Abból, hogy a generatív nyelvelmélet tárgya nem a
külső nyelv, a nyelv mint társadalmi képződmény, hanem a belső nyelv,
az egyén mentális képessége, az következik, hogy a generatív
nyelvészet nem bölcsészettudomány, hanem az elme kutatásának egyik
részterülete, kognitív tudomány, a természettudományok egyik ága.
Az a feltevés, hogy a grammatika biológiailag
determinált rendszer, annak a hipotézisnek a megfogalmazásához
vezetett, hogy épp olyan zárt rendszer, mint az organikus rendszerek;
meghatározott feltételek teljesülése esetén a nyelvi jelenségek is épp
oly szükségszerűen bekövetkeznek, mint például bizonyos biológiai
jelenségek meghatározott biológiai feltételek teljesülése esetén.
Ennek megfelelően a generatív nyelvészet
módszertana sem a bölcsészettudományokra jellemző induktív módszertan,
hanem a természettudományok deduktív, hipotézisalkotó, a predikciókat
ellenőrző módszertana. Ennek lényege, hogy egy-egy nyelvi jelenség
leírása során – egy kezdeti induktív, megfigyelő–általánosító szakasz
után – hipotézist alkotunk arról, hogy milyen kiváltó okok megléte
esetén következik be az adott jelenség, mik a jelenség bekövetkeztének
szükséges és elégséges feltételei. Hipotézisünkből egyértelműen
következik, hogy mely kontextusokban jöhet létre, és melyekben nem
jöhet létre az adott jelenség. A kutatás során a hipotézisből adódó
minden predikciót igyekszünk ellenőrizni. Ha egyes predikciók nem
teljesülnek – azaz, ha van olyan kontextus, melyben az elmélet nem
jósolja a jelenség előfordulását, az anyanyelvi beszélők mégis
elfogadják, vagy van olyan kontextus, melyben az elmélet a jelenség
előfordulását jósolja, az anyanyelvi beszélők azonban nem fogadják el
– a hipotézis módosításra szorul, vagy esetleg egészen el kell vetni,
és új hipotézist kell felállítani.
5. A generatív elmélet evolúciója: a szabályok elméletétől az elvek
és paraméterek elméletéig, majd a minimalizmusig
Chomsky 1950-es, 1960-as évekbeli tanulmányai jelentették a generatív
nyelvelmélet alapozó, forradalmi szakaszát, melyet egy ma is tartó
evolúciós időszak követett. Az elmélet tárgya, célja, alapvető
deduktív módszertana változatlan maradt, azonban maga a modell nagyon
lényeges változásokon ment át.
A kezdeti generatív grammatikák fő célja a leíró
adekvátság volt. A Syntactic Structures lényegi mondanivalója,
hogy a strukturalista módszertannal az angol nyelvnek nem alkotható
olyan modellje, mellyel minden elvileg lehetséges angol mondat
létrehozható; a mögöttes szerkezeteket generáló ún. újraíró
szabályokkal, valamint a mögöttes szerkezeteken működő transzformációs
szabályokkal operáló generatív modell viszont elvileg képes erre.
A hatvanas évek második felétől a leíró adekvátság
követelménye mellett egyre nagyobb hangsúlyt kapott a gyors
anyanyelv-elsajátítás magyarázatának igénye. Az a tény, hogy az
egészséges gyerekek nyelvi környezetüktől, társadalmi, anyagi
helyzetüktől, sőt mentális képességeiktől is jórészt függetlenül
öt-hatéves korukra lényegében tökéletesen elsajátítják anyanyelvüket,
nem magyarázható mással, mint hogy a nyelvi struktúrák jó része
genetikusan kódolt, tehát univerzális; az pedig, ami a nyelvekben
specifikus, nem lehet olyan bonyolult, hogy egy kisgyerek meg ne tudná
tanulni. Ennek fényében nem tűnt hihetőnek, hogy – mint a korai
generatív grammatikák, az ún. sztenderd elméletváltozat feltételezte
– mentális grammatikánk nagyszámú nyelvspecifikus, sőt,
jelenségspecifikus szabályból, műveletből áll. E műveletek ahhoz túl
specifikusak voltak, hogy univerzálisak, genetikusan kódoltak
legyenek, ahhoz pedig túl nagyszámúak és túl bonyolultak, hogy egy
kisgyerek felismerhesse, a hallott megnyilatkozásokból elvonhassa és
memorizálhassa őket. Ezért a szabályok grammatikáját a hetvenes évek
végére felváltotta az elvek és megszorítások grammatikája. Az ún.
kiterjesztett sztenderd elméletváltozat a szabályokat két mozgató
transzformációra vezette vissza; majd e két műveletről is
bebizonyosodott, hogy elemezhető egyetlen alapművelet: a „Mozgasd
alfát” megnyilvánulásaként. A különféle mozgatási műveletek látszólag
egyedi sajátságait: azt, hogy mit kell elmozdítani a mögöttes
szerkezetekben, honnan, hová, és milyen lehet az elmozdított elem és
nyomának távolsága és szerkezeti viszonya, sikerült néhány nagyon
általános, univerzális elv és megszorítás következményeként elemezni.
Az 1981-es Lectures on Government and Binding, a ’kormányzás és
kötés’ elmélete a nyelvleírás kiemelkedő teljesítménye: olyan
grammatikamodell, melyben kisszámú feltevésből a mondattani
jelenségek páratlanul széles köre vezethető le.
A ’kormányzás és kötés’ elmélete az ’elvek és
paraméterek’ elméletében teljesedett ki (Chomsky – Lasnik, 1993). Ez
az elméletváltozat az emberi nyelvek lényegi azonosságának és felszíni
sokféleségének magyarázatát is megkísérelte megadni. A nyelvek
különbségeit arra vezette vissza, hogy a velünk született univerzális
grammatika számos nyitott paramétert tartalmaz, melyek értékét a
gyerek az anyanyelvtanulás során rögzíti. Az elvek és paraméterek
elmélete mintegy a tipológia eredményeit integrálja a generatív
nyelvelméletbe (ugyanakkor kiküszöböli a tipológiának nevezett
nyelvészeti irányzat legnagyobb problémáját: nem felszíni, gyakran
elemzetlen nyelvi adatokra épít, hanem a generatív nyelvészet szigorú
módszereivel végzett szerkezeti elemzésekre). A feltételezett nyitott
paraméterek kétértékűek, tehát e modellben az anyanyelvét elsajátító
gyereknek csupán „igen–nem” típusú döntéseket kell hoznia. Például a
főnévi szerkezetek elsajátítása során el kell döntenie, hogy
anyanyelvében van-e vagy nincs névelő; van-e vagy nincs végartikulus;
a névelő viseli-e vagy sem a főnév esetét; a melléknévi módosító
megelőzi-e vagy sem a főnevet; egyezik-e vele vagy sem esetben; és így
tovább.
Az elmúlt másfél évtized elméletváltozatát, a
’minimalista programot’ értelmezésem szerint az élettudományokba való
integrálódás igénye motiválta (Chomsky, 1995). A grammatika szintaxis
komponense egy szigorúan csak elemi formális viszonyokat ismerő
komputációs rendszerre egyszerűsödött. Ami a szintaxisban több ennél,
az mind jelentéstani (konceptuális–intencionális), valamint fonológiai
(azaz kiejtési, esetleg akusztikai) megszorítások, kívánalmak
mondattani vetülete.
A generatív nyelvelmélet evolúciója ma is tart. Bár
– mint Thomas Kuhn jósolja – ez a nyelvészeti paradigma is minden
bizonnyal átadja majd helyét egy újabb paradigmának, ennek még nem
látni az előjeleit. Nincsenek az elmélet keretei között feloldhatatlan
ellentmondások. Az időről időre felszínre kerülő problémák az elmélet
eszközeivel is kezelhetők. Például a bírálatok kereszttüzébe került az
a – gyakran csupán introspekcióra vagy esetlegesen kiválasztott
informánsokra támaszkodó – módszer, mellyel az elmélet nyelvi
adatokhoz jut. Az elmélet tanult a bírálatokból, és számos képviselője
erőfeszítéseket tesz, hogy megalapozottabb, megbízhatóbb adatgyűjtési
módszertant dolgozzon ki.
Nemcsak feloldhatatlan ellentmondások nem jelzik a
generatív nyelvelméleti paradigma közeli végét. Olyan alternatív
elmélet sem lépett fel egyelőre, mely a generatív elmélet keretében
elemezhető tényeknél tágabb tényhalmaz magyarázatát, a generatív
elmélet keretében megválaszolhatatlan új kutatási kérdések bevonását
ígérné.
6. A generatív nyelvelmélet hatása
Mit köszönhetünk a generatív nyelvelméleti iskola elmúlt ötven évének?
1. Sok-sok nyelv gazdag, a korábbi leírásoknál
összehasonlíthatatlanul több tényt magyarázó, több összefüggést
felmutató, explicitebb leírását.
Arról, hogy a magyar nyelv leírását mennyivel gazdagította a generatív
nyelvészeti irányzat, úgy alkothatunk fogalmat, ha valamelyik 19.
századi grammatikát, például Simonyi Zsigmond 1879-es Magyar
nyelvtanát összehasonlítjuk a generatív nyelvelmélet fellépte
előtti és a generatív nyelvelmélet fellépte utáni akadémiai
nyelvtanokkal, azaz, a Mai magyar nyelv rendszerének
1961–62-ben megjelent két kötetével, valamint a Strukturális magyar
nyelvtan 1992–2008 között megjelent köteteivel. Az 1961–62-es
grammatika szerkezetében, a felvetett kérdésekben és a válaszokban nem
különbözik lényegesen a 19. századi nyelvtanoktól. A Strukturális
magyar nyelvtan viszont új kutatási kérdések, területek sokaságát
vonja be a vizsgálódásba, és bővelkedik az új megfigyelésekben, új
általánosításokban, új magyarázatokban.
2. A generatív nyelvelméletnek köszönhetjük azt a
felismerést, hogy az emberi nyelvek grammatikái lényegüket tekintve
azonosak; a grammatikák különbségei rendszerszerűek és korlátozottak.
Ez a felismerés is hozzájárult ahhoz, hogy az egyes nyelvek
grammatikái gazdagabbak és pontosabbak lettek, hiszen nyilvánvalóvá
vált, hogy az egy-egy nyelvre alapozott megfigyelések, általánosítások
más nyelvekre is kiterjeszthetők.
3. A korábbiaknál jóval részletesebb és jóval
explicitebb generatív nyelvleírások nyitották meg az utat az ún.
nyelvtechnológia, azaz a gépi szövegelőállítás és szövegfeldolgozás,
beszédelőállítás és beszédértés előtt – még akkor is, ha a
számítógépes nyelvészek tagadják a Chomsky munkáiban használt
eszközök, algoritmusok direkt alkalmazhatóságát.
4. A chomskyánus nyelvészetnek alapvető szerepe
volt a pszichológia kognitív fordulatában.
5. A chomskyánus nyelvészetnek köszönhető az
anyanyelv-elsajátítással, a gyermeknyelvvel, a nyelvfejlődési és
nyelvi zavarokkal kapcsolatos elméleti kérdések rendszerszerű
vizsgálata, a vizsgálati módszerek kidolgozása, azaz a
pszicholingvisztika önálló tudományággá válása.
6. Az egyén mentális grammatikáját a kutatások
középpontjába helyező chomskyánus fordulat hívta elő a
neurolingvisztikai kutatásokat, a nyelvműködést meghatározó agyi
struktúrák, agyi folyamatok rendszerszerű vizsgálatát.
7. A chomskyánus nyelvelmélet vetette fel a nyelv
genetikai meghatározottságának tételét. Ez a kérdésfelvetés is új, ma
már eredményesen vizsgálható kutatási területeket nyitott, és nagy
szerepe volt abban, hogy már a nyelv eredetének, evolúciójának
magyarázata, modellálása is tudományosan vizsgálható kérdéssé vált.
Kulcsszavak: anyanyelv-elsajátítás, behaviorizmus, Noam Chomsky,
generatív nyelvelmélet, kognitív tudomány, mögöttes szerkezetek,
összetevős elemzés, strukturalizmus, transzformáció, tudományos
forradalom
IRODALOM
Chomsky, Noam (1957): Syntactic
Structures. Mouton & Co., The Hague, magyarul: Mondattani szerkezetek.
Osiris, Budapest, 2003
Chomsky, Noam (1959): Review of Skinner
(1957). Language. 35, 26–58.
Chomsky, Noam (1966): Cartesian
Linguistics. Harper & Row, New York
Chomsky, Noam (1968): Language and Mind.
Harcourt Brace Jovanovich, New York, magyarul: Nyelv és elme. Osiris,
Budapest, 2003
Chomsky, Noam (1981): Lectures on
Government and Binding. Foris, Dordrecht
Chomsky, Noam (1995): The Minimalist
Program. MIT Press, Cambridge, Mass.
Chomsky, Noam – Lasnik, Howard (1993):
Principles and Parameters. In: Jacobs, Joachim – von Stechow, A. –
Sternefeld, W. – Vennemann, T. (eds.): Syntax: An International
Handbook of Contemporary Research. Walter de Gruyter, Berlin–New York,
valamint In: Chomsky, Noam (1995): The Minimalist Program. MIT Press,
Cambridge, Mass. 14–127.
Kiefer Ferenc (szerk.) (1992–2008):
Strukturális magyar nyelvtan. I–IV. Akadémiai, Budapest
Kuhn, Thomas (1962): The Structure of
Scientific Revolutions. University of Chicago Press, Chicago,
Magyarul: A tudományos forradalmak szerkezete. Gondolat, Budapest,
1984
Russell, Bertrand (1948): Human Knowledge:
Its Scope and Limits. Simon & Schuster, New York
Simonyi Zsigmond (1879): Magyar nyelvtan.
Eggenberger, Budapest
Skinner, Burrhus Frederic (1957): Verbal
Behavior. Appleton–Century–Crofts, New York
Tompa József (szerk.) (1961–62): A mai
magyar nyelv rendszere. Akadémiai, Budapest
|