnugor nyelvek jövevényszó rétegeit, amelyek rokon vagy nem rokon nyelvekbl származnak. Ezek közül különösen jelentsek a finnugor nyelvek régi iráni jövevényszavaival, illetve a permi nyelvek régi török jövevényszavaival foglalkozók.

Rédei etimológusi tevékenységének csúcspontját az általa szerkesztett uráli etimológiai szótár (Uralisches Etymologisches Wörterbuch, Budapest−Wiesbaden, 19861988) jelenti. Ez a nagyszabású, közel ezer oldalas m összegyjti, és kritikailag értékeli az uráli nyelvek (az uráli nyelvcsaládot a finnugor és a szamojéd nyelvek alkotják) etimológiailag közös szókészletét, megadva az alapnyelvre (uráli alapnyelv = a mai uráli nyelvek kb. 6000 évvel ezeltt beszélt közös elzménye) rekonstruálható hangalakot és jelentést, a rokon nyelvi folytatókat és a szóra vonatkozó korábbi szakirodalmat. A megjelenése óta eltelt évtizedekben ez a szótár az uráli nyelvtörténeti kutatások legfontosabb forrásává vált.

Nem állt távol Rédeitl a magas színvonalú ismeretterjesztés sem. 1998-ban jelentette meg störténetünk kérdései cím könyvét, amelyben egyrészt közérthet módon igazolja a magyar nyelv finnugor voltát, másrészt élesen szembeszáll a dilettáns nyelvrokonítási elméletekkel.

Rédei Károly barátságos, közvetlen ember volt, aki különösen fontosnak tartotta a fiatal kutatónemzedék nevelését. Ez már budapesti tevékenységében is megmutatkozott, de abban is, hogy a Pázmány Péter Katolikus Egyetem finnugor államvizsga bizottságának elnökeként egyetlen államvizsgázó kedvéért is elutazott Bécsbl Piliscsabára. Kemény, de korrekt vitázó volt, aki ugyan a végskig kitartott véleménye mellett, de mindig tiszteletben tartotta az ellenvéleményt is.

Rédei Károly nemzetközileg is ismert és elismert tagja volt a finnugor kutatók közösségének. Ennek jeleként a helsinki Finnugor Társaság, szakmánk legrégebbi és legtekintélyesebb tudományos intézménye is tiszteleti tagjává választotta. Kedves kollégánk halála nagy vesztesége mind a hazai, mind a nemzetközi tudományos életnek.

Csúcs Sándor

a nyelvtudomány doktora



<-- Vissza a 2008/11 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra


[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]