Bevezetés
A Magyar Salon című társasági lap 1888. évi egyik számában „a
Magyar Nemzeti Múzeum vezetői” aláírással egy tizenhárom portréból
álló kollázs látható, középen Pulszky Ferenccel, a múzeum
igazgatójával. Krenner Józsefnek, az Ásvány-Őslénytár őrének
(vezetőjének) jobbján egy szakállas-bajuszos, erősen kopaszodó,
javakorabeli (ötvenöt éves) férfiú, Semsey Andor fényképét látjuk. A
múzeum tizenkét vezető tudósa között egy földbirtokos – avagy, ahogy
néhány korabeli lak- és címjegyzékben szerepelt „magánzó” – szokatlan,
de ez esetben nem eltúlzott gesztus. Amint maga Pulszky Ferenc
jelentette ki a múzeumról szóló írásában: „nem léphetünk az
ásványtárba anélkül, hogy Semsey Andor tiszteletbeli főőr érdemei
előtt ne emelnénk kalapot” (Pulszky, 1888). Cikkünkben ezen – még
több évtizeden át tovább gyarapodó – érdemek ismertetésével mutatjuk
be, miért lehetett Semsey a múzeum tiszteletbeli főőre, és miért
érhette az a ritka megtiszteltetés, hogy – a vezeték-, illetve a
keresztnevét is felhasználva – két ásványfajt is elneveztek róla.
A Magyar Nemzeti Múzeum Ásvány-Őslénytára Semsey színre lépése
előtt
Az MNM Ásvány- és Őslénytára 1870-ben jött létre, az addigi
Természetrajzi és Technológiai Tár tudományszakok szerinti
felosztásával, ami az MNM 1869-ben kinevezett új igazgatójának,
Pulszky Ferencnek az érdeme volt. (Ma a természetrajzi tárak jogutódai
a Magyar Természettudományi Múzeumhoz tartoznak.) A rendszeres állami
dotáció, az új bútorzat (1869-től), a vízfűtés (1875-től), a tári
szakkönyvtárak létesítése mind egy-egy lépés volt a Pulszky által
megfogalmazott célok felé: „közhasznúvá tenni az intézetet, s a
gyűjteményeket európai színvonalúvá emelni”. A múzeum a kiegyezés
utáni kedvező gazdasági és kultúrpolitikai konstellációknak és Pulszky
vezetői kvalitásainak köszönhetően csakhamar lendületes fejlődésnek
indult. Az Ásvány- és Őslénytár azonban még ezen belül is páratlan
felvirágzásnak örvendett, aminek egyik záloga az új tárvezető személye
volt. A már 1866 óta a Természetrajzi és Technológiai Tárban dolgozó
fiatal (kinevezésekor harmincegy éves) Krenner József jó
szervezőkészséggel megáldott fanatikus „minerofil” (ásványszerető) –
emellett az őslénytan egyes ágaiban is járatos – szakember volt.
Sikerült meggyőznie Pulszkyt arról, hogy „a múzeum tökéletlen
ásványgyűjteménye nagyon távol áll attól, hogy céljának megfeleljen,
amennyiben sem tudományos, sem más igényeket nem elégít ki. […] Hogy a
régi mulasztások legalább részben pótoltassanak, egy nagyobbszerű
gyűjtemény vásárlására kellett gondolni” (Krenner, 1902). Ez a
kollekció a Lobkowitz hercegeknek a csehországi Bilinben (Bílina)
található gyűjteménye volt, melyet az országgyűlés külön
felhatalmazásával 1870 végén, 30 ezer forintért vásároltak meg. A
vétel jelentőségét pusztán az a számadat is érzékeltetheti, hogy a
kollekció több mint 40 ezer darabból állt, közülük 34 ezer került a
múzeum akkoriban alig több mint 12 500 példányos gyűjteményébe. A
Lobkowitz-gyűjtemény megvétele – amint ezt a következőkben látni
fogjuk – közvetett módon a tár további gyarapodásában is nagy szerepet
játszott.
Egy találkozás és gyümölcsei
Semsey Andor, a már 1866 óta Pest-Budán élő jómódú földbirtokos
(életrajzát lásd e számban, Pozsonyi József írásában), Pulszky Ferenc
tanácsára kereste fel Krenner Józsefet, az MNM Ásvány-Őslénytárának
vezetőjét, a műegyetem Ásvány- és Földtani Tanszékének professzorát
(Ilosvay, 1925). Érdeklődése ezután – alighanem Krenner személyének és
az ásványok varázsának köszönhetően – fordult a természettudományok,
kiváltképpen a földtudományok irányába. Mauritz Bélának Krenner
többször élőszóval mesélte el, hogy „megjelent nála a műegyetemen egy
igen egyszerű öltözetű, érdekes egyéniségű férfi, aki arra kérte őt,
hogy előadásait látogathassa, sőt ezen túlmenően Krenner szaktudását
is igénybe vehesse. E fáradozásáért még külön díjazást is kilátásba
helyezett. Krenner minden díjazás nélkül örömmel vállalta a
feladatot” (Mauritz, 1933). Ezután Semsey „a herceg
Lobkowitz-gyűjtemény tudományos becse és szépsége által elragadtatva,
eleinte az ásvány-őslénytár látogatója és tanulmányozója, később
belmunkatársa és jóltevője lett” (Krenner, 1902). Az első találkozásra
Mauritz visszaemlékezése alapján „a hatvanas évek vége felé vagy a
hetvenes évek legelején”, Vendl Aladár (1957) szerint 1871 tavaszán
került sor. De valószínűbb, hogy csak egy évvel később, mivel Krenner
(1896) szerint Semsey 1872 óta volt „a tár rendes látogatója”, és
éppen ebben az évben költözött a műegyetem a Két Nyúl és a Csillag (a
mai Lónyay és Gönczy Pál) utca sarkára, csaknem szemközt Semsey akkori
lakhelyével, a Mészáros utca (Vámház körút) 2. számmal. Az
Ásvány-Őslénytárban az 1870-es évek első felében a
Lobkowitz-gyűjtemény feldolgozása és – a régi gyűjteményi anyaggal
együtt – az új bútorzatban történő elrendezése folyt, ami nyilván
lehetővé tette, hogy Semsey igazán „testközelből” tapasztalhassa meg
az ásványok, kőzetek és ősmaradványok szépségét és érdekességét. Amint
Mauritz Béla (1924) emlékezéséből is tudjuk, „évtizedeken át
délelőttjeit a Magyar Nemzeti Múzeum ásványtárában vagy a m. kir.
Földtani Intézetben […] töltötte”. Semsey csaknem haláláig a múzeum
közelében lakott, az 1880-as évek közepéig a Vámház krt. 2., majd
1891/92-ig a Főherceg Sándor (ma Bródy Sándor) u. 12., ezután
évtizedekig a Kálvin tér 4. alatt, és csak élete vége felé költözött a
Városmajor u. 28/a szám alatti Semsey-bérházba, melyet
másodunokaöccse, Semsey László építtetett.
Semsey nyilván Krenner jóvoltából ismerkedett meg
annak korábbi neveltjével, Eötvös Loránddal, akivel haláláig tartó
szoros barátságot ápolt. „A három benső barát, Eötvös Loránd, Krenner
József és Semsey Andor megtárgyalták a természettudományoknak minden
ügyét; Semsey Andor bőkezűsége folytán a hazai természettudományi
kutatások és gyűjtések nagyszerű fejlődésnek indultak” (Mauritz,
1933).
Semsey nagyobb arányú mecénási tevékenysége, ezen
belül múzeumi adományainak sorozata csak 1878-ban vette kezdetét, ezt
valószínűleg egyrészt a – birtokai jövedelméből származó – megfelelő
tőke felhalmozódásának időszükséglete magyarázza, másrészt egyfajta
tervszerű felkészülés. Semsey ugyanis – korábban jogi és a gazdasági
akadémiákat látogatván – nem folytatott rendszeres természetrajzi
tanulmányokat, amint Ilosvay Lajos (1925) írta nekrológjában, Semsey
„megfontolással készült a természettudományok maecenásságára.
Megállapítható, hogy az erre való készülődése annyi időt vett igénybe,
amennyi kétszer is elég lett volna bármely szakpályára képesítő
ismeretek elsajátítására.” A természettudományok és támogatásuk felé
történő fokozatos közeledésének első nyomaként 1874-ben 100 forint
adománnyal a kir. m. Természettudományi Társulat örökítő tagja lett,
majd 1875-ben 1000 forintos pályadíjat írt ki Magyarország
állatvilágának kutatására. (A KMTT tudományos célú pályázatait a
későbbiekben is több ízben támogatta.). 1876-ban belépett a Magyarhoni
Földtani Társulatba, majd 1877-ben Braziliának egy új
apatit-lelhelye és Szilágy-Somlyói harmadkori kövületek címmel
előadást tartott a társulatban. Az előadások szövege a Földtani
Közlöny azévi kötetében meg is jelent. 1877-ben jegyezték föl a
múzeumi jelentésekben első adományait, néhány Predazzóból (Dél-Tirol)
származó kőzetet.
A Semsey-korszak áttekintése
1878-ban Semsey Andor mecénási tevékenysége új szakaszához érkezett.
Az állatkertben támogatásával madárház épült, de ami számunkra jóval
fontosabb, az Ásvány-Őslénytár életében – amint Krenner József (1902)
fogalmazott – „az 1878-ik évvel új korszak nyílik meg. Ebben az évben
lép előtérbe a tudományért lelkesülő hazánkfia, dr. Semsey Andor
földbirtokos, ki ezentúl az ásványtár fejlődésére döntő befolyást
gyakorolt és annak érdekében többet tett, mint az összes itt
közreműködő faktorok eddig tehettek és valaha tehetnek. […] Semsey
ezen időpont óta ásványtárunkkal mind bensőbb és bensőbb
összeköttetésbe lépett, és mindig nagylelkűen segítette elő az osztály
érdekeit, annak tudományos törekvéseit, nem kímélve sem költséget, sem
fáradságot. Azóta évenkint ismétlődnek Semsey Andor nagylelkű
ajándékai.”
A nevezetes évben Semsey
felhatalmazta Krennert, hogy a párizsi világkiállításon bemutatott
ásványok közül a legbecsesebbeket 17 ezer frank összértékig
megvásárolja (Krenner, 1896). Semsey „kiváló szépségű díszpéldányokat,
felette ritka ásványokat – köztük sok magyart is – vásárolván, ezen a
vételárt jelenleg tetemesen meghaladó értékkel bíró példányok által a
múzeumi ásványgyűjtemény becsét nagy mértékben gazdagította, és ilykép
a nemzeti múzeum gyűjteményinek gyarapítására s a tudomány
előmozdítására irányzott hazafias áldozatkész buzgóságának újabb
fényes tanújelét szolgáltatta” (a Vallás és Közoktatásügyi
Minisztérium 8. jelentése). Amint a Semsey Andor adományairól a
rendelkezésre álló források (főként VKM- és MNM-jelentések) alapján
készített diagramon (1.
ábra) látható, az ajándékok sora ezután
megszakítatlanul folytatódott 1913-ig, ettől fogva az adatok
hiányoznak. A diagram lefutásából érzékelhető a gyűjteménygyarapítási
stratégia változása. Az első évtizedet az egyben, nagy tételben
(1000–5000 db) vásárolt ásványgyűjtemények jellemezték, két nagyobb
beszerzés között általában egy-egy viszonylag kis vételi darabszámú
évvel (3-400 ásvány). E periódust az 1895-ös év (a Frenzel, Schöffel
és von Uslar-gyűjtemény jelentős részének megvásárlása) zárta. Ezzel
párhuzamosan történt 1885/86-ban a meteoritgyűjtemény megalapozása. A
következő, mintegy tízéves periódust a kisebb darabszámú (évi összesen
500–1000 db-os), szelektív vételek jellemezték. 1904-től megugrott a
vásárolt őslények száma, majd – amire korábban nem volt példa – néhány
évig kőzeteket is vett Semsey a tárnak, míg az 1910-es évek elejét a
vételek darabszámának visszaesése jellemezte (ami a beszerzési
értékben nem mindig tükröződött). A világháború alatt és után
valószínűleg drasztikusan csökkent az adományok mennyisége, de erre
vonatkozó kimutatásokat nem sikerült fellelnünk.
A nagy gyűjteményvásárlások
Amint Krenner József (1902) megfogalmazta, Semsey Andor (általa
voltaképpen Krenner) „törekvése nemcsak arra irányul, hogy az újabban
felfedezett ásványok javát megszerezze, hanem régi gyűjteményeket is
vásárol”. A következőben áttekintjük a Semsey által vásárolt nagyobb
kollekciókat.
1881/82-ben Semsey J. A. Bérenger párizsi
ásványgyűjteményéből vásárolta meg a magyar példányokat, közel 2500
darabot (Ilosvay, 1925). A következő évben az Esterházy hercegek
kollekcióját vette meg, mintegy 4440 ásvánnyal, 10 ezer forintért. „E
gyűjteményben hazánknak a 18. századi és még régebbi ásványkincsei
vannak oly gazdagon képviselve, hogy ahhoz hasonlót bárhol is hiába
keresnénk” (VKM 12. jelentése). 1884/85-ben következett Fauser Antal
pesti gyógyszerész „nevezetes és számtalan magyar unicumot tartalmazó”
3436 példányos gyűjteménye, 17 500 forintért (VKM 14. jelentése), két
év múlva pedig Spindler Péter zalatnai bányatiszt 1200 darabos,
elsősorban erdélyi ásványokat tartalmazó kollekciója (Ilosvay, 1925),
valamint Jikeli Sámuel volt bányatiszt nagyszebeni gyűjteményéből 319
ásvány (VKM 16. jelentése). Végül 1888/89-ben a múzeum egy olyan
gyűjtemény birtokába jutott, „mely az egész világ lel- és
termőhelyeire nézve a maga nemében egyetlen, minthogy abban a
különböző ásványtermő helyek úgy vannak képviselve, mint a világnak
egyik múzeumában sem. Ez a dr. Schuchardt-féle gyűjtemény Görlitzből,
melynek tárgyai közül joga van a múzeumnak az eredeti vételár alapján
12 000 márka erejéig azokat az ásványokat kiválasztani, melyek a
múzeumunkban hiányoznak. Ez összeghez járul Semsey Andor úr 10 000, a
múzeum pedig 2 000 márkával.” Ugyanekkor „egy másik, igen fontos
gyűjteményből, ti. a most Gráczban élő Fodor udvari titkár szép
ásványgyűjteményéből is válogathatott múzeumunk mint első kiválasztó,
melyből Semsey Andor 800 forint erejéig vásárolt a múzeumi gyűjtemény
számára. A néhai Paulinyi [Sándor?]-féle gyűjteménynek színejava
szintén múzeumunkba került; ugyancsak Semsey Andor 600 forinton
vásárolta meg azt.” (VKM 18. jelentése). Látható, hogy a Semseyvel
megvásároltatott gyűjtemények elsősorban magyarországi példányokat
tartalmaztak (vö. Semsey „különösen a hazai ásványok megszerzésére
fekteti a fősúlyt”; VKM 20. jelentése). Ez nyilván azzal magyarázható,
amivel Krenner kinevezésekor szembesült: az Ásvány-Őslénytár anyaga
„hazánk sokféle ásványkincseit nem foglalja magába, amint azt Európa
legásványdúsabb országának múzeumától joggal követelni lehet[ne]”
(Krenner, 1902).
Az MNM ásványgyűjteménye az 1880-as évek elejére
már komoly értéket képviselt: a Lobkowitz-gyűjtemény jóvoltából bőven
voltak elsősorban Közép-Európa, de a világ más részeinek klasszikus
lelőhelyeiről származó darabok, Semsey segítségével egyre gyarapodott
a régi magyar anyag, mellette folyt az újabb előfordulású példányok
beszerzése, de a meteoritgyűjtemény még eléggé szegényes volt.
1885-ben ezért Semsey 26 ezer márkáért megvette Eduard Hendrik
Baumhauer haarlemi tudós meteoritgyűjteményét, mely a beszámoló
szerint „a múzeum birtokában levő meteoritokkal egyesítve egy typikus
meteorit gyűjteménynek képezi immár alapját, melyet az anyag roppant
költséges volta miatt eddigelé nélkülöznünk kellett” (VKM 14.
jelentése). A következő évben pedig már arról olvashatunk, hogy „a
legnagyobbszerű gazdagítás érte ezen osztályt az által, hogy Braun
Adolf báró cs. államtanácsos [Bécs] híres meteoritgyűjteménye Semsey
Andor úr által szereztetett meg számára. Európának ezen
legnevezetesebb s 24 000 forint értékű privát gyűjteményében 214
különböző hulláshely van képviselve.” Semsey összeállította és
1886-ban A magyar nemzeti múzeum meteoritgyűjteménye címmel magyarul
és németül megjelentette a kollekció katalógusát, 1888-ban pedig a
Magyar Salon hasábjain mutatta be a gyűjteményt (A magyar nemzeti
múzeum meteoritjeiről), és cikkében büszkén állapíthatta meg, hogy
„mindent egybevetve, múzeumunkban már 257 meteorithullás darabjai
vannak. Ez az eddig ismereteseknek felénél már több.” Ismertetését
azzal zárta, „azt kívánom még, hogy a hazánkban hullott meteoritok
mindannyian a nemzeti múzeum gyűjteményébe kerüljenek!” Ez ügy – és a
külföldi meteoritok megszerzése – érdekében a továbbiakban is mindent
megtett, amit jól mutat, hogy az 1878–1913 közt a múzeumba került
meteoritok több mint 93%-át ő vásárolta.
Az őslénytani anyag gyarapítása
Mint a fentiekből is kitűnik, vételeinél Semsey érdeklődése elsősorban
az ásványok irányában nyilvánult meg (ebben bizonyára meghatározó volt
Krenner hatása!), de szívesen vásárolt ősmaradványokat is. Az első
nagyobb beszerzésről az 1884/85-ös VKM jelentésből értesülünk. Akkor
több tiszai mamut- és rinocéroszmaradvány került Semsey révén a tárba.
De vásárlásainál mindig elmaradt az ősmaradványok száma az
ásványokéhoz képest. Ez a jelentésekből egyértelműen kitűnik: csak hét
évben vásárolt száznál több őslényt (1885: 107, 1893: 229, 1904: 986,
1907: 719 (kőzetekkel együtt), 1908: 309, 1909: 356, 1912: 212). Egyet
név szerint is megemlítünk: 1904-ben Emeryk Hutten-Czapski gróftól
vásárolt 561 db oroszországi fosszíliát. Az ősmaradványok vásárlásánál
szempontja a gerincteleneknél a gyűjteményi hézagok betöltése, a
gerinceseknél a példányok szépsége és különlegessége volt.
Így került a gyűjteménybe 1884 és 1911 között egy
kisebb Eifel-hegységbeli devon (korall, pörgekarú), belga karbon
(főként pörgekarú), hallstatti (Aussee) triász (ammonitesz), svájci
dogger (ammonitesz), alpi gosau és németországi kréta (korall és
puhatestű), valamint franciaországi eocén (kagyló, csiga) gerinctelen
kollekció. Az egyedi példányok közül az ősállatok testalakját,
-részeit élethű pontossággal megőrző 19 solnhofeni (Dél-Németország)
felsőjura rák (Aeger tipularius több példánnyal), tengeri liliom
(Pentacrinus, Saccocoma), kígyókarú tengeri csillag (Geocoma),
valamint két páratlan szépségű holzmadeni (Dél-Németország) alsó-jura
tengeri liliom (Pentacrinus) lenyomatát kell kiemelni. Ezek
szerencsére átvészelték a Föld- és Őslénytár 1956-os tűzvészét, s
gyűjteményünknek ma is legszebb darabjai közé tartoznak.
A gerincesek közül kiemelendő a Bihar-hegység
Oncsásza barlangjából, valamint egy morvaországi barlangból előkerült
teljes barlangi medve (Ursus spelaeus) csontváza. A csontvázak
montírozását is vállalta Semsey, így azokat álló, illetve járó
testhelyzetben szemlélhették a látogatók a 20. század elejétől kezdve
a múzeum ún. csonttermében. S a csontterem legszebb példányai között
volt látható a dakotai (Észak-Amerika) oligocén ősorrszarvú
(Metamynodon planiformis), valamint a legnagyobb szarvasfélék közé
tartozó Megaceros euryceros Írország posztglaciális üledékéből (a
leltárkönyvi bejegyzés szerint 1200 koronáért vásárolta Semsey). Ez
utóbbi is, szó szerint, átvészelte az ’56-os tűzvészt, s a Magyar
Természettudományi Múzeum 2008-as Jégkorszak című nagy kiállításának
egyik legszebb példánya. Semsey bőkezűségét jelzik az alsó-jura
holzmadeni sötétszürke bitumenes palából előkerült kitűnő megtartású
őskrokodilfélék: Metriorhynchus (koponya), Teleosaurus (teljes
csontváz) és Mystriosaurus (teljes csontváz) beszerzése is. Értékes
példányokkal gyarapította Semsey a tár halgyűjteményét is: az
észak-olaszországi Monte Bolca eocén rétegeiből hét pompás
hallenyomatot vásárolt meg. Ezek olyan jó megtartásúak, hogy a
lenyomatokon még a „halszálkák” (valójában a bordák) is jól kivehetők.
Szép és törzsfejlődési szempontból fontos leleteket vásárolt az
őshiénák (Hyaenodon horridus), a macskafélék (Machairodus felinus),
továbbá a patások (Oreodon culbertsoni, Mesohippus longipes) köréből.
A tűzvész után sajnos csak néhány lemez
maradt meg a Glyptodon nevű őslajhár óriási méretű, félgömb alakú
páncéljából.
Az ország másik leggazdagabb földtani gyűjteménye,
a Magyar Királyi Földtani Intézet múzeuma számára is vásárolt Semsey
szép kiállítási darabokat. Ezeket többnyire közvetlenül a gyűjtőktől
(Oskar Fraas, Bernhard Hauff) vásárolta Holzmadenből és Solnhofenből,
s megvásárolta Henri Coquand francia geológus gyűjteményi hagyatékát.
A mintegy 30 ezer db szép és jó megtartású ősmaradványt tartalmazó
gyűjteményért 8000 francia frankot fizetett.
Mindezekből, a Magyar Állami Földtani Intézet múlt
század közepi új múzeumpolitikájának megfelelően1
sok szép kiállítási példány (ún. Schaustück), valamint gazdag mezozoós
gyűjteményanyag került át leltárilag az 1960-as |
|
években a Magyar Természettudományi Múzeumba.
Közülük ki kell emelni egy páratlan épségben fosszilizálódott
holzmadeni őshal (Lepidotus elvensis), egy kardorrú hal
(Aspidorhynchus acutirostris), s többféle őskrokodil (Pelagosaurus
typus, Metriorhynchus, Mystriosaurus bollensis) csontvázát. De Semsey
vásárolta a vérszomjas ragadozó sárkánygyíkok, az ichtioszauruszok
több „kapitális” példányát is (Stenopterygius quadriscissus), közte
egy olyan példányt, melyen szerves anyagú lágytestdarabok (bőr) is
megmaradtak. A szakzsargonban csak „bőrös ichtioszaurusz”-nak hívott
példány képe több tankönyvbe is bekerült. S ki kell emelni a
solnhofeni litográfpalából előkerült, s közvetlenül a „termelőtől”
vásárolt csodálatos (a jelző használata nem túlzás!) szépségű
leleteket. Fosszilisan igen-igen ritka medúza, szitakötő (Libellula,
Protolinderina), mélytengeri rákok, többféle hal, tengeri liliom,
kígyókarú tengeri csillag apró vázrészeit élethű pontossággal őrizte
meg a púderfinomságú okkersárga iszap. Egyébként a kőnyomtatás
alapanyagául bányászott palából került elő az evolúció szempontjából
kiemelkedő értékű tíz ősmadár (Archaeopteryx) lelet is, valamint innen
ismerünk több kisméretű repülő gyík, pteroszauruszleletet is. S ha már
a repülő gyíkoknál tartunk, meg kell említenünk azt az Őslénytár
mélyraktárából közelmúltban előkerült Rhamphorhynchus-leletet is,
melyet Semsey 960 koronáért vásárolt 1904-ben a solnhofeni kőbányák
felügyelőjétől, Wilhelm Grimmtől. Az 50 cm körüli példányon jól
látható a gerincoszlop, a függesztő övek és végtagok mellett a koponya
és az alsó állkapocs is. S ami a példány különlegességét adja: a lelet
nem szerepel a repülő gyíkok nemzetközi katalógusában, tehát e
kivételesen szép példányt még senki nem tanulmányozta tudományos
igénnyel.
A vételek lebonyolítása
A mai gyakorlattól eltérően, amikor az ásványbörzék is fontos
színterei az ásványok forgalmának, Semsey korában az egyedi vteleket
szinte kizárólag az ásványkereskedőkkel folytatott kétoldalú ügyletek
során intézték. A kereskedők Krennert, illetve közvetlenül is Semseyt
keresték meg ajánlataikkal. Semsey „valahányszor hírét hallja, akár
hazánkban, akár a nemzetközi európai és amerikai nagy
ásványkereskedőknél, valami új, ritka vagy nevezetes ásványpéldánynak,
mindig versenyre kél a nagy európai múzeumokkal s az amerikai gazdag
gyűjtőkkel, hogy ásványtárunkat azon magas színvonalon fenntartsa,
amelyre ő azt emelte” (Pulszky, 1888). Az egyik híres történet szerint
a mexikói Sonora tartomány egyik bányájából egy bámulatos
stefanitkristály-csoport került elő „melyet a philadelphiai Foote
ásványkereskedő cég szerzett meg. A darab fényképét és leírását közlő
írást szétküldötte a legnagyobb múzeumoknak, gyűjtőknek, jelezve, hogy
a darab ára 500 dollár. Krenner azonnal megrohanta Semseyt, s ment a
sürgöny, megelőzve fél nappal a British Museum sürgönyét” (Koch,
1987). Koch Sándor (1952) szerint „hetenként érkezett 2-3 küldemény a
világ minden részéből, sőt néha naponta jöttek a ládák, dobozok. Az
érkező küldemények darabjait Krenner gondosan átvizsgálta, válogatta.
A hiányzó, [a gyűjteményben] nem elég jól képviselt vagy különösen
szép darabokat megvételre ajánlotta Semseynek, és csak nagyon ritka
esetben eredmény nélkül” (Koch, 1952). Ide kívánkozik egy anekdota
Krenner féltékeny ásványszeretetéről: „Semsey is sokszor panaszkodott,
hogy Krenner még neki sem mutatja meg a már megvásárolt darabokat.
Mindig talált valami kifogást, és közben eldugdosta az ásványokat. De
– mondotta –, én újabban kifogok rajta. Hiába kéri egy-egy újabb
szállítmány megvételét, nem veszem meg. Behozatom magamhoz, jól
megnézem a darabokat, kigyönyörködöm magamat bennük, s csak ezután
adom belegyezésemet a vételhez” (Koch, 1987). Ritkábban Semsey saját
utazásai során maga is vásárolt példányokat (például 1887-es
spanyolországi útja során). Nagyobb gyűjteményeket, illetve azok
válogatott darabjait az örökösöktől (pl. Wagner J. nagybányai orvos
vagy James R. Gregory londoni gyűjtő esetében) vagy hagyatéki
árveréseken is vásároltak (például II. Dom Pedro császár vagy René
Hurault de Vibraye márki kollekciójából).
További adományok a padlótól a platináig
Semsey a tári szakkönyvtár fejlesztésére is sokat áldozott. Három nagy
különlenyomat-gyűjteményt vásárolt a tárnak, 1908-ban Aristides
Brezináét (11 ezer db, 2000 márkáért), melynek példányai nagyrészt
Wilhelm Haidingernek, a bécsi cs. kir. birodalmi földtani intézet
igazgatójának könyvtárához tartoztak, „és ránk nézve különösen azért
nagybecsűek, mert a folyóiratok, amelyekből származnak, nálunk nem
találhatók, és főleg azért, mert e folyóiratok régebbi évfolyamai ma
már alig volnának, még oly drága áron is megvásárolhatók.” (MNM 1908.
évi jelentés). Egy évre rá Harry Rosenbusch, főleg kőzettani (5000 db,
2000 márkáért), majd 1912-ben Ferdinand Zirkel ásvány- és kőzettani
tárgyú, főként doktori disszertációkból álló (8865 darabos)
különlenyomat-gyűjteménye érkezett. Több ízben vásárolt könyveket, még
1922-ben, betegsége idején is, két szakfolyóiratot és egy népszerű
természettudományi lapot járatott a tárnak, és a folyóiratok
bekötésére is több ízben költött (MNM-jelentések adatai alapján).
Semsey tanulmányutakat is finanszírozott, többnyire
az állami kiküldetésben konferenciára vagy múzeumi
tapasztalatszerzésre utazó kutatók szakmai kirándulásának vagy
hosszabb tartózkodásának költségeit fedezte, például Fraznenau
Ágostonnak a VII. és VIII. Nemzetközi Geológiai Kongresszus utáni
uráli, illetve pireneusoki kirándulását (1897, 1900), Zimányi Károly
három tanulmányútjának meghosszabbítását (1898, 1901, 1905), Loczka
József három nemzetközi vegyészkongresszuson történő részvételét
(1898, 1902, 1909). 1910-ben és 1912-ben Mauritz Béla ditrói, illetve
Jugovics Lajos Vas és Zala megyei gyűjtőútjait támogatta.
Semsey műszereket elsősorban Krenner egyetemi
tanszékei és a Földtani Intézet számára vett, de a múzeumi vegyi
laboratórium felszereléséhez is hozzájárult 2724 K értékű műszer és
platinaeszköz megvásárlásával, az 1896-ban berendezett új ásványtani
kiállítótermet pedig „saját költségén kemény padlókkal burkolta” (VKM
26. jelentése).
Múzeumi elismerései
Semsey Andor nagy szolgálataiért illő módon különböző tiszteleti
címeket is kapott az MNM-től, 1882-ben tiszteletbeli főőr (ekkoriban
a tár vezetőjét hívták őrnek), s 1902-ben, a múzeum centenáriumi
évében címzetes osztályigazgató lett (Krenner 1901-től viselte a
korábbi „igazgató őr” helyett az „osztályigazgató” címet). Ezeknél
azonban bizonnyal jobban örült annak, hogy Krenner 1881-ben a
semseyit, 1893-ban az andorit ásványfajokat nevezte el róla. Krenner
mindkét új fajt Felsőbányáról (ma Baia Sprie, Románia) származó ércek
vizsgálata során fedezte fel.
Semsey és a természetrajzi múzeum ügye
A XIX. század, s különösképpen annak második fele a természetrajzi
múzeológia nagy „felhalmozó” korszaka volt. Ahogy szaporodtak a világ
természetrajzi megismerésének eredményeit rögzítő vaskos könyvek,
sorozatok és szaklapok, úgy gyűlt az ismeretek tárgyi dokumentációja a
természettudományi gyűjteményekben, a korábbi épületek
befogadóképességét és a szervezeti felépítést egyaránt próbára téve.
Párizsban már régóta saját helyen és önálló egységként működött a
természetrajzi múzeum, Londonban 1881-ben nyílt meg a British
Museumhoz tartozó Natural History Museum önálló épülete, a számunkra
sok mindenben mintát adó Bécsben pedig 1889-ben avatták fel a k. k.
Naturhistorisches Hofmuseum palotáját. Az 1880-as évekre az MNM alig
néhány évtizede felépült – az Országos Széchényi Könyvtárnak is
otthont adó – épülete szűkössé vált. 1881-ben vetette föl először egy
országgyűlési bizottság egy külön természetrajzi múzeumépület
felépítésének szükségességét. A következő évtizedekben többször és
többféle helyszín került szóba, de építkezés helyett a helyhiányt
egyes osztályok (tárak) kiköltöztetésével oldották meg. A néprajzi
osztályt 1893-ban azért kellett kilakoltatni „mert csak így lehetett
helyet adni a Semsey Andor bőkezűsége folytán az ásványtárban
örvendetesen mutatkozó szaporodásnak” (VKM 23. jelentése). Az első
természetrajzi tár, melyre ez a sors várt, a Növénytár volt, melyet
1892-ben költöztettek bérelt lakásokba.
Semsey 1891-ben A magyar nemzeti múzeum átalakítása
címmel közölt cikkében reflektált Csáky Albin miniszter arra irányuló
tervére, hogy „a mostani múzeum keretét a természetrajzi szakoknak
kitelepítésével megbontsák, a mostani palotát csakis a magyarság
műveltségtörténeti múzeumának hagyván meg.” Úgy vélte, hogy ezzel
„lényegesen megbontanók a múzeum mai jellemét, elválasztva a
»magyar«-t a »múzeum«-tól. Ez pedig a mi különös viszonyaink közt nem
közönyös dolog.” Hozzátette, hogy a megmaradó múzeum „látogatóinak
száma ekkor sem apadna meg, már csak azért sem, mert odaszoktak az
emberek”, de arról is meg volt győződve, hogy a szétválás „a külön
természetrajzi múzeum látogatóinak mai számát érezhetően csökkentené”.
Rámutatott, hogy „bárminemű, de legkivált természetrajzi gyűjtemények
költöztetése csakis a végső szükség esetén engedhető meg. Mert nincs
költözködés kisebb-nagyobb kár nélkül. Márpedig itt, ahol olyan
rendkívül becses tárgyakról van szó, milyenek például a világhírű
ásványgyűjteményünknek fölötte kényes tárgyai, e kincseket kockáztatni
egykönnyen nem szabad.” Semsey a természetrajzi tárak kitelepítése
helyett néhány kisebb átrendezés mellett a képtár elköltöztetését
javasolta, és ennek megfelelő új elhelyezési javaslatot is adott.
Mellékesen kitért a szintén a tervekben szereplő új, monumentális
burkolatra is, és ezt az épület klasszikus vonalait megbontó fölös
pénzkidobásnak tartotta.
Semsey javaslata fölött azóta átlépett a
történelem. A képtárnak a Szépművészeti Múzeum felépülése után valóban
megtörtént kiköltöztetése ellenére 1926-ban az Állattárnak is el
kellett hagynia Múzeum körúti otthonát, az Embertani tár pedig eleve
más épületben alakult meg 1945-ben. Több mint száz évvel az első
tervek után elkezdődött a Magyar Természettudományi Múzeum első saját
épületének kialakítása a volt Ludoviceumban, és a még a Múzeum körúti
épületben maradt utolsó szervezeti egységek, az Ásvány- és Kőzettár
(1995/6-ban) és a Föld- és Őslénytár is ide költözött (2005-ben).
Semseynek a kiköltöztetéssel kapcsolatos balsejtelmei annyiban
beigazolódtak, hogy az eredetileg „ideiglenesen elhelyezett” tárak –
az 1891 óta további három alkalommal átköltözött Növénytár és az
1928-ban az egyik ideiglenes helyről a másikra, a Baross utcába
áthurcolkodott Állattár – még mindig a „provizórikus” helyükön
működnek.
A gyűjtemény a Semsey-korszak végén
1878-ban a gyűjtemény öt látogatható terme ásványokat, kettő
őslényeket, két folyosóterme a kőzeteket mutatta be. Negyven évvel
később, 1919-ben az ásványtani bemutató kiszorította a kőzeteket a
folyosóról, és még egy további nagy termet is kapott, ott voltak a
meteoritok is kiállítva. A kőzetek egy másik folyosórészre és egy
terembe kerültek, míg az őslény- és rétegtani rész a korábbival
egyező alapterületű két másik termet kapott. A látogatható termek
alapterülete így kb. 820-ról kb. 1150 m²-re, a
gyűjteményi darabszám ez idő alatt 55 ezerről kb. 115 ezerre nőtt.
„Ezen eredményt főleg Semsey Andor dr. úrnak köszönhetjük, aki
áthatva az ügy fontosságától, huszonhárom év óta a gyűjtemény számára
mindig a legtanulságosabb és legbecsesebb anyagot választja ki és
szerzi meg” – írta erről Krenner 1902-ben.
Mennyi az annyi?
Mivel 1956-ban az Ásvány- és Kőzettár, illetve a Föld- és Őslénytár
iratai, illetve a VKM-nek a Magyar Országos Levéltárban őrzött
levéltári anyaga egyaránt elpusztult, és csak a nyomtatott
dokumentumokra támaszkodhatunk, Semsey Andor adományairól pontos
kimutatást összeállítani lehetetlen. Mégis, a meglévő források
lehetővé teszik egy realisztikus becslés megtételét – a nyomtatott
források gyakori ellentmondásai ellenére. (Például az 1878-as párizsi
világkiállítás alkalmából a Semsey által adományozott összeg a
különböző források szerint 18 000 forint [= 36 000 K, 1879-es
VKM-jelentés], 38 000 forint [= 76 000 K, Ilosvay, 1925], 17 000 frank
[Krenner, 1896], illetve 30 000 frank [Mauritz, 1933] volt.) Semsey
adományainak összértékét Ilosvay (1925) mindössze 160 000 K-ra
becsülte (ezt a nagyságrendileg téves adatot több későbbi cikk
átvette), Mauritz (1924, 1933) 1 millió K-ra tette, míg egy 1931-es
gyűjteményegyetemi kiadvány pontosan 874 066 K-ban állapította meg. A
leginkább realisztikus becslés az 1 millió K-t is meghaladó összeg, ez
adódik a meglévő évi adatok extrapolálásából is, másrészt Krenner
(1902) adata szerint Semsey addig már 700 ezer K-t áldozott
gyűjteménygyarapításra. Ha ezt összeadjuk az 1903–1912 periódusra
hiánytalanul ismert kiadásokkal (330 911 K), ugyanezt a nagyságrendet
kapjuk. Az 1 millió korona mai értékét nehéz lenne megállapítani, de
mindenképpen elképesztő pénzről volt szó, a valuta aranyértékét
közvetlenül átszámítva 5 és fél millió euró, az Osztrák Nemzeti Bank
2003-as vásárlóérték-becslése alapján 10 millió euró összegről.
Közvetett értékbecslésre alkalmas, hogy a Blaha Lujza téri volt
Nemzeti Színház berendezéssel együtt 1,4 millió, míg az
Esterházy-képtár 2,6 millió koronába került.
Az abszolút számok mellett az arányok is
lenyűgözők. Úgy becsülhető, hogy az 1878–1913 időszakban vásárolt
ásványok 86, a kőzetek 60, a meteoritok 93, az őslények 77,
összességében a példányok 85%-át Semsey pénzéből vették, a
gyűjteménygyarapításra fordított összeg 84%-át, vagyis az állami
dotáció több mint ötszörösét Semsey adta.
Nemzetközi értékelés
Az első bekezdés Semseyt méltató Pulszky-idézetének folytatása szerint
„az ő ritka bőkezűségének köszönhetjük, hogy a magyar nemzeti múzeum
ásványgyűjteménye az európai ásványtárak közt, gazdagságára és a
példányok szépségére nézve, a harmadik helyet foglalja el.” Bár ez
1888-ban még inkább csak a megelőlegezett bizalom jele volt, a
Krenner–Semsey-korszak lezárulta után, 1926-ban Paul Groth, a
kiemelkedő német mineralógus is úgy értékelte, hogy a Magyar Nemzeti
Múzeum ásványtára „ha nem is a legnagyobb, de a tudományosan
legértékesebb európai gyűjtemények sorába került”. Érdemes tehát
nemzetközi összevetésben is értékelni Semsey működését. A VKM- és
MNM-jelentések alapján Semsey 1878–1913 közt kb. 40 ezer ásványt, 600
kőzetet, 1000 meteoritot és 3500 őslényt, összesen kb. 45 ezer darabot
adományozott (egy 1931-es gyűjteményegyetemi kiadvány szerint viszont
68 809 db-ot). A bécsi természetrajzi múzeum ugyanekkor 92 261
példánnyal gyarapodott, ebből a vételek összértéke 1 011 904 K volt
(Vera F. Hammer közlése), míg 1880–1914 közt a londoni természetrajzi
múzeumban a leltározott ásvány-, kőzet- és meteoritállomány növekedése
51 056 db volt (Chris J. Stanley közlése). Semsey adományai tehát
értékben nagyságrendileg megegyeztek a bécsi, míg darabszámban a
londoni múzeum korabeli gyarapodásával. Más szóval: egyetlen vagyonos
ember áldozatkészsége ki tudta egyenlíteni a gazdagabb országokkal
szembeni költségvetési hátrányt – legalábbis a gyűjteménygyarapítás
terén. Ahogy Semsey Andor írta Az én programmom című hitvallásában:
„elvégre az állam mindent nem tehet. Kulturális tevékenységében az
egyesek meg a társadalom kötelessége támogatni azt.”
Epilógus
„Tudom, hogy az, mit tettem, az idők változó sorában eltűnik. A vasat
is megrágja az idő” – fogalmazott Semsey említett írásának záró
gondolatai közt 1888-ban. A látnoki megérzés sajnos hamarabb
beteljesült, mintsem arra számítani lehetett. 1956-ban, a Nemzeti
Múzeum égése során, az Ásvány- és Kőzettár nagy részének pusztulása
következtében Semsey Andor adományainak jó része is a tűz martalékául
esett. De még ha valamennyi általa vásárolt példány megsemmisült
volna, a nagy mecénás érdemei akkor is csorbítatlanul, örök példaként
állnának előttünk.
Kulcsszavak: Semsey Andor, Krenner József, Magyar
Természettudományi Múzeum, mecenatúra, ásványgyűjtemény,
meteoritgyűjtemény, ősmaradvány-gyűjtemény
IRODALOM
Ilosvay Lajos (1925): Dr. Semsey Andor t.
tag emlékezete. In: A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött
tartott emlékbeszédek. MTA, Budapest, 19, 2, 1–24.
Koch Sándor (1952): A magyar ásványtan
története. Akadémiai, Budapest
Koch Sándor (1987): Emlékezés. ELTE TTK
KISZ Bizottság, Budapest
Krenner József (1896): Ásvány-őslénytár.
In: A Magyar Nemzeti Múzeum (1802–1895). Budapest, 64–69.
Krenner József (1902): Az ásvány-őslénytár
története. In: A Magyar Nemzeti Muzeum múltja és jelene. Hornyánszky
Nyomda, Budapest, 305–313.
Mauritz Béla (1924): Emlékbeszéd semsei
Semsey Andor tiszteleti tag felett. Földtani Közlöny. 54, 125–127.
Mauritz Béla (1933): Krenner József
emlékezete. In: A Magyar Tudományos Akadémia elhunyt tagjai fölött
tartott emlékbeszédek. MTA, Budapest, 21, 18, 1–27.
MNM-jelentések [1898 – 1913 – 1923]:
Jelentés a Magyar Nemzeti Múzeum [...] évi állapotáról. Budapest
Pulszky Ferenc (1888): A Magyar Nemzeti
Múzeum. Magyar Salon. 8, 450–466.
Tasnádi Kubacska András (1969): Az Állami
Földtani Intézet Múzeuma. In: Fülöp József – Tasnádi Kubacska András
(szerk.): 100 éves a Magyar Állami Földtani Intézet. MÁFI, Budapest,
251–265.
Vendl Aladár (1956): A Budapesti Műszaki
Egyetem ásvány- és földtani tanszékének története. Tankönyvkiadó,
Budapest
VKM-jelentések [1–27.]: A vallás- és
közoktatásügyi m. kir. ministernek a közoktatás állapotáról szóló, és
az országgyűlés elé terjesztett […] jelentése. M. Kir. Egyetemi
Könyvnyomda, Budapest
LÁBJEGYZETEK
1 „Fülöp József
igazgató megegyezett a Nemzeti Múzeummal abban, hogy az intézet nem
rendez népszerűsítő kiállításokat, és anyagának erre alkalmas részét
(ősgerinces csontvázak, a Semsey-féle holzmadeni és solnhofeni
őshüllőanyag, a negyedkori nagy ősemlős gyűjtemény jó része stb.) a
Nemzeti Múzeumnak engedi át” (Tasnádi Kubacska, 1969)
<
|
|