Szándékosan és nemcsak a régi kifejezés íze,
hangulata kedvéért választottam a megemlékezés címében a manapság
ritkán használatos „jótevő” kifejezést, amely sokat árul el a kultúra
és a tudomány egykori pártolóinak magatartásáról és indítékairól. Azt
a motivációt jelzi, szemben a modern mecénássághoz vagy a
szponzoráláshoz tartozó képzetekkel, amelyet mindenekelőtt az
önzetlenség jellemez, szemben a viszonzásul elvárható személyes vagy
anyagi előnyökkel. Az igen alapos, különösen a mezőgazdaságra
irányuló, korának legmagasabb színvonalán álló képzettséget szerző
Semsey Andor amint tehette, s szabadon rendelkezhetett birtokainak
jövedelmével, azokat rendbe hozva és bérbe adva már harmincharmadik
évétől kezdve Pestre költözve, mintegy fő hivatásaként a kultúra és a
tudomány támogatását művelte. Életrajzi irodalmából kiderül, hogy
ezzel a tevékenységével ifjúkora óta vallott eszményképéhez, Széchenyi
Istvánhoz csatlakozott. A reformkor hazafiasan cselekvő ideáljához még
egy szál kapcsolta: Pulszky Ferenc, a Nemzeti Múzeum főigazgatója, aki
emigrációjából akkor tért haza, amikor 1866-tól Semsey a
szomszédságban, a Kálvin téren telepedett le.
Semsey alapos természettudományos műveltségének
köszönhetően azonban – és nem utolsósorban Pulszky és Semsey közvetlen
munkatársának, a Nemzeti Múzeum ásványtárát vezető Krenner József
tanácsainak hatására – tevékenysége nem maradt meg a reformkorra
jellemző keretek között, hanem határozottan modernizációs, a
természettudományok rohamos fejlődésének felismerése által
meghatározott jelleget öltött. Ebben kétségtelenül igazodott a múzeum
igényeihez, amikor az 1870-es évek vége felé először s aztán
folyamatosan ásványtár nagyszabású fejlesztésére áldozott, s különösen
két irányban: az őslénytani gyűjtemény gyarapításával s a
meteoritgyűjteménnyel járult hozzá a múzeum jelentős nemzetközi
gyűjteménnyé fejlesztéséhez. E gyűjteményegységek tudománytörténeti
jelentősége annál is nagyobb, mivel éppen ezekben az évtizedekben a
tudományos viták középpontjában álló diszciplínákat és
szemléletmódokat megalapozó emlékanyagról van szó. A Georges Cuvier
nevéhez és kataklizma-elméletéhez köthető szemléletmóddal szemben
ezekben az évtizedekben jutott uralomra az evolucionizmus – s nemcsak
a természettudományokra kiterjedő érvénnyel, hanem a történetiség
abszolút érvényét honosítva meg a humán tudományokban is.
Aki ma belép a Tudományos Akadémia székházának
dísztermébe, ma is átélheti ezeknek a magyar tudománytörténet számára
sorsdöntő évtizedeknek problematikáját a Lotz Károly által 1886–91
között hosszú, külön bizottságok vitái során kiérlelt programok
szerint megfestett falkép-díszét szemlélve. A két főfalra a
hagyományosan egyeduralkodónak tekintett írott kultúra nagy korszakait
megjelenítő történelmi jelenetek kerültek: Szent Istvánnal a
középpontban a középkori műveltség s Mátyás király körül az újkor
kultúrája egészen az akadémiai gondolat felmerüléséig a felvilágosodás
korában. A hagyomány szerint Lotz elegáns gesztussal mintegy hálából,
grátisz festette volna meg a főhomlokzati fal ablak fölötti
lunettáinak allegorikus figuracsoportjait. Ezekben némileg eltérő
tudományrendszertan érvényesül: az irodalmi, történelmi és jogi
stúdiumok mellett kettőben a kor természettudományai is megjelennek:
klasszikus alakok csoportozataiban a Tudomány a Kémia és a Fizika
között s a Matematika, akit az Asztronómia és a Geográfia kísér. Ezek
a megszemélyesített csoportok éppoly abszurdak, mint a kor számos más
hasonló, a modern élet fogalmait az antik allegóriák formáiba
kényszeríteni igyekvő ábrázolása, a lényeg azonban egyáltalán a
természettudományoknak a művelődéstörténet templomában való
feltűnésében rejlik. Ezt a törekvést támogatta Semsey a Nemzeti
Múzeumban is.
Együtt kell azonban látnunk tevékenységében a
hagyomány követését és a megújulás igényét. Ha az előbbiekben arra
mutathattunk rá, hogyan érvényesítette egy új kultúra normáit a
nyelvre–irodalomra–történelemre koncentráló reformkori hagyománnyal
szemben, fontos kiemelni azt is, mennyire tudatában volt a reformkori
alapítók soha nem egyes intézményekre, hanem intézményrendszerre
vonatkozó elgondolásainak jelentőségével. A Magyar Tudományos Akadémia
alapítása egykor egy olyan rendszeres |
|
elgondolásba illeszkedett, amelynek része volt az
egyetem mellett a Nemzeti Múzeum, a Nemzeti Színház. Semsey hasonló
szisztematikus elgondolás szerint támogatta egyszerre több helyen is a
természettudományos kultúrát: a Nemzeti Múzeum mellett a Pázmány Péter
Tudományegyetem Földrajzi Intézetében s a Királyi József Műegyetem
Ásvány- és Földtani Tanszékén, s nem kevésbé a Magyarhoni Földtani
Társulat, illetve a Magyar Földtani Intézet támogatásával. A magyar
művészet története is számon tartja Semsey kezdeményezését: 100 ezer
koronás támogatása egy építészeti főműnek, Lechner Ödön Földtani
Intézetének 1898–1900 közötti megvalósulását tette lehetővé.
Nem kisebb jelentőségű ugyanebben az időben az
Eötvös Collegium megvalósításához nyújtott támogatása – ismét a lehető
legcélszerűbb módon: három seniornak szóló ösztöndíj alapításával s a
könyvtár létrehozását lehetővé tevő jelentős támogatással.
Ez a tevékenysége volt az alapja akadémiai
megbecsülésének: 1882-ben választotta a Magyar Tudományos Akadémia
tiszteleti s 1890-ben igazgatósági taggá. Itt is nagyvonalú és
célszerű gesztus következett: az 1889-ben tett 100 ezer forintos
felajánlás, amellyel tíz tudomány alapvető feladatainak
megvalósítására írt ki pályázatot. Jellemző, hogy az 1890-ben
kihirdetett pályázat ötéves határidőt tűzött ki a megvalósításra – ezt
utóbb kétszer is meghosszabbították, majd a jutalomkitűzést később,
1902-ben alapítvánnyá alakították. Még jellemzőbb, hogy a kitűzött
tudományterületeknek csak némelyike hozott elismerésre méltó
eredményt. Fontosabb – s Semseynek egyszerre modern s a teljes
műveltség harmóniájára törekvő koncepciójára világít rá – annak a tíz
tudományterületnek a felsorolása, amelyet érdemes összehasonlítani
azzal az egyidejű koncepcióval, amelyet az MTA Díszterme falaira
festve őriz. Mindezek a tágabb – és igazi, mert az ország egyszerre
kulturális és természeti képét összefoglaló – értelemben vett nemzeti
tudományok: a magyar nyelvtan, az irodalomtörténet, Magyarország
archeológiája (Pulszky Ferenc műve ezt a szándékot valósította meg),
története, földrajza, közgazdasága, geológiája, mineralógiája (ezt
Krenner teljesítette), faunájának és flórájának tudományos tárgyalása.
Az MTA 1912-es ügyrendje hatvankét pályadíjat és
alapítványt ismert. Ez önmagában is tanúskodik arról, mekkora
tekintélyt és támogatást élvezett az Akadémia a kiegyezés utáni
korszak, a nagy alapítások korszaka társadalmában és gazdaságában. Az
1912-es szám a csúcspont és egyúttal a vég előtti pillanat rögzítése
is: az első világháború során és után az Akadémia ezeket az
erőforrásokat elvesztette, s már az 1920-as évektől állami támogatásra
szorult. Voltak különös szándékkal, széplelkű elgondolásból
megfogalmazott, kevéssé korszerű és a tudományt nagyon kevéssé
előrevivő alapítványok is. A Semseyé minden bizonnyal a megfontoltak,
a leghasznosabbak közé tartozott.
Manapság különös jelentősége és aktualitása van ez
önmagában is tanulságos és követésre méltó példát állító történet
felidézésének. Akadémiánk függetlensége s e függetlenség
anyagi-vagyoni biztosítékai ismét napirendre kerültek. Tudvalevő: az
első világháború s az azt követő infláció és gazdasági válság után még
egyszer Vigyázó Ferenc alapítványa segítette talpra állni az
Akadémiát. Sajnos csak egy időre: a második világháború s utána az
Akadémia átszervezése éppen a függetlenséget szüntette meg, eltüntetve
annak anyagi alapjait is. Ma, amikor ezek a kérdések ismét előtérbe
kerültek, s az Akadémia vagyonhoz is jutott, különös fontosságú az
egykori adományozók, mecénások és jótevők példájának felidézése.
Nemcsak példaképként, hanem a velük szembeni kötelezettségek
tudatosítására is. Az egyetlen elvárható ellenszolgáltatás morális
gesztusuknak megörökítése, a hála és emlékezetük megőrzése. Semsey
Andort nehéz feledni, mert emlékét számos, ma is létező és működő
intézmény és töretlen szakmai-testületi hagyomány őrzi.
Kulcsszavak: Magyar Tudományos Akadémia, műszaki és
természettudományok, humán tudományok, Semsey Andor |
|