A kisebbségi nyelvi jogok
és a kommunikációs gyakorlatok
A kisebbségi nyelvpolitikák értékelésének lényeges, de messzemenően
nem elégséges összetevője (1.) a formális értékelés, vagyis annak
elemzése, hogy milyen jogi normák szabályozzák és milyen tartalmú a
szabályozása a kisebbségi nyelvhasználatnak. Egy ilyen jellegű
értékelés mellett szükséges megvizsgálni még számos vonzatot is. Ilyen
például az (2.) intézményes alkalmazás – milyen mértékben ténylegesen
biztosítottak a nyelvhasználat intézményes feltételei? Vagy lehet
vizsgálni (3.) a szociolingvisztikai hatást – milyen mértékben
határozza meg az érintettek nyelvi viselkedését a jogilag tételezett
nyelvhasználati lehetőségét. És legvégül, de nem utolsósorban nyomon
követhető (4.) a nyelvi ideológiákra gyakorolt hatás – a normatív
szinten létező, illetve a társadalomban ténylegesen megnyilvánuló
pluralizmusnak mekkora a társadalmi elfogadottsága.
Ami az intézményes alkalmazást
illeti, egy, a helyi önkormányzatok szintjén elvégzett kutatás adatai
nyújthatnak némi támpontot. Az adatfelvételt a Nemzeti Kisebbségkutató
Intézet végezte. Levélben és telefonon keresték fel azokat az
önkormányzatokat, amelyeknek (a törvény meghatározása szerint)
alkalmazni kellett volna a helyi közigazgatás szintjén alkalmazandó
kisebbségi nyelvhasználati törvényeket. Rákérdeztek, hogy az adott
önkormányzat szintjén megvannak-e annak intézményes feltételei, hogy a
különböző, jogilag rögzített helyzetekben, a területén élő (a népesség
20%-át meghaladó) nyelvi kisebbség használja (szóban és írásban) az
anyanyelvét. Az
1. ábrán
csak a magyar kisebbség által
lakott településekre vonatkozó helyzetet közöljük.
Törvényes kötelezettség, hogy
azokban az önkormányzatokban, amelyek területén egy kisebbség (jelen
esetben a magyar) aránya 20% vagy ennél magasabb, biztosítsák (a román
mellett) az illető kisebbségi nyelv szóbeli és írásbeli használatát.
Az önkormányzati tisztségviselők bevallása alapján (és csak azon
települések esetében, amelyekben a magyar nyelv használatát kellene
biztosítani) ennek a feltételei csak részben valósulnak meg. Vagyis az
érintett települések 15%-a esetében semmilyen (sem a szóbeli, sem az
írásbeli) magyar nyelvű kommunikáció előfeltételei nem biztosítottak.
Az érintett önkormányzatok zömében (85%) meg tudták oldani (a
valamilyen szintű) szóbeli kommunikációt, de a helyi önkormányzatoknak
csak 40%-ában biztosított (valamilyen, bármilyen) hivatalos
szituációban az írásbeli kommunikáció lehetősége. Igaz: az érintett
önkormányzatok majdnem kétharmada használja a magyar nyelvet is,
amikor közérdekű információkat hoz (többnyire írásban) nyilvánosságra.
Természetesen ott, ahol létezik, a nyelvhasználat intézményes
feltételeinek biztosítása váltakozó formában történik. Van, ahol az
önkormányzat szintjén van egy alkalmazott, aki esetenként tolmácsként
működhet bármilyen kommunikációs szituációban, és vannak esetek,
amelyekben minden közkapcsolati feladatkört felvállaló ügyosztályon
dolgozik valaki, aki tud magyarul.
Ugyanakkor a fentebbi adatokat
tekintve látványos a szóbeli és az írásbeli használat között fennálló
jelentős eltérés, a törvény hatálya alá eső önkormányzatok alig
egyharmada szintjén biztosított a magyar nyelv használata szóban és
írásban. Ez már kevésbé a magyar (általában kisebbségi) helyi
érdekérvényesítési készségek, hanem összetettebb tényezők függvénye.
Egyrészt egyfajta nyelvi hiányosságról van szó. A romániai magyar
közigazgatási szakzsargon, általában az államigazgatási
tevékenységekkel kapcsolatos nyelvi készségek nem részei a romániai
magyar köznyelvnek.
Ami a szociolingvisztikai hatást, a
tényleges nyelvhasználati szokásokat illeti, az erre vonatkozó
kérdőíves kutatások eredményei (2.
ábra)
ráerősítenek az önkormányzati intézmények szintjén végzett kutatások
adataira, illetve újabb fontos adalékokkal is szolgálnak.
Ha azt tekintjük, hogy a romániai
magyar anyanyelvű népesség 76,4%-a élt olyan önkormányzatokban, ahol
számarányuk meghaladta a 20%-ot, akkor az a tény, hogy a vizsgált
népesség 69,1%-a legalább fele-fele arányban beszél magyarul, amikor
önkormányzati szinten ügyes bajos dolgait intézi, jó aránynak
mondható. Ugyanakkor a lakossági nyelvhasználati jellemzők vizsgálata
során is visszaköszön a jelentős eltérés a szóbeli és az írásbeli
nyelvhasználat között. Habár a törvény egyformán lehetővé teszi, hogy
a kisebbségek az önkormányzati ügyintézés során mind szóban mind
írásban használják anyanyelvüket ez kiemelten a szóbeli használat
során valósul meg. Ugyanakkor kiemelendő, hogy a helyi szinten működő,
de nem helyi alárendeltségű intézmények, mint a rendőrség (habár a
magyar nyelvű közösségkapcsolat lehetővé tétele erre az intézményre is
vonatkozik) nyelvpolitikája eltér az önkormányzati gyakorlatoktól. A
rendőrségi ügyintézés során a magyar népesség közelítőleg 30%-a
állítja, hogy használta (legalább fele arányban) a magyar nyelvet. Az
írásbeli használat egyenesen kivételesnek tekinthető.
Habár nincs összehasonlítási
alapunk, néhány értékelés megfogalmazható az új kisebbségi
nyelvpolitikai rezsimnek a magyar nyelvű népességre gyakorolt
szociolingvisztikai hatásáról. Mindenekelőtt kiemelendő, hogy ott
gyakorol hatást az egyének nyelvi viselkedésére, ahol feltehetően, a
törvényi megerősítés hiányában is magyarul beszéltek, és kevésbé
fejtette ki a hatását ott, ahol egy ténylegesen alkalmazott
státuspolitika ténylegesen megerősíthette volna a kisebbségi
nyelvhasználatot (azokban az önkormányzatokban, amelyekben a magyarok,
habár nincsenek többségben, jelentős részarányt képviselnek). Másrészt
egyszerre funkcionális (az adminisztrációs tevékenységeknek nincs jól
rögzült, a romániai jogi valósághoz idomuló magyar nyelvi korpusza),
és a státussal kapcsolatos okokra vezethető vissza, hogy a
kommunikációs szempontokból nagyobb fontosságnak örvendő kisebbségi
anyanyelvi írásbeliség lemarad a szóbeliség mögött. Vagyis
biztonságosabbnak érzik, ha román nyelven kérvényeznek és írnak
beadványokat, ami (a jogi lehetőségek ellenére) egyrészt újratermeli a
román és a kisebbségi magyar nyelv között fennálló státusaszimmetriát,
másrészt csökkenti az új kisebbségi nyelvpolitikai kurzus lehetséges
strukturális hatásait. Arról van szó, hogy egy növekedő írásbeli
kisebbségi nyelvhasználat, az ezirányú ügyféli nyomás megnövelhetné a
keresletet a magyar nyelvet jól ismerő (többnyire magyar származású)
alkalmazottak irányában. Ez azért is fontos, mivel a 2002-es romániai
népszámlálás adatai szerint a közigazgatási szférában a magyar
kisebbség össznépességen belüli részarányához viszonyítva
alulképviselt.
Egy kisebbségi nyelvpolitikai
irányvonal explicit vagy implicit módon kihat arra, ahogyan általában
a népesség, és mindenekelőtt a többség vélekedik a különböző nyelvek
társadalomban elfoglalt helyéről, arról, hogy kinek, mikor, milyen
helyzetben milyen nyelven ildomos (vagy egyenesen kötelező)
megszólalnia. Egy adott nyelvpolitikai irányvonalnak kihatása lehet az
ebben a témakörben körvonalazott véleményekre, attitűdökre, általában
a nyelvi ideológiákra.
Terjedelmi megfontolásokból ezt a
hipotézisünket csak egy felmérés egyetlen kérdésével illusztráljuk,
amit nem annyira a feltevésünket elegendő megalapozó érvnek, mint
jelzésértékű adatnak szánunk.
Amint
az a 3. ábrán is látható, Romániában az
össznépesség kétharmada ellenzi, és csak 27%-a támogatja az
önkormányzati szintű kisebbségi nyelvhasználatot, amíg a romániai
magyarság körében ezen kisebbségi nyelvpolitikai intézmény
támogatottsága majdnem egyöntetű.
Következtetések
A több szinten vizsgált romániai kisebbségi nyelvpolitikai rezsim,
pontosabban ennek formális jogi keretrendszere, az utóbbi valamivel
több mint egy évtized távlatában jelentős, és a kisebbségi
nyelvhasználat szempontjából üdvös alakuláson ment át. A
nyelvhasználat jogi lehetőségei jelentős mértékben kiterjedtek
általában a kormányzati szférában, az igazságszolgáltatásban, a
közszolgáltatásokban; illetve a különböző személyiséghez kötődő,
anyanyelvhasználattal kapcsolatos jogok köre is kiterjedt. Ez a
haladás már felemás, ami az intézményes alkalmazást és a
szociolingvisztikai hatást illeti. Például a kormányzati szférát
illetően mindenekelőtt az önkormányzati intézményeken belül, és sokkal
kisebb mértékben a központi kormányzat területileg dekoncentrált
intézményeire jellemző a kisebbségi (mindenekelőtt a magyar)
nyelvhasználat. Ugyanakkor az önkormányzati intézmények szintjén is
már jelentősek az eltérések: ott, ahol a kisebbségi etnikumok helyi
szinten kisebbségben vannak, kevesebb eséllyel használhatják az
anyanyelvüket, mint azokban a közigazgatási egységekben, amelyekben
helyi többséget képviselnek. Ugyanakkor, habár jogilag azonos
elbírálásba esik a kisebbségek (anyanyelvi) szóbeli és írásbeli
megnyilvánulása, az anyanyelv szóbeli használata sokkal elterjedtebb
az írásbelinél. Mindenképpen tény, hogy ez az a kommunikációs helyzet
(az önkormányzati szintű írásbeliség), ahol a leginkább lehetne
cselekedni a magyar nyelvhasználat további megerősítéséért.
Ami a távlatokat illeti, talán a
politikai és közéleti tudatosítás és elfogadás volna az igazán üdvös
cselekvési irány. Amennyiben a politikum és a köztudat szintjén a
nyelvi sokszínűség nem úgy jelenik meg, mint a demokratikus
berendezkedés, az egyenlő módon kijáró állampolgári méltányosság egyik
fontos megvalósítása, a változó politikai konjunktúrák igen könnyen
erodálhatják.
Kulcsszavak: Románia, nyelvpolitika, a magyar kisebbség nyelvi
helyzete, szociolingvisztika
IRODALOM
Bourdieu, Pierre (1991):
Language and Symbolic Power. Polity Press, Cambridge
Brubaker, Rogers –
Feischmidt, M. – Fox, J. – Grancea, L. (2006): Nationalist Politics
and Everyday Ethnicity in a Transylvanian Town. Princeton University
Press, Princeton–Oxford.
Bugajski, Janusz (1995):
Ethnic Politics in Eastern Europe: A Guide to Nationality Policies,
Organizations, and Parties. Armonk, New York
Gallagher, Tom (1995):
Romania After Ceausescu: The Politics of Intolerance. Edinburgh
University Press, Edinburgh
Grillo, Ralph (1989):
Anthropology, Language, Politics. In: Grillo, Ralph (ed.): Social
Anthropogy and the Politics of Language. Routledge, London–New York,
1–24.
Gross, Peter (1996): Mass
Media in Revolution and National Development: The Romanian Laboratory.
Iowa State University Press, Ames, IA, 206.
Guentcheva, Rossitza
(2001): Debating Language: The Bulgarian Communities in Romania after
1989. In: O’Reilly, Camille C. (ed.): Language, Ethnicity and the
State. Volume 2: Minority Languages in Eastern Europe post-1989.
Palgrave Publishers, London, 44–65.
Horváth István (2002):
Facilitating Conflict Transformation: Implementation of the
Recommendations of the OSCE High Commissioner on National Minorities
to Romania, 1993–2001. CORE, Hamburg
WEBCÍM >
Kontra Miklós (1999):
“Don’t speak Hungarian in public!” A Documentation and Analysis of
Folk Linguistic Rights. In: Kontra Miklós – Phillipson R. –
Skutnabb-Kangas, T. – Várady T. (eds.): Language: A Right and a
Resource. Approaching Linguistic Human Rights. Central European
University Press, Budapest, 81–97.
Kontra Miklós – Szilágyi
N. Sándor (2002): A kisebbségeknek van anyanyelvük, de a többségnek
nincs. In: Kontra Miklós – Hattyár Helga (szerk.): Magyarok és
nyelvtörvények. Teleki László Alapítvány, Budapest, 3–10.
Sarău, Gheorghe (2009):
Limba romani. Planificarea lingvistică în România între anii 1990 –
2008. In: Horváth István – Tódor Erika Mária (szerk.): O evaluare a
politicilor de producere a bilingvismului. Editura Limes – Institutul
pentru Studierea Problemelor Minorităţilor Naţionale, Cluj Napoca,
194–206.
WEBCÍM >
Szépe György (1999): The
Position of Hungarians in Romania and Slovakia in 1996. Nationalities
Papers. 27, 69–92.
Vincze Gábor (1999):
Illúziók és csalódások. Fejezetek a romániai magyarság második
világháború utáni történetéből. Státus, Csíkszereda
LÁBJEGYZETEK
1
Ide több kisebbség sorolható. Felsorolásuktól eltekintünk, hisz a
jelen tanulmány terjedelme nem teszi lehetővé az egyes kisebbségek
demográfiai és térszerkezeti helyzetbemutatását, illetve a tipológia
más jellegű megalapozásához szükséges érvek bemutatását.
<
2
Minden olyan közigazgatási egységre (község, város, megye) vonatkozik
a törvény, ahol egy adott kisebbségi nyelvi közösség részaránya 20%,
vagy azon felül van.
<
3
Persze ennek csak elvi lehetősége biztosított, költségvetési korlátok
továbbra is vannak.
<
|