Magyar Tudomány, 2008/10 1220. o.

Tanulmány



A KÁRPÁT-MEDENCE

MADÁRVILÁGÁNAK KIALAKULÁSA

az évszázados magyar madárslénytani

kutatások eredményeinek tükrében


Kessler Jen


a biológiai tudományok kandidátusa, ny. egyetemi tanár

kessler_jeno yahoo . com


A Kárpát-medence mai földrajzi körvonalai – amelyek több mint 300 ezer négyzetkilométernyi területet vesznek körül – csak a Kárpátok és a velük egykorú hegységek felgyrdése révén alakulhattak ki a földtörténeti újkor (kainozoikum) második felében. A területet képez kéreglemezek természetesen már réges-régen léteztek, de nem feltétlenül a mai helyükön. A földtörténeti középkor (mezozoikum) els felében, a triász végén, Földünknek még egyetlen skontinense volt (Pangea), amelyet az sóceán (Panthalassza) vett körül. Ez az skontinens a jurában két részre oszlott, Laurázsiára és Gondwanára. Az északi Laurázsia a mezozoikumban feldarabolódott, a mai Európa területén kisebb-nagyobb szárazföldekbl álló szigetvilág alakul ki.

A Kárpát-medence is ilyen jelleg földrajzi képzdmény. Mind Erdély, mind a mai Ausztria, Horvátország, Magyarország és Szlovákia területérl ismertek olyan szárazulatok, amelyek növény- és állatvilága fosszíliák révén részben fennmaradt, és lehetvé teszi az egykori élvilág részleges rekonstruálását. Ilyen szigeteket képezett a mai Báródi-medence (a Sebes-Körös fels szakasza) és környéke, a Bánáti-hegység mai területe, a Mecsek és környéke, és más területek. Ez a szigetvilág jellemz a mezozoikum további idtartama alatt, de még a földtörténeti újkor elején is, csak a süllyedések és emelkedések következtében más és más területek kerültek a víz felszíne alá vagy fölé.

Így az alsó krétában is fennmaradt a mai Királyerd-hegység helyén a szigetjelleg, majd a fels krétában a Hátszegi-medence, a Szilágyság egy része (Zsibó környéke), Gyulafehérvár környéke, a mai Bakony egy része emelkedett ki többek között a környez tengerbl. A kainozoikum elején (a paleogénban) a két párhuzamosan elhelyezked stenger, a Tethys és a Paratethys közti szárazföldi terület foglalta el a mai Kárpát-medence középs részét. A késbbi felgyrdések következtében létrejött fiatal hegységek koszorúszeren vették körül a már mai körvonalakkal rendelkez medencét, ám a mélyebb részeket még mindig a Paratethys nyúlványa töltötte ki. A közvetlen kapcsolat megszntével a mai Erdély középs részét elfoglaló tó feltöltdött, viszont még aránylag hosszú ideig megmaradt a Pannon-tó. Feltöltdése kb. 5,3 millió évvel ezeltt fejezdött be. Gyakorlatilag ekkor alakult ki a Kárpát-medence mai képe (Karátson, 2000).

A kainozoikum utolsó szakaszára, a negyedidszakra (kvarter), amely 1,8 (de egyesek szerint három-) millió éve tart, a jégkorszakok (glaciálisok) és az ket elválasztó enyhébb éghajlatú szakaszok (interglaciálisok) váltakozása a jellemz. Földrajzi helyzetének és a hegykoszorú létének köszönheten a Kárpát-medencében a 800 m tengerszint alatti területeket a leghidegebb idszakokban sem borította a tlünk északabbra lev területeket eltakaró vastag jégpáncél, így élviláguk is fennmaradt, még ha ciklikusan kisebb-nagyobb mértékben változott is. Ennek köszönheten folyamatosan képzdtek leletek a madárvilág jelenlétét illeten is.

A holocénban (amely 12 ezer évvel ezeltt az utolsó hidegebb idszak – a kés glaciális után – kezddik) egy folyamatos felmelegedés következett be. Ez egybeesett az ember életmódjának változásával is, amely a vadászó-gyjtöget életmódról fokozatosan az állattenyészt-földmvel életformára tért át, a folyamatos helyváltoztatásról a letelepedésre. A Kárpát-medence különösen kedvez környezeti feltételeit mutatja és bizonyítja az ember – st korai eldeinek is a – szinte folyamatos jelenléte. Ezt a rudabányai fels miocén Hominida leletek, majd a vértesszlsi Homo erectus, az avasi, a subalyuki neandervölgyi, majd crô-magnoni (Homo sapiens sapiens) ember paleolit, illetve a korai mezolitikus leletei is bizonyítják. A Kárpát-medence, illetve a tle délkeletre fekv szomszédos területek neolitikuma a legkorábbiak közé tartozik Európában.

A fentiekbl kiderül, hogy a Kárpát-medence területe ökológiai szempontból megfelel környezeti viszonyokat biztosíthatott a legkorábbi számba vehet idktl (hozzávetlegesen a triász–jura határtól, azaz az utolsó 200 millió évtl) kezdve a madarak eldeinek megjelenéséhez, és az s-, majd a valódi madarak folyamatos jelenlétéhez. (1. kép). Míg az utolsó 140 millió évbl szinte folyamatosan és egyre több madárlelet kerül el a különböz korú rétegekbl, addig a jurából (amely az els 55 millió évet foglalja magába) nem rendelkezünk közvetlen bizonyítékokkal a jelenlétüket illeten. Ha figyelembe vesszük, hogy ez a Föld szinte minden területére érvényes, és csak a bajorországi és északkelet-kínai, illetve koreai fels jura smadár-leletek képeznek kivételt, akkor nincs mit csodálkozni ezen a Kárpát-medence esetében sem. Mindenesetre a mecseki szénbányák meddrétegeiben felfedezett és leírt, s fleg a még fel nem tárt dinoszaurusznyomok között akár madáreldöktl származóak is elfordulhatnak.

A tárgyalt terület madármaradványainak gyjtése, vizsgálata és tudományos feldolgozása bár már a XIX. század közepén elkezddött, de sohasem tartozott a vonzó vagy divatos kutatási témák közé. A legels, erre a tudományágra szakosodott magyar kutató Lambrecht Kálmán (1889–1936), aki egyben az egyetemes madárslénytan egyik legjelentsebb alakja is volt. Korai halála után munkáját elbb Kretzoi Miklós (1907–2005), majd 1950-tl kezdve Jánossy Dénes (1926–2005) folytatta, számottev nemzetközi elismerést szerezve a magyar tudományosságnak. Míg Lambrecht kizárólag madárslénytani kutatásokat végzett, addig az utóbbiak az emlsök kutatása mellett foglalkoztak madármaradványokkal is. Hozzájuk hasonlóan a legtöbb osztrák, horvát, szlovák és cseh kutatóra is ez jellemz. Kivételt a cseh Vaclav apek, Peter Švec és Jií Mlíkovský, a horvát Vesna Malez, az osztrák Ursula Göhlich, valamint a szerz és tanítványa, Gál Erika képeznek.

A madárfosszíliákkal szembeni érdektelenség egyik oka az a napjainkig él tévhit volt, hogy a madárcsontok, állítólagos törékenységük miatt, nem alkalmasak a fennmaradásra. Ezt mind a más területekrl, mind a Kárpát-medencébl felfedezett és leírt nagyszámú smaradvány nyilvánvalóan cáfolja. Ellentétben a németországi vagy kínai lelhelyekkel, területünkön a fosszilizálódási viszonyok valóban kevésbé kedveztek a teljes csontvázak fennmaradásának. Másrészt az empirikus módszerekkel végzett terepi gyjtmunka sem kedvezett az apróbb csontok, illetve a töredékek begyjtésének. Szintén szemléletbeli akadályt jelentett, hogy a madarak jelenlétének pusztán taxonómiai jelentséget tulajdonítottak, paleoökológiai jelentségükre csak az utóbbi évtizedek kutatásai révén került hangsúly. A szubjektív okok mellett komoly objektív akadályt jelentett a mindenkori palaeornitológiai kutatások útjában a megfelelen gazdag és kutatási célokat kielégít összehasonlító recens csontgyjtemények hiánya is. Ilyen jelleg gyjteménnyel Lambrecht kezdeményezésének és gyjtmunkájának köszönheten hazánkban elször a Magyar Ornitológiai Központ rendelkezett, amely késbb a Nemzeti Múzeumba, majd a Magyar Természettudományi Múzeumba került. Habár a gyjtemény szinte teljesen megsemmisült az 1956-os tzvészben, Jánossy Dénes munkájának köszönheten ismét létezik. Magyarország határain túl a bécsi Természettudományi Múzeum, a zágrábi Természettudományi Múzeum és részben a nagyváradi Körösök Vidéke Múzeum rendelkezik csak a Kárpát-medencében madárcsont-gyjteménnyel. Ezekben a múzeumokban, valamint a Magyar Állami Földtani Intézetben találhatók az utolsó százötven évben elkerült madárslénytani leletek is.

Manapság a mezozoikumi madárfossziliák iránti megnövekedett érdekldés jórészt a dinoszauruszoktól való származtatásuk hipotézisének köszönhet. A dinoszaurusz-szakértk, valamint a dinoszauruszokat kedvel laikusok tábora egyönteten elkötelezettje ennek az elképzelésnek, csak hát bár „minden madár tollas állat, nem minden tollas állat madár is!” Mivel a madárslénytan „sötét középkora” (fels triász–fels jura által határolt kb. 60 millió év) az smadár-maradványok szempontjából sajnos terra incognita, a dinoszaurusz–madár rokonsági/leszármazási elképzeléseket nem lehet érdemben sem bizonyítani, sem cáfolni. E bizonyítékok nélkül pedig a legérdekesebb, legvonzóbb és leglogikusabb hipotézisek sem érnek sokat.

Mindenesetre megfontolandó, hogy a fels jura–alsó kréta határon három eléggé eltér smadártípus élt már a Földön, s ráadásul melléjük sorolható az utóbbi másfél évtizedben felfedezett nagyszámú tollas dinoszaurusz is. A földtörténeti újkort azonban már csak a valódi madarak érték meg, s élnek a mai napig majd’ kilencezer faj és igen sok egyed által képviselve. A Kárpát-medence a Föld azon ritka területei közé tartozik, ahonnan az említett mindhárom smadárcsoport egykori jelenléte leletekkel bizonyítható:

1. A királyerdi alsó krétából (voltaképpen a jura–kréta határról) leírt anyagból egyrészt egy Archaeopteryx típusú (A. bavarica Wellnhoffer, 1993 fajnak megfelel) gyíkfarkú smadár szárnycsontjainak maradványa, valamint két, már valódi madárfajhoz tartozó kar- és singcsont-, illetve combcsont-töredék ismert Eurolimnornis corneti Kessler & Jurcsák, 1985, illetve Palaeocursornis biharicus Kessler & Jurcsák, 1985 néven (Bocheski, 1997; Kurochkin, 1995).

2. A bakonyi iharkúti fels krétából egy-egy kisméret csüd- és combcsontot soroltak a gyíkfarkú madarak modernebb típusába (Enantiornithiformes [si, 2008]).

3. Az erdélyi hátszegi medence fels kréta rétegeibl egy sokat vitatott rendszertani besorolású anyagból lett leírva egy gödényszer madárfaj (Elopteryx nopcsai Andrews, 1913) még 1913-ban, amelyet 2005-ben sikerült újra felfedezni az eredetivel azonos lelhelyen, leírni és publikálni. Jellegei a valódi madarakhoz való tartozásra utalnak. (Kessler et al., 2005)

A leletek egyrészt bizonyítják, hogy habár csak szórványosan kerültek el maradványaik, a madarak a kréta 75 millió éves idszakában végig jelen voltak a terület szárazföldjén. Továbbá a különböz típusok egyidben is élhettek, valamint mindhárom valódi madárfaj vízi környezethez kötdött, ami nem mondható el a gyíkfarkúakról is. Jellemz, hogy a földtörténeti újkor beköszöntét már csak a valódi madarak képviseli érték meg.

A kainozoikum eddigi 65 millió éve során a Kárpát-medence legnagyobb részét tenger, ill. nagykiterjedés beltenger vagy tó fedte. Az elbbit a Paratethys nyugati medencéje, utóbbit a már zárt Pannon-tenger, ill. Pannon-tó alkotta. E tengeri, majd tavi környezet partvidékét és szigeteit meleg éghajlatra utaló élvilág népesítette be, köztük számos madárfaj is. Ezt a számos lelhelyrl elkerült lelet bizonyítja, az azonosított fajok többsége természetesen a vízi környezethez kötdött.

A legidsebb lelet egy, a kolozsmonostori eocénból leírt szulafaj állkapcsa (Eostega lebedinskyi Lambrecht, 1929), majd a budai Szépvölgy egykori agyagbányájából elkerült alsó oligocén maradvány következik, amely egy ollóscsr madár egyik szárnyának a lenyomata. Ez utóbbi lelet publikálása a közeljövben várható, és e madártípus eddig ismert egyetlen fosszilis képviselje. Szintén az alsó oligocénból származik az a kolozsvári (a Fellegvár sziklahasadékaiban talált) leletegyüttes, amelyek egy guvat-szer madárfajt (Rallicrex kolozsvarensis Lambrecht, 1933), valamint egy lúdféle lábszárcsontlenyomatát képezik. A fels oligocénból egyrészt az egyik petrozsényi szénbányából elkerült anyagban felfedezett vízimadár láblenyomatok, másrészt a Mány–Zsámbéki-medencében található Máriahalom homokbányájában talált leletek ismertek. Az utóbbiból több, közlés alatt álló fajt sikerült azonosítani: gólya, daru, réce, valamint egy-egy új búvár, illetve halászsas maradványait.

Az alsó- és középs miocénbl ismert fajokra is érvényes, hogy többségük vizes élhelyeken élt. A középs miocéntl kezdve megjelennek, és egyre nagyobb számban képviseltetik magukat az erds vagy füves környezetre jellemz fajok (fleg tyúkalkatúak és énekesek, de nappali és éjjeli ragadozók is). Ugyancsak erre az idszakra jellemz, hogy még elég nagy számban vannak jelen a nyugat-európai lelhelyekre jellemz fajok és nemzetségek is. Érdekesség még, hogy aránylag számos lelhelyrl toll-lenyomatok, illetve tojáshéjmaradványok, valamint lábnyomok (például Ipolytarnóc [Kordos, 1985]) is ismertek. Míg az eocén és oligocén tengeri- és tengerparti madárvilágát öt lelhelyrl tíz taxon képviseli, addig a nagyjából hasonló klímájú alsó- és középs miocénbl már tizennyolc lelhelyrl kb. negyven taxon ismert.

A fels miocénban a Pannon-tenger zárt tóvá édesedik és sekélyesedik, majd 5,3 millió évvel ezeltt (a pliocén elejére) teljesen feltöltdik. Mindez természetesen kihatással volt az élvilágra, tehát a madarakra is. Eltnik a legtöbb tengeri faj (bár a kigyónyakú madár és a szintén tengeri trópusi madár még több lelhelyen elfordul), a kozmopolita fajokat pedig egyre inkább endemikus fajok váltják fel. Bár a leletek közt sok a vízi környezetre utaló taxon (de ennek tafonómiai okai is vannak!), egyre változatosabb élhelyeket jelz faunaegyüttesek a jellemzek. Számos recens fajnak a közvetlen eldei is megtalálhatók. A Pannon-tó környezetébl tíz lelhely ismert, köztük a leginkább femls leleteirl közismert Rudabánya, de a leletek faj- és egyedszámának tekintetében a polgárdi lelhely emelkedik ki. A fels miocénbl jelzett fajok száma meghaladja a hetvenet.

A feltöltdött tó helyén igen változatos élhelyek alakultak ki, s ezt tükrözi az azonosított madáranyag is. Az ismert tíz lelhely (közülük Osztramos, Beremend, Csarnóta, Villány és Betfia lelhely együttesek) fajösszetétele is a fenti megállítást tükrözi. Így például a fels pliocén Fehér megyei Kislángról egy nagytermet strucc (Pachystruthio pannonicus Kretzoi, 1954) ismert (Kretzoi, 1954). A faunában még léteznek meleg égövi, st tengeri környezetre utaló fajok is, de ez egyrészt a madárvonulások során elpusztult példányok, másrészt a kóborló fiatal és ivaréretlen egyedek maradványai. A taxonok száma már száz fölé emelkedik, és köztük jóval kisebb a kihalt fajok aránya, mint az elzleg tárgyalt idszakokban. Számos recens faj közvetlen eldjével képviselt. Ez a tendencia mutatható ki az alsó pleisztocénben is, amely 1,8 millió évvel ezeltt kezddött, és kb. egymillió évig tartott, de nagyrészt a középs pleisztocén kb. 700 ezer éves tartamára is jellemz. Az alsó pleisztocénbl kilenc lelhely és 124 faj, a középs pleisztocénbl huszonhárom lelhely és több mint százötven faj ismert a Kárpát-medence területén. A középs pleisztocénben tnnek el az utolsó kihalt taxonok, s a szubtrópusi–trópusi fajok is ekkor húzódnak délebbre errl a területrl (Jánossy, 1979; Gál, 2002).

Az utolsó 120 ezer év a Würm-glaciális jellegzetes élvilágát és klíma-ingadozásait mutatja. Ekkor a Kárpát-medencétl északra fekv területeket jórészt jégtakaró borította, így a madárvilág számára is elterjedésük északi határát képezte. Számos, ma már csak átvonuló vagy téli vendég madárfaj állandóan jelen volt, vagy legalább a költési idszakban megjelent. A Kárpát-medence nyaranként a leghidegebb periódusokban is megélhetést biztosíthatott számos rovar-, gerinctelen- és gyümölcsev madárnak, amint arra maradványaik utalnak. A mindenevk, magevk, ragadozók egy része pedig egész évben megtalálhatta táplálékát. Ezt igazolják a hatvankét ismert lelhely egyed- és fajszámban igen gazdag madárleletei.

Az utóbbi 12 ezer évben az éghajlat felmelegedése, az északabbra lev jégpajzs megolvadása és ezeket a területeket újra benépesít élvilág megjelenése befolyásolta a Kárpát-medence mai madárvilágának kialakulását is. Az addig állandó fajok nagy része visszatért északabbra es költterületére, nálunk már csak téli vendégként vagy átvonulóként fordultak el. Az addig is vonuló fajok életében kevés volt a változás, a legersebb hatás immár nem az éghajlatnak, hanem a környezetet alakító emberi tevékenységnek volt köszönhet. Számos shonos faj élhelye, táplálkozási vagy költési lehetségei megszntek vagy veszélybe kerültek, különösen az elmúlt száz–százötven évben.

AKárpát-medence területén 238 lelhelyrl 380 azonosított madárfaj ismert, amelybl 106 kihalt. A taxonómiai vizsgálatok jelentségét emeli, hogy 2 rendet, 3 családot, 11 nemzetséget és 84 fajt errl a területrl írtak le új taxonként. Ebben a munkában a magyar madárslénytan képviselinek pedig oroszlánrészük volt (Mlíkovský, 2002).


Kulcsszavak: madárslénytan, Kárpát-medence, mezozoikum, kréta, kainozoikum, paleogén, neogén, kvarter

Irodalom

Bocheski, Zygmunt (1997): List of European Fossil Bird Species. Acta Zoologica Cracoviensia. 40, 2, 293–333.

l Erika (2002): Avifauna pleistocena a Romaniei. Közöletlen doktori értekezés. Universitatea din Bucureti, Bukarest

Jánossy Dénes (1979): A magyarországi pleisztocén tagolása a gerinces faunák alapján. Akadémiai, Budapest

Karátson Dávid (ed.) (2000): Pannon Enciklopédia. Magyarország földje – kitekintéssel a Kárpát-medence egészére. Kertek. Pannon, Veszprém

Kessler Eugen – Grigorescu, D. – Csiki Z. (2005): Elopteryx Revisited – A New Bird-Like Specimen from the Maastrichtian of the Hateg Basin (Romania). Acta Paleontologica Romaniae. 5, 249–258.

Kessler Eugen – Jurcsák Tiberiu (1986): New Contributions to the Knowledge of the Lower Cretaceous Bird Remains from Cornet (Romania). Travaux du

Muséum d’Histoire naturelle „Grigore Antipa”. 27, 289–295.

Kordos László (1985): Lábnyomok az Ipolytarnóci alsó-miocén korú homokkben. Geologia Hungarica, series Paleontologica. 46, 257–415.

Kretzoi Miklós (1954): Ostrich and Camel Remains from the Central Danube Basin. Acta Geologica. 2, 231–242.

Kurochkin, Evgeny N. (1995): Synopsis of Mesozoic birds and Early Evolution of Class Aves. Archaeopteryx. 13, 47–66. http://www.paleo.ru/paleonet/publications/files/kurochkin_art3.pdf

Lambrecht, K[álmán] (1933): Handbuch der Palaornithologie. Bornträger, Berlin

Mlíkovský, Jií (2002): Cenozoic Birds of the World. Part 1: Europe. Ninox Press, Praha

si Attila (2008): Enantiornithine Bird Remains from the Late Cretaceous of Hungary. Oryctos. 7, 55–60.




1. ábra • A Kárpát-medence mezozoikumi és harmadidszaki lelhelyei. × – alsó kréta; – fels kréta; – eocén; – alsó oligocén; s – fels oligocén; – alsó miocén; – középs miocén; – fels miocén; – alsó pliocén; – fels pliocén. Lelhelylista: 1. Cornet (Királyerd, Piatra Craiului – Románia); 2. Iharkút (Bakony); 3. Szentpéterfalva (Hátszegi medence, Sânpetru – Románia); 4. Kolozsmonostor (Kolozsvár, Cluj – Románia); 5. Szépvölgy (Budapest); 6. Fellegvár (Kolozsvár, Cluj – Románia); 7. Máriahalom; 8. Petrozsény (Petroani – Románia); 9. Ersd (Ariusd – Románia); 10. Piski (Simeria – Románia); 11. Ipolytarnóc; 12. Heiligenstadt (Ausztria); 13. Limberg (Ausztria); 14. rállás (Oberdorf – Ausztria); 15. Grund (Ausztria); 16. Borosd (Weingraben – Ausztria); 17–18. Mátraszöls 1–2; 19. Dévényújfalu (Devinska Nová Ves – Szlovákia); 20. Felménes (Miniu de Sus – Románia); 21. Radoboj (Horvátország); 22. Szentmargitbánya (Sankt Margarethen – Ausztria); 23. Tasádf (Tad – Románia); 24. Brassó (Braov – Románia); 25. Oltszakadát (Scdate – Románia); 26. Felstárkány; 27. Rudabánya; 28. Vösendorf (Ausztria);
29. Götzendorf (Ausztria); 30. Gyepfüzes (Kohfidisch – Ausztria); 31.Tataros (Derna–Tatarus – Románia); 32. Csákvár; 33. Sümeg; 34. Korond (Corund – Románia); 35.Tardosbánya; 36. Polgárdi; 37. Osztramos; 38. Gérce; 39. Ivánháza (Ivanovce 1 – Szlovákia); 40. Bodvavendégi (Hosovce 2 – Szlovákia); 41. Csarnóta; 42. Ajnácsk (Hajnáka – Szlovákia); 43. Beremend; 44. Villány; 45. Kisláng; 46. Betfia (Románia).



<-- Vissza a 2008/10 szám tartalomjegyzékére


<-- Vissza a Magyar Tudomány honlapra


[Információk] [Tartalom] [Akaprint Kft.]