Magyar Tudomány, 2008/11 1396. o.

A jöv tudósai




Tisztelt Olvasó!


A kutatók utánpótlásával – fiatal tudósokkal foglalkozó melléklet 21. számában Csépe Valériának, az MTA ftitkárhelyettesének gondolatébreszt írását közöljük a nk helyzetérl a tudományos kutatók között. A tanulmány elemzi a nk tudományos karrierjét gátló tényezket, és javaslatokat fogalmaz meg változtatásukra. Kérjük, ha a nk tudományban betöltött helyzetével vagy az ifjú kutatókkal kapcsolatos témában bármilyen megjegyzése vagy javaslata lenne, keresse meg a melléklet szerkesztjét, Csermely Pétert a csermely puskin . sote . hu email címen .

Csermely Péter

az MTA doktora,

Semmelweis Egyetem, Orvosi Vegytani Intézet


ÉDES TEHER”

SZEREPVÁLSÁGBAN

VANNAK-E A KUTATÓNK?1


Hétköznapi felfogásban – akár pejoratív, akár pozitív kicsengéssel – a karrier azt jelenti, hogy az ember „vitte valamire”, elért valamilyen társadalmilag nagyra értékelt pozíciót”. Többek között ezzel kezdi, Monica Belcourt és munkatársai 1996-os felméréseire hivatkozva, Koncz Katalin a Nk a munkaerpiacon cím, 2008-ban megjelent tanulmányának els fejezetét. Koncz Katalin munkája és kiváló szakmai elemzései rávilágítanak azokra az összetett társadalmi jelenségekre, amiért a nk karrierje ma is vitatéma, s maga a karrier szó pedig különösen rosszul cseng a köznapi beszédben, különösen, ha n az, aki azt elérte. E furcsa jelenség ott is megfigyelhet, ahol a sikeres munkának, a szakma által elismert teljesítménynek a következménye, elválaszthatatlan eleme a karrier. A kutatás, fejlesztés, innováció területén végzett sikeres teljesítményrl nincs véleményeltérés, hiszen újat, eredetit hoz, mvelje számára intellektuális öröm. A fokozatokban, címekben, vezeti megbízatásban kifejezd szakmai elmenetel, tehát a karrier megítélése már nem ilyen egyértelm.

A nk munkavállalásával, karrierlehetségeivel számos szakterület foglalkozik, a gender study-k korszakát éljük. Sok, szakmailag ezen a területen kevésbé jártas kutatótársammal együtt ezeknek a kutatásoknak az a hozama érdekel leginkább, amely azt teszi mérhetvé, számszersíthetvé, hogy a 21. század elején a kutatónk szerepe miként változik. Változnak-e a lehetségeik? Szerepválságként élik-e meg a családi feladatok és a kutatói elfoglaltságok egymásnak feszülését? Enyhíti-e bármilyen intézményesített segítség a gyermekszülés és nevelés édes, ám a szakmai munka ütemét lassító terheit? Az átfogó elemzésekben sokan azt a választ keressük, amely arra a kérdésünkre felel, hogy mit kellene tenni. Minél elbb. Melyek azok a változások, amelyek ahhoz kellenének, hogy az általában (de nem kizárólag) a nk által vállalt nagyobb családi teher ne vesse vissza véglegesen a tudományos teljesítményt, hogy a rátermett, teljesítményt felmutató nk közül a jelenleginél többen juthassanak el a vezeti pozíciókba.

A nk megjelenése a tudományos élet vezeti pozícióiban a fejlett országokban ma egyre erteljesebb, pedig arányuk már most is jelentsen meghaladja a posztszocialista országokra jellemzt. Ebben az általános tendenciában az is megmutatkozik, hogy a korábbi passzív szerepek átalakulnak, a nk a korábbinál nagyobb szerepet vállalnának a kutatásirányításban is, jóllehet ez gyakran vezet a „karrier versus család” szerepkonfliktushoz. Ennek ellenére az látható, hogy a kutatómunka és a magánélet egyeztetésének lehetségei minségileg új szakaszukba léptek. A nk tudományos szerepvállalása, beleértve a vezeti pozíciókat is, ersödik. Bár ennek tényezit nem lehet és nem szabad leegyszersíteni, kétségtelen, hogy az egyik meghatározó faktor az, hogy a modern, tudásalapú társadalom aligha engedheti meg magának, hogy lemondjon a magasan képzett nkrl, a K+F+I szektorból kiszoruljanak a kutatónk.

A közelmúltban több olyan átfogó tanulmány is született, amely a kutatónk helyzetét elemzi, ezen belül különös tekintettel a vezetésben, döntéshozatalban betöltött szerepre és arányokra. A szélesebb felmérésekre épül tanulmányok közül elssorban kettre fogok hivatkozni annak alátámasztására, hogy a kutatásban aktív nk helyzetének áttekintésére és az ajánlások gyakorlatba történ átültetésére megérett az id. Az egyik tanulmány egy EU-szint átfogó felmérés és helyzetelemzés: Mapping the Maze: Getting More Women to the Top in Research (2008). A beszédes cím már önmagában azt sugallja, hogy a tudományos hierarchia tetején nincsenek rendben a dolgok. Az EU huszonhét országára, továbbá Izraelre, Svájcra és Norvégiára kiterjed elemzésbl kiderül, hogy 1990 óta alig változtak a nk esélyei arra, hogy vezet tudományos pozícióba jussanak, a férfiak karrieresélyei pedig mindenben meghaladják a nkét. Az EU-jelentés elég egyértelmen fogalmaz, amikor felsorolja ezeknek az érezhet és mérhet következményeit: a tudománypolitikában, a kutatási források elosztásában nem érvényesül eléggé a nk véleménye, szemléletük nincs vagy alig van jelen, így a kutatási prioritásokra, K+F+I kérdésekre vonatkozó döntések nem eléggé kiegyenlítettek, így adott irányban elfogult döntések is születnek. Érdemes megjegyezni, hogy a tudományban vezet szerepet betölt nk helyzetét elemz beszámolót készít szakérti csoport – Nk a Kutatási Döntésekben (Women In Research Decision Making, WIRDEM) – munkáját svájci elnök vezette, a beszámoló pedig egy észt kutatón irányításával készült. Az EU-15 országaihoz 2004-ben csatlakozó tíz ország közül tehát Észtország az egyik vezet résztvev, a tagok között pedig ott van Szlovákia, Szlovénia és Románia is. A magyar kutatónk helyzetére vonatkozóan is számos adattal szolgál a tanulmány, ezeket azonban egy késbbi részben elemzem, összehasonlítva azzal a munkával, amely egy magyar vezetéssel készült, az EU 6. Keretprogramban végzett projekt (Women in Science Debate) eredményeit foglalja össze (Palasik – Papp, 2007)

Tudnunk kell, hogy Európában, így Magyarországon is, a nk tudományos szerepvállalásának gyökerei valamivel messzebbre nyúlnak vissza, mint a világ más régióiban. A magasan képzett nk ma is képviseltetik magukat a tudományos munkában, a probléma elssorban nem ezzel, hanem a pályán való elakadással van Az európai országokban, így Magyarországon sem az a probléma, hogy nem jut el elég n az egyetemekre, vagy nem jut be a doktori iskolákba. A tényleges problémák a tudományos pálya késbbi, a gyermekvállalással egybees szakaszában jelennek meg, s a pályán töltött évek elrehaladásával pedig hatványozódnak. A sikeres pálya, s a kutatásban való irányító részvétel számos feltételhez, például megfelel tudományos fokozathoz kötött. Ez az a feltétel, amely teljesítend, éppen ezért nem érdemes félremagyarázni az ehhez nyújtott segítségre irányuló törekvéseket. Nem szabad abba a hibába esnünk, hogy azt mondjuk, azok keresik az új lehetségeket, akik egyébként alkalmatlanok a megfelel szakmai teljesítményre. Az ilyen törekvéseket maguknak a kutatónknek kell megakadályozniuk.


Foglalkozás, fokozat, felemelkedés


A kutatónk számát tekintve Magyarország nem marad el az EU országaitól. Az elemzk (pl. WIRDEM) szerint ez nem csak pozitív mutató. Az elemzk szerint a posztszocialista országokban, így Magyarországon is ez a magas arány részben annak köszönhet, hogy a közalkalmazotti fizetések a kutatói pálya presztízsét kikezdték, s ennek következtében ntt a nk létszáma a kutatásban, lett kiegyenlített a férfi-n arány. Ma azonban a K+F területen már látszanak a jelei annak, hogy a vállalkozói szférában emelkednek a fizetések. Ennek várható hatásaként sokan azt jósolják, hogy a K+F területérl kiszorulnak majd a nk. Egyelre ennek még látványos jelei nem láthatók, de érdemes lehet rá felkészülni. Igaz viszont, hogy bármely szektorról legyen szó, a vezet pozíciót betölt kutatónk aránya igen alacsony. Míg a diploma megszerzésekor a nk aránya 50 % feletti, a kutatás és felsoktatás vezeti pozícióiban évek óta 12 % körül mozog.

Magyarországon a kutatásban foglalkoztatott nk helyzete meglehetsen vegyes képet mutat. A tudományos fokozatok tekintetében már a PhD szinten is van eltérés (a nk aránya átlagosan 37 %), holott az egyetemen, st még a doktori iskolákban sincs a nemek száma szerint jelents eltérés (kivételt csupán néhány szakterület jelent). Az igazán robusztus eltérés az MTA doktora fokozatot szerzettek esetében figyelhet meg, a nk aránya az úgynevezett „nagydoktori” teljes létszámra (tudomány doktora és MTA doktora) viszonyítva a 2008. május 31-i állapotnak megfelelen 13,5 %. Ettl azonban jelentsen eltér a 2000 után MTA doktora fokozatot szerzettek körében a nk aránya, itt ugyanis, amint az 1. ábra mutatja, a nk aránya jelentsebb, már 18 %, szemben a 2000 eltt fokozatot szerzettek 11 %-ával.

A második ábrán az is jól látható, hogy az adott évi teljes létszámra vonatkoztatva ez az arány 2000 és 2008 között fokozatosan javult, mégpedig olyan szigorodó körülmények között, amelyben a benyújtott pályázatok nem kis hányada sikertelen, azaz a tudományos osztályok bizottságaiban ersöd minségi szempontok érvényesülnek. Az ábrán természetesen az is jól látható, hogy a gyakran hangoztatott vélemény, miszerint katasztrofális tempóban n az akadémiai doktorok száma, nem felel meg az adatoknak. Nyolc év alatt (2000 és 2007 között) 325 fvel, azaz átlag évi 40 fvel ntt a létszám.

Az MTA tagjai a tudomány doktora, illetve MTA doktora fokozattal rendelkezk közül jelölhetk, illetve választhatók. Figyelembe véve tehát azt, hogy a szükséges fokozattal rendelkezk között jóval magasabb a férfiak aránya, könnyen belátható, hogy az MTA levelez és rendes tagjai között is több férfinak kellene lennie. A probléma „csupán” annyi, hogy a nagydoktorok, tehát a jelölhetk és választhatók számára vetítve a férfiak aránya 14 %, a nké pedig 6 %, azaz a létszámában kisebb csoportból kisebb számban is választanak. Bár a 2007. év az akadémiai tagválasztás szempontjából kivételes, hiszen soha ennyi nt még nem választottak az akadémikusok tagjaik sorába, a választásnak ezt az arányát követve lassú változás várható. Valójában azonban nem ez a szint, ahol áttörésnek kell lennie, hanem a jelölhetk arányának kellene változnia. Ehhez azt kell megnézni, hogy hol, a pálya milyen szakaszában akadnak el a nk a tudományos elmenetelben. Melyek azok a tényezk, amelyek az egyéni döntést befolyásolhatják, s melyek azok, amelyek a kutatói közösség karrier-visz-szafogó tulajdonságaiból következhetnek.


Karriergátak a nk kutatói pályáján


Szinte alig van olyan tanulmány, amely ne térne ki arra a szerepdilemmára, amely a család és a pálya ketts terheibl következik, s amely sokszor választási kényszert is jelent, alapveten meghatározva a nk elbbrejutását. A kutatói pályán a fokozatszerzés és ebbl következen a késbbi vezetvé válás esélyeit csökkenti a kutatói munka és a gyerekvállalás ütközése. A „kutatói munka összeegyeztethet a gyerekvállalással” kihívásnak azok tudnak megfelelni, ahol az egyéni vállalás és a családi segítség ötvözdik. A szülképes korú nk vagy a doktori képzés vagy a disszertáció elkészítésének idszakában vállalnak gyereket, többségük nem tud mindkét feladatnak megfelelni. Sem a jelenlegi ösztöndíj, sem az azt követen várható segédmunkatársi vagy tanársegédi fizetés nem teszi lehetvé, hogy megfizetend segítséget igénybe vegyenek. A kutatómunka családi segítség esetén is kifejezett egyéni erfeszítést igényel, a legtöbb család nem engedheti meg magának, hogy az anya részmunkaidben dolgozzék. Számos kutatóhely, legyen egyetemi, akadémiai vagy más, nem veszi szívesen a korlátozott jelenlétet és az idi határok közé szorított kutatómunkát. Az már csupán plusz nehezít körülmény, hogy az otthoni munkához szükséges infrastruktúra (pl. ADSL) anyagi vonzata kevés közalkalmazottként foglalkoztatott kutató számára vállalható.

A gyermeket vállaló nket a PhD-fokozat megszerzésében akkor lehet hathatósan segíteni, ha elbb felmérjük, mi az az intézményes vagy a disszertációját készít kismama által pályázható segítség, amely a kutatói munkára fordítható idt növeli. A már fokozattal rendelkez kisgyermekes kutatónk számára is nélkülözhetetlen az a segítség, amit a részmunkaid vagy az otthoni munkavégzés feltételeinek megteremtése jelenthet. Ugyancsak ebbe a körbe, bár másként megoldandó kérdésként tartozik a megfelel színvonalú gyermekintézmények és a családbarát munkahelyek kialakítása. Ezek változása nélkül a kisgyermekes kutatónk szakmai felemelkedése változatlanul lassú marad, megfelel teljesítmény és fokozatok megszerzése is az egyén és a család vállalásának függvénye. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy erre késbb sem, st sokszor egyáltalán nem kerül sor.

Megvizsgálandó például, hogy mindazon a kutatók számára kiírt pályázatok esetén, amelyek életkorhoz, a diplomaszerzés vagy fokozatszerzés idejéhez kötik a részvételt, miként lehet a pályázati korhatárt a gyermekes nknél (esetleg azoknál a férfiaknál is, akik gyermekgondozási szabadságon vannak, vagy voltak) meghosszabbítani. Lehet-e például a gyermeket vállaló kutatón néhány (például gyermekenként két) évvel tovább „fiatal”, azaz sérti-e bárki érdekeit, ha eltér az életkori határ. Érdemes megvizsgálni tehát, hogy a karriertámogató intézkedések közül miként vezethet be úgy minél több, hogy az ne vezessen a másik nem hátrányához. A nk elakadása a kutatói pályán azonban nem csupán olyan okokra vezethet vissza, amelyek a fentebb felsorolt küls faktorok következményei. A bels, azaz a kutatón attitdjében, döntési preferenciáiban keresend okok közé sorolható a szociológusok igen szemléletes szakkifejezésével jelölt üvegplafon hatás és az esélytudatosság hiánya. Míg az elbbi szinte minden országban megfigyelheten befolyásolja az adott pozíció elfogadásáról hozott döntést, az utóbbi a posztszocialista országokban különösen kifejezett. Az üvegplafon hatás lényege, hogy a nk minden pozícióra vonatkozó döntésüknél azt mérlegelik, hogy az ebbl következ kötelezettségek miként befolyásolhatják a családot, a férfiakénál lényegesen magasabb óraszámban végzett otthoni munkát miként tudják a karrierrel járó feladatokkal összeegyeztetni. A nk tehát, különösen, ha kicsi gyerekük van, nem vállalnak el egy magasabb pozíciót, jóllehet pontosan látják a kihívást, de a család miatt nem merik vállalni.

A fentebb említett 2008-as EU-jelentés hosszan foglalkozik azzal, hogy a posztszocialista országokban milyen alacsony a K+F-szektorban dolgozó nk esélytudatossága. A jelentés készíti például több mutató mentén Németországot hasonlították össze a posztszocialista tagállamokkal. Hasonlóság mutatkozott abban, hogy valamennyi országban a kutatásban tradicionálisan hierarchikus, férfiközpontú rendszerek mködnek, a döntéshozó testületekben férfitöbbség van, a magas beosztásúak többsége férfi, a férfiak pályája töretlen és gyors, nincs valódi támogató rendszer, a kutatónk speciális problémáira nem fókuszálnak.

A legjellemzbb eltérést a nk esélytudatosságában találták. A kutatónk egy része irtózik attól, hogy megemlítse, illetve tegyen azért, hogy a kutatónk helyzete, karrieresélyei javuljanak. Sokan feminizmus bélyegétl rettegnek, mások viszont valóban vélt vagy valós sérelmeiket szeretnék egy ilyen köntösbe bújtatni. A kutatónk teljesítményét, karrieresélyeit segít egészséges törekvések egyik ismérve, hogy nem valakik ellen szólnak, hanem valakikért, nevezetesen a nkért. Nem jogtalan elnyöket szeretnének, hanem intézményes segítséget ahhoz, hogy a nk megszerzett tudásukat hasznosíthassák, és a családról se kelljen lemondaniuk. Ez nem csak a kutatónk pszichológiai jóllétét (wellbeing) szolgálja, hanem megfelel módszerekkel társadalmi haszna is mérhet. Valamennyi korszer fejldéspszichológiai kutatás azt mutatja, hogy a gyerekek intellektuális fejldése, iskolai elmenetele, felnttkori beválása legszorosabban az anya iskolázottságával korrelál. Nehéz tehát elfogadni, hogy egy ország hajlandó arról lemondani, hogy a magasan képzett nk gyermeket vállaljanak. Az MTA-n hamarosan megalakuló, a kutatónk helyzetét elemz, s a hazai és EU-kutatások alapján ajánlásokat kidolgozó munkacsoport olyanokból áll majd, akik kiemelked teljesítmények, maguk is anyák és nagymamák, akik a család és munka nyomásában érintettként és vezetként is ismerik a kutatónk sürgsen kezelend problémáit.


Adatok a magyar kutatónkrl


Az egyes tudományterületeken dolgozó kutatók nemek szerinti eloszlásáról nagyon hiányos adatok állnak rendelkezésre, az EU-ban és Magyarországon is. Mégis elmondható néhány korábbi statisztika alapján, hogy a magyar tendenciák hasonlóak más országokéhoz: a nk aránya a legmagasabb bölcsészettudományokban, ezt az orvostudomány, a társadalom- és az agrártudományok követik. A mszaki tudományok területén a legalacsonyabb a kutatónk aránya. A különbségek okainak feltárása részletes, módszereiben tudományosan alapozott munkát igényel. Mégis megkockáztatom, hogy ott tudnak a nk a kutatásban a ma még nem mköd, illetve nem elég hatékony támogatórendszer ellenére a leginkább megmaradni, ahol egyszemélyes kutatások végezhetk, nincs a kutatómunka jelents mértékben laboratóriumhoz, terephez kötve. Ezeknek az egyszemélyes kutatásoknak a kora azonban nagyon sok diszciplínában egyre inkább lejár, a K+F átalakuló finanszírozási rendszere pedig biztosan nem ebben az irányban mozdul el. A nk helyzete tehát akkor javul, ha számosan jelen lehetnek a kutatásban, és teljesítményüket, az élvonalba történ bejutásukat segíti a társadalmi környezet és mindenek eltt a környezet. A család különleges segítsége eddig is adott volt, legalábbis a sikeres kutatónknél. A hazai helyzetre vonatkozóan álljon itt egy idézet a Women in Science Debate projekt összefoglalójából (Palasik – Papp, 2007, 4–5.): „A kutatások azt is igazolták, hogy a diplomás nk karrierépítése jóval lassúbb, mint a diplomás férfiaké. Még ehhez képest is nehezebb helyzetben vannak a nk, ha a tudományos kutatást választják hivatásul. 2005-ben Magyarországon 31 407 kutatót regisztráltak a költségvetési intézményekhez és a vállalkozói szektorhoz tartozó kutatóintézetekben, valamint az egyetemeken. Együttesen 34,2 %-uk volt n. A költségvetési intézményekben foglalkoztatnak legnagyobb arányban nket a kutatók-fejlesztk között, ugyanakkor a létszámuk ebben a szektorban nem sokban különbözik a vállalkozói szektorban dolgozó kutatókétól, míg a felsoktatásban, ahol összesen és a nket tekintve is háromszor annyi kutató dolgozik, a nk aránya már némileg alacsonyabb. Ugyanakkor a felsoktatás alkalmazza a legnagyobb arányban (és számban) a nket segéd- és egyéb személyzeti pozícióban.” … „2005-ben Magyarországon a magánszektor kutatóhelyei költötték a legtöbbet K+F-re, ugyanakkor ebben a szférában a legalacsonyabb a nk aránya. Ugyanakkor az egy kutatóra jutó ráfordítás és a ni kutatók arányának összehasonlítása alapján azt mondhatjuk, Magyarországon nem minden tudományterületre igaz, hogy ott a legalacsonyabb az egy kutatóra jutó ráfordítás, ahol a legmagasabb a nk aránya.” A tanulmány megállapításai egybecsengenek a 2008-as EU-jelentéssel, és még sok más hazai tanulmány megállapításaival. Elérkezett az ideje, hogy ezeket együtt, összefogva elemezzük, és a megszívlelhet, különösebb anyagi ráfordítást nem igényl intézkedéseket valósítsunk meg. Enélkül nem fog az az arány változni, amely évek óta stagnál, amint az 1. táblázatban jól látható.

A Palasik Mária–Papp Eszter-tanulmány számos hasznos megállapítása mellett arra is felhívja a figyelmet, hogy egy adott csoport helyzetének értékelése és a változások elindításához szükséges lépések kidolgozása tudományosan megalapozott elemzést és hatástanulmányt igényel. Meglep lehet, de pont a tudomány területén dolgozó nk helyzetével foglalkozó döntéshozók feledkeznek meg arról, hogy ezeknek az elemzéseknek is az érintett tudományterületek feltételeinek megfelel adatfelvétel és elemzés szabályainak kell megfelelniük. Így derülhet ki például, hogy a nk tudományterületi foglalkoztatottságára vonatkozó vélemények nem állják meg a helyüket. Az említett tanulmány szerint kimutatható, hogy „szektorok szerint vizsgálva nem érvényesülnek bizonyos általánosnak tekintett törvényszerségek, például az, hogy mindig a bölcsészettudományban a legmagasabb a nk aránya és az ipari kutatásban a legalacsonyabb.”


A jöv


A tanulmány végén szeretném meggyzni a kétkedket arról, hogy a kutatónk helyzete, szakmai elmenetele nem valamiféle ni, hanem össztársadalmi kérdés. Ehhez ismét a Palasik–Papp-tanulmányból idézek (29. oldal): „A jövre vonatkozóan nagyon súlyos problémára szeretnénk felhívni a figyelmet. Ez pedig, hogy alapveten megváltoztak a diplomások családalapítási szokásai is. Míg 1980-ban a 85 %-uk családban élt (a népességen belül családban élk aránya 86 % volt), 1990-ben annak ellenére, hogy számuk tíz év alatt több mint 200 ezer fvel ntt, csupán 39 %-uk élt családban (a népességen belül családban élk aránya 83 % volt). Ez természetesen azt is jelenti, hogy a diplomások rétege fiatalodik, a családalapítást pedig késbbre halasztja. A családban él diplomás férfiak 79 %-a házas, a nknek 64 %-a férjezett. A diplomás nk 34,5 %-a gyermektelen. De még a házasságban él diplomás nk 11 %-a is gyermektelen, az egygyermekesek aránya pedig 29 %. A gyermeküket egyedül nevel diplomás apák aránya 11 %, az anyáké 26 %; utóbbi lényegesen magasabb, mint az országos átlag, ami 19 % (KSH 1990, 1997, 1999, 1998). Ezek a puszta számok, de ha belegondolunk a számok mögött rejl várható társadalmi folyamatokba, eléggé elrettent képet kapunk. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor az elkövetkez évtizedekben a diplomások még kisebb hányada fog családban élni, a családban élk között is még kevesebben vállalnak gyermeket, mint eddig, tovább n a rétegben az elváltak aránya.”

A kutatónk helyzetével foglalkozni nem divatkérdés és rosszíz feminizmus. Azok, akik így gondolkoznak, az életük valamely szakaszában (például apaként, nagyapaként) rájönnek, hogy a szakmájukkal elégedett, kiegyensúlyozott családot szolgáló diplomás nk a jöv alakulásának fontos szerepli.


Irodalom

Palasik Mária – Papp Eszter (2007): Nk a tudományban – Áttekintés Magyarországról. A Cseh Köztársaság Tudományos Akadémiájának Szociológiai Intézete, Prága

Mapping the Maze: Getting More Women to the Top in Research (2008) EU-jelentés a nk helyzetérl.


Csépe Valéria

az MTA levelez tagja, ftitkárhelyettese

csepe office . mta . hu



1. ábra • A nk aránya a legmagasabb akadémiai tudományos fokozatot szerzettek között (2008. május 31-i állapot)



2. ábra • Az akadémiai doktorok adott évi teljes létszámán belül a férfiak és nk arányának változása 2000 és 2007 decembere között



n

Férfi

Összesen

Nk aránya, %

1990

8489

21 767

30 256

28,1

1995

7092

13 767

20 859

34,0

1998

8129

15 418

23 547

34,5

2000

9537

18 339

27 876

34,2

2002

10 039

19 725

29 764

33,7

2003

10 647

19 645

30 292

35,1

2004

10 484

19 936

30 420

34,5

2005

10 731

20 676

31 407

34,2


1. táblázat • A nk számának és arányának változása a kutatók-fejlesztk között

1990 és 2005 között (Palasik – Papp, 2007, a szerzk engedélyével)



1 A tanulmány az Esélyegyenlség a kutatásban cím konferencián, 2008. június 23-án elhangzott Szülni vagy kutatni? – Valóban ez itt a kérdés cím eladás alapján készült.



<-- Vissza a 2008/11 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra


[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]