Éppen négyszáz éve került be a távcső a csillagászati kutatásokat elősegítő műszerek közé, és Galileo Galilei kezdetleges teleszkópjával elért felfedezései azon nyomban át is alakították az Univerzumról addig alkotott képet. Megfigyelési bizonyíték született a heliocentrikus világkép alátámasztására, és megkezdődött a Naprendszeren kívüli világ feltárása is.

A csillagászati távcsövek tökéletesítése azóta is tart. Az átmérő növelésével a teleszkóp több fényt gyűjt össze, lehetővé téve a halványabb égitestek vizsgálatát is. Napjainkban a legnagyobb optikai távcsövek átmérője több mint százszorosa a Galilei által használt műszernek, így a távcső által összegyűjtött fotonok száma minden pillanatban több tízezerszeresen múlja felül a legelső teleszkópokra jellemző értéket − az optikai minőség javulását pedig nem is lehet számszerűsíteni.

Galilei után még legalább két és fél évszázadon át a csillagászok szemmel végezték a távcsöves észleléseket, majd a fényképezés feltalálása után a fotografikus megfigyelések egy évszázadon át tartó korszaka következett a kozmosz vizsgálatában. A huszadik század végére pedig számítógéppel vezérelt elektronikus detektorok kerültek a távcsövek fókuszsíkjába. A megfigyelési folyamat automatizálására is bőven akadnak példák, a csillagásznak már nem is kell a távcsőnél lennie, abba belenéznie az észlelési adatok gyűjtésekor.

Annak viszont, aki nem jártas a csillagászatban, és tisztába kíván kerülni az Univerzum égitestei és az ott előforduló jelenségek sokféleségével, a Naprendszer és benne a Föld bolygó világegyetembeli helyével, legalább egyszer érdemes távcsövön át megnéznie néhány égitestet, például a maradandó élményt nyújtó Jupitert, Szaturnuszt, a Holdat vagy éppen az Orion-ködöt.

Az ENSZ és az UNESCO támogatásával 2009-re meghirdetett Csillagászat Nemzetközi Éve keretében éppen ez az egyik cél: minél több embert részesíteni a Galilei által is átélt élményben. A Magyar Tudomány ehhez a maga eszközeivel úgy tud hozzájárulni, hogy olyan tanulmányokat közöl, amelyek még jobban felkeltik a kozmosz tudománya iránti érdeklődést, illetve eligazítanak az elképesztően gyorsan bővülő ismeretanyagban. A Csillagászat Nemzetközi Éve alkalmából összeállított cikkgyűjtemény ezért nem a távcsöves csillagászati észlelések és nem is a műszerezettség négy évszázados fejlődésével foglalkozik, hanem napjaink csillagászatával, illetve a jövőre vonatkozó kérdésekkel.

Ábrahám Péter és Kiss Csaba tanulmánya az infravörös sugárzás szerepét mutatja be a csillagászati kutatásokban. Kereszturi Ákos az asztrobiológia tudományközi területébe vezeti be az olvasót. Napjaink csillagászata elképesztően nagy adatmennyiséggel dolgozik. A megfigyelési adatok jelentős része égboltfelmérésekből származik. Az ilyen kutatásokba Szabó M. Gyula cikke nyújt betekintést. Az adattömegek mellett fontos az egyedi objektumok vizsgálata is. Mi lesz a Nappal? A csillagfejlődéssel kapcsolatos legújabb kutatások fényében erre a kérdésre ad választ Kiss L. László tanulmánya. Az ezt követő cikk azt mérlegeli, hogy milyen jövő vár a földfelszíni optikai csillagászatra az űrtávcsövek korszakában. Végül Kolláth Zoltán példákkal illusztrálja, hogy a fényszennyezés milyen mértékig foszt meg bennünket az egyik legszebb természeti csodától, a csillagos ég látványától.