Van-e Európának társadalomtörténete?

A címben megfogalmazott kérdést Tomka Béla a szegedi egyetem oktatója, a legújabb kori magyar és európai gazdaság- és társadalomtörténet jól ismert kutatója próbálja meg körbejárni legújabb könyvében. A szerző az elmúlt egy évtizedben számos alapvető – a magyar történettudományban ritkaságszámba menő módon a komparatisztika elveit is alkalmazó – munkát publikált többek között a család, háztartás és a szociálpolitika történetének tárgyköréből. Legújabb munkája, amelyben Európa XX. századi társadalomtörténetének összefogla-lására tett kísérletet, szervesen kapcsolódik utóbbi évekbeli munkásságához, mintegy szintézisét is adja annak.

Tomka Béla könyve minden kétséget kizáróan igen fontos, hiánypótló vállalkozás, hiszen magyar nyelven mindeddig nem készült olyan munka, amely a XX. századi európai társadalmi folyamatok történelmi elemzésére, áttekintésére és összefogla-lására vállalkozott volna. Mindehhez hozzá kell tenni azt is, hogy a szerző tiszteletreméltó szerénységgel, szorgalommal és tudományos alázattal végezte el a feladatát, ennek a végeredményeként született meg ez az impozáns, közel 650 oldalas monográfiaként és egyetemi tankönyvként egyaránt jól használható, a legújabb tudományos eredményeket szintetizáló, elméleti és módszertani szempontból egyaránt friss szemléletű kötet. Napjaink felsőoktatásában egyre nagyobb igény van az európai társadalomtörténeti kutatások eredményeit összefoglaló, értelmező munkára, hiszen tágítja a horizontot, ha a magyar társadalmi változásokat az európai összefüggések rendszerében lehet oktatni. A kutatásban pedig azért fontos ez a szó átvitt és valóságos értelmében egyaránt fajsúlyos könyv, mert viszonyítási és összehasonlítási lehetőséget teremt a társadalmi változásokat elemezni akaró kutatóknak. Örven-detes az is, hogy Tomka Béla kiemelt figyelmet szentelt a Kelet-Közép-Európai változásoknak, ami fontos tájékozódási-kiindulási pontot jelent(het) a regionális összehasonlító elemzésekhez.

Egy ilyen összefoglaló, szintetizáló könyv megírá-sához meglehetősen nagy szellemi bátorság, vállal-kozókészség, igen széleskörű szakmai, irodalmi tájékozottság, magas fokú rendszerező készség szükséges. A könyv ismeretében leszögezhetjük, hogy Tomka Béla rendelkezik ezekkel a tulajdon-ságokkal. A megírás folyamatában ugyancsak alapvető fontosságú a koncepcionális kérdések végiggondolása. Hiszen többfajta megközelítési, elemzési és tárgyalási mód alkalmazására van lehetőség. Nyilvánvalóan lehetséges egy ország-alapú, regionális megközelítés, esettanulmánysze-rűen nemzetállami szintekre koncentrálva, témán-kénti vagy fejezetenkénti összegzéssel, összeha-sonlítással. Szintén reális kiindulópontot jelent egy kontinentális, összehasonlító szemléletű megköze-lítés, amelynek jegyében az egyes társadalmak fejlődését elemezve von le következtetést általános trendekre. S harmadik lehetőségként pedig tudomá-nyosan megalapozott egy olyan elemzés, ami a nemzeti fejlődés és a nemzetek feletti összeha-sonlító elemzés kombinációjára épül. Tomka Béla ez utóbbit választotta, vagyis rendszerezetten bemutatja a kontinens egyes nemzeti társadalmaink fejlődését, ezek jellegzetességeit, és tudatosan törekszik az összehasonlítására, a közös és az eltérő vonások, sajátosságok kiemelésére.

Egy ilyen méretű és jelentőségű tudományos vállalkozásnál ugyancsak alapvető jelentősége van a módszertani kérdéseknek és szempontoknak. Egyértelműnek tűnik, hogy a makrotörténeti elem-zési módszerek alkalmazásával lehet átfogni a könyv tárgyát képező, igen szerteágazó kérdéskört. Ugyancsak nélkülözhetetlen a társadalomstatisztikai for­rások és elemzések széleskörű alkalmazása, még akkor is, ha tudjuk, hogy egyfelől a számok időnként „csalnak”, és csak az általános trendek megjelenítésére alkalmasak, másfelől csak ritkán engednek teret a mögöttes, ok–okozati tényezők részletes vizsgálatára. Felmerülhet az a kérdés is, hogy mennyire kell adatszerűnek lenni a társadalmi folyamatok leírása során. Az egészet megjelenítő, az összehasonlítás lehetőségeit kereső, és azokat kihasználó szintézis esetén nehezen lehet eltekinteni ettől. Még akkor is, ha ez egy kicsit nehézkessé teszi a szöveg befogadását. Tomka Béla igen adatgazdag, kézikönyvként is jól használható mun-kát tett le az asztalra, amelyben az igen nagy mennyiségű adat befogadását jól szerkesztett grafikonok és táblázatok könnyítik meg. Az általa alkalmazott elemzési módszerek sokszínűek, a szerző ahol lehetett interdiszciplináris megközelíté-sek segítségével próbálta meg értelmezni a különböző társadalmi folyamatokat. A munka jelle-géből következően egyidejűleg kellett alkalmazni a történeti, demográfiai, szociológiai, politológiai, közgazdasági szempontokat, vizsgálati és elemzési módszereket. Időhatárként Tomka az ún. „rövid 20. század” fogalmát jelölte meg, vagyis az európai társadalmak történetét alapvetően az első világ-háború végétől az 1989/90-es kelet-európai rendszerváltozások időszakáig terjedően vizsgálja. A szerző tematikus-kronologikus szerkesztési rendet választott, de nem egytényezős tematikai rendet követ, mint számos hasonló jellegű nyugat-európai könyv, hanem a legfontosabb társadalom-történeti tematikákat állította a munka közép-pontjába. Ugyancsak a munka javára vált, hogy a szerző nem ragaszkodott a társadalmi változások egyetlen átfogó elméletéhez, s nem erre támasz-kodva vizsgálta a korszak európai társadalom-történetét, hanem a jelenségek és a köztük meglévő összefüggések bemutatására koncentrált, s ehhez rendelte az elméleti értelmezéseket.

A könyv alapkérdése: mit értünk az európai társadalom fogalmán? A közös vonások alapján lehetséges-e valamiféle egységesülő európai társa-dalomról beszélni? Ez csak Nyugat-Európával azonosítható, avagy az európai társadalom fogalmába a kelet-európai is beleértendő? A műből egyértelműen kiderül, hogy a szerző elsősorban azokkal a kortársakkal – többek között Hartmut Kaelble-vel – ért egyet, akik szerint kialakulóban van az európai társadalom, vagyis az egyes nemzeti társadalmak fejlődése számos ponton közeledett egymáshoz, a hasonló vonások, jellemzők, az integrálódás egyre erőteljesebbé váltak. Kelet-Európa számára a két évtizeddel ezelőtti átmenet teremtette meg a közeledés lehetőségét, ami nyilván még hosszú időt vesz igénybe.

A tizenkét fejezetre tagolt kötet ötvenöt részfejezetben elemzi és értelmezi a XX. századi európai társadalmi változásokat, keresve azok közös vonásait és eltérő sajátosságait. A szerző kiemelt figyelmet szentel többek között a népesség, a család és háztartás, a társadalmi rétegződés és mobilitás, a jóléti állam, a gazdaság és a munka, a fogyasztás, a politika és társadalom, az urbanizáció, valamint a kultúra, az oktatás és a vallás kérdé-seinek. A vizsgált témakörök gazdagsága önmagá-ban is lehetetlenné teszi, hogy az adott keretek között valamennyivel részletesen foglalkozzak, ezért csak néhány fontosabb megállapításra térek ki.

Tomka Béla az európai népesség változását összegezve utal a demográfiai átmenet lezárulá-sára, a második világháborút követő baby-boom befejeződését követően az európai társadalmak reprodukciós képességének romlására, a javuló életviszonyoknak köszönhetően a halandóság csök-kenésére, az átlagéletkor emelkedésére, valamint a nyugat-európai társadalmak elöregedésére. Ugyancsak kiemelt figyelmet szentelt a vándorlás kérdésének is, hiszen amíg a század első évtize-deiben a kontinens népességkibocsátó volt, addig az 1960-as évek elejétől Európa a nemzetközi migrációi egyre növekvő jelentőségű célterületévé vált. Arra is felhívja a figyelmet, hogy a XX. század során nagymértékben megnövekedett a politika és a háborúk által keltett kényszerű, tömeges migráció a kontinensen, ami egyes országok és régiók nemzetiségi, felekezeti és társadalomszerkezeti vonásait is átrajzolta.

A demográfiai magatartásváltozást, nyilvánva-lóan befolyásolta a család szerepének és szerkeze-tének átalakulása is. A század első felének magas házasodási életkora a második világháború időszakára jelentősen csökkent, a házasság népszerűsége és a család értéke emelkedett, majd az 1970-es évektől a házasodási kedv gyorsuló ütemben mérséklődött, a házasodók átlagéletkora újra elérte a századelő szintjét. Általános európai trendként értelmezhető a XX. század közepétől a háztartások szerkezetének egyszerűsödése, a többgenerációs családok együttélésének megszű-nése, a családok nuklearizálódása. A család gazdasági funkciója mellett egyre jobban előtérbe került a családi élet intimizálódása, privatizálódása, a házastársak közötti „szimmetrikusabb” kapcsola-tok kialakulása, aminek hátterében a női emancipá-lódás és szerepfelfogás változásai húzódtak meg. Természetesen ezek a folyamatok országonként és régiónként eltérő vonásokat mutattak.

A társadalmi egyenlőtlenségek a kontinens nyugati felének országaiban a század első felében kismértékben, majd a II. világháború után a hetve-nes-nyolcvanas évekig erőteljesebb nivellálódás volt jellemző. Kelet-Európában mindeközben gyors volt a jövedelemkiegyenlítődés, de ennél is gyorsabb volt az egyenlőtlenségek növekedése a posztkom-munista országokban a XX. század utolsó évtizedé-ben. A férfiak és nők közötti jövedelmi különbségek, a nők tömeges munkavállalása ellenére is csak kissé mérséklődtek.

A foglalkozási ágak és a gazdasági tevékenység szerinti megoszlást vizsgálva, látható, hogy Európa nagy részén háttérbe szorult az agrárszektor, majd a kezdeti növekedés után a század utolsó harma-dában mérséklődött az ipar, és előtérbe került a kereskedelem, a szolgáltatás, a pénzügyek, vala-mint az információ- és kommunikációtechnikai ágazatok szerepe a jövedelemszerzésben. Mindez jelentősen befolyásolta a társadalmi rétegződés folyamatát is. A különböző társadalmi csoportok, rétegek közötti választóvonalak a század első felé-hez képest 1945 után szinte valamennyi országban elmosódottabbakká váltak. A felső osztályokban a történelmi arisztokrácia háttérbe szorult, a tulajdo-nos, tőkés csoportokkal közel azonos helyzetbe került a menedzserek mind befolyásosabbá váló rétege. A felső osztály és az elit cserélődése a szovjet zónába került országokban volt igen radi-kális a negyvenes évek második felében, majd jellegében hasonlóan radikális elitcserélődés ment végbe a XX. század végén.

A középosztály is jelentős változásokon ment keresztül, a tulajdonosi csoportokkal szemben megnövekedett az alkalmazotti rétegek száma és aránya. A középosztály alsó csoportjai a kispol-gárság és a magasan képzett munkások közötti társadalmi-jövedelembeli távolság a század máso-dik felében általában mérséklődött. A társadalmi pozíciót és a mobilitási lehetőségeket egyre több tényező befolyásolta (nem, etnikum, iskolázottság, képzettség, jövedelem, településtípus, családi álla-pot, presztízs) az egytényezős rétegződési magya-rázatok a korszak során érvényüket vesztették. Másfelől arról sem szabad elfeledkezni, hogy országonként változó formában ugyan, de kiépült a jóléti állam, ami meghatározó szerepet játszott – különösen a század második felében a társadalmi egyenlőtlenségek mérséklésében. A fejlődés követ-keztében létrejött egy inkább többé, mint kevésbé egységesnek tekinthető nyugat-európai szociális modell. Ezzel szemben Kelet-Európában a szociális ellátás alapjává a munkakényszerrel fenntartott teljes foglalkoztatottságot tették, ami a társadalombizto-sítási ellátások és egyes alapvető javak, szolgálta-tások árának állami támogatása egészített ki.

Átalakult a munkavégzés jellege is, a bérmunka térhódításával párhuzamosan a családi keretekben végzett termelőtevékenység és az önálló egziszten-ciák aránya folyamatosan mérséklődött. Ezt a folyamatot a mezőgazdasági foglalkozásúak cso-portjának zsugorodása tovább erősítette. A hetve-nes évektől megváltozott a munkaerőpiaci helyzet Nyugat-Európában. A folyamatos munkaviszony és a kiszámítható életpálya lehetőségei korlátozottab-bakká váltak, a munkanélküliség a gazdasági szerkezetváltással összefüggésben gyorsan növe-kedett. A munkakörülmények változásai közül a legfontosabb a munkaidő hosszának mérséklődése volt, a napi tizenkét órás munkanap fokozatosan nyolcórásra csökkent, a hatnapos munkahetet pedig a XX. század utolsó harmadára felváltotta az ötna-pos, s a munkával töltött évek száma is mérsék-lődött a korszak során.

A társadalmi folyamatokat meghatározó módon befolyásoló tényezővé vált viszont a fogyasztás, ami a század során öltött tömeges méreteket. A fogyasztás szerkezetének átalakulása azt mutatja, hogy a létfenntartás egyre többeknek egyre kisebb gondot jelentett, hiszen a közvetlen létfenntartásra fordított jövedelemhányad – természetesen a társa-dalmi helyzettől, pozíciótól függően – általában csök-kent, ezzel ellentétesen a közlekedés, kommuni-káció, szórakozás, oktatás, kultúra szerepe folyama-tosan növekedett. A fogyasztásban a XX. század második felében kibontakozott homogenizációs folyamatok az 1989/90-es rendszerváltást követően a hiánygazdaság viszonyai közül komoly áldozatok és nehézségek árán kilábaló kelet-európai országokat is elérték.

Mindezzel összefüggésben gyökeresen megvál-tozott a szabadidő jelentősége a kontinensen élők számára. A tömegkultúrában meghatározóvá vált az elektronikus hírközlés és kultúraközvetítés. A meg-növekedett szabadidő, a kisebb erőfeszítést igénylő létfenntartás, az anyagi gyarapodás együttesen jelezte az életminőség komoly javulását a XX. századi Európában. Más megközelítésben ugyan-csak erre utal a népesség térbeli átrendeződése, hiszen a XX. század a hetvenes–nyolcvanas évekig az urbanizáció modern korszaka volt az öreg kontinensen. A városok expanziója, a városi lakosság gyors növekedése is jelezte, hogy civilizációs szintváltás ment végbe. Ezzel párhuzamosan a városi társadalmak egyre heterogénebbé váltak, mind jövedelmi, mind etnikai-kulturális vonatkozásban. A tudatos városfejlesztési politikák alkalmazásának köszönhetően az európai városok nagy része sikeresen őrizte meg történelmi sajátosságainak, szerkezetének nagy részét, ami meghatározó módon befolyásolja a kontinens vizuális kultúráját is. Szintén az európai országokra jellemző általános trend volt a huszadik században az kulturális és művelődési egyenlőtlenségek mérséklődése, ami főként az oktatás, ezen belül is a felsőoktatás második világháborút követően kibontakozott expanziójának köszönhető. Az értékrendszer átalakulásából az aktív vallásosság háttérbe szorulását, a nemzetállamiság szerepének és az ehhez való kötődésnek a részleges leértékelődését, az indivi-dualizáció előtérbe kerülését lehet kiemelni. Nyilván a fentiekben röviden összefoglalt általános európai társadalmi változástrendeknek nagyon sokféle alakváltozata volt, amelyeket a könyv részletesen tárgyal, de itt nincs lehetőség arra, hogy ezeket elemezzem.

A munka külön érdeme, hogy „eleven” történetet írt a szerző, vagyis számos olyan probléma elem-zésére is sort kerített, amelyek az elmúlt években és napjainkban egyaránt meghatározó jelentőségűek voltak és maradtak az európai társadalom/társa-dalmak életében. Példaként elegendő az európai népesség jövőjét alapvetően befolyásoló elörege-dés vagy a migráció, ezen belül is a bevándorlás problémájára utalni.

Tomka Béla lényegében maradéktalanul teljesítette a könyv bevezetésében megfogalmazott célkitűzéseit, nagy haszonnal forgatható, széleskörű érdeklődésre számot tartó művet írt Európa XX. századi társadalomtörténetéről. (Tomka Béla: Európa társadalomtörténete a XX. században. Budapest: Osiris Kiadó, 2009, 646 p.)

Valuch Tibor
egyetemi docens

Móczár József: Fejezetek a modern közgazdaságtudományból. Sztochasztikus és dinamikus nem­egyensúlyi elméletek, természettudományos közelítések

A Budapesti Corvinus Egyetem professzora tizenöt év kutatómunkájának eredményeit összegezte e kötetben. Mindketten a Marx Károly Közgazdaság-tudományi Egyetem terv-matematika szakán végez-tünk: Móczár József a közgazdaságtan közgazda-ság-tudománnyá fejlesztésén dolgozott, én a jövőkutatás tudományterületén végeztem kutatáso-kat. A két tudományterület fejlődése együtt haladt, sokszorosan megtermékenyítve egymást. A hazai intézményesült jövőkutatás 40. évfordulóján érdekes annak vizsgálata, hogy a modern jövőkutatás alap-elvei, fogalmi rendszere és módszerei – a komplex kezelésmódtól a dinamikus vizsgálatokon át a kvalitatív és a kvantitatív, valamint az alternatív megközelítésig – hogyan-miként jelennek meg ebben a korszerű, a közgazdaságtudomány jövőjét is kutató, kiváló könyvben.

Móczár József vizsgálatainak középpontjába a természettudományos megközelítéseket helyezte, a természettudományok, a science, a fizika, kémia és biológia ama redukcióit, amelyek a modern elméleti (részben matematikai) közgazdaságtan kialakulását és az alkalmazott közgazdaságtan, Trygve Haavel-mo kutatásai eredményeként a modern ökonomet-ria megszületését eredményezték. Bizonyítva ezzel, hogy a közgazdaság-tudománytól nem áll távol a komplex megközelítés, valamint az inter- és multi-diszciplinaritás.

A könyv Lakatos Imre racionális rekonstrukció elmélete és Roy E. Weintraub történeti rekonst-rukciós módszere alapján vizsgálja a közgazdasági elméletek kialakulását, felhasználva a természeti jelenségeket leíró modern matematikai eredménye-ket, majd a rendkívül szerteágazó mai kutatási területek közül a sztochasztikus és dinamikus nem­egyensúlyi elméletekre koncentrál, felismerve azt a tényt, hogy a társadalom része a természet-nek. Így a természettudományos megközelítések eredményei a közgazdaságtanban is hasznosítha-tók, követve ezzel Neumann János közismert érvelését. Az elméleti kérdések kifejtésében a matematikai nyelvezetet Wil­lard J. Gibbs szelleme hatja át, aki elsőként vallotta, hogy „a matematika egy nyelv”. A szerző egyértelműen a sience kísér-leteit leíró matematikai redukcionizmust tekinti járható útnak a közgazdaság-tudomány természettu-dományos megközelítésében. A bourbaki mate-matika, amely a matematikai összefüggéseket alkalmazások nélküli struktúraként kezeli – amit részletesen is bemutat –, a szerző szerint messzire vezet a valóságtól, valójában mítoszokat szül. Kurt Gödel két híres nemteljességi tétele alapján – másokkal egyetértve – arra a drámai konklúzióra jut, hogy „a matematika nem lehet euklideszi jellegű. Vagy­is a matematika tudománya egyrészt nem tévedhetetlen: nem tudunk olyan mechanizmust mu-tatni, amely felelős lehetne a tévedhetetlenségéért […].” (238.) Lakatos Imre intelmeit (Karl Popper falszifikáció elmélete, Pólya György heurisztikája és Hegel dialektikája) elfogadva, a science kísérleteit leíró matematikai összefüggéseket megfelelő ana-lógia esetén eszközként tekinti a bonyolult közgaz-dasági összefüggések leírására és elemzésére.

A 18. században a tudomány azt vallotta, hogy a múlt és a jövő ugyanazt a szerepet játsszák. Az atomok és a kvantumok által követett világvonalak vagy trajektóriák alkotják az univerzumunkat, ame-lyek a jövő és a múlt felé egyaránt húzhatók. Vagyis az összes energetikus feltette, hogy minden jelenség tökéletesen reverzibilis, és így az egyensúly sem függ az időtől. Jóllehet közelítéseiket csak autonóm differenciálegyenletekben fogalmazták meg; tehát nincs igazán tisztázva, hogy mi az egyensúly, hogyan is függhetne az időtől? (Erre kitűnő példát szolgáltatnak a szerzőnek a Neumann-modellek és a turnpike-elméletek terén elért tudo-mányos eredményei, vizsgálatai, amiről részletes és alapos ismertetés olvasható a könyv 11. fejeze-tében.) Az összes változásnak a fizikai jelenségek-ben – mint például a növekedés vagy a csökkenés – illúzióknak kell lenniük. Ezt a szemléletet még a 20. század elején is elfogadták az összes tudomány-ban, a racionális mechanika művelői többnyire továbbra is csak autonóm differenciálegyenletekben gondolkodtak. Ez olyan erősen hatott a tudósokra, hogy Einstein is bevezetett egy kozmológiai állan-dót az általános relativitás elméletébe, hogy tovább-ra is statikus legyen a világegyetem modellje. Amikor ezt a metaforát átemelték a társadalomtudo-mányba, kiderült, hogy az egyensúlyra itt is igaz, hogy „ami elmúlt, az elmúlt” – így gyakorlatilag figyelmen kívül lehetett hagyni, hogy hogyan is működik a piac valós időben.

Ezzel a nézettel száll szembe Móczár József könyve. A dinamika bevezetését nem önmagában tartja szükségesnek a közgazdasági vizsgálatokba, hanem a Kolmogorov–Arnold–Moser-elmélet alap-ján azt is hangsúlyozza, hogy függetlenül az ergodi-citástól, a dinamikai rendszerek véletlenszerű moz-gásra vezethetnek. Ez jelenik meg a kointegráció, a feltételes heteroszkedaszticitás különböző modell-jeiben, a sztochasztikus folyamatok bevezetésében, a sztochasztikus dinamikus általános egyensúlyi modellek és a sztochasztikus dinamikus programo-zás modelljeiben, azoknak a reálfolyamatok vizsgálatában történő adaptációiban. A modern köz-gazdaságtudomány tehát a dinamikus vizsgálatok megfelelő terepe.

Instabil helyzetek a science-ben akkor fordulnak elő, amikor a rendszer egyre jobban eltávolodik az egyensúlyi állapotától – ez jövőkutatási felismerés is. A rendszer leírásában szereplő kritikus értékek változásával megjelenik a bifurkáció, ami stabil és instabil állapotok megjelenését jelzi az evolúciós folyamatok rendkívüli komplexitásában. A tudomány alapvetőnek tekinti a jelenségek leírásában ezt a hármast, vagyis az instabilitást, a bifurkációt és az evolúciót, amit összefoglalóan önszerveződésnek tekint. A kémiai reakcióban a diffúzió negligálása vezet a katasztrófa­elmélethez, ami a legújabb köz-gazdasági kutatásokban szintén jelentős hangsúlyt kap. A szerző külön is felhívja az olvasók figyelmét egy rendkívül fontos momentumra: a közgazdasági dinamikában csak a disszipatív modellek vizsgálata lehet érdekes. Innen már csak egy lépés a struk-turális stabilitás kérdése, amely mind elméletében, mind a Harrod-modell vizsgálatában nemzetközileg is jelentős visszhangra számító kutatási eredménye-ket hozott, és amit a szerző részletesen is bemutat könyvében.

A kvalitatív és a kvantitatív megközelítés összhangjának vizsgálatához meg kell állapítanunk, hogy a műben a sztochasztikus dinamikus vizs-gálatok jellege miatt a kvalitatív megközelítés dominál. Ez nemcsak azért van így, mert az egyes modellek számszerűsítéséhez még nem rendelkezünk megfelelő adatokkal vagy megfelelő hosszúságú idősorokkal, hanem ezt az is indokolja, hogy sok esetben az előrejelzéshez elegendő ismerni a folyamatok irányát, sebességét, megbíz-hatóságát. Kifejezetten ilyennek számít a Ramsey-modell, amelynek nemcsak kifejtése vagy magyar nyelven történő publikációja úttörő munka, hanem az is, hogy a szerző megmutatja: a különböző modellek (Cass-modell, Solow-modell, a Tobin-féle modellek, az együtt élő nemzedékek modellje, az endogén növekedési modellek, a konjunktúraciklusok, a vára-kozások és a racionális modellek) hogyan származ-tathatók belőle. A gazdaságpolitikával foglalkozók számára rendkívül érdekes lehet az utolsó fejezet, ahol az olvasó részletesen megismerkedhet a külön-böző stabilizációs politikák igényes elméleti bemu-tatásával, a monetáris és a fiskális politikák elmé-leteivel. A magyar nyelvű irodalomban eddig abszolút negligált Solow–Blinder-modell, vagy Phillip D. Cagan hiperinflációs modellje is részletes elemzést kap a legújabb technikák segítségével a különböző közgazdasági iskolák (keynesi, újkeynesi, fiskális, monetáris stb.) bemutatásával.

Az olvasó persze talál a könyvben számos kvantitatív vizsgálatot is: itt elsősorban a japán gazdaság input–output adataival végzett számszerű-sített modellekre hívom fel a figyelmet, de a szimu-lációs technikák bemutatásával és számítógépes prezentációval együtt tanulmányozásra érdemes a klasszikus növekedési modellek nemlineáris dina-mikáját vizsgáló fejezet is, amely a szerző legújabb kutatatási eredményeit tartalmazza.

A közgazdaságtudomány az alapjait tekintve viszonylag kevés kérdést fogalmaz meg. Bonyolult-ságát éppen a célok rendkívül sok hipotézis melletti vizsgálata eredményezi. Ha ezt a közelítést elfogad-juk, akkor azt is mondhatjuk, hogy a modellek több-sége alternatívákat jelent egy-egy kérdés megoldá-sára. Ez adja a közgazdaságtudomány (és a jövő-kutatás) szépségét és ugyanakkor a nehézségét is.

Kiknek ajánlható a könyv? A mű az egyes fejezetekben a legújabb természettudományos és matematikai technikákat alkalmazza. Ezek közül a graduális oktatásban szereplőket ismertnek tételezi fel, a többieket, és ezek száma jóval kevesebb, röviden ismerteti. E prezentáció első látásra talán sok olvasót elriaszthat a könyvtől. De ez csak a felszín: a szerző ugyanis mindvégig törekedett arra, hogy az elméletek és modellek érthetőek legyenek anélkül is, hogy a matematikai levezetéseket (amelyek sok esetben át is ugorják a közbülső lépéseket) teljes egészükben értenünk kellene. Rendkívül sok olyan tudománytörténeti megközelítés is szerepel a könyvben, amely nemcsak érdekes, de segíti az olvasókat a legújabb elméletek megérté-sében is. A mesterkurzusokon és a doktori képzés-ben ezért kitűnően használható a könyv az egyes fejezetekhez illeszkedő cikkek, könyvrészletek tanulmányozásával. Egy-egy fejezet lényegében egy-egy szemeszter anyagát öleli fel.

Az olvasói tábort nem szűkíteném le csak a közgazdasági képzésben résztvevőkre (doktorandu-szokra, oktatókra, kutatókra), hiszen a fizikusoknak is bizonyára érdekes megtudniuk, hogy a La Chatelier-elv, vagy az Onsager-elmélet hogyan kerül felhasználásra a közgazdaságtudományban, vagy a kémikusoknak hasonlóan érdekes lehet a Brüssze-lerátor-modell alkalmazása a gazdasági evolúció-ban, a biológusoknak pedig a mezőelmélet, a biológiai tér ökológiai modellekben történő felhasz-nálása. (Móczár József: Fejezetek a modern közgazdaságtudományból. Sztochasztikus és dina-mikus nemegyensúlyi elméletek, természettudo-mányos közelítések. Budapest: Akadémiai Kiadó, 2008, 608 p.)

Nováky Erzsébet
közgazdaságtudományok doktora, jövőkutató