Magyar Tudomány, 2008/10 1217. o.

Genetika és (magyar) őstörténet

A történeti genetikai módszerrel elemzett, 10–11. századi embercsontok kiválasztásának szempontjai

A projekt anyagi lehetőségei százhatvan minta vizsgálatát tették lehetővé. Kétféle koncepciót követhettünk, hogy a rendelkezésre álló több mint 10 ezer csontváz közül melyeknél próbálkozzunk mintavétellel: vagy egyetlen nagy temető (= „közösség”) összetételének elemzését végezzük el, vagy többféle szempont figyelembe vételével a 10. századi Magyarország lehetőség szerint teljes metszetét próbáljuk megragadni. A történetiség iránti nagyobb kíváncsiságtól hajtva, valamint annak függvényében, hogy egyáltalán mely hazai embertani gyűjtemények vezetői járultak hozzá a vizsgálathoz, az utóbbi mellett döntöttünk. Tisztában voltunk azzal, hogy a számba vett szempontok egyedül a kutatásban pillanatnyilag érvényes interpretációk függvényében értelmezhetők (például, hogy mit tartunk „gazdag”, mit „10. század eleji” sírnak stb.); egyedül a tájegységek kijelölése volt kézenfekvő. Mindezek mellett azonban nem vetettük el teljesen az első mintavételi koncepciót sem: néhány temető esetében egynél több mintát küldtünk vizsgálatra (Fadd–Jegeshegy: 5 db. Sárrétudvari–Hízóföld: 4 db.; Mözs–Szárazdomb, Örménykút 52. lh.: 3–3 db.; Szegvár–Oromdűlő: 2–2 db.). A projekt második periódusában több kis sírszámú temető elemzését (Harta–Freifelt, Balatonújlak–Erdődűlő) végezte el a munkacsoport. Ez utóbbi szakaszban a vizsgálatok kiterjedtek olyan lelőhelyekre is, amelyek a mai országhatárokon kívül találhatók, de vonatkozásaik tekintetében összekapcsolódnak a 9–11. századi Kárpát-medence kulturális változásának folyamatával (Csekej, Kolozsvár, Zvonimirovo). Eredményeink váratlanul nagyfokú heterogenitása miatt a jövőben inkább a második koncepciót (kis sírszámú, jól körülhatárolható egység vizsgálatát) látjuk tanácsosnak követni.¹

A mintavételnél követett

kiválasztási szempontok:

Szállásterület: a történeti és régészeti kutatás a kezdeteitől fogva keresi az egyes honfoglaló törzsek, népcsoportok szállásterületeit. Megnyugtató eredmény egy sem született, s az egyes tájak régészeti és biológiai jellegzetességeit kutatva számolni kell(ene) azzal is, hogy az egyes tájegységek lakossága több okból (például telepítés, háború, járvány) megváltozhatott, kicserélődött. Mindenesetre gondunk volt arra, hogy valamennyi főbb tájegységről próbáljunk mintát venni (Duna–Tisza köze, Alföld nyugati pereme, Körös és Maros torkolatvidéke, Mezőföld, Kis-Balaton környéke, Kisalföld déli része, Felvidék, Szlavónia).

Kronológia: a 10. századi leletanyag periodizálása – ez többek számára kezd nyilvánvalóvá válni – többnyire közmegegyezésen és nem kidolgozott elemzéseken alapul. A tipokronológia és a pénzzel való keltezés bizonytalanságai (Kovács, 2005, 35–96.) mellett az újabban bevont radiokarbon-módszer alkalmazása állítja olykor megoldhatatlan dilemma elé a kutatókat.² Ezért nem tehettünk mást, mint az általánosan elfogadott kronológia alapján törekedtünk arra, hogy a mintáink között valamennyi periódus (10. század első és második fele, a 11. század első fele) képviselve legyen. Hogy a kapott eredményekből semmilyen következtetést nem vontunk le a 10. század folyamán lejátszódott etnogenetikai folyamatokkal kapcsolatban, az a vizsgált minták alacsony száma miatt mindenki számára evidens (kell, hogy legyen).

„Etnikum”: a régészeti kutatás különösen az 1960–70-es években törekedett etnikai csoport(ok) elkülönítésére; ennek eredménytelenségét a problémától való lassú elfordulás mutatta meg.³ A leletanyagon belül érzékelhető különbségek valójában kulturális sajátosságok, amelyek az élet és a temetés szinte minden mozzanatát befolyásolták, pl. azt is, hogy a temetésnél mit tettek a halott mellé és mit nem. A kulturális sajátosságok esetleges etnikai gyökerei föltárásához éppenséggel a genetikai vizsgálatok segíthetnek hozzá a legjobban, azonban ehhez még számtalan vizsgálatra és azok nagyon elmélyült történeti elemzésére lesz szükség. Számos eredmény azonban máris nagyon izgalmasnak mutatkozik. Így az, hogy a honfoglaláskor egyik legjellegzetesebb tárgytípusával (tarsolylemez) eltemetett, általunk vizsgált sírok (Izsák–Balázspuszta, Besenyőtelek–Szőrhát) mitokondriális háttere belső-ázsiai kapcsolatrendszert sejtet, csak hát ebből – akár csak egyedül a tarsolylemezes leletek összességére gondolva – egyelőre még nyilvánvalóan nem szabad történeti és etnikai következtetést levonni.

„Szociális helyzet”: tükröződik a közép- és kelet-európai kutatás általános felfogása szerint a sírmellékletek számában és minőségében; a „gazdagságot” a közép- és kelet-európai régészetben egyben a magasabb társadalmi rang kifejeződésének szokás tekinteni.⁴ Kézenfekvő volt a „gazdag”, „szegény” és a még inkább teoretikusan meghatározott „középrétegbe” sorolt sírokból is választani mintát.

A társadalmi szereptől is függhetett, hogy egyes csoportok – anyagi lehetőségeiktől függetlenül – hozzájuthattak bizonyos javakhoz, míg mások nem. Rendkívül összetett problémával állunk szemben: számtalan oka lehet pl. annak, hogy inkább a 10. századra jellemző részleges lótemetkezéssel, fegyverrel eltemetett férfisírok mitokondriális szekvenciái európai háttérrel rendelkeznek, s csak kisebb mértékben mutatnak ázsiai kapcsolatot. A régészetileg hasonló gazdagságú női sírok inkább európai haplocsoportokba tartoznak, de a férfi síroknál magasabb számban előfordultak ázsiai haplocsoportokba sorolható minták is. A sikerrel elemzett sírok azért is kínálnak lehetőséget a társadalmi helyzetükkel kapcsolatos jövendő mérlegelésre, mert azokon belül férfiak és nők aránya közel azonos.

A régészeti interpretációk igen változatosak lehetnek. A tudomány fejlődése és a kutatói álláspontok eltérései folytán olykor még ugyanazon temetőkkel kapcsolatban is születhettek egymástól nagyon különböző megítélések (erre példa az újabb irodalomban a banai tarsolylemezes sír).

A genetikai vizsgálatra küldöttekből 136 esetben sikerült mintát kinyerni, melyek felénél (68 db.) lehetett a mitokondriális haplotipizálást elvégezni. A régészeti adatok és szempontok, valamint a genetikai eredmények szembesítése a következő:

A kapott eredmények rendkívül sokfélék, inhomogének; ezekből a 10. századi Magyarországra vetítve egyelőre nem szabad történeti következtetést levonni. Ami pedig a magyar etnogenezist illeti, ezen adatok semmiképpen sem „fordíthatók le” úgy, hogy népeket lehessen érteni alattuk. A különféle társtudományok kutatóit, a tudománypolitika irányítóit és a magyar etnogenezis iránt érdeklődőket türelemre kérjük: ez a munka egyelőre épp csak elkezdődött, s hosszú távú folytatásához mindenki támogatására szükség van!

Kulcsszavak: magyar őstörténet, régészet

Irodalom

Bende Lívia – Lőrinczy G. – Türk A. (2002): Honfoglalás kori temetkezés Kiskundorozsma–Hosszúhát-halomról. (Eine landnahmezeitliche Bestattung von Kiskundorozsma–Hosszúhát-Hügel.) Móra Ferenc Múzeum Évkönyve–Studia Archaeologica. 8, 351–402.

Daim, Falko (2006): Der frühungarische Jüngling von Gnadendorf und die Folgen – Der Blickwinkel der Archäologie. In: Falko, Daim –Lauermann, Ernst (Hrsg.):: Das frühungarische Reitergrab von Gnadendorf (Niederösterreich). Mainz, 281–294.

Fodor István (1986): Néhány régészeti észrevétel a kabar-kérdésről. In: Németh P. (szerk.): Régészeti tanulmányok Kelet-Magyarországról. Folklór és Etnográfia. 24. Debrecen, 99–114.

Kovács László (2005): Muszlim pénzek a X. századi Kárpát-medencében. In: Molnár Ádám (szerk.): Csodaszarvas. Őstörténet, vallás és néphagyomány… Budapest, 35–96.

Wason, Paul K. (1994): The Archaeology of Rank. New Studies in Archaeology. Cambridge University Press

¹ A hartai temetőből nyert genetikai eredmények sokkolóak, a történeti értékelésüktől egyelőre tanácsos tartózkodni. A kapott adatok alapján úgy tűnik ui., hogy az oda temetkező közösség egyik tagja sem állt rokonságban a többivel. Minthogy egyelőre ez az egyetlen ilyen nagy esetszámban megvizsgált temető, ezért nem lehet tudni, hogy ez egy különleges, egyedi eset volt-e, vagy pedig a jövőben a 10. századi temetőkben nem lehet családi, rokonsági közösségek együttesét látni. (Ez utóbbi volt minden eddigi temetőelemzés axiomatikus kiindulópontja.) Annyi azonban a leletek eddigi tanulmányozása alapján bizonyosnak tűnik, hogy a mellékletadási szempontok alapján is felvetődik a sírok egy részének közel egykorúsága.

² Az alsó-ausztriai Gnadendorfban előkerült szablyás, lovastemetkezéses sír (Daim [2006]) a hagyományos keltezés szerint a 10. század első harmadából vagy közepéről, a C-14-es mérés szerint az ezredforduló tájról származik – a második dilemmát az jelenti, hogy az utóbbi lehetőség az érvényben levő történelmi felfogás szerint irreális. A C-14-es keltezés 10. századi alkalmazására vonatkozóan még: Bende Lívia – Lőrinczy Gábor – Türk Attila: Honfoglalás kori temetkezés Kiskundorozsma–Hosszúhát-halomról. (Bende et al., 2002, 351–402.)

³ Az etnikus elkülönítés 10. századi problémájának nehézségeit jól bemutatta Fodor István: Néhány régészeti észrevétel a kabar-kérdésről. (Fodor, 1986, 99–114.)

⁴ E szemlélet nem számol a temetés során megnyilvánuló számtalan mentalitásbeli (kulturális) faktorral. A modern kutatás ezt a problémát jóval árnyaltabban kezeli, lásd Wason, 1994

---

<-- Vissza a 2008/10 szám tartalomjegyzékére

---

<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra

---

[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]

---